Egy körkérdés elé
________________
ZEKE GYULA

 

Az elmúlt év őszén az alábbi három (voltaképp négy) kérdéssel fordultam szellemi életünk mindazon alakjaihoz, akiknek tevékenysége a humán tudományok valamely ágában erősen kötődik Budapesthez:

I. Miképp ítéli meg Ön Budapest fejlődését az 1989-es politikai fordulat óta?

II. Megítélése szerint melyek ma a város legmegoldatlanabb bajai, legfőbb problémái?

III. Milyennek látja a jövőt? Mivé lesz Budapest az elkövetkező évtizedben, s milyenné szeretné tenni Ön?

Nagy többségük válaszolt, szövegeikből állt össze ez a kötet. Levelemben nem kellett különösebben ecsetelnem a kérdések létjogosultságát és időszerűségét, alappal számíthattam rá, hogy a város mai válságának érzékelése közös élményünk. "Budapest - írtam leendő szerzőimnek - jól láthatólag története újabb fordulópontjához érkezett. Átváltozása ugyan évek óta tart, ám e folyamat kezdettől önálló életre is kelt, és szinte teljes mértékben függetlenedett a város történetével és jelenével foglalkozó szellemi emberek, de - a hírhedt kettős önkormányzati rendszernek köszönhetően - sok esetben még vezetőinek akaratától és elképzeléseitől is. A jelen szám fő célja, hogy láthatóvá tegye és kritikailag értelmezze ezeket a változásokat, s hogy e gesztus révén kísérletet tegyen a várost szerves egészként felfogó gondolkodás helyreállítására. (...) Nem csupán helyzetértékelés és látomás, elismerés és aggodalom, átfogóbb gondolati ívek és személyes vonzalmak kifejtésére nyílik így alkalom, de végre elképzeléseink csokorba gyűjtésére is. Ne mondhassák ezután, hogy nem tettünk le semmit az asztalra: másképp is lehetne! És még valami: gondolataink szükségképpen egymással is ütközni fognak. Ez önmagában üdvös lesz egy olyan kultúrában, amelyben egy-egy probléma alapos körüljárása helyett monolit mániák menetrendszerű összeütközésének lehetünk csupán a tanúi" - zárult a felkérés.

A válaszadók körét illetően mindössze egyetlen határt szabtam, hivatásos (város)politikust - légyen mégoly elkötelezett is Budapest múltja és jövője iránt - nem kerestem meg a kérdésekkel. Úgy véltem, a hatalmi és a civil nézőpont keveredése nem lenne szerencsés. (Forma szerint egyetlen kivétel ugyan akad, Győr Attila a KÖH Védési Osztálya vezetőjeként válaszolt. Tekintve azonban a műemlékvédelem kiszolgáltatott, kvázi-civil helyzetét Magyarországon, sajnos nem vetülhetett rá a szerepzavar árnyéka.)

Szó sincsen persze arról, hogy a város újabb keletű problémáiról való gondolkodás ezzel a kötettel venné a kezdetét. Ha a rendszerváltozás óta eltelt, immár igen bő másfél évtizedet csak a Budapesti Negyed korábbi számainak tükrében nézzük, e vállalkozás már az ötödik a sorban. Említenünk kell mindenekelőtt a Koncepció és vízió (2. szám, 1993 ősz-tél), a Budapest metamorfózisa (14. szám, 1996 tél), A meg nem épült Budapest (18-19. szám, 1997 tél-1998 tavasz), valamint a Budapest-dilemmák (28. szám, 2000 nyár) című összeállításokat. Nem csak a megközelítésük rokon a miénkkel, de itteni huszonegy szerzőm közül kilenctől tizennégy különféle szöveg olvasható bennük, Szegő György pedig egyenesen keserű párbeszédet kénytelen folytatni a saját 1993-as gondolataival. Ám, ha csak a korábbi összeállítások keletkezési évére nézünk, nyomban láthatjuk, hogy az itt kötetté gyűlt válaszok - kissé későn ugyan, de - első ízben néznek szembe a várost a harmadik évezred elején ért újabb kihívásokkal.

Szerzőim kezét a körkérdésekkel a legkevésbé sem kívántam megkötni. Mindössze egy hozzávetőleges terjedelmi keretet adtam meg, szövegmódban pedig a problémákkal való szembesülésnek leginkább megfelelő (kis)esszéformát szorgalmaztam. Nem az én dolgom eldönteni, milyen eredménnyel, magam mindenesetre örömmel láthattam, mennyire felszabadítóan hatott ez a lehetőség számos olyan szerzőmre, akik eddigi szövegeikben nemigen merészkedtek a szaktanulmány nyelvi és szemléleti határain túlra. A válaszok közt talál az olvasó egy-egy hagyományos értelemben vett tanulmányt is, ezek szintén a körkérdésre adott válaszként íródtak.

A válaszolók emellett egy további várakozásomban is megerősítettek. Nagy többségük sokszor önfegyelmes sorai, a terjedelmi korlát miatt csupán jelzett, de itt nem kifejtett észrevételei mögött nem ritkán egy egész kötetre való gondolatanyag sejlett föl. Míg a számomra a kérdezés és a szerkesztés, többségüknek láthatólag a válaszadást szolgált némi könnyebbségül: miért nem fogott hozzá már eddig is ki-ki a maga Budapest-könyvének a megírásához. Szerkesztői örömöm így akkor lenne teljes, ha az összeállítás nem csupán kedvet és kezdőlökéseket adna nekik - és másoknak is! - e munkához, de sikerülne mindjárt egy kiadó érdeklődését is felkelteni egy effajta sorozat iránt. A reménylett kiadó ígéretes szerződéseivel és szigorú határidőivel komoly kedvet adhatna e munkához, amely a szerzők mindennapi életét és a város iránti lelkifurdalásuk szellemi tárggyá tételét éppúgy elősegítené, mint a még ma is gyönyörű város megkapaszkodását az időben.

A válaszokból kibontakozó összkép nem derűs, Budapest bajban van. Nem volt váratlan ez az eredmény, a tárgyilagos olvasónak azonban látnia kell, hogy semmi esetre sem csak e válság bemutatása volt a körkérdés célja. Akkor sem, ha a kezdeményezés egyik fő indítéka természetesen maga a problémahalmaz kritikus tömegének érzékelése volt. Magam az első kérdésben nem csupán alkalmat adtam szerzőimnek a Demszky-korszak minden eredményének számbavételére, de a "fejlődés" szó beillesztésével még a vulgárdarwinizmus, -marxizmus és -modernizmus ódiumát is önként a nyakamba vettem. (Nyakon is csíp miatta nem egy válaszadóm.) Látható emellett, hogy örömmel sorolják föl és méltatják mindazt, aminek örülni lehet.

A városról való gondolkodás persze sosem merült ki az erre hivatott politikusok és városházi tisztviselők tanulmányaiban, tervezeteiben, cikkeiben és a Fővárosi Közlönyben ugyancsak nyilvánosságra kerülő testületi vitáiban. A reformkortól kezdve s a polgári korszak során mindvégig élénk civil párbeszéd tárgyaként is előtérben állt. A fő terepe ennek a tágas diszkussziónak mindig is a kor hihetetlenül gazdag, s jórészt máig feltáratlan sajtója volt, ám ugyanilyen figyelmet érdemelnek a különféle önálló kiadású vagy épp kéziratban maradt emlékiratok is. E mostani vállalkozásnak ugyan nem lehetett célja, hogy a nyomukba eredjen, ám a tárgy történetének jelzéseképp két fontos szöveget mégis az összeállítás részévé tettem. Tomsics Emőke tanulmánya a városegyesítés előtti bő évtized civil városalakítási elképzeléseit tárja fel, az ismeretlen kilétű Sz...nyi J. - ha ugyan nem álnévvel van dolgunk - értekezése pedig nem csupán a forrástípust feltérképező bibliográfia hiányára mutat rá, de mindjárt egy képes - és alapos jegyzetekkel ellátott! - forrásválogatás összeállításának szükségét is felveti. A szövegközlés majdnem betűhívnek mondható, csak az eredeti publikálás nyilvánvaló elírásait, nyomdai hibáit javítottam ki, s egy-egy szó írásmódjában - ha az eredeti alak nem bírt különösebb korjelző értékkel (például utcza-utca) - alkalmazkodtam a mai helyesíráshoz.

A körkérdés nem ismeretlen forma a hazai szellemi életben, elég csak a Jászi Oszkár által a Huszadik Század hasábjain 1917-ben kezdeményezett - Budapest vonatkozásában is igen fontos - zsidókérdés-vitára vagy a Cobden Szövetség 1935-ös középosztály-ankétjára utalnom. (Az előbbit Jászi önálló kötetben is kiadta, az utóbbi csak a Cobden 1935 áprilisa és szeptembere közt megjelent számaiban látott napvilágot.) Miközben vendégszerkesztőként örömmel csatlakoztam e termékeny hagyományhoz, nem követem a hajdani vitaindítókat az eredmények összefoglalásában. Nem elsősorban azért nem teszek így, mert vitáról, netán egymást kizáró nézetekről itt az említett alkalmakhoz képest aligha beszélhetünk, hanem az összeállt anyag meglepő színessége és örvendetes tárgysűrűsége okán sem. Miközben ugyanis a fő problémákat illetően meglehetős egyetértés mutatkozik a diagnózisban (kettős önkormányzatiság; az átfogó tervezés és látomás hiánya; szétesett társadalom; a közös városi öntudat hiánya; a harmadrangú építészeti modern elsőbbsége a hagyománnyal való szerves együttéléssel szemben; a pénz uralma minden más szempont felett; korrupció; közlekedési anomáliák; hajléktalan-kérdés; mocsok és légszennyeződés; graffitik; stb.), azonközben még véletlenül sem akad két szöveg, amelyik felépítésében, a főbb tárgyak megközelítésében, szövegmódban kicsit is hasonlítana egymáshoz. Olyannyira nem, hogy az szinte meglepőnek mondható a főbb kérdésekben való említett egyetértés és a válaszolók nagy többségének igen közeli értékvilága, szakmai rokonsága tükrében. Kissé tán rosszmájú, ám a hazai viszonyokban jártas szerkesztőként végül gátat kívántam vetni a média sugallta "Száz híres regény"-eljárásnak. Minden szerzőm minden gondolata önálló figyelmet érdemel!

Remélhetem csupán, hogy a kötet szövegei beindítják végre azt a nagyobb léptékű - civilek és politikusok, városvezetők és szakmai szervezetek, itt élők és átvonulók, szellemi és mindennapi emberek közti - párbeszédet, amely Budapestet talán még a mi időnkben élhetőbb és szerethetőbb várossá teszi.