Martin
Warnke
A
MÚZEUMLÁTOGATÓ KÉRDEZ
1. Egy kritikustól az ember nem vár derűs olvasmányt, mégiscsak szigorú aszkétákról van szó, akiket nem képes egy pohár sör felüdíteni, egy művészi élmény megrendíteni, egy vicc felszabadítani, egy focimeccs boldoggá tenni. Mindebben rögtön meglátják a kapitalista nyereségvágyat, az ideológiai leplet, a kizsákmányoló szabadidőipart.
Itt áll előttünk egy művészettörténész nemzedék, amelyik a szakma hanyatlásával együtt a művészettörténész mentalitás hanyatlását is magával hozza. Pedig ehhez mindig is hozzátartozott az eredetiség, a bolondozás és a pletyka. Nincs olyan szakmai probléma, melyet ne lehetne személyes anekdotákkal fűszerezni. Talán összegyűjti valaki a még közszájon forgó művészettörténész anekdotákat és átment belőlük valamit az ideológiai rigorizmus zord jövőjébe. Különben könnyen elfelejtődik például az is, hogy a Panofsky-recepció a német művészettörténészek körében a világháború után jórészt a Panofsky anekdoták recepciójára korlátozódott, amelyek mindig éppen akkor érkeztek frissen a tengeren túlról
Az utódok megfontolás tárgyává tehették ezt az anekdotakincset - és különös érzékenységüknél fogva nagyon komolyan is vették.
2. A Dahlemi Múzeumban volt egyszer egy alkalmazott a galéria bejárata előtti képeslapos pultnál, aki előtt elhaladt minden látogató. Kérdeztek tőle valamit, amikor bejöttek, kérdeztek tőle valamit, amikor kimentek. Néhány kérdés feltűnt neki, ezeket felírta magának. E kérdések gyűjteményét 1965-ben odaadta valakinek, aki megőrizte és közlésre ajánlotta őket a "Kritische Berichte" című folyóiratnak. Következzenek itt a kérdések az eredeti sorrendben és teljességben:
- Hol van Bernhard Dürer "Férfi rohamsisakban" című képe?
- Itt van az a kép, amit Dürer a tolltartójával festett?
- Hova került Michelangelo "Mona Lisa" című képe? Azelőtt a Kaiser-Wilhelm Múzeumban volt kitéve.
- Vannak képeik Oskar Riemenschneidertől is?
- A gobleinek nyilván másolatok, mert ilyen értékeket az amik nem hagytak volna itt.
- Van katalógusok Anton Feuervogel képeivel? Miért nincs?
- Miért nincs az öreg Fritz a plakáton? Mégiscsak németek volnánk!
- Hol van Anton Peser "A nagy Annabella" című festménye?
- Van képeslapjuk Peter Paul Hals "A vad bimbó" című festményéről?
- Miért nincsenek a drezdai képek bevezetve a katalógusba? Azok is csak német képek!
- Hol található Kramer gyógykútja?
- Miért nincsenek itt kiállítva a dolgok a Neandervölgyi Múzeumból? Az is nagyon érdekes volna.
- Van képeslapjuk Menzel "Napfelkelte a ligetben" című festményéről?
- Hol található Bolte özvegyének képe?
- Van képeslapjuk az esőkabátos Szent Erzsébetről?
- Hol van kiállítva a tűzoltósisakos férfi?
- Hol lóg a bukósisakos férfi?
- Hol van Rembrandt, az aranykalapos férfi?
- Miért hívják úgy, hogy "Az aranysisakos férfi" és nem "A sárgasisakos férfi"? R. sárgával festett, nem arannyal.
- Hol van a Schutzmann-Madonna?
- Hol lóg az ólomsipkás férfi?
- Hol áll Tilman Haselkorn kabátos madonnája?
- Hol van "Az aranysapkás alak" cómű kép?
- Hol van a férfi az arany maszkkal?
- A Sixtus-i kápolna is itt van?
- Mért nincsenek itt kiállítva azok a lovasképek, amelyek azelőtt a régi múzeum előtt álltak?
- Miért nincs itt villamosmegálló? Mindig annyit kell gyalogolni. Ezt jelezhetné egyszer?!
- Hol van kifüggesztve Wilhelm Riemenschneider híres angol koncertje?
- Hol lóg Rembrandt van Delft képe a férfi gyöngysorral?
- Hol van Watteau barokk lépcsője?
- Itt van Vermelen képe "Hölgy pálinkásüveggel"?
- Leonardo vacsorája is itt van?
- Hol van a kép a forgattyústengelyről? ( A kérdés: Kurbelwelle talán Courbet "Welle" (Hullám) című képére vonatkozik.)
- Miért van az óra a Nofretete talapzatán?
- Melyik emeleten áll a Nitribitt?
- Miért nem állítják már ki a szép faliszőnyegeket? Adenauer biztosan elcsaklizta őket.
- Van Önnek felvétele "Az elveszett fiú" című turbános Rembrandtról? - "Nem ismerek Rembrandttól ilyen című képet." - A kérdező a kísérőjéhez, mindketten öregurak:
"Hát ez nem tud semmit!"
3. Jóval azelőtt, hogy a múzeumok költséges felméréseket végeztek volna a közönség körében, akadt egy múzeumi alkalmazott, aki érdeklődést tanúsított a múzeumlátogatók kérdésfeltevési módja iránt. Ült a bejáratnál, amely egyúttal a kijárat is, mert egy régebbi múzeumépítési elmélet biztonságtechnikai okokból megkövetelte, hogy a múzeumlátogató ugyanazon a (lehetőleg keskeny) kapun át távozzék, amelyiken bejött: körjárat. Ezért oszlik a fenti kérdéssor bejárat- és kijáratkérdésekre.
A bejáratnál azt akarjuk tudni, hogy mi hol lóg, áll vagy van. Mert van egy előzetes tudásunk, klisé-várakozásunk: Rembrandt vagy éppen Riemenschneider. Az előcsarnok atmoszférája megkívánja, hogy az ember kikapcsolódjék és összeszedje magát. De miközben az ember megpróbál kikapcsolódni és a klisékre koncentrálni, kiderül, hogy a múzeumlátogató mégiscsak magával hoz mindent. Az elszólásokból, kifordított szavakból, tévesztésekből vagy összekeverésekből az derül ki, hogy a klisék közé bekerülnek a mindennapi tapasztalatok. Van akinél a rohamsisak, a tűzoltósisak, a forgattyústengely vagy a nitribitt, a másiknál a bukósisak, az esőkabát, a pálinkásüveg, a Schutzmann vagy Adenauer. A külvilág elfelejtésére irányuló atmoszférikus késztetés a múzeumba való belépéskor feltehetőleg bonyolult pszichikai folyamatokat vált ki.
A kijárati kérdéseknél a klisé-stimulálás jeleit lehet megfigyelni. Úgy látszik, hogy a múzeumlátogatóknak csak egy kis részében tudatosul, hogy a falakon eredeti képeket lát, ami lehetővé tenné a klisével szembeni végső, hiteles tapasztalatot. A rendkívüliség érzését inkább közvetíti a múzeumi környezet mint a műalkotások, amelyeken többnyire még észrevehető, hogy valamikor egy mindennapi valóság használati tárgyai voltak. Magától értetődően vetődik föl tehát a kijárati képeslapos pultnál a kérdés, hogy miért nincs meg minden. Miért nincs itt a Mona Lisa, a Sixtus-i kápolna, Leonardo Vacsorája, miért nem gondolnak a neandervölgyire és a drezdai képekre is. A megrekedés a reprodukciós szinten lehetővé teszi az univerzális klisé-kielégítés iránti igényt.
A múzeumok elkezdték lefokozni a klisékkel terhelt műtárgyakat, nem állítják őket többé egy bársonyfüggöny elé a talapzatra. Az aranysisak ismét fent lóg a falon, és arannyá csak akkor válik, ha bekapcsolják a reflektort. Nem hajlandók erősíteni a kliséket, de legalábbis megnehezítik - ez nevelő célzatú eljárás, amennyiben az eredetiség fetisizálására vonatkozó szemrehányás helytálló. Feltehető, hogy a reprodukálhatóság kora előtt a képi reprodukció sokkal nagyobb mértékben helyettesítette az eredetit mint manapság. A klisé szakadatlanul azon munkálkodik, hogy a műalkotást visszahozza a mindennapiságba. A múzeumban az eredeti műalkotást mindaddig reprodukált terméknek fogják tartani, amíg a mindennapok terméke nem lehet műalkotás. Egész addig a sárga kell hogy arany maradjon.
4. A kérdések katalógusára vetett felületes pillantással is kiderül, hogy a kérdések címzettje elég bonyolult motiváltságú kérdésekkel került szembe.
A teremőr a legtöbbet kérdezett ember a múzeumban. A múzeumtörténet egyik legfontosabb eseménye minden
bizonnyal a múzeumőr, a "custos" képzettsége terén
bekövetkezett változás. Amíg autodidakta műértők, művészek vagy szabók /.../ gondozták a gyűjteményeket, és kulcscsörgetve vezettek át néhány elszórt látogatót a termeken, majd a kijáratnál tartották a markukat, a szakember volt a látogató beszélgetőpartnere. Fejedelmi vagy magángyűjtők sokszor szintén személyesen vezették a látogatókat. Mióta a művészettörténészek a művészettudománnyal együtt a múzeumi igazgatóság szintjére vették be magukat a múzeumokban, a szakértelem visszavonult a látogatók és a műalkotások közti kommunikációs mezőről. A mindennapi kérdések terhe átszállt a múzeumi őrökre.
Ahol az igazgató a magas vendégeket még maga kíséri, vagy ahol önkéntesek és munkatársak még vállalnak szakszerű vezetéseket, ott alkalmilag még helyreáll a régi custos-funkció mint a kevesek osztályrésze. Egyébiránt a közvetítőszolgáltatás át van hárítva a nagyközönségre. Katalógusok, leíró jegyzékek, képes brosúrák, vezető csoportok /?/ újabban múzeumdidaktikai részlegek képviselik a felülről irányított nevelési formákat.
Az a sík azonban, ahonnan az újabb nevelési módszerek egyáltalán ki tudnának indulni, a spontán kíváncsiság, a tárgyhoz kapcsolódó kérdés és motiváltság síkja a múzeumokban a teremőrök hatásköre marad. ők a spontán kérdések rendelkezésre álló egyedüli címzettjei, tehát a múzeumpedagógia legexponáltabb hordozói. A múzeumok dicső műveltségadó küldetése a teremőrökön múlik. Amit a múzeumok a legjelentéktelenebb helyükön tesznek, azzal járulnak hozzá a nemzet kiműveléséhez.
5. A teremőrök kiképezésével szemben, azzal szemben, hogy a múzeum a saját házában kezdje beteljesíteni műveltségadó hivatássá, a legfőbb érvek a következők:
- Az ember boldogtalan, ha többet tud annál, mint amiért megfizetik. Szakmai öntudatát ássa alá, ha a beavatottaknak való tudással ismertetik meg, amelyik egy magasabb hivatás státusának felel meg.
- Ha a múzeumi őr tudja, hogy mit őriz, akkor elhanyagolja azt, amiért alkalmazták: hogy vigyázzon. Egy őr, akiben érdeklődés alakulnak ki az őrzött tárgyak iránt, könnyen arra a felismerésre juthatna, hogy az általa őrzött műalkotás a művészettörténet legkényesebb produktuma. És erről nehéz volna lebeszélni.
- Egy képzett múzeumi őr a látogatóknak inkább terhére volna mint a segítségére. A látogatóknak nyugalomra van szükségük a csöndes, zavartalan elmélyedéshez. Jobb, ha az őr nem áll mellettük ugrásra készen várva a pillanatot, amikor túladhat a tudásán. Ha már elkerülhetetlen, hogy az őrök alkalmilag birtokában legyenek áraknak és értékeknek, anekdotáknak és pajzán históriáknak, akkor legalább arra kéne ügyelni, nehogy egy megalapozottabb tudás bitoroljon nyakló nélkül egy olyan információs monopóliumot, amely a tudósok felsőbb köreit illeti meg.
Ezek az érvek sajátos változatai a társadalom egészében gyakorolt uralomnak. A zseniális Bode bevezette azt a rendszert, amely az őröket alkalmazottakra és hivatalnokokra osztja, amivel rendkívül hatékony felügyeleti eljárást alakított ki, mivel a két csoport tagjai, mint megveszekedett ellenségek, könyörtelenül kölcsönösen figyelik egymást.
Egy valamelyest tájékozatlan vélemény szerint a kizsákmányoltak osztálya ki van zárva a múzeumból. De képviselőik, köztük nyugdíjasok és rokkantak, egyenruhába bújtatva be vannak oda zárva. Csak egyetlen osztály van, amelyik állandó jelenlétre kötelezetten képviselteti magát a múzeumi termekben. ők a legtöbbet kérdezett emberek a múzeumban.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu