Pest és Buda teljes leírása
________________
SCHAMS FERENC

 

Hazai könyvaukciók állandó sikerdarabja, Budapest-gyűjtők bibliája Schams két munkája. Nem sorolhatók egyértelműen az útika- lauzok műfajába, de az adatokban gazdag, részletes városleírásokat hosszú időn át forrásként használták az útikönyvírók.

Schams Ferenc 1780. december 2-án született a csehországi Leitmeritz- ben. A prágai egyetemen gyógyszerészetet tanult, a fővizsgát Bécsben tette le. Ezután nemsokára Magyarországra jött, és Péterváradon nyitott patikát. 1817-ben azonban felhagyott tanult szakmájával, hogy azzal foglalkozzon, ami a legjobban érdekelte: a szőlészettel. Beutazta az ország bortermelő vidékeit, majd a fővárosba költözve a Sashegy alján berendezte hazánk első szőlőiskoláját, ebbe megyénként és fajonként összegyűjtött szőlőket ültetett. Szerkesztője volt az első magyar szőlészeti és borászati folyóiratnak ( Magyarország Bortermesztését s Készítését Tárgyazó Folyóírás 1836-39), szakkönyveket írt ( Képzetek a jószágoknak arendálásáról Magyarországban , Pest, 1824; Magyarország szőlőmíveléséről Pest, 1830; Ungarns Weinbau Pest, 1832; Kritikai vizsgálódások a magyarországi szőlőtermesztés gáncsai és fogyatkozásai körül Pest, 1834), tagjává választotta több külföldi gazdasági és tudományos társaság. 1839. május 11-én halt meg a Baranya megyei Lakipusztán.

Pest német nyelvű leírását 1821-ben adta közre, kiadója a pesti Hart- leben-cég volt, és a több mint 500 oldalas (kihajtható rézmetszetű címképpel ellátott) könyvet Anton Strauss nyomtatta Bécsben. Mint az előszóban írja, a város az utóbbi években olyan változásokon esett át, hogy a korábban (1802-ben, 1804-ben, 1815-ben) megjelent címtárak, a történeti összefoglalások kivételével, teljesen használhatatlanná váltak. Ez indokolta műve létrejöttét, amelyben jól áttekinthető rendszerbe foglalt minden tudnivalót. Már néhány fejezet felsorolásából is kiderül, milyen hatalmas munkát testesít meg a kötet: "A város kora, neve és története - Földrajzi fekvés, éghajlat, időjárás - A Duna - A hajóhíd - Pest és Buda látképe - Általános megjegyzések a város növekedéséről és szépítéséről - A város külső állapota - A városrészek áttekintése - Nevezetes épületek - Divat és luxus - Vallás - Oktatási intézmények - Irodalmi és művészeti intézmények - Jótékonysági intézmények - Kórházak - Szórakozási lehetőségek - Hivatalok - Kereskedelem stb." Schams azonban többre vállalkozott az adatok összegyűjtésénél: "Hároméves itt-tartózkodásom alatt egyetlen alkalmat se mulasztottam el, hogy mindent magam vegyek szemügyre." A valóságnak minden szempontból megfelelő képet akart festeni: "Mivel nem vagyok született pesti, csupán pár éve lakója a városnak, talán őszintébben tudok beszélni róla, és nem érhet az a gyanú, hogy elfogultságból elhagyom a sötétebb színeket. De hát hűséges lehet egy olyan festmény, amelyről hiányoznak a sötét ecsetvonások? Nyilvánvalóan nem" - magyarázza az előszóban.

Könyve kritikai és közönségsikerén felbátorodva egy évvel később, 1822-ben Buda leírását is megjelentette. Az előzőnél is vastagabb (csaknem 700 oldalas), kihajtható litografált és rézmetszetű látképekkel díszített kötet az Egyetemi Nyomdában készült. Hogy nem lehetett rossz üzlet a mű kiadása, arról az előfizetők névsora tanúskodik. Lakóhelyük ábécérendjében, Aradtól Zircig - József főherceggel az élen - 66 oldalon át sorakoznak a nevek.

Mindkét kötetből néhány jellegzetes, rövid fejezet fordítását olvashatják.

Vollstndige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungern
Pest szabad királyi város teljes leírása (1821)

Vendégfogadók és vendéglők

Egy város vendégfogadói az idegenek számára mindig is fontos szükségletnek számítottak, éppen ezért korántsem mehetünk el mellettük szó nélkül, annál is kevésbé, mert a szokásos vásári időszakokban kivált nagy irántuk a kereslet.

Sok van belőlük valamennyi városrészben, méghozzá az utazók minden osztálya számára. A pesti vendégfogadókat három osztályba sorolom, ugyanis külső megjelenésük, belső kényelmük és áraik különbözősége már eleve megkülönbözteti őket egymástól.

Az első osztályba tartozók: a Magyar Király a Színház téren, a Hét Választófejedelem a Váci utcában és a Fehér Hajó a Hajó utcában. Mind a három jó a maga nemében, talán kiválónak is mondhatnók, kevés hozzájuk hasonló van az országban. Nagy előnyük, hogy mindegyikhez tartozik kávéház is, ahol az idegen mindig talál magának társaságot és szórakozást, még az engedélyezett játékok kedvelői is kielégíthetik szenvedélyüket. A lakószobák kivétel nélkül ki vannak festve; legnagyobbrészt jól, olykor pompásan bútorozottak; fűtés nélkül személyenként napi 2-3 forintért vehetők ki, de vásár idején 4-5 forintot kérnek értük. A mostani fogadósok többnyire szolgálatkész emberek, szóval és tettel segítenek az idegennek. Nincs hiány jártas háziszolgákban sem, akik szükség esetén egy kis jutalom fejében mindennemű szolgálatra igénybe vehetők.

Az úgynevezett társas asztal ( Table d'hôte ) ritkább, mint egykor volt, az idegen általában a vendégszobában étkezik délben és este a rendelkezésre álló étlapról, amelyről gyomra igényeinek vagy pénztárcájának megfelelően választhat.

A második osztályba sorolhatók: az Arany Sas az Újvilág utcában. - A Két Pisztoly a Józsefvárosban. - A Két Oroszlán a Széna téren. - A Hattyú a Kerepesi úton. - A Postakürt az Országúton.

Ezek mind jól megépített, többségükben emeletes házak, különszobákkal és elegendő istállóval. A különszobák itt már jutányosnak mondhatók.

A harmadik osztályba a nagyszámú cégéres vendégfogadót sorolom, amelyek a külvárosi részeken mindenütt megtalálhatók, és általában a kevésbé tehetős utazókat szolgálják. Mint például a Fehér Bárány, a Trombitás, az Elefánt, a Griff, a Csillag, a Retek, a Három Szív, a Vörös Kereszt - valamennyi a Váci úton; a Griff és a Fehér Ló a Hatvani utcában; a Három Rózsa, a Két Medve, a Fehér Farkas és a Szövetség a Soroksári úton stb.

E beszálló fogadók mellett, amelyek a vendégeiket mindenkor étellel, itallal is ellátják, az idegen még számos vendéglőt is talál, ahol délben és este étlapról választhatja ki az éhségét csillapító fogásokat. Közülük a legnépszerűbbek: a Vadászkürt a Kis Híd utcában, a Három Szerecsen az Úri utcában, a Három Tigris a Színház téren, a Három Fekete Ló a Lipótvárosban, a Fekete Bárány a Hajó utcában, az Arany Kéz a Régiposta utcában, a Weppel kávéház a Szervita téren, valamint a Sebestyén téren, a Festetics házban található kávéház.

A mostani kedvező viszonyok között az ember 1-2 forintért már jól megebédelhet, bár vannak vendégfogadók, amelyek még jutányosabb árakkal várják a betérőket.

Nyilvános kerthelyiségek

Pestnek csupán két elsőrangú nyári mulatóhelye, kertvendéglője van, nevezetesen a Tretter György-, közönségesen György-kert a Lipótvárosban és a gróf Beleznai-kert a Kerepesi úton. Mindkettő kellemes, árnyas, területére nézve nem nagy, a változtatásoknak köszönhetően barátságos kert. Délidőben, de még inkább esténként gazdagon megrakott asztalokkal, jóféle borokkal várják a betérőket. A kiszolgálás jó és gyors, és nem kerülheti el az idegen figyelmét, hogy a pesti publikumnak éppúgy kedvence a sült csirke, mint a bécsieknek. Tagadhatatlan, hogy a jelenlévők tarka sokasága kétszeresen is élvezheti az édes életet, amikor az éji órákban a kivilágított ösvényeken a lombokra vetül a fény, és dallamok hangjai lengedeznek szelíden. A vendégeknek pedig illik a körbehordozott kottalapon elhelyezniük a jó zenéért járó adományt, ami mindenki számára magától értetődő, ha a magyar Rossiniról, Biharyról és zenekaráról van szó. [1]

Vigasztalhatatlanak lennének a pestiek, ha hozzátartozóikat legalább egyetlen alkalommal nem csábíthatnák el ide esti órán egy kis lakmározásra, kiváltképp, ha a kalendárium szentjei névnapra és ennek okán vidám tivornyára figyelmeztetnek. E két nyilvános szórakozóhellyel koránt sincs vége a sornak. A szabad idő változatos eltöltésére a külvárosi részeken még számos kisebb kerthelyiség nyújt alkalmat, ahová a közönséget főleg a jó italokkal lehet becsalogatni.

Sétányok

A Kemnitzer ház előtt a hídhoz néhány fasor csatlakozik - frissen ültetett, ám nehezen megéledő fákkal - a megerősített Duna-parton, amely a pestiek kellemes esti sétahelye lehetne, ha nem háborgatná őket az arra kocsikázók által fölvert elviselhetetlen por. Több padot is elhelyeztek ott, amelyet esténként sietve foglalnak el a paloták és házak falainak szorításából kiszabaduló életvidám pestiek, hogy elábrándozzanak a szabad természetben, a fiatal hársak és akácok alatt, legfőképpen pedig az örökké nyüzsgő híd forgatagát szemléljék. Az előkelő társaságot különféle frissítőkkel szolgálják ki.

Kellemes sétára csábít a hajóhíd az esti alkonyatban, amikor a kocsik erős dübörgése kissé alábbhagy. Már régebben fölfigyeltem e híd elbűvölő fekvésére, és úgy hiszem, nem is ajánlhatnék kellemesebb sétát senkinek sem a város közelében.

Szórakozóhely a köznép számára

A köznép is megtalálta a saját helyét a társalgásra, ahol szabad teret adván a maga többé-kevésbé korlátozott szellemi képességeinek, véleményét kifejezésre juttathatja. A Duna-part, kiváltképp az úgynevezett bolthajtásnál, a görög templom közelében, az öreg és fiatal katonák, valamint az ott gyakran megforduló hajós népség kedvenc helye. Különösen vasár- és ünnepnap lepik el ezt a helyet nagy számban az emberek, akik között olykor mulatságos vagy akár komoly jelenetek is zajlanak.

Néhány őszinte megjegyzés

A város egyik legfőbb kellemetlensége a mindkét nemből származó koldusok hada, akik a keresztényi könyörületet kihasználva tartják fönn magukat. Taglejtéseikkel megindítóbban hívják fel a figyelmet a jótékonykodás keresztényi kötelességére, mint nem egy prédikátor. Szemüket forgatják, az égre bámulnak, összekulcsolják a kezüket, jajveszékelnek és sírnak. Bár mindennap tömegével vannak olyan kéregetők az utcákban és tereken, akik erőszakoskodásukkal megfélemlítik a járókelőket, számukra mégis a hét utolsó munkanapja az általános gyűjtés napja. Seregestül látni szánalmas rongyokba és ruhacafatokba burkolózott embereket, akik házról házra járnak, egyik helyen ilyen-olyan adományokat kapnak, másutt elutasítják őket. Sokkal nagyobb tömegben árasztják el azonban a várost a négy országos vásár idején, amikor is joggal feltételezhető, hogy e hasznot hajtó időkben az összes kolduló spekuláns közelről s távolról ide sereglik. A legváltozatosabb módokon csikarják ki az idevalósiak, de még inkább az idegenek részvétét valódi és színlelt testi fogyatékosságuk gyakran undorító föltárásával, miközben az ember alig tudja elrejteni a mosolyát némely esdeklés láttán, hallatán. Itt ül egy vak, és szent énekeket énekel; ott egy basszushang mormolja a szentek legendáját egy régi fóliánsból; itt vak apját vezeti a fiú rongyos kabátujjánál fogva, metsző hangon kántálva, amit még bántóbbá tesz egy törött hegedű hamis nyikorgása; mindjárt mögöttük egy sánta nőszemély tűnik fel színleg beteg szomszédasszonyával; olyanok is vannak, akik levágott kezük vagy lábuk csonkját mutogatják. A legundorítóbbak azonban a kiütésekkel és sebekkel borítottak, akik ráadásul a tekintetünket is magukra vonzzák.

Vollstndige Beschreibung der königl. Freyen Haupt Stadt Ofen in Ungern
Buda szabad királyi főváros teljes leírása (1822)

A Tabánnak nevezett Rácváros

Budának ezt a legrégibb részét egykor Kis Pestnek hívták, és már I. Lajos idején is állt a nevezett helyen, bár a Sáros-fürdő közelében lévő Erzsébet- falvával együtt a szemközt fekvő Pest város fennhatósága alá tartozott. A törökök alatt a Rácváros a Krisztinavárossal együtt csaknem egységes egészet alkotott, »hosszú külvárosnak« nevezték.

Manapság házainak számát tekintve minden más városrészt fölülmúl; a kis házikók java része hol egyenes, hol szabálytalan irányban tagozódik a Gellért-hegy északi lejtőjén, a kis házikók mint madárfészkek tapadnak a sziklára. A figyelmes vándor szemében csupán a vidéki egyszerűség és a kisigényűség benyomását keltik. Még egy sor nem sokkal jobb lakás alkotja a Gellért-hegy vékony szegélyét a tovasiető folyam partján, egészen a Sáros-fürdőig, alig adván helyet a postaút sűrű forgalmának.

Az 1810-i gyászos tűzvész óta szabályosságát és külső díszeit illetően sokat nyert ez a városrész. Korábban (mint egykoron a prágai Újvárosban) kolbászsütő asszonyok szegényes lacikonyhái és egyéb boltocskák népesítették be az utcákat és tereket, megcsúfolván a szépérzéket. Mostanra vissza- húzódtak a házak földszintjére, egyenes, szabályos utca vezet a kastélykaputól a Híd-fürdőig és egy másik utca a hídtól odafelé, mindkettőn csaknem befejezték az újjáépítést, a romok helyén ízléses, emeletes házakat emeltek. A szabálytalan utcácskák nagy része ezáltal szélesebb lett, itt-ott lehetőség szerint a perspektíva alapelveinek is megfelelnek. E város nyugati határvonalát semmi sem jelöli. Záróköve a később említendő kocsigyár.

Krisztinaváros

Ameddig a járókelő szeme ellát, a vidéki természet varázsa ragadja meg. A bájos Krisztina-völgy [2] sokféle arcát mutatja, és festői tájat alkot takaros házaival meg szép kertjeivel. A nyugalom, melyben ez a táj - távol a hangos, viharos világtól, de lakóinak fáradozását bőségesen megtérítve - virágzik, felkelti a lélek belső kívánságát, hogy a béke arany bőségszaruja még sokáig ki ne fogyjon. Az évek során kéz a kézben jár itt a honi kultúra a szép természettel, áldásaival mosolyog vissza a háza ablakából kitekintőre.

Ebben a városrészben, különösképpen pedig a Városmajor szomszédságában, hétköznapokon általában remetei csönd uralkodik, amelyet semmi egyéb meg nem tör, mint a vallásos nép áhítatos igyekezete az ismert Mária- vagy közönséges nevén Kéményseprő-kápolna kegyképéhez. A vasár- és ünnepnapok délutánjain aztán benépesülnek a Városmajorba, a Zugligetbe vagy a Szép Juhásznéhoz vezető utak. Hatalmas kiterjedésű ez a sokszor össze nem függő városrész, amely a Várhegy északi oldalán az országúttal is érintkezik. Minden városi kerület közül talán egyedül a Krisztinaváros kínál még teret a nagyarányú bővítéshez, ha a szükség - mint jelenleg is - úgy hozza. A vidéki természet eme szép pántlikájába egy pompás virágot szőttek bele, a Horváth-, a valamikori gróf Nitzky-kertet. A felső végénél található mulatóház nem nagy, nem is fényűző, de bájos és hívogató. A kőlépcsőn lejőve az ember narancs- és citromfák között andalog, mintha csak Camoens hazájában lenne, a barátságos virágmezőn át az árnyas fasorokig, amelyek két oldalán francia ízlés szerinti kert virít, és átszelik a földbirtok nagy részét. Szelíden, kellemesen váltakoznak sorban a látnivalók, egyik kedvesebb és meglepőbb, mint a másik. A kertet két oldalán kikövezett csatorna osztja ketté, amely csörgedező, de olykor viharosan zúduló hegyi vizével nagyszerűen illik ebbe a környezetbe. Végül egy ösvény vezet - mintha csak az emberélet útvesztőjén haladnánk végig - az angolkertbe, amelynek friss koloritja egésszé olvasztja a részeket. Csak sajnálni lehet, hogy a 14 holdnyi területet elfoglaló magas körfal helyén nem áll egy kecses palánkkerítés, hogy a szerényebb sorsú vándor legalább egy kellemes pillantást vethessen erre a földi paradicsomra. A Várhegynél lévő új, költséges park pompás látványáról egy másik fejezetben szólunk. A tőszomszédságában fekvő hatalmas, szabad völgyfenék a jól ismert Generális-rét, amelyen katonai gyakorlatokat és ünnepségeket rendeznek.

Futólagos szemlém itt véget ér. Egy nagyon is korlátozott megfigyelési terv alapján jártuk be az egésznek egyes részeit; a sok nevezetesség, amelyet utunkon találtunk, csak pár szál virág egy nagy kertben, amit az ember minden baj nélkül letéphet és magával vihet. Nagyobb és hasznosabb tapasztalatot nyújt az a mérhetetlen mennyiségű termény, gyümölcs, melynek gazdagságát a távolból csodálhatjuk meg, mivel csűrjeink túl kicsik a befogadásukra. Tekintetünket máris egy nem kevésbé gyönyörködtető térség vonzza, ám az éppen most befejezett utazástól fáradtan egy kicsit megpihenünk a csobogó patak homokos partján, szembenézve a Várral, amely alatt időzünk.

A művészet és a mesterségek csodái, amelyek körülvesznek bennünket, az egész arculatáról nem törölhetik le a gyermekkor vonásait. Ez az iszonyatos kőtömeg, ezek a templomok, ezek a paloták, ezek a házak a mi korunk, a mi nemzedékeink művei, egyben beszédes bizonyítékai az emberi alkotóerő hatalmának. I. Lipót tettereje ledöntötte a félholdat a török mecsetek tetejéről, igaz, sok keresztény vér árán szerzett vissza minden arasznyi puszta földet, de győzelmet aratott önmaga és utódai számára, a kihalt helyet a művészetek, a tudományok műhelyévé, népe kultúrájának bölcsőjévé változtatta.

Mindezt tökélyre vinni, mint tapasztalhattuk, elég volt két emberöltő. Újra meg újra felidéződnek bennem a királyi székhely korábbi századai. Ott állnak a régi világ büszke emlékművei: vajon mi várhatunk-e jobb sorsot? - Tíz évszázad múltán talán egy magyar történettudós ír majd a mai magyar Nápolyunk romjairól, és könyvem töredékeire hivatkozik.

[1] Ki ne ismerné a híres és kedvelt Bihary eredeti ötleteit, amelyekkel sikerült gazdagítania a fantáziadús magyar zenét. Ő volt és ma is ő az egyetlen őstehetség, aki a kotta ismerete nélkül, csupán saját ihletett képzelőerejére támaszkodva, hegedűjéből elővarázsolja a magyarok zenei világát. A tökély bármily magas fokát érje is el a zeneművészet, úgy vélem: csak a magyar témájú muzsika képes, Bihary szellemében, az örömnek és egy leírhatatlanul édes érzésnek a könnyeit előcsalogatni. Amíg létezik magyar zene, Biharyt megőrzi a hálás emlékezet, mert vitathatatlanul ő a legnagyobb alkotó a magyar nemzeti, tánc- és verbunkos zene világában.

[2] Egykor Székesfehérvári-völgy volt a neve, és mai elnevezését az elhunyt Krisztina főhercegnőről, Szász-Teschen Albert herceg feleségéről kapta.