"Május 9-én szürke tavaszi délután, aminőket Turgenyev szeretett, a felhők mögött bujkáló napfénynek részint jelenlétében, részint távollétében volt Jókai temetése a Múzeum előcsarnokából. Onnan vitték ki koporsóját, ahol Kossuthé állt ezelőtt néhány évvel. Nagy temetés volt az állam költségén, aminőt csak a magyarok tudnak rendezni a legnagyobbjaiknak. Jelen volt a király Apponyi udvarnagy által képviselve, ott álltak a koporsó körül a rokonokon kívül a miniszterek, az ország nagyjai, zászlósai, a parlament tagjai, a vármegyék és a városok küldöttségei, ahogy ez lenni szokott. Tizenkét nehéz szekér görnyedezett a koszorúkkal a halottaskocsi után. Ilyen pompával viszik a kiégett napot, hogy elássák a földbe." - Ezzel a balladai hangvételű néhány sorral emlékezett Mikszáth Kálmán

atyamesterének, Jókai Mórnak temetésére, ahol nem is csak ő, "de a saját regényeinek közös hőse vonult ki végleg a világból."[1] A mikszáthi "kihunyó nap" hasonlatra rímel a Kisfaludy Társaság tagjának, Varga Gyulának emlékezése is, aki szerint: "Vele egészen a horizon alá merült irodalmunk egének az a része, melyen a legfényesebb csillagok tündököltek".[2] A díszes temetésen a sírnál elhangzott beszédek újra visszhangozták a tíz év előtti dicsőítő ódák frazeológiáját, annak ellenére, hogy a beszédmondók, a sír körül állók - legyenek azok barátok, rokonok, ismerősök - kései, méltatlannak ítélt házassága miatt évek óta kerülték az elhunytat, elmaradtak mellőle, gúnyolták, sajnálták, alázták és gyalázták. Az ember, aki írásaival "millió és millió emberben [tartotta] a honszerelmet, midőn azt mindenfelől oltogatták, elénk tárta az ország múltját lángoló lelkesedéssel, fönséges ihletével kirajzolta jövőjét, neki élt, neki dolgozott szíve vérével", számkivetett lett.[3] Míg halála előtt nem sokkal "hazája ellen vétkes egyén"-nek nevezik a parlamentben, halála után újra a dicsőség glóriája övezi nevét. Hívei azt várják, hogy időskori rossz lépése alól a halál feloldozza, s váltsa meg a tévedés "bűnétől". De a magyar nép megbocsátása mindaddig nem érkezik el, amíg alakja újra szolgálni nem tudja hálátlannak bizonyuló közönségét, amíg újra a személyében megtestesülő nemzeti egységről nem lehet beszélni. Az egyik legvisszafogottabb fiatal nekrológíró, Schöp- flin Aladár úgy érzi, hogy Jókai halála után kaphat igazi elégtételt, művei révén az örök élet vár rá:

"Az a fény, mely Jókai szelleméből sugárzott a magyar névre, mind visszaárad ő reá: halálában dicsőbb, fényesebb életet fog élni, mint mikor még közöttünkteszt járt. Az ő sírja valóban az örökélet kapuja"[4] - írja a temetés napján.

A szoborállítás gondolata

A Jókai péletében már kiteljesedő, majd megtört kultuszának fontos művészi rekvizitumai a halál beállta után készen álltak: kezének gipszmásolata már életében íróasztalán feküdt, halála után nem sokkal Róna József gipszmásolatot vett arcvonásairól. A Magyar Tudományos Akadémia Nagyheti ülése során Szily Kálmán főtitkár elhamarkodottan indítványt tett Jókai arcmásának megfestése iránt, a javaslatról azonan nem született döntés. A költő halálát követően nem sokkal a Kisfaludy Társaság vetette fel azt a gondolatot, hogy "Jókai testi alakját ércben örökítsék meg". Ezt követően, 1904 májusában a Kisfaludy Társaság felkérte Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy az MTA, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság bevonásával hozzanak létre egy bizottságot, amely a szobor felállítása érdekében felhívást intéz a nemzethez. A miniszter június 3-ára megbeszélést hívott össze az említett testületek képviselőiből. A kérdés természetesen a szükséges összeg előállításának mikéntje volt. Elhatározták, hogy a "legszélesebbkörű mozgalom" megindításával teremtenek megfelelő anyagi feltételeket. "Ebbőlteszt a célból az országgyűlés két háza, az Akadémia és valamennyi számba vehető tudományos, irodalmi és művészeti társulat és intézet bevonásával nagy gyűjtőbizottságot alakítottak".[5] A pénzügyi alapok megteremtéséhez alaposan számítottak a sajtó hatékony támogatására. Eldöntötték, hogy a szobor kivitelezésének folyamatát a Képzőművészeti Tanács ellenőrizze. A hamarosan megalakuló Jókai-emlékbizottságba Beöthy Zsoltot, Heinrich Gusztávot, Herczeg Ferencet, Koronghy-Lippich Eleket és Rákosi Jenőt választották. Berzeviczy Albert nemzeti kötelességről beszélt, a "nemzeti hála rakjon köveket pihenőhelye fölé s állítsa ércalakját a jövő nemzedékének szeme elé"- vallja a gyűjtés megindulásakor.[6] A Petőfi és a Kisfaludy Társaság a halál egyéves évfordulóját kihasználva 1905. május 5-én Jókai-emlékünnepet tartott, ahol Beöthy Zsolt pátosszal teli beszédében az elhunyt író fő érdemét abban látta, hogy a "legelső reménysugarak egyikét szöktette a nemzet csüggedő lelkébe." A Vasárnapi Ujság nem mulasztja el, hogy az első évforduló napján örömét fejezze ki a sok virág és koszorú láttán, de figyelmeztessen, hogy a hervadó virág nem fejezi ki méltóképp egy nemzet háláját. Monumentális művészi emlékezésre van szükség - állítja, ésteszt megállapítja, miszerint "nagyon észrevehető, hogy közéletünk mostani állapota mily bénítólag hat a nemes érdeklődésre."[7]

A megvalósítás nehézségei

1904 októberében tartott értekezletén a Jókai-emlékbizottság elhatározta, hogy a gyűjtés megindítására felhívást tesz közzé. Így a gyűjtés maga még a költő halálának évében megindult. Érdekességnek számít, hogy a hivatalos gyűjtést megelőzően, még május elején a Budapesti Kávés-ipartestület 100 koronát adományozott egy leendő emlékműre.[8] A befolyó összegek kezelésére a Magyar Általános Takarékpénztárat kérték fel. A bíztató előjelek és Jókai népszerűségébe vetett hit azonban nem hozta meg gyümölcsét. "Várjuk, várjuk, hogy gyűljön a pénz: Nincs pénz. Nem gyűl. A magyar társadalom nem siet szobros emléket állítani dr. Jókai Mórnak... Miért? Valami nagyszerűbb hálára készül ez az ország a szobornál? Nincs pénz? Vagy hála sincs?" - teszi fel a provokatív kérdéssort a Budapesti Napló hasábjain a fiatal újságíró, Ady Endre.[9]teszt Az ő szavait visszhangozták a meglepettek, és az okokat keresők is: "Kutatgatják, mely oknál fogva se nem csurran, se nem cseppen a pénz a Jókai szobrára, sőt méregetik úgy is, hogy ugyanakkor nem gyűl, mikor a Bartha Miklóséra ömlik" - állítja a keserű igazságot Ignotus 1906-ban.[10] A szomorkodó kortárs megállapításához kapcsolódik újra a szoborállításokra különösen érzékeny Ady: "De sok százezer forintunk van szoborra. Főképpen szentek és politikusok szobraira. Mert Jókaiéra, aki sem szent, sem politikus nem volt, nincs."[11] Eötvös József 1840-es években megfogalmazott tételét, mely szerint "ki szobrot érdemel,teszt annak szoborra szüksége nincsen"[12], bontja ki Ady is : "És jaj volna nekünk, ha Jókainak szüksége volna arra a szoborra, melyet neki az 1905-ik esztendő Magyarországa állítana. Félénken írjuk ide, de ideírjuk mégis: nekünk talán nem is szabad szobrot állítani dr. Jókai Mórnak."[13] Miközben folyik a sajtópolémia, a gyűjtés folytatódik - illetve mégsem...

A gyűjtés második évében az előirányzott összegnek még a fele sem került a Pénztár számlájára, 1906 februárjában 43 204 korona állt rendelkezésre. Az egész országra kiterjedő, eredménytelennek tűnő akcióval egyidőben a svábhegyi polgárok jelesen vizsgáztak lokálpatriotizmusból, és 1906-re összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy Jankovics Gyulát megbízhatták Jókai első köztéri szobra megmintázásával, majd felállításával. "A kis szobor talán emlékeztetője lesz a nemzetnek arra, hogy még tartozik egy nagyobbal: az igazi Jókai-szoborral, a mely az egész nemzet nevében, nagyságához méltón örökítse meg a költő emlékét" - írja a Vasárnapi Ujság.[14] A szoborbizottság- emlékbizottság következő ülésén, 1908. május 9-én Berzeviczy Albert elnökletével, Rákosi Jenő indítványára a kormányhoz és a törvényhatóságokhoz fordultak segítségért és a könnyűnek látszó feladatok átvállalásáért. Ekkor a szobor költségeinek, amelyet kb. 100 000 koronára terveztek, az egy negyede még hiányzott, így a felállítást el kellett halasztani. Magánszemélyek elé példát állítva, Fesztyné Jókai Róza 1908-ban maga 800 koronát adományozott. 1909 januárjában az Akadémia az emlékbizottság tagjainak aláírásával a törvényhatóságokhoz fordult, s kérte adakozásukat. 1910 novemberében, több mint hat évvel az író halála után, szükség volt a kormány segítségét és jóindulatát kérni, mert különben nem látszott megvalósíthatónak a szép álom. Az írótársadalom értetlenül állt a helyzet előtt, sokan papírra vetették a kegyetlen igazságot: Jókai jó tíz évvel később halt meg, mint kellett volna. "Nem korra, nem is költői értékre" - állítja Schöpflin. Krúdy Gyulának úgy tűnik, "mintha nem egy évtized előtt, hanem valamikor száz esztendő előtt járt volna közöttünk. Tíz esztendő alatt öregedett volna meg ennyire Jókai Mór?" - teszi fel a kérdést. "És talán egy évtized múlva sem láthatjuk szobrát a költőnek, akiért egész Magyarország rajongott egykor"- méltatlankodik a Jókait tisztelő író 1910-ben.[15] Bár még nem volt meg a kellő összeg, Wekerle Sándor miniszterelnök, Zichy János kultuszminiszter, Bárczy István polgármester és számos művész bevonásával egy nagybizottság alakult, amely a szobor létrehozásának gyakorlati teendőivel lett megbízva. A gyűjtés, adakozás eredményeként a 100 000 korona 1911-re végre rendelkezésre állt.[16] A kivitelezési költség mellett legalább olyan nagy gondot jelentett a szobor helyének kiválasztása. Megoldásként még 1910-ben felmerült az Erzsébet tér Harmincad utca felé eső oldala, a Városliget és a Dunapart egyik tere. Mivel művészek által támogatva több bizottsági tag is a Múzeum kertre szavazott, 1911 decemberében helyszíni szemlét tartottak. Wekerle Sándor volt miniszterelnök ellenezte ezt a helyszínt, mivel a várható pénzből az Arany János szoborhoz fogható és méretű emlékművet nem lehetett létrehozni, s egy kisebb emlékmű esetén Jókai presztizse sérült volna. Beöthy Zsolt, Alpár Ignác, Berzeviczy kiválónak tartotta intim jellege miatt a zöld fákkal benőtt kertet, ők viszont a szobor tájolásában nem tudtak megegyezni. Ekkor Bárczy István a Rákóczi teret ajánlotta, s e helyszínt valamennyi résztvevő átmenetileg el is fogadta. Ezzel párhuzamosan a budai polgárság emlékiratban fordult a bizottság tagjaihoz, hogy mivel Jókai elsősorban a Svábhegyet kedvelte, kaphasson az író szobrot Budán, a Margit körút és Krisztina körút sarkán, a Széll Kálmán térnél.[17]

Stróbl Alajos megbízása

Egyelőre tehát a helykérdést sem sikerült megnyugtatóan dűlőre vinni. Bár még nem volt igazi helyszín, a szoborbizottság döntése alapján egy szűkebb körű meghívásos pályázatot kívántak hirdetni. Az 1890-es évek közepétől a millenniumi propaganda jegyében és az identitást kereső társadalom önünneplése, nemzeti érzésének növelése érdekében szoborpályázatok, s ezek nyomán szoborállítások öntötték el az országot. A számos eredménytelen pályázat - nem egy párhuzamosan a Jókai szoborral -, így a Munkácsy-, az Erzsébet-emlékmű, a Szabadság-szobor, a Vörösmarty-pályázat több fordulós, sok vitát és ellenségeskedést kiváltó eredménytelensége arra indította a szervezőket, hogy 1911 decemberében négy szobrász megbízása mellett döntsenek titkos szavazással, így Gách István, Tóth István, Stróbl Alajos és Maróti Géza kaphatott felkérést. A pályázat határidejét 1912. október 31-ében állapították meg. A szobor mintáját egyötöd nagyságban, a főalakot egyharmad nagyságban kellett elkészíteni. A feltételek között szerepelt az a nem mindennapos szokás, hogy ha a megbízást véglegesen kiadják, 9000 koronát a meg nem bízott művészeknek is juttatnak. A zsűri tagjai Berzeviczy Albert, Beöthy Zsolt, Bárczy István, valamint Zala György és Bezerédi Gyula szobrászok, Hauszmann Alajos és Lechner Ödön építészek, Benczúr Gyula és Szinyei-Merse Pál festőművészek voltak. A pályázás lehetőségéből kizárt szobrászok és a Képzőművészeti Tanács tiltakozott és a nyílt pályázat mellett kardoskodott. Erre szolidaritásból a négy kiválasztott művész, elsőként Stróbl Alajos, a megbízást visszaadva várt a nyílt pályázat lehetőségére.

Ekkor váratlan fordulat következett be. A politikai és irodalmi körökben is kedvelt, tehetséges főiskolai tanárt, Stróbl Alajost Wekerle Sándor, Forster Gyula, és Szmrecsányi Miklós kezdeményezésére 1912 januárjában pályázat nélkül megbízták a Rákóczi térre készítendő Jókai szobor tervezésével. Az igen termékeny szobrász nemcsak a Múzeum kertben álló Arany János-emlékkel, illetve sikeres Szent István- szobrával érte el jelölését, hanem számos, színvonalas író- és művész-portréjával is (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Gyulai Pál, Justh Zsigmond, Vajda János, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond), melyek köztereket, gyűjteményeket gazdagítottak. A Jókai-szobor ügye országos jelentőségű kérdéssé nőtte ki magát, most már a képzőművészek körében is. A Képzőművészek Egyesülete a Műcsarnokban külön ülést hívott össze, küldöttséget menesztettek Berzeviczyhez, majd memorandumot írtak a belügyminiszternek. Az egyoldalú határozat a pályázatok antidemokratikus jellegére hívta fel a figyelmet, többen a képzőművészek szervezettségének hiányát, a szolidaritást emlegették, s különösen Stróblt marasztalták el amiatt, hogy elsőnek visszalép, hogy a többiek is ezt tegyék, majd elfogadja a már feltehetően előre eldöntött megbízást. A Jókai-szobor ügye erősíti meg a művészeket abban, hogy módosítaniuk kell az alapszabályt, s a pályáztatás feltételeit mindenki köteles betartani. Stróbl maga sem örült osztatlanul, mivel számára a Rákóczi tér idegen, alkalmatlan környezet volt. Már-már a megbízatás visszaadását fontolgatta, majd egy jobb megoldásra jutott: olyan szobortervet készített, amely nem felelt meg a Rákóczi tér méreteinek.

Előmunkálatok

A bizottság a meginduló sajtótámadások és tiltakozások ellenére sem vállalta a nyílt pályáztatás bonyodalmát, esetleges sikertelenségét. Az összegyűlt 100 000 koronás összegből a művésznek a Rákóczi térre három különböző nagyságú mintát kellett megkomponálnia és feladatához tartozott a tér rendezési tervének kialakítása is. A szobor elbírálására új bizottságot neveztek ki. Stróbl 1913. február elején már elkészült a mintákkal, melyek teljes nagyságú változatát műtermében bemutatta bírálóinak, többek között Benczúr Gyula, Zala György, Alpár Ignác, Hauszmann Alajos művésztársainak. A megbeszélésen felmerült a mellékalakok és a szoborra kerülő reliefek tartalmának kérdése is. A Stróbl által alkotott mű arányai következtében kicsinek bizonyult a Rákóczi térhez, így újra helykereséssel vesződtek. A tervezést, a vitákat és a végleges formába öntést azonban hosszú időre elodázta az első világháború kitörése, az 58 éves szobrász hadba vonulása, kisebb sebesülése és a pénz fokozatos értéktelenedése. (Csupán a helyzet pikantériájának érzékeltetésére jegyezzük meg, hogy a Jókai-műalkotás létrehozására irányuló törekvésekkel egy időben megindult Bartha Miklós-szoborállítási akció már 1914-ben felavatással zárult, és gróf Károlyi Sándor szobra is, amelyről a határozatot 1907 áprilisában fogadták el, 1908 októberében szintén leleplezésre várt a Mezőgazdasági Múzeum kertjében.)

Stróbl számára a Wenckheim-palota előtti háromszögletű kis tér a Baross utca és Reviczky utca torkolatánál tűnt alkalmasnak műve elhelyezésére, s a helyszínről magával a grófnővel is tárgyalt. A hezitáló bizottsági tagok meggyőzése érdekében költséges megoldásra szánta el magát. Az Építő Ipar - Építő Művészet című folyóirat felháborodott újságírója szerint 1915. június 2-án reggel 9 órától 12 óráig felállították a méretarányos bronzírozott gipszmodellt favászon posztamensen a Wenckheim-palota előtt a városba illeszkedés és művészi kipróbálás céljából.[18] A főalak mellé mellékalakok kerültek volna, a reliefekről drágaságuk miatt a szobrász kezdett lemondani. Az Olvasó lányok címmel tervezett szobor modelljeit, a művész lányát és annak barátnőjét beállította a műalkotás elé, mellé stb. (Az elkészült szobor két ülő lányt ábrázol, az egyik az ölében tartott könyvből olvas, a másik feltekint a szerzőre, a lábuknál lévő könyv címlapja jól olvasható, Kárpáthy Zoltán felirattal.) A Főváros és a Közmunkák Tanácsának jelenlétében vizsgálódó bizottságot a közvélemény nem igen érdekelte, a megtekintés után fehér lepedőbe csavarták és elszállították a szobrot. Stróbl két fát a szobor mögé, két kandelábert pedig elé tervezett és kis kerítéssel vette körül. Miközben a Rákóczi térre túl kicsinek, itt a kis posztamensen túl alacsonynak bizonyult a szobor. Volt, aki tájolását is vitatta, hiszen az oldalnézetnél a háttérben lévő házsor mozgalmas felülete zavarta a nézetet. (A jelenlevők ugyanakkor megjegyezték, hogy ez lett volna a Józsefváros első köztéri szobra.) A mellékalakok, így az Olvasó lányok mintázását Stróbl 1916-ban kezdte el. Mint ahogy azt a fennmaradt fotográfiák megőrizték, eredetileg egy fiatal katona és egy lány egymást átölelve olvasta volna Jókai-regényét. Később a beállított modellek közül a mester mégis a két fiatal lányt választotta, két eltérő típust: egyikben a magába forduló, a másikban a regény segítségével fantáziáját lelkesen szabadon engedő olvasói attitüd nyert megformálást.

Tervek, változatok

Stróbl Alajos számára ez a megbízatás először feltehetően rutinszerűnek tűnt. Jókait jól ismerte, barátok nem voltak, de mint nagy mókamester, s rendezvényekhez igazán értő társasági ember, ő is eljárt Feszty Árpád estélyeire, a Bajza utcai villába, ahol a regényíró gyakran megfordult. Vágó Pállal közösen felkeresték a mestert svábhegyi magányában is. Jókai 50 éves alkotói jubileumára egy kis zsánerszobrát, a Favágót ajánlotta fel, amely később ott díszelgett az író dolgozószobájában (ma a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képezi). Könyveit nem olvasta, levelezésükről, közelebbi beszélgetéseikről nem tudunk. Stróbl kedvenc olvasmánya a Szentek élete volt, amelyet szinte kívülről tudott. Mégis, annyi költő és literátor szobrának megvalósítása után, élete végéhez közeledve ő akart lenni a nagy idol, Jókai szobrának megformálója is.

Keményen megküzdött a feladatért. Kevés, ennyi energiát felemésztő szoborkészítésről maradtak forrásaink, dokumentumaink. Tudta, hogy az írófejedelemről 1883-ban Huszár Adolf készített szobrot, majd közeledvén a nagy jubileum, Jókai Zala Györgyöt kérte fel: alkossa meg mellszobrát, hogy a várható ünneplések színhelyére, ahová maga személyesen nem jut el, a műalkotás képviselhesse földi valóját. A szobor persze olyankor is jelen volt, amikor az író maga is megjelent, így a Redoutban, 50 éves írói jubileumán a pálmák és örökzöld lombok övezték megkettőzött mását, és ott szerepelt az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar pavilonjában is, szintén virágokkal övezve. Életében még Istók János mintázott egy kis méretű gipsz szobrot az idős, parókás, felöltőt viselő férfiról. Huszár fedetlen mellkasú, csak vállig ábrázolt élethű büsztje jó kedélyű, fiatalos, joviális ember képét sugallja. Zala alkotása reprezentatívabb, a váll kezdetéig ábrázolja a felöltőbe öltözött, mosolygós öregurat. Stróbl számára a feladat egészalakos szobor elkészítéséről szólt. A művész talán kicsit naiv lelkét vonzotta a nagy mesemondó figurája: "A szobor nagyon izgatott. Sok bajom volt a költővel, az anyaggal, mert nagyon izgatott, mint mesemondó" - állítja 1913-ban egy csapongó gondolatokat tartalmazó interjúban.

Az író életéből Stróbl azt az igazán sikeres korszakot kívánta kiválasztani, amikor regényeivel Jókai egy egész nemzet tanítójának, ébren tartójának bizonyult, s a dicső nemzeti múlt megjelenítésével példát adott, hazafiasságra buzdított. Az idézett gondolathoz társítható a magyaros öltözet, a csizma stb. A vázolt elképzeléssel a nagy mesemondó nagyapás, elomló, huncutan mosolygó joviális ábrázolása azonban kevéssé illett össze. Annak érdekében, hogy kellően beleélje magát Jókai világába, abba a korba, amelybe hőseit visszaálmodta, Stróbl a szobor készítése során felolvastatta magának az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt. Jókainé Nagy Bella visszaemlékezése arról tudósít, hogy a művész személyesen felkereste, fényképeket kért tőle az író vonásainak tanulmányozása céljából.[19] Stróbl monográfusa, Henszlmann Lilla szerint talán tíz életnagyságú agyagmintát is formált, sőt egy már elfogadott bronzot is összedarabolt.[20] Bár 1913-ban elfogadják munkáját, ezt követően is dolgozik rajta, alakítja, új lendületet, új jellemvonást próbál ki rajta.

Az egyik első vázlatnál a műteremben látszik a modell: egy kopasz, bajuszos, magyaros zsinóros ruhát viselő férfi. "Állva nem mesélhet" - állítja interjújában a mester, ezért az ábrázoltat leülteti. "Ládára ültettem előbb, de bronzból a láda nem volt anyagszerű. Ezért tettem fotelba." Az első változaton egy széles, láda-padszerű ülőalkalmatosságon laza hullámokban drapéria tekereg, az ábrázolt könnyed egyszerűséggel, egyik lábát felhúzva, bal kezét könyvhalmokon nyugtatva, jobbjával magyarázó mozdulatot téve kedélyesen fordul balra, mosollyal a száján. Az ezt követő második változaton a jobb kéz a bal térden nyugszik, a felsőtest negyed fordulatot vesz, a bal kéz egy hatalmas könyvön pihen, alákerül a drapéria, s az egész ülő szobor egy ládán (komáromi láda?) foglal helyet.[21]

A harmadik változatnál a ládán az ülő alak mellett hanyagul egy felöltő hever, a jobb kéz félig behajlítva magyarázni készül, a balkéz kiterített papírlapokon hever. A szobor első változatai, a beállítás, a mozdulatok és a festőiesen elhelyezett drapériák sok hasonlatosságot mutatnak a nem sokkal előbb elkészült gróf Károlyi Sándor szoborral. A negyedik szobormintánál a jobb láb erőteljesebben lép előre, a felsőtest kissé jobbra dől és a jobb kézre nehezedik, a balkézben tartott könyv a jobb térden nyugszik, s a bal térden egy drapéria, kabát oldja a sima felületek egyhangúságát.

A szobrok fázisainak megörökítését a szobrász feleségének köszönhetjük, aki szívesen készített sztereó felvételeket is, amelyek nézésükkor térhatást érzékeltettek.[22] A műterem falán egy helyütt feltűnik Jókai maszkszerű arca, bár tudjuk, a halotti maszkot nem Stróbl készítette róla. Egy fotón együtt láthatjuk a másfélszeres életnagyságú modellt egy kismintával, azaz párhuzamosan több szoborvariáció is formálódott. Készült csak fej- és csak mellszobor. Ez utóbbit a Szegedi Pantheon számára megvásárolták, és 1929-ben felavatták.

A művészi alkotás műhelytitkaiba vezet el az a felvétel, melyen egy bájos fiatal akt hátterében megpillanthatjuk Jókai ülő alakjának pontosan megmintázott akt változatát is.[23] Stróbl ismerte a szobrászat hagyományát, tudta, hogy a 18. század végétől a "különleges" földi lényeket - megkülönböztetve őket mindennapos környezetüktől - gyakran ábrázolták antik hősök mintájára tógában, drapériába csavartan, vagy valamilyen bizonytalan ruházattal letakarva. Így tett Jean Baptiste Pigalle vagy Antoine Houdon Voltaire-rel, hasonlóan járt el David d'Anger, Canova és maga Rodin is Balzackal, majd Victor Hugóval kapcsolatban. Rodin Balzacot szerzetesi köntösbe tekeri, Hugo esetében még elszántabb, fedetlen testtel kívánja ábrázolni. A félisteni pózban a Parnasszuson elhelyezkedő költő így válik a banális történeti keretektől mentes, időtlen, kultikus lénnyé. A művészekről készült aktábrázolás (például Max Klinger Beethovenje is) nem az életkornak megfelelő jegyeket viseli magán, ereje teljében isteni mivoltára utalva, idealizáltan ábrázolja a műveivel már tiszteletet kivívó nagy alkotót.

A fenti gondolattal játszott talán Stróbl is, amikor Jókait mezítelenül megmintázta. Az ötlet megvalósítására a korabeli Magyarországon természetesen nem gondolhatott komolyan, még abban az esetben sem, amennyiben valamilyen drapériával eltakarta volna a kifogásolható helyeket. Különösen morbiddá teszi a fotón látható jelenetet az a mozzanat, hogy az ülőszobor mellett Jókai karóra felszúrt feje látható. (Megjegyezzük, hogy több szobrász is ábrázolta Jókait Bacchusnak, félistennek, fedetlen vagy éppen csak eltakart testtel - gondoljunk a svábhegyi Jókai kertben látható bronz szoborra, Kallós Ede Anakreon című művére vagy Róna József Az utolsó szerelem című alkotására, avagy Ősz Nemes György Jókaijára.)

A szoborállítás tervének felújítása és megvalósítása

A háború, a forradalom és a Tanácsköztársaság bukása, majd a trianoni békeszerződés megkötése után Jókai ismét aktuálissá vált. 1920 februárjában Haller István kultuszminiszternek eszébe jutott a majdnem kész Jókai-szobor. Pekár Gyulával összehívatta a régi bizottságot, s Berzeviczy Albert vezetésével, több művész bevonásával újra a hely kérdésével küzdöttek. Valamennyi régi tervet elvetették, még Stróbl ötletét is a Margitszigetről, s végül nagy többséggel a Liszt Ferenc térre esett a választásuk. 1920. február 5-én megállapodtak a mű tájolásáról: a tér nyugati részén, a Gyár utca kiszélesedő részében, arccal az Andrássy út felé kell a szobornak állnia.

A főváros 1920 novemberében megszavazta a kívánt átalakításokat és a szobor felállítását. 1920 végére Stróbl kiöntette a szobrot, a gránit talapzatot is meghozatta Csehországból. A pénz elértéktelenedése miatt azonban újra gyűjtésbe kellett fogni, továbbá lemondani a reliefekről és a mellékalakokról. A helyzetet Déri Frigyes, a Déri Múzeum későbbi alapítója mentette meg, aki egymaga 100 000 koronát adott a szobor elkészítésére (később hálából Stróbl portrét készített Dériről).[24] 1921. május 20-án, a szoborállítás előestéjén Pakots József újra a régi hangon emlékezett Jókai örökségére: "a nagy költőfejedelem, a legnagyobb magyar elbeszélő szobra felavatásra kerül. [...] Ez az ünnepi aktus kell, hogy megdobbantsa Magyarország minden mélyen érző kultúremberének a szívét, kell hogy megindultan zarándokoljanak arra a helyre, ahol végre-valahára szoborba öntött képmását látják annak a nagy szellemnek, amely annyi nagy nemes, világraszóló művel ajándékozta meg a magyar nemzetet és hosszú időre nagy becsületet szerzett a magyar nemzeti géniusznak."

Az idézett szép, fennkölt szavak sem takarhatták el azonban azt a felháborodást, mellyel ő és a Képzőművészeti Bizottság más tagjai is a helyet illették, egyenesen "balkáni nívót", Budapest színvonalának lezüllesztését emlegetve. Alpári Ignác a Főváros nevében ígéretet tett a szobor környezetének rendezésére.[25] A szobor már ott állt a helyén, amikor újra kitört a hely fölötti veszekedés. Stróbl és a család is tiltakozott a tér rendezetlensége ellen. Különösen a háttérben álló két zöld házikó, azaz illemhely eltávolítását követelték, ez utóbbi ügyben a fővárosi közgyűlésben több interpelláció is elhangzott, az illemhelyek azonban maradtak. Feltehetően még 1925-ben, Jókai születésének 100. évfordulója alkalmával is ott lehettek, mert a fennmaradt fotón a szobor mögött egy mintás drapériát lehet látni takarásul.

A szobor felavatásának ünnepén a művészt is megszólaltatták: "Jókai reneszánsz karosszékben ül, norvég gránitalapzaton és mesél. Negyvenöt fokú szög alatt fejét kissé meghajtva néz maga elé, tekintete éppen az Andrássy út szögletére esik. Tiszta fémszobor, minden patina nélkül. Szó volt egy ideig arról, hogy görög mintára fa kalapáccsal aranypatinát verjek a szoborra, ezt azonban az óriási költségek miatt nem tudtam megcsinálni. A szobor azonban így, ahogy most van, a legszebb és legteljesebb. Én Duthon és Bartholomée rajongó tanítványa vagyok. Dalout a fémszobrászatban senki nem múlta felül, én tőle tanultam meg a fém csodálatát, szeretetét és kezelését. Elárulhatok egy titkot: a szobor még nincs teljesen készen. Csak Jókai alakja van meg, de két szoborcsoport még hiányzik belőle. Az egyik csoport két leánykából fog állani, akik A magyar nábob-ot olvassák, a másik pedig maga a magyar nábob lesz. A szobor helyét én rendkívül megfelelőnek tartom. Különösen akkor, ha el fogják körülötte ültetni azokat a fákat, amelyeket Jókai, aki nemcsak regényíró, hanem kitűnő pomológus is volt, oly nagyon szeretett."[26] Stróbl az író lába elé a hűség szimbólumát, egy kutyát is tervezett, aki Jókait hallgatja. "A szobrot bronzba álmodta, de bearanyozva, hogy az igazi Aranyember legyen meg benne, mert ő maga is aranyember volt..."[27]

A szobor mintázásakor az őt felkereső újságíróknak elsősorban - ha mintát és előképet kértek tőle - francia szobrászi hatásokról beszélt: Jules Dalout, Albert Bartholomét, a híres Halottak emléke megalkotóját, aki személyes jó ismerőse volt, olykor Rude-öt, Carpeaux-t emlegette. A Jókai- szobor készítése során elsősorban Dalou nyomdokain haladt. "Dalou-t a fémszobrászatban senki sem múlta felül, én tőle tanultam meg a fém csodálatát, szeretetét és kezelését." Stróbl többször járt Párizsban, tájékozott volt a francia szobrászat terén Dalou volt számára az Isten, a Fülep Lajos által merő szatírával készített riportja szerint Rodint nem kedvelte, "mert erő van benne, de nincs forma." A francia szobrászat területén amúgy nagyon járatos művész figyelmét feltehetően nem kerülte el a Victor Hugo-emlékmű készülésének története, Rodin alkotása sem. Rodin említett emlékszobrának sok nehézséggel járó stációi, az elhelyezés, felállítás többlépcsős fordulatai számos vonásában igen nagy hasonlóságot mutatnak a Jókai-szobor keletkezéstörténetével.

Rodin - Stróbllal ellentétben - már Hugo életében szobrot akart faragni nagy honfitársáról. Ennek érdekében meglátogatta, s rövid időre rábírta a költőt, hogy modellt üljön neki. A látogatás során egyesek szerint 60, mások szerint 80 vázlatot készített. Hugo halála után, 1889-ben kapott megbízást egy emlékmű elkészítésére, melyet eredetileg a Pantheonban kívántak felállítani. A mű kiindulópontjául nem Rodin valamelyik rajza, hanem az ismert, Hugo életének jelképévé sűrűsödött dagerrotipia szolgált, amely a száműzött írót Guer- nesey szigetén egy amorf szikla tetején ábrázolta, amint tekintetét Franciaország felé fordítja. Rodin a többalakosra tervezett kompozíción a főalakot múzsákkal vette körül, a guernesey sziklát imitáló kövön pihenő, antik mintákra reflektáló hős drapériával burkolt testét, amint kezével a szárazföld felé mutat, számtalanszor megmintázta. A számos változat közül nem egyszer ruhátlanul ábrázolta, kijelentve, hogy egy félisten nem hordhat redingotot, az adott történelmi kortól kívánta így a független költészet eszméjét a Parnasszus magasságába elemelni. Első alkalommal a Luxemburg kertben állították föl, majd újabb helykeresés indult. Végül a Palais Royal mint lehetséges helyszín kiválasztása előtt Rodin a gipszváltozatot próbálta ki ideiglenesen, 1909-ben a palota előtti téren.[28] A megbízástól számított húsz év során számos változat, s számos helyszín, majd mérsékelt siker övezte munkáját, éppúgy, mint Stróblét.

A mű fogadtatása

A Jókai-szobor megítélése különböző volt. A Jókai család tagjai minden fórumon nemtetszésüket fejezték ki, Hegedüsné Jókay Jolán elsősorban a helyet érzi méltatlannak a nagy íróhoz: "Micsoda környezetben áll a költőkirály emléke. Azazhogy nem is áll, hanem ül. Mintha altatója lett volna nemzetének, nem ébresztője. Az a gyönyörű, sudár, daliás alakjának ott kéne állani a Duna parton Erzsébet királyné hídjával szemben. Onnan látná az imádott királyi asszony hídját és az öreg Svábhegyét. És méltóan zárná be a dunaparti Panteont, mely kezdődik az Országház előtt Andrássy szobrával, folytatódik Széchenyi, Deák, Eötvös és Petőfi ércalakjával és végződhetnék vele."[29] Fesztyné Jókai Róza nem a hellyel békétlen, hanem a tartalommal, s Jókai fizikai valójának megítélésében Jolántól is eltér: "A szobor, mint szobor nem lehetne jobb. Hisz brilliáns! De Jókai lenne. Jókai Mór lénye, teste, mozgása, földi alakja. Ez a hatalmas bronz-szobor egy parexcellence energikus, egészséges, jókedélyű magyar alispán vagy ezredes, aki jó lovas, jó táncos volt valaha. Pedig ő nem volt se délceg, se magyaros, se állandóan kedélyes, sem izmos és főleg: nem energikus - nem energikus. Nyúlánk. Lágyvonalú, előkelő. A mozgásában muzsika, és nem erő meg férfiasság. Sose ült felemelt fővel, egyenes derékkal. Sőt, kissé hajlottan, egyvonalba simulva a székével."[30]1921-ben Fesztyné Jókai Róza is ízléstelennek minősítette a teret, ahová szobrot felállították az ott éktelenkedő két illemhely miatt. Ő a Városligetet, a Margitszigetet tartotta volna megfelelő megoldásnak, egy természetes, fákkal benőtt környezetet.

1921. május 21-én, szombaton délután nemzetiszín drapériával bevont házak ablakai előtt vonult a tízezres tömeg, hogy újra együtt ünnepelje költőjét, s vele a magyarság egységét. Ez volt az első emlékműavatás a háború utáni Magyarországon.[31] Az ünnepen képviseltette magát a román, a francia, az angol, az olasz, az amerikai állam, a kormányzó és József főherceg. Berzeviczy Albert szoboravatója, a főváros, a nemzetgyűlés elnöke után Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter mondott beszédet: "Hallgass meg engem álmok álmodója, tulajdon véred kiált belőlem egy megtiport országnak nyomasztó mélyéből feléd! Hallgass meg engem és segíts nekünk visszaálmodni azt a nagy hazát, amely egykor egészen tiéd vala". A nagyhatású beszéd után, miután a főrangúak koszorúikat már elhelyezték, a tudományos, az irodalmi és a művészeti testületek képviselői hozták el virágaikat az Akadémia, a Szent István Akadémia, a Kisfaludy Társaság, az egyetemek, valamint a külföldön élő magyarok nevében. Este a Nemzeti Színházban Jókai drámáját, a Szigeti vértanúkat adták elő, előtte Wlassics Gyula Mondj mesét Jókai! című költeményét szavalták el.

1922 februárjában a szoborbizottság elszámolt, végre pont került a Jókai-szobor történetére, csak a mellékalakok élték önálló életüket. A ma a Magyar Nemzeti Galériában Tanulmányfejként számon tartott fiatalfiú-fej az író csodáló, rá felnéző "üstökös" alakjához tartozott, és Jókai gondolatainak a fiatalokban való továbbélését szimbolizálta volna. Az Olvasó lányok című szobrot 1927-ben a székesfőváros megvásárolta, kiöntette, majd rövid kitérő után a Városligetben állíttatta fel.

A szoborállítás tanulságai

Mivel magyarázható, hogy a szoborállítás érdekében indított gyűjtőakció éppen Jókai Mór esetében vallott kudarcot? Hiszen oly sokan, így Arany János, Rudolf trónörökös, Erzsébet királyné, Mechwart András, Bartha Miklós, Greguss Ágost, Kossuth Lajos, Werbőczy István és Pázmány Péter, Károlyi Sándor kapott kisebb-nagyobb emlékművet az általunk tárgyalt időszakban. Az okok a Jókai magánéletével kapcsolatos motívumok szubjektív megítélésén túl a politikai-ideológiai, művészeti összetevőkből létrejött korszellem objektív világában keresendők.

Jókai példátlan népszerűségének kiteljesedése a kiegyezés utáni korszak fellendülő szakaszával esik egybe. "Jókai a hatvanas és hetvenes években egyszerűen aktuális volt - Látjátok magyar világ is van a világon! Egybeesett a nemzetnek a húsz éves szenvedésében elbátortalanodott megtisztuló érzésével, hogy ő is a világon van" - elemzi Jókai népszerűségének forrásait Ignotus.[32] A békére, politikai és társadalmi harmóniára, a nemzet és uralkodója közötti kiegyezésre vágyó közösség benne találta meg szószólóját, benne, aki a megszépített múltról az idealizált jelenen át a konfliktusokat feloldó jövőbe ívelő világképet tudott hitelesen megrajzolni azzal a nemzeti egységet demonstráló ideológiával, amely a korábban sohasem látott gazdasági fellendülésre épült, és szárnyaló képzeletével a társadalom önbizalmát alapozta meg.

A konzervatív-liberális alapokon nyugvó tartalom azonban lassan kiüresedett, a komplex egyensúly felbomlott, s a felszínre törő ellentétek minden irányból megkérdőjelezték azt. A századforduló-századelő feloldhatatlan új típusú konfliktusai által meghatározott világban Jókainak az ellentéteket nemzeti egységbe feloldó modellje idegennek, a valóságtól távolinak hatott. Új társadalmi erők kerestek maguknak utat, a generációváltás során fiatal erők hallatták kritikus hangjukat. Jókai személye, az általa képviselt dualista-millenniumi eszme már életében akkora ünneplésben részesült, amely egy határon túl ellentétébe csapott át, fokozhatatlan volt.

Jókai 1904 után időszerűtlenné vált? "A szobrot magunknak állítjuk, hiúságunknak, szereplővágyunknak" - írja Ady. "A magunk értékének. És ha e percben Hunnia nem akar Jókai szobrot, a magyar társadalom értéke olyan, amilyet Jókai súlyával megmérni nem lehet. És ez a mi bajunk. Nem a Jókaié."[33]

Ady ostorozó kijelentéseit részint árnyalja Krúdy, aki úgy látja, hogy az idős író is felelős sorsának ilyetén alakulásáért. "Élete utolsó szakaszában észrevétlen kiejtette kezéből a távíró huzalt, amely az íróasztalt, a lényét, az egyéniségét összekötötte a magyar szívekkel."[34] Ez az össze- köttetés nem az irodalom belső berkeiben szakadt meg, ott értékelése folyt és nem találtatott könnyűnek. Cholnoky Viktor, Ady Endre, Krúdy Gyula, Babits Mihály, Ignotus, Szép Ernő, Tersánszky, Csáth Géza stb. a mester írásainak maradandóságát, időszerűségét, a magyar próza folytonosságát hirdették. Jókai politikailag nem volt időszerű, nem lehetett aktuális ideológia szolgálatába állítani a háború előtt, s a háború alatt sem, hiszen közismert volt a nemzetközi békevilágmozgalomban való tevékeny szerepe és aktivitása.

Ne legyünk azonban Ady nyomán teljesen igazságtalanok a korral, s annak embereivel. A Jókai-emlékmű anyagi alapjainak megteremtése idején párhuzamosan folyt a Jókai személyét is érintő kultuszhely, a templom létrehozása, azaz a Petőfi Ház megnyitása. A szobor költségeivel azonos összegre volt szükség emehhez is, amelyre 1906-tól indult meg a Petőfi Társaság nem elkülönülő érdekétől vezérelve a gyűjtés. Ugyanez időben a Petőfi Társaság és körének figyelmét s adakozási lehetőségeit lekötötte a Petőfi családnak állított új síremlék, az általuk levezényelt ünnepségek és táblaavatások is.

Jókai a világháborút követően, a trianoni tragédia után válik ismét aktuálissá, ekkor lehet hangosan szobrot emelni neki. Még ekkor is a legnépszerűbb magyar író, a magyar kultúra egységének egyik legerősebb tényezője, a magyarság nagy nevelője. Ignotus 1906-ban megjósolta: szobra akkor lesz az írónak, ha Jókai sajátos magyarsága és a magyarságnak a keleti ábrándosság iránti igénye újra aktuális lesz: "Szívük megnyílik iránta, eltelik vele, jelet keresnek, melyet érzésükkel körülvegyenek - s ekkor állítanak majd Jókai Mórnak szobrot."[35]

A Jókai-szobor története, végkifejlete tehát szorosan összekapcsolódik az ország háború utáni szomorú sorsának alakulásával. A trianoni béke következményeként területeinek nagy részét elvesztő csonka-Magyarország ébren tartására, erősítésére - többek között - Petőfi és Jókai nevét is felhasználták. Jó alkalmat biztosított ehhez Petőfi, majd két évre rá Jókai születésének 100. évfordulója.

A Petőfi Társaság "Minden Magyarokhoz!" szóló kiáltványa 1924 októberében az évforduló megünneplését "kiáltó figyelmeztetésnek" szánja annak igazolására, hogy "az a nemzet, amelynek ilyen lánglelkű fia volt, nem pusztulhat el soha!" Zala György életnagyságú Jókai-szobra, Istók János kicsinyített mellszobra, Wagner Géza rézkarca és nyomata az íróról a Társaság elképzelése szerint el kell hogy jusson mindenkihez az egész világon, aki magyarnak érzi magát, felekezeti és társadalmi hovatartozás nélkül.[36]

Tizenhét évi küzdelem után a magyar historizmus szobrászatának egy előző kor ízlésvilágát tükröző, mesterségbelileg tökéletes, tartalmában, mondanivalójában leegyszerűsített alkotása született meg 1921-ben. Stróbl Alajos "Jókait mint bölcs, gondolkodó, álmodozó, de kissé ravaszkás embert ábrázolta. A szobor nem tanúskodik az átélés olyan intenzitásáról, az alkotás olyan egyértelműségéről, mint például a Károlyi- emlék" - foglalja össze véleményét Henszlmann Lilla. Bírálatunkat ma már árnyalja az a tény, hogy azóta sem jött létre "igazabb" szobor Jókairól, s mérsékli az, hogy végre, amikor lehetett volna, 2001-ben Budán, a XII. kerületben nem hogy ezt művészileg túlszárnyaló, de a közhely szintjére leegyszerűsítő, mondanivalójában és megformálásában is igénytelen szobrot avattak fel, a gyerekek mellé ülő, görnyedt, gügyögő, öreg, nagyapós (amilyen Jókai soha nem volt), önámító alkotást.[37] Stróbl Alajos műve zárt kompozíciójával, finom részleteivel, a talapzat elegáns, jól proporcionált formájával, nemes gránit anyagával a század viharait átélt, időtálló alkotásnak bizonyul, amely az ábrázolt gondolatot képes felemelni a valóság világából a szellem, a képzelet magaslatába.

[1]Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Budapest, 1982. 364-365. old.

[2]Kéky Lajos (szerk.): A százéves Kisfaludy Társaság (1936-1936). Budapest, 1936. 207. old.

[3]Mikszáth I. m. 358. old.

[4]Schöpflin Aladár: Jókai emlékezete. Képes Folyóirat, 1904. 146. old.

[5]A gyűjtés pontos előkészületeiről lásd: Liber Endre: Budapest szobrai. Budapest, [1929]. 313. old.

[6]Nemzeti emlék Jókainak. Vasárnapi Ujság, 1905. február 5-6. sz. 90. old.

[7]Vasárnapi Ujság, 1905. május 7. 304. old.

[8]Liber I. m. 313. old.

[9]Jókai szobra. Budapesti Napló, 1905. február 26. In: Ady Endre Publicisztikai írásai II. köt. 1905-1907. Budapest, 1977. 8. old. A továbbiakban: Ady, 1977.

[10]gnotus: Jókai szobra. A Hét, 1906. január 28. 4. sz. 49. old.

[11]Ady Endre: Szent István szobra. Budapesti Napló, 1906. május 19., valamint Ady, 1977. 361. old.

[12]Id. Praznovszky Mihály: "A szellemdiadal ünnepei". A magyar irodalom kultikus szokásrendje a XIX. század közepén. Budapest, 1998. 83. old.

[13]Ady Endre: Jókai szobra. In: Ady, 1977. 68. old.

[14]Jókai szobra a Sváb-hegyen. Vasárnapi Ujság, 1906. szeptember 16. 593. old.

[15]Krúdy Gyula: Az öreg Jókai (1910). In: Uő: Írói arcképek. Budapest, 1957. 205-208. old. A továbbiakban: Krúdy, 1957.

[16]A szobor keletkezésének történetét összefoglalja Stróbl Mihály nemrég kiadott emlékirata: Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Stróbl Alajos 1856-1926. Budapest, 2003. 158-163. old. A Jókai szoborról írt jelen tanulmányom nagy vonalaiban elhangzott 2002-ben a Keszthelyen tartott Kultusztörténeti konferencián.

[17]Liber Endre I. m. 314. old.

[18]Petrik Albert: Jókai szobra. Építő Ipar - Építő Művészet, 1915. június13. 141. old.

[19](gy.a.): Jókainé Nagy Bellánál, Az Újság, 1921. május 22. 3. old.

[20]Henszlmann Lilla: Stróbl Alajos. Budapest, 1955. 62. old. A Jókai-szoborra és Stróbl Alajosra vonatkozóan felhasznált irodalom: Fülep Lajos: Látogatás a műteremben Stróbl Alajosnál. Modern Művészet, 1905. 3.sz. 134-143. old. Szokolay Béla: Liptóújvári Stróbl Alajos. Pásztortűz, 1927. 2. sz. 26-27. old., Ybl Ervin: Liptóújvári Stróbl Alajos művészete. Magyar Művészet 1927. 87-103. old.

[21]Anélkül, hogy messzemenő következtetést vonnánk le a látottakból, meg kell jegyeznünk, hogy Berecz Gyula Komáromban, 1937-ben felavatott szobra kísértetiesen hasonlít Stróbl egyik - el nem fogadott - szoborvázlatára.

[22]Stróbl Mihály kéziratban meglévő visszaemlékezésében olvashatjuk: "A beállításokat édesanyám fotográfiákban rögzítette." Stróbl Mátyás jóvoltából e kéziratot láthattam, s a családi gyűjteményből számos fotográfiát megtekinthettem, s e tanulmányhoz felhasználhattam. A segítségért ezúton mondok köszönetet.

[23]A fotót közli Stróbl Mihály I. m. 161. old.

[24]Liber Endre I. m. 315. old.

[25]Fővárosi Közlöny, 1921. május 20., 855. old., 1921. május 7. 913. old.

[26]Magyarország, 1921. május 22. 2. old.

[27]Két óra az Epreskertben. Ha Stróbl Alajos magyaráz. Világ, 1919. május 29. 13. old. Fülep Lajos: Látogatás a műteremben Stróbl Alajosnál. In: A művészet forradalmától a nagy forradalomig. Cikkek, tanulmányok. I. köt. Budapest, 1974. 93. old.

[28]A Victor Hugo-emlékmű készüléséről lásd: Antoinette Le Normand-Romain: Le monument de Victor Hugo. In: Victor Hugo vu par Rodin. Paris, 2002. 65-72. old.

[29](b.l.): Látogatás Jókai hugánál. Az Újság, 1921. május 21. 3 old.

[30]Fesztyné Jókai Róza: Jókai otthona. In: Az Est Hármaskönyve. A százéves Jókai emléke. 1925. 261-263. old.

[31]Leleplezték Jókai szobrát. Az Újság, 1921. május 22. 2. old., Krúdy Gyula: Jókai májusa. Magyarország, 1921. május 22. 7. old., Liber Endre I. m. 316-317. old., Stróbl Mihály I. m. 163. old.

[32]A Hét, 1906. január 28. 50. old.

[33]Ady Endre: Jókai szobra. In: Ady, 1977. 68. old.

[34]Krúdy Gyula: Az öreg Jókai. In: Krúdy, 1957. 207. old.

[35]A Hét, 1906. januárt 28. 50. old.

[36]A felhívás lelőhelye: Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára, Any 5660. Az 1930-as években Rév-Komáromban felavatott (1937. november 29.) Jókai-szobor, Berecz Gyula alkotása sem mentesül a nacionalista politika hullámverésétől.

[37]A szobor Párkány Péter szobrász és Eleőd Ákos építész munkája. Lásd: Wehner Tibor: Nagyon régi új szobor. Élet és Irodalom 2001. augusztus 3., 28. old. Prohászka László: Szoborhistóriák. Városháza, Budapest, 2004. 105. old.