AZ OLVASÓHOZ
 

A Budapesti Negyed ezúttal teljes számát egy napló közlésének szenteli. A napló 1944. március 14-e és 1945. március 5-e között keletkezett. Az időpontok bizonyos értelemben önmagukért beszélnek: a feljegyzések a német megszállás előtti napokban kezdődnek és addig tartanak, amíg egy orosz katona "zabrálás" közben szét nem tapossa az írás eszközéül szolgáló írógépet.
   Mondhatnám: az Ország, a Város történetének kiemelt fontosságú időszakát ismerhetjük meg, olyan látószögből, amely nem a politikusé, a hadvezéré, hanem a civilé; azé, aki végigélte és megszenvedte az úgynevezett történelmet. Azt látjuk, olvassuk, érzékeljük, amit a Lakó látott, hallott, ami vele történt. Nem a Történelmet, hanem "csak" az Ő történetét olvashatjuk: félelmekkel, álhírekkel, a mindennapi lét ezer gondjával-bajával. Éppen ezért igazi "forrással" van dolgunk.
   Másfelől azonban a napló műfaj is. Szabályai, kötöttségei vannak, ritmusa van. Bizonyos értelemben irodalmi műfaj - még akkor is, ha foglalkozását tekintve nem író írja. Jelen esetben azonban, s ez nagyon is a közlés mellett szólt, olyan ember írta a naplót, aki rendelkezett a sűrű és plasztikus fogalmazás készségével. Ha szabad így mondani: élvezhetően és érthetően szól hozzánk egy olyan korszakból, amely egyáltalán nem volt élvezhető és érthető.
   Különösen fontos az a tény, hogy a napló írója - leánynevén Gergely Magdolna - nő. Ez nemcsak azért lényeges, mert az utóbbi évtizedekben több figyelem fordult a nők szemével látott történelemre és történetekre. Esetünkben ez azért is hangsúlyos, mert különösen a háborús időszakokban férfiak játsszák a főszerepet, noha a háborút rendszerint a nők viselik el. Azt hiszem, itt az a ritka pillanat következett be, amikor találkozhatunk a másik látószöggel, azzal, amely mindig is létezett, de nem mindig volt fellelhető a maga eredetiségében.
   Gondolkoztam azon, érdemes-e a naplót jegyzetekkel ellátni. Olyan információkkal például, amelyek megvilágítják, valóban voltak-e a Szent István körúti nyilasházban kivégzések vagy csak a naplóíró tudja így. Vagy hogy a naplóba beírt rádióhírek közül mi volt igaz és mi nem. Végül minden szempontot figyelembe véve úgy döntöttem: eltekintek a jegyzetektől. Részben azért, mert immár második, javított kiadásban is hozzáférhető Ungváry Krisztián kitűnő monográfiája (Budapest ostroma, Corvina kiadó, 1998), a Budapesti Negyed pedig Budapest ostromai című duplaszámában (2000. ősz-tél, 29-30. szám) két tanulmányt is szentelt a város 1944-1945-ös történetének.
   Fontosabb azonban egy másik szempont. Gergely Magdolna naplója természetesen része a történelemnek, ám mégiscsak az Ő története. Egyedi, megismételhetetlen. Ha tudálékosabban akarnék fogalmazni, mikrotörténetnek is nevezhetném. Az ő történetének pedig szerves tartozéka, hogy elhiszi-e az angol és magyar rádió egymásnak részben ellentmondó híreit, hogy elhiszi-e a félelmet keltő híreszteléseket. Nem az ő egykorú tudását kell korrigálni, hanem az ő egykorú világát kell megmutatni. Hiszen ez volt az ő élete, a Városlakó látásmódja, a Civil látószöge, a Nő szempontja. Éppen ezért az Ő szövege az érdekes: az autentikus és nem az úgynevezett "Történelem" szempontjából helyesbített történet. Ebből a nézőpontból az ő históriája az "igazi", hiszen a rajta kívüli történetek már más történetek. Ezért csak a Napló megértéséhez szükséges információkat adjuk meg, s nem a nagybetűs Történelem kontrollját érvényesítjük.
   Köszönet a családnak, hogy lehetővé tette a Napló kiadását s köszönet Takács Mártának a szöveg gondozásáért.

Gerő András