Tartalomjegyzék [Lettre 33. szám, 1998. Nyár] Kezdőlap

+ betűméret | - betűméret   

Dragan Velikic

Belgrád

Belgrád az északi félgömb 44° 49' 14" szélességi körén
és a keleti félgömb 20° 27' 44" hosszúsági körén fekszik
Területe: 3211,85 km2
A város szűkebb területe: 358,77 km2
Tengerszint feletti magasság: min 66,6; max 512 m
Éghajlat: mérsékelten kontinentális
Átlagos hőmérséklet: 11,6°C
Január: 0,2°C
Július: 22,0°C
Idő: közép-európai
Lakosságszám: 1.628.000
A város szűkebb területén: 1.186.000
...
 

2.
Valójában minden hiányzik: az előző év, évtized, század, millennium esős napjaira vonatkozó adatok: hány esős nap volt 1054-ben? A napfényes napokról, a szelekről, viharokról, a hótakaró vastagságáról. Hiányoznak az adatok a merényletekről, az esti támadásokról, gyilkosságokról, betörésekről, háborúkról, forradalmakról.
Egy város biográfiája nem lehet meg a területén egykor és ma létező mozik összeírása nélkül, a sötét mozitermekben lepörgetett filmek hosszú listája, a nézők grimaszai és azon utak nélkül, melyeket a nézők az előadás végeztével tettek meg, továbbá azon képsorok összeírása nélkül, melyekben fő- vagy mellékhősökké váltak, s a főhősök életét élték a celluloidon kívül.
Hiányoznak a születési anyakönyvek és a halálozások könyvei, egész kerületek telekkönyvei, a vízvezeték- és csatornahálózat térképei, az ártézi kutak helyei, a kétszámjegyű telefonszámok, az úti megbízások, a rendőrségi dossziék, a kórtörténetek, a lovasok, kocsisok, omnibuszok, autóbuszok, villamosok, trolik, gépkocsik útvonalai.
...
 

3.

Képzeljünk el egy teleszkóp nagyságú óriásfület, amely éjjel-nappal magába szívja, rendszeresen feljegyzi és tárolja a város területén kimondott milliárdnyi szót. Ennek az óriásfülnek a feneketlen mélységén nem csupán különféle nyelvek szavai rakódnak le, de sóhajok, rikoltások, felnevetések is.
Képzeljünk el egy akkora óriási szemet, melynek mérete akár a legnagyobb gleccsertó, s melynek kristályos felületére rápréselődnek a kulcslyukokon át elkapott arcok, mozdulatok, gesztusok, arcizomvonaglások, a közeli képek és jelenetek. Képzeljünk el egy hatalmas raktárat, mely az óriásfül és az óriásszem munkájával jön létre, egy raktárat, ahonnan a végtelen anyag elkezd csúszni a mondatokat kiformáló hágókon át, majd egy pillanatra megáll a rámpáknál, és az izzó agyak váltóján keresztül az elbeszélések és regények peronja felé veszi az irányt. S még mélyebbre a Történelem éjszakájába.
...
 

4.

Az utolsó tevekaraván 1854-ben haladt át Belgrádon, és Szerezből hozott bálás dohányt Anasztasz Hrisztodulu kereskedő részére.
Belgrádba az első telegram Aleksinacból érkezett 1855. április 12-én.
Az első evőkanalakat 1827-ben hozták Belgrádba. Ebben az évben jelent meg az első női napernyő is.
Két évvel később, 1829-ben Belgrádban megjelent az első kabát is.
A sör Zimonyból érkezett 1834-ben, és Manojlo kertjében csapolták a Zeleni Venacon.
A meteorológiai megfigyeléseket 1847-től kezdték el feljegyezni, és Dragutin Karlovanski vezette, a Kalemegdan alatti "Első szerb uszoda és fürdő" tulajdonosa. Három évvel később Dragutin Karlovanski megnyitja fűszerkereskedését, melyben bolhaport, mindenféle festéket, svájci sajtot és heringet árul. Emellett Karlovanski aranyerét gyógyítgatja.
1844-ben Belgrádba megérkezik az első női szabó, Pavle TemeljkiÇ. Ugyanebben az évben Belgrádban megjelenik az első cirkusz. Két évvel később megérkezik Belgrádba az első zenetanár is, a trieszti születésű Aleksandar Skrodilis.
1847-ben telepedik le Belgrádban az első fogorvos, Moric Lefner, aki "a lyukas fogakat valami masszával eltömíti".
Az első zongorahangoló Belgrádban 1850-ben jelenik meg. ő Imro ŠpenoviÇ, aki megvakult, s így, vakon tanulta ki Pesten a zongorahangolás mesterségét.
Az első belgrádi gőzfürdő 1850-ben nyílt meg.
...
 

5

A kettes körpályán közlekedő villamos a kikötő fölötti mozgóhídnál áll meg. A vezető kiszáll a járműből, lassú léptekkel bemegy a barakkba, maga után húzva az ajtót. A villamosban huszonkét utas tartózkodik, heten a város szűkebb területéről, tizenkettő a tágabbról, a többiek, ők hárman, pedig aznap utaztak be Belgrádba. Kinyílik a barakkajtó. Kijön a villamosvezető, és elindul a földszinti épület, a városi közlekedés ellenőrzőpontja felé. Öt perc után megjelenik az épület ajtajában, papírlapot visz a kezében. A vezető neve Marko NikoliÇ. Nem tudja, hogy abban a pillanatban a villamosban még két Marko NikoliÇ van, akik nem ismerik egymást. Senki sem tudja, hány Marko NikoliÇ nevezetű ember él Belgrádban. S hogy hány Marko NikoliÇ nyugszik a belgrádi temetőkben.
A villamos elindul, enyhén fordul a kanyarban, és a benzinkút mellett, átvágva az út aszfaltsávján, növeli sebességét, s eléri a Kalemegdáni hegyoldalnak a Városi könyvtár felé eső alját. A jármű jobb oldalán ülő utasok látják az osztrák nagykövetség épületét, a francia nagykövetség épületét, a Kortárs Művészetek Múzeumának szalonját. Ezeknek az embereknek a gondolatairól nem tudhatunk semmit sem. A baloldalon ülők tekintete a Kalemegdáni park zöldjét hizlalja. Gondolataik széleskörűségének hiánya miatt, valószínűleg, semmiféle kapcsolatuk nincs azzal, amit láthatnak. Fél perccel később a villamos megáll a Város könyvtár melletti állomáson. És itt vége van egy lehetséges elbeszélésnek.
A történet szétszóródik, noha mindenképpen kifejlődne akkor, ha a villamos pár órán keresztül nem állna meg. Ebben a járműben sohasem lesz már éppen ez a huszonkét utas. Az egyik Marko NikoliÇ, a belgrádi kikötő vámosa, kiszáll a villamosból és sétálni indul a Kalemegdáni parkban. A másik Marko NikoliÇ a következő állomáson fog leszállni, a DuŠan utcában, és a közeli növény-gyógyszertár felé veszi az irányt, hogy uva-teát vegyen. A történet lehetséges színpadán csupán Marko NikoliÇ, a villamosvezető marad, aki türelmesen arra vár, hogy Nikola MarkoviÇ, a Đorđe JovanoviÇ utca 13-as számú házában megtalálható üveges-műhely tulajdonosa futva elérjen a jármű nyitott ajtajáig. A villamosban most harmincöt utas helyezkedik el. Neveik mindörökre homályban maradnak, miképpen az okok is, ami miatt ama forró augusztusi reggelen elindultak oda, ahová el kellett érkezniük.
A vezetőt, Marko NikoliÇot a kettes körpályán már régóta semmiféle meglepetés nem érte az ismert városképet illetően. Ismerte a trafikok elhelyezkedését az utca mindkét oldalán, felismert bizonyos autókat, melyek a járdán parkoltak, a villamosmegállók melletti boltok kirakatait, a fákat, a házak homlokzatát, sőt még egyes utasok fiziognómiáját is. Gondolatai belopództak az eldugott sarkokba, kinyitották az elképzelt polcok titkos rekeszeit. Így szórakozott a vezetés unalmas óráiban. Elképzelte a látványt, amely azon házak ablakai mögött volt, melyek mellett elhaladt. Olykor korán reggel csöngetett a DuŠan utcában, saját csintalanságán élvezkedve elgondolta a környező házak álmoslakóit, akiket ki tudja, milyen álomból ébresztett fel a villamoscsengő éles hangja. Néha azzal szórakozott, hogy elképzelte, mennyi pénzük lehet éppen most a villamosban utazóknak, hány év vár még rájuk összesen, hány éves a legidősebb, s hány a legfiatalabb utas, és hogy valamelyikük számára talán ez az utolsó utazás. A város, amelyen át éveken keresztül vezette a villamost, egy óriási keresztrejtvényre emlékeztette, amely sohasem lesz teljesen kitöltve.
Az utasok elképzelt pénzének összeszámolgatásával elfoglalva a villamosvezető Marko NikoliÇ ezen az 1998. augusztus 18-án, 10 óra 45 perckor áthaladt a piros lámpán a DuŠan és a Zmaj Jovan utca sarkán, és nekiütközött az útját keresztező autónak. Későn fékezett, kirepült a székből, homlokával átütötte az üveget, és holtan maradt a helyszínen, az utasok zsebeiben lévő pénznek csupán harmadát számolva össze.
Lakásának balkonjáról szemlélte a szerencsétlenséget Danica StojkoviÇ asszony, lánykori neve NikoliÇ, aki éppen a cserepes virágról tépte le az elszáradt leveleket. Arról, amit e reggelen látott, fél órával később Nikola MarkoviÇ üvegesmesternek beszélt, akinek műhelyébe elődjeinek és ivadékainak bekereteztetett fényképeiért ment el. Nikola MarkoviÇ üveges természetesen egy pillanatig sem gondolja, hogy a villamosvezetőt, akinek sorsáról éppen most beszélt StojkoviÇ asszony, egészen más lámpafény-beosztás várta volna, ha azon a reggelen nem várja meg, hogy ő, Nikola MarkoviÇ átszaladjon a DuŠan utcán. Nikola MarkoviÇ üvegesmesternek egyáltalán eszébe sem jutott, hogy átfutott az utcán, s nem emlékezett a vezető kedves gesztusára sem.
Hogy Danica asszony távozott, az üvegesmester Nikola MarkoviÇ átengedte magát napi rituáléjának: átlapozta az újságot, majd figyelmesen olvasni kezdte kedvenc rovatát, az "A Politikát lapozva" címűt.
...
 

6.

Fővárosunk napról napra több nyugati tulajdonságot ölt magára, és szerencsétlenségünkre szinte csak a rosszakat. Még nem sikerült felváltanunk a török kövezetet jobbal, és a sarat tapossuk, jobban, mint ott Törökországban, de Belgrádban már elkaptak egy földalatti társaságot, amely nagy pénzekért árulta a kokaint. (1923. XI. 21.)
Tegnapelőtt este nyolc óra körül a Hideg vízhez címzett kávéházban, amely különben mindenféle fajta pálinkával bír, veszekedésre és verekedésre került sor a közeli őrs zsandárai között. A zsandárok vagy valamilyen felsőbb hatalom elrendelte, hogy a közbiztonság őreinek verekedése titkon maradjon, és az alattvalók, hallgatásra teremtetten, hallgatni kényszerülnek. (1923. XII. 6.)
Tegnap délelőtt a Nemzeti Színház fűtője, Nikola MačkiÇ beleesett a felfűtött kályhába és elégett. (1924. I. 19.)
Vrnjačka Banjában a fürdési szezon elérte a csúcsát. Júliusi jövedelmük megkapása után a hivatalnokok a vasútállomásra mentek, hogy leadják dolgaikat a csomagtárolókba, mert e fürdőbe nem mehet az ember saját ágyneműje s egyebek nélkül. Két primitív forráson és két kis fürdőszobán kívül nincs semmi másféle installáció. Itt van, van fürdőnk, amelynek csodájára járhatna a világ, mi meg semmi. És egy ilyen fürdő különösen szükséges a paprika, a sós ételek és a pálinka hazájában, a tömegesen tuberkulózisban és szifiliszben szenvedő nép számára, az oly sok háború által tönkretett embereknek. (1924. VII. 22.)
A "Bayer" aszpirin tablettát szívesen hamisítják. Ezért aztán kérjék az eredeti csomagolásút. (1924. IX. 8.)
...
 

7.

Az augusztusi koraestén, amikor Nikola MarkoviÇ üvegesmester bezárta műhelyét, és a Bajlonipiac mellett elindult gyalog hazafelé, páran hatalmas locsolócsövekkel mosták fel a piacteret. A hulladék- és szeméthegyek a csatornarácsokon gyűltek rakásba. A város földalatti vérkeringése arrébb hordta a nap hulladékát, ahogyan a láthatatlan telefonforgalom gyűjti össze az ezen az augusztusesti forróságban megkezdett és befejezett ezer és ezer beszélgetés szavait.
Az óriásszem és óriásfül által töltött hatalmas raktár - a megkezdett történetek és regények raktára, a befejezettekké és a bekeretezetteké, miképpen azon a családi mappán, melyen Danica StojkoviÇ elődei és ivadékai vannak, s melyet Nikola MarkoviÇ üveges műhelyében kereteztettek be - a város levegőjében lebegett. Mozdulatok és gesztusok, szavak és zajok milliói építették a város színpadán a láthatatlan architektúrát. S akkor még az álmok? Egy egész megvámolatlan élet folyt le az alvók mozdulatlan fejében, még egy város, amelyet a valóságra vonatkozó reflexiók határoznak meg, a test emlékezete révén, mely csak az álomban tesz szert szabadságra, szétáradva a lehatárolatlan terekben.
Ott, a meteorológiai állomáson pontos eszközeikkel jegyezték fel még egy nap adatait, melyeket a statisztikusok dolgoznak majd fel, lehet, hogy jelentéktelen mértékben változtatva meg a város jövőbeni bedekkereinek táblázatait. Ám az álmok szegélyezetlen terében az alvók ritmusával egy másik város emelődött fel, amelyben a Dunán és a Száván ugyanabban az órában úsztak a vitorlások és a gőzhajók, a konstatinápolyi úton pedig lovak és tevék karavánjai, gépkocsik és kamionok oszlopai kígyóztak. Szóltak a harci trombiták és a tűzoltókocsik szirénái, a lovak topogása az autómotorok zajával váltakozott, helyet cseréltek a templomok és a tornyok, a parkok és a terek. A felépített városok e galimatiászában, akár a mély víz fenekéről, kirajzolódott az az egyedüli, létező város, a város, amely minden nap és éjszaka eltűnik a magára vonatkozó adatokat megváltoztatva, saját arcát hamisítva meg milliónyi sötét kamrában. A keretek szélein át tűnt el, a villamosok kerekei alatt, a kiszolgált tükrök foltjaiban. A márványlapok még inkább mélyre tuszkolták a halottakat, az eltűnt korszakok rekvizitumai közé, a jövőbeni múzeumok homályába. A rablók és a kalandorok a hősök öltözékét magukra öltve mosolyogtak a verssorok öblöcskéiben. Az elfelejtett akcentussal kiejtett szóláncok az írógépek billentyűzetei alól értek partot, a számítógépek kékes képernyőin, az alvók hallásában.A csatornakijáratok rácsain még egy nap maradéka csúszkál le.
...
 

8.

Az elemlámpa fénycsóvája az aranyműves műhelyének zárjára vetül, a feszítőrúd feltöri a zárat, a riasztó érzéstelenítés alatt, a "Mediterrán" turistairoda könyvelője korrigálja a számlákat, az állatkertben az oroszlán antilopról álmodik, a megfáradt utas a váróterem fapadján szunyókál, a "Madeira" kerthelyiségének pincére felveszi hét vendég rendelését, a periféria útkereszteződéseiben a kikapcsolt szemaforok narancssárga lámpái villognak, egy összecsukott szárnyú éjszakai lepke, akár a zsilett, valaki összeírja a mintanyakkendőket a "Jugoexport" Köztársaság téri boltjában, az elromlott fagyis hűtőszekrényből víz folyik az egyik kalemegdáni ösvényre, egy tizenöt éves először húzza fel a védőgumit egy Dositej utcai manzárdban, a kis cigánylány hálásan fogadja el a pénz az eladott rózsáért a "Van nap" kávézóban, a surčini röptérre leszáll az athéni gép, Žarkovóban egy autó kamionnal ütközik, a Katonai Orvosi Akadémia kilencedik emeletéről az ügyeletes ápolók lifttel engedik le a halottasházba az éppen elhunyt pácienst, a "London"-nál lévő ügyeletes gyógyszertár ajtajánál egy fiatalember a csengőt nyomkodja, az elromlott autóbusz megáll a Terazijén, a Péter király utcai "Jugobanka" éjjeliőrei sakkoznak, az egyik Dreiser utcai menekültstátusszal bíró ember kómába esik, csoportnyi kóbor kutya halad át a "Topčideri csillagok"-nál lévő útkereszteződésen, Danica StojkoviÇ meglocsolja a virágokat DuŠan utcai lakásán, az Avalai úton a rendőrjárőr megállítja a kocsikat, Nikola MarkoviÇ üvegesmester elgondolkodva rágja a ceruzavéget a hármas szám alatt lévő öt üres mezőre bámulva, vízszintesen, majd kettes alatt, függőlegesen, beírja a gyógynövény nevét: uva, a NediÇ testvéreknél az épület első emeletén, a "David" butik fölött, egy fiú a saját naplójából jegyzetel, a dinnyeárus a KaleniÇ piacon sátorlappal takarja le a görög- és sárgadinnyerakást, a "Tavasz" kávézó takarítónője a szekrénybe rakja az elmosott tányérokat, a CvijiÇ utcában egy lány a fiú kezét fogva sír, a Jevrosima Anya utcai építészeti irodában a rajzoló adatokat visz be a számítógépbe, a Rifat BurdeviÇ utcában egy eltört csőből víz bugyog, Marko NikoliÇ villamosvezető a szebb élet tizenharmadik órájában van.
...
 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

Tartalomjegyzék | Lettre

http://www.c3.hu/scripta

Tartalomjegyzék [Lettre 33. szám, 1998. Nyár] Kezdőlap

+ betűméret | - betűméret