Immár három évtizede tart az útkeresés, hogy alapjaiban ragadjuk meg a globális válsággal kapcsolatos kérdéseket. E folyamat szükségszerűen rendszertelenül zajlott, gyakran terelődött tévutakra és zsákutcákba, nem szólva a "személyiségfejlődés", vagy a XIX. századi osztályharc-elméletek jegyében fogant homályos álmagyarázatokról.

Napjainkban egy új kezdeményezés látszik kibontakozni, amelyben a változás dinamikus katalizátorának összes sajátossága jelen van. A Nemzetközi Globalizációs Fórum - hogy a teljes elnevezést használjuk - újfajta összefogást jelent annak érdekében, hogy megértsük, hol is tartunk most, és merre kell haladnunk. Az akadémikusokból, aktivistákból és írókból álló testület figyelmét a bolygónk környezetét, gazdaságát és kulturális változatosságát fenyegető egyesített kapitalizmusra összpontosítsa. Túl sokáig élt az feltevés, mely szerint céljaink megvalósítása érdekében közvetlenül a kialakult politikai színtéren kell megoldásokat keresnünk és cselekednünk. Egyszerre tudatosulni kezd, hogy a politika csak része a játéknak, és hogy a kormányoknál is hatalmasabb erők is működnek, amelyek fényévnyi távolságra vannak a demokratikus irányításnak még csak a látszatától is.

Felszínre tör az egybehangzó felismerés, hogy ha hatékonyan akarunk szembeszegülni ezekkel a globális világvégi erőkkel, nem a nyílt konfrontáció politikáját kell választanunk. Ez olyan politika, amelyhez az álszocialista forradalmárok ragaszkodnak, és amelyről a történelem bebizonyította, hogy éppoly használhatatlan, mint amennyire veszélyes; ugyanis óriási struktúrák létrehozására késztet, melyek hasonmásai azoknak a struktúráknak, amelyeket ellenzünk, és amelyek ugyanazokat a problémákat termelik ki, mint amelyekkel szemben állunk: a demokrácia tagadását és a hatalommal való visszaélést.

Kihasználatlan erő

Mint mindig, a lépték az a tényező, amely mindenütt jelen van, ahol működő morális ítéletek uralkodhatnak, és ahol a demokratikus erkölcsiség valóban érvényesülhet. Ez a lépték nem lehet más, mint az emberi lépték: az, amely szerint dolgozhatunk, játszhatunk, reménykedhetünk és álmodhatunk egy közösségben, egy adott helyen, amelyet saját hétköznapi meghatározásai írnak körül.

Ha a kicsi valóban hatalmas, akkor ez egy olyan hatalom, amely ma még nagyjából kiaknázatlan, és kilátásaink a társadalom átalakítására attól függnek, hogy milyen hatékonyan támaszkodunk rá.

Bár jelenleg ugyanazon útvonal más-más pontján tartunk, most mégis szükségessé vált, hogy kemény gyakorlati erőfeszítéseket tegyünk az emberi léptékű közösség hatalommal való felruházásának érdekében. A globális színtér itt van elképesztő szörnyűségeivel; mégis melyek azok az eszközök, amelyekkel képessé tehetünk egy közösséget arra, hogy általuk létrehozzunk egyfajta élő sejtet a politikai testben, egy olyan sejtet, amely szembeszáll azzal a politikai és gazdasági leukémia okozta métellyel, amit a kisebb lépték hiánya hozott létre, és amelynek mindnyájan áldozatai vagyunk?

• Egy közösségi újság nemcsak szükséges, hanem egyben a legjobb módja is annak, hogy felhívja a figyelmet a helyi kérdésekre. Kérdés, hogy miképpen lehet egy ilyen újságot finanszírozni, előállítani és terjeszteni?
• Kezdeményezhetünk-e egy közösségi bankot, talán összekapcsolva a helyi pénzforgalommal, hogy helyi szinten meg tudjuk ragadni a pénzügyi kérdéseket?
• Hogyan birkózunk meg a munkanélküliséggel? Felhasználhatjuk-e a helyi pénzeket a közösséget gazdagító munkarendszerek kialakítására? Ha igen, akkor hogyan?
• Hajléktalanok: Össze tudunk-e hívni mindenkit a közösségből - a különféle egyházi felekezetek tagjait, a helyi aktivistákat és szociális dolgozókat -, hogy megbeszéljük a módozatokat és lehetőségeket?
• Magányosság, stressz, betegség és elidegenedés: Mit tehetünk és hogyan tegyük?
• Táplálkozás: Hogyan tudatosítsuk azoknak a vegyszerekkel kezelt és tartósított élelmiszereknek a rákkeltő hatását és egyéb veszélyeit, amelyekkel zsúfolási telítődnek élelmiszerüzleteink?
• Kultúra: Hogyan alakítsuk ki saját közösségünk kulturális életét, ahelyett, hogy passzívan hagyjuk, hogy a piaci, pénzorientált, homogenizált tömegkulturális szemét elárasszon minket?
• Munkakörülmények: Minden úgy működik közösségeinkben, ahogyan kellene? Ha nem, hogyan javíthatunk rajta?
• Helyi gazdaság: Hogyan szállunk szembe azzal a fenyegetéssel, amelyet az óriási üzletláncok jelentenek közösségünk számára, amelyek kiszipolyozzák közösségünket?
• Oktatásügy: Ezt természetesen ki kell vonnunk a központi kormányzat felügyelete alól. Milyen szempontok szerint járjunk el?
• Tömegközlekedés: Hogyan javíthatunk a közszolgáltatásokon, és hogyan gyakorolhatunk némi hatalmat a közösségünkön keresztülhaladó forgalom felett, ami szennyezi a levegőt, életeket veszélyeztet, és annyi zajt, bűzt, koszt és feszültséget teremt?
• Jogrend: A helyi rendőrség gondolata nem több, mint 150 éves. Azonban az állam fennhatósága alatt álló rendőrség totalitárius eszméje még újabb (és veszélyesebb). Azelőtt helyi "figyelő bizottságok" szervezték és felügyelték a rendőrség munkáját. Újra életre lehetne kelteni ezeket a közösség választott képviselőiből.

Ez csupán egy egyetlen kéz által összeállított részleges lista. Így nem kívánja betölteni egy tankönyv feladatát. Olvasói felé inkább meghívóként szolgál: készítsen Ön is ilyen listát, és lásson neki megvalósításához. A radikális változásokat nem lehet felülről megtervezni, és azt a fajta vezető erőt, amelyről a természet minden közösségben bőséggel gondoskodik, sokkal inkább a versengés kelti életre, semmint a parancsok hatalma. Ennek fényében rá kell döbbenniük arra, hogy most van itt a cselekvés ideje, most kell megfeszíteni az erkölcs és a lélek izmait, hogy megvalósítsuk a szükséges és határozott cselekvési formákat, melyek az emberiség számára ma oly sürgetőek, mint azelőtt soha.
 

A Nemzetközi Globalizációs Fórum a közelmúltban annak a meggyőződésnek a jegyében került összehívásra, hogy - az elnök, Jerry Mander szavait idézve - "a globális gazdasági rendszer újrarendezésével állunk szemben, azzal a kísérlettel, hogy a hatalmat elvonják a kormányoktól, és a világgazdaságot egyesített irányítás alá helyezzék." Ezek a meglepően gyors fejlemények sok esetben érintetlenül hagyják a bevett politikai attitűdöket és álláspontokat, és válaszadást, a szerepek új értelmezését követelik azoktól, akik radikális változásra törekszenek.

A fórum válaszként jött létre a globalizált gazdasági rendszer világszerte tapasztalható előretörésére, amelyet a demokratikus folyamatok és a nemzeti kormányok által felelősségre nem vonható, nemzetek fölött szerveződő kereskedelmi és pénzintézetek uralnak. A globalizáció felé tartó aktuális tendenciák történelmileg nem elkerülhetetlenek és nem is kívánatosak. Ha folytatódnak, számos negatív következménnyel kell majd szembenéznünk:

• Minél több gazdasági és politikai hatalom száll át a globális és transznacionális intézményekre, annál kevesebb hatalmat gyakorolhatnak a helyi és belföldi közösségek, az államok és maguk a nemzetek jövőjük irányítása felett.
• A gazdasági fejlődést felgyorsító módszerek nincsenek tekintettel az egyenlőség vagy a természeti világ épségének szempontjaira, és bolygónkat a gazdasági, társadalmi és környezeti katasztrófa szélére juttatták.
• A déli országok gazdasági gyarmatosítása az északi országok által mind erőteljesebb és kiterjedtebb, miközben minden országban szélesedik a szakadék a gazdagok és szegények között.
• Rohamosan növekszik a munkanélküliség északon éppúgy, mint délen, mivel a munkafolyamatok egyre gépesítettebbek és automatizáltabbak, a vállalati tevékenységek pedig mind mobilabbá, korlátozatlanabbá és átláthatatlanabbá válnak, és egyre inkább kikerülnek a felelősségre vonhatóság alól.
• A lakosság tömegesen költözik vidékről városi környezetbe, ezzel arányosan növekszik a szegénység, éhínség, szaporodnak az etnikai súrlódások, romlanak az élet-és munkakörülmények, sérülnek az emberi jogok.

• A Föld még érintetlenül megmaradt természeti tájainak egyre gyorsuló meghódítása csökkenti az élővilág változatosságát, kimeríti a természeti erőforrásokat, lebontja bolygónk létfenntartó rendszerét, és megfosztja az őslakosságot földjeitől és jogaitól.
• A változatos helyi jellegű, illetve őshonos kulturális, társadalmi és gazdasági formák világszerte homogenizálódnak, ami tükrözi az új globális monokultúra hatékonysági szükségleteit.

A Fórum egy sokkal változatosabb, helyi ellenőrzés alatt álló, közösségre épülő gazdaság aktív védelmében a következők fontosságát hangsúlyozza:

• A helyi közösségek újraélesztése a maximális önállóság, gazdasági és politikai irányítás, és környezeti fenntarthatóság támogatásával. Nyomatékosan szorgalmazzuk a helyi források felhasználást a helyi termeléshez és fogyasztáshoz, annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a helyi és távolsági kereskedelem közötti arány.
• Gazdasági vállalkozások és egyéb kapcsolódó intézmények létesítése, hogy az emberekben erősödjenek meg az őket érintő kérdések feletti demokratikus kontroll gyakorlásához szükséges képességek, ugyanakkor értelmes és biztos kenyérkeresetet biztosítsunk mindenki számára.
• A helyi lakosság jogainak és szuverenitásának biztosítása. A biológiai, kulturális sokféleség, a társadalmi, gazdasági és politikai formák változatosságának elősegítése.

A termelés és fogyasztás autonóm regionális és helyi ciklusainak kiaknázása, elsősorban a megújítható energiaforrásokra és nyersanyagokra, valamint az összes hulladékfajta újrahasznosítására alapozva, megőrizve így természeti kincseinket és a természet bölcsességét és szépségét a jövendő generációk számára.

A szerző, Tim Langgel közösen, könyvet írt The New Protectionism - Protecting the Future Against Free Trade [Új protekcionizmus - a jövő érdekében a szabadkereskedelem ellen] (Earthscan, London) címmel. Kampányfőnöke a Nemzetközis Globalizációs Fórumnak (Európa), és a legutóbbi időkig a Greanpeace International gazdasági egységének volt a koordinátora. Huszonöt éve aktív tényezője a környezetvédelmi mozgalomnak, és kampányt folytatott olyan témákban, mint a népesedés, az élelmiszerellátás, a nukleáris fegyverek és a nukleáris energia, a GATT Egyezmény és a munkanélküliség. Barbara Dinhammel közösen adta ki az Agribusiness in Afrika [Az agrárüzlet Afrikában] című munkát, Graham Searle-lel társszerzőségben pedig az Automatic Unemployment [Automatikus munkanélküliség] című kötetet.
 

Napjainkra már a transznacionális vállalatok és a nemzetközi tőke váltak a világ tényleges kormányzóivá. Növekvő hatalmuk a globális gazdaság fölött a szabad kereskedelem ortodoxiáján alapul.

Hisszük, hogy elérkezett az ideje a globális gazdaság jövendőbeli irányának újragondolására. A kulcskérdés az, hogy a kormányoknak vissza kell adni a hatalmat gazdaságuk felett helyi, nemzeti és regionális szinten, újra helyi jellegűvé és sajátos arculattal rendelkezővé téve azokat. A globális piac újraszervezését, amely teret ad a helyi jellegű gazdaságok kialakulásához vezető európai és nemzetközi mozgásnak, Új Protekcionizmusnak neveztük el.

De előbb tisztázzunk egy-két dolgot. Az Új Protekcionizmus, ahogyan azt mi megfogalmaztuk, nem kereskedelemellenes és nem autark. Maximális helyi kereskedelemről van szó változatos, fenntartható helyi gazdaságokon belül, és minimális távolsági kereskedelemről. A "helyi" itt országrészt jelent, és a "regionális" több országból álló földrajzi csoportot.(1)

A legfőbb cél a fenntartható gazdaságok kiépítése kell hogy legyen. Ez azt követeli, hogy a munka felszabaduljon a globális kényszerek és piacok alávetettségéből. A politikai gazdaságtan célja az olyan, eltérő arculatú helyi gazdaságok létrehozása kell hogy legyen, melyek a mai raktári lerakatok vagy globális szerelőszalag-egységek helyébe lépnek.

Import- és exportellenőrzés: Ezt országos és regionális egységek szintjén kell bevezetni, azzal a céllal, hogy hagyjuk, hogy a helységek és országok annyi élelmiszert, árut és szolgáltatást termeljenek maguknak, amennyire csak képesek. Amit egy ország maga nem tud biztosítani, azt szerezze be regionális keretek között, de a távolsági kereskedelem csak utolsó megoldásként szerepeljen. Minden szektornak meg kell határozni a célját.

Transznacionális vállalatok felügyelete: A transznacionális vállalati tevékenységeket vissza kell helyezni az állami felügyelet alá. Hozzáférésük a piachoz legyen annak a függvénye, hogy mennyire tesz eleget a "ha itt akarsz eladni, itt legyen a telephelyed" politikának. A transznacionális vállalatokat fel kell osztani (lásd lejjebb: versenypolitika) és növelni kell átláthatóságukat és részvényeseinek befolyását. A társasági és számviteli törvényeknek kontrollálniuk kell a szállítási árszabást, a vállalati nyereségek kiszivattyúzását és az egyéni külföldi jövedelmeket.

A tőke helyben tartása: A nemzeti kincstáraknak egyre kevesebb hatalmuk van gazdaságuk jövője felett, mivel a kereskedelmi gátak leomlottak és a nemzetközi tőke viszonylag akadálytalanul áramlik. A pénz repked szerte a világban, miközben a bankokat, a nyugdíjpénztárakat, a biztosítási és befektetési alapokat felügyelet alá kellene helyezni, hogy az "itt fektess be, hogy itt prosperálhass" politika jegyében biztosítva legyen az anyagi alapok többségének abban a térségben való befektetése, ahol előállították, és/vagy ahol szükség van rá.

Versenypolitika:A nagyvállalatok uralma olyan jellemvonása a gazdasági életnek, amely sürgős megvitatást követel. Közülük számosat fel kell osztani ahhoz, hogy garantálni lehessen a helyi versenyt, ami szükséges ahhoz, hogy meglegyen a késztetés a termékek minőségének javítására, a hatékonyabb forráskihasználásra és a választás lehetőségének biztosítására.

Az önállóságot támogató kereskedelem és segélyek: Az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (GATT) úgy kell átdolgozni, hogy az a Fenntartható Kereskedelem Általános Egyezménye legyen. A segélyeket, a technológiák közvetítését és a megmaradt nemzetközi kereskedelmet a fenntartható helyi gazdaságok felépítésére kell irányítani. A cél a maximális foglalkoztatottság elősegítése fenntartható regionális önállóságon keresztül. Az alapelv legyen az, hogy "ha itt akarsz eladni, itt legyen a telephelyed".

Forrásadók:Ezek segítenének finanszírozni a radikális gazdasági átalakítást, környezetvédelmi szempontból előnyösek, és politikailag ésszerűek. Az ilyesfajta adók nélküli régiókból jelentkező versengési szándékot visszafoghatják az újra bevezetett tarifák és szabályok. Általában véve a környezet számára a relokalizáció azt eredményezné, hogy a kedvezőtlen hatásokat helyi szinten tapasztalnák, ami növelné a késztetést és a képességet az ellenőrzésre és a színvonal emelésére.

A kormányok újra-felhatalmazása: A globalizáció nevében a kormányok feltartóztathatatlanul haladnak a helyi megoldásoktól a nemzetközi megoldások és transznacionális vállalatok felé. Ezt a folyamatot meg kell fordítani. A globális intézményeket fel kell rázni, és a helyi megoldásokra kell terelni a figyelmet. A helyi, országos és regionális vezetéseknek képesnek kell lenni arra, hogy megszabják piacaik megnyitásának az árát, hogy elősegítsék a helyi megtakarítások növelését és a bankrendszer fejlődését.

Különbségek a régi és új protekcionizmus között

Számos érvez szokás felhozni az Új Protekcionizmus ellen. Vegyük sorra ezeket:

Nagy-Britannia a kereskedelemnek köszönhetően marad életben, nélküle elpusztulna.Ez az érv meghamisítja a fontosabbik kérdést: Milyen fajta kereskedelemről van szó? Amikor Nagy-Britannia volt a világhatalom, a gazdag Anglia számára valóban előnyös volt a kereskedelem. Ma azonban a kereskedelmi nyomás munkahelyek elvesztését, a munkabérek, a társadalmi és környezeti állapotok szabályozatlanságát, a választott kormányok gazdasági ellenőrzésének gyengülését, és ilyen módon a demokrácia értékeinek az aláásását jelenti. Az angol társadalom a globalizáció miatt haldoklik, és nem az tartja életben.

A versenytársak hiánya rontja a hatékonyságot: Ezen állítás szerint a vevők a vesztesek, ha a vállalatok védettséget élveznek. De kinek kell drága és rossz minőségű termék vagy szolgáltatás? A hatékonyság hiányát maga a verseny bünteti. De annak elfogadásával, hogy az óriás vállalatok versengenek a vevők kegyeiért, háttérbe szorul az a tény, hogy ugyanakkor megszabadulnak munkásaiktól (és ezáltal fogyasztóktól is). Az Új Protekcionizmus, azáltal hogy szorgalmazza a helyi piacokat és a vállalatok méretének korlátozását, megtartja a versengés pozitív vonásait, mint például az árversenyre való késztetést, a jobb tervezést, a források hatékonyabb kihasználását stb. Ha azok az országok nem jelentenek versenytársat, amelyekben a bérek, a feltételek és a környezetvédelmi törvények kevésbé szigorúak, mint Nagy-Britanniában, akkor ezeken a területeken a színvonal emelkedni fog.

Akkor is, ha mindez valóban kívánatos, egyedül egyetlen ország sem tudja végbevinni: A brit munkáspárt és az Átváltási Árfolyam Mechanizmustól való visszavonulás óta a konzervatív brit kormányok túlságosan is jól ismerik a globális pénzügyi piacok hatalmát. Az Új Protekcionizmust nem lehet autarkiával, vagy "hajrá egyedül-politikával" elérni. Az egyik érv, amely manapság gyakran elhangzik az, hogy az Új Protekcionizmus a világ gazdag országaiban fog kifejlődni, mint például az Európai Unióban vagy Észak-Amerikában, mivel elég nagy és hatalmas piacot jelentenek ahhoz, hogy a nemzetközi tőkének és a transznacionális vállalatoknak feltételeket diktáljanak. Más régiók is hamarosan követnék őket.

Egy európai erődítmény-gazdaság igazságtalan lenne a Harmadik Világ szegényeivel szemben, akik a kereskedelemnek vannak alárendelve, ha meg akarnak menekülni a nyomortól: Egy maréknyi harmadik világbeli, főleg ázsiai ország, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagjaival együtt uralják a kereskedelmet, és tőlük kapják a külföldi közvetlen befektetések legnagyobb hányadát. Ezt a kereskedelmet az Új Protekcionizmusra való átállás átmeneti fázisában globálisan felválthatják a saját régiójukon belüli kereskedelem növelésével. A többi fejlődő országot, és így Kelet-Európát is, a jelenlegi rendszer rákényszeríti arra, hogy eltorzítsák gazdaságukat és a legolcsóbb exportcikkeket termeljék, általában más szegény országokkal versenyezve. A verseny nemcsak a szegény munkást állítja szembe a gazdag munkással, hanem az egyik szegényt a másikkal is.(2) Ez elvonja a szegénységben élő többség alapszükségleteinek kielégítéséhez szükséges forrásokat ezekben az országokban. A kihívás kulcsa az, hogy nem szabad a kíméletlen verseny további spiráljait beindítani, hanem alapjaiban kell újrafogalmazni a segélyezéssel és a kereskedelemmel kapcsolatos törvényeket, hogy globális szinten mozdítsák elő a helyi gazdaságok felépítését és változatosságát. Csak akkor lehet az elszegényedett többség szükségleteit kielégíteni.

A protekcionizmus megbukott az 1930-as években, akárcsak később a kommunista országokban is: Az 1930-as években a protekcionizmus nacionalista volt, és a hatalmasak védelmét szolgálta. A cél az volt, hogy a védelem alatt álló iparág vagy ország növelje gazdasági erejét, hogy majd mások rovására szállhasson versenybe. Minél több ország tette ezt, annál inkább csökkent közöttük a kereskedelem. A kommunista hatalmak által kipróbált zárt gazdasági rendszerek eltérnek az Új Protekcionizmustól, amennyiben az utóbbi esetében a belső verseny, az ötletek és technológia nemzetközi áramlása biztosítja, hogy a stagnálás és a környezet tönkretétele, ami ezekben a rendszerekben gyakori jelenség, ne ismétlődjön meg.

Miért van szükség a radikális változásra?

A válasz egyszerű: Ha az embereknek nincs munkájuk, reményük, és ha hiányzik az élet tisztességes minőségének az ígérete, a társadalom destabilizálódik.

A globalizáció ortodoxiája kettős csapdát jelent: egyfelől nagy a nyomás az átszervezésre és a munkahelyek megszüntetésére, másfelől viszont szükség van a fogyasztókar. Azok morgása, akik ezt az ortodoxiát elítélik, egyre hangosabb. Még az állítólag sikeres ázsiai tigrisek szervezetén belül is erős kritika éri ennek az ortodoxiának a romboló hatásait: gátlástalan jogtalanságok, a társadalom megosztása, etikátlan egyenlőtlenségek és ennek a beszámolónak a középponti témája, a munka bizonytalansága és a munkanélküliség.(3) A globalizáció ortodoxiájának az üzenete hangos és világos. Az üzeni az embereknek: nincs rád szükség.

Nem állítjuk, hogy az idő kerekét vissza lehet forgatni. Egy ilyen álláspont nonszensz lenne. Álláspontunk szerint, ahogy a kereskedelem gátjai leomlanak a globális óriások - a vállalatok és a kereskedő országok - érdekében, a maguk sebezhetőségében tárulnak fel az Új Bizonytalanság Kultúrájának strukturális alapjai. A bizonytalanságnak azt a fokát, mint amilyen az 1930-as évek óta nem volt, hatékonyan kell kezelni. Ha nem így történik, a történelem megismételheti önmagát. Emlékezzünk Mussolini hátborzongató pragmatizmusára: "A Fasizmus nem volt előre részletesen kidolgozott doktrína; cselekvés szükségességének nem volt szülötte."(4)

Jegyzetek

1. Lang, T. és Hines, C.: The New Protectionism: Protecting the Future Against Free Trade [Az Új Protekcionizmus - a jövő érdekében a szabad kereskedelem ellen.] Earthscan, London. 1993. 34.ol
2. Lásd a cipőpiacot tárgyaló részt a fenti műben.
3. Bellow, W. és Rosenfeld S.: Dragons in Distress: Asia's Miracle Economies in Crisis [Bajban van a sárkány: Az ázsiai csodagazdagságok krízise]. Food First, San Francisco, 1992.
4. Idézet Palmer, R. és Calton, J.: History of the Modern World Since 1815 [A modern világ története 1815-től]. Knopf, New York. 1971. című munkájából