A Rebbe egy életvidám, idősebb rokona mindig röpülni szeretett volna. Egy csípős kora tavaszi reggelen aztán a grujavici nagyrét közepén sor is került házilag összeeszkábált repülő alkalmatosságának nyilvános kipróbálására. A nyaktörő kísérlet emberek százait csalta ki a mezőre. A gép szebb volt, mint áramvonalas, a Burmából hozatott bambusz merevítő lécek viszont oly furmányosan illeszkedtek egymáshoz, hogyha kellett, teleszkópikusan megnagyobbíthatóvá lett általuk a kétfedelu szárnyfelület. A kormányozhatóságot leszámítva, meg kell hagyni, egész takaros kis konstrukció volt e Gábrielről elnevezett, pedálos önmeghajtású légi alkalmatosság. Mielőtt füles bőrsapkájában bemászott volna a Rebbe bácsikája a pilótafülkébe, odaintette magához az akkor hatéves Mestert:
- No és mondd, mit hozzak neked onnan föntről ?
A Rebbe rögtön így válaszolt, mintha valósággal már várta volna ezt a kérdést:
- Hozzál nekem egy üveg felhőt.
És lőn. A többé-kevésbé sikeres földet érés után - a gép hosszú évekig épített-szépített prototípusa ripityára tört ugyan, ám a rokonnak kutyabaja sem esett - a Rebbe valóban kapott egy nagy üveg felhőt, ám az, hiába nyitották ki a csatját, s ütötték bőszen a fenekét, csak nem akart kijönni a butéliából.
A bácsika végül összetörte a flaskát. A kenyérnyi, hófehér párapamacs lomha méltósággal úszott, akár nagyobb társai ott fönn az égen. Egy darabig csodálattal sétáltak mellette a gyerekek, de amikor a felhőcske az első adandó ház falához odaért, ahelyett, hogy tanácstalanul megállt volna, feltartóztathatatlanul és minden megtorpanás nélkül átvonult a falon. S minthogy Grujavic igen kicsinyke falu volt, a magabiztos felhő rövid fertály óra alatt már épp elhagyni készült a községet. Akkor a Rebbe hirtelen a felhőcske elé ugrott, s az a Mester mellkasában eltunve, soha többé nem jött ki onnan.
Froidipusz
Még Grujavicben történt A Rebbe egyik tanítványából - hogy, hogy nem - freudista lett. Lelkesedésében az ifjú nem ismert határt. Elküldte Freud néhány muvét a Rebbének, s újévre hazatérvén élőszóban is megpróbálta "felvilágosítani" a haszidokat. Elmondta, hogy kutatásai szerint a péntek esti gyertyagyújtás egy fallikus kultusz maradványa, s az imalepel sem más, mint egy hajdanvolt totemállat bőre, az imaszíj minden bizonnyal démonuző tetoválás emlékét őrzi, és a vízözön mítosza sem egyéb, mint jellegzetes húgycsőálom, melynek célja megakadályozni az alvót abban, hogy elárassza az ágyát.
A Rebbe egy darabig türelmesen hallgatta, mi mindent össze nem hablatyol ez a fiú, majd a tőle megszokott szelídséggel így szólt :
- Kedvesem, elolvastam Sigmund Freud egy könyvét, mely arról győzött meg, hogy ő valamiképp korunk Józsefe. Álmot fejt, s megpróbál kenyeret osztani az éhező népnek. Kenyeret, mert kenyérként hat ebben a géplelku világban már az is, ha valaki a lélekkel mint tudós foglalkozik. A baj csak az, hogy Freud túl sokat kér az általa kínált kenyérért.
Tudod, épp József tanított meg minket arra, hogy az álom üzenete a megfejtésétől függ. A hét kövér tehenet megevő hét sovány tehenet a fáraó mágusai mind úgy értelmezték, hogy az leginkább csak visszatükrözte az álom borzalmát, de nem hárította el azt. József ezzel szemben olyan megfejtéssel állt elő, mely egyrészt nem fordított hátat az álomban lévő horrornak, másrészt azonban úgy alakította át azt, hogy Egyiptom végül jobban járjon, mintha a fáraó sosem is álmodott volna.
Freud nincsen tisztában ezzel a felelőséggel, pedig naponta látja, látnia kell, mily félelmes tisztelet övezi az emberek előtt az álmokat. Szem elől téveszti, amit manapság oly sokan, hogy tudniillik nem az igazság az Isten, hanem az Isten az igazság.
Érvényes ez persze a gyerekkort illetően is. Az újjászületett embernek ugyanis két gyermekkora van. Freud csak az egyikkel foglalkozik, mert csak az egyiket ismeri. Ez a gyerekkor azonban, ha meg nem is szunhet, de eljelentéktelenedhet, sőt el is kell jelentéktelednie. Megtért ember esetében traumatikus gyerekkorról beszélni majdnem olyan, mintha a teremtés harmadik napjának hatalmas fáit kettévágnánk, és azok évgyuruiből következtetéseket vonnánk le az ötven évvel azelőtti időjárásra. Roppant logikusan hat mindez, csupán egy a bökkenő: ötven évvel azelőtt még nem volt sem idő, sem időjárás.
A Tóráról
Szombat reggel a haszidok szomorúan kóvályogtak, járkáltak a barakkban. Közeledett a Tóra-olvasás ideje, Tóra-tekercsük azonban nem volt, honnan is lehetett volna. S bár ismeretes volt előttük, hogy a Grujavici fejből tudja az egész Tórát, fülükbe csengett a Rebbe azon tanítása, mely szigorúan megtiltotta az emlékezetből való Tóra-olvasást.
- Ha lenne öt liter vizünk, lenne Tóránk is - állt föl a Rebbe az imádságából. Mivel a pléhcsajkákat nem volt szabad kivinniük a barakkból, a haszidok elmentek a latrinára, s a szájukban hoztak vizet, hogy senki ne vehesse észre. Poshadt, fertőzött víz volt, ivásra teljességgel alkalmatlan. S noha senki nem értette, mi a terve a Rebbének a vízzel, mégis fölébredt szívükben a remény.
Mikor már elég víz összegyult egy bádogvödörben, legvégül a Rebbe is elment a latrinára.
Mikor visszajött, arca úgy sugárzott a boldogságtól, mint Mózesé a kőtáblák átvétele után. Kezében egy parányi marhahólyagot tartott, melyet vagy félóráig mosott, tisztított a vízben. Utána legalább ennyi ideig szárazra törülgette. A haszidok nem akartak hinni a szemüknek. A Rebbe ugyanis nagy okkal-gonddal kinyitotta a zsákocskát, és két szál összeragadt cigarettát vett ki belőle. Most már aztán tényleg senki nem tudta követni a Grujavici elgondolását.
Kiderült azonban, hogy a két egymáshoz tapadt cigarettában nem dohány, hanem egy miniatur Tóra-tekercs van.
- Még áldott emlékezetu dédapám íratta le ezt a Tórát, a kozákok első pogromja után. Halbőrből van, tuvel másolták közel húsz esztendeig - tette hozzá meghatódottan. A haszidok szeméből is csakúgy patakzott már a könny.
- De hogyan hozta be ? - álmélkodott egy fiú.
- Testem legtisztátalanabb részébe rejtve - válaszolta a Rebbe. A megdöbbenés mély csendjét újra csak ő törte meg :
- A szívemben - mosolygott ránk halkan.
A térkép
A Rebbe mesélte.
- Egyszer apám elvitt kirándulni. Öt éves ha lehettem. Szólt, hogy készítsem össze a hátizsákomat, de ne legyen túl nehéz, mert hosszú lesz az út. Ügyesen, takarékosan pakoltam. Minek vinni az egész térképet, gondoltam, az is csak nehezék. Ollót ragadtam, és kivágtam a térképből az útvonalat, amerre a túrát terveztük.
Másnap úgy a túra felénél kéri apám a térképet, mire én az imakönyvből elővettem az ujjnyi, kanyargó papírcérnát, tessék, íme, itt van a térkép. De már akkor én is sejtettem, hogy nem lesz ez így jó. A térképnek nem csak a megteendő útvonalat kell mutatnia, hanem az eltévedés összes lehetőségét is, hisz azok viszonypontként szolgálnak a helyes iránytartáshoz.
Ne ijedjünk meg tehát, ha nem értjük a Írást egészen. A Szentírás nem súlyfölösleg, a Szentírás térkép. Nem kell benne mindenhol mennünk. Ám ahhoz, hogy az utat el ne vétsük, mindig az egészet magunkkal kell vinnünk.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu