NEIL JORDAN
HOMOK
A szamár patái olyanok voltak, mint a fiú nővérének ujjain a körmök. Csak legvégük különbözött, emezek érdesek, repedezettek, amazok simák, kemények.
A fiú a szamáron ült, próbálta mozgásra bírni. Érezte, ahogy az állat gerince a lába közének nyomódik. Kétoldalt, a combja és a térde alatt, olyannak érezte a szamár horpaszát, mint egy csatakos, puha párnát.
Sarkát az állat oldalába vágta, de az épp hogy csak megmozdult.
- Ne rúgd felém a homokot- mondta a nővére. A hangja egész ingerült volt.
- Bejössz velem úszni, ha leszállok? - kérdezte a fiú.
- Hagyd már abba, jó?
- Nem - mondta a fiú.
Félt a nővére nyelvétől, mégis újra belerúgott a szamárba. A nővére úgy beszélt vele, mintha sok olyasmit tudna, amit ő nem. Az, hogy napolajat használt, és lehunyt szemmel feküdt a homokra terített törölközőn, az is ilyesmi volt. A fiú úgy érezte, hogy valahol mélyen ő is tud annyit, mint a nővére, de amikor arra került a sor, hogy mindezt kimondja, valahogy sosem találta meg a szavakat.
- Ha még egyszer felém rúgod a homokot...
- Jól van - mondta a fiú. - Jól van.
Megfogta a szamár nyakát, és azon töprengett, hogy tudna méltósággal leszállni, úgy, ahogy a nővére tenné. A sötétkék tengert és a világoskék eget nézte, közben ezen gondolkozott. Messziről, a háta mögül valami zaj hallatszott. Egy kiáltás volt. Megfordult a szamáron, és látta, hogy valaki hadonászva rohan a füves buckák között.
Gyorsan, méltóság nélkül, lekászálódott. A csavargókra gondolt. Úgy tudta, minden csavargónak van szamara. A szamárra nézett, az továbbra is egykedvűen állt, patái a fehér homokba mélyedtek.
Az alak közelebb jött, felnőttesen, céltudatosan futott. Pedig nem is felnőtt volt, hanem gyerek, egy nála nem sokkal idősebb fiú. Már elhagyta a füvet, és a homokra ért, minden lépéssel szanaszét szórta. Teljesen meztelen volt. Egyik kezében egy csizmát tartott, amivel időről időre próbálta eltakarni a nemi szervét.
Ez többnyire nem sikerült, hiszen futás közben kalimpáltak a karjai. A fiú nézte, ahogy a meztelen alak lelassul és megáll, alacsonyabb volt nála, de erősebb és sokkal barnább. A lihegéstől tágra nyílt száját nézte, a szemét, ami az övére hasonlított, de idősebb és dühösebb, mint az övé. Barna meztelenségét nézte, mely a csípő vonalánál véget ért, és szürkésfehér meztelenséggé változott át. A csizmát nézte, az nem mozdult már a szőrzet elől.
- Az az én szamaram. Engeded el rögtön.
Azonnal engedelmeskedett. Nem azért, mert félt, pedig félt, hanem mert bármit megtett volna, amit azok a szemek parancsolnak. A csizmára nézett, az sem a másik vad szőrzetét, sem az ágyékát nem takarta el egészen. A nővérére nézett, az másfelé fordult, elvörösödve feküdt, kék fürdőruhás teste feszült volt és merev.
- Legközelebb majd ezt kapod.
A fiú arca előtt egy kis, csontos ököl táncolt. Az ököl mögött a másik szeme, mint az övé, fiatal, de a sarkában ősöreg ráncok.
- Jól van - mondta a fiú. Próbált nem úgy beszélni, mint akit legyőztek. A csavargó megfordult, és csenevész sörényénél fogva maga után húzta a szamarat.
- Nahát - mondta a nővére.
A fiú elvörösödött. A csavargó már a füvön, a buckák között járt, a szamarat a sörényénél fogva vezette. Ahogy lépkedett, ringott a hátsója, két fehér folt karcsú, barna testén.
A fiú úgy érezte, őt hibáztatják a másik meztelensége miatt. Úgy érezte, gyűlölni tudná a nővérét, mert őt hibáztatja.
- Nahát - mondta a nővére, - miféle emberek vannak.
A fiú hamisnak, felnőttesnek érezte ezeket a szavakat. A nővére felhúzott térdekkel ült, karjai térdét kulcsolták, az állát pedig az alkarjára támasztotta. Szemei félig lehunyva, ahhoz éppen eléggé, hogy mögéjük bújhasson. A fiú mondani akarta, hogy sajnálja, de a lehunyt pillák szavai útjába álltak. Hirtelen gyűlölni kezdte a nővérét. Elemi módon gyűlölte, szét tudta volna tépni, ahogy a csomagolás rétegeit tépik le a sokszorosan beburkolt csomagokról, hogy kiderüljön, mi van legbelül.
- Jean... - kezdte, de a nővére a hasára fordult, elfordult tőle, nyúlánk hátát mutatta a napnak.
Messziről, a háta mögül, egy kiáltás hallatszott, és a fiú örült, hogy van oka elfordulni a nővérétől. Látta, hogy a csavargó a buckák között áll, integetett, és kiabált valamit, amit nem értett. Volt valami sürgető abban, ahogy a karját lengetve hadonászott. Így aztán a fiú félelmét leküzdve elindult, a nővére pedig ott maradt, hason fekve, állát összekulcsolt kezein nyugtatva.
Ahogy közeledett hozzá, a csavargó egyre nagyobbnak látszott, és egyre kevésbé hadonászott. A fiú érezte talpa alatt a forró homokot, aztán a füvet, ahogy a lába szárát súrolta. Aztán a csavargó már ott állt előtte, csípőre tett kézzel várta, hogy odaérjen. Most nadrág volt rajta, jóval nagyobb a szükséges méretnél.
- Akarsz menni a szamaramon?
A fiú bambán bólintott.
- Megkapod fél órára a szamarat, ha cserébe lehetek egy fél órát a nővéreddel.
A fiú kacagni kezdett az ötleten, hogy a nővére meg a szamár, igazságos csere. A csavargó is kacagni kezdett, és ettől a fiú még jobban kacagott, a kacagás hullámai átitatták a testét, hasizmai megfeszültek tőle. A csavargó csendesebben, mint aki többet tud, úgy kacagott. A fiú észrevette ezt, abbahagyta, és a másik kék szemébe nézett: ráncos volt, és csak nem hagyta abba a nevetést. A fiú ekkor újra kacagni kezdett, szeretett kacagni, úgy kacagott, ahogy a felnőttekkel szokott néha együtt nevetni az ember. A vicc már egy másik viccé változott, egy olyan viccé, amelyet nem értett meg, de amely ettől még mulatságosabb volt.
Aztán a csavargó hirtelen abbahagyta. Összekulcsolta a két tenyerét, kengyelt tartott a fiúnak.
- Gyere.
A kezei maszatosak és ráncosak voltak, hámlott róluk a bőr. A fiú engedelmeskedett. A szelek bugyrát oldozta ki. Tudta, hogy így tesz, és nem tudta mégsem. Bal lábával a két hámló tenyér alkotta kengyelbe lépett, és a szamárra pattant, a csavargó a szamárba rúgott, és a szamár elvágtatott.
A fiú a nyakába kapaszkodott, dühös volt és félt. A szamár vágtatott, nem hitte volna, hogy egy szamár képes így vágtatni, patái sebesen csattogtak a füvön, gerince a fiú lágyékának csapódott, keményen, mint egy kapu. A fiú a szamár nyakára hajtotta a fejét, és hallotta, ahogy dühödten és fáradtan szedi a levegőt. Combjai a puffadt testet kulcsolták, a nyakat markoló kezei síkosak és nedvesek voltak a szamár nyitott pofájából kicsurranó nyáltól. Becsukta a szemét, a szemhéja mögötti sötétségből valami még sötétebbet látott előkavarogni, örvényleni, eltűnni újra.
A szamár hirtelen megállt. A fiú átrepült az állat fején, és a földre zuhant. Elterülve, arccal a fűnek csattanva esett, és abban a pillanatban meghallotta, hogy a nővére felsikolt, sikolya tiszta volt, tiszta, mint az ezüst.
A szamár lógatta a fejét, az oldala lüktetett. A lábai között sötét erekció ingott, s úgy lüktetett, mint az oldala. A fiú fejében még ott visszhangzott a sikoly. Tisztán, mint az ezüst, neki szólt, mint a nap visszfénye a tenger vizén. Futott.
Gyorsabban futott, mint ahogy a szamár vágtatott. Zöld buckákat látott, aztán fehér homokot, aztán a nővére fürdőruhájának tiszta kék színét, aztán egy napbarnított hátat. Ahogy rájuk vetette magát, szerteszét szállt körülötte a homok.
A keze alatt érezte a csavargó meztelen vállait. Aztán a vállak elfordultak, és a kemény test lefelé szorította, valami forrón és keményen a hasának feszült. Mindketten ököllel verték a másik arcát, aztán a fiú kapott egy vagy két kemény ütést, és mintha megbeszélték volna, mindketten egyszerre abbahagyták. Addig feküdt, amíg tudatára nem ébredt a másik forró, kemény ágyékának, aztán kisiklott alóla. A nővérére nézett. A nővére egyik kezével az arcát takarta el, a másik kezével azt, ami felül kilátszott a fürdőruhájából. A homok megzizzent, a fiú hallotta, ahogy a csavargó feláll.
- Azt hittem, hogy cseréltünk. - Cserepes ajkából vér szivárgott. Előrehajolt, mintha újra ütni akarna, de keze mozgás közben sebesen irányt váltott, és csak a fejét vakarta meg a füle mögött. A fiú hátrahőkölt. A csavargó elvigyorodott.
- Csak hogy értsd, mi a helyzet - mondta. Aztán felrántotta lecsúszni készülő nadrágját, és a füves buckák felé indult.
Ahogy odaért, megfordult.
- Most láttad utoljára a szamaramat - mondta. Kárörvendően elmosolyodott. - Hacsak nincs még egy nővéred - mondta, aztán újra megfordult, és a füvön át a szamár felé indult.
A lány zihálva sírt.
- Ugye nem fogod - kérdezte a fiú.
- De igenis - mondta a nővére. - El fogom mondani...
A fiú persze tudta, hogy ahhoz túlságosan is szégyellné magát. Felkapta a törülközőt meg a napolajat, és elindult. Már elfelejtette, hogy gyűlöli. A szamárra gondolt meg a csavargó hámló tenyerére meg a nővére melleire. Egy idő után hátrafordult.
- Ne sírj már, hallod? Hiszen nem történt semmi.
A keze még nedves volt a szamár nyálától, a nyálhoz vékony rétegben homok tapadt. Ahogy az ujjait mozgatta, a homok percegett, sustorgott, dalolt.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |