|
Eff Lajos
Az otthontalanság
kényszere
Adottságról
van szó: nehéz otthon lenni valahol. Sokan hihetik, hogy nekik bárhol sikerül.
Kívánunk további sikereket Maga az otthonteremtés
kissé más folyamat, amely életre szóló fáradozást jelent a hallgatag többségnek
a történet szerint. Hogy otthon legyünk (valahol), általában béke is szükséges.
Igaz, hogy a békéhez is kell az otthon, vagy legalább a reménye. Állapotunkat
a békétlenség jellemzi, ami azonban. csak ritkán háború. Nem mondhatnánk,
hogy egyáltalán nem vagyunk otthon.
Dehát mit is várunk az otthonléttől?
Nincs ideológiai nehézfémsókkal telítve ez a mindent oldani képes fogalom?
Vagy már ez a gyanakvás is kényszeres, éppenséggel eltanult módszer az
identitás feloldására, hogy a személyiség öntőformáinak helyét átvehessék
a kémcsövek? A békétlenkedő gyanakvás önmagunk vágyai és nyilvánosság-megtagadó
dolgai iránt más síkon is folytatható: még mindig domesztikálni akarnánk
saját magunkat?
Aztán
miféle antimodernizációs kísérlet ez az elkülönülés? Hiszen már negyedszázada
elkészültek a leggazdaságosabb tervek a jövő városaihoz, ahol százak lakhatnának
egyetlen felfújt gumiteremben, megszűnnének a titkok, az emberek pedig
a közösségnek volnának tagjai. Az egyéniség igazán kibontakozhatna a mesterséges
különbségek felszámolásával, ahogy génkészlete diktálja a hajlamokat. Ez
a város könnyű is lenne, hatalmas rudak, sodronyok és pillérek tarthatnák
akár ötszáz méterre a föld fölött. A béke totális és kódolt béke lenne.
A városból kiszállni semmi ok. Mindannyian azt érezhetnénk reggeltől estig,
hogy megérkeztünk. Erről, ha kell, fejhallgatók vagy megafonok is gondoskodnának.
Bárki továbbgondolhatja az egészet saját ízlése szerint, csak azt kérjük,
ne rugaszkodjon el a gének valóságától. (A rossz génekét külön urnába kérjük
elhelyezni.)
Ha
persze máshogyan folytatjuk a történetet, amit magunk mögött vélünk tudni,
magunkra vessünk. Csakugyan felvetődhetik a szelídség, úgy is, mint szocializáció
az emberi jogokhoz. Ilyen kérdésekkel álmodhatunk: "Ha az otthon tőke,
visszaforgatható-e a humanizációba?" Elábrándozhatunk a Kertről, mely behatárolja
az otthon sajátságait, és elképzelhetővé teszi a kapcsolatok tágabb rendjét
-- különösebb nagy szavak nélkül -- a maga térbeli (és időbeli) folytonosságával,
adottságaival és műveltségével. Ezen a helyen nem kell elszámolni a múltunkkal,
nincsenek származási feszültségek sem. Egyáltalán feszültségmentesítő része
ez a térnek számunkra, mely képes leszigetelni a fölösleget. Viszont nem
"fészek", vacok vagy ól, mert a gondolatot hagyja áthatolni a határain
és falain, sőt igazából a gondolat szabadságáért van az otthon: anyagi
és szellemi közeg az univerzalitás átéléséhez és formálásához (legalább
magunkban). A cselekvéshez érési idő kell. Más elgondolásokat nem szigetelhet
el ettől az otthon, hisz nem vár a koncepciózus ellenséggel szemben, nem
a változásképtelenség és kényszerű helyhez kötöttség építtette fel tartós
használatunkra.
"Fizikailag"
mire képes az otthon, milyen funkciói miatt érdemes beszélni róla? Kiderülhet,
hogy még a legszűkebb környezetünket is nehéz áttekinteni, és hogy csak
a hiányok bőségesek. Az otthonosság rendkívül összetett képesség, amit
magunkkal viszünk a munkahelyre, üdülőbe, az autó belsejébe, voltaképp
mindenhová, ha már kialakult. Csupán néhány kiemelt összetevőt számba véve
is érthetőbbé válik a teljességigény mint az elemi biztonság gyakorlatias
feltétele -- és itt létbiztonságra és biztonságos személyiségfejlődésre
egyaránt gondolni kell, ami természetes, hogy nem ingerszegénységet jelent.
(Inkább jelenti viszont a relációk ökológiailag progresszív jellegét.)
Tehát az otthon mint lakás legelőször
is védelmet nyújt a természet emberileg nem kívánt hatásaival szemben,
amint az közismert. Ez kiegyenlítő folyamat is a napi, évi és egyéb ciklusok,
valamint az ember társadalmi és belső természeti' ciklusai között. Ehhez
közelítő funkciója az otthonnak -- melyet külön is meg kell említeni --,
hogy az ember élettani folyamatainak színtere és kelléktára. Továbbá az
otthon végzett munkának és gazdálkodásnak is "telephelye". Helyszín az
úgynevezett "szabadidő" -- a század első felében még több sarkkutató látni
vélte, az ő leírásukból ismerjük -- eltöltésére, a művelődésre. (Mivel
e tevékenységek újbóli felbukkanása nem zárható ki, bizonyos ráhagyással
számolni kell velük.) Úgyszintén fontos hipotetikus funkció a "pihenőhely"-szerep,
amely a zavartalanság elvont lehetőségére emlékeztet. Ide kapcsolható az
ökológiai rehabilitáció, esetleg rekreáció feladatköre, amit jó ideig az
egészségügyi szempontok közül is szükséges kiemelni. (Egyértelmű, hogy
nem csupán az otthon képes e funkciók betöltésére, együttesen azonban csak
rá jellemzők.) A társasági funkciók a családi élettel, a vendégek jelenlétével
vagy a díjbeszedéssel függnek össze. Az intimitás vitatott eredetű kifejezés,
bár az elképzelések egybevágnak az elmélyült, meditatív gondolkodás, a
speciális felkészülési időszakok és a párkapcsolatok zavartalanságának
témakörével. Ebben a vonatkozásban a hiány különös jelentőségű. Az eredmény
mellesleg illuzórikussá teszi a személyiség autonóm fejlődésének és szocializációjának
előírásos (megkövetelt) sikerét. De egy másik szinten is regisztrálhatók
a Fotó: Ágg Károly következmények: a boldogságvágyról kezdjük kideríteni,
hogy az csak a statikus berendezkedés jelszava ("Vissza a falvédőre!"),
mert egyéb. hasonlóan ízes realitása úgysincs, jobb nekünk a dinamikussá
nemesített savanyú szőlő. Pedig csak az otthon tart fogva, ha már egyéb
nem, az viszont élethossziglan, ha már elképzeléseink is gyengék szükségleteinkről:
hozzárögzülvén a kedvezőtlen adottságokhoz. Mindezek tetejében ott volna
még az otthon esztétikai berendezkedő és kifejező funkciója is, amire paradox
módon talán közvetlenül többet lehet adni -- persze úgy is, mint a látszatra
--, igaz, nem kell túlterhelni eközben az egyéniséget.
Az
előadottak elemzés nélkül, puszta utalásokkal is rendkívül súlyos hiányosságokra
és hibákra mutatnak rá. Az sem kétséges, hogy ezek távolabbi okok következményei,
melyek azonban továbbiakat alapoznak meg, illetve sok esetben ez már a
"végső felhasználás" szintje: a következő lépés a humán dezorganizáció
valamely dimenziója. Ezenkívül elmondható viszont, hogy bizonyos önállósága
mégiscsak lehetne otthonának megformálásában, például a kisközösségeknek
-- aminthogy ez részlegesen tapasztalható is --, ha e funkciók egysége
a gondolkodás és a kritika tárgya volna. Ma még ez ritkaság. A lakás elérése
már egyfajta immobilitáshoz kötődik, és ez rögzül tovább, tudniillik ami
az életre meghatározó jelentőségű anyagi, életmódbeli, társadalmi, kulturális
és ökológiai lekötöttséget illeti, egészen az örökletességig.
Eközben már a terv sem igazi. Az egész
úgy drága, hogy még pazarló is, minősége közepes vagy gyenge, változtatni
rajta később alig lehetséges bármit is. A legtöbb pazarlás az emberi energiák
és képességek terén folyik, teljesen megszokottan. A gyerekeknek helyük
sincs játszani, később tanulni vagy dolgozni. El sem férnek az eszközök.
A gondolkodás luxus. Egy ciklussal odébb ez ismétlődik meg, esetleg mennyiségi
bővüléssel, viszont még hajszoltabban. Sőt, a hivalkodásért létesített
-- amúgy felesleges, ártalmas -- funkciók is inkább jellemzik az otthont,
mint az elemi szükségletek kielégítésének valamennyi főbb eszköze, feltétele.
Így aztán elég furcsa visszakérdezni
magunktól: szóval milyen tőke is az otthon? Végül is mi a drágább megoldás
a lehetőségek közül? (Ismét csak az "olcsó"?) Van-e "anti-ökologikusabb"
az otthontalanságnál? Igaz-e, hogy a részleges otthontalanság ugyanilyen
mértékben hazátlanít? Esetleg néptelenít? Vagy a kerozin-lefolyók körül
fű sem nő egykönnyen? Világ bozgorjai, egyesüljetek? Hol és mikor fordul
termőre a humanizált ökológia szelíd ültetvénye a Földön? |