OSWALD EGGER
FÖLD-NYELV, BOLYGÓ BESZÉD
Hogy legtöbbek ezt kérdék,
hogy: A Föld, ím, csillag csillagok közt, innét
mást mi mást tudunk? Vagy eleve nincs más mozgása,
csak az ismétlés, kör a pályája. A beszéd
nyelv váltakozón jár, kuszán, kórusban
kérhet szót, bolygó kört bolyg, hullámot
vet pillanatra-pillantásra, dolog-helyzet, helyezett-dolog, a hallásba
kerül, rotációs revolúció amúgy
tulajdonképpeniül. A kórusnak helye van hangja, mégse
kép és nem tulajdon, gyűjt, hogy jellegeket szórna,
s vakon, bár engedelmesen, a többértelműség
sűrítményét s a sötét rész
egy-értelmét fontolhassa en détail, vagy - megkuszálódva,
közben mégis kapásból ("a tárgyra") térjen,
megtérjen mondat a mondoványban: áramvonalak nem mértékadás-következtetők,
szó nincs itt egy másodpercnyi-töredéknyi, nyom-hasadásnyi
cursus naturae -ről, kiszakadt-részek vágnak be, ekliptikák
és eklogák föld-színe Földből, mérhetetlen
meg nem értés, és az, ami arról szól,
amiről szó van, nem pár pontban akkor, semmi nem pang,
minden - hang. Valami maga-rendjében rögzült lehet, mint
a rög, mely hull, görög, pörög, idegen és
hideg rögeszmék, utalások és minták szerint,
vagy rejtek jellegeket derenget át: sarj, vetekszik és növekszik,
így sarjad, míg megkövül, jelenetek jelenítője,
szembe szem, bűvölt szenzórium. Feltétel sok reláció,
és ezek tombolnak elébb még, csak kifordultuk nyomán
ott a nyom: a funkció.
Mármost lássuk, mint
gyülemlik figyelem az elmélyülő elméjéből,
hunyorogjunk nappali fény szárnyasára, a világra.
Bolydul a nyelv, már miénk így, szeret s megemelkedi,
kört néz - tessék. Meredező pillantások,
lélek-ott-se mind a kecses, könnyű áttetsző
színű rétegeket festenek fel, tetszetősen, festene
jól. Valójában izzik valami bensőségbe-fordulón,
surrog-suttog, szegényeket szeg és szaggat aprózgatva,
fénylik s hangzik, mint a dics. Jön és megy, meddig
megy ez a magyarázható ("hervatag izzás")?
Hihetetlen, mily messze hordja egy
magasabb-hátteresebb rend a dolgokat. Ily futás mentén
különbség-szakadék tátong, hol lenne kézenfekvő
a szó, kettéválik egy-szív-s-lélek,
menybe-üdv és szem mámora; közbe a valóság
lehel. A világ mint képzet s aroma, nyomban az egész
- valószínűtlen. Hangot képzünk, tartást
jelzünk, mind kettő mímeli egymást, ahogy a mi
kölcsönösségünk, s vélelmünk ez:
vélünk a mérték, módunk a szavak módja,
hogy magukhoz és ("témák s terminusok") másukhoz
csendüljenek, s össze és szét, érintésként
s határ-túlként, helyre hely egymást bezáró,
mást kizáró szomszédságok. Így
az egyik nyelvsziget előzi a másikat, sortávra kerül
az Ott, hona érintőlegesen Itt. Föld bolygónk
bolygója, Föld-nyelv.
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu