Az Írók és Művészek Társaságának párizsi kirándulása 1883-ban
 

Az Írók és Művészek Társasága (később Magyar Írók és Művészek Társasága) 1874-ben alakult művészegyesület volt; tagjai képzőművészek, írók, újságírók, zenészek és színészek egyaránt lehettek, s később pártoló tagokat is felvett soraiba. A Társaság egyes érdekvédelmi feladatok ellátásán túl azt tekintette céljának, hogy "a magyar írókat s művészeket szorosabb személyes érintkezésre s eszmecserére egyesítse"; egyben azonban a művésztársadalom és a nagyközönség kapcsolatait is javítani kívánta azáltal, hogy különféle társas vigalmakat, estélyeket, kiállításokat és felolvasóesteket rendezett. Számos, ma már kevéssé ismert művész és pártfogó mellett az 1880-as években a tagok közt szerepelt Ábrányi Emil, Bajza József, Benedek Elek, Erkel Ferenc, Falk Miksa, Jankó János, Jókai Mór, Lechner Ödön, Mikszáth Kálmán, Paulay Ede, Pártos Gyula, gróf Zichy Géza és Jenő, Pállik Béla és Reviczky Gyula.
   A Társaság tagjainak (és családjaiknak) rendszeresen szervezett csoportos kirándulásokat az ország festői vidékeire, illetve külföldre. A megmozdulások közül az egyik legnagyobb szabású az 1883. évi párizsi kirándulás volt, amelyről az Írók és Művészek Társaságának 1883/84-es évkönyve számolt be részletesen. Az alábbiakban ennek a beszámolónak némileg rövidített változatát közöljük.[1]

 

 

   "A párisi kirándulás eszméjét az előző évi aldunai kirándulás fényes sikerei ébresztették fel. Társaságunk elnöke, Urváry Lajos tette meg a merész inditványt a Választmányban, mely azt felkarolta, magáévá tette. (...) A kirándulás fényesen sikerült, eredményeiben országos fontosságúvá vált. A kezdeményező Urváry Lajos elnök mellett Pulszky Ferencet illeti meg az elismerés, ki a társaság vezetője volt.
   Azt hisszük, a párisi kirándulás Társaságunk életében a legnagyobb eredményként szerepel. Legyen szabad vele tehát kissé részletesebben foglalkozni, történetét, lefolyását, hivatalos adatait a t. közgyűlés elé terjeszteni.
   A kirándulás ugy volt tervezve, hogy az utazás egyenes vonalban Németországon keresztül történjék. De mikor az osztrák-magyar államvasut igazgatóságával a tárgyalásokat megkezdettük, azt kellett tapasztalnunk, hogy ez az egyenes vonal sokkal többe kerülne, mint egy más kerülő ut. Igy nem maradt más hátra, mint (...) Olaszországon keresztül tenni meg az utat. Ez utirány népszerü lett, mert Turinon vezet keresztül, s a kirándulóknak kilátást nyujtott, hogy esetleg Kossuth Lajos nagy hazánkfia által is fogadtatnak. Igy létesült a kirándulás Olaszországon keresztül, és 146 résztvevővel külön vonaton. (...)
   Különvonatunkat a Déli Vasut Társaság érdemes igazgatója, Brahm Miksa ur személyesen állíttatta össze, ott volt az utolsó perczig, ő adta meg a jelt az elindulásra. (...) Különvonatunk gyorsvonati sebességgel haladott, csak a fő helyeken állott meg pár perczre. Itt mindenütt nagy közönség gyűlt ki a perronra s lelkesen éljenezve kivántak szerencsés utat. Huszonkét órai utazás után, másnap, julius 8-ikán érkeztünk meg Velenczébe, hol már Siposs Antal alelnökünk és Gassi Ferencz választmányi tag vártak reánk, intézkedvén az elszállásolás iránt. Nagyszabásu és minden várakozásunkat felülmuló volt az a lelkes és fényes fogadtatás, melyet Velencze város magistratusa és müvelt lakosai részéről tapasztalhatni szerencsések voltunk. A vasuti indulóházba a legfényesebb közönség gyült össze üdvözlésünkre. A diszruhába öltözött városi zenekar zenével, Velencze város polgármestere pedig lelkes beszéddel fogadott. Aztán a város által rendelkezésünkre bocsátott csavargőzösökre szálltunk, s számos gondola által kisérve, a Grand Canal-on felhaladtunk a Bauer-féle hotelhez, hol mindnyájan eléggé kényelmes szállást nyertünk. Délután hat órakor lakomára gyültünk össze a vendéglő nyitott terraszszán, honnét a Grand Canal-ra a legszebb kilátás nyilik. A lakomára meghivtuk a város főbb tisztviselőit, az irói és müvészi körök képviselőit. (...) Az est beálltával rövid sétára indult a társaság, aztán pedig a városház erkélyére voltunk hivatalosak, hogy gyönyörködhessünk a város által rendezett fényes "velenczei éj"-ben. És szemkápráztató látvány volt a Grand Canal-t tündéri fényben ragyogva látni. Száz és száz gondola lebegett a vizen, s óriási nagy bárkák ezer szines lampionnal megvilágitva uszkáltak le s fel. A bárkákon zenekarok voltak elhelyezve, s azok a legszebb olasz népdalokat játszották. Majd énekesek dalai hangzottak fel a gondolákról, a távolban tüzijáték fénye sziporkázott, s az egész tündéri jelenetre halvány villanyfény szórt világot. Künt a partokon és téreken hullámzott a népáradat, a Mark-tér óriás tömegű népével impozáns látványt nyujtott.
   A velenczei rokonszenves és örökre emlékezetes fényes fogadtatás előkészitésében a főérdem Signor Gallit, a "Tempo" czimü tekintélyes lap szerkesztőjét illeti, ki egyszersmind városi képviselő. Nagy részük volt továbbá báró Catanei polgármesternek, Jaddia és Alegri lovagoknak, Roger Jenő urnak (Helfy képviselő mostoha fia), a képzőmüvészetek akadémiája, a müvészek klubja titkárának és még számos lelkes férfinak, kiknek társaságunk hálával tartozik.
   Julius 9-én reggel bucsut vettünk Velenczétől s folytattuk utunkat Turin felé. Délben Milánóba érkeztünk, hol három órai pihenés volt előirva. Elég idő, hogy a város legfőbb nevezetességeit, a hires dom-ot megtekintsék az utazók, s körsétát tegyenek a szép és tiszta városban. Egészen beesteledett, midőn Turinba megérkeztünk. Programm szerint itt két éjjeli s egy egész napi tartózkodás volt előirva. A másnap délelőttet a hajdani királyi város nevezetességeinek megtekintésével töltötték el az utasok, 11 órakor pedig, három csoportban, Kossuth Lajos látogatására indultunk. És alkalma nyilt mindenkinek szinről-szinre láthatni őt, s kezet szoritani vele, Magyarország egykori kormányzójával, a nagy idők nagy alakjával. A nagy számüzött a legnagyobb előzékenységgel fogadott mindnyájunkat, sokakkal szót váltott, beszélt, kérdezősködött. Estére pedig ujból meghivott bennünket. Elmentünk, s ekkor szivélyes fogadtatáson kivül vendégszeretetét is élvezhettük. Az egész estély alatt fáradhatatlanul köztünk volt, velünk foglalkozott, visszaemlékezéseket mondva a multról, epizódokat beszélve az azóta eltöltött időről. Éjfélkor váltunk el tőle, a nagytól, az örökre feledhetetlentől. Kérő szózatunkra megigérte, hogy legujabb fényképét megküldi. És igéretét beváltotta, pár hét mulva minden látogatója megkapta szép arczképét, melyre ő sajátkezőleg írta fel ugy a maga nevét, mint az illető tulajdonos nevét, ekként örökbecsü emlékké tévén az arczképet (...).
   Turinból julius 11-én reggel indultunk tovább, hogy megállás nélkül, a főczélt elérhessük. És 24 órai utazás után szerencsésen megérkeztünk Párisba. (...) Modane határvárosnál átszálltunk az olasz vasuttársaság vonatáról a már reánk várakozó franczia külön vonatra, mely páratlan kényelemmel és előzékeny figyelemmel volt összeállitva. Itt várakozott reánk Saissy Amade barátunk, ki Budapesten részt vett a rendező bizottság munkálataiban, s aztán a kirándulás előtt tiz nappal Párisba utazott, hogy mindenekben összhangzóan intézkedjék. A szabad Francziaország határán ő fogadott s irásos s szóbeli üdvözletet hozott a párisi fogadó bizottságtól. Az utazó társaságra kellemesen hatott Saissy megjelenése, s derült hangulatban költvén el az ebédet, délután Páris felé indulánk, most már futárvonati gyorsasággal. A franczia udvariasság és előzékenység oly tényéről kell e helyen megemlékeznünk, a mi első benyomásként a legkedvezőbben hatott. Ugyanis a határszélen nem volt podgyászvizitáció, mit a fentálló szabályok szerint nem igen szoktak elengedni.
   Párisba julius 12-én kora reggel érkeztünk meg. A vasuti indulóházban a párisi magyar egylet élén Arányi Miksa tagtársunk fogadott, ki a kirándulás fényes sikerének egyik tevékeny tényezője volt. Párisban élő honfitársaink a kora reggeli idő daczára impozáns számban jöttek elibünk, s megérkezésünk perczében lelkes éljenzéssel üdvözöltek, s szivélyes "Isten hozott"-al fogadtak. A Boulevard des Italiens-ből betérő Rue du Helder kis utczában, a Rue du Helder-szállodában helyezkedtünk el, a szálloda derék tulajdonosa rendkivül előnyös szerződést kötött velünk az ott tartózkodás egész idejére. (...) Méltó, hogy elismeréssel emlékezzünk meg róla. A délelőtti idő elhelyezkedéssel és dejeunirozással telt el. Délben a fogadó bizottság főintézői látogattak meg, és üdvözöltek bennünket. Ulbach, a hirneves regényiró vezette a küldöttséget, melynek soraiban voltak Gouzien, Valther a Figaró főmunkatársa és még több hirlapiró. A találkozás szivélyes volt. Pulszky Ferencz forró köszönetet mondott a kedves fogadtatásért, melyet a rendező bizottság előkészitett. Délután 3 órakor az egész utazótársaság Viktor Hugónál, századunk legnagyobb költőjénél tisztelgett. E momentum egyik legkimagaslóbb része a kirándulásnak. Az ősz költő virágos kertjében fogadott bennünket. Megható és feledhetetlen volt e pillanat. Pulszky Ferencz a következő szavakat intézte a nagy férfiuhoz:

   'Csak századoknak nagy időközeiben jelennek meg az emberi czivilizáczió történetében nagy költők. Mindegyikük elégséges arra, hogy sok nemzedékbe öntsön hitet és lelkesedést. Ők jelzik a művelődés fokozatait. Tudta ezt Dante, és midőn a Divina Comediában elmondja, hogy az ó-kor költőivel, Homerral és Vergiliussal, Horáczcal, Ovidiussal és Lucanussal találkozott, büszkén teszi hozzá: "Ed io il sesto". ("Én vagyok a hatodik.") - Ön is dicső költő, Hermiogennel és Firduzival, Verival és Danteval, Shakespearerel és Goethével mondhatja: "Én vagyok a hetedik." - Mi a czivilizáczió határairól ide zarándokoltunk, hogy elbeszélhessük gyermekeinknek és unokáinknak, hogy a század nagy költőjét láttuk. Fogadja szivesen csodálatunk hódolatát."

   Viktor Hugót láthatólag meghatotta ez üdvözlés és az ezt követő háromszoros éljenzésünk. Könybe lábadó szemeit kezével elfedte s aztán a következőket válaszolá:

   "Önök egy nagy nemzet fiai. A magyar nemzet sokat szenvedett és küzdött a szabadságért, a jogért és az igazságért. És e tekintetben méltán mondhatjuk, hogy testvérek vagyunk. A franczia nemzet is sokat küzdött és szenvedett a gondolat szabadságáért, a lelkiismereti szabadságért, a politikai szabadságért. Együtt küzdöttünk az emberiségnek e nagy kincseiért mindketten. A jelen században e küzdelemnek nem nagy eredménye volt, de eljön az idő s a jövő század nem messze van, midőn e nemes eszmék testet öltenek mindenütt és az egész emberiség közkincseivé lesznek, és akkor e nagy eszmék egy nagy embercsaláddá fogják összefűzni a nemzeteket, melyek az emberiség nagy és dicső eszméjében fognak egyesülni."

   Az üdvözlések után bevezetett a nagy költő lakásába, s ott pezsgőt adatott fel, és Pulszky rövid pohárköszöntőjére válaszul a következőt mondta: "Az emberiség jövőjére, midőn mindnyájan nagy családot alkotunk."
   Ez általános fogadáson kívül még egy külön estélyt is tartott Viktor Hugo julius 17-én. De erre a hely szük volta miatt csak tizenhatan mehettek el. Ez alkalommal mindenkit bemutattatott magának, a férfiakkal kezet fogott, a nőknek pedig kivétel nélkül kezet csókolt. Egyesekkel beszélgetésbe ereszkedett, kérdéseikre szivélyesen válaszolt. Az estély fél óráig tartott s 10 előkelő párisi vett még részt azon.
   Az első napi párisi tartózkodás utolsó fényes pontja volt a nagyszerű lakoma, melyet a Hotel Continentalban rendeztek a párisi irói és müvészi körök. E lakoma fényre, pompára tulhaladta képzeletünket. Az irántunk való szimpathia nagyszerű kifejezése volt. A hotel pazar fényü termei ez alkalomra tulnyomóan magyar, közben francia zászlókkal s czimerekel voltak diszitve. Előzőleg a gyönyörű társalgó termekben oszlott szét a társaság, majd a diszbe öltözött katonai zenekar rákezdte a Rákóczy indulót, s annak ütemei alatt vonultunk be az óriási diszterembe, hol a legnagyobb fénnyel volt teritve. Francziák, csupa előkelő irók, müvészek s magas társadalmi állásu férfiak és nők, százan felül voltak, s közzénk vegyülve foglaltak helyet. A felhordott étkek sorai után megindultak a felköszöntések. Az elsőt Henri Martin, Francziaországnak azóta elhunyt nagy történetirója mondotta.
   Aztán következtek számosan, mindannyian lelkesen, melegen éltetve a franczia-magyar barátságot. Lakoma után egy mellék-teremben fekete kávét és drága szivarokat szolgáltak fel. Ez alkalommal csinos emlék-képet osztottak szét köztünk. A kép allegorikusan ábrázolja, hogy mint fogadja Páris városa a magyarokat. Rövid társalgás után a hangverseny-terembe vonult az egész társaság, hol a kiránduláson részt vett magyar müvészi erők fényes konczertet röktönöztek. Maleczkyné, Nádayné, Spányi Irma, továbbá Gassi, Pauli Maleczky, Bignio énekeltek s minden szám nagy hatást keltett. Konczert után volt egy kis táncz is, melyen a fiatalabb utitársak bemutatták nemzeti tánczunkat.
   A következő nap a látnivalók megtekintésével telt el. Minden órára elő volt irva a programm, meg volt téve minden intézkedés, hogy gyorsan minél többet lehessen látni. Testületileg a Jardin d'acclimatationba voltunk hivatalosak, hol az intézet igazgatósága elébb gazdag pezsgő-lakomát rendezett, s csak azután kalauzolt el a kert sok érdekes állatjaihoz és egyéb nevezetességeihez. Este a nagy operában volt diszelőadás. A nagy szinlap a falragaszokon feltünő betükkel igy hirdette az előadást: 'Représentation offerte aux écrivains et artistes hongrois'. Előadatott a Faust opera első két felvonása és 'La Korrigane' cz. ballet. Az opera után a zenekar Berlioz Rákóczi átiratát játszotta, mi az egész közönségre rendkivüli hatást tett.'
   Társaságunk férfi tagjai a földszinti első sorokban, hölgyeink pedig kissé emelkedettebb amphiteátrális helyeken kaptak tiszteleti jegyeket. Az óriási szinház zsufolásig megtelt, a fényes előadás oly kitüntetés volt, mit a világ emez első müintézete nemigen szokott gyakorolni, s hogy velünk szemben tette, az a megtiszteltetésnek, megbecsülésnek oly nyilvánitása, mi méltán hizeleghetett nekünk. A rendezőség sietett is még az előadás folyama alatt megköszönni az igazgatóság megható udvariasságát, s a közreműködők szivességét. Ugyanazon estve, mint a jul. 14-iki nemzeti ünnep előestéjén Grévynél, a köztársaság elnökénél nagy fogadtatás volt, melyen társaságunk képviseletében tizenöten jelentek meg. A küldöttség tagjai engedélyt nyertek a bemutattatásra, s ugy Grévy elnök, mint Ferry miniszterelnök hosszasan társalogtak velük, udvariasan megköszönve, hogy társaságunk Párist meglátogatta.
   Julius 14-én, a nemzeti ünnep napján a programm a köztársaság óriás-szobra leleplezésének, és délután a nagy csapat-szemlének megtekintése volt. Mind két ünnepélyre kapott társaságunk külön meghivót. A szoborleleplezésre az elzárt helyre, hol mindössze 200 személy számára adatott ki belépő jegy, tizenöt meghívást nyertünk, a csapatszemlére mindenki külön nyert jegyet, mely a köztársasági elnök pecsétjével volt ellátva, s az egész társaság a kormány páholya melletti emelvényen jutott helyhez. Este a nagy kivilágitás és tüzijáték megtekinthetése czéljából a párisi rendező bizottság a Szajnán sétahajózást rendezett, s ez alkalomra a Szajna gőzhajózási társaság két hajót dijtalanul bocsátott rendelkezésünkre, melyekről igen kényelmesen lehetett látni a világváros tündéri kivilágitását.
   Julius 15-ét egészen a város és mükincsek megtekintésére szentelhették a tagok. Délben megjelent hotelünkben Lesseps, s a legbarátságosabban üdvözölte társaságunkat. Idáig nem jöhetett körünkbe, noha ő volt a lelke az egész mozgalomnak. Egyik kedves fia halálos beteg volt, s e fájdalmas esemény tartotta vissza. De hogy a betegség jobbra fordult, a nagy férfiu sietett hozzánk, s attól kezdve folyvást velünk maradt.
   Délután megtekintettük a párisi derék magyar egylet által tiszteletünkre rendezett kiállitást. Az egylet iparos tagjainak kiállitása volt ez, s rendkivül meglepett mindnyájunkat. Három terem volt megtöltve iparos honfitársaink kitünő munkáival. Képviselve volt itt minden iparág, s minden kiállitott tárgy magyar szolidsággal, franczia elegancziával készitve.
   A kiállitás annyira meghatotta társaságunkat, hogy azonnal elhatároztatott, hogy az egylet alapitó tagjai közé 300 frkkal belépjünk. 100 frkot adományozott az egyletnek gr. Hadikné Barkóczy Ilona urnő, többen pedig vásárlásokat tettek a kiállitott tárgyak közül.
   Este diszelőadás volt a Théatre Français-ban. Ez volt a párisi időzés legérdekesebb s legünnepélyesebb programpontja. Ezuttal ismét oly nagy megtiszteltetésben részesültünk, mely igazán megható volt. Az előadás a nagy falragaszokon következőleg volt hirdetve: 'Representation offerte aux écrivains et aux artistes hongrois' (sic). Mutatvány-előadást élveztünk minden műfajból, mit a Français mível. Szinre került az 'Oedipe Roi' Sophoclesi tragédia 1., 2., 3-ik felvonás. Ezt követte Corneille vigjátéka, a Le Menteur első felvonása, aztán láttuk Viktor Hugo Le Roi s'amuse drámájának 2-ik felvonását s végül Moliere Les Précieuses ridicules cz. bohózatát. A Français összes előkelő művészei játszottak, s az estély művészi tekintetben feledhetetlen hatást keltett, ránk kétszeres mértékben, tudva, hogy az egész fényes kitüntetés nekünk van szánva. E hatást sokszoros mértékben fokozta egy nagyszerü jelenet, mely nem volt a szinlapon jelezve. Igazi meglepetés volt. A Menteur után felvonatván a függöny, szinpadra lépett a Français legbájosabb ifju müvésznője, Dudlay kisasszony, hófehérben, antik görög kostümben s Bornier Henrik jeles költőtől A magyar utazókhoz czimü gyönyörü költeményt szavalta el. Költeményt, melynél szebben rólunk külföldön még nem irtak.
   A hatás, mit a hévvel, benső lekesedéssel elszavalt költemény keltett, leirhatatlan. Szünni nem akaró tapsvihar hangzott fel s a bájos müvésznő háromszor lépett ki megköszönni a költemény szerzője nevében a tüntetést. A Français-est örökre feledhetetlen benyomást tett reánk, s a megtiszteltetés ily módon való nyilvánitásának kimondhatatlan becse volt.
   Julius 16-ika az utolsó nap. Tervszerü programm szerint a tagoknak alkalom nyujtatott sok minden látnivaló megtekintésére. Este a mi nagy bucsu-lakománk tartatott meg. A rendezőségnek nem csekély feladatává vált fényes, imponáló lakomát rendezni a francziák tiszteletére. E lakoma a Grand Hotel nagydiszü termeiben rendeztetett, és semmi tekintetben nem maradt el a continentálbeli lakoma megett, vele szégyent nem vallottunk. Ép oly gazdag menüvel, ép oly disszel volt rendezve. Minden hölgynek drága bokréta nyujtatott át, a terem elegánsan volt diszitve a franczia és magyar nemzeti zászlókkal, s elsőrendü katonai zenekar müködött közre. A lakomán a mi részünkről száztizenhatan, a francziák részéről pedig százötvenen vettek részt. Fényes és előkelő társaság, a franczia nemzetnek számos nagyja és kitünősége. A disz-asztalnál Lesseps foglalta el a főhelyet. Az első felköszöntő a mi részünkről Pulszky által mondatott, melyre Lesseps válaszolt, éltetve a magyar-franczia barátságot. A következő toasztok is mind e themát variálták, általában az estély a legrokonszenvesebb hangulatban folyt le. Lakoma után a Figaro palotájába voltunk hivatalosak. E világlap egymaga fényes estélyt rendezett tiszteletünkre. A szerkesztőség üveggel fedett, karzatokkal övezett gyönyörü nagy disztermében emelvény volt felállitva, melyen a legelőkelőbb franczia müvészek a mieinkkel felváltva rögtönöztek konczertet. E konczert sok pontból állott, számos müvészi erő hallatta müvészetét, s a maga nemében páratlan volt. (...) A Figaro fényes estélye méltóan fejezte be a meseszerü párisi kirándulást, melyről, mint szinte hihetetlenről, még késő időkben is beszélni fognak. Társaságunk szerény fellépése által oly nagyszabásuvá lett a kirándulás, a mely eredményeiben az egész hazára fontossággal bir. Ottlétünk alatt naponkint jelentek meg az összes lapokban rokonszenves czikkek, s a sajtó folytonos ünneplésének tárgyai voltunk. A kirándulás emlékére Zichy Mihály nagy müvészünk terve szerint emlékérem készült. A franczia és a magyar nemtő alakjai egymást átölelve tartják, körül e felirattal: "A franczia nemzet üdvözli a magyarokat 1883". Ez érem ércz példány a magyar nemzeti muzeumban helyeztetett el, másolatai pedig a kirándulók között szétosztattak.
   Hátra van még a párisi rendező bizottságról szólani. Az ő lelkes buzgóságuknak köszönhettünk mindent. Ügyünket elsősorban Proth Mario, a jeles iró, a lelkes magyarbarát karolta fel. Ő azonnal egy szükebb körü bizottságot alakitott, mely megbeszélje a további teendőket. E kis bizottság tagjai voltak: Proth Mario, Liouville Albert a "Droit" szerkesztője, Liouville Henrik képviselő, Ulbach a jeles regényiró, Bernard Alphonse, a "Temps" munkatársa s Arányi Miksa. A bizottság elhatározta, hogy a mozgalom meginditása czéljából egy nagy bizottságot fog alakitani, melynek elnökéül Adamné asszonyt fogja felkérni. (...) Adamné készségesen elfogadta a vezérszerepet, elnöktársául felkérte Hugo Viktort, a halhatatlan költőt, Lesseps Ferdinánd grófot, a világhirü mérnököt, kik a felszólitásnak készséggel engedtek, s a nagy bizottság a következőképpen alakult meg:

   Tiszteletbeli elnök: Hugo Viktor
   Elnökök: Lesseps Ferdinánd gróf és Adamné asszony [utóbbi írónő - a szerk.]
   Titkárok: Ulbach s Badin, a Nouvelle Revue titkára
   A végrehajtó bizottság tagjai: Valther János, a Figaro munkatársa, Proth Mario iró, Türr István tábornok, Fontane Marius, Lesseps ur titkára, Alphonse Pages a National munkatársa, Gouzien Armand a nemzeti szinházak intendánsa, Bernhard Alphonse a Temps munkatársa, Lionville Albert a Droit szerkesztője, Proth Mario mint a Rappel képviselője, Mortimer d'Ocagne, a Revue britannique munkatársa, Arányi Miksa.

A nagybizottság tagjai voltak:
Vaucorbeil, az opera igazgatója
Halanzier, az opera volt igazgatója
d'Arnau, a Soir msa
Saissy Amadé, egyetemi m.-tanár
Lecomte Dionys, iró
Bapst, a Journal des Débats szerkesztője
Laperouse, a Liberté msa
Szarvady Géza, hivatalnok
Blowitz, a Times párisi levelezője
V. Souchon, a párisi irók társasága megbizottja
dr. Verdier, orvos
Marc Weyl, iró
Dentz Henrik, iró
Arenel Henrik, iró
Liéville, marquis
Claretie, regényiró
Ollendorf Pál, kiadó
Torres Caicedo, Salvador köztársaság párisi teljhatalmu ministere
Clairin, festő
Peter Albert, földbirtokos
Perrin Emile, a Théatre Français igazgatója
Karcher, a République Française képviselője
Maubant, a Théatre Français tagja
Coget, gyáros
Levallois, a X-ik kerület maireje
Lévy Kálmán, kiadó
Lesseps Károly, a Suez vállalat titkára
Frisch Edmond ügyvéd
Deloncle Ferencz, külügyministeri attaché
Boital fabius, külügyministeri hiv.
ifj. Heugel, kiadó
Yung, a Revue politique msa
Delibes Leo, zeneszerző
Dumont, a Gil Blas igazgatója
Massenet, zeneszerző
Laurencon, kpviselő
Rops Felix, festő
Rositta Mauri, az opera tagja
Amauri de Lacretelle, nagykereskedő
Hugo György, iró
Silvester Armand, drámairó
King, iró
Brisson henrik, a képviselőház elnöke
dr. Dozzi, orvos
Lévy a., kiadó
Barriat, festő
Derouléde, költő
Kalb Mary, a Théatre Français tagja
Falguiere, az akadémia tagja
Jundt G., festő
Coste, szobrász
Coste B., müvésznő
Coste J.
Daudet Ernő, regényiró
Baillet G., a Théatre Français tagja
Rosier Victor, drámairó
Darul, az opera titkára
Delaunay, a Théatre Français tagja
Pavillée Leo, szobrász
Bornier Henrik Vicomte, költő
Max Károly, iró
Licutier Nelli, irónő
Louet, biró
Sabatier, biró
Gallet Lajos, zeneszerző

   (...)A kirándulás befejeztével a rendező bizottság sietett a párisi lapokban általános köszönőiratot tenni közzé, s azt hiszszük, helyénvaló, ha a jelen közgyűlés is csatlakozik eme köszönő-nyilatkozahoz. Midőn tehát az egész bizottságnak ezuttal is legmelegebb köszönetünket kifejezzük, lehetetlen emlités nélkül hagynunk Badin ur, a Nouvelle Revue titkára müködését, ki fáradhatatlan buzgósággal végezte a titkári teendőket, ő intézte a fárasztó levelezést, s rendezte a fényesen sikerült estélyt a Continental szállodában és Gouzien Armand ur feláldozó munkásságát; befolyásásnak és fáradozásának köszönhetjük a Théatre Français nagyszabásu és kimagasló diszelőadását, az opera és a Théatre Français igazgatósága által rendelkezésre bocsátott 150 támlásszéket s páholyt. Nem hagyhatjuk emlités nélkül Valther János, a Figaro s Bernard Alphonse, a Temps képviselője buzgalmas müködését, kik a párisi hirlapokban a társaság kirándulása minden részletét közölték. Valther ur rendezte a Figaro szerkesztősége fényes ünnepélyét, ő volt a bizottság legbuzgóbb tagjainak egyike, ki elejétől végig fáradhatatlanul buzgólkodott a kirándulás sikeréért. Őszinte köszönetünket a jeles irónak! Legmelegebb köszönetünket ki kell fejeznünk Mortimer d'Ocagne, a Revue britannique munkatársának is, ki kieszközölte, hogy a Szajna gőzhajózási társaság a nemzeti ünnepély alkalmával két fényesen kivilágitott hajót bocsátott a kiránduló társaság rendelkezésére, kinek a Jardin d'acclimatation fényes fogadtatásáért s diszelőadásáért is köszönettel tartozunk. Külön köszönetünket fejezzük ki Proth Marionak, a jeles irónak, kinek a vasuti menetdij leszállitott árait, melyek a kirándulást lényegesen elősegitették, kinek a köztársasági elnöki s miniszteri fogadtatást, a nagy szabadság-szobor leleplezési ünnepélynél a fenntartott helyekre kieszközölt 15 belépti jegyet s az egész magyarbaráti mozgalom meginditását tulajdonithatjuk; köszönetünket Ulbach Lajosnak, a jeles regényirónak, ki nagy ismeretsége körében fáradozott a kirándulás sikeréért s a nagy bizottság alakitásáért; őszinte köszönetünket Saissy Amadé urnak, ki fáradhatatlanul müködött Budapesten s Párisban a kirándulás sikeréért."

[1]Forrás: Irók és Művészek Társasága. Évi jelentés az 1883-84-ik évről. Bp., Légrády testvérek könyvnyomdája, 1884. 8-21. old. Az évi jelentést szerkesztette, a beszámolókat írta Dolinay Gyula, a Társaság titkára. A közölt szövegben az eredeti helyesíráson nem változtattunk. (A szerk.)