Az embereknek szükségük van arra, hogy egy helyi sajátosságokkal rendelkező egységhez tartozzanak.
Az emberek szeretnék, ha az a városrész, amelyben élnek, bárki másétól megkülönböztethető, sajátságos lenne. Bebizonyítható, hogy:

-- egyrészt azok a szomszédságok, amelyekkel az emberek azonosulni képesek, rendkívül kis létszámúak,
-- másrészt, hogy területi kiterjedésük is kicsi,
-- harmadrészt, hogy egy olyan főút, amely átszeli a szomszédságot, teljesen tönkreteszi azt.

1. Mekkora a szomszédság megfelelő lélekszáma?
A szomszédság lakóinak olyan önszervezésre kell képesnek lenniük, hogy érdekeiket kellő nyomatékkal tudják képviselni a városházán vagy a helyi önkormányzatnál. Ez azt jelenti, hogy egy szomszédságban a családoknak megegyezésre kell jutniuk olyan alapvető kérdésekben, mint a közszolgáltatások, a közös föld használata stb. Antropológiai kutatások szerint egy embercsoport nem képes efféle érdekegyeztetésre, ha mérete meghaladja az 1500 főt. Sokan ezt a számot 500-ra teszik. (L. például Anthony Wallace: Housing and Social Structure, Philadelphia Housing Authority, 1952. University Microfilms, Inc., Ann Arbor, Michigan, 21-4. lap.) A helyi szinten történő közösségi találkozók szervezési tapasztalatai azt mutatják, hogy az 500 a reálisabb érték.

2. Ami a fizikai kiterjedést illeti, Philadelphiában egy közvélemény-kutatás szerint az emberek arra a kérdésre, hogy mekkora körzetet ismernek igazán jól lakhelyükön, válaszként ritkán jelöltek meg házuktól két vagy három háztömbnél távolabb terjedő körzetet (Mary W. Herman: "Comparative Studies of Identification Areas in Philadelphia", City of Philadelphia Community Renewal Program, Technical Report No. 9., 1964. április). Egy milwaukee-i körzet lakóinak egynegyede mindössze egy háztömbnyit (kb. 100 méternyit) adott meg felső határként válaszában. A megkérdezettek fele 7 háztömbnél nem nagyobb területet jelölt meg. (Svend Riemer: Villagers in Metropolis, British Journal of Sociology, 2, No. 1, 1951. március, 31-43. lap.)

3. Az első két tényező önmagában nem teljes. Egy szomszédság csak akkor rendelkezhet elég erős identitással, ha nem érinti nagy átmenő forgalom. Donald Appleyard és Mark Lintell úgy találta, hogy minél forgalmasabb egy környék, annál kevésbé érzik az ott lakók otthonuknak. Nem is csak a nagy forgalmú utak válnak számukra személytelenebbé, hanem az útmenti lakóházak is. (Donald Appleyard and Mark Lintell: "Environmental Quality of City Streets", Center for Planning and Development Research, University of California, Berkeley, 1971.)

Kis forgalmú lakókörzet, 2000 jármű/nap, csúcsidőben 200 jármű/óra, 25-35 km/óra átlagsebesség, kétirányú forgalom.
Az ott lakók az emberi kapcsolatokról:
-- Otthon érzem itt magam. Az emberek barátságosak az utcán. Nem érzem magam magányosnak.
-- Mindenki ismer mindenkit.
-- Igazán barátságos utca.

A lakók a környék otthonosságáról:
-- Az utca élete nem zavarja az otthonokat... csak vidámság szűrődik be kintről.
-- Az egész háztömböt otthonomnak érzem.

Mérsékelt forgalmú lakókörzet, 6000 jármű/nap, csúcsidőben 550 jármű/óra, 40 km/óra átlagsebesség, kétirányú forgalom. Az ott lakók az emberi kapcsolatokról:
-- Az ember ismeri a szomszédokat, de nem közeli barátok.
-- Nem, közösségnek már nem mondható, de az emberek köszönnek egymásnak.

A lakók a környék otthonosságáról:
-- Közepes hely, nincs róla semmi különös említenivaló.

Nagy forgalmú lakókörzet, 16 000 jármű/nap, csúcsidőben 1900 jármű/óra, 50-65 km/óra átlagsebesség, egyirányú forgalom.
Az ott lakók az emberi kapcsolatokról:
-- Nem egy barátságos utca -- senki sem segítőkész.
-- Az ember fél kimenni az utcára a forgalom miatt.

A lakók a környék otthonosságáról:
-- Személytelen átjáróterület.
-- Nem lehet kirekeszteni az utca zaját.

Még egy kiegészítő példa. Néhány hónappal ezelőtt Berkeley City közlekedés-felmérési kutatásokat kezdett, azzal a céllal, hogy eldöntse a jövőben létesítendő fő közlekedési útvonalak helyét. A város polgárait megkérték, hogy jelöljék meg azokat a körzeteket, amelyeket szeretnének megkímélni a nagy forgalomtól. Az egyszerű kérés széles körű helyi politikai szervezkedéseket indított el. Ennek az írásnak az idejére több mint 30 lakókörzet találta meg identitását pusztán a forgalom távoltartásáért folyó küzdelem folytán. Azaz a forgalom kérdése olyan alapvető kérdésnek bizonyult a szomszédságok számára, hogy ekörül képesek voltak közösséggé kristályosodni. Közösségek keletkeztek, amint az emberek döntését is kérték a forgalom elvezetésének ügyében. Ez talán általános módja is lehet annak, hogyan valósítható meg ez a minta már kialakult városokban is.

Tehát:

Segítsük az embereket lakóhelyük jellegének kialakításában, amely nem terjed távolabb 100 méternél és maximum 4-500 főt foglal magába. A városokban bátorítsuk a helyi csoportok ilyen lakóközösséggé szerveződését. Adjunk a szomszédságoknak bizonyos fokú autonómiát az adófizetés és a földhasználat terén. Vezessük a főbb utakat a lakóközösségeken kívül.