EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Gellért: Egy pesti detektív naplójából < > Győri: Pusztuló nemzedék
Túl a palotákon
Pesti riportok
________________

 

Éjjel a rendőrségen

"Hatalmasan és szélesen terpeszkedik az estben a Zrinyi-utcai rendőrségi palota. Az ablakok feketék, már jól bent jár az idő az éjszakában. Az üresség és a sötétség szállta meg a rengeteg hivatalos szobát, ahol reggeltől-estig a közbiztonság ezernyi szála, eseménye élt és foglalkoztatta az embereket. Most csend van, mintha megszüntek volna azok a veszedelmek, melyek a társadalmat fenyegetik, melyek ellen a rendőrségnek kell az embereket megoltalmazni; mintha megszüntek volna a torlódó élet váratlan, izgalmas és véres epizódjai, melyek a rendőri beavatkozást igénylik, mintha megszüntek volna a szürke kihágások, a bünnek és az őrültségnek tévelygései: hallgat a nagy rendőrpalota, némák a szobák, sötétek az ablakok ...

De egy helyen világosság van. Abban a szobában ül az ügyeletes tiszt, aki elfoglalta helyét, amint a nagy rendőrpalota lehunyta sok-sok ablakszemét és ott is maradt, mig az élet zavaros zaja nem ostromolja megint meg a nagy épületet; ott lesz egész reggelig és a maga embereivel vigyáz most Budapestre. Jelentéseket vesz át szóval, vagy telefonon, intézkedik, panaszokat vesz fel, kihallgat, parancsot, embereket küldöz szét, nyomozást indit meg, tapasztalt mozdulatokkal kormányozza azt a hullámverést, melylyel az éjszaka világa, a bün társadalma, az események kiszámithatatlansága estétől-reggelig körülcsapkodja a rendőri intézmény nagy gépezetét. Az egész olyan, mint egy nagy hajó, a kirendelt matrózok: rendőrök, detektivek minden pillanatban tettrekészen helyeiken; a hajó uszik előre az éjszakában, a parancsnoki hidon ott áll és vigyáz egy ember: a kapitány...

- Megloptak! Az egész lakásomat kifosztották! Tessék a nyomozást azonnal meginditani!

Ezzel rohan be egy idösebb, ősz szakállu, tekintélyes külsejü, de nagyon izgatott uriember a központi ügyeletre.A tisztviselő udvariasan szól:

- Sziveskedjék a belső szobába fáradni, hogy nyugodtan felvehessem a jegyzőkönyvet. Méltóztassék előre menni!

A panaszos tétován áll, csak az izgatottsága fokozódik.

- Tessék inkább önnek, én nem ismerem az utat!

A tisztviselő előre megy, a panaszos utána, ahogy a küszöbre érnek, eldördül egy lövés. Egy pillanat az egész. Durranás, puskaporszag, füst. A tisztviselő ijedtében felugrik az asztalra, mert azt hiszi rálőtt a panaszos; tapogatja ott fenn magát, nem történt-e baja? A többiek berohannak, a tisztviselő még mindig az asztalon van, az idegen homlokából patakzik a vér, utolsót vonaglik a földön.

Most megszólal a telefon:

- Halló! Halló!

- Hier Platzkommandó!

- Mi tetszik?

- Egy nyugalmazott törzstiszt eltünt a lakásáról, elmebajos szegény, üldözési mániában szenved. Nem tudnak róla a főkapitányságon?

- Személyleirást kérünk!

Egy-kettőre megvan a személyleirás, de egy-kettőre megvan a felvilágositás is:

- Épp most lőtte főbe magát!

Egyik fővárosi templomban délutáni mise után prédikál a pap. Javában feddi, korholja az emberiséget.

- Nem imádkoztok! Erkölcstelenek vagytok! Hiuk vagytok! Nem törődtök a tulvilági üdvösséggel! Nem gyóntok és ha gyóntok, akkor sem őszintén! Nem tisztelitek a vallást sem a papot, aki titeket minden jóra, nemesre és szépre oktat! Ezek után, kedves keresztény hiveim, hát mit lehet mondani?! - szól és kérdőleg fordul a gyülekezet felé.

- Ezen bünök után mit lehet mondani?!

A hátulsó padban ekkor megszólal egy erős, érces férfihang:

- Hát bizony főtisztelendő uram, erre csak azt lehet mondani, hogy: - Éljen Kossuth Lajos!

Most ott áll az ember az ügyeletes rendőrtiszt előtt. Munkásformájú férfi, egykedvüen hallgatja a rendőr jelentését, mintha nem is őrá tartoznék.

- Jelentem alássan kapitány urnak, - mondja a rendőr, - ezt a gabonamunkást előállitottam, mert - vallást háboritott. Ugy pofozták ki a ferencvárosi templomból.

Egy százados elzüllött feleségét hozzák. Jól ismerik; majdnem mindennapos vendég. Az ura erős alkoholista volt, az tanitotta meg inni és mint hű feleség, követte is az ura tanitását. Férjét kidobták a katonaságtól, elváltak, az asszonyt anyja, egy bécsi háztulajdonosnő, kitagadta. Mindig lejebb és lejebb sülyedt; Budapesten rendőri felügyelet alatt áll; de keresetének legnagyobb része onnan kerül, hogy a pásztorórákon meglopja a férfiakat.

Egy kocsmából hozzák, ahol megivott tizenhárom korsó sört, négy üveg bort és megszámlálhatatlan knikebájnt, aztán nagy botrányt csapott. Magastermetű, barna asszony, arca fel van puffadva, alkoholos deliriumban támolyog ide-oda folyton csuklik, amint részegesen gagyogja:

- Ja ich bin zehr gerne eingesperrt...ojjé kapitány úr! Drága kapitánykám! Csak tessék bezárni engem...csak tessék...nagyon szivesen ...nem bánom, kérem...

- Magát már két év óta körözik!

- Aber dasz iszt ja schon eine alte Geschichte. Az már egy régi dolog ... drága kapitányka ... egy régi dolog...Ki törődik már azzal, édes kapitén ... egy puszit! Egy puszit! Szép kapitányka... jaj! jaj! a fejem! ... csak egy aszpirint, kérem szépen egy aszpirint, kapitány úr! ...

Az őrszobába viszik, ott sorjában priccsek, a padokon azok, akiket befogtak. Félhomály van: az őrszobában, alig is látni, csak halk zsibogást lehet hallani. A kapitányné egy kuglisipista mellé kerül, azt ostromolja szerelmével:

- Mánó! Mánókám! - sugja neki, ugy látszik, szerelmi életében Manónak nagy szerep jutott.

- Eridj a fenébe! - löki el magától a kuglisipista.

A századosné pedig a rendőröket kezdi szerelmével üldözni, míg kimerülten hanyatt nem dől és abban a helyzetben el nem alszik.

Hatan vannak még az őrszobában. Egy kaftános lengyel zsidó, sikkasztott odahaza; körözik és most elfogták. Fekete bőrszij van a kezére csatolva meg a homlokára is, csendesen, elnyujtva imádkozik. A szomszédja dilettáns betörő; most hangosan zokog. Mellette egy professzionátus meg egy falazó és egy gyürüdobáló foglalnak helyet cinikusan; kihivóan néznek mindenkire, aki az őrszobába jön. Egy sikkasztó ül megtörve, sápadtan, magánosan, talán még az első lépésnél tart...

Valamennyiüket egy éjjel fogták össze, de mintha nem volna közöttük felekezeti, faji, nemzeti különbség, mintha ugyanazon egy átokban fogant kivert család tagjai kerültek volna itt együvé! ...

Akit most bevezet a rendőr, alig látszik ki a földből. Pöttöm parányi gyerek. A keleti pályaudvar előcsarnokából hozzák, ott aludt a kövön egyedül; itt áll a rongyos ruháju, ijedt szemü, buksi fejü, elhagyatott kis proletár. Még csak kilenc éves, ha beszél, még néha selypit is. Lesütött szemmel, megtörten engedi a kis ember, hogy a nagy, iromba rendőr megmotozza. A piszkos zsebekből rablott kincsek kerülnek elő: vadonatuj notesz, ceruzahegyező, uj zsebkés, színes fülespohár, ólomkatonák, lovacskák, egy kis pisztoly. Elszedik tőle a sok corpus delictit, aztán kezdődik a vallatás:

- Hogy hivnak, fiam?

- Imrének!

- Az apádat hogy hivják?

- Nekem nem volt apám.

- Hát az anyádat, kis fiam?

- Az anyám cseléd vót, de elment Amerikába, a bátyámmal voltam együtt.

- Hát akkor mondd el szépen, a bátyád micsoda, hol lakik?

- Azt most nem tudom. Egy ágyon laktam vele a Madách-utcában, de szombaton elitta a keresetét, mivelhogy mindig kocsmázik. Nem is gyütt haza, csak későn éccaka, engem addig a kvártélyos asszony le se hagyott feküdni, azt mondta: - előbb fizessétek az ágyat! - aztán hazagyütt a bátyám, de nem tudott fizetni, aztán kidobtak engemet is, meg ütet is. Engem otthagyott az utcán, azuta nem láttam; azuta hol a ligetbe vagyok, hol a Dunán.

- Aztán betörtél a játékosboltba, igaz-e?

Szepegve, sirva felel a kis betörő:

- Igen.

- Nem tudod-e, hogy lopni nem szabad?

- De tudom.

- Hát akkor miért loptál?

- Mert én is játszani akartam. A többi gyereknek mindnek van játéka. Kardja van, meg puskája, meg katonája, meg csákója. Nekem nincs játékom, meg nem is vót soha. Nem vett neköm se az édös anyám, se a bátyám. Én is szerettem vóna játszani...

A Gellérthegy déli nyulványánál, a bokrok mögött egy huszesztendősnek látszó leány öngyilkosságot követett el. A leány még életben van! - jelentik telefonon.

Az ügyeletes tiszt intézkedik:

- Gyorsan a helyszinére!

Detektivek mennek fel a Gellérthegyre. Ott van az öngyilkos; de még él; nem a földön fekszik, hanem vergődve táncol a szerencsétlen. A nyakát vágta el borotvával, de nyakának csak az egyik részét tudta átmetszeni, több ereje nem volt, ezért nem halt meg azonnal. Csak halódik. Ugy halódik, mint a tyukok, mikor elvágják a nyakukat, aztán a földön vergődve röpdösnek. Ennek a leánynak a vergődése deliriumos halálőrületes tánc. Ide-oda ugrál, forgatja a nyakát; arcából vigyorog a halál. A nyakából csurog a vér; ugatásszerű hang tör ki a torkából...

Piszkos szeptemberi idő van; izzadt párás a világ. A hegy alatt nyujtózkodik a város; az utmentén poros bokrok perzselődnek, lomha felhők usznak az égen és a szürkületben táncol egy leány ... hu ... hu ... hu bugyborékolnak a torkán a hangok..

A szürkületben táncol egy leány... táncol, mert fiatal volt... táncol, mert szeretett...

Táncol, amig egyszerre csak hanyatt vágódik és szétterpeszkedik benne a halál...

- A gellérthegyi öngyilkos meghalt! - szól röviden a telefonjelentés a központi ügyeletre.

Igy megy ez hajnalig, hol vérrel, hol szürkeséggel, hol gyásszal, hol humorral; itt találkozik össze a bün világa: a gonosztevő, akinek már hitvallása a bün; az, aki még csak ólálkodik a társadalom bástyái körül, azt ostromolja, döngeti ... Károsultak jönnek, jogkeresők, panaszosok, az élők krónikáját felváltja a halál krónikája, halálos baleset, gyilkosság, öngyilkosság, a koncertbe néha belehallatszik egy őrültnek sikongása ... Vad izgalmakká tornyosulnak gyakran az ügyelet eseményei, amikor valamely nagy bünügy bontakozik ki hirtelen az éjszakában ...

A rendőrség hivatalos órái reggel nyolc órától délután két óráig tartanak. Az élet azonban nem alkalmazkodik a hivatalos órákhoz, a betörők, gonosztevők, gyilkosok sem alkalmazkodnak a hivatalos órákhoz; az öngyilkosok is nagyon önkényesen választják meg az ő idejüket. A rendőrségnek kell tehát alkalmazkodnia az élethez. Ébren kell lennie mindig! A rendőrségi szolgálat folytonossága érdekében müködik a központi ügyelet délután két órától másnap reggel nyolcig, míg a hivatalos órák ujra elkezdődnek.

A központi ügyelet dolgait egy társtiszt vezetése alatt néhány hivatalnok, egy orvos, egy fényképész, detektivek, lovasrendőrök, rendőrök látják el. A felügyelet rendelkezésére áll két automobil, ha gyorsan a helyszinére kell sietni.

Innen indul ki rendszerint a nagyobbszabásu bünügyek nyomozása is.

Szinte hihetetlen, milyen apparátussal fog a rendőrség ilyenkor munkához. Néhány perc alatt a helyszinen van. Értesiti az összes detektiveket, rendőröket, gyalogos és lovas őrjáratokat az adatokról és a személyleirásról. Szakadatlanul müködik a Roneo-gép, hogy a szöveget, amelyet minden rendőr, minden őrjárat nehány perc alatt kézhez kap, sokszorositsa. Szól az Interurban, melynek egy vonalát a rendőrség a maga számára biztositja. A fővárosból kivezető utakat és a szomszédos falvakba vezető utakat lovasrendőrök állják el.

Ezzel egyidejüleg körsürgönyt menesztenek minden irányba. A körsürgöny is ugy történik, hogy a kapcsolókat lehajtják például Zágrábig mindenütt és az egész vonalon szabad az út. A közbeeső állomások végig mindent meghallanak. Megtörténik néha, hogy mialatt Budapestről felsorolják az adatokat, egy kis álomásról hirtelen csak közbekiállt egy hang:

- Meg van! Ez az! Már megfogtuk! ..."

Dick Manó, Bp., 1913. 150-157. old.

EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Gellért: Egy pesti detektív naplójából < > Győri: Pusztuló nemzedék