Az alábbiakban részletet közlünk a szerző Merleau-Ponty és a Föld hangja című írásából. *
 

A humanizmus a kulcsszó. Merlau-Ponty számára nehéz volt bármiféle kompromisszum elkerülése a humanizmussal, mivel sok tekintetben elkötelezett humanista volt. Tanúi lehetünk annak, hogy késői jegyzeteiben miképp viaskodik ezzel a kompromisszummal. Ezután ugyanebben a saját magának szánt emlékeztetőben ezt írja: "Pontosan azt kell megmutatnunk, hogy a filozófiának nem szabad többé az Isten, ember, teremtmények felosztás szerint gondolkodnia...¹

Erős állítás. Ettől az utolsó jegyzettől fogva úgy tűnik, hogy Merleau-Ponty világosan tudta: legjobb szándéka szerint gyógyítani fogja az emberek és a többi élőlény között tátongó mély sebet. A humanizmussal szembeni ellenállása csak nagyon lassan engedett ennek teret írásaiban. Álljon itt egy példa Merleau-Ponty dilemmájának ábrázolására. Egy 1960 májusából származó jegyzetben a következőket írta: "a világ húsa nem érzi önmagát (se sentir), mint az én húsom - ... érzékelő és nem érző. Azért nevezem húsnak, hogy érzékeltessem: semmiféleképpen nem egy tárgyról van szó." Majd később kijelenti, hogy csak "a világ húsa által vagyunk képesek a végső elemzés során a megélt testet megérteni."²

Itt maradtunk tehát a világ húsa (amely "érzékelő, de nem érző") és az én húsom (amely "érzi önmagát") között tátongó hatalmas és végső soron tarthatatlan szakadékkal. Merleau-Ponty humanizmus-ellenessége igyekszik minduntalan megőrizni ezt a különbséget, miközben kialakuló ökológiai realizmusa arra törekszik, hogy a világ húsának elsődlegességét hirdesse: "a világ húsa által vagyunk képesek a végső elemzés során a megélt testet megérteni". Merleau-Ponty azonban egyszerűen csak azért jelentheti ki ezen a ponton azt, hogy a világ húsa nem érző, mert nem veszi számításba a többi élőlényt, ugyanis világos, hogy a többi élőlény egyszerre  részét képezi az érzékelt világ húsának, ugyanakkor saját érzékszerveivel is rendelkezik, s Merleau-Pontynak az érző és az érzett közötti viszony reverzibilitásáról szóló tétele értelmében egyértelműen képes érezni önmagát. Mihelyst figyelmet szentelünk más organizmusoknak, azt kell mondanunk, hogy a világ húsa egyszerre érzékelő és érzékelhető. Egyszerűen el kell ismernünk a többi élőlény érzékszerveit ahhoz, hogy megszüntethessük azt a rejtélyes szakadékot, melyet Merleau-Ponty ebben az idézetben hagy. Más szavakkal: csak a többi élőlény teljes jelenlétének elismerése révén találhatjuk meg helyünket Merleau-Ponty ontológiájában. (A növények is el fogják foglalni méltó helyüket, de nekünk elsősorban az állatokkal kell törődnünk, mert - mivel mi is állatok vagyunk - ők jelentik a Hús többi részével való kapcsolatunkat.)

Ebből a szempontból elengedhetetlen megállapítanunk, hogy Merleau-Ponty gondolatai kevésbé egy absztrakt antropocentrizmus továbbélését képviselik, mint inkább ennek az önteltségnek a lassú és óvatos meghaladását. Csak filozófiai párbeszédének mélységeiben, a sűrűn összefonódó természeti valóság fokozatos kifejtésre figyelve tudjuk teljes egészében megérteni, mit is jelent az, hogy a világ húsa "semmiféleképpen nem egy tárgy".

Ilyen vonatkozásban a The Visible and the Inviseble (A látható és a láthatatlan) című könyve már a többi fajról szól, függetlenül attól, hogy Merleau-Ponty tisztában volt-e azok befolyásával. Egy gondolkodó sem léphet át önmaga fizikai öntudatából az emberi kultúra interszubjektivitásban s ennek révén "a világ húsát" képező transzcendenciába anélkül, hogy en találkozna a másság millió megnyilatkozásával, az emberen kívüli egyéb szubjektivitásokkal és más interszubjektitvitásokkal. A közvetlenül érzékelt világ, melyet az általa fenntartott emberi kultúra érdekében általában elfelejtünk, valóban ezekből a másságokból tevődik össze: a macskák fürkésző tekintetéből, a még megfejtésre váró minták alapján vándorló madarak rekedt kiáltozásaiból, a fejünk fölött zümmögő vagy a könyvünk lapjáról lesöpört rovarok állandó, de észrevétlen jelenlétéből - melyek valamennyien lehetővé teszik számunkra azt, hogy az érzékelhető világról mint tárgyról beszéljünk. Ezek azok az emberen kívülu és ennélfogva a háttérből érkező szavak, mozdulatok, pillantások és nyomok, amelyek arra vezetnek bennünket, hogy a látható világ "láthatatlanságáról" és transzcendenciáiról beszéljünk anélkül, hogy sokszor tudnánk, miért. Ha Merleau-Ponty folytatta volna az írást, vagy ezt a szöveget pár évvel később írta volna meg, és tanúja lett volna a tevékeny és interaktív emberen kívüli világ növekvő kulturális megbecsülésének, akkor sokkal kisebb nehézségek árán tudta volan ábrázolni saját tapasztalatát a látható világ "láthatatlan" természetét és az emberi lét és a létezés reverzibilitását illetően.

Merleau-Ponty azonban már nem olvashatta Rachel Carson megállapításait a féregírtó szerek és a természeti világ kapcsolatáról, vagy a közelmúlt felfedezéseit az állatok által elszenvedett mindennapos brutalitásról és fájdalomról, amelyek napjaink mezőgazdasága és közmetikai ipara okoz, azokról az erőszakos pusztításokról és bántalmazásokról, melyek az általa "vadonnak" elkeresztelt entitásról megfeledkezett technikai világ egészében a szemünk elé tárulnak. Elképzelhető, hogy ezek a tények olyannyira felzaklatták volna gondolatait, illetve oly döntőnek bizonyultak volna filozófiájának újragondolása szempontjából, mint amikor Sztálin rémtettei ismertté váltak Európában.³ Felgyorsították volan azt a folyamatot, hogy elismerje az emberen kívüli dolgokat, és segítségére lettek volna abban, hogy betessékelje ezeket a vad, sejtelmes érzékeléseket egy olyan ontológiába, amely már várt rájuk.

A LOGOSZ

"A test dönt és a test szólal meg, annyit tudtunk meg ebbe a fejezetben... Egy immanens vagy az élő test számára megmutatkozó lényegiség felfedezése - miként annak tanúi leszünk - egészen az érzékelhető világig terjed, és tekintetünk saját testünk tapasztalatából ösztönözve minden más "tárgyban" fel fogja fedezni a megnyilatkozás csodáját."⁴

"... hogy a dolgok birtokolnak bennünket, és nem mi vagyunk a dolgok birtokában.... Hogy a lét beszél bennünk, és nem mi beszélünk a létről."⁵

A The Phenomenology of Perception-ban (Az érzékelés fenomenológiája) Merleau-Ponty finoman ábrázolta azt a néma, visszatükrözés előtti érzékelést, amely mint egy kölcsönös cserefolyamat jelenik meg a test és a világ között. Bemutatta továbba, hogy ez az állandó csere természetes nyitottságával és kölcsönös függőségével mindazonáltal finoman artikulált és egy mély logosz hajtja át. Ezek a felfedezések magukban hordozták azt, hogy az érzékelés - állandó kölcsönösségével - annak a sokkal jobban definiált cserefolyamatnak a legfőbb alapja és fenntartója, amelyet "nyelvnek" nevezünk.⁶ Merleau-Ponty-nak a nyelvnek a jelekből történt kialakulása és a cselekvő beszédnek mint minden beszéd és gondolkodás gerince iránt tanúsított állandó lefele" minden filozófustól megkülönbözteti őt - arra is szolgált, hogy a nyelvet a közvetlen érzékels mély világába helyezze, abba a látható, tapintható és hallható világba, amely magába olvaszt bennünket s amelynek részei vagyunk.
Egy későbbi írásában Edie fenntartja, hogy Merleau-Ponty nyelvfilozófijában nem volt helye olyan nyelvi struktúráknak, mint amilyeneket Noan Chomsky fedezett fel a Merleau-Ponty halála utáni időkben. Ma már igaz tényként kezelhetjük, hogy Merleau-Ponty nem fedezett fel olyan felszínt vagy mélystruktúrát, amely Chomsky kutatásai irányának felelne meg, de hitem szerint ez pusztán annak tudható be, hogy egy sokkal alapvetőbb nyelvi struktúra felfedezésének kellős közepén volt, amelyet még meg kell érteniük a nyelvészeknek és a filozófusoknak. Ez az a dimenzió a nyelvben, amely az érzékelhető világ aktuális mélységeivel sé az érzéki táj mélyebb szerkezetével korrelál.

* Enviromenthal Ethics, 1988/nyár

1. Merleau-Ponty: The Visibleand Invisible. Evanston: Northwestern University Press, 1968. 274. oldal
2. Id. mű: 250. oldal
3. Lásd: Merleau-Ponty: Humanism and Terror, Boston: Beacon Press, 1969 és Adventures of Dialectic. Evanston: Northwestern University Press, 1971.
4. Merleau-Ponty: The Phenomenology of Perception. London: Rontledge and Kegan Paul, 1962. 197. oldal
5. The Visible and Invisible, 194. oldal

Lásd: The Phenomenology of Percepcion