az ellenállás formái/henri michaux megrendezi emlékkiállítását, 1. terem/
/i farkas istván/
e képtől kezdve
úgy hívom magam a szirakúzai bolond
kezemben a halál jele
mint halcsont s az életemet vissza
dobom míg háttérben
az etna füstölgő csúcsa jól mutat
érzem magamban az erőt
a parton miközben a hullámok
növekvő feketeségét
talán még elsimíthatom de mögöttem a
homokban a megtett út
fehérsége vakít hiába ellenkezem
hiába csukom be megadóan a szemem hiába napszemüveg
/ii alain robbe-grillet/
talán ahogy a tenger
hullámai csapják a parti sziklához
az óvatlan hajósokat
ahogy a hullámok felnyalábolják
visszaringatják őket
az álomba miként a döglött és
püffeteg halakat a víz
vagy ahogy a sirályok emelgetik
emelnék ki de visszaejtik
folyton az akvárium zavaros
vizébe ahol titokzatos
árnyak suhannak és elrontott
vonalak várják az újabb kezdetek tisztázó mozdulását
/iii/
a hatalmas kőtömb
tetején a várkastéllyal tehát
bármennyire szokatlanul
lebegjen is a tenger
szüntelen hullámmozgása
fölött mint puha felhő
a vattákkal kibélelt
nagy üres kékségbe ágyazódva
a személyes titkot
mutatja meg a látható gondolatban
(de a festészet valósága
magritte-tel szinte egyáltalán
nem mondható vagy tekinthető
meglepő látványnak)
az ellenállás viszonzatlan formái/2. terem/
/i van gogh/
a keretbe zárt képeken
már nem lehet segíteni legfeljebb mint
nyitható ajtókon
belépve meglátni az éppen rohamozó festő
fel
habzó száját
vagy a lehajtott fejű napraforgók között önmagára
irányuló pisztolycső
kráterével szembenézni beleugrani majd
golyóval a szívben
még legalább két napig csendéletet élni
/ii kaposi tamás/
egy nap a múlt falát
bontogatva egy félbehagyott levéltöredék
vagy egy album lapozgatása
közben találsz egy lepkeszárnyat
mire megfogod már
csak lepkepor (néma sikollyal telített kép)
\de te csak a feledés
(le)folyójára koncentrálsz hosszan nézed
ahogy eltűnsz hirtelen
(hiszen részei vagyunk a föld lelkének)
a tegnapi bábból
mára csak csillogó lepkepor marad
a kezdetén régi
képek egy üres szobában (kettészelt telihold
táncol az út
teste felett) akár egy kép címe is lehetne a ki
merevített ellesett
utolsó mozdulat amikor nem marad más
csak nyomni a gázt
és dúdolgatni csak lepkepor vagyunk
csak vibráló
képernyő mely mellett elaludtak a sötétben
epilógus a veszteségről
"De mi az, hogy veszteség?"
(Henri Michaux)
"...Huszonnyolcszor maradt
egymás után veretlen
Szeretne vajon az ember ilyen
sorsot?"
(Tandori Dezső)
/i/
írásainkból
néha úgy tűnik mintha nagyon
tudnánk valamit (de
vajon mi volna az?)
mintha fontosak lennénk valakinek is
/ii/
hibáink nyugodtan a
helyükön maradhatnak
ne kelljen folyton gyanakodni
és kertjeinket
gyomlálni azaz elválasztani jót a rossztól
/iii/
sokszor talán a gyengeség
tesz életképesebbé
(és a veszteség
megnyerhető ígérete majdnem
érintetlen könyvespolcainkon sorakozva?)
(iv)
az utazás szebbé
teszi a lelket ígérem neked
hogy mindig legyen reményed
az újrakezdésre
ha visszatérsz mintha bármi is ettől függene
/v/
bizonytalanságom remeg
a szárítókötélen
miközben a játék
neve tapasztalatlan halál
ruha amit már levetettem néhányszor talán
/vi/
az útjelző fák
nem szenvednek az egyedülléttől
csakhogy a labirintus bejárata
a kijárat is egyben
és szeretnék
a nulláról indulni kijutni végre
zárt kapukon keresztül
kilincs és kulcs nélkül
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta