Tartalomjegyzék [Lettre 17. szám, 1995. Nyár] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |
KURT NEUMANN
A SZÓRAKOZTATÓIRODALMI GYAKORLÓFÜZETBőL
- RÉSZLETEK
-
MÉG CÍM
NÉLKÜL
Odakünn derekul fú a
szél, létezőket fodrászol, de az ablakkeretekbe
is jut igyekezetéből, sőt, olyannyira, hogy az idebenti
lény is megérzi, mi az a szőrmentén. Ennek ellenére,
a különbséget látván s felfogván,
kivágyom.
E kívánság
oka, hogy az alávetett mindent alternatívaként fog
fel, s nekem más alternatívám nincs.
Ám manifeszt befog mélységes
kamrám, s elébem mintha üvegfal hullana ekképp.
ezen át kísértget a világ. Megannyi cseppje
nekem ködlik szét, miliőm mintha még fullatagabb
lenne a romló látásviszonyokkal.
Fehér kendők gólyái
imbolyognak a szélben, aztán hattyúnyi zászlók.
Mindenféle fekete alapokon. Emez utóbbiak eldőlhetnek.
Amazokra a repülés áll.
Ha már repülés
: a madarak. Maradnak és dacolnak. A madárdac jobb anyagú,
mint a madárszar. Emez utóbbi közelebbről is érint
minket. Amaz semennyiben sem.
Emezre és amazra oszló
világ : valami kiűzne, valami visszarigliz. Emez utolsóbb
akarat a döntő.
Áll, persze, minden, ez az
akarat semmit el nem dönt. Nem is hangoskodik. Néma erejét
kurtán és furcsán tapasztalom. Akár ha örök
könyvben lapozna egy üreset - még nekem kell beírnom
is felületet, persze, az ő végzésével.
És punktum.
Megtanultam: ez az akarás
azt akarja, hogy már aztán nehogy. Hébe-hóba
prüszkölök. ő viszont erre hébe-hóba
rámhorkan : nyugi, hé. Hébe-hóba ásítok,
fogam vicsorgatom-mutatom. Mire ő, végső figyelmeztetésül,
krákog egyet, hördülősen.
Most, eldűlősen, tenni
akarom, amit óhajt, s mi ez ? Mindenki azt akarja tenni, amit akar,
és ráhangolni erre a másik hangulatát. Ez gyakorta
bajos bíbelődés, mi ketten sem játszunk egyebet.
- - -
- - - Mitől kellene félni,
ha a kettő mindig egyre megy, s ami eldől, nem áll ?
Akarás, akarás. Néha
még simogató is. Bár olykor megver. Tévesztős
fajta, meg mi még, de én meg megbocsátó is
vagyok. Ha az volna, hogy nagyon nem törődnék vele -
és a fajtájával -, hát jön a magam kenyere.
Akkor aztán vesse ám tőrét akinek akarja, keressen
másik akarást, aki ebbe belemegy, elsötétített
szobában, zárkózva.
Avagy én így. Igaz,
jön a Másik, is, a hölgyebb alak. Jön, nem kedvelem,
sarokba húzódnék előle, ő beletúr
karmaival a hajamba, nem jó ösztönösséggel,
mintha lényem kutatná így, át meg át.
Persze, nem sikerül e felderítés, ám egyszer
legalább a tekintetünk találkozott. Akadt ilyen : hogy
ezek összeakadtak. Tekintettel a tekintendőkre. Mintha narancslé
gennyedzett volna a szeme sarkából. De társa, mondjuk
így, a hím-pellér, hát az így is undor
nélkül ér hozzá. Én inkább úgy
vagyok, hogy már ez ne legyen nekem a " jó étvágyat
".
Észrevételit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu