JEVGENYIJ POPOV
UTASKOMÉDIA
őszintén szólva,
rég nem voltam már tanúja ilyesminek. Hogy a moszkvai
"Dom kino"-t nem részvényosztalékra, hanem vadonatúj
hazai
művészfilmre vágyó tömeg ostromolja.
Hogy megint hallom a fülnek édes régi dallamot, amint
a sor végére kapaszkodó, más bolygóról
idepottyant lény nekikeseredetten rázendít: "Nincs
egy felesleges jegyük, polgártársak?", a törzsközönség
meg felvonyít: "Mit akarsz, még jegyekkel se tudunk bejutni?!"
Az ostromlók a megint kiváló
színészekkel dolgozó Vagyim Abdrasitov új filmjét
akarják látni, az
Utaskomédiá
t... A
fölöttébb sikeres üzletember - a
nyú rasn
- épp valahová Délre utazik fiatal feleségével
nyaralni, ahol, mellesleg, üzletei egy része is bonyolódik.
A luxus-hálókocsi kísérőjében,
a hamisítatlan, agyondresszírozott mintaszovjet kalauzban
azonban egyszercsak egykori bírájára ismer, aki annak
idején ugyanazért dugta jó hosszú időre
börtönbe, ami most minden korlátozás nélkül
megengedett. Üzletelésért. A leendő "nyú
rasn" persze akkor még éretlen, mamlasz kölyök
volt, levelezőn végezte az egyetemet, épp megnősült,
épp gyereke született. Rettentően kellett neki a pénz,
elment hát a vasúthoz kocsikísérőnek,
arról azonban halvány fogalma sem volt, mi is az, amit kísér...
A talpig becsületes bíró, aki még csak kenőpénzt
sem fogadott el, az akkori törvényeknek megfelelően leültette,
végképp tönkretéve hősünk életét.
A felesége talált magának másvalakit, a gyereke
eltűnt, ő maga pedig, megjárva a javító-nevelő
telepeket, teljesen megnyomorodva, gyomorfekéllyel tért haza.
A kölyökkutya azonban időközben kemény véreb
lett, már a látására is fülét-farkát
behúzza az összes nagymenő. Persze az egykori bíró
se bíró ma már, sehogy se tudott hozzáidomulni
az "új rendhez", így aztán ma ő az, aki a kocsikat
kíséri.
Most, a váratlan találkozáskor
azonban a sikeres üzletember vérszemet kap: sarokba akarja
szorítani bíráját. Tragédiával
fenyegető egérfogót eszel ki: összehozza egy nővel,
akinek azt adja be, hogy a kliens - illegális milliomos. Az exbíró
azonban fülig beleszeret a nőbe, új életet kezd,
mit sem sejtve arról, hogy napjai már meg vannak számlálva:
másnap el fogják tenni láb alól, s az ítéletet
pedig nem más, mint az újsütetű Monte Cristo egykori
lágerbeli haverja fogja végrehajtani.
Az utolsó pillanatban azonban
"üzletemberünk" lelkében valami megmozdul: feladja a "havert"
a "seggfejeknek" (már elnézést, de Oroszországban
így hívják a rend őreit), azzal magyarázva
tettét, hogy így akarta őt megmenteni a "szigorított"-tól.
Ám mindjárt ezután végez magával is,
akár egy Petronius tollára való, kiköpött
ókori római hős, némi "szovjet börtönbirodalmi"
beütéssel: az örök diétára kárhoztatott,
gyomorbajos egykori fegyenc, aki számára kész halál
akárcsak egyetlen falat pecsenye, egyetlen korty ital, nagy magányában
lucullusi lakomát csap sült malaccal, pisztránggal egyebekkel,
hogy aztán utolsó "útravalót" igyon egykori
bírájával...
A záróképsorokban
- mindenki értse, ahogy akarja -, a kalauz ismét végivonul
a vonaton, ugyanazzal az agyondresszírozott tekintettel, akár
a film elején. Mintha csak álmodta volna a történteket,
mintha semmi köze se lenne az egészhez. Persze, hogy is gondolhatná
másképp, hisz nem
Kalauz
komédia, hanem
Utas
komédia
pereg a szeme előtt, ami
oda
, neki, a gyűlöletes
újgazdag orosznak szól, meg a fiatal feleségének...
Vagy mégis tévedne? Mégis az a lényeg, hogy
ő, az exbíró,
ő
nem jó végképp
semmire, őt dobták ki, mint egy rozsdás csavart?
Fantasztikus film az
Utaskomédia
,
csakhogy a
nagyközönség
aligha látja meg
egyhamar - azért is meséltem el ilyen részletesen.
Az orosz filmforgalmazási rendszer teljesen összeomlott, a
mozikban csak amerikai akciófilmeket vetítenek orrvérzésig...
Abdrasitov és forgatókönyvírója,
Mindadze már az átkos kommunista időkben "teljes fegyverzetben"
állt elénk - olyan filmjeikkel, mint a
Megállt
a vonat
, a
Rókavadászat
,
A bolygók parádéja.
Új filmjük arról szól, hogy igen, ezer sebből
vérzik Oroszország, ezer fekély emészti, de
hál' Istennek,
még
akkor is él.
Még
él. Az akaratlanul bűnbe eső áldozat végül
megbocsát - ugyancsak akaratlanul ítéletvégrehajtóvá
váló - hóhérjának; s a hóhér,
levéve ostoba vastag szemüvegét, magába roskadva
zokog. Egy pillanat alatt oda a fenenagy bizonyosság, hogy ő,
legalább ő, nem hazugságban élt annyi éven
át. De az egykori áldozat már ott áll előtte,
hogy lesújtson rá...
Egyszóval, ilyen szörnyeteget
faragott a volt szovjet, most orosz társadalom a volt szovjet, most
orosz emberből. Bosszút állni? Ugyan kin - s minek?
Minden bosszúállás csak a fájdalmat szaporítja.
Persze, lehetne élni másképp
is, egyszerűen, minden hősies felemelkedés, fenséges
bukás nélkül - az efféle különben is
legfeljebb csak a moziban látva érdekes. Lehetne,
ha lenne
valahol az a másik, másféle élet
... Nem
véletlen, hogy a filmben is annyiszor bukkan fel e
másféle
,
másik
élet motívuma. A főhős biztos
benne, hogy
mindez nem maradhat örökre csak vágy
.
Pokoli élete volt, sőt, voltaképp még el sem
kezdett élni - és máris vége? Kész -
ennyi volt? És a gyerekeink is arra vannak kárhoztatva, hogy
vérben, mocsokban vesszenek oda? Értelmetlen háborúkban,
értelmetlen kötelességet teljesítve, értelmetlen
igazságot szolgáltatva? Megint arra kényszerítve,
hogy egyszerre legyenek hóhérok és áldozatok?
Különös film az
Utaskomédia
.
Különös Oroszországról szól: nem az
oroszok, nem a zsidók, nem a kaukázusiak Oroszországáról,
hanem a mintaszovjetre dresszírozott, "szocsa"-Oroszországról.
A platinakoronával villogó és a roggyant, beteg emberek
országáról, a részeg és vétkekkel
terhelt emberek országáról, amit - felfoghatatlan
módon - mégiscsak lehet nagynak, fenségesnek látni.
Nem amputált nyomoréknak, hanem Európa részének,
a világ részének. Persze, persze, lakói továbbra
is egymást gyötrik, gyilkolják szakadatlanul, de egyszer
csak vége szakad ennek az önemésztő, önbomlasztó
hadakozásnak. És az újrafelfedezett földön
úgy talál otthonra minden oroszországi polgár,
hogy nem számít se nációja, se pártállása;
lehet akár szlavofil, akár nyugatos...
Csakhát
valami
még
nagyon kéne ehhez... Nincs egy felesleges jegyük, drága
polgártársak?...
1995. március 15.
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu