Rózsadombi
és Váczi utcai filmmesék
 

______________
SÁNDOR TIBOR
 

Buda és Pest a harmincas évek magyar játékfilmjeiben

    Talán már a múlt század második felében sem nagyon akadt olyan budai vagy pesti polgár, aki ne érzékelte volna a két város(rész) lakóinak életmódbeli különbségét. A mindennapi élet tapasztalatait irodalmi toposzok erősítették fel, és az idők folyamán ezek maguk is beépültek a városlakók tudatába. Ha manapság végigsétálunk a Váci utcán vagy megállunk a Tabán helyén, ha leülünk egy percre a pesti Dunaparton és engedjük, hogy hasson ránk a "hely szelleme", óhatatlanul felidéződik bennünk Krúdy, Heltai vagy Márai egy- egy, az adott városrészt bemutató művének részlete. Az olvasottak megidézésénél nem egyszer intenzívebben hat ránk a már látott (mozgó)kép felidézése. A játékfilmek meséje, képi világa talán még érzékletesebb nyomot hagy a tudatunkban.
    Székely István mellett Gaál Béla egyike volt azoknak a filmrendezőknek, akiknek műveiben emblematikus szerepet kapott a főváros. Székely Hyppolit, a lakáj (1931) című "pesti filmjének" kiemelkedő sikeréhez csak a három évvel később Gaál által rendezett Meseautó népszerűsége mérhető.[1] Két olyan nagysikerű filmet is forgatott, amelynek már a címválasztása is a cselekmény fővárosi helyszínére utal: 1935-ben mutatták be a Budai cukrászda című művét, 1937-ben került mozikba a Pesti mese. A két film cselekménye, jellegzetes szereplői és jellemző képei segítségével kísérletet tehetünk a két városrész eltérő jellegéről tanúskodó, a harmincas években még biztosan ható, társadalomtörténeti szempontból is értékelhető sztereotípiák feltérképezésére. A klisék koherenciáját művészi megformáltságuk biztosítja. Mindkét film vígjáték, ezen belül is a harmincas évek első felére jellemző, a gazdasági krízis hatását tematizáló válság-vígjátékok közé sorolható; természetesen közös bennük az elmaradhatatlan szerelmi szál is. Meseszövésük és egyéb jellemzőik azonban következetesen és kizárólagosan a Duna jobb, illetve bal partjához kötik őket.
 
 

"Az ősz és Buda egy anyától születtek" (Krúdy Gyula)

    Buda konzervativizmusát, patináját és múlthoz kötöttségét politikai értelemben a Vár szimbolizálja. A királyi palotának köszönhetően a városrész szerves kapcsolatban áll az ország múltjával. Buda feudális jellege a polgári átalakulás idején is emblematikus szerephez jutott. 1848 márciusában - ellentétben a pesti belváros helyszíneivel: a Nemzeti Múzeummal és a Pilvax Kávéházzal, amelyek a polgári átalakulás, a jövő jelképeivé váltak - Buda, mint politikai jelentéssel rendelkező helyszín, a köztudatban az elnyomást jelképező államgépezet (Helytartótanács) és a társadalmat feudális bilincsekben tartó börtön (Táncsics Mihályé) szimbólumaként jelent meg. Ugyanígy vált emblematikussá Buda 1849-es tavaszi, katonai szempontból vitatott bevétele is: a polgári átalakulással együtt járó szabadságot és függetlenséget jelképezte. Ezek a történeti-politikai jelentést hordozó és mitikussá vált budai és pesti helyszínek még a századforduló után íródott irodalmi igényű publicisztikában is hasonló jelentést hordoztak. Krúdy 1915-ös Hídavatás című, a Lánchídról szóló írásában a következőket mondja: 
    "A Lánchíd magosan emelkedő ívei alatt ment át a régi Magyarország az új Magyarországba.
    A hídon egy lyuk volt, amelyen át a memóriából a Dunába ejtette nagyapánk az elavult jelszavakat és ideálokat. (...) A híd építése idejében ment a márciusi ifjúság Budára, midőn már nagyon vígan, ifjonti hévvel füstölögtek Pesten a kémények és politikai szenvedélyek. (...) Szabad lett az út Budára, és az eszmék, gondolatok, tervek átszállingóztak Pestről a budai hegyek felé, ahol olasz baka állott a vártán, és az ostromló honvédnek lenyújtotta a puskáját, hogy az felkapaszkodhasson a várfokra."[2]
    A konzervatív, feudális kötöttségű polgárság világa 1848-ban csatát vesztett. A dolog csak látszólag történt fordítva: a forradalom és szabadságharc bukása a reakció pirruszi győzelmét jelentette csak. A század utolsó harmadában egyre inkább nyilvánvalóvá vált a polgári átalakulás visszafordíthatatlansága. Az irreverzibilitás tudata újabb és újabb, a politikától immár egyre inkább függetlenebbé, távolabbivá váló jelentésekkel gazdagította Budát: a városrész ettől kezdve a fájdalmas elmúlás hangulatát hordozta magában. Ezt példázza Krúdy leírása A vörös postakocsi (1913) első fejezetében, amikor két pesti színésznő hősét a budai korzón sétáltatva megmosolyogtatja az olvasóval a kiült nadrágú hivatalnokokat és a tavaszi divat dolgában még bizonytalan budai polgárokat. A gyorsan változó, rohamosan fejlődő Pesthez képest egyre "időtlenebbé váló" városrészben lassabban járnak az órák, sőt még az elmúlás is lelassul. Buda hangulatos alvóvárossá, a titkos, ifjúkori szerelmek nosztalgiával emlegetett helyszínévé válik az irodalomban. Ez a stilizáció a harmincas évek első felében, a "háromszáz éves kártyavár", a Tabán lebontásakor még egyszer, addig nem ismert mértékben felerősödött. Ezt a múltba merítkező világot ábrázolja a Budai cukrászda című film is.
    Egy fiatal szerelmespár jövője áll a cselekmény középpontjában. A hősnő Kassay Ilonka (Perczel Zita) úrilány. Édesapja, a volt bácskai földbirtokos  (Gózon Gyula) rózsadombi cukrászdájában, habverővel a kezében pillantjuk meg először. A lecsúszott dzsentri apa keresztrejtvényfejtéssel múlatja az időt, Ilonka pedig kiszolgálja a vendégeket. A rejtvényfejtésbe felejtkezett, szórakozott "Apóka" rendre kevesebbet számol a süteményekért és a tejeskávéért. A vállalkozás a csőd szélén áll: nem tudják kifizetni a házbért a háztulajdonos Sziráky Jánosnak (Somlay Artúr), aki gazdag műkedvelő, különc festőművész. Az általa festett "Tavaszi felhők" című képet látjuk a film első képsorában. A fehér felhők idilli, illuzórikus világot sejtetnek, a film hangulatvilágát fejezik ki. Ilonka vőlegénye dr. Demeczky László (Perényi László) kezdő, még állástalan orvos. Az ő jövőbeli állásszerzése körül bonyolódik a cselekmény. A keresztény középosztály alsóbb rétegeibe sorolható hősök (Ilonka, László és az eladósodott cukrászdatulajdonos Apóka) jövője tehát egyaránt bizonytalan. A cselekmény bonyolításában komoly szerep jut Schulmayernek (Kabos Gyula), a házgondnoknak, aki mellékesen régiségkereskedéssel és Sziráky ügynökeként kiállításainak megszervezésével is foglalkozik. Az általa játszott figura társadalmi hovatartozása nem egyértelmű. Amikor elszámol Szirákynak a beszedett házbérrel, kettejük viszonya a dolgokkal nem sokat törődő, a gazdálkodáshoz nem értő földbirtokos és a lopással vádolt tiszttartó jól ismert irodalmi és filmbéli kettősére emlékeztet. Sziráky távollétében, amikor a régiségkereskedő szerepében látjuk, a korai népszínművek világából ismert csaló zsidó kocsmáros vagy szatócs ugyancsak ismerős szerepét játssza; bár igyekszik becsapni mindenkori vevőjét, csalása megbocsátható, mert egyébként helyén van a szíve, szolidáris az eladósodott Kassayékkal. Bár nem bírja az italt, azzal próbálja megnövelni a cukrászda bevételét - ezáltal csökkenteni Kassayék tartozását -, hogy a legdrágább francia konyakot fogyasztva lerészegedik. Schulmayert, akárcsak a film többi hősét, nem a lélektelen, elidegenedett, modern életvitel jellemzi, hanem hasonlóan a többi főszereplőhöz, őt is a "szív szava" vezérli.
    A szereplők közül Sziráky János áll a bemutatott társadalmi hierarchia csúcsán. A gazdag különc, nőfaló festőművész társadalmilag a keresztény középosztály felsőbb rétegébe sorolható, életvitele mégis hangsúlyozottan arisztokratikus. Magatartása és jelleme a valós életviszonyoktól elszakadt nagybirtokos arisztokráciát idézi: olyan, mint egy nábob. Hatalmas kertes villában él, amelynek termei keleti pompával vannak berendezve. Műterme indiai tárgyakkal - kardok, szőnyegek, füstölők, szobrok - van telezsúfolva. Nem pénzért és nem is valamiféle művészi megszállottságból dolgozik, a festészet számára ugyanúgy érzéki passzió, mint az elcsábított szép modellek. A pénznek nincs értéke a számára, nem is foglalkozik pénzügyekkel, ezért tartja Schulmayert. Öntelt nagyúrként, rózsadombi maharadzsaként viselkedik akkor is, amikor ellátogat adósai cukrászdájába kitartott modelljével, Judittal (Dobos Annie). Ilonkát látva pillanatok alatt megfeledkezik róla, hogy tartoznak neki, igazából csak a lány szépsége érdekli. Azonnal vázlatot készít a kis cukrászlányról, és szépségét kezdi dicsérni Juditnak. Miután az női önérzetében sértve távozik, Sziráky udvarolni kezd Ilonkának, pénzt ígér, ha modellt áll neki. Ilonka visszautasítja a festő középosztályi konvenciókat nélkülöző, "rámenősnek" vélt közeledését. Ezzel megsérti nagyúri és férfiúi hiúságát, így ő is dühösen távozik a cukrászdából. A felhők és a szépasszonyok festője csak ekkor tér vissza a valós világba: kedvetlenül veti oda a cukrászda ajtajában topogó Schulmayernek, hogy hajtsa be az adósok tartozását. A film szociológiai és pszichológiai szempontból pontosan rajzolja meg Sziráky alakját: Krúdy tollára kívánkozó öregedő dandy, akinek a szerelem csak nagyúri sport, kényúri vonásai és egzotikus hajlamai Szemere Miklós alakját idézik.[3] Különösen hitelesen ábrázolja a film a gazdasághoz, illetve a pénz világához való viszonyát. Sziráky dúsgazdag ember, de nem foglalkozik üzlettel, nem szerez pénzt, a Gül Baba utcai házat, amelyben a cukrászda található, örökölte.
    Ilonka és László a cukrászda udvarán tervezgetik közös jövőjüket. Beszélgetésükből kiderül, hogy ha különböző mértékben is, de mindketten hátrányosnak ítélik meg társadalmi helyzetüket. Úgy vélik, nincs jövőjük a fővárosban. László keserűen jegyzi meg, hogy megfelelő állás hiányában legfeljebb apja körorvosi praxisát folytathatja Ráczmedgyesen. Nem sok kedve van visszatérni szülőfalujába. "Tudja maga mi az, falun élni?" - kérdi lemondóan Ilonkától. Ilonka tudja, hiszen egy volt bácskai földbirtokos lánya. Az alkotók itt politikai tartalmú képekkel töltik meg az aláfestő zeneként induló, verklin felhangzó dallamot. Először csak a verklis énekli a "Szabadkai udvaron, törökszekfű, liliom" kezdetű irredenta műdalt, majd a következő beállításban kisgyermekek folytatják az éneket. Ezt követően már egy cserkészcsapat énekli kissé hangosabban, majd katonák menetelnek a még hangosabban, immár indulóként énekelt dal ütemére. Végül Ilonka ismétli meg a szöveg egy részletét prózában, halkan maga elé meredve. A jelenetsoron érződik, hogy a film készítői egyszerre kívántak eleget tenni a hivatalos politikai propaganda igényeinek, és érzékeltetni akarták a trianoni döntésnek a társadalomra, jelen esetben a főszereplőnőre gyakorolt sokkoló hatását is. A túlságosan közvetlen, külsődleges propagandabetétet azonban nehéz hitelesen belülről is átéltként ábrázolni. Az expozíció kulcsjelenetének felemás sikerén sokat javít a dialógus és a színészi játék, amely hitelesen érzékelteti az újdonsült fővárosiak ambivalens érzéseit korábbi vidéki életükkel szemben. A falu két dolgot jelent a számukra: a kiscsirkék etetését és a petróleumlámpát. Tudatukban összekapcsolódik az idillikus, nosztalgiával ábrázolt falukép a vidék elmaradottságával.
    Az expozícióban kibontakozó két cselekményszál (Sziráky sikertelenül próbálkozik Ilonka kegyeibe férkőzni, Ilonka és László jövőjükkel kapcsolatos gondjai, háttérben a csőd szélén álló cukrászdával) természetesen egybekapcsolódik: kiderül, hogy a festő orvosprofesszor öccsén múlik László kórházi kinevezése. Ilonka magától rájön, hogy a dolgokat csak személyes kapcsolatok segítségével lehet mozgásba hoz- ni. A szereplők nincsenek abban a helyzetben, hogy bármilyen más megoldást válasszanak. Egy csődbe ment világban élnek, és tétlen várakozásra vannak ítélve. A volt földbirtokos keresztrejtvényt fejt, a  vendégek leginkább sakkoznak, ha mégis fogyasztanak, nem tudják kifizetni a számlát. László dolgozna, de az állásra sokan pályáznak. A filmbéli Rózsadomb nem az élet császárainak lakóhelye, hanem a történelmi és társadalmi átalakulások veszteseinek menedéke. A döntések nem itt születnek, és nem itt vívják meg az élet csatáit. A rózsadombi cukrászda társadalma kívülállókból és várakozókból áll. Vígjátéki dialógusok, hangulatos utcaképek, a cukrászda "gemütlich" belvilágát bemutató képsorok takarják el előlünk a cselekményben rejlő kesernyés társadalmi tapasztalatokat.
    Hogy Lászlón segítsen, Ilonka elfogadja a festő korábban visszautasított ajánlatát. Viszontszolgálatokban gondolkodik, naiv módon "üzletet" akar kötni Szirákyval: ő modellt áll, hogy Sziráky viszonzásul beajánlja Lászlót öccsének. Sziráky szempontjai azonban nem az üzletember-polgár, hanem a kényúr szempontjai. Ő áll a rózsadombi társadalmi piramis csúcsán, és az alatta állókat alattvalóinak tekinti. Visszaél helyzetével, és keleti jelmezben, füstölők gomolygó füstjében, egy hindu mese és a "benáreszi harmat" nevű bódító ital segítségével próbál célt érni a lánynál. Amikor meg akarja csókolni, Ilonka feldúltan elmenekül. Az elutasított festő énjének kényúri oldala előbb duzzogni kezd, nem akarja befejezni a már többször félbehagyott felhős képet, majd a kényúron győzedelmeskedik az öregedő szerelmes férfi: egy szerelmes dalt ("Santa Lucia") dúdolva mégiscsak kezébe veszi az ecsetet.
    Közben az Ilonka elcsábítására törő Sziráky mellett Lászlónak is szembe kell néznie egy csábítással. Kolléganője, Daisy (Gordon Zita) főorvosi állást ajánl neki apja magánszanatóriumában. Daisy ajánlata még kevésbé áll tisztán üzleti alapokon, mint Szirákyé. Sziráky Ilonka testét akarja, Daisy ellenszolgáltatás gyanánt azt szeretné, ha László feleségül venné.
    Ekkor érkezünk el a film kulcsjelenetéhez, amely Pesten, a Műcsarnokban játszódik. A Nemzeti Kiállítás első díját Sziráky kapja meg "Tavaszi felhők" című képéért, amelyhez Ilonka állt modellt. A tárlat a média érdeklődésének középpontjában áll: újságírók nyüzsögnek, Az Est címoldalán megjelenő szenzációs tudósítást is látjuk, az eseményt élőben közvetíti a Rádió. A film közvetlenül utal a média korlátlan hatalmára is: a hír hallatára a cukrászda forgalma megnő. Az Ilonkát és Apókát helyettesítő Schulmayert egy börleszk jelenetben látjuk, amint mulatságos csatát vív a tortákkal és a vendégekkel.
    Az eredményhirdetés után Sziráky esti kerti ünnepséget rendez, amelyen a meghívottak megválasztják a modellek királynőjét. A kitüntető címet Ilonka kapja. Sziráky harmadszor próbálkozik Ilonka meghódításával: szicíliai utazással csábítja. A féltékeny, intrikus Daisy Lászlót is elküldi az ünnepélyre, aki Ilonkában csalódva feldúltan távozik. Sziráky és Daisy ugyanazokkal a szavakkal csábítják kiszemelt áldozatukat:
    Sziráky Ilonkához: "Ki ez a fiú? Egy kis senki. Mit tudja ez, hogy ki maga?"
    Daisy Lászlónak: "Hát volt annak a lánynak sejtelme arról, hogy ki maga?"
    Az érzelmileg involvált protektor csak a személyiséget látja, a mögötte meghúzódó valós vagy potenciális értéket már nehezebben veszi észre.  Ilonka az estély végén találkozik Sziráky régi modelljével, Judittal. Judit meggyőzi arról, hogy helyesebb, ha nem marad a festőnél. Így visszaszerezheti helyét Sziráky mellett. László Ráczmedgyesre utazik, hogy kikérje anyja tanácsát. Megállapodnak, hogy leghelyesebb, ha a fiú a szív szavát követi. Közben Judit érdekeinek megfelelően ráveszi Szirákyt, hogy intézze el öccsénél László kinevezését. Ezzel az aktussal, legalábbis elvileg, adekvát módon oldódna meg László problémája: az életet a rózsadombi pályaszélről figyelő fiú a nagyúri támogatás segítségével álláshoz juthatna. Schulmayer leutazik Ilonkával Ráczmedgyesre, és végleg összeboronálja Ilonkát és Lászlót. Mire megérkezik Apóka távirata László klinikai kinevezésének hírével, a fiatalok már döntöt- tek: Ilonkából körorvosné lesz Ráczmedgyesen. A film záró képsorában a Budáról falura visszatelepült párt látjuk. Ráczmedgyes mellett pedig elrobog a velencei gyors Szirákyval és Judittal.
    A film meséje a privát boldogságot részesíti előnyben a társadalmi felemelkedéssel szemben. László ott folytatja orvosi pályáját, ahol apja abbahagyta. Nem lesz belőle sem klinikai, sem magánszanatóriumi főorvos. Hőseink útja Budáról Ráczmedgyesre vezet. A cukrászdát pedig (átmenetileg) megmentette a forgalmát megnövelő média hírverése. A volt bácskai földbirtokos lánya és a vidéki körorvos hátat fordít a fővárosnak.
 
 

A pénz meséje

    A Pesti mese színhelye egy divatos Váczi utcai kalapszalon. A nyitó képsor az Erzsébet-híd pesti hídfőjét mutatja. A budai oldal innen nézve távoli, idegen világnak tűnik. A kocsira szerelt kamera a távoli Budáról jobbra fordul, és máris a Váczi utca nyüzsgő forgalmában találjuk magunkat. A kalapszalon ugyanúgy fizetési nehézségekkel küzd, mint a Duna túlpartján található cukrászda. A hitelező azonban nem egy különc háztulajdonos, hanem az Atlantic Bank. A bank ügyvezető igazgatója Vadász Lehel (Kabos Gyula). Kabos társadalmi hovatartozása ebben a filmben egyértelmű. Családneve "gyanúsan" cseng, valószínűleg magyarosított név, "ősmagyar" keresztneve pedig arra utal, hogy szülei igencsak komolyan gondolták az asszimilációt. Vadász állandóan szerelmével gyötri adósát, a kalapszalon tulajdonosnőjét, Annie-t (Dobos Annie). Ellentétben a rózsadombi maharadzsa szerelmével, ebben az udvarlásban jóval több a komikus elem, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy Kabost látjuk szerelmes szerepben. Vadász, ellentétben Szirákyval, vérbeli üzletember. Akárcsak a film egész cselekménye, az ő élete is a pénz körül forog. Ennek megfelelően azzal gyakorol komikus hatást, hogy miközben hevesen udvarol Annie-nak, a nő kétségbeesett kérése ellenére hallani sem akar az árverezés elhalasztásáról. Az üzlet az üzlet, a szerelem pedig szerelem, a két dolognak semmi köze egymáshoz. Pesten nincs protekció, a szív szava nem juthat szerephez adós és hitelező viszonyában. A film szerelmespár főhősei Kubik a szalon kifutófiúja (Páger Antal), aki triciklin szállítja kalapokat, és Copfos (Turay Ida), aki kezdetben amolyan "Mädchen für Alles" az üzletben: ők állnak a társadalmi hierarchia legalján. Turayt a tőle megszokott komika szerepkörében láthatjuk, kétbalkezessége miatt már a film elején felmondanak neki. A Váczi utca a nagybetűs élet helyszíne, a kibicek társadalma ebben a filmben Rákospalotán várakozik. A svábos hanghordozással beszélő háziúr (Köpeczi Boócz Lajos) tulajdonában lévő házban bérelnek szobát a kívülállók. A mulatságos társaság egy költőből (Balassa János), egy vegetáriánusból (Pethes Sándor), egy állástalan artista házaspárból (Tapolczai Gyula és Somogyi Nusi), valamint Copfosból áll. Ők sem tudják kifizetni a lakbért. Kubik esti iskolába jár, érettségire készül, belgyógyász szeretne lenni. Ugyanennek az esti iskolának lesz Vadász is a hallgatója. A tanulás mindkettejük számára a polgárosodás eszköze. Kubik számára az érettségi a felemelkedéshez vezető út egyik elengedhetetlen stációja, Vadász pedig  nyilvánvalóan a származása miatt hiányzó társadalmi presztízst szeretné pótolni az érettségivel. Kabos az önirónikus pesti zsidó humor jellegzetes megnyilvánulásaival teszi élvezetessé a Karinthy írásait idéző iskolai jeleneteket. Görbe tükörben láttatja velünk az asszimiláns magatartás túlzásait, amikor a tanár egyik kérdésére így válaszol: "Elegendő Önnek, ha becsületszavamat adom, hogy tudom kicsoda Menenius Agrippa?" A meglepett tanár igenlő válaszára azonnal rávágja: "Adom."[4] Az expozícióban vázolt két cselekményszál (a szalon tulajdonosainak fizetési nehézségei és a nincstelen szerelmesek gondjai) az amerikai örökség vígjátéki kliséjének segítségével kapcsolódik össze. Copfos 650 000 dollárt örököl egyetlen rokonától, egy tengerentúli nagybácsitól. A gazdasági krízis ihlette válság-vígjáték sztereotípiáinak megfelelően azonnal megindul a hajsza az örökség után. Mivel Copfos nem érti az örökségről szóló angol nyelvű értesítést, megkéri Annie lump öccsét, Ferit (Békássy István), hogy fordítsa le a levelet. Feri eltitkolja előle annak tartalmát, hevesen udvarolni kezd Copfosnak, és felmondás helyett kinevezik a szalon direktriszének. A filmben a pénz hiánya mindvégig uralja a szereplők érzelmi választásait. Feri tulajdonképpen Évát (Mezei Mária), a kalapszalon korábbi direktriszét szereti, de nem veheti el, mert a lány vagyontalan, a bolt pedig a csőd szélén áll. Ugyanígy a pénzhiány miatt nem találhat egymásra Kubik és Copfos - abban a hitben vannak, hogy mindketten szegények. Miután Feri mulatóba viszi Copfost, Kubik és Éva, a pénztelen érzelmi vesztesek egy kiskocsmában vigasztalódnak. Az egyre inkább szaporodó fröccsös poharak mellett a csalódott és szegény szerelmesek arról elmélkednek, mihez is kezdhetnek kilátástalan helyzetükben. Kubik kétségbeesésében úgy véli, már csak a politikusi pálya áll nyitva előtte. Éva egy lemondó gesztus kíséretében kijelenti, hogy dizőzként szeretne érvényesülni. A Mezei által megformált karakter a modern, öntudatos, dolgozó nagyvárosi nőtípus, a "flapper" rezignált képviselője. Emancipált nőként reálisan látja helyzetét; számára a férjhezmenetel nem magától értetődő módon belénevelt női stratégia, tisztában van vele, hogy csak feleségként kerülheti el a magányos úrilány és a festett/feslett nő nem kívánt alternatíváit. Copfos eleve nem úrilány, de mind az üzletben, mind rákospalotai környezetében ferde szemmel néznek rá a Ferivel átmulatott éjszaka után. Környezetének erkölcsi megvetését elkerülendő, lemond direktriszi állásáról. Feri kétségbeesésében megkéri a kezét, mert most már csak gazdag férjként lát lehetőséget az üzlet árverezéstől való megmentésére. Copfost Vadász behívatja az Atlantic Bankba, hogy megbeszéljék az örökség átvételének részleteit. Természetesen a bank is csőd szélén áll, ezért az igazgatóság tagjai saját autóikat, villáikat, bérházaikat és földjeiket a bank tulajdonaként "jutányos áron" rásózzák az örökösnőre. A lányt teljesen váratlanul éri meggazdagodásának híre, hiszen Feri hazudott neki az angol nyelvű értesítés tartalmát illetően. Copfos számára ez a megvilágosodás diadalmas pillanata: rájön, hogy most már gazdag örökösnőként bosszút állhat Ferin, és megleckéztetheti szerelmét, a féltékeny, duzzogó Kubikot is. Egy fordítóirodában angol nyelvű levelet írat magának, amelyben értesítik, hogy nem ő az örökös. A levelet ismét Ferivel fordíttatja le magának, aki újfent letagadja a levél tartalmát, nehogy kiderüljön korábbi hazugsága és hozományvadász mivolta. Copfos örömmel játssza tovább a lenézett mindeneslány szerepét az üzletben, közben pedig megbízást ad az árverezésre készülő Vadásznak, hogy Kubikkal vetesse meg az üzletet, de ne árulja el a megbízó kilétét. Így az árverezéskor Kubik is eljátszhatja az "igazságosztó" szerepét: Annie, Feri, Éva és Copfos továbbra is alkalmazottak maradhatnak, Ferinek el kell vennie Évát, Kubik pedig elviszi Copfost bemutatni az édesanyjának.
    Míg Éva a rezignált "flapper" képviselője, Copfos története azt példázza, hogyan lesz a lenézett pária mindeneslányból öntudatos "flapper", majd hogyan lép azonnal tovább, és hogyan lesz belőle a pénz segítségével önálló üzletasszony. A gépírókisasszonyok és masamódok sorsa általában úgy fordul jobbra a korabeli magyar filmvígjátékokban, hogy elveszi őket a vezérigazgató. Ebben a filmben nem a férfi jelenti a nő jövőjét, hanem a pénz. Copfos, akárcsak Sziráky, örökség segítségével jut a vagyonához, de a köztük lévő különbség még akkor is figyelemreméltó, ha azonos módon jutottak a vagyonhoz, és ha a meggazdagodás pesti példája a naiv mesék illuzórikus világából származik. Az arisztokratikus Sziráky csak fogyasztásra, passziói kiélésére használja vagyonát, az árva masamód pedig a feltörekvő, emancipált nőtípus képviselője. Bár nem maga kereste meg a pénzét, kijárta az élet iskoláját. Sziráky sohasem tanul, két sikertelen próbálkozás után harmadszor is megpróbálja elcsábítani Ilonkát. Copfos képes rá, hogy megváltozzon, irigylésre méltó rugalmassággal reagál a változó helyzetekre. Ilonka és Copfos eltérő társadalmi közegből származik, de hasonló a társadalmi munkamegosztásban betöltött helyzetük. A filmek ismeretében nincs okunk feltételezni, hogy a pesti masamód intelligensebb lenne a budai cukrászlánynál. Erkölcseiket tekintve sincs köztük különbség, hiszen mindketten vigyáznak jó hírükre. A köztük lévő különbség abból származik, hogy teljesen más közegben mozognak. Az eladósodott budai cukrászda nem a kapitalizmus sokszereplős piaci társadalmában, hanem a nosztalgikusan szemlélt múltban található. Ilonkának nincs mit megtanulnia a Rózsadombon. Olyan ingerszegény környezetben él, hogy esélye sincs rá, hogy rugalmasan reagáljon az élet kihívásaira. Hasonlóan esélytelen szereplő László is. A munkanélküliség réme őt jobban fenyegeti, mint a kifutófiú Kubikot. Számára csak egy alternatíva jelenthetne előbbrejutást: vagy azáltal juthat álláshoz, hogy áruba bocsátja választottját, vagy azáltal, hogy önmagát adja el. Önbecsülése miatt egyiket sem választhatja. Copfos számára a Váczi utcai szalonban végzett munka jelenti az élet iskoláját. Ide nem pénztelen sakkozók, diákok és öregedő tanár urak járnak, hanem a fővárosi polgárság legmozgékonyabb, leginkább "képben lévő" része. Aki itt dolgozik, valóban elsajátíthatja a modern nagyvárosi életben való eligazodáshoz szükséges mentalitást, kialakulhatnak benne a polgárosodáshoz szükséges készségek. A pesti kalapszalonból kiindulva valóban felfelé vezethet az út. Copfosból és Kubikból minden bizonnyal sikeres üzletember lesz. Akiknek semmijük sincs, azokból minden lehet, állítja a piaci társadalom, a modernizáció naiv "pesti" apológiája. A lecsúszott földbirtokos lányának és a fiatal orvosnak azonban meg kell elégednie Ráczmedgyessel, tehát legjobb esetben is csak a modernizáció perifériáján jut számukra hely. A Pesti mese azt bizonyítja, hogy a harmincas évek Budapestje már kinevelte saját, hamisítatlanul polgári társadalmát. A bemutatott filmbeli példák sora a nagyvárosi társadalom életerejét, modernségét és önreprodukcióra való képességét is bizonyította azzal, hogy jelképesen vidékre "száműzte" a modernizáció alacsonyabb szintjén megrekedt tagjait.
    Gaál Béla két filmjében Buda és Pest még két különálló világ. A szereplők mentalitásának eltérő jellege a Duna két partján található városrészek társadalmának különbözőségéről szóló, a korabeli realitással feltételezhetően még szoros kapcsolatban álló mítoszt demonstrálja. A közigazgatási szempontból már egyesített főváros társadalma a filmvásznon csak a háború alatt forrt egységbe. Ezt Hamza D. Ákos 1944-ben forgatott filmje az Ez történt Budapesten bizonyítja. Hangsúlyoznunk kell, hogy sem a film meséjén, sem a bemutatott jellemeken nem hagyott nyomot a korabeli politikai propaganda: nem érződik rajtuk "a hatalom érintése". Az eredeti főcímen forgatókönyvíróként feltüntetett Dobos György Nóti Károly strómanja volt. Nóti világlátása azonos a két Gaál Béla-film forgatókönyvírójának, Zágon Istvánnak és Vadnai Lászlónak a világszemléletével. Elemzésünk szempontjából nem a háborús vígjáték cselekményének középpontjában álló, szükségképpen melodramatikus panelekkel (is) operáló szerelmi szál - hogyan talál egymásra egy pesti ügyvéd és egy pesti ügyvédnő - a fontos. Ennél figyelemreméltóbb az alkotók látószöge. Az Ez történt Budapesten nem budai és nem pesti film, hanem miként a címe is mutatja, Budapestről szól. A nyitó képsorok is egyszerre láttatják velünk a Gellérthegyet, a Várat és a pesti belvárost. A fővárosi szereplők a vidékiek számára érthetetlen "pesti" nyelven beszélnek, amikor a presszóban "dupla rövidet" kérnek. A telefonos taxirendelésnek megvannak a sajátos, csak a fővárosiak által ismert trükkjei. A filmbéli Budapest lakóinak viselkedését egy mindannyiukra hangsúlyozottan egyformán jellemző, és ami még fontosabb, egy mindannyiuk által magától értetődő természetességgel interiorizált sajátos "pesti" viselkedésmód jellemzi. A homogenizáció oka a mindenkit egyformán érintő háborús nehézségekben keresendő. A szereplők cserekereskedelmet folytatnak: egy csizma és egy nadrág a kacsa ára, a szalonna pedig általános értékmérőként funkcionál. Az elsötétítési rendelet dramaturgiai mozgatórugóvá válik a filmbéli szereplők számára, mert összehozza a szerelmeseket. A megszokott utcaképhez a szuronyos járőr is hozzátartozik. Egy új mítosz születésének vagyunk tanúi.  Az "élelmes, élni akaró város" mítosza a háborús mítoszokból vezethető le. Ezekben a mítoszokban a háború közösségformáló erőként jelenik meg. Természetesen nem egyezik meg a korabeli valósággal. A mítosz nem vesz tudomást arról, hogy 1944-ben más is történt Budapest utcáin. Ahhoz azonban elég hatásosnak bizonyult, hogy kiszorítsa  a "boldog békeidők" korát felidéző budai és pesti filmmeséket.
 
 
 

[1]Gaál Béla (1893-1945) már a húszas években ismert filmrendező volt: öt némafilmet forgatott. 1934-ben a "Meseautó" mellett még egy jelentős filmet készített, "Az új rokon" című vígjátékot, amellyel a műfajon belül meghonosította a modernizációs tematikájú alkotásokat. Ugyancsak  vígjáték az 1935-ös "A csúnya lány", amely nagyban hozzájárult Muráti Lili későbbi népszerűségéhez. Filmtörténeti szempontból említést érdemel a Földes Jolán regényéből ("Férjhez megyek") készült "Mai lányok" című 1937-es alkotása, amelyben négy együtt élő lány lakberendezési vállalatot alapít, majd önállóságukat feladva férjhez mennek. A Gaál-film meséjéhez kísértetiesen hasonló cselekménnyel 1939-ben Carl Froelich forgat majd filmet Németországban "Die vier Gesellen" címmel. Froelich filmjének különlegességét a meseszövés hasonlóságán túl az adja, hogy a főszerepre sikerült megnyernie a nácikkal egyáltalán nem szimpatizáló Ingrid Bergmant. Gaál nemcsak vígjátékokat rendezett, hanem jelentős irodalmi műveket ("Az új földesúr" 1935, "Az aranyember" 1936, "János vitéz" 1938) is filmre vitt. Színészként, színházigazgatóként, színházi rendezőként és pedagógusként is ismert: 1927-29 között a Belvárosi Színház főrendezője volt, korábban játszott a Madách- és a Renaissance Színházban, filmszínészetet tanított az Országos Színészegyesület színiiskolájában és az Országos Filmegyesület Filmművészeti Iskolájában, amelynek egy időben igazgatója is volt. Magániskolát is vezetett. Sikeres pályájának a "zsidótörvények" vetettek véget. 1945 elején a nyilasok ölték meg Budapesten.

[2]Hídavatás. In: Krúdy Gyula: Magyar tükör. Publicisztikai írások 1894-1919. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1984. 212-213. old.

[3]A magyar jobboldali radikalizmus történetében jelentős szerepet játszó Szemere alakját az írók másképpen látják, mint a történészek. Krúdy "postakocsi-regényeinek" hőseként és Kellér Andor "Zöld gyep, zöld asztal" című művében is csak a mint a kártyaasztal és lóversenypálya legendássá vált hőse szerepel. A politikus Szemere történelmi szerepéről lásd Szabó Miklós: A jobboldali radikalizmus története (kézirat). 

[4]A film forgatókönyvét a Hacsek és Sajó történetek szerzője, Vadnai László írta.