Budapesti Negyed 52. (2006/2) Előszó < > Köztérelnevezések
Erzsébet-mítosz
________________

"Őrző angyala volt egy próbára tett nemzetnek.
Két nagy szenvedő talált egymásra a história
jegyében: Ő és a nemzet. Megértették egymást."

 

Mítoszelemzéshez elengedhetetlen a mítoszok szerepének, működésük jellemzőinek meghatározása, néhány szóban elhelyezve a mítoszt a kollektív tudat működésének jelenségei közt. Hagyományos módon megoldhatatlannak tűnő bonyolultabb problémák megjelenésekor, összekapcsolódva a társadalmi igényekkel, megnőhet a mítoszok jelentősége. A racionális módszerek által nem feldolgozható, kilátástalan helyzetekben az emberek a mítoszok felé fordulhatnak, ezért azok megszemélyesített kollektív vágynak tekinthetők. Ez gyakran egy olyan személy iránti vágyban csúcsosodik ki, aki különleges képességei révén megoldja a problémákat. A mítoszképzés során konszenzusos érdekek mentén létrejön egy igazoló elmélet, amely a megfelelő emberbe vetett hit rendszerét hordozza. Ez a racionalitás iránti igény valójában az irracionális eredet miatt alakul ki, s funkciója a megfelelő érdekek alátámasztása, a spontaneitás látszatát keltve. A mítosz használata egyes erkölcsi értékek, továbbá bizonyos kifejezések jelentésének változásával jár, miként egyes elemeket "hívószóként" használnak a megfelelő hatás elérésének érdekében. A gyakorlatban rítusokkal kiegészítve biztosítja a résztvevőknek az egyéni felelősség alóli felmentés illúzióját.18

A mítoszképzés során a kultusz eredetének kutatása a közösség legitimitás-elfogadásainak és identitásának rombolásához vezet, míg a kultuszt kezükben tartók a hagyomány egyedüli örökösének nevezik magukat. A kultusz képzelt és konstruált voltára leginkább önlegitimációs szerepköre utal. E szerepének értékvesztésével, párhuzamosan jelentőségének csökkenésével az önfenntartás állapotába jut, azonban létrehozott intézményei eredeti funkciójukat elveszítve is tovább működhetnek.

A kidolgozott kultikus eszmék és az eszmék szimbolikus figurájává megtett személy a társadalom összetartó erejét képezte és jelképezte az azonosságtudat révén. A fő funkció a kultusz által felmagasztalt személyhez párosított szimbólumoknak, illetve a neki tulajdonított cselekedeteknek a nemzeti példatárba emelése, továbbá a legitimáció és identitásteremtés. Ezen az úton haladva kiváló lehetőség nyílik az ideológiai megközelítés számára, jól mutatva a mítoszok hatalommal való kapcsolatát.[1]

Az Erzsébet-kultusz fő társadalomlélektani, politikai vonatkozása, hogy Ferenc József személyének a magyar nemzeti tudatban betöltött problematikus helyzetéből adódóan Erzsébet a mitizálódás folyamata során egyensúlyozó szerepbe került. A kollektív tudatban emblematikus figurává transzformált királynét olyan erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen elemekkel ruházták fel, amelyek hozzájárulhattak a létrehívók és megszólítottak lelkiismeretének megnyugtatásához, s ezzel az érdekeltek olyan eszközhöz jutottak, amely stabilizálhatta a fennálló helyzetet. A kultusz lényege: Ferenc József elfogadtatása, az uralkodó és nemzete közötti konszenzus elősegítése.[2] A jelenség kialakulását motiváló legfőbb lényegi vonást Apponyi Albert így fogalmazta meg egy levelében: az "államférfiak [...] megtalálták a trón és a nemzet kibékülésének a különböző jogos igények kiegyenlítésének és sikeres együtt működésének politikai alapeszméit és jogi formáit: ugyanakkor az érzelmi ellentéteket ez a nagylelkű fejedelmi nő simította el".[3]

A Vasárnapi Ujság gyászkiadása, 1898. szeptember 18., Vasárnapi UjságA meggyőzés fő eszközei a közhelyek gyakori alkalmazása, az erkölcsi értékekre való hivatkozás. Különösen a nemzeti érzések és a magyarságtudat erősítése kapott figyelmet, ezzel politikai kötöttségeiket kívánták önmaguk és a társadalom előtt is leplezni.[4] A vallásos köntösbe bújtatás pedig a későbbiekben már lehetetlenné tette a politikai utalásokat is.

Ugyanakkor igyekeztek a királyné alakjában az érdekekre és eredetre utaló elemeket elfedni, a prioritásokat elmosni: "Nem a buzgalomra vágyó s udvari intrikák szálait bogozó fejedelemasszonyt látjuk benne, [...] hanem igazi feleséget és anyát, aki nem befolyást akar gyakorolni férjére és gyermekeire, hanem aggódik értük, el akarja oszlatni fölöttük a felhőket. Nem diplomácziai számítás vezette, mikor segített útját egyengetni a király és a magyar nemzet közeledésének, nem is hatalmát akarta éreztetni vagy maga külön czéljai elérésére pártot szervezni. Neki külön czéljai nem voltak. Csak belátta, hogy a letiprott, de bilincseit nyugodtan viselni nem tudó Magyarország mennyi gondot okoz fejedelmi urának, mennyire bénítja uralkodó tevékenységét s mennyire bántja a lelkét, belátta, hogy az asszonyi szeretetnek is lehet itt szerepe. S később is a magyar nemzethez való szives viszonyának ápolása nem volt afféle hivatalos, szerepszerű népszerűség-keresés, a milyenre a politika kényszere nem egyszer rászorítja a bíborban születetteket is, hanem őszinte, közvetlen rokonszenven alapult s őszinte közvetlen formákban is nyilvánult."[5] A figyelmet erről elterelendő, főként Erzsébet asszonyi mivolta kerül érdeklődésük középpontjába.

A kultusz társadalmi hatása szerep- és értékválasztásain keresztül nyilvánult meg. A politikai elit és a társadalom számára is megfelelő megoldások közötti ellentétek áthidalására Erzsébet életéből a megfelelő részek átértelmezésével a közös vagy épp ellentmondó igényeket kielégítő elemeket emelték be a kánonba. A legfontosabb gondolattársítások már az 1860-as években megjelentek, és gyakran a pontos dátum ismerete nélkül nem is határozható meg koruk, hiszen később sem mutatnak lényegesebb módosulásokat.

Az Erzsébet-kultusz korszakhatáraiban[6] a beavatás korát az ötvenes évek vége és a hatvanas évek közepe közti időszak jelenti, gyakorlatilag a koronázásig, melyet a haláláig tartó mitizálódás kora követ. Emlékének törvénybe iktatása jelzi az intézményesülés korának kezdetét, s ez a szakasz tart egészen a 20. század közepéig, természetesen az első világháborút követően bizonyos módosulásokkal. Végül a 20. század második felében a bálványrombolás, demitizálódás és szekularizálás korszakai következnek, amelyek azonban már nem tartoznak szorosan vizsgálatom körébe.

Erzsébet kultuszának kezdetét nehéz meghatározni teljes bizonyossággal, mivel ezt egészen az eljegyzésig tolják ki a visszaemlékezések és a kultikus tudat. Ebből következne, hogy Erzsébetnek már ekkor voltak olyan politikai szimpátiái, amelyek későbbi eseményeket is meghatároztak. Ezt vizsgálva megemlíthetjük, hogy jegyessége idején a birodalom történetére vonatkozó tanulmányait a magyar Mailáth János vezette, aminek később Magyarországon nagy jelentőséget tulajdonítottak, de fontosabb lehetne ennél a köztársasági államberendezkedés iránt már ekkor megfogalmazódó "lelkesedése". A leendő királyné személyiségének fő jegyei korán megmutatkoztak, így a lázadás szellemisége és a korlátokat elutasító "szabadság" szeretete, mely jellemvonásaiban később magyar analógiákat véltek felfedezni Magyarországon.

Noha az esküvőt (1854. április 24.) kedvezmények sora követte, melyet a későbbiekben is az örvendetes családi események alkalmával politikai engedmények és pénzsegélyek kísértek, az uralkodó részéről tanúsított "megkülönböztető" figyelem ekkor is kifejezésre jutott. Ferenc József házassága alkalmával 200 000 forintot adományozott országainak, melyből a lázadó területek - Észak-Itália és Magyarország - nem részesültek, nekik az ostromállapot megszüntetésével kellett "beérniük".[7] Ezeket a kedvezményeket és engedményeket a későbbiekben Erzsébetnek tulajdonította a köztudat: "A csodálatos finomságú asszonyi léleknek első megnyilatkozását már az esküvőt követő napokban tapasztalta a magyar nemzet. Egy kegyelmi tény figyelmeztette arra, hogy asszonyi nemes sziv jutott a trón közvetlen közelébe."[8] A császári pár 1857-es körútjának debreceni állomása. Erzsébet királyasszony emlékének, szerk.: Gábel Gyula A császárné ezzel szemben nem rendelkezett politikai befolyással, sőt az udvarban nem is tájékoztatták az eseményekről. Erzsébet népszerűségének növekedéséről, illetve a bécsi udvarban kialakult ellentétekről, főleg Zsófia főhercegasszonnyal való viszonyának elmérgesedéséről, továbbá legendás szépségéről a magyarok is tudomást szereztek. Ezek a szórványos információk határozták meg a beavatás korának kezdeti periódusát, megelőzve a személyes tapasztalatot, mely később fokozatosan előtérbe kerül a magyarok és Erzsébet érintkezései folytán. Magyarországon a császárné ekkor még nem örvendett közismertségnek, az ötvenes években a magyar sajtó nem foglalkozik személyével a kötelező alkalmakat, például gyermekszüléseit kivéve. A kultusz kialakulásának idejét erre az időszakra korai volna tenni.

Véleményem szerint Erzsébetnél a magyarokkal való rokonszenv kezdete anyósa magyarellenességének felismeréshez köthető, a családi konfliktusba ágyazódva, így tiltakozhatott Zsófia személye és az általa képviselt merev formák ellen. Törekvését viszont az udvar a későbbiekben igyekezett saját céljaira felhasználni, miután sejteni kezdték a magyarok részéről is megnyilvánuló kedvező fogadtatást. Az 1857-es magyarországi körúton azonban a felcsendülő szólamok mögött a kötelező udvariasságon túl még nincs más tartalom.[9] Ennek ellenére a későbbi visszautalásokban a királyné mítoszának kialakulását e mozzanathoz[10] kötik: "És attól a pillanattól fogva, hogy magyar földre tette a lábát, szerelmese lett a Magyarországnak és a magyarnak. Itt megtalálta végre, amit az udvarnál oly hiába keresett: a szabadságot, az őszinteséget a színjátszás nélkül való életet. Megtalálta önmagát; itt ő az lehetett, ami volt: nem császárné, nem felsőbb lény, csak asszony." Útjuk fogadtatását a rangjuknak kijáró tiszteletadás határozta meg, melyet később igyekeztek felnagyítani: "... ez igazi, szivből jött lelkesedés volt, egy leigázott, elnyomott nemzetnek a gyászán keresztül utat törő lovagias érzése. Nem a császárt és a császárnét: vendégét ünnepelte a magyar nép és elsősorban őt, az asszonyt."[11] Ez rávilágít továbbá a kultikus retorika egy másik sokat hangoztatott szólamára is, hogy Erzsébetet mint nőt fogadták: hódolatuk nem a császárnénak, hanem a szépasszonynak kijáró udvariasság volt. Ennek egyik legszebb megfogalmazása Krúdy tollából: "hódoló nemzet gondolatában nem lehet kívánatosabb fogalom, egy ifjú és szeretetreméltó királynénál. A férfias ország szívesebben hajtja meg merev térdét egy fiatal asszony előtt, mint vén császárok lábánál."[12] Az udvar mindvégig erre számítva reprezentatív báb szerepbe szerette volna belekényszeríteni a császárnét, ily módon használva fel saját érdekei érvényesítésére személyét.

Erzsébetnek, uralkodónéi pozíciójából adódóan, meg kellett ismerkednie a birodalom népeinek nyelvével is. Ebbe a folyamatba illeszkedik magyartanulása is, a csehet követően, melyet mítoszában eltorzítva a magyarokért való kiállásnak értelmeztek a nehéz időszakban: "Kossuth Lajos idegenben, gróf Batthány Lajost agyonlőtték, gróf Széchenyi István a bolondok házában, Deák Ferenc elnémult [...] a nemzet tetszhalott volt, tűrt és remélt. És ebben a korban merte Erzsébet királyné a magyar nyelvet tanulni, ebben a korban mert a nemzet megmentőjévé szegődni, akkor mert szembenézni az udvarral, a kamarillával, a császárral."[13] A tanulás fő motivációja az udvarral való szembenállás lehetett, tovább növelhette tanulási vágyát a bizonyítási kényszer is, mert eleinte nem támogatták ezen szándékát, mivel a magyar nyelvet az ő rosszul megítélt értelmi képességeihez mérten túlzottan nehéznek találták. A magyarok ezt az Erzsébet-kultuszban magyar nyelv és kultúra iránti rajongásnak láttatták, melybe párhuzamosan belejátszhatott Erzsébet egyre erősödő szimpátiája a magyarok iránt, amit az udvari élet kelthetett fel benne, ahol folyton szidalmazták a magyarokat. A magyar nyelv használatára magyarázatot adhat továbbá az is, hogy a bécsi udvarban kevesen beszélték, így biztosíthatta Erzsébet a "nem kívánatos" környezettől való elkülönülést. Hasonló szempontok miatt kedvelte az angol nyelvet is.

A fentebb említett okok (császárnéi szerepköre) vezettek a birodalom történetével, így a magyarokéval való foglalkozásához is. "Kiállása" a magyarok mellett beleillett abba a családi konfliktusba, mely anyósával, Zsófia főhercegnével szembeállította. Valószínűleg kezdetben a vele való szembenállás lehetett a fő motivációja, mely a későbbiekben összekapcsolódhatott a kultikus szólamban is gyakran indokként említett rokon vonások felfedezésével, mint a magyarok szabadság vágya, formaságok elutasítása, melankolikus hajlama, természet- és állatszeretete. E felfogásbeli különbségekből adódó feszültséget görög felolvasója is érzékelteteti írásában: "Mint alattvalóinak anyja, soha nem szünt meg gyermekeire gondolni. Nem volt gyengédebb, jótékonyabb kéz az övénél. De kivonta magát a külsőségek hatása alól. Neki a trón csak vakitó külsőség volt, ettől akart mindig távol maradni. A bécsiek, kik régtől fogva hozzá vannak szokva a diszhez, a pompához, mindezt nem tudták felfogni. Ő a kedély és nem a diadém királynéja volt."[14] Mindezt a "kölcsönös vonzalmat" erősíthette a magyarok egyre jobban megnyilvánuló rokonszenve, mely hízelgő lehetett számára az őt ért sok támadás közepette, továbbá hozzájárulhatott az udvarban helyének megszilárdulásához, egyben "bevethető fegyver" lett a magyarok megfékezésére, s ebből adódóan szilárdabb pozícióra tehetett szert.

A császárné és a magyarok viszonyának alakulása a 1860-as évek útkereséseibe illeszkedik: cselekedeteit egyre inkább a magyarok iránti rokonszenvként kezdik értelmezni. Erzsébet rendszeres magyartanulása 1863-ban indult meg, de már Madeirán is "vett" órákat kíséretének egyik magyar tagjától, Hunyadi Imre gróftól. Az áttörést a magyarok és Erzsébet kapcsolatában Ferenczy Ida[15] szolgálatba lépése jelentette 1864-ben,[16] aki amellett, hogy a királyné magyartudását "csiszolgatta", felolvasónőként a konszenzusra hajló magyar politikai elit nézeteit közvetítette úrnője felé.[17] Hatása a királyné kultuszának létrejöttében, alakjának mitizálásában jelentős, s "felbecsülhetetlen" szolgálatokat tett a királynéra vonatkozó pozitív nyilatkozataival, amit a magyar politikai elit vele személyes érintkezésben álló tagjai tovább gerjesztettek politikai érdekeik szolgálatában. Eötvös József levelében így fogalmaz: "A császárné azonban semmiben sem hasonlít hasonlóihoz. Előtte a tisztelet, melyet egy nemes nőiség iránt érzünk, háttérbe szorít minden egyebet; és hódolatunkban nincs semmi, mi a császárnét illetné.Erzsébet halálhíre Budapesten. Hegedűs László fantáziarajza, Uj idők, 1898. szeptember 18. Önnek nincs fogalma azon lelkesedésről, melylyel főkép a nép alsó osztályai hozzá ragaszkodnak [...] a tömeg fanaticus acclamatióval fogadja nagy asszonyát és [...] elfelejtem, hogy egész életemen át az ellenzékhez tartoztam."[18] A jelenséget később Krúdy így aposztrofálja: "úgy megzavarta nagyapáink szívét, hogy a legbölcsebbnek tartott Deák Ferencnek szállott csizmaszárába az esze legelőször."[19]

A királynékultusz kialakulásának döntő mozzanata 1866 nyarára tehető, ekkor az uralkodó és a megegyezést kereső magyar politikai elit szándékai és reményei Erzsébet személyében kapcsolódtak össze. Ferenc József a vesztes königgrätzi csata után feleségét Budára küldi, hogy az udvar menekülését előkészítse, azt remélve, hogy a magyarok "lovagiassága" Erzsébet jelenléte miatt talán megakadályozhatja az esetleges lázongást. A magyarok, felismerve e szerepüket, a későbbiekben ezt a kultusz szempontjából fontos mozzanatot Mária Terézia pozsonyi országgyűlési megjelenésével és segítségkérésével állították párhuzamba, hangsúlyozva a két történelmi eseményben a magyarok azonos szerepét, a segítséget kérő királyné támogatását a lovagiasság jegyében, amivel a birodalmat mentették meg.

A császárné ekkor még nagyon bizonytalan társadalmi megítélésére utal Gorove István naplórészlete is: "A császárné 9-dikén lejött a fővárosunkba, minden bizonnyal azért, hogy meggyőződést szerezzen magának róla, milyen a dynastia irányában itt a hangulat. A császárné megérkezésekor megjelent Deák, azon előre bocsátott kijelentéssel: «Gyávaságnak tartanám elfordulni a császárnétól most, mikor szerencsétlenségben van, miután elébe mentünk akkor midőn a dynastia dolgai jól állottak.» Deákkal kivonultunk még: Andrássy, Szentiványi, Kemény, Szentkirályi, Kovách László, én és többen. Tehát daczára a változó hangulatnak, úgy léptünk föl, mint 65 végén és 66 elején. Ugyanily fogadásban részesült a császárné 13.-dikán több követek részéről, kik közül azonban hiányzék Deák. Ez alkalommal egy igen nagy néptömeg jelent meg, mely szívesen fogadta a császárnét, s az ez úttal érkezett trónörököst és nővérét. Ilyen tehát a hangulat az egyik oldalról. Más oldalról mindenfelől jönnek a hírek, hogy az ország érzülete naponkint forradalmibbá válik."[20] A vezető politikusok mellette való kiállása és magyarországi tartózkodásai révén egyre népszerűbbé válik, e folyamatra hívja fel a figyelmet Kossuth is egy levelében: "A császárnénak Pestre való lemenetelekor történt sympathikus nyilatkozatok is rossz hatással voltak. Nagyon fontos - de igen nagyon fontos, hogy ellenkező irányban a nemzet életjelt adjon."[21]

A megnyilatkozásokat 1866 végétől kezdve fokozatosan eluralta a kultikus beállítódás. Ezekből nem bontakozhatott ki más Erzsébet kiválóságán kívül, indokolva a hódolatot, mely a beszédeket is áthatotta. A szuperlatívusz elfogadott beszédformává vált. E hozzáállás természetesen korábbi eredetű, hiszen a cenzúra révén az uralkodó családot ezt megelőzően sem lehetett kritikai megítélés alá venni, de a korábbi szólamok mögött még nem találhatunk érzelmi azonosulásra utaló elemeket. A beszélők ennek ellenére hangsúlyozzák, hogy a kezdetektől fogva mily nagy szeretettel és tisztelettel övezték Erzsébet személyét.

A kiegyezés folyamatában betöltött sajátságos szerepét (mindkét fél érdekeinek szolgálatába állítható alakját) örökíti meg naplójában Podmaniczky Frigyes: "Csakugyan igazuk volt azoknak, akik megjósolták annak idején, hogy Magyarország sorsa azok kezében leend letéve, akik ez évben ki lettek küldve Bécsbe, megvinni Erzsébet királynénak az újévi üdvözletet.[22] A következmény legalább oda látszik mutatni, hogy Beust még Pesten léte alkalmával úgy rendezte az ügyeket,[23] hogy a Deák-párt nevesebb férfiai vegyenek részt e küldöttségében, s hogy felhasználva az alkalmat némi irányadó eszmecserébe lehessen bocsátkozni a fennemlített államférfiakkal. Úgy is lett; mert Andrássy, Eötvös, Lónyay nem jövének le velünk Pestre, hanem Bécsben maradtak. Ekkor vették kezdetöket mindazon egyezkedési kísérletek, melyek nyomán a 67-es bizottmány elfogadta a többség javaslatát a Bécsben történt punctatiokkal. E punctatiok elfogadása következtében lett kinevezve a minisztérium s történt azóta mindazon hazánkra nézve rendkívül fontos esemény, amelynek kapcsán azután 1867. június 8-án ment végbe I. Ferenc József, Magyarország királyává való megkoronáztatása..."[24]

A beavatás korát lényegében a koronázás zárja, mely utat nyit a mitizálódásnak. A folyamat már a korábban felvázolt események során 1866 második felétől megindul, de igazán csak Erzsébet királynévá szentelése után bontakozik ki: "A koronázás által Erzsébet királyné egészen a miénk lett és az e nagy ünnepélyt követő években a kötelék közte és a nemzet között mind szorosabbá vált."[25] Beteljesítve ily módon a magyar Habsburg-igényt,[26] melyet így fogalmazott meg Eötvös József egy levelében: "Három századon át megkisértettük a hittel, azután megpróbáltuk reménnyel is több izben, de még egy hátra volt, az: hogy a nemzet a dynastiának valamely tagját igazán, szive mélyéből szeresse; és minthogy ezt elértük, nem aggódom a jövő iránt..."[27]

Erzsébet Királyné elutazik Magyarországról 1868-ban, Magyarország és a NagyvilágA mitizálódás korában kidolgozzák Erzsébet szerepének és alakjának transzcendens analógiáit, allegóriákat használó magyarázatát. Ekkor már megjelenik Szent Erzsébethez való hasonlítása, s ő lesz a védangyal, illetve a közbenjáró az uralkodó mellett: "És az ég, a kegyelmes egy angyalt rendelt mellé, Felséges asszonyunkat, ki édes szószólónk volt mindig a fejedelem magas szívénél..."[28]

A mítosz szimbólumrendszere a valóság eredeti kontextusából kiszakított elemekből jött létre. Megakadályozva a valódi helyzet megértését és feldolgozását, és átértelmezve a felhasznált hagyományos elemeket, vezetett a folyamat a társadalom hamis Erzsébet-képének kialakulásához. Személyének legendásodását segítették a vele érintkezésben állók pozitív nyilatkozatai is, igazolva a királyné szerepét a magyar történelemben. Az első kézből származó ismeretanyag egyre jelentősebbé vált: "A királynét kevesen ismerik közelről, de a kik ismerik nem győzik magasztalni tiszta felfogását s rendkívül nemes, jó indulatu, minden szép iránt fogékony lelkületét."[29]

A túlzó kijelentésekből a kultikus nyelvhasználat jellemzői ragadhatók meg: a kultusz célja az elfogadás, a feszültségek enyhítése az uralkodó és nemzete között. Erzsébet személye által sikerült az uralkodó családot elfogadottabbá tenni a köztudatban, a neki tulajdonított egyetemes érvényű fogalomtársítások révén, a jóságot és az igazságot jelölve meg fő jellemzőiként, amiből egyenesen következett, hogy Erzsébet a királynál befolyását latba vetette az igaz ügyek érdekében, így a magyarokéban is. Segített megnyugtatni a nemzeti tudatban beállt szinte "tudathasadásos" állapotot, mely az uralkodó személye miatt és az általa kezdeti időkben követett politikájának következtében állt be. Társadalmi hatásairól azonban csak sejtéseinek lehetnek, hiszen mind a magyarok, mind "ellenségeik" kultusz és "ellenkultusz" torzításában látták a királyné személyét, erősen eltúlozva a befolyását. M. Hrabovszky Júlia[30] emlékirataiban például úgy jellemzi a 1870-es éveket, mikor "egész Magyarország rajongott Erzsébet királynéért".[31]

A tapasztalati ellenőrzést lehetetlenné tevő elemek túltengésével a "meggyőzés merőben lélektani hitelességét igyekeznek valamely tényleírásnak látszó, de valójában metaforikus állítással sugallni", amely a szövegeket alapjában átlényegíti:[32] "Ha meggondolom, hogy ennyi szellem mellett, amely még a legnagyobb embernek is dicséretére válnék, annyi szív számára is marad hely, röviden csak azt mondhatom, hogy a világon nincs több ilyen asszony, csak az bánt engem, hogy olyan kevés ember tudja, kicsoda ő. Szeretném, ha az egész világ tudná és úgy csodálná őt, mint ahogy egy ilyen ritka egyéniség megérdemelné."[33]

A kultikus beállítódás révén a királyné tökéletességébe vetett hitük akkor is megjelenik, ha ezzel ellentétes tényekkel találkoznak. Az ellentmondás feloldására megfelelő gondolattársításokra volt szükség, vagy nem vettek tudomást e zavaró tényezőkről és egyszerűen csak elsiklanak felettük.[34] Erzsébet esetében a legnagyobb ellentmondások a neki tulajdonított főbb erényekben rejlenek, hiszen ő mint a legjobb anya jelenik meg, miközben tudjuk, hogy nem foglakozott igazán gyermekei nevelésével, kivéve legkisebb lányát, Mária Valériát. A legjobb asszony képben is több ellentmondás feszül, mivel e magas társadalmi állásából következő feladatait nem volt hajlandó ellátni. A katolikus egyház is felkarolja személyét, miközben közismerten antiklerikális volt, és a vallásról egészen sajátos elképzelései voltak. Kultuszának hitvédelemtana a személyében megmutatkozó "hibák" gondos eltüntetésén fáradozik, gyakran azonban nem tudja feloldani az Erzsébet megfejhetetlen varázsából és ennek megindokolhatatlanságából adódó ellentmondásokat. E probléma jelenik meg udvarhölgye, Festetics Mária leírásában is: "A királyné számomra könyv, amelyet sohasem tudunk kiolvasni s minél inkább elmerülünk benne, annál vonzóbbnak bizonyul."[35]

Konvenciót teremtve rögzült a királyné ideálképe, melyhez hozzákapcsolódtak attribútumai is. Erre utalnak Jókai szavai: "Nem a királynét látjuk benne, nem az asszonyt, hanem országunk géniuszát. - Így vélekedik minden magyar ember. Ez a közfelfogás, szóval semmiesetre sem lehet hízelgésről szó."[37] Ezzel párhuzamosan igyekeztek elfedni a benne található politikumot: "ez a politika nem volt eszköz sem a dynasztia, sem a nemzet kezében. Gondolni sem lehetett ilyesmire. Ereje éppen ebben rejlett és abban, hogy nem is tartották egyébnek igaz szeretetnél, melyet a feleség tanúsít férje, a fejedelemasszony a nemzet iránt, melynek boldogsága az uralkodó család boldogsága is. S Magyarországon Erzsébet boldogsága teremtette meg ismét a szabadságot, melyet a nagy elhatározások idejében a bátorság egymaga ki nem küzdhetett."  A kialakulás körülményeit vizsgálva folyamatosan a lovagiasságra, a szép nő iránti tiszteletre hivatkoztak, magyarázva tetteiket. Ennek egyik jellegzetes példája: "Szépsége, jósága, ideális lelke, szenvedése meghódított minket; jeléül annak, hogy van még eszmény és nincs hatalmasabb mint az eszmény ereje."[38] A politikai meghatározottság feloldására egyetemes erkölcsi értékek kerültek előtérbe személyének megjelenítésénél. E szándékos súlypontelmosás eredményeképp mindenki megtalálhatta[39] a kialakult képben az igényeinek megfelelő részleteket: "Ő benne látjuk megvalósulni azt az ideált, melyet a magyar gondolkodás a jó asszonyról alkotott magának s épp azért vonzott hozzá minden magyar szivet a szeretet annyira, mert mindenkinek az ideálját testesítette meg."[40] E kép meghonosodása magával hozta a szabadságharc híveként való megjelenítését is (halála után így láttatták kultuszának ezen aspektusát): "A magyar szabadságharc minden aprósága lekötötte érdeklődését. Úgy szerette ama daliás, hősi történeteket, mint mi magyarok mindnyájan. A királyné talpig magyar lett, egészen a magyar szabadságharc nagy gondolatában."[41]

Meghívó az Országos Gyászistentiszteletre, 1898, Országos Széchényi Könyvtár AprónyomtatványtárA királyné kultusza az uralkodó és a magyar politikai elit érdekeinek egybecsengése nyomán árad szét az alsóbb társadalmi rétegekben, ily módon legendásodási folyamatának egyik fontos mozzanata a gödöllői szájhagyomány beépülése a kánonba.[42] Ez a közös, ugyanakkor párhuzamos érzelmi világok kialakítása révén minden társadalmi rétegben éreztette hatását.

A kultuszát a nép is magáénak vallotta, abban elnyomott vágyai jelenhettek meg. A jó királyné képe, illetve viselkedése és élete is alkalmassá tette a mesei szerepre.[43] Az erdőket magányosan járó Erzsébet tragikus életútja, szociális érzékenysége és szabadságvágya, álruhás alakja és életének méltatlan vége, egyszerűségkedvelése, természet- és állatszeretete miatt erre különösen alkalmas volt.[44] Alakjába az ideális "magyar háziasszony" képét is belevetítették: "Királynénk végtelenül kedves vendéglátó volt, mindenre kiterjedt a figyelme, kinálgatta vendégeit, akárcsak a legmagyarabb háziasszony, szellemes tréfáival pedig állandó jó kedvben tartotta a társaságot."[45] Később így láttatták a jelenséget: "E poétikus halhatatlanságot csak a nép adhatja meg annak, akit szeret, akit a szívébe zárt, aki idealizmusával szárnyad ad fantáziájának. [...] Elöttünk szövődik a legenda, napvilágon és mégis hiszünk benne. Mert nincs benne mesterkéltség, ez a természet szava [...] az ösztön tárta föl a nép lelke elött a fennkölt asszony lelkét. Megérezte a nép, hogy a koronás asszony szereti. Nem leereszkedéssel, a jótékonyság gőgjével, hanem azzal a finomsággal, érzékenységgel, melyre csak az ideális nő képes."[46]

További társadalmi hatásainak kiszélesítéséhez hozzájárult az iskolákban való megjelenése is. "Hogy a legelső magyar ember a király, azt csak az iskolában tanulták az emberek [...], de hogy a legelső magyar asszony a királyné, azt a szivében érezte itt mindenki."[47] Mindvégig különös fontosságot tulajdonítanak az ifjúság "Erzsébet szellemében" való nevelésének, melynek fő elemei a magyar kultúra szeretete, szorosan összekapcsolva a hazaszeretettel és természetesen a dinasztiahűséggel, mindezt a szépség és jóság burkában megjelenítve.

A nemzeti mitológia révén a kultikus szólamok egyik kedvelt eleme Erzsébet és a magyar nemzet különös kapcsolata feltárásának kísérletei, melyben természetesen a magyarok kiválósága is helyet kapott, válaszokat keresve a különös viszony kialakulásának okaira. Szemléletes példa erre: "Mi volt ennek a belső fejlődésnek megindítója és táplálója, mely az ifjú fejedelmi nő lelkében végbement? Az-e csupán, a mit még ritka alkalommal a mi sajátos világunkból láthatott és megismerhetett? Égő nemzeti érzésünk, önmagunkhoz és jogainkhoz való rendületlen hűségünk, melyet a nemzetek lélektana a fejedelemhez való hűség legszilárdabb alapjának ismer, azután méltóságunk, melylyel méltatlan sorsunkat viseltük. [...] De talán lehet és szabad lelkében egy régibb, titkos magot keresnünk, melyet még Bajorországból, még a gyermekszobából, az első leczkék és az utolsó mesék korából hozott magával, jelentőségének, sőt életerejének talán minden sejtelme nélkül, de amely utóbb, új, látszólag kedvezetlen talajban is megeredt, gyökeret hajtott, sudárba nőtt és kivirágzott."[48]

Ebbe az eredetkutatásba illeszkedik az ezüstlakodalom alkalmával (1879) az esküvő fontos szerepének kinyilvánítása, mely a kultikus visszavetítés szerves eleme volt: "A magyar nép igen kevéssé volt képviselve ezen az ünnepen, de annál nagyobb részvéttel fogadta az eseményt. Hosszú borus esztendők után ezen esküvő volt az első derengés, mely hazánk egét érte s melyre az évek folytán végül a király és nemzet közti kölcsönös kiengesztelődés ideje bekövetkezett, mely alkalmat nyújt a magyar népnek, hogy az ünnep 25-ik évfordulóján kegyelettel gondolhasson arra a napra, mikor szenvedéseinek végét remélni kezdhette."[49]

A királyné iránti hódolatukat magyarnak mondott erényei hangsúlyozásával is indokolták. Ezek egyike volt híres lovaglószenvedélye is. Némiképp eltúlzott hatását jól illusztrálják a következő sorok is: "Csodálatos lehetett a császárné a lovasok élén, és mindig a legveszélyesebb helyen. A magyarok elragadtatása nem ismert határt, majd nyakukat törték, hogy le ne maradjanak tőle. [...] Szépséges királynéjuk közelében a magyarok olyan royalisták lettek, hogy azt mondják: ha ezek a vadászatok a választások előtt kezdődnek, sok mindent megtakaríthatott volna a kormány."[50]

Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. Zichy Mihály festményéről készült illusztráció. Erzsébet királyasszony emlékének, szerk.: Gábel GyulaAz ország irányában tanúsított egyik legnagyobb tettének a kiegyezés létrejöttében játszott szerepét tartották, melyben a magyarok iránti gondoskodó szeretetet vélték megnyilvánulni. Erzsébet férjéhez írott levelei megvilágítják közbenjárásának valódi okait, a dinasztikus érdeket: "Ha nemet mondasz, ha az utolsó órában mégcsak önzetlen tanácsra sem hallgatsz, akkor igazán vétkezel mindannyiunk ellen. Akkor nem tehetek mást, megnyugszom abban a tudatban, hogy bármi történjék is, annakidején, becsületesen kijelenthetem Rudolf előtt: elkövettem mindent, ami erőmből telt. Balsorsod nem szárad lelkiismeretemen."[51] Eltúlzott jelentősége a konszenzus megszületésében végig kiemelt hangsúlyt kap a kultikus szólamokban. Valódi szerepét e folyamatban egy későbbi családtag véleménye közelíti meg leginkább: "Egy királyné nem dönt, csak kapcsolatokat tart és hoz össze. A döntést mindig a király hozza. De a királyné szerepét nagyon jól ellátta. Természetesen azért egy kicsit más volt, mint korának uralkodónői. Ez olyan, mint a nők szerepe egy boldog házasságban. A férfi a parancsnok, ám valójában a nő adja ki a parancsot."[52] Továbbá Herczeg Ferenc is nagyon realisztikusan láttatja e kérdést: "A kiegyezés idején bizonyos reprezentativ kötelességeket teljesített, végtelen női tapintattal, veleszületett elragadó szeretetreméltósággal - ennyi volt az egész politikai szereplése."[53]

Erzsébet a politikába nem avatkozott bele, mivel politikai befolyással nem rendelkezett. A magyar "tudat" azonban az uralkodó mellett mindvégig a magyar érdekeket képviselő felet látta benne. Erzsébet maga így nyilatkozott a korabeli politikai életről: "Undorodom a modern politikától, az a véleményem, hogy csupa hazugság. Nem egyéb, mint versengés, melyben a legfondorlatosabbé lesz a legnagyobb konc annak kárára, aki tétovázik saját lelkiismerete ellen tenni. Manapság nemzetek és egyének csak akkor képesek előrejutni, ha eléggé gátlástalanok."[54]

A magyarok azonban szerették úgy hinni, hogy Erzsébet mégis őket képviseli, miközben többen tisztában voltak vele, hogy Ferenc József mellett nincs politikai befolyása, bár sokak szerint jó politikai meglátásai voltak, melyek kedvező hatást gyakorolhattak volna a császári politikára. Ezek az elvárások 1872-ben, Zsófia halála után még inkább felerősödtek. Andrássy így írt a magyar reményekről: "Talán igaza van, hogy nem akar politikával foglalkozni. Ez nem mindig hálás feladat - az ő nagy eszével azonban az volna. Hogy pedig fölényes szellemét és nemes szívét, amelyhez hasonlítva Mária Terézia ismert tulajdonai csak egy jó háziasszonyéi voltak, annyira elrejti, mintha nem volna illendő az ilyen tehetséget megmutatni, ezt csak sajnálhatom."[55]

A birodalom nyugati felében is eltúlozták Erzsébet politikai befolyását, és mint Ferenc József "rossz szelleme" jelenhetett meg a köztudatban, aki csak a magyar érdekeket veszi figyelembe. Festetics Mária kissé elfogultan így vázolja fel a jelenséget: "Van egy cseh párt, amelyik azt hiszi, hogy a császárné a bűnös benne, hogy a császár nem koronáztatja meg magát cseh királlyá, hiszen a császárné gyűlöli Csehországot, mert a magyarokat szereti! Aztán itt vannak az ultramontánok, akik azt mondják, hogy a császárné nem elég vallásos. Ő tartja vissza a császárt, különben az állam már megint régen alá lenne rendelve az egyháznak. Aztán itt vannak a centralisták, akik megint csak azt mondják, hogy a császárné az abszolutizmus ellen van. Ha befolyását meg lehetne törni, könnyű lenne visszatérni a régi kormányzati formához."[56]

Ily módon a szembenálló felek mindegyike tevékenyen részt vett a magyarszerető császárné-kép meghonosításában. A valódi helyzetre azonban rávilágít a következő eset is. 1893-ban az egyházpolitikai törvények kapcsán beállt politikai válságban Tisza Kálmán levélben fordult Nopcsa Ferenc báróhoz, hogy járjon közben a királynénál a magyarok ügyében. Ferenczy Ida válasza érzékelteti Erzsébet akkori állásfoglalását: "Őfelsége, mint ahogy Ön is tudja, nem ártja magát a politikába, hogyan kérhetné meg akkor a férjét, hogy ne haragudjék a magyarokra. Ebben az ügyben[57] csak a magyarok segíthetnek magukon, én nem is válaszolok Tiszának, mert ilyesmivel nem állhatok őfelsége elé."[58]

A magyaroknak be kellett érni Erzsébetnek azokkal az általuk politikai megnyilvánulásként értelmezett gesztusaival, ahogyan megjelent nemzeti nagyjaink[59] ravatalánál.[60] Ehhez párosultak a "nemzeti képzeletben" a magyarok vágyaiként megfogalmazódott elemek, miszerint misét mondat Kossuth születésnapján,[61] majd koszorút küld ravatalára: "Gyászolt az egész nemzet, csak a hivatalos Magyarország óvakodott ebből részt kérni, mikor egyszer csak két összefont pálmaág érkezett a koporsóra. Ki küldte, ki hozta? Nem tudta senki, de azért suttogva egymásnak tovább adták, hogy attól a jóságos, nemeslelkü Nagyasszonytól jött, ki örömben és bánatban együtt érez nemzetével."[62]

Hasonló legendaképzés ment végbe a véderővita ellen tiltakozó tüntetésen 1889. február 17-én, melynek során a "nemzeti mitológia" szerint Erzsébet királyné fehér zsebkendőjének lobogtatásával biztosítja támogatásról a tüntető tömeget: "Százan meg százan is kiabálták, hogy ők is látták a fehér kendőt. Pedig valójában nem látta azt senki. Csak a hazafias fantázia csinálta a maga kedves játékát, meg a tömeg autoszuggesztiója."[63]

Természetesen politikai állásfoglalást véltek felfedezi abban is, hogy udvartartásában sok magyar vállalt szerepet, ami szerintük további bizonyítékul szolgált a királyné magyarszeretetére. Ebben öndicsőítő szólamok is helyet kaptak: "Mert hát tagadhatatlan, hogy ennek a mi monarchiánknak polyglott elemei között mégis csak mi hozzánk húzott az ő rokonszenve és lelke leginkább. Nyilvánvaló jele ennek az, hogy mindig magyarok voltak környezői." [64] Erzsébetet valószínűleg az motiválhatta, hogy a korábbi évek rossz tapasztalatainak tanulságaként igyekezett magának egy olyan udvari környezet kialakítani, mely nem az anyósa, illetve az udvar befolyása alatt áll, hanem "hívei" alkotják, s ebbe belejátszott az a törekvése is, hogy az udvart megbotránkoztassa. Erről számol be maga is egy levelében: "meghasonlás van az udvarnál, magyar irányom miatt." [65] Megvilágítja e helyzetet a következő életkép is. Erzsébet az ischli plébániatemplomban misét mondatott 1869-ben augusztus 20-án: "Ezen kis ünnepségen senki más nem vett részt a családból, mint elle seule et ses fidèles ő a maga híveivel. Az ischliek ezt roppant mulatságosnak találták, különösen, hogy ő felsége sem vasárnap, sem ünnepnap nem szokott templomba menni." [66]

Magyarországon ő a csendes visszavonulást szerette, erre utal több sokat idézett levelében is: "itt olyan nyugodtan él az ember, rokonok és szekatúrák nélkül, ezzel szemben ott [67] van az egész császári család. Olyan fesztelenül élek itt, akárcsak a vidéken, egyedül járhatok-kelhetek, kocsizhatom." [68] E sorok továbbá arra is bizonyítékul szolgálnak, hogy a magyarokkal való kapcsolatában személyes kényelme volt az egyik meghatározó szempont. Ezt a jelenséget a magyarok a látni kívánt kép szellemében, a maguk vágyott ábrándjaiknak megfelelően s eltúlozva a magyarság és hazája iránti végtelen szeretetként értelmezték, a királyné igazi otthonának kiáltva ki Magyarországot. A kérdés egy őszintébb megfogalmazása: "Igen, feltalálta azt, amire vágyott: a csendet, tiszta levegőt, erdőt, virágot s ami fő, oly népet, mely őt magányos sétáiban nem zavarta." [69]

A királyné a nyolcvanas évek végétől egyre kevesebbet tartózkodott Magyarországon,[70] érdeklődése teljesen az antikvitás felé fordult, ennek hatására hitvédelemtana kidolgozta a magyar vágyaknak megfelelő magyarázatát - a betegségét és a fájdalmas emlékekét: "Távol volt tőlünk, nem mintha nem szeretne köztünk tartózkodni, hanem mert családi körülményei és egészsége ápolásának érdekei más helyeken való időzést tettek rá nézve szükségessé."[71] Halála után ez még hangsúlyosabban fogalmazódik meg: "Oh nem, nem azért került évek óta minket, mintha már nem szeretett volna - riadva tiltakozunk e gondolat ellen - hanem fájdalma, bánata elől menekült, a mit a magyar földnek édes emlékei még élesebbé tettek volna." [72]

Részletesen nyomon követik cselekedeteit, akárcsak családjának többi tagjáét, azonban őt egy kicsit melegebb hangon említve. Megmutatni igyekeznek a királyné emberi oldalát: "Szeretünk foglalkozni azzal, a mi benne és körülötte tisztán emberi, szeretettel időzünk annál a képnél is, mely őt nem fejedelmi ornátusában, hanem bizalmas családi körében tünteti föl. Mit csinál, hogyan osztja be idejét, melyek a kedvenc foglalkozásai s általában minden aprólékos s még oly lényegtelennek látszó vonás is becses és érdekes".[73]

A kilencvenes évekre egyre inkább a királyné egészségi állapota került a figyelem előterébe. A sajtó mindvégig gondosan beszámol olvasóinak Erzsébet napjairól. Egy szemléletes példa erre: "A királyné május hónapot is Kissingenben tölti, hol jól érzi magát. Minden reggel megjelenik a Rákóczi-forrásnál, maga meríti meg korsóját a savanyú vizből, sétája közben nyájasan fogadja a köszöntéseket, a czukrásznál maga választja ki a süteményeket. Nagyobb gyalogsétákat tesz minden nap, s úgy látszik a fürdővendégek kiváncsisága sincs terhére." [74]

A királynénak tulajdonított jóindulat azonban nem létezik, legalábbis abban a formában, ahogy a magyarok "látják", semmiképp sem, azaz Erzsébetnek nincs magyar-tudata. Ez viszont a legkevésbé sem zavart egy olyan rendszert, amely egyszerűen igényelt egy ilyen vigaszt. Így válik jelenséggé a jóindulatkeresés és az értékkeresés a királyné személyével kapcsolatban, ami leginkább egy "reménytelen szerelemhez" (a hódolat és rajongás kettőssége révén) hasonlítható. E magyar reményeket legszebben talán Krúdy fogalmazta meg egy novellájában: "... nem igen volt férfi Magyarországon, aki oda ne adta volna fél karját Erzsébetért. Asszonytisztelő, paripás fajtánk levett süveggel várja új királynéját. Hála Istennek, ifjú szép asszony került a trónusra, akibe lehet újra szerelmesnek lenni, akit lehet majd dédelgetni és akitől remélhetjük, hogy Budát megszereti és asszonyszívvel a történelem könyvéből felolvassa urának és gyermekeinek azoknak a Habsburgoknak az emlékezetét, akik mind pórul jártak, mert a koronázás után hátat fordítottak nekünk..." [75]

Ferenc József természetesen igyekezett a maga céljai szolgálatában felhasználni a császárné iránt megnyilvánuló rokonszenvet, melynek pozitív politikai hatásáról több sokat idézett nyilatkozata ismert: "Sisi nagy segítségemre van a maga udvariasságával, a maga mértéket tartó tapintatával, a maga magyar nyelvi tudásával, mert az emberek szívesebben viselik el a figyelmeztetetést, ha egy szép szájból hallják." [76] Valószínűsíthető, hogy mindvégig ez határozta meg felesége kultuszához való viszonyát. Erzsébet halála után folyamatosan gesztusokat tett a kultusz ébrentartására, illetve támogatta a kultusz fenntartására és erősítésére irányuló magyar törekvéseket. Ennek szemléletes példái az emlékmúzeum létrehozása vagy kitüntetettek sora,[77] akik tevékenyen részt vettek a királyné érdemeinek megörökítésében. Az uralkodó személyes okai mellett - a szeretett hitves emlékének megőrzése - a fő motivációt politikai érdekek jelentették. Ebből a szempontból a királynét övező magyarországi kultusz határozottan előnyösnek bizonyult, használhatóságát már a legelejétől felismerte. Erre világít rá egy 1866-ból való levele is, Erzsébethez: "Utazz a gyerekekkel Budára, védd ott érdekeinket. Tartsd féken az embereket amennyire lehet, a többit majd meglátjuk." [78] Mindkét oldal reményeit és törekvéseit jól érzékelteti Mikszáth írása, megfogalmazva egyúttal a kultusz lényegét is: "Egy időben szemmel láthatólag kezdtek a bécsi Burgban felénk, magyarok felé hajlani. Őfelségeik gyakran jöttek át Budára, Gödöllőre, s egyes nyilatkozataikban nem egyszer lett hangsúlyozva Magyarország iránti vonzalmuk, mit mindenkor nagyon becsült a nemzet, lelkesedésre gyulladt a király és királyné iránt. Azon vérmes remény hevítette a hiszékenyebbeket, hogy immár elérkeztek a magyarság várva várt napjai, s a birodalom súlypontja Magyarországra fog helyeztetni át. Ez mind annak a preludiuma. S ez, mert elég plauzibis volt, hogy higgyék, naggyá, szeretetté tette Ferenc Józsefet Magyarországon. Palotában, kunyhóban hő jobbágyi szívek dobogtak érte. A szeretet, mely eleinte csak felséges asszonyunkat illette, olyan naggyá nőtte ki magát, hogy egészen betakarta a királyt is, még a családját is." [79]

Luccheni[80] szeptember 10-én Genfben elkövetett merényletének [81] híre még aznap este elterjedt Magyarországon, hivatalosan Agenor Goluchowski közös külügyminiszter értesítette Bánffy Dezső miniszterelnököt.[82] A közvéleményt egységbe kovácsolta a merénylet híre, és az ezzel kapcsolatos értetlenség és döbbenet, mely a tettet kíséri. E jelenségre hívja fel a figyelmet cikkében Szüry Dénes [83] is: "Én értem a fanatizmust és értem, ha valaki kést fog a politikai

ellenfelére, midőn azt látja, hogy az ellenfél eszméi diadalmaskodnak, - olyan eszmék a melyeket ő meggyőződésszerűleg kárhozatosnak tart a közjóra; - de hogy egy gondolkodó ember előálljon s tőrt döfjön egy «eszme» czége alatt egy asszony szívébe, a ki köztudomásulag kizárólag csakis asszony volt, s a ki minden olvasni tudó szemében megszűnt császárné lenni és pedig a saját lelke szükségletéből eredő önelhatározással: hát itt aztán nem hajolok meg az eszme előtt. Ez a kor perverzitásának megnyilvánulása." [84]

Az ország településein a hír hallatára pár napon belül rendkívüli közgyűlésen emlékeztek meg a királynéról, elhatározva részvétfelirat küldését ez alkalomból az uralkodónak, továbbá ha lehetőségük nyílt rá, döntést hoztak a temetésen való részvételről. Későbbiekben pénzt szavaztak meg "a nagy nemzeti emlékmű" létrehozására. A ceremónia napján a templomokban istentiszteleten gyászolták meg a királynét, a külsőségeket a hivatalosan kiadott gyászrendelkezés határozta meg.[85] További általános gyakorlat volt Erzsébet emlékének megőrzésére emlékhely (szobor felállításának) létrehozására tervek felvázolása, és ha erre nem volt módjuk, illetve korábban már nem valósították meg, határoztak a városháza, illetve községháza dísztermében Erzsébet királynét ábrázoló festmény beszerzéséről. Sok esetben ehhez párosult az emlékmegőrzés egy speciális aspektusa, az alapítványok létesítése. Jótékony alapokat a királyné nevének megjelölésével hoztak létre.

A királyné halála kapcsán igyekeznek a Ferenc József személyére irányuló részvétet felhasználni, amiről ő is említést tesz manifesztumában, azon reményét fejezve ki, hogy a közös veszteség talán segíthet az egymásra találásban: "Midőn fájdalmunk közössége újabb, benső köteléket fűz a trón és a haza között." [86]

Emléklap Erzsébet királyné halálára, 1898, Országos Széchényi Könyvtár Aprónyomtatványtár
Emléklap Erzsébet királyné halálára, 1898, Országos Széchényi Könyvtár Aprónyomtatványtár
Ezen év a magyarok szempontjából különösen problematikus 1848 és az uralkodó trónra lépésének 50. évfordulója révén, s igen nagy feszültségek uralták el a politikai életet. Az országos gyászra való hivatkozással el lehetett kerülni a Ferenc József trónra léptének 50. évfordulóját megünneplő rendezvényeket.[87] Ebből a szempontból is a magyarok számára "megváltóként" jelenhetett meg a királyné, amire az uralkodó is utalt szeptember 16-án kelt manifesztumában: "Midőn az ünnepi hangoknak, melyeknek ezen évet kísérni kellett volna, el kell némulniok." [88]Felmerülhetett továbbá, az idős király fájdalmát látva, közeli halála is,[89] s ezzel az országban magyarellenes politikai nézetei miatt kevés "népszerűségnek" örvendő Ferenc Ferdinánd trónra kerülésének eshetősége. Erre utalnak a következő sorok is: "Istenünkhöz [...] könyörögjünk, adjon elég testi és lelki erőt a legalkotmányosabb királynak, hogy össze ne roskadjon e megrenditő csapás alatt és édes hazánk boldogítására még számos évekig teljesithesse uralkodói nehéz kötelességeit: addig, mig akadni fog egy, a magyar nemzetet szerető, ezzel együtt érző jóravaló utódja..." [90]

Mindkét fél a közös gyászban az egymásra találást hangsúlyozza, ami a későbbiekben segítségükre lesz a kapcsolatok javításában,[91] hiszen mindkét oldalról lényegében ez motiválja a kultusz életben tartását. A gyakran hangoztatott szólamok[92] mögött valódi fájdalom érezhető, túl az ilyenkor megkívánt kötelező tiszteletadáson, mindezek alapján nem vonható kétségbe a társadalom rétegeiben megnyilvánuló őszinte gyász.[93] Márki így fogalmaz: "Nem byzantinizmus volt, inkább talán rajongás, a mi minden nagy eszmét kísérni szokott, hogy az ország a szó legnemesebb értelmében mély gyászba öltözött. Ezt a gyászt csak a Széchenyi, Deák és Kossuth elhunytán érzett fájdalommal lehetett összemérni." [94] A kultikus közbeszédben a legfőbb problémát a királyné végső nyughelye jelenti a kapucinusok kriptájában. Magyar hívei szerint haza kellene hozni Magyarországra, ami az általuk kialakított képben a királyné vágyaival is egybecseng: "Rosszul osztozkodó atyafiak elviszik őt tőlünk. Pedig a nagy halottakon eddig is úgy osztoztunk meg, hogy övéik voltak a nagy hatalmas hódító császárok, a mieink a csöndes tűrő mártírok. Miért nem álljuk most is a kötést? Pedig csak itt pihenhetne meg igazán az ő szentelt fájdalma: itt a szentelt fájdalom hazájában." [95] A temetésbe és a gyászba természetesen a két birodalmi fél "megszokott" politikai ellentétei vegyültek. A magyarok az 1898. szeptember 17-ei bécsi temetés során több dolgot is sérelmezetek, mert az szerintük a magyar állam tekintélyének szándékos megsértésén alapult. Ennek fő eleme az esemény osztrák színezetének hangsúlyozása, amit tovább fokozott, hogy a ravatalra eredetileg Erzsébet címere alá csak az Ausztria császárnéja feliratot helyeztek el, melyet magyar tiltakozásra kibővítettek Magyarország királynéja címmel is.[96] Továbbá a magyar országgyűlés küldöttségének nem jutott megfelelő hely,[97] amiben szintén szándékoltságot véltek felfedezni. Ráadásul a gyászmenet elvonulása érdekében háttérbe szorították őket, ami természetesen politikai bonyodalmakkal járt.[98] Megbántottságuk végigkövethető a sajtóban: "A bécsi hivatalos és nem hivatalos körök a gyásznak legutóbbi napjai alatt is minden módon - ha másként nem lehetett, apró tüszurásokkal - megmutatták, hogy a magyarok és Magyarország iránt egyáltalán nem viseltetnek valami barátságos érzelmekkel." [99]

A Bécsben uralkodó hangulatot, mely inkább a császár iránt érzett részvét volt, mint Erzsébet császárné halálán érzett fájdalom, jól illusztrálja a következő tudósítás is, mely alapot szolgáltatott a magyarok kiválóságának hangoztatására is, egyben bemutatta az egész ország gyászát: "De Bécsben a gyász mégsem volt olyan általános, mint Budapesten, a hol jogot tartott hozzá mindenki, és kivette belőle a részét egyformán úr és szegény. A magyar nemcsak szeretetében, de gyászában is őszinte, lelkes és odaadó. Úgy nem szerette senki Őt, mint mi, és nem is gyászolta úgy senki, mint mi." [100]

Erzsébet örökségét, cselekedeteinek tanulságát a magyar nemzet iránti szeretetben látták kultuszának hívei: "Tanulhattak tőle előkelő alattvalói, miképpen kell szeretni és megérteni a magyar nemzetet, annak törekvéseit; mint kell feltétlen bizalom által kihivni, fokozni, biztosítani a nemzet szeretetét." [101]

A mitizálódás korát Erzsébet királyné emlékének törvénybeiktatása zárja le,[102] melyet a képviselőház 1898. szeptember 29-én szavazott meg,[103] kiemelve Erzsébet "történelmi jelentőségét": "a magyar királyné eszményével, hosszú idők után ő volt az első, a ki megtanulta, megszerette és szeretettel mívelte nemzeti nyelvünket, megértette a szabadsághoz és történeti jogaihoz ragaszkodó nemzetnek sérelmeit és szenvedéseit, küzdelmét állami önállóságáért, felfogta jogos törekvéseinket, magáévá tette aspirátióinkat s mindezek ihletett tolmácsolója, pártfogója lőn felkent hitvestársánál" [104] Az uralkodó október 12-én szentesítette az 1898. évi XXX. tc.-et.[105]

Új szakaszt hoz a kultuszban a királyné halála: igyekeztek a megnyilvánuló részvétet a Ferenc József pozitívabb megítélésére felhasználni. Erzsébet halála után felszabadultabban fogalmazódhattak meg a legenda elemei is, melyek életében esetleg még a tényekkel való szembenállás miatt nem jelentkezhettek ilyen formában: "semmi sem szabhat többé határokat a monda képzeletének és szemeink előtt elevenedik meg e felvilágosult század legcsodásabb mythosa: második magyar szent Erzsébet legendája." [106] Az elsődleges kultuszban Erzsébet élettörténetét lényegében a magyarokkal való kapcsolatára szűkítették le, erkölcsi értékekre és egyszeri politikai tettére hivatkoztak, melyet diadalként értékeltek, alkalmat nyújtva önmaguk kiválóságának hangoztatására. A kultikus kánonban halála után lényeges módosulások nem mutathatók ki, inkább csak finomodásról, a szakrális és éteri magasságokba emelés hangsúlyosabbá válásáról beszélhetünk, ami természetes folyamatnak tekinthető elhunyt személyek kultuszában.

Merénylet Erzsébet királyné ellen, fantáziarajz, 1898. Szeretett Erzsébet királynénk, Nagyasszonyunk élete és halála, Bp., KleinAz intézményesedés korának kezdőpontját a királyné emlékének törvénybe iktatása jelentheti. Ekkor már a közösség Erzsébettel mint a rendszer kitüntetett értékével szembesül, akit emlékművek, könyvek, ünnepségek, múzeum fémjelez. A megteremtett "valóság" fenntartásának legfontosabb eszközei az intézményesült formák, a szoboravatások és ünnepélyek voltak. Ezeken a résztvevőknek olyan szerepeket és cselekvési mintákat mutattak fel, melyek következtében szinte elképzelhetetlenné vált Erzsébet személyének elutasítása. Olyan eszmék emblematikus figurájává tették a királynét, melyeket mindenki általános erkölcsi értékként fogadott el. Kultusza és személye az élet sok területén megjelent, szinte észrevétlenül kapott szerepet az értékkészlet átadásában, a közösségi tudat alakításában, illetve az identitás erősítésében, a mindenkori politikai érdekek szolgálatában.

A királyné kultusza hozzájárult kulturális értékek létrejöttéhez is. Nevének felhasználásával több olyan kezdeményezés is megvalósult, mellyel korábban sikertelenül próbálkoztak. Biztosítva a társadalmi támogatást, nevét számos jótékonysági akciókhoz hozzákapcsolták, és több alapítványt is létesítettek.[107] Fővédnöksége alatt kezdte meg működését az induló vöröskeresztmozgalom is, s ezt később is felhasználta társadalmi támogatottságának biztosítására. "Ki volna képes mindazon nemes tetteket felsorolni, melyek a nemzetre és a magyar társadalmi életre oly üdvös befolyással voltak? Megnevezni azon intézeteket, melyek a nyomor enyhitésére, a szenvedők vigasztalására létesültek és amelyek legnagyobbrészt az ő nagy nevét viselik." [108]

A kultusz későbbi transzformálódása nem az egyéni jelentéstartalomból következett, hanem a megváltozott politikai helyzetre való reagálásként a kánonok átrendeződése nyomán ment végbe. Az 1900-as évek közepétől a kultusz fokozatosan elveszítette egyensúlyozó szerepét,[109] és teret vesztett, összefüggésben Ferenc József megítélésének változásával: "az akinek trónra léptére még a legöregebb emberek sem emlékeztek, az, aki majdnem azonossá lett a magyar királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia fogalmával, aki a legtöbb ember előtt már nem is élő és halandó embernek, hanem el nem múló szimbólumnak látszott"[110] ekkor. A Kossuth-[111] és

Rákóczi-kultusz[112] felerősödésével, illetve feléledésével más személyekre kerül a hangsúly a nemzeti pantheonban.

Az intézményesedés korának tekinthető még a két világháború közötti időszak is: a királyné mítosza továbbra is jelen van a köztudatban, emlékhelyeit gondozzák. Ekkor a kánonban leginkább a magyarok védője és a szeretett királyné szerepe lesz hangsúlyos. A bálványrombolás kora a 20. század második felében indult meg. Korábban megdönthetetlennek tűnő tekintélyének hiteltelenítésével személye az "eltávolítandók" kategóriába került, mint a Habsburg család tagja, illetve magas társadalmi pozícióval rendelkező személy.[113] Megváltoztatták a köztérelnevezéseket, szobrait eltávolították, a magyar történelemben betöltött, korábban túlértékelt szerepe "feledésbe" merült. A demitizálódás során személyét igyekeznek kiragadni a legendákból és saját újszerű értelmezési keretbe helyezni, megváltoztatva a korábban sugallt Erzsébet-kép súlypontjait. Ebből a képből már nem a nemzet védangyala szerep, hanem a magyar történelem leghíresebb királynéja cím bontakozik ki.

A szekularizálódás korában a rendezőelvvé a racionalitás válik. Megindulnak a kutatások, kiállítások nyílnak, ami az Osztrák-Magyar Monarchia történetének és jelentőségének újrafelfedezési folyamatába illeszkedik. A tudományos szemlélet természetéből adódóan szembekerül az újjáéledő kultikus magatartásformákkal. Neve ismét fogalommá válik, a boldog békekor szimbólumaként. A korát megelőző modern nőt hangsúlyozzák benne, aki szépségkultuszával, formák elleni lázadásával és önmegvalósítási törekvéseivel ismét különös népszerűséget szerzett magának, s ez maga után vonta nevének áruvá válását is.




[1] Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 159-162. old.

[2] E szerepkör kultikus megfogalmazása: "Néma elragadtatással, boldog kábultsággal nézte mindenki. És azután megszólalt:- Szeretlek nemzetem, mert szenvedsz. Szeretem az uramat és azt akarom, hogy te is szeresd. Feledd el azt, amit elfelejteni lehetetlen, az én kedvemért. Add ide a kezedet, itt az övé. Ilyet államférfi nem mondhat és nem tehet csak asszony. És a csoda megtörtént. Király és nemzet újra egygyé lettek..." Herczeg Ferenc: Temetés után. In: Uj Idők 1898. szeptember 25. 267. old.

[3] Apponyi Albert levele Eördögh Jánosnak, a jászberényi nemzeti párt elnökének 1898. szeptember 15. Közli: Budapesti Hirlap 1898. szeptember 18. 6. old.

[4] Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In.: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 148-151. old.

[5] Vasárnapi Ujság 1907. október 6. 793-794. old.

[6] A jelenség alakulásának bemutatására Dávidházi Péter egy kultusztörténeti korszakolást dolgozott ki, melyet felhasználtam a megfelelő keretbe helyezés biztosítására. Lásd: Dávidházi Péter: Három alapelv az irodalmi kultusz vizsgálatához. In: Litteratura 1989. 3-4. sz. 380. old.

[7] Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 63-64. old.

[8] Vághó Ignácz: Erzsébet királyné életéből. (Élet és jellemrajz adatok.) Bp., 1898. 12. old.

[9] Ennek egy érdekes mozzanatához, Arany János részvételéhez lásd: Kovács József László: Az 1857-es császárjárás irodalmi visszhangja. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000, 255-266. old.

[10] A Komárom melletti szigetet, ahol először lépett Magyarország földjére, róla nevezték el, illetve ő adta a nevét a később felavatott Duna-hídnak is.

[11] Zeidler Pál Gerhard: Erzsébet királyné mártíromsága. Bp., Pantheon, [1924]. 18. old.

[12] Krúdy Gyula: Egy királyné albumába. In: Uő.:Erzsébet királyné. Bp., Palatinus, 1998. 152.

[13] Vértes József: Erzsébet magyar királyné. (Életének érdekes és bizalmas mozzanatai). Bp., Wodianer, Pannonia, 1924. 46. old.

[14] Részlet Erzsébet királyné görög felolvasójának Christomanosnak a visszaemlékezéseiből. Közli: Pesti Hirlap 1898. szeptember 12. 9. old.

[15] A felolvasónő élettörténetéhez lásd Karfiáth, Márius: Ferenczy Ida. Levice, Nyitrai és Társa, 1935., továbbá Tolnayné Kiss Mária: Ferenczy Ida. Erzsébet királyné felolvasónője (1839-1928). In: Erzsébet, a magyarok királynéja. (Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 1992. május 18-1993. január 15.) Bp., Magyar Nemzeti Múzeum, 1992. 21-23. old.

[16] A híressé vált történetet megörökíti emlékirataiban Falk Miksa is. In: Uő.: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp., Lampel Róbert, 1898. 26-27. old.

[17] Kapcsolatuk alakulásához lásd: Kedves Idám! Leveskönyv, szerk.: Tolnayné Kiss Mária. Bp., Akadémiai, 1992.

[18] Alföld 1891. szeptember 13. rendkívüli melléklet (oldalszámozás nélkül).

[19] Krúdy Gyula: Egy királyné albumába. In: Uő.: Erzsébet királyné. Bp., Palatinus, 1998. 152. old.

[20] Részlet Gorove István naplójából 1866. július. In: Deák Ferenc beszédei. Összegy.: Kónyi Manó. Bp., Franklin, 1903 (második bővített kiadás). III. köt. 763-764. old.

[21] Kossuth Lajos levele Csáky Tivadarnak 1866. július 16. Turin. In: Kossuth Lajos iratai. Sajtó alá rend.: Kossuth Ferencz. Bp., Atheneum, 1898. VI. köt. 413. old.

[22] 1867. február elején országgyűlési küldöttség kereste fel a császárnét, átadva az előző év végén (a képviselőház 1866. december 18-ai ülésén) elhatározott üdvözlő feliratot és újévi jókívánságokat.

[23] Friedrich Ferdinánd von Beust báró külügyminiszterként (1866. október 30-ától) tárgyalásokat folyatott 1866. december 20-21. között Pesten. Az erre vonatkozó forrásokat lásd: A Kiegyezés. szerk.: Cieger András. Bp., Osiris, 2004. 81-87. old.

[24] 42Báró Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek. Bp., Grill Károly, 1888. III. köt. (1859-1875) 244-245.(1867. június 20.)

[25] Schauch Lőrinc bíbornok-püspök beszéde a magyar Vörös-Kereszt-Egyesület 1899. évi közgyűlésén. Közli: Vasárnapi Ujság 1899. május 21. 349. old.

[26] E folyamat alakulásához lásd Gerő András: A magyar Habsburg-szükséglet, lehetőség és valóság. In: Uő.: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Bp., Eötvös-PolgART, 2004. 79-126.

[27] Eötvös József levele Falk Miksához 1867. május 14. Közli: Falk Miksa: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp., Lampel Róbert, 1898. 40.

[28] Vasárnapi Ujság 1867. június 9. 287. old.

[29] Vasárnapi Ujság 1886. május 16. 314. old.

[30] Írónő (1858-1946), Márai Sándor nagynénje.

[31] M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből. Bp., Helikon, 2001. 37. old.

[32] Dávidházi Péter: Egy irodalmi kultusz működése. In: Valóság 1987. 12. sz. 62-64. old.

[33] Andrássy Gyula levele Nopcsa Ferencnek, a királyné udvarmesterének. 1890. augusztus 6. Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 378-379. old.

[34] Dávidházi Péter: Egy irodalmi kultusz működése. In: Valóság 1987. 12. sz. 58-62. old.

[35] Részlet Festetics Mária naplójából. [1879. április] Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 263. old.

[36] Részlet Jókai Mór beszédéből. Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 166. old.

[37] Márki Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Bp., 1899. 8. old.

[38] Pesti Hirlap 1898. szeptember 17. 1. old.

[39] A magyar politikai életet determináló közjogi ellentét Erzsébet kultuszában oly módon jelent meg, hogy a 67-es tábor a kiegyezés létrehozásában való közreműködésére és a dinasztiahűségre helyezte inkább a hangsúlyt, míg az ellenzék megközelítésében a magyar érdekek védelmezője és a megbocsátás elősegítőjének szerepe került előtérbe, azonban éles határokat nem lehet vonni a kutatás jelenlegi állása alapján.

[40] Vasárnapi Ujság 1907. október 6. 794. old.

[41] Uj idők 1898. szeptember 18. 245. old.

[42] E hagyományhoz lásd Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona. Bp., Hornyánszky, 1896. 125-129. old.

[43] A magyar történeti hagyományban fia Rudolf trónörökös is különös figyelmet kapott. Lásd: Landgraf Ildikó: Emlékezet és elbeszélés. Valóság és típusteremtés a Rudolf-hagyományban. In: Mir-Susné-Xum. Tanulmánykötet Hoppál Mihály tiszteletére. Bp., Akadémiai, 2002. I. köt. 222-238.

[44] A magyar nép történetszemléletének alakulásához lásd: Kósa László: Megjártam a hadak útját. A magyar nép történeti emlékezete. Bp., Móra, 1980.; Katona Imre: Parasztságunk történelemszemlélete. In: Szocilógia 1976. 3-4.

[45] Ripka Ferenc: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 23. old.

[46] Pesti Hirlap 1898. szeptember 17. 1. old.

[47] Zeidler Pál Gerhard: Erzsébet királyné mártíromsága. Bp., Pantheon, [1924]. 81-82. old.

[48] Beöthy Zsolt: Ferenc József királyunk és Erzsébet királynénk emlékezete. Bp., Lampel, 1917. 10-11.

[49] Vasárnapi Ujság 1879. április 27. 265-267. old.

[50] De Jonghe grófné (a belga követ feleségének) levele. (1869) Idézi: Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 317. old.

[51] Erzsébet levele Ferenc Józsefnek 1866 nyara. Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 130. old.

[52] Habsburg Ottó álláspontja Erzsébet történeti szerepéről. Közli: Szabó Patrícia: Sisi és a Habsburg-ház. In: Nők Lapja 1998. 37. sz. szeptember 9. 7. old.

[53] Herczeg Ferenc: Temetés után. In: Uj idők 1898. szeptember 25. 266. old.

[54] Erzsébetnek az 1890-es években görög felolvasójának kifejtett nézeteiből. Idézi: Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 477.

[55] Andrássy Gyula levele Nopcsa Ferencnek, a királyné udvarmesterének. 1890. augusztus 6. Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 378-379. old.

[56] Részlet Festetics Mária naplójából. 1874. március 3. Idézi: Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 314. old.

[57] Polgári anyakönyvezés.

[58] Ferenczy Ida levele Nopcsa Ferenchez. 1893. február 14. Idézi: Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 566. old.

[59] Márki Sándor emlékbeszédében összegyűjtötte ezen alkalmakat lásd: Beszédek, melyek 1898. évi november 19-én a Kolozsvári Ferencz-József M. Kir. Tudományegyetem tanácsa által Ő Felsége Erzsébet királyné emlékezetére rendezett ünnepen tartottak. Kolozsvár, Ajtai K. Albert, 1898. 33-34.

[60] A kultusz szempontjából leghíresebbé vált esemény Erzsébet tiszteletadása a halott Deák személye előtt, melynek művészettörténeti megközelítéséhez lásd: Róka Enikő: Egy kultuszkép története Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. In: Zichy Mihály. Bp., 2001. 36-44. old.

[61] Márki Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Bp., 1899. 15. old.

[62] Szeretett Erzsébet királynénk, nagyasszonyunk élete és halála. Bp., Pesti, 1898. 12. old.

[63] Szatmári Mór: Húsz esztendő parlamenti viharai. Bp., Amicus, 1928. 119. old.

[64] Vasárnapi Ujság 1898. szeptember 25. 678. old.

[65] Erzsébet királyné levele Ferenczy Idához 1869. július 19. In: Kedves Idám! Leveleskönyv. szerk.: Tolnayné Kiss Mária. Bp., Akadémiai, 1992. 50.

[66] Therese zu Fürstenberg tartománygrófnő levele. [1869. augusztus] Idézi: Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Bp., Árkádia, 1988. 268. old.

[67] Bécsben.

[68] Erzsébet anyjához írott levele [1875. tavasza Buda] Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 233. old.

[69] Récsei Ede: Erzsébet királyné hazai turista útjai. Bp., Nagy, 1905. 76. old.

[70] 1890-es éveinek utazásaihoz lásd: "Sirály vagyok, sehová se való..." Útközben Erzsébet királynéval. szerk.: Tolnayné Kiss Mária. Bp., Argumentum, 1998.

[71] Vasárnapi Ujság 1897. október 10. 665. old.

[72] Magyarország 1898. szeptember 13. 1. old.

[73] Vasárnapi Ujság 1886. május 16. 313. old.

[74] Vasárnapi Ujság 1898. május 1. 305. old.

[75] Krúdy Gyula: Egy királyné albumába. In: Uő.: Erzsébet királyné. Bp., Palatinus, 1998. 152. old.

[76] Ferenc József levele anyjának, Zsófia főhercegasszonynak 1866. január 17. Buda. In: Briefe Kaiser Franz Josephs I. an seine Mutter 1838-1872. Hrsg. von Franz Schnürer. München, Kösel & Pustet, 1930. Nr. 242. 351. (részlete magyar fordításban Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 118. old.)

[77] Ferenc József Erzsébet emlékére 1898. szeptember 17-én női érdemrendet alapított Erzsébet-Rend néven, melyet a nők különböző hivatási körükben vagy pedig a vallás, emberszeretet és jótékonyság területén kifejtett tevékenységükért nyerhettek el. Lásd: Pandula Attila: Női rendjelek az Osztrák-Magyar Monarchiában. In: A numizmatika és a társadalomtudományok IV. szerk.: Torbágyi Melinda. Bp., Argumentum, 2002. 207-225. old.

[78] Ferenc József levele Erzsébethez [1866 nyara] Idézi: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 128. old.

[79] Mikszáth Kálmán: Cseh földön a király. In: Uő.: Cikkek és karcolatok. Bp., Akadémiai, 1960. IX. köt. 93-94.

[80] Luigi Luccheni (1873-1910) olasz anarchista, Erzsébet királyné meggyilkolásáért 1898. november 10-én tartott perben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1910. október 19-én öngyilkosságot követett el. A merénylet és a temetés részletesebb feldolgozásához lásd: Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királyné ellen. Bp., Helikon, 1985.

[81] A merénylet részleteit a királynét kísérő magyar udvarhölgy emlékiratából ismerjük. Lásd: Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Bp., Szent-István-Társulat, 1909. 239-250. old.

[82] Magyar Országos Levéltár Miniszterelnökségi Levéltár (továbbiakban MOL K 26) K 26 1898-XXXII-13318. fol. 3-4. (magyar fordításban Budapesti Közlöny 1898. szeptember 11. Nr. 208. 1. old.)

[83] A Vasárnapi Ujság külföldi tudósítója.

[84] Vasárnapi Ujság 1898. szeptember 25. 678. old.

[85] MOL K 26 13488-1898-XXXII-13318. fol. 221-224.

[86] MOL K 26 13694-1898-XXXII-13318. fol. 249-251. (Budapesti Közlöny 1898. szeptember 18. Nr. 215. 1. old.)

[87] E probléma részletesebb megközelítéséhez lásd: Hanák Péter: 1898. A nemzeti és az állampatrióta értékrend frontális ütközése a Monarchiában. In: Uő.: A Kert és a Műhely. Bp., Balassi, 1999. 88-100. old.

[88] MOL K 26 13694-1898-XXXII-13318 fol.-251. (Budapesti Közlöny 1898. szeptember 18. Nr. 215. 1. old.)

[89] Magyarország 1898. szeptember2. old.

[90] Emlékbeszéd és inditvány Magyarország nagyasszonyának, Erzsébet királynénak gyászos elhunyta alkalmából. Mezőtúr r. tan. város képviselete által 1898. évi szept. hó 17-én tartott gyászoló közgyűlésen elmondották: Dr. Ádám Sándor polgármester és Farkas Imre városi képviselő. Mezőtúr, Gyikó K., 1898. 6. old.

[91] "Azon megmérhetetlen gyász közepette, melyet Nekem és Házamnak Istenben boldogult nőm, Erzsébet császárné és királyné Ő Felsége elhunyta okozott, népeimnek szeretete és részvéte, valamint a megdicsőült iránti kegyelet megható és lélekemelő kifejezésre jutott." Ferenc József levele Bánffy Dezső miniszterelnöknek, Schönbrunn 1898. szeptember 16. MOL K 26 13694-1898-XXXII-13318. fol. 248.

[92] Ennek egy jellegzetes példája: "Erzsébet királyné, Magyarország Nagyasszonya, minden magyar szivének oltárképe, a hazaszeretet templomának legszebb ékessége, ez a népei lelkében örökké élő szentek szentje - nincs többé." In: Kis Ujság 1898. szeptember 12. 2. old.

[93] Erre világítanak rá a miniszterelnökhöz címzett részvétnyilatkozatok is, melyeket ily módon szerettek volna az uralkodóhoz eljuttatni. MOL K 26 1898-XXXII-13318 (13347.)

[94] Márki Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Bp., 1899. 132. old.

[95] Magyarország 1898. szeptember 13. 1. old.

[96] Magyarország 1898. szeptember 18. 4. old.

[97] Már a termetés előtt felmerült magyar részről is, hogy a nagy számúnak ígérkező magyar résztvevőt nem tudják majd megfelelően elhelyezni. MOL K 26 17991-1898-XXXII-13318. fol.-476.

[98] Magyarország 1898. szeptember 20. 5. old.

[99] Budapesti Hirlap 1898. szeptember 19. 2. old.

[100] Vasárnapi Ujság 1898. szeptember 25. 667. old.

[101] Nemzet 1898. szeptember 13. 1. old.

[102] Korábban ebben a megtiszteltetésben részesült József nádor, Deák Ferenc és Andrássy Gyula.

[103] Képviselőházi Napló 1896-1901. 17. köt. 119-120. old.

[104] Az igazságügyi bizottság jelentése Erzsébet királyné emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslathoz. In: Képviselőház irományok 1896-1901. 18. köt. Nr. 464. 220. old.

[105] Magyar Törvénytár. Bp., Franklin, 1899. 136. old.

[106] Erzsébet királyné. In: Századok 1898. október 13. VIII. füzet. 673-674. old.

[107] Vasárnapi Ujság 1900. január 7. 14. old.

[108] Részlet Schlauch Lőrincz, váradi püspök 1899. május 17-én a Vörös-kereszt egyletének országos közgyűlésén mondott beszédéből. Közli: Uő.: Erzsébet királyné emléke. Emlék-beszéd. Nagyvárad, Szt. László, 1899. 25. old.

[109] A hanyatlás folyamata már az 1900-as évek elejétől megfigyelhető: kultusza veszít a halálát követő fellendülésből, mivel az egységes kiállás leginkább a merénylet tényének volt köszönhető.

[110] Bánffy Miklós: Emlékeimből. Huszonöt év. Kolozsvár, Polis, 2001 (második, bővített kiadás) 23-24. old.

[111] Kultuszának alakulásához lásd: Hermann Róbert: A Kossuth-kultusz. In: 48 kultusza. Tanulmányok. Gödöllő, 1999. 11-20. old., illetve Gerő András: A nemzet apja "Isten második fia - Kossuth és kultusza. In: Uő.: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Bp., PolgART, 2004. 53-78. old.

[112] A Rákóczi és a kuruc kor iránti figyelem felerősödését hozza, kultuszának ismételt emelkedésével, hamvainak hazahozatalára irányuló törekvésekkel. Lásd: Kincses Katalin Mária: Minden különös ceremónia nélkül. A Rákóczi-kultusz és a fejedelem hamvainak hazahozatala. In: Uő.: Kultusz és hagyomány. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóján. Bp., Argumentum, 2004. 132-177.

[113] A társadalom egyes csoportjainak más megítélését jelzi például lebontott emlékművekről származó szobrainak gondos megőrzése.

Budapesti Negyed 52. (2006/2) Előszó < > Köztérelnevezések