"Igazi méltatás a múltakban nem adatott meg Heltainak. [...] Nem mintha pályája nem lett volna gazdag sikerekben: színdarabjait többnyire meleg elismeréssel köszöntötte a színházi kritika s lelkesen a színházi közönség; egy-egy kötet regénye, elbeszélése mindig elfogyott annyi példányban, amennyinél egy kiadó bőven megtalálja számadását, verseit kedvelték, kabaré-verseit különösen, de mindig volt valami enyhe fenntartás ebben az elismerésben, valami kihangsúlyozása annak, hogy az elismerés a szeretetreméltó írót, a kedves bölcset, az emberszerető emberábrázolót illeti meg, kit azonban még mindig egy lépés választ el attól, hogy a magyar írók legelső sorában foglaljon helyet. Arról nem beszélek, hogy ezek a vázlatosan ideiktatott jelzők: 'szeretetreméltó író', 'kedves bölcs', 'emberszerető emberábrázoló' már magukban is elégségesek arra, hogy emberüket jeles írónak kvalifikálják, de Heltai Jenő ezeknek az írói és nyilván emberi tulajdonságoknak méltó reliefet tudott adni a magyar szónak művészi erejével, melynek - a modern magyar szépprózának - mestere volt, mint előtte kevesen s utána pedig az általa kimunkált talajon továbbépítve."[1] - írja Fenyő Miksa, a Nyugat folyóirat szerkesztője Heltai-nekrológjában. Az írásban foglalt vélekedés érvénye mit sem avult az azóta eltelt csaknem fél évszázadban. Heltai azóta is gyakran megjelentetett regényei, folyton újraválogatott novellái, emlékezései, humoreszkjei rendre meghálálják a kiadók törődését, a huszadik század első felének magyar irodalmából tematikusan szemezgető antológiák szerkesztői mindig találnak lírájában, kisprózájában az adott kötetből elhagyhatatlannak ítélt írást, a magyar irodalom mestereit felsorakoztató sorozatokban feltétlenül szerepel regényeivel, elbeszéléseivel, színdarabjaival. Ugyanakkor a mindhárom műnemben jelentőset alkotó író életművét feldolgozó szakirodalom mindmáig az egyes kötetek elejére vagy végére illesztett rövid, kedvcsináló szövegekre vagy valamilyen évforduló szülte, kurtán összegző sajtóbeli megemlékezésre szorítkozik: a művek üveglapjáról hiányzik a foncsor.
Amikor a Budapesti Negyed megbízott egy Heltai-szám összeállításával, először e hiányt pótoló tanulmánykötet egybeszerkesztésének gondolata merült fel bennem. Úgy találtam azonban, egy ilyesfajta kötet elsősorban a részletekre vetne fényt, pedig először, alapvetésként, sürgetőbb szükség lenne az életmű egészének felmérésére, áttekintésére, ami majd kedvet ad a későbbi, aprólékosabb kutatásokhoz, s egyszersmind hasznos forrásuk is lehet. Ekkor jutott eszembe Rónay László szép Kosztolányi-könyve, a Ki volt ez a varázsló?[2], amelyben annyit búvárkodtam s nem csappanó érdeklődéssel búvárkodom ma is. S minthogy az eddig kötetbe nem gyűjtött, de folyóiratokban fellelhető, javarészt Heltai életében megjelent cikkek, kritikák, tanulmányok száma temérdek, s Heltai művészetét a kortárs irodalom olyan nagyjai kísérték szüntelen figyelemmel, mint Ambrus Zoltán, Kosztolányi, Karinthy, Füst Milán, Schöpflin Aladár vagy az előbb idézett Fenyő Miksa, hát máris készen állt e sajátos műfajú kötet terve.
Egy kicsit legyen breviárium, tehát kapjanak helyet benne az életmű egyrészt legismertebb, tehát népszerű, másrészt alig ismert, tehát csemegének számító részletei - ugyanakkor mégse legyen csupán breviárium, azaz szemelvénygyűjtemény: a választott Heltai-idézetek váltakozzanak, sőt gyakorta feleseljenek a szekunder irodalommal. Ily módon nem egy újabb Heltai-mű kerül kiadásra - hiszen az új összefüggésekbe illesztés a Heltai-idézetekből is az élet és az alkotás egészét tükröző szakirodalmat teremt -, hanem végtére mégiscsak egy tanulmánykötet, amelynek erényeiért és a szubjektivitásból adódó, bizonnyal számos hibájáért és hiányáért egyaránt a szerkesztő felelős.
Munkám során két lényeges szempont összeegyeztetésére törekedtem. Egyfelől igyekeztem a Heltai-életmű gazdagságát annak kibontakozásában bemutatni, egyszersmind az életút fontosabb állomásainál is meg-megállni - azaz áttekintésemet a lehető legteljesebbre kerekíteni. Teljesség alatt természetesen nem mennyiségi teljességet értek, sőt. A legjellemzőbb részletek és pillanatok megelevenítésével sokkal inkább ajzani szeretném az olvasó kíváncsiságát, mint kielégíteni. Ha, ennek a könyvnek hála, nagyobb érdeklődéssel fordul a Heltai-művek felé, célomat máris boldogan elértem.
A másik szempont éppen e cél legfontosabb eszköze: az olvasmányosság. Nem elrettentő adathalmazt, hanem izgalmas olvasnivalót remélek az érdeklődő kezébe adni. Benyomásai a tükrökbe tekintve lépésről lépésre, lapról lapra gazdagodjanak, színesedjenek, és élmények során át haladjon az ígérettől ennek fokozatos-folyamatos beteljesüléséig. Ne csak művek részleteiből, de a hívek és a bírálók véleményéből is ítélkezhessék; vitázzék és bólogasson. Ismerkedjék egy íróval, akit a perszekútor-esztétika hol erkölcsi, hol faji, hol osztályalapon marasztalt el, és akinek minden sorából mégis a szépség, a harmónia iránti örök lelkesedés világít.
Helyük lehetne talán az előszóban a Heltai egyéniségét jellemző, művét méltató, magvasnak szánt gondolatoknak, az azon való merengésnek, hogyan feszíti a szemérmes embert a megnyilatkozás vágya, vagy hogy a műveiből sugárzó derűt miként ellenpontozza a fanyar lemondás - de úgy hiszem, az effajta tűnődést jobb az olvasóra bíznom. Ha válogatásomban nem leli kedvét, néhány patetikus mondat úgysem lenne több szerecsenmosdatásnál - ha pedig igen, hát alighanem pontosabban s érdekesebben fogalmazza meg magának, mint az nekem sikerednék. Így mindössze köszönetet szeretnék mondani a Budapesti Negyed-nek a felkérésért, s a hosszúra nyúlt munkát kísérő és segítő figyelemért.
Győrei Zsolt
[1]
FENYŐ Miksa: Feljegyzések a "Nyugat" folyóiratról és környékről. Pátria, Kanada, 1960.
[2]
RÓNAY László: Ki volt ez a varázsló? Kozmosz, Bp., 1985.