EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Tábori-Székely: Bűnös szerelem < > Szántó I.-Tábori: Nyomor és bűn...
A börtön felé
Megtörtént novellák
________________
GEGUS DÁNIEL

 

A bronzbőrű herceg ékszerei

Egyik előkelő budapesti szállóban néhány évvel ezelőtt valami exotikus herceg szállott meg a kiséretével. A bronzosan barnabőrü társaság valahonnan sokat hallott a magyar főváros szépségeiről, vidám éjjeli életéről s kedve szottyant a világjáró utazás kapcsán belekóstolni.

A keleti fejedelmek és fejedelmi sarjak rendesen nagy pompával szokták magukat körülvétetni. Mintha ezzel a sok fényességgel kulturátlanságukat takargatnák.

A mi exotikus hercegünk is pazarul lépett föl, szinte legendakör vette csakhamar szárnyára azt a teméntelen kincset, ékszert és más egyebet, amelyet görnyedő szolgák hordoztak az apró fekete fenség után.

A drága vendégek a szálló egész első emeletét elfoglalták s a dunafelőli erkélyen sokszor föltüntek, amint bámulták a fenséges panorámát.

A kis herceg maga is nagyon jól érezte magát nálunk. Élénk, fürge alakja mindenütt látható volt, ahol csak valami látnivaló kinálkozott s az éjjeli mulatóhelyek vendégei nem egyszer pillantották meg valamelyik inkognitó-páholy mélyén, amint kedvtelve legeltette szemét a produkciókon s élvezettel szürcsölte a gyöngyöző pezsgőt.

Akik jobban megfigyelték a vidám vendéget, azoknak könnyen feltünt kiséretében egy férfi, aki a legbensőbb bizalmasok közé tartozni látszott. Hatalmas, atléta-termete volt, gyönyörü napbarnitott arca, biztos és kellemes megjelenése. Valami komplikált egyenruhát viselt s az érdemrendektől csak ugy ragyogott a melle. Azt beszélték róla, hogy keleti generális, akivel a herceg utazásai közben ismerkedett meg s annyira megkedvelte, hogy magával vitte. Különben minden tekintetben kiváló és előkelő férfiu volt, származásra közel állott a fenséghez.

A herceg pesti mulatozásának a második hetében történt, hogy a szálló tulajdonosa megjelent a főkapitányságon s titokzatos följelentést tett.

Rettenetes trémában vagyok, - kezdte mondókáját - mert olyan dolog történt éppen most a szállómban, ami annak jóhirét tönkreteheti. És ezzel én is holt ember vagyok.

Szánalmasan reszketett az ember.

Tetszik tudni, hogy a herceg kiséretével a szállómban lakik. Egész héten nem volt semmi baj, a fenséges vendég és kisérete teljes megelégedését fejezte ki. Ma azután beütött az istennyila. Reggel korán lelkendezve rohant hozzám egyik alkalmazottam, hogy a herceg sürgősen hivat. Azonnal jelenjek meg előtte...A fenség szobájában fogadott. Rettenetesen fel volt indulva, a szeme csak ugy szikrázott.

Fogadós úr! - rivalt rám francia nyelven - önnek a szállójában tolvajok vannak.

Lehetetlen!

De igenis - rikácsolt ő fensége. - Ma éjjel vagy reggel valaki ellopta az asztalomra kirakott ékszerek közül legértékesebb brilliáns-melltümet. Szivalaku aranytü volt, végig brilliánsokkal kirakva. A személyzet között tolvajnak kell rejtőznie.

Fenség, - szóltam meggyőződéssel - a személyzetem csupa válogatott, becsületes emberekből áll. Azokért jótállok. Különben is nem tudnám, hogyan került volna be közülök valaki fenséged szobájába. Hanem a környezet, a kiséret...

A környezetem nem mer meglopni, mert tisztában van a következményekkel - mondta dühösen a herceg. - Csak a személyzet között lehet a tolvaj.

Bocsánat fenség, - jegyeztem meg alázatosan - végre is nem tartom kizártnak, hogy ugy van. Miután szállóm jó hire is kockán forog, teljes világosságot akarok magam is deriteni a kellemetlen ügyre. Megyek a rendőrségre, de addig is kérem fenségedet, hogy ne üssön egyelőre zajt. Hátha elriasszuk vele a tolvajt. Tegyen ugy, mintha mi sem történt volna, további lépéseinket a rendőrség irányitásától teszszük függővé.

A herceg belátta, hogy igazam van s megigérte, hogy hallgatni fog. Most hát itt vagyok és kérem az urak közbelépését. De minél kevesebb zajjal történjék a nyomozás...nagyon kérem.

A fogadós előadása meglehetős konsernációt idézett elő a rendőrségen. Azonnal mozgositották az egész detektivtestületet s a főkapitány bizalmából a nyomozás vezetése az én kezembe jutott.

Azzal kezdtem, hogy alkalmas időben megjelentem a szállóban s ott helyszini szemlét tartottam.

Megállapitottuk, hogy a herceg a mult éjjel későn jött haza, szobájába csak a kiszolgáló inasa kisérte be, aki a levetkőztetést is végezte. Ez a szolga fajbeli volt, régi hüséges cseléd s a szomszédszobában aludt. Elmondotta a lefekvés körülményeit. A kérdéses tüt ő vette ki a herceg nyakkendőjéből s a többi ékszerrel együtt egy kézitáskába tette, amelyet az éjjeli szekrényen hagyott. A táska nem volt bezárva.

A herceg szobájából csak két ajtó vezetett ki. Egyik a szolga szobája felől, a másik a folyosóra. Ez utóbbit, amikor ura lefeküdt, a szolga belülről elzárta.

Ilyenformán csak két eset volt lehetséges. Vagy a hüséges szolga dugta zsebre az ékszert, vagy a folyosóról nyiló ajtón jött be valaki, amikor a herceg már elaludt s a szálló elcsöndesült.

A szolga hüségéhez szó nem fért. A herceg még apjától örökölte s ha lopni akart volna, ezernyi más és jobb alkalma lett volna hozzá.

Maradt a másik föltevés. Sem a szomszédszobában alvó szolga, sem maga a herceg nem vettek észre semmi zajt, pedig a szolga azt beszélte, hogy ébrenalvó. A szomszédszobák lakói sem hallottak semmit, a személyzet sem látott a folyosón semmi különöset. Pedig hát egy alkalmazottnak feladata volt időnkint végigjárni a folyosót s néhány percre megállni a fenséges úr ajtaja előtt.

A folyosóra vezető ajtót megvizsgáltam, azon erőszaknak vagy feszitésnek nyoma sem volt. Szemügyre vettem a folyosón végigfutó szőnyeget s a szoba padlóját, de nem tudtam felfedezni a legkisebb utbaigazitó nyomot sem.

Pedig hát mégis csak a folyosóról kellett bejönnie a tolvajnak. Bizonyos, hogy furfangos gonosztevővel állunk szemben, aki érti a dolgát.

Egyelőre arra kértem a herceget, hogy tartsuk titokban a dolgot, amig valami gondolat ki nem alakul bennem a tolvaj leleplezésére. Addig talán oszszon be a kiséretébe, hogy egy kicsit körülnézzek az emberei között.

A herceg szivesen tett eleget kérésemnek s én már aznap észrevétlenül a kiséret közé csempésztem magamat.

Ha a tolvaj kézrekeritésének a gondolata le nem foglal, ugy - érdekes embertanulmány kinálkozott volna a számomra ezek között az exotikus alakok között. Gondolkozásuk, életmódjuk annyira eltérő a miénktől, mintha ne is egy planéta lakói lettünk volna.

Eleinte lekötötték a figyelmemet, de nemsokára teljes érdeklődéssel a herceg barátja és utitársa, az ordókkal kirakott, hatalmas termetű katona felé fordultam. Kellő távolságból s észrevétlenül kezdtem figyelni s vigyáztam arra, hogy viszont ő benne magam iránt ne keltsek érdeklődést.

Hamar tisztába jöttem azzal, hogy teljességgel más fajtából való, mint fenséges utitársa és kisérete.

Kiejtéséből és akcentusából azt vettem ki, hogy szláv eredetű, talán orosz. De akkor minek rajta az a furcsa egyenruha s mit keres ebben a társaságban?!

Láttam, hogy a herceg nagyon kedveli s ő maga rajta van, hogy bizalmát el ne veszitse. A herceg szobájában sokszor megfordul s ritkán marad el a kiséretétől. Szobája a folyosó végén volt, jó távol a fenség szobáitól.

Más konstatálni valót nem találtam a generálison jó ideig. Egyszer azonban, amikor valami éjjeli kirándulásról tértünk vissza, a herceg ajtaja előtt a bucsuzkodásnál észrevettem, hogy a generális, amikor az ajtó már félig bezárult, hirtelen mozdulatot tett a kilincs felé. Olyan villámgyors volt ez a mozdulat, hogy aki nem fixirozta teljes makacssággal tekintetét a cifraruhás atlétára, lehetetlen volt meglátnia.

Mikor a folyosóról mindenki eltakarodott, csöndesen odalopoztam az ajtóhoz s vizsgálni kezdtem. Az ajtónyiláson gyöngén szürődött ki a villanyfény tehát nem volt teljesen becsukva. Egyszerre léptek közeledtek s valaki a kulcsot belülről megforditotta. Ez a herceg szolgája volt. A herceg tehát már lefeküdt s aludni készül. Nem volt veszteni való idő.

Gyöngén megnyomtam a kilincset s lassan kinyitottam az ajtót.

A herceg ágyban feküdt már, a szolga ott motozott az ékszerekkel az éjjeli szekrényen.

Herceg úr, - sugtam halkan - én vagyok. Meg ne ijedjen.

A herceg is, a szolga is megdöbbenve néztek rám, különösen a szolga, aki csak pár perccel előbb zárta be az ajtót.

Hogy jött be? - kérdezte a herceg.

Az ajtó nem volt bezárva. Most azonban ezt nem magyarázom meg. Elég annyi, hogy a tolvaj ma meg fog jelenni. Arra kérem hát fenségedet, hogy menjen át a szolgája szobájába s töltse ott addig az éjt, míg én a madarat elcsipem. A szobáját engedje át nekem.

A herceg készséggel pattant ki ágyából és elhagyta a szobát. Megigérte azonban, hogy nem alszik el, a szolgája pedig az ajtónál fog leselkedni fegyveresen, hogy a szükséges pillanatban segitségemre lehessen.

Én pedig befeküdtem a herceg ágyába s csöndesen várakoztam. A feszült várakozásban órák teltek el...semmi nesz. Megsejtett valamit az ipse?

Valami finom, alig hallható lélekzés ütötte meg egyszerre pompás hallószervemet. Az ajtó felé fordultam.

Magas, fekete árny közeledett teljes nesztelenséggel az ágy felé. Valóban olyan volt, mint egy sötét kisértet. Szinte ugy látszott, a levegőben lebeg s gyönge idegzetü ember holtraijedt volna tőle.

A fekete árnyék közel hajolt hozzám. Azt kémlelte, alszik-e a herceg. Mikor szabályos, mély lélegzetemet hallotta, tovább lebegett s megállott az éjjeli szekrény fölött. Egészen háttal nekem. Hangtalanul nyitotta ki az ékszertáskát s szedte ki a drágaságokat.

Ugy látszik, ma többet akart zsákmányolni, mint első izben.

Ebben a pillanatban, mint macska, ugrottam a nyaka közé.

A fekete árnyék elorditotta magát s térdre esett.

A másik percben már összeszedte bátorságát s elszántan fordult ellenem, akiről azt hitte, hogy a herceg vagyok. Gondolta, könnyen elbánik az ilyen apró emberkével. Elszánt dühvel kapott meg s a földre vágott.

Kritikus helyzetbe kerültem, mert a fekete kisértetnek acélizmai voltak.

Szerencsémre a másik szobából előrohant a szolga, hirtelen felcsvarta a villanyt és segitségemre jött. Kettőnknek azután sikerült a kisértetet ártalmatlanná tenni.

Ijedt arccal jelent meg a szomszédszoba küszöbén a herceg, aki a talpraállitott fekete kisértetben meglepetten ismerte föl bizalmasát és utitársát - az érdemrendes, exotikus generálist.

A derék katonáról azután sok fura dolog derült ki. Nem volt ő katona soha, legkevésbé generális, de világjáró szélhámos és szállótolvaj. Minden európai nagy város rendőrsége ismerte már. Az volt a trükkje, hogy nappal bent élt, mint elsőrendü gentleman, a társaságban, éjjel meg álöltözetben lopódzott a gazdag barátai szobáiba s meglopta őket. Tetőtől-talpig fekete selyemtrikó volt a "kirándulási kosztümje". Ezért nézett ugy ki s lebegett oly nesztelenül, mint valami kisértet.

Az exotikus fenség, amikor előkerült a minap ellopott tü is, kissé boszankodva, de azért vidáman jegyezte meg:

Ezután jobban megválogatom az európai barátaimat.

Nagyharang, Bp., 1912. 49-56. old.

EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Tábori-Székely: Bűnös szerelem < > Szántó I.-Tábori: Nyomor és bűn...