Ülünk a szőlőlugasban a ház és a
kert között. Én iszom, Lajos vezet. Előttünk
az asztalon papírok, problémák. És bor. Egy
fröccs. Hogyan fordítaná le a spriccert mondjuk egy
izlamabadi kiadó számára? Ennyire nehéz? Nem,
sokkal nehezebb. Izlamabad messze van, Budapest meg itt, a szomszédban.
Ez nem lehet probléma. A spriccert ismerik Bécsben és
Budapesten is. Azt ismerik, hogy bemegy két yuppie a kocsmába
Bécsben, és azt mondja: "Két spriccer!" Mire a csapos:
"Azt látom. És inni mit kérnek?"
Lajosnak nem meglepőek a problémáim; ott van előtte
az angol fordító kérdéseinek sora, és
ez jó szolgálatot tesz. Ezenkívül teljesen le
vagyok védve. Csináld, ahogy akarod. Hagyd ki, ha nem megy.
Visszatekintve persze jó volna, ha annak idején azt mondtam
volna: a következő három (vagy akárhány)
problémával van dolgunk... De ilyent nem mondtam. Csak olvastam
és írtam.
A fordító fordít. Jó esetben. Vagy áll
a konyhában és mosogat. Akkor már inkább
fordít. A fordítás a szeme és az ujjai között
játszódik le. Többé-kevésbé megbabonázva
mered a szövegre, és belegépeli a gépbe. Valahol
a szeme és ujjai között honol az agya. Jobbik esetben.
Hiszen az egész hosszú szöveget más nyelven kell
a gépbe verni. Eközben a fordító szörnyeteggé
válik. Doktor György és Mister Buda. És még
sok minden. Amit a szöveg éppen megkíván. Koravén,
alultáplált és csodálatos módon elektromosan
feltöltött gyerekké válik, aki keresi az igazságot,
és akit felvilágosítanak a fecskepatkány táplálkozási
szokásairól. A fordító teltkarcsú korosodó
nővé válik, aki hervadt emlékeiből elvirágzott
történeteket vet papírra. Agyi thezauruszából
hívásra olyan dolgokat tölt le, mint Umlaufbeschluss
és Musterfirmenzeichnung, Isotopen-Tracing és Zweistrang-Giessmaschinen,
és méltányolható okból származó
erős felindulás (Term.Techn.) és a rendkívüli
büntetésenyhítés.
Ehhez képest egy olyan szöveg, amely beszélt nyelvnek
hangzik, százezrek tiszta hétköznapi beszédének,
néhány laza partinagyizmussal megtűzdelve, ez már
csak felüdülés lehet, nem igaz?
Ez azért talán mégsem. Bár két alapdolgot
már tisztáztunk: a szöveget áttehetem felnémetbe
- vulgo "osztrák"-ba - de tudom, hogy nem valami dialektusban írt
darab van előttem, ez a világ nem az "igazi bécsiek"
derűs világa. A cselekmény sem egy urbanizált
népszínmű színpadán játszódik.
Az egészen normális mai őrületről van szó,
egy lehetséges, tehát létező történetről,
nagyon költőien ábrázolt, de nagyon is valóságos
figurákkal egy a nyugati jólétben élő
polgár számára nehezen elképzelhető,
de mégis mindig megtalálható környezetben.
Kezdjük talán ezzel. A darab kimondottan Budapesten játszódik,
pontosabban a kevésbé polgári Pesten, a hely lefordíthatatlan.
Egy U-alakú gang ajtókkal egy lerobbant bérházban,
elterjedt építkezési mód a századfordulóról,
- ez veszi körül a betonozott udvart, itt találjuk a hely
egységét. Minden valószínűtlenül
szakadt. Egy bérkaszárnya ganggal. Már a dolog építészeti
része is lefordíthatatlan. Ennyit a miliőről.
Ez eleve adott, és meghatározza a nyelvet. Egy fő nehézség:
a magyar nyelv elvisel és használ a publikált irodalomban
is manapság sokkal több szabados kifejezést a legszabadosabbakig,
amelyek eredetével - bármilyen érdekes volna is -
itt nem tudunk foglalkozni, hogy úgy mondjam az elülső
derékvonal alatti részektől a legkülönfélébb
anyákon át a blaszfémikus sógorságokig
- ezzel szemben a német az anális-fekális vonatkozásokon
áll stabilan lásd Luthert és Goethét és
a Grimm-féle szótárat dús citátumaival.
A négy betűs szavak a televízión át a
németbe is beszivárognak, és onnan az osztrákba...
de maradjunk inkább szilárd talajon - a szöveges példákat
lásd a darabban.
Aztán a szereplők és a neveik. Legkésőbb
itt elkezdi tanácstalanul vakarni a fordító hajjal
ritkásan fedett fejét. Pesties nevük van, tehát
a monarchiából eredő névkompozícióval
van dolgunk. Ez már adna egy irányt, de vigyázat,
a darab mégiscsak Pesten játszódik! Igaz ez? A fordítás
is ott játszódik? Nem, semmiképpen nem Bécsben,
ez nem egy bécsi darab. Találjuk ki tehát egy köztes
birodalom köztes városát... Az alakok szeretetteljesen
vannak megrajzolva, ennek is át kell jönnie... A rosszak is
csak az adott körülmények folytán, mértékkel
rosszak. A jellemek a háború utáni és a fordulat
előtti korszak törvényes leszármazottai, kivéve
az elektromossággal feltöltött fiút, aki sosem
ismert mást, mint ezt a jelenlegi "halmozottan hátrányos
helyzetet", ami egyébként a reálisan létezett
korszak egy reálisan létezett kifejezése. Világos,
hogy ezek a szereplők a fordításban nem az irodalmi
németet beszélik, számomra éppilyen világos,
hogy nálam nem fogják őket Kai-Uwénak vagy Horstnak
vagy Marlenének hívni.
De mit csináljak a decensen elidegenített nyelvvel, amely
sokszor új szóalkotást vagy kicsavarást, jelentéskeveredést,
játékos áthallásokat tartalmaz? Ezt a művi
nyelvet úgy kéne lefordítani, hogy a nyájas
olvasó felismerje a trükköket, és ne vélje
fordítói bárdolatlanságnak. Egyáltalán:
a nyájas olvasó! Mennyire kell elébe mennem, hogy
megértse, és milyen erősen kötődni az eredetihez?
Fordításom egy háromszögben mozog, melynek
sarkpontjait úgy hívják: szerző, olvasó
(illetve kiadó), fordító - e sarkpontok mindegyike
bír egy bizonyos vonzerővel, és a szöveg, az én
szövegem, amely a szerző tulajdona volt és az olvasóé
lesz, és eközben csodálatosképpen mindenkié
kell, hogy legyen, Hermanovsky-Orlando után szabadon bolyong ebben
a misztikus háromszögben, mindig aszerint, hogy az éppen
lefordított szövegrész a szerzőhöz hűséges,
az olvasóval kacérkodik, vagy a fordítót kecsegteti
kéjjel és dicsőséggel. És mindig gondolni
kell arra, hogy egy színdarabot olvasni is lehet ugyan, mégis
arra való, hogy megnézzék. Lehet, hogy a rendező
átalakít egész mondatokat. Mit mondatokat? Hogy egész
bekezdéseket, egész jeleneteket egyetlen tollvonással
vagy tőrdöféssel legyilkol, és végigtöprengett
percek és órák, agyunk zsírja és szívünk
vére minden földi dolgok sorsára jut. Másfelől
a szövegnek még mondhatónak is kell lennie.
Ezeket a sorokat nem írhattam volna le (így), ha az "én"
kiadóm Bécsben nem fogadja el elismerőleg a fordításomat.
Búcsúzóul nyájas olvasó hölgyek
és urak, hadd álljon itt kedvenc mondatom Parti Nagy Lajos
Mauzóleumából: "A rózsa az nem ember, hogy
mindent kibír ám".
Köszönöm, Lajos!
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta