 Az utóbbi harminc év alatt harmincmillió vidéken élő amerikai kényszerült elhagyni farmját vagy a kisvárost, és a zsúfolt nagyvárosba költözni. Ez a kényszerű népvándorlás átlagosan évi 800 ezer fővel továbbra is folytatódik. A helybenmaradt családok számára a vidéki életnek nincs perspektívája; ezek több mint felének évi háromezer dollárnál is kevesebb jövedelem jut. Nem csupán az álláskeresés viszi el az embereket a kisvárosból a városba. Ugyanilyen szívóerő az információéhség és a kultúra iránti igény is. Írországban és Indiában például vállalkozó kedvű emberek elhagyják a falujukat, ahol munkájuk és megélhetésük van. Mennek a városba a jobb munka, a jobb élet reményében. Hacsak nem teszünk lépéseket a vidéki élet megváltoztatása érdekében, a nagyvárosok felszippantják azokat a lakóhelyeket, amelyek a legközelebb fekszenek hozzájuk, a távolabbiaktól pedig elcsábítják a legéletrevalóbb lakosokat. Mit lehet ez ellen tenni? 1. Gazdasági helyreállítás. Ösztönözni kell a decentralizált üzleti és ipari élet fellendítését, a kisvárosok helyi kezdeményezéseit, a termelői és üzleti vállalkozásokat. 2. Övezetek kialakítása. Övezetpolitikával kell támogatni a kisvárosokat és környéküket. A zöldövezet fogalmát Ebenezer Howard használta először a századfordulón, de az amerikai kormányzat még ma sem veszi komolyan. 3. Szociális szolgáltatások. A nagyvárosok és kisvárosok kapcsolata ezen a területen pótolhatatlan szociális szolgáltatásokat alakított ki: a kisvárosok turistái, a városlakók farmokon, tanyákon töltött hétvégéi és vakációi, a városi gyerekek vidéki táborozása, iskoláztatása, a nagyváros zajától a kisvárosba visszavonuló idősek -- megannyi megnyilvánulása ennek a kapcsolatnak. A városoknak bátorítaniok kell ezeket a vidéki szolgáltatásokat vállalkozások formájában, aminek a költségeit a nagyváros vagy magáncsoportok vállalják magukra. Tehát: őrizzük meg a vidéki városokat, és támogassuk az új, önellátó városokat ötszáz és tízezer fő közötti népességgel. Ezeket nyílt vidéki terület övezze, s legalább tíz mérföld válassza el egymástól a szomszédos kisvárosokat. Tegyük a régió közös érdekévé, hogy minden város megkapja a helyi ipar kialakításához szükséges anyagi támogatást, s ezáltal ezek a városok ne csak ingázó lakóik hálóhelyeként szolgáljanak, hanem valódi városokká legyenek -- egy teljes élet alkalmas színhelyeivé. Kezeljük ezen kisvárosok mindegyikét politikai közösségként, amely lehetőséget ad az emberi élet valamennyi fázisának kibontakoztatására. A várost körülvevő nyílt vidéki övezetet pedig tekintsük farmnak, az emberek rendelkezésére álló mezőgazdasági területnek, amelyet szabadon használhatnak. |
 |
| Rovatunkban folytatjuk a Pattern Language című könyv (Christopher Alexander és mások: A Pattern Language. Towns, Buildings, Construction. New York, 1981, Oxford University Press, 1171 p.) lapunk választott témájára vonatkozó részleteinek közlését. |