Gyarapodók árnyékában
________________
VARGHA MIHÁLY

 

"»Kigömbölyödtem«, mondja majd a Föld
a csodavárás és a rettegés e tobzódó koráról"
(Orbán Ottó: Földanyánk)

Miképp ítéli meg Ön Budapest fejlődését az 1989-es politikai fordulat óta?

A város fejlődése - egyenes vonalú folyamatot sejtetve? Pont ez az, amiről így alig beszélhetünk. Ha csupán azt vizsgáljuk, hogy van-e sok jó lépést kitűző fővárosi "fejlesztési program", illetve mit sikerült abból konzekvensen, igazán eredményesen megvalósítani, máris eléggé zavaros a kép.

Van ugyan a városvezetés - mégpedig az említett "politikai fordulat" óta egyazon legfőbb kormányossal -, és van a városvezetés által jegyzett fejlesztési program, ám ez utóbbi mintha rejtve lenne, vagy inkább egyre halványulna. Nem úgy dolgozták ki, nem úgy tartják karban, hogy abból valóban Budapest "fejlődése" következnék. Sajnos alig érzékelhető, hogy olyan irányú, sokak - és egyre többek - számára hasznot jelentő folyamatok rajzolódnának ki, melyeket ma igazán szükségesnek vélünk, és határozottan jobb jövő felé vezetnének.

Ha valami mégis megvalósul ebből a programból, az sem biztos, hogy maradéktalanul minőségi formát ölt. Ráadául a programon kívül megvalósuló alkotások között szintén alig van olyan projekt, amelynek örömébe ne csöppenne azonnal üröm is. Jól mutatja ezt, hogy Budapest Építészeti Nívódíjára 2006-ban meglehetősen kevés, mindössze tizenhárom pályamű érkezett, és a zsűri nem is adott ki díjat, csupán három oklevelet és egy dicséretet. Ilyen eset még nem fordult elő a díj tizenkét éves történetében. Korábban például színvonalas irodaház "projektek" is díjat nyertek (Pálya utca 1.; Graphisoft Park; Siemens 3/a; MATÁV - T-com Igazgatási Központ a Krisztina körúton és Irodaépület az Infoparkban; Skanska Science Park; Alkotás Point), most ilyen színvonalú épületeket nem neveztek. S ha arra gondolunk, hogy legfrissebben olyanok létesülnek, mint a két monstrum az Árpád híd pesti hídfőjénél, akkor igazán nehéz fejlődésről beszélni.

Vagy egy új városházi hír a budapest.hu-ról: �"tadták a Kvassy Jenő út új szakaszát" (2006. december 4.). Bővebben: "Végéhez ért az idei útfelújítási program, napokon belül az összes munkagép levonul a fővárosi utakról - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester a Kvassay Jenő út új szakaszának átadásán. - 1995-ben a Lágymányosi híd ünnepélyes átadásakor mondtam, hogy az új átkelő megépítése sikertörténet, ami most az úgynevezett »Kvassay áttörés« megépülésével tovább folytatódik, hisz így végre teljessé vált a híd és a Könyves Kálmán körút térségének úthálózata - mondta a főpolgármester." Riasztó érzékelni, hogy e híranyagnak, mint ahogy a budapest.hu internetes portálnak is, személyikultusz stichje van. Minden tudósításban egyszemélyi főszereplő az a kormányos, aki az említett "politikai fordulat" óta van pozíciójában.

Elfogadhatatlan a "sikertörténet" felemlegetése, aminek egyszerű folytatásához tizenegy évre volt szükség. A nem különösebben hosszú útszakasz még ma sem lenne kész, ha a közelben nem lép fel "deus ex machina"-ként egy multinacionális cég: "A beruházás a Tesco áruház építéséhez kapcsolódott. A kivitelezés egymilliárdos költségét a bevásárlóközpont építtetője, az SWS 2003 Kft. állta - közölte Demszky Gábor."

Az 1-es villamos viszont még mindig nem megy át a Lágymányosi hídon Budára, pedig ez szintén a sikertörténet része lett volna - eredetileg. Csak ehhez nem jön semelyik multi. Fejlődés?

Gyarapodás - inkább ez a helyes kifejezés. Rengeteg minden megvalósult a városban és környékén - oly sok minden, hogy szinte képtelenség teljes képet alkotni róla. Ám a rengeteg minden, ami megvalósult, egyáltalán nem biztos, hogy fejlődést jelent. A gyarapodást a maguk javára kihasználók "önfejlesztési", azaz öngyarapodási trendjeit tekintve persze bizonyára igen. Mert gyarapodás zajlott ezen idő alatt más tekintetben is: a kvázi "szocializmusban" létező kollektív vagyon - és itt most a város szempontjából oly fontos ingatlanvagyonról van szó elsősorban - szétrobbant, jelentős hányada új, kapitalista tulajdonosok birtokába került. Ez a folyamat még alakul, de átláthatatlan szövevényként.

Kérdés, hogy a kapitalista tulajdonosok, akik közül néhányan kivételesen nagyszabású tulajdonhányadra tettek szert, hogyan viszonyulnak a városhoz? Nem kerültünk-e abba a csapdahelyzetbe, hogy a fejlesztési programot hiába kergeti a városvezetés, a befektetői érdek kiszolgálása lesz előbbrevaló minden másnál. Így fordulhat elő, hogy készül egy középtávú fejlesztési csomag (Podmaniczky Program), melybe beleszuszakolódik jónéhány befektetői érdekeket kiszolgáló cél, s az egész egy nehezen átlátható vágyhalmaz lesz.

Lehet-e nyilvánosan érzékelni, hogy a gyarapodási folyamatok egyúttal fejlesztési folyamatok is? Alig-alig. Miközben nyilvánvaló, hogy a város még rendelkezik ingatlanságokkal, ezek például a közterek: a járdák, aluljárók, utak, parkok stb. Mondhatnánk, hogy a levegő, a szabad tér a házak között, meg rengeteg mérnöki létesítmény, felüljárók, közúti hidak stb. De lehet-e ezekkel jó gazdaként foglalkozni, amikor az önkormányzati szisztéma huszonnégy darabra robbantotta szét a város igazgatását, amitől áttekinthetetlen helyzet alakult ki, és ehhez még ott van az egyre zavaróbb szót-nem-értés kormányzat és (fő)város között, meg a választott tanácskozótestületeken belül.

•

A mottóul választott két sor Orbán Ottó versének záró mondata - kezdő sorai: "A technikát, mint nászt a szűz menyasszony, kívántuk is meg féltük is. Hatvanas évek. Vonzó rögeszme, hogy a birtoklás mindent megold."

Negyvenegykét évvel később pedig ezt olvashatjuk: "Az informatikát legerőteljesebben felhasználó ágazat a pénzügyi szolgáltatásoké. A leggyengébb az építőiparé és a mezőgazdaságé - meg is látszik a hatékonyságukon. Ha mindazt az informatikai szolgáltatást és eszközt igénybe venné az építőipar, mint amit a pénzügyek bonyolításához használnak, az ingatlanpiac költsége a felére esne vissza. Mindenki végig tudja gondolni, milyen hatása lenne ennek a világ ingatlanpiacára. Pedig ez előbb vagy utóbb meg fog történni, mert a megrendelők kiverik az építőiparból. Képtelenség, hogy ma egy kétmilliós autóban milyen elképesztő informatikai felszerelés van - nem beszélve a gyártási folyamatról -, több milliárdos ingatlanokat meg kockás papíron rajzolgatnak" - mondja Jaksity György (közgazdász, Concorde Értékpapír Rt.) a Ma: Holnap - Hewlett Packard magazin vezérrovatában: Társalgó a pénz sajátos természetéről.

A kockás papíron tervezés nem is volt olyan rossz, én legalábbis találkoztam már kiváló építészekkel, akik akár kockás papíron is képesek voltak remek házakat rajzolni, esetleg csak néhány gyorsan odavetett vonal segítségével. És legyünk őszinték, az informatika, a számítógép ma már szinte általánosnak mondható használata inkább rontott, mint javított az architektúra minőségén (is).

"...az újkapitalizmusban a globális tőke behatolásának és/vagy egyenesen dominánssá válásának következtében a nemzetgazdaságok belsőleg szegregálódnak - sőt, sok esetben fel is bomlanak -, ami egyfelől társadalmi szegregációhoz, másfelől ezzel összefüggésben a nemzetgazdaságokhoz kötődő politikai pártok jelentős gyengüléséhez és így versenyük kiüresedéséhez vezet. Innentől kezdve a folyamat önmagát erősíti: a globális és helyi gazdasági elitek uralma alá kerülő politikai pártok kormányra (kormányokra) kerülvén nem képesek feltartóztatni a globális tőkének - az egész »társadalomra« nézve is veszélyes - agresszív és öngyilkos előrenyomulását. Ennek lényege, hogy a szovjet birodalom felbomlása után ellensúly nélkül maradó globális tőke a féktelenné váló profithajszában elkezdi felzabálni önnön létfeltételeit: a humán tőkét és az ökológiai erőforrásokat." (Szalai Erzsébet: Morális krízis vagy rendszerválság? Élet és Irodalom, 2006/43. szám)

Itt tartunk 2006-ban, nem is csak Budapesten. Egy friss hír Kecskemétről: a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte azt a megyei földhivatali határozatot, mely a kecskeméti Malom Központ telekhatár-rendezését mondja ki. "A jogerős ítélet arra a területcserére nyúlik vissza, amelyik a kecskeméti önkormányzat és a Malom Központ beruházói között jött létre 2004-ben. Az üzletközpont telekhatár-rendezése során az önkormányzat a bevásárlóközpont befektetőinek rendelkezésére bocsátott egy 101 négyzetméteres közterületet. Ugyanis a volt HBH söröző felé eső részen ennyivel kisebb volt a telek annál, mint amekkorára az épületet tervezték, ráadásul szabálytalan alakú. Cserébe a beruházók ugyanennyi területet bocsátottak a város rendelkezésére a telek más részein. A területcserét a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. A döntés ellen azonban törvényességi észrevétellel élt a megyei közigazgatási hivatal, mivel az érintett terület az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonához tartozott, s mint ilyen, elidegeníthetetlen lett volna. Az ügy sok jogi fórumot megjárt, míg végül a Legfelsőbb Bíróság meghozta ítéletét, mellyel szemben immár nincs fellebbezésre lehetőség." (Petőfi Népe, 2006. december 9.)

Botorság lenne azt állítani, hogy Kecskemét, meg az egész ország, azon belül Budapest és térsége nem fejlődött volna az utóbbi közel húsz évben. Csakhogy ez a fejlődés rendkívül differenciált - akár a társadalmat, akár azt a fizikai környezetet nézzük, mely erősen meghatározza az életkörülményeket a társadalom számára. Rengeteg megvalósult dolog sorolható be persze a "fejlődés" fogalomkörébe - a kecskeméti Malmot, e koncentrációs betonkolosszust és bulvárcentert én semmiképpen nem számítom oda -, ám akkor még felmerül az a kérdés, hogy a fejlődésből mi képvisel valóban értéket? Elborzasztó példa: három éve áll közvetlenül a Belváros "határán", közel a régi Városfalhoz egy irodaház, amelyet gyakorlatilag még egy percig nem használtak. Viszont a hozzá tartozó visszaépített Múzeum utcai eklektikus homlokzatot teljes felületén mégegyszer kidekorálták - lehet, hogy az épületről folyó pereskedéssel szoros összefüggésben? (Kálvin tér és Múzeum utca sarok, építész: Virág Csaba és munkatársai).

Jelképes értelmet lehet tulajdonítani egy elmaradt ügynek, amely már az 1989-es politikai fordulat előtt napirenden volt - s azután nem lett belőle semmi. Az EXPO-ról van szó, az eredetileg Bécs-Budapest között közösen megrendezendő "Hidak a jövőbe" eseménysorozatról. A bécsiek a "vasfüggöny" leomlása, a politikai fordulat után nem sokkal eldöntötték, hogy nincs szükségük Világkiállításra. Pedig az ahhoz (is) szükséges infrastrukturális városfejlesztéseket akkor már következetesen beindították, eredményei felmutathatóak ma is, és egyre gyarapodnak. Így jutottak el mára a toronyházépítéshez, határozottan távol a város szívétől. Hazánk nem ragadta meg a bécsi lemondás pillanatát az EXPO-terv feladására, Budapest még néhány évig tovább tervezgette a magáét, egészen más szisztémával. Majd jött a felismerés, és mégsem lett Világkiállításunk 1996-ban. (lásd Vargha Mihály: Elcsábítva és elhagyatva, A magyar világkiállítás építészei, Budapesti Negyed 18-19., 1997/4-1998/1.)

Megítélése szerint melyek ma a város legmegoldatlanabb bajai, legfőbb problémái?

Általánosan tekintve, a már említettek fényében kimondható, hogy a legnagyobb baj az urbanisztikai tervezés megoldatlansága avagy teljes szétforgácsoltsága. A probléma visszavezethető arra, hogy még közvetlenül a politikai fordulat előtt megszűnt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, és a "repeszdarabjai" azóta egészen hihetetelen vándorlásban vannak különféle tárcák között; a főváros pedig úgyszintén - átstrukturálás, továbbfejlesztés helyett - elveszítette tervezői hátterét. Ilyen helyzetben egyre kevesebb az eshetőség arra, hogy a sok-sok kedvezőtelennek tűnő folyamat megfordítható lenne, pedig enélkül a kilátások egyre riasztóbbak.

A bajok sokasodnak:

• a felújítások, rehabilitációk lemaradása vészterhes, főleg a belső kerületek mellékutcáiban; az utóbbi két-három évben a belső kerületekben (Terézváros, Erzsébetváros) felháborító bontások történtek, számos foghíj beépítése minősíthetetlen;

• a lakóházépítésben a minőség kérdése alig-alig játszik szerepet; sem a "lakóparkok" külső megjelenése, sem a szinte tömegesen épített lakások alaprajzi megoldásai nem megnyugtatóak; ugyanolyan gyors elöregedéssel lehet számolni, mint a panel-lakótelepek többségében;

• az irodaházpiac rengeteg gépies, nyúlketrec effektust mutató egyenprodukciót termel, és ezek közül is mintha túl sok állna bérlő nélkül, kihasználatlanul;

• egyre több marketing-építészeti produkció veszélye fenyeget; ezt a problémát töményen hozta felszínre az Európa Kulturális Fővárosa 2010-re készült pályázati anyag. Ilyesmivel sokkal óvatosabban kell bánni, mint az nálunk szokásos, elég csak a dél-pesti kulturális beruházások ellenmondásosságára utalni.

Milyennek látja a jövőt? Mivé lesz Budapest az elkövetkező évtizedben, s milyenné szeretné tenni Ön?

A jövőt szeretném bíztatóbbnak látni, de egyelőre az összkép inkább borúlátásra ad okot. A városok mai, túlkomplikálódott állapota a technikai civilizáció "áldásainak" következménye. Legelsősorban a géperejű közlekedés burjánzása, főképp a magánautók túlszaporodása okoz egyre nehezebben kezelhető helyzetet. Tehát az építészeti problémáknál is sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek a közlekedési kérdések.

Ha csak a hidak állapotát nézzük, a Margit-híd katasztrofális, a Szabadság-híd szintén lezárás előtt áll, és örülhetünk, ha egy új híd, az északi híd Aquincum közelében elkészül. Közúti alagútról a Duna alatt elég régen szó van, de konkrétan ebben a kérdésben egyelőre nem várható előrelépés. Természetesen erről csak akkor kéne beszélni, ha elmarad a belső városrészek autóforgalmának nagyarányú csökkentése, amit én személyesen nagy örömmel vennék.

A 4-es metró ügye igazi rémálommá kezd válni, mert egy borzasztó tehetetlenséggel megáldott óriásprojekt, amit túl régen kezdtek tervezni, és ha akkortájt gyorsan megvalósul, akkor esetleg tényleg a város hasznára válik, hiszen sok egyéb folyamat már ehhez alkalmazkodhatott volna. Így viszont rengeteg olyan apró lépés történt meg azóta, ami kénytelen volt figyelmen kívül hagyni, hogy hol, mikor készül el végre a 4-es metró. Szinte már krónikusnak tűnik bizonyos következmények nem látása, ami abból ered, hogy a hatástanulmány mint olyan, mifelénk egyszerűen nem működik.

Példa erre megintcsak egy meglehetősen grandiózus, vagy legalábbis rongyrázós terv, a kormányzati negyed. Ez mint elv gyönyörű lehetne, mert valóban lehetséges az alapvetés: szükséges, hogy racionálisan átvilágítsák a kormányzati hivatalok struktúráját mint épületek hálózatát, és rugalmas, hatékonyan használható rendszerré alakítsák. De azonnal jönnek a különféle kérdések, megfontolások.

Biztos, hogy az egyre fejlődő elektronikus információáramlás korában szükséges egymáshoz közeli hivatalokba terelni a minisztériumi és egyéb hivatalokat?

A mai kormányzati negyed a Lipótvárosban végső soron használható, bizonyos változtatásokkal jól hozzáidomítható a változó igényekhez.

Az egész város élete sokarcú, változatos, ez is amellett szól, hogy szerencsésebb, ha nincs olyan - csak nappal működő, éjjel szinte tökéletesen üres - városrész, amely ráadásul kiemelt biztonsági őrizetet kíván. De lehet, hogy a gyaropodók kielégíthetetlen vágyai miatt most éppen ebbe kell belevágni?

Megálljt kell mondania jó pár dologra a felelős vezetőknek, minél sürgősebben. Ez lenne a legfőbb elvárásom a mai helyzetben.

"Keserves megtanulni, hogy a nincsek történelme is történelem" (Orbán Ottó: Földanyánk)