Városi "szigetek" és "mocsarak" a szárazföldi Budapesten
________________
SCHNELLER ISTVÁN

 

Az 1989-es fordulat óta Budapest igen jelentősen - bár nem mindig szembetűnő módon - átalakult. Az egyes városrészekben bekövetkezett változások anélkül jártak hol nagyarányú új építkezésekkel, hol csak belső változásokkal, hogy előzetesen nagyszabású városszerkezet-alakító munkálatok történtek volna. Bátran nevezhetjük az őket ért hatásokat pozicionális sokkhatásnak, hiszen elegendő volt egy városrész vagy szektor piaci helyzetének megváltozása egy-egy terület radikális felértékelődéshez vagy épp leértékelődéshez. Ha nem lenne önmagában túl semmitmondó, Budapest fejlődését így az elmúlt időszakban legalábbis ellentmondásosnak minősíthetjük. Ám emellett azt is el kell mondani, hogy az értékeket tekintve a kép senem fekete senem fehér, inkább színes és mozaikszerű.

Ha ezt a mozaikszerűséget jobban meg akarjuk érteni, akkor sokkal inkább szigetszerű városfejlődésről kell beszélnünk ebben a korban, ami azt jelenti, hogy az általános - mert társadalmi és gazdasági eredetű - megrázkódtatások fejlett, az átlagból kiemelkedő, színvonalas szigeteket hoztak létre, körülöttük viszont hanyatló - a választott képpel élve - mocsarak keletkeztek.

A fejlett szigeteket a megújított bank- és irodaépületek, kiemelt közterületek, lakó- és irodaparkok, valamint egyes bevásárló élménycentrumok jelentik, míg a "mocsár" a közterületek leromlása, az állandósuló forgalmi dugók, az aluljárók hajléktalantanyái és csencselői formájában bekúszik a "fejlett" szigetek közé. A legutóbb a Belváros szívéig ért a romlás, már nem csak a valamikori elegáns Corvin áruházban, hanem a Ferenciek terén a város szívében is - a korábbi Keravill áruház helyén - kínai diszkont ruhabolt nyílt, s ennek csak aláfestése a Ferenciek terének külvárosi állomások előtt használatos anyagú burkolatcseréje. Nehéz nem észrevenni a Westend mellett az aluljárói balkánt, a Mammut melletti Moszkva tér emberpiacát, vagy a valamikor dicső napokat megélt Déli pályaudvar alatti bazárt.

Üdvös fejlemény, hogy a szigetek körül is épülnek, növekednek a "korallzátonyok", terebélyesedik a szárazföld. Megújult az Andrássy út, a Nagykörút, a Szent István és a Szabadság tér, növekedett a belváros, hiszen tőle délre megépült a Művészetek Palotája és az egyetemi város épületei, átalakult északon a Váci út menti, délen a Budafoki út menti ipari rozsdaövezet, a ferencvárosi rehabilitáció pedig sikertörténet.

A legellentmondásosabb a város peremén a bevásárlóközpontok, logisztikai parkok és zárványszerű lakóparkok laza hálózatából kialakult új településgyűrű, a jellegzetesen mai budapesti szuburb. Ez tulajdonképpen az első, 1950-ben Budapesthez csatolt, kertvárosi gyűrűt öleli körül. Ez az, ami előidézi és egyúttal lehetővé teszi azt a városi népességvesztési folyamatot, amely a tágabb térség - Bécs-Pozsony-Prága-Ljubljana-Zágráb - városainak sorában a legnagyobb. Budapest népessége mintegy háromszázezer fővel csökkent, s e tömegnek több mint a fele költözött ki a városból. Ez a szuburb egyébként nyugati irányban egészen Bicskéig, észak-nyugat felé Pilisvörösvárig ér, magába foglalva olyan rákos daganatszerű településképződményeket, mint a budaörsi bevásárlóközpont-rettenet. Összességében ez a városszétterülés az elmúlt tizenöt év legnegatívabb folyamata. A kiköltözők is a várost használják, s így a városlakók és a városhasználók aránya megbomlott.

A hagyományos városi lét ebben a "szigetekből, szárazföldből és mocsarakból" álló települési tájban sokszor már csak emlék és valami elveszett utáni vágyódás. Persze létrejön néha ez az álom is Liszt Ferenc terek, Ráday utcák vagy éppen a pesti Broadway formájában, vagy nosztalgia-kávéházak képében a gangos belső udvarokon. A díszletek mögött és mellett azonban ott zúg a többszörösen túlépített és túlépülő, mindmáig térhiányos város autópályányi forgalma. A hagyományos, vagy másképpen: eklektikus és egyedi budapesti városi szövet még létezik, azonban a megújulásához felhasznált befektetői tőke egyre nagyobb sűrűségű beépítés - azaz a megnövelt szintterületi mutató - utáni vágya összességében a tér túlhasználatát eredményezi.

A beépítés intenzitásának növelésére való törekvés nem csak a hagyományos eklektikus belvárosra igaz, hanem általánosnak mondható. Ezt az intenzitásnövekedést ugyanakkor nem kísérte az infrastruktúrahálózat - különösen a közlekedési hálózat - arányos bővülése, így maradt a felszínen a nemzet színháza előtt a több évtizede elavult csepeli hév, így dugul be lassan az autópályányi Váci út, vagy többek között az Árpád-hídi lehajtóba épített "pokoli" tornyok miatt a legszélesebb Duna-hidunk is.

Ha az építészeti termést vizsgáljuk, a kép szintén nagyon színes, csak éppen a mennyiségtől sokszor nem látszik a minőség. A bevásárlódobozok végletekig primitivizált világa és a középszerű irodaházak üveg-ömlenyei mellett számos minőségi épület született. A budapesti nívódíjjal kitüntetett épületek között, de azokon túl is igen sok templom, iskola, kivételes irodaházegyüttes, lakóház és történeti épületfelújítás fémjelzi a jelenkor budapesti építészetét. Ennek az építészetnek szinte közös jellemzője a háttérbe húzódás, az eszköztelenség, a környezet és a funkció iránti alázat. Éppen ez az alázat emeli sokszor világszínvonalúvá a számos másolat vagy utánzat mellett ezeket az épületeket. Az utánzatok, a mediterrán vagy éppen bauhausos lakóparkok, Marina- és álomszigetek, élmény- és fittness- centrumok világa persze mennyiségben meghaladja az előbbieket, ám e két világ küzdelme nemcsak az építészet területén zajlik, mindig értékrendszerek összecsapása is.

A gondolat nélküli utánzással szemben az immunitást fokozta a műemlék- és a helyi védelem növekvő szerepe, a környezetvédő és civilmozgalmak egyre erősödő hangja. Így sikerült megmenteni a Dunát a partjára telepíteni kívánt autópálya szörnyűségétől, a csodálatos természeti és történeti adottságokkal rendelkező nagylélegzetű városi tájat a toronyházak esetlegesen előrenyomuló hadoszlopaitól, a dunai szigeteket (eddig) a túlépítéstől, a volt zsidónegyedet a teljes megsemmisüléstől.

Az elmúlt másfél évtizedben, említettük már, nemcsak politikai gondolkodásmódok, városépítési tendenciák, hanem univerzális értékrendszerek is összecsaptak. Fast-food és amerikai konyha, élménypark és álomsziget, privatizált városi pláza áll szemben az elérhető árú étteremmel, az egészséges táplálkozással, a szabad használatú városi köztérrel, a sarki üzlettel és a köz számára is elérhető uszodával. A küzdelem még nem dőlt el, ahogy persze soha nem is fog... Ezért a város képe is vegyes marad, s csak így értékelhető az elmúlt tizenöt év fejlődése Budapesten.

Az előbbiekből számos megoldásra váró feladat adódik. A legdöntőbb fejlesztési alapelvnek kell lennie minden további új fejlesztés esetén, hogy csak azt szabad megépíteni, amihez egyidejűleg a kiszolgáló infrastruktúra is megépül. Véget kell vetni a meglévő infrastruktúrára való ráfejlesztés gyakorlatának. Tudjuk például, hogy további fejlesztések nem valósíthatók meg a Váci út mentén az északi acquincumi híd és a pesti rakpart megépítése nélkül, mégis bízva a jó szerencsében, számos beruházás valósul meg ott, hatalmas közlekedési káoszt okozva. Ugyanígy Dél-Budapesten is óriási méretű fejlesztések készülődnek anélkül, hogy a hozzájuk szükséges gyorsvasúti kapcsolatok, közúti Duna-hidak és körútszakaszok időben kiépülnének. Biztosítani kell tehát a fejlesztéshez szükséges infrastruktúra terhének arányos viselését a fejlesztésekben érdekelt szereplők között.

A második alapelvnek annak kell lennie, hogy a városrészek átépülése során bekövetkező besűrűsödést minden eszközzel megfékezzük. A városba való visszaköltözés, a város vonzerejének növelése akkor lehetséges, ha a tömör szövetet a rehabilitáció során fellazítjuk, s lélegzethez, napfényhez és zöld területhez engedjük jutni a városi életformát választókat. Különösen igaz ez Budapest történeti belvárosára, ahol a térhiányos városi szövetet - a privatizált lakásállományt figyelembe véve - tömbök kibontásával szinte lehetetlen fellazítani. Meg kell értetni a befektetőkkel, hogy a mértéktelen besűrűsödés összességében értékvesztéssel jár. Az ipari rozsdaövezetben pedig kimondottan nagy városi park jellegű, az egész várost szolgáló zöldfelületeket kell létrehozni.

Azonnali beavatkozást kíván Budapest közvetlen belvárosának, Budapest szívének a forgalomcsillapítása és közterületi rehabilitációja. Végleg el kell vetni azt az elvet, hogy a belvároson átzúduló átmenő forgalom csak több külső híd megépítése után lehetséges. Bátran bele kell kezdeni a rendszerelvű forgalomcsillapításba és a közterület gyalogosításába. Csak ezáltal lehet életet lehelni a mára részint szlömösödő, részint kiüresedő belvárosba. Budapest belvárosa még nem vált turisztikai gettóvá, még él, csak egyes részei haldokolnak.

Ezzel párhuzamosan le kell állítani a további bevásárlóközpontok építését, a nagy vasúti csomópontok közlekedési átszállóhelyeinek kivételével. A belvárosban is meg kell teremteni a színvonalas bevásárlás lehetőségeit, az áruházak utcáit, a főutcai kereskedelmet. Ez a verseny iszonyú nehéz lesz, mert elhibázott fejlesztések sora - így például az Ügetőn épülő bevásárlóközpont-együttes - szívja el folyamatosan a vásárlóerőt a belső városrészektől.

Minden városrészben biztosítani kell a megfelelő tartalékterületeket az intézmények és a közterületi rendszer számára. Nem folytatható a szigetszerű zárványok további létrehozása, a luxusgettókba zárt társadalom további erősítése.

Tudva tudom, hogy ezek a célok a mai helyzetben bizonyos idealizmust jelentenek, azonban az elmúlt időszak problémahalmazának feltérképezése és összesítése olyan tudatos városfejlesztési célok megvalósítását igényli, amelyeket nem lehet elégszer elmondani.

Ha a fentiekben vázolt feladatoknak csak a töredékét is meg akarjuk oldani, akkor látszik, hogy az "Épüljön-e toronyház vagy felhőkarcoló Budapesten, vagy ne?" kérdés harmadlagos fontosságú. Ezeket az égető problémákat ugyanis a toronyház vagy a felhőkarcoló ügye nem érinti, csak eltereli a figyelmet a valóban megoldandó kérdésekről.

Ezek után nehéz megjósolni, hogy Budapest milyen lesz a jövőben. Az ellentétes, azaz "városellenes" és "várospárti" erők harca nem dőlt még el. Budapesten például még nem következett be egyes városrészek teljes leromlása, gettósodása, nem vált még nagy kiterjedésű múzeummá a történelmi belváros, nem omlott össze a tömegközlekedés, a városi szövetben megmaradtak a legjelentősebb intézmények, jelentős nagyságú vegyes használatú városrészek maradtak meg, illetve alakultak ki, tehát a működőképesség lehetősége még adott.

Ugyanakkor a motorizációs boom folytatódása és a szigetszerű városfejlesztés gyakorlata komoly veszélyeket rejt. Ezért olyan problémás a kormányzati negyed létrehozása vagy bármilyen további steril városrész - például toronyházas iroda-negyed - kialakítása. A szigetek között ekkor csak a hatalmas forgalom és a szegénység áramlik majd. Értelmes kérdéseket kell feltenni és megválaszolni a városfejlesztésben. Nem szabad hagyni, hogy a városról alkotott képet a külön-külön érdekrendszerrel rendelkező fejlesztői csoportok határozzák meg. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a fejlesztői érdekeket alá kell becsülni. Ma olyan korban élünk, amelyben a közhatalom a direkt városépítésből lényegében visszahúzódott. Mindazonáltal felelőssége óriási, hiszen neki kell biztosítani az egyensúlyt a különböző érdekek között, és neki kell fenntartani azt a rendkívül bonyolult társadalmi ökológiai és ökonómiai szisztémát, ami a város.

A fejlesztőerők mederbe terelése égetően szükséges, ha élhető és önmagával azonos várost akarunk Budapesten a jövőben is. Ehhez a folyamathoz önállóan megalkotott jövőkép és erős civil ellenőrzés szükséges. A fejlesztői csoportok által importált, máshol talán bevált minták kritikátlan átvétele, ahogy ezt jó néhány, a környezetünket meghatározó nagy építmény - bevásárlóközpont, multiplex mozi, élményfürdő - esetében láthattuk, igencsak szétzúzza maga körül a korábbi városi szövetet. Nem az új hatások megjelenésével van a baj, hanem az új és a régi összeillesztésének hiányával, illetve az új elemek helyi modelljének kidolgozatlanságával. Vajon képesek leszünk-e az új kihívások városunk testére szabott válaszait megfogalmazni? Igen, nem, vagy félig-meddig, ezen múlik Budapest jövője.