Második Sztálingrád
____________________
UNGVÁRY KRISZTIÁN
Budapest
1944-1945-ös ostroma a legvéresebb városostromok közé sorolható.
Ellentétben a korábbi ostromokkal, amikor döntően a Várhegy birtoklásáért
folytak a harcok, a II. világháborúban az egész város csatatérré
vált. Ennek nyomai mind a mai napig jól láthatók. Nemcsak a szétlőtt
homlokzatok tanúskodnak erről: a városban folyó építkezések során
ma is kerülnek elő tömegsírok, fel nem robbant lövedékek, fegyver-
és felszerelésmaradványok.
Mivel
a harc szó szerint a lakosság feje felett folyt, az eseményeknek
több mint 800 000 szemtanúja maradt. Az ostrom kataklizmáját érzékelteti,
hogy élménye kitörölhetetlenül ott van mindenkiben, aki átélte,
akár kisgyerekként, akár családfő- ként. A harcokat áltélt német
és magyar katonák számára Budapest ostroma minden korábbi bevetésük
szörnyűségeit felülmúlta: jellemző, hogy a 66. páncélgránátos ezred
parancsnoka, Wilhelm Schöning tartalékos alezredes 1985-ben bekövetkezett
haláláig csak budapesti élményei rekonstruálásával foglalkozott,
holott 1939 óta folyamatosan részt vett a háború különböző ütközeteiben.
Helmut Wolff alezredes, a Bundeswehr későbbi tábornoka sem tudott
szabadulni az átélt borzalmaktól: "hogy még élek, vad álmokat okoz
nekem", nyilatkozta a kitörés után.
Budapest
ostromáról az utóbbi években örvendetesen sok publikáció jelent
meg. A szerző doktori disszertációjában dolgozta fel az ostrom történetét.[1]
A nemrég elhunyt Gosztonyi Péter több évtizedes kutatásait adta
közzé Budapest lángokban[2]
címmel. Gasparovich László A rettegés ötven napja[3]
című kötete elsősorban népszerűsítő céllal íródott. A Hadtörténeti
Intézet és Múzeum külön kötetbe tette közzé az ostrom fontosabb
német, magyar és román katonai iratait.[4]
A
publikációkhoz hasonló sikert aratott a Nyílt Társadalom Archívum
által megrendezett kiállítás is Budapest ostromáról.[5]
A publikációk és a kiállítás hatására folyamatosan jelentkeztek
a szerzőnél magyar és német túlélők, akik közzé akarták tenni az
emlékeiket.
Budapest
ostroma több szempontból is rendkívüli volt. A szovjet hadsereg
magyarországi összes veszteségének fele Budapesttel kapcsolatosan
keletkezett. A város elfoglalásáért indított hadművelet 108 napig,
a tényleges ostrom 102 napig tartott, amelyből 52 napot a védők
teljes bekerítésben harcoltak végig. Ezzel szemben Berlin két hét
alatt, Bécs hat nap alatt elesett, és a legkitartóbb német helyőrségek
is, mint a königsbergi vagy breslaui, csak 77, illetve 82 napig
álltak ellen az ostromlóknak. Sztálingrád ostroma ugyan 125 napig
tartott, de ennek döntő része nem érintette a város területét, ahonnan
a civil lakosságot egyébként is evakuálták. Budapest ostromához
igazából csak Varsó 1944-es ostroma mérhető - csak ott a németek
voltak a támadó fél.
Hitler
monológjaiban sokszor említette meg a magyar fővárost, amelyet építészeti
szépsége miatt csodált. "Budapest a legnagyszerűbb, ami csak
elképzelhető. Az egész Német Birodalomban nincs hozzá hasonló"[6]
"Egyébként pedig - történelmi szempontból nézve - megbocsáthatatlan
paródia, hogy Attilának és hunjai utódainak legyen a legszebb fővárosa
a Nibelun- gok folyója mentén",[7]
nyilatkozta egyszer. Mindez természetesen semmilyen szerepet sem
játszott abban, hogy Budapestet Hitler külön utasítására háztól-házig
védendő erődnek nyilvánították. A német diktátor számára Budapest
birtoklása a zalai és zistersdorfi olajmezők miatt volt elengedhetetlen.
Ezt csak erősítette a főváros politikai jelentősége: eleste után
vélelmezhető volt, hogy az addig is gyenge magyar harcikedv még
jobban csökkenni fog. Magyarországra viszont gazdasági és katonai
okokból is feltétlen szükség volt. A Kárpát-medencében harcoló gyalogságnak
még 1945 februárjában is a Honvédség adta a 30 százalékát, és ez
az arány a tüzérség esetében az 50 százalékot is meghaladta.
Sztálin
szemében Budapest elfoglalásának elsősorban politikai okai voltak.
Számára axióma volt, hogy a győztes dolga saját társadalmi rendjének
mielőbbi bevezetése a vesztes országaiban. Magyarország előre eldöntött
bolsevizálásának menetrendjét nagymértékben felgyorsíthatta volna
Budapest birtoklása. A britek adriai partraszállási terve 1944 őszén
jutott Sztálin tudomására. Bár a terv illúziónak bizonyult, a szovjet
diktátor beteges gyanakvását teljes mértékben felkeltette. Sztálinnak
elfogadhatatlan lett volna angolszász csapatok megjelenése azon
a területen, amelyet ő saját érdekszférájának tekintett, ezért 1944.
október 28-án parancsot adott Budapest azonnali, menetből történő
bevételére.
Az
első szovjet harckocsi 1944. november 3-án elérte Budapest mai közigazgatási
határát. Malinovszkij marsall támadása azonban az Ecser-Vecsés-Soroksár
vonalban kiépített Attila vonalon megállt, és az akkori közigazgatási
területen az első építmény, a pesti oldalon, csak 1945. január 1-jén
került szovjet kézre: Adavkin gárdaőrmester foglalta el Sashalomtól
nyugatra az első házat.
Budán
1944. december 24-én jelent meg az első szovjet harckocsi: a Budakesziről
érkező harckocsidandár egyik zászlóalja a déli órákban elérte a
Szépjuhászné nyerget, majd rövid tűzharc után továbbgördült a Budakeszi
úton, keletnek, a főváros szíve felé. 13 órakor az első T-34-es
kijutott a Budakeszi út-Hűvösvölgyi út torkolatához, ahol most a
Szépilona kocsiszín, illetve egy patika található. A kocsiszín melletti
benzinkútból egy magyar katonai tartálykocsi éppen a benzin leszívásával
foglalatoskodott. Percek alatt heves tűzharc bontakozott ki a mögötte
állásba menő német katonák és az előretörő, de gyalogság nélküli
szovjet karckocsik között. Közben a benzinkútból és a találatot
kapott tartály- kocsiból is folyni kezdett az üzemanyag, és hamarosan
lángra is lobbant. Egyes források szerint a szovjetek oldalán civil
ruhás fegyveresek is bekapcsolódtak a harcokba. A T-34-esek mellett
szórványos akna- és géppuskatűz süvített végig a Hűvösvölgyi úton:
néhány gépkocsi és teherautó ennek ellenére ekkor még megpróbálkozott
az áttöréssel, nagyrészt sikerrel. A Bolyai laktanyába települt
"Galántai" csendőrzászlóalj páncélosszázadának Csaba páncélgépkocsijai,
a vezetők szerencséjére, nem tudtak útnak indulni: az elavult járműveknek
befagyott a hűtővizük, így ott kellett hagyni őket a laktanya udvarán
- elindulás esetén valószínűleg percek alatt kilőtték volna őket
a szovjet páncélosok. A beindítható járművek közül egy Párduc harckocsi
még akadálytalanul kijutott a gyűrűből; a csendőrök az északi kapun
át gyalogosan távoztak.[8]
Egy
másik szovjet csoport, amely gyalogosokból állt, a Svábhegyen keresztül
közelítette meg a várost. Andrej Iljics Kozlov alhadnagy felderítőszakasza
este hat órakor érte el, különösebb harcérintkezés nélkül, a Fogaskerekű
svábhegyi végállomásának épületét, ahol karácsonyfát és egy vaskályhánál
sült gesztenyét is árultak még. Miután a szovjet katonák is vásároltak
egy-egy zacskónyi gesztenyét, megérkezett a menetrendszerinti járat.
Kozlov nyolc emberével a középső kocsiba szállt fel. A szerelvény
elindult, ám az egyik utasnak feltűnt az ismeretlen egyenruha, és
megrántotta a vészféket. A szerelvény megállt, a szovjet katonák
pedig elvették néhány utas karóráját, majd eltűntek az erdőben.
Egyes források szerint a szovjet őrjárat egészen a János Kórházig
jutott.[9] A megállított szerelvény
később újra elindult: az új beszállókat a kalauz azzal a hírrel
fogadta, hogy a fogaskerekűt a szovjetek indították el a Széchenyi-hegyről.[10]
Karácsony
után nem sokkal megkezdődött a háztól-házig harc. Voltak épületek,
amelyek néhány nap alatt ötször is gazdát cseréltek. A háztengerben
gyakran előfordult, hogy a támadó szovjet vagy éppen ellentámadó
német harccsoport mélyen betört a másik fél által ellenőrzött területre.
Az így előretörő csoportok sokszor beszorultak valamelyik épület
földszintjére vagy éppen emeletére. Leküzdésük legegyszerűbb módja
az volt, ha rájuk gyújtották az épületet: a Postapalota, a Várfok
utca-Vérmező utca sarokháza, illetve a Kálvin tér északkeleti oldalán
épült Pintér-bérház is ilyen harcok során égett ki.
A
Kálvin térre január 14-15 között jutott el egy szovjet harccsoport,
amely a Pintér-bérház pincéjében tűzharcba is keveredett a németekkel.
A harcoló felek a civileket használták fedezékül, emiatt sokan meghaltak.
A szovjet katonák hamar eltűntek a pincéből, és a német védők végiglángszórózták
az épület összes szobáját, hogy megsemmisítsék az esetleg elrejtőzött
harcosokat. Mindennek csak annyi következménye volt, hogy a carrarai
márvánnyal burkolt épület teljesen kiégett állapotban ke- rült másnap
a szovjet csapatok kezére.[11]
Hasonlóan
pusztult el a Várfok utca- Vérmező utca sarkán álló ház is. Január
30-án, egy viszonylag csendes napon a háziak közül többen felhasználták
a szokatlan nyugalmat arra, hogy friss levegőt vegyenek a ház belső
udvarán. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a Logodi utca
felől pufajkás alakok ugrálnak ki az ablakokon. Minden jel szerint
sikerült egy szovjet cso- portnak észrevétlenül elfoglalnia az Attila
út sarkán álló iskolát, és onnan továbbjutnia. A házban állomásozó
csendőrök és német katonák leadtak néhány lövést, de közben az óvóhelyre
rohantak, hogy a szom- szédos épületbe átmenekülhessenek, mivel
a pincék közti falak át voltak törve. A géppisztolyos szovjet csatárok
először meghátráltak, de látva a védők menekülését, folytatták a
támadást. Mielőtt az utolsó német katona átbújt volna a másik házba
vezető résen, elkiáltotta magát: "weg vom Loch ich schieße" (el
a lyuktól, lövök). A szovjet katonák közül senkit sem talált el,
de négy lakót agyonlőtt géppisztolysorozatával. A házba beszorult
szovjetek további támadásai mind összeomlottak a védők tüzében.
Február 2-án a szomszédos épületből német lángszórók felgyújtották
az emeletet: a ház teljesen kiégett, a lakók a né- metek megszállta
14. számú ház pincéjébe menekültek, és a szovjet katonák is visszavonultak.
Az épület az ostrom végéig német kézen maradt, lakói minden vagyonukat
elveszítették, és ettől fogva a harcok végéig éheztek.[12]
Az
első vonal házaiból a szovjet hadsereg igyekezett kiköltöztetni
a lakosságot. Erre praktikus okokból volt szükség: a civilek közt
megbújhattak német-magyar katonák is, és saját harcosaik biztonságát
is féltették a civilektől. A lakosság volt hogy öt percet, volt
hogy egy órát kapott, hogy összeszedje a holmiját, és elhagyja otthonát.
Aki "csak" a vagyonát veszítette így el, még szerencsésnek bizonyult:
voltak ugyanis olyanok, akik a biztos hátország helyett ismét belegyalogoltak
a frontba, mint például a Kis-Svábhegyen lakó család, akiket a Tusnádi
utca 45. számú házból költöztettek ki a szovjetek. A menekülő család
a Csaba lépcsőn át az Endresz György térre menekült (ma Magyar Jakobinusok
Tere a Déli Pályaudvar előtt). Itt vették csak észre, hogy a kapualjakból
és a házakból német és szovjet katonák tüzelnek egymásra. A lövöldöző
szovjet katonák innen is továbbzavarták őket, és a Horváth házaspár
gyerekével együtt a Városmajori templom küszöbén talált csak fedelet
a februári hidegben, míg végül jóindulatú lakók be nem fogadták
őket a Csaba utca egyik házába.[13]
Az
ostrom tragikus fejezetei közé tartoznak a szovjet katonák erőszakoskodásai,
kilengései. A megerőszakolásokon, fosztogatásokon túlmenően a hadsereg
speciális kémelhárító osztagai számos vérengzést követtek el. A
katonai szolgálatot sohasem teljesített T. Sándor családjával és
néhány másik civillel együtt szenvedő alanya volt egy ilyen esetnek:
"Február
11-én a Lepke utca 23. számú házban voltunk. A kitörés utáni reggel
tódultak a villába a németek, magyarok és néhány nyilas pártszolgálatos.
Mind meg akarta adni magát, sokan sebesültek voltak. 10-11 óra felé
megjelent a GPU. Min- denkit összeszedtek, és elvittek, csak a civilek
maradtak ott. Majd lejött egy ukrán, és elvette igazolványainkat.
Majd ő is elment.
Az
ablakon kinézve láttam hogy nyolc német katona áll feltartott kézzel
a ház előtt. Egyszer csak bejött egy ötfős szovjet járőr a szobába,
és minden átmenet nélkül elkezdett lövöldözni. Én karlövést kaptam,
lezuhantam a dohányzóasztal alá. Az egyik katona felkapott, és közvetlen
közelről leadott rám egy lövést, ami mellkason talált. Valaki elkiáltotta
magát 'ne lőjetek, magyarok vagyunk', de válasz nem érkezett, csak
egy géppisztolysorozat, és a bátyám meghalt. Hasonlóan járt a szobában
tartózkodó többi hat civil: egyikük bablevest kanalazott, amikor
elérte a halálos golyó. A lövöldözésre apám is bejött az udvarról,
ahol addig éppen a csajkáját mosta: őt hátulról lőtték fejbe. Engem
hasra fordítottak, és úgy hagytak. Sötétedés után átcsúsztam a szomszédos
házhoz, és levonszoltam magam a pincébe. A nyolc német katona tarkólövéssel
feküdt a házunk előtt."[14]
Az
ostrom legutolsó felvonása a védősereg kétségbeesett kitörési kísérlete
volt. A német parancsnokság és katonáik zöme is úgy tartotta, hogy
a szovjet hadifogság egyenlő a halállal. Bár február első napjaiban
már szinte semmi esély sem látszott arra, hogy a kitörés sikerrel
szervezhető meg, Pfeffer-Wildenbruch mégis elszánta magát erre a
lépésre. Február 11-én este 8 órakor a Széll Kálmán (ma Moszkva)
és a Széna téren, valamint a Margit körút teljes hosszában megindult
a védők rohama. Szovjet részről felkészülten várták az akciót: a
szemközti házakban elhelyezett géppuskák szörnyű aratást végeztek
a sztálin- gyertyák által szinte nappali fénnyel megvilágított utcákon.
A Széna téren hullahalmok alakultak ki, a katonák nagy része még
a városban elesett vagy megsebesült.
Az
elképesztő veszteségek ellenére több ezer német és néhány száz magyar
katona, valamint civilek kijutottak a budai hegyekbe. Az erdőben
nem üldözték őket szovjet csapatok, de a zsámbéki medence nyílt
terepén már csak keveseknek sikerült átjutniuk. Az éhségtől és hidegtől
szinte félőrült kitörők egy része még a budai hegyekben feladta
a küzdelmet. Billnitzer vezérőrnagy volt az egyetlen tábornok, aki
túljutott a hegyeken és csak Perbálnál esett szovjet fogságba.
A
legnehezebb feladat a német vonalak előtt húzódó, kb. 5-10 kilométer
széles nyílt terepen való átjutás volt. Otto Kutscher és Adolf John
azon kevesek közé tartozott, akiknek ez is sikerült. Kutscher így
emlékszik az utolsó méterek megtételére:
"Hirtelen
két világítórakéta szállt fel. Ezek csak a mieink lehetnek. Már
el is értük az orosz lövészárkot, amikor ránkkiáltottak. Erre azonnal
megnyitottuk a tüzet kézifegyvereinkből, és akinél még volt, az
bevágta a lövészárokba az utolsó kézigránátot. Amilyen gyorsan csak
tudtunk, átugrottunk a lövészárkon és akkor kezdtek el az oroszok
is lőni ránk.
Egy
kézigránát éppen köztem és Schöning alezredes, a csoport vezetője
között landolt. Schöning megsebesült a jobb lábán, én egy nagyobb
repeszt kaptam a bal combomba. Kúszva és bicegve jutottam még néhány
métert tovább, mígnem két katona el nem kapott és a saját vonalakhoz
nem vitt. A kötözőhelyen tört aztán ki rajtam a megváltott zokogása."[15]
A
40 000 katonából kevesebb mint két százalékuk, 624 fő jutott át
a szovjet ostromgyűrűn. Mintegy 20 000 ember elpusztult, a maradék
- részben sebesülten - fogságba esett, és ebből a fogságból sokan
nem tértek vissza.
A
főváros ostroma közben egy másik háború is folyt: a nyilasok gyilkosságai
a főváros zsidósága ellen. Budapest 38 000 civil áldozatából 14
000 volt zsidó származású, miközben arányuk az ostromlott főváros
lakosságának alig 15 százalékát tette ki (a munkaképes férfiak zöme
munkaszolgálatosként nem tartózkodott a fővárosban, tízezreket korábban
Nyugatra hajtottak, és egyes külső kerületek zsidóságát még a nyár
folyamán deportálták). A zsidók zöme az Újlipótváros nemzetközi
védelem alá helyezett házaiban vagy a VI. kerületben kialakított
gettóban élte át az ostromot, de több tízezren voltak, akiket keresztény
ismerőseik bújtattak el. A gettóban sokan éhen haltak. Mintegy 7000
ember lett gyilkosság áldozata. A nyilasok általában a Duna-parton
végezték ki áldozataikat: sokan, mint például Kis Ervin, a sortűz
előtt a vízbe ugrottak, és így élték túl a vérengzést. Váradi Gézáné
egy ilyen túlélőtől tudta meg vőlegénye halálának körülményeit:
bár ő is megmenekülhetett volna, ha korábban ugrik, azt súgta barátjának,
hogy nem akarja elhagyni a családját, négy év munkaszolgálat és
szenvedés után.[16]
g
|
A polgári áldozatok
közül a zsidóság veszteségei
|
15 000[17]
|
h
|
A polgári áldozatok
közül a kivégzések áldozatai
|
kb. 7000[18]
|
i
|
A nyilasok által
nyugatra, sáncásásra elhurcoltak
|
kb. 50 000
|
j
|
Ebből (i) meghalt,
eltűnt
|
kb. 25 000[19]
|
k
|
A szovjetek által
hadifogságba hurcolt lakosság
|
kb. 50 000
|
l
|
A szovjetek által
hadifogságba hurcolt magyar katonaság
|
kb. 40 000
|
m
|
Az elhurcolt lakosságból
(k) nem tért vissza
|
kb. 13 000[20]
|
n
|
Az elhurcolt katonaságból
(l) nem tért vissza
|
kb. 12 000
|
o
|
A lakosság teljes
vesztesége az ostrom következtében (f+j+m)
|
kb. 76 000
|
p
|
Az elesett katonaság
1944. november 3. - 1945. február 15. között
|
17 500
|
q
|
A katonaság teljes
vesztesége az ostrom következtében (n+p)
|
29 500
|
r
|
Mindösszesen (o+q)
|
kb. 105 500
|
28. táblázat.
A Budapest ostromával kapcsolatos magyar veszteségek (lakosság és
katonaság)
Az
emberveszteség mellett rendkívül súlyos volt a főváros értékeinek
pusztulása is. Bár korábban a szovjet légierő is bombázta a hidakat,
felrobbantásukat a német védők végezték el Pest kiürítése után.
Súlyos károkat szenvedett a pesti Duna-korzó. A Királyi Vár egyes
részei már az ostrom alatt sérüléseket szenvedtek, a tetőszerkezet
elpusztult. Az épületegyüttes kiégése hetekig tartott, és döntően
már az ostrom után következett be. A Rózsadomb és a Sashegy villái
közül számos elpusztult, romba dőlt az Állatkert és Bel-Buda sok
épülete. Egyes házak, mint például a Margit körúton épült Regent-ház,
illetve a Vitéz utca egyik épülete a földdel vált egyenlővé a mellettük
telepített lőszerraktár felrobbanása miatt. Szinte minden épület
szenvedett kisebb-nagyobb károkat, amelyeket az alábbi táblázat
csak akkor vett figyelembe, ha azok az épület lakhatóságának korlátozódásával
jártak.
Lakható lakás
|
215 653
|
73,0%
|
Részben használható
|
47 322
|
16,0%
|
Használhatatlan
de helyreállítható
|
18 775
|
6,4%
|
Megsemmisült
|
13 588
|
4,6%
|
29. táblázat.
A Budapest ostroma során keletkezett épületkárok[21]
Terjedelmi
okokból e tanulmány nem vállalkozhat az ostrom eseményeinek bemutatására.
Erről a már említett szakirodalom részletesen tájékoztat. Az utcai
harcok ismertetése is meghaladná a kereteit. Ezért inkább két, több
szempontból is különleges forrással szeretnénk bemutatni az ostrom
alatti eseményeket.
Az
alábbiakban közreadott napló, illetve visszaemlékezés szerzője 1944-ben
15 éves volt. Deseő László családjával a Mészáros utca 32. számú
házában lakott. A környék az ostrom egyik legtöbbet támadott helye
volt, a Déli Pályaudvar közelsége és a Naphegy stratégiai jelentősége
miatt. Deseő az ostrom alatt folyamatosan vezette iskolai füzetbe
írt naplóját: az eseményeket és saját gondolatait azonnal, mindenféle
utólagos szűrő alkalmazása nélkül írta le, mintha filmet forgatna.
Ez azzal járt, hogy saját akkori reakcióit is változtatás, szépítgetés
nélkül örökítette meg. Írásából nyomon követhetjük, hogyan változtatta
meg a háború gyökeresen egy budai család életét, hogyan változott
a konszolidált polgári villa vértől síkos romhalmazzá, hogyan viselkedtek
a pincébe zárt emberek a heteken át tartó infernális körülmények
között.
1944. XII. 10.
Reggel
háromnegyed 10-kor erős lövések. Vasárnap van. A többiek lementek
az óvóhelyre. Én egyedül állok az ablaknál. A naplót írom. Leírom
mit érzek. Remeg a föld a talpam alatt. Rezegnek az ablakok. Sivít
egy lövedék. A vakolat vagy mi hull az utcára. A Krisztina téri
templomban szelíden szól a harang. Romantikus. Nagyon tetszik. Később
megtudtuk, hogy a Pálya utcába, tőlünk 250 méterre csapott be egy
lövedék, beszakította az óvóhelyet, egy katonát és egy kislányt
megölt. A Nyárs utca felső végén csak becsapott. A Csörsz utcába,
Lisznyai utcába is becsapott.
Este.
Időnként be-belőnek. Úgy volt, hogy az óvóhelyen alszunk, de elvetették
ezt a gondolatot. Ma áldoztam.
1944. XII. 12.
Délelőtt
riadó. A villamosok nem jártak 6-12-ig. Állítólag nem volt áram,
mert az oroszok eltalálták a Széll Kálmán teret. A Szent Imre herceg
útját repülőgépről végiggéppuskázták. A Műegyetemen pokolgép robbant.
Azt beszélik, hogy az éjjel felrobbantják a Vízműveket. Kíváncsi
vagyok, mi lesz belőle. Újpestet elfoglalták az oroszok. Plakátok
hirdetik, hogy halálbüntetés terhe mellett minden 1927-1928. évben
született ifjúnak jelentkeznie kell. Minden házban ki kell függeszteni,
halálbüntetés terhe mellett, a lakók névjegyzékét, feltüntetve az
apa, anya nevét és a lakó korát. A Lánchíd járdáján halálbüntetés
terhe mellett nem szabad közlekedni, mert már alá van aknázva. Már
lassan kezdjük unni ezt a sok "halálbüntetés terhe alatt"-ot. Este
nagy családi tanácskozás volt. Én bejelentettem hogy hivatást érzek
magamban az oroszok ellen harcolni, és én harcolni szeretnék és
akarok, ha kell, meglépek hazulról. Édes szüleim lebeszéltek róla,
egészségi állapotomra hivatkozva. Az oroszok estefelé már alig lövöldöztek.
(...)
1944. XII. 24.
D.e.
kis és nagy riadó. Az oroszok állítólag Pátynál vannak. Délben megtudtuk,
hogy Herceghalom és Bánhida elesett. A síneken nem villamosok, hanem
gőzmozdonyok és vonatok járnak.
Este.
Karácsony este. Világít a karácsony fa, szól a "Mennyből az angyal".
Szeretet ünnepe. A lemez lejár, áhítatos csend. Géza bácsi, hogy
az örömünket ne rontsa, halkan szól Édesapámnak, hogy a rádió bemondta,
az oroszok Budakeszit, Bicskét, Székesfehérvárt elfoglalták. A jó
meleg családias hangulatot mintha elfújták volna. Mi lesz velünk?
Mi lesz ezzel a szegény, már amúgy is kifosztott országgal? Milyenek
az oroszok? Felszabadítók a német járom alól vagy keleti söpredék?
A
karácsonyi vacsora után kimegyek a kertbe, hogy a kutyának (Buksinak)
enni adjak. Abban a pillanatban vakító dördülés. Minden megremeg.
Utána üvegcsörömpölés. Úgy éreztem, hogy valami ráesett a fejemre,
és megnyomta a szememet. Rögtön lementünk az óvóhelyre. Mint reggel
kisült, két 18 cm-es gránát vágott le elénk az alsó útra, és egy
a kert felső sarkára. Tőlem lehetett vagy 15 méterre. Még vagy három
darab potyogott le a környékre. Összes ablakunk kitört. A karácsonyra
kapott pénzt Katicával együtt Édesapáméknak adtuk, hogy legyen pénz
belőle ablakot venni. A kár kb. 3000 P és mi adtunk 50-et.
Éjjel
az óvóhelyen alszunk. Semselyék már lent aludtak.
1944. XII. 25.
Részeg
katonák állandóan lövöldöznek. Éjjel meglőttek egy embert, nagyon
jajgatott. Az oroszok állítólag elfoglalták Szép Ilonát. A Vérmezőről
nagyon lövöldöznek. Ott állítólag rengeteg ágyú áll.
1944. XII. 26.
Az
éjjel nagyon ágyúztak. A Naphegyről is sokat lőttek. A Sas hegy
is az oroszoké.[22] Angol
hírek szerint Budapest közepétől 3 km-re vannak, a várost már majdnem
egészen körül kerítették, csak egy 10 km-es sávon van még nyitva
a zsák szája. Ezen keresztül pucolnak a németek kifelé. A két lány
(azaz háztartási alkalmazott) ma lement a Krisztina térre, ahol
nagy pusztulást láttak. A Vérmezőn lévő tüzérkonyhát az oroszok
széjjellőtték. Esti angol hírekben bemondják, hogy Budapest egészen
körül van kerítve. Mialatt ezt írtam, három gránát fütyülést hallottunk.
A rádió számolt be arról is, hogy Budapest környékét és repülőtereit
lövik. Budapest I. Hullámhosszán a következő felhívást intézte a
"várost védő vezénylő tábornok": Aki 5 óra után utcán jár, lelövik.
Aki bort árul, lelövik. Akinél fegyvert találnak, lelövik. Aki csüggedő
kijelentéseket tesz, lelövik. Aki ellen rémhírterjesztés ellen feljelentés
érkezik, és van rá egy tanú, lelövik. A nyilasok karhatalmi szervek
lettek. Aki nem engedelmeskedik nekik, lelövik.
1944. XII. 27
Kedélyesen
indult ez a nap. Reggel nem volt villany. Félig sötét pincében ültünk.
D. u. megérkezett az én tökkelütött nagybátyám a családjával
együtt. Boldogan mesélte, hogy a Budapestre érkező utolsó vonattal
tudott bejutni a városba, három kisgyermekével együtt. Rettenetesen
boldognak látszott, hogy ő is átélhet velünk egy szép kis ostromot.
(...) Nagyapa, mikor meglátta a nagybátyámat és lelkendező családját,
először lehordta őket a sárga földig. Azután szomorúan megjegyezte,
csak egy bomba kell ide, és kipusztul az egész család.
A
nagybátyámmal együtt az óvóhelyen napközben 21-en lettünk. (...)
1944. XII. 29.
Éjjel
szabályos időközökben dörrenések. Reggel nincsen víz, se villany.
Reggel 9 órakor formálisan körül lőtték a házat. Sarokszoba, konyha,
házmesterlakás elé potyogtak a gránátok. A házon már nagyon ritkásan
van cserép. Mialatt ezeket írom, állandóan dörög. Az udvar falába
is becsapott egy gránát. Az egész házban már csak két ablak van,
ami nem tört be. A leszerelt ablakokat nem számítom. (...) D. u.
4 óra 5 perckor hatalmas dördülés. Az óvóhely felett lévő szobába
lőttek. Az ablak mellett találták el a falat. Csak egészen kis lyuk
keletkezett. A vakolat levált. Olyan nagy por és füst volt, hogy
azt hittük, oltani kell. Egész nap nem volt villany. (...)
1944. XII. 30.
Reggel
fél 9 előtt kezdik lőni a környékünket. Nagymamáéknál az emeleten
belőttek a hálószobába. Az ablakon ment be a lövés, és a szemben
lévő falban robbant. Bútorban nagy a kár. (...) Az óvóhely ajtajában
állok egyedül. Erős sivítást hallottam, majd nagy dörrenést. Az
emeleten nagyapa dolgozó szobáját találták el. Bútorban van a legnagyobb
kár. Megint az ablakon lőttek be. 12 körül az úttestre lőnek egyet.
A légnyomás a lakásban lévő ajtókat kinyitja, és egy részüket össze
is töri.
1944. XII. 31. Vasárnap.
Reggel
bombatámadás. Úgy számítjuk, hogy ma elfoglalnak minket az oroszok.
Mert amikor a németek megszálltak, vasárnap volt, október 15. is
vasárnap, karácsony este, amikor az elsőt lőtték, vasárnap volt.
Azt pedig, hogy az ostrom egy hétnél tovább elhúzódhat, vagy hogy
csak egy hétig is, nem tételezi fel senki. A bombázás meglehetősen
idegesítő. A repülők nagyon alacsonyan szállnak, nem is lőnek rájuk,
mindenkire géppuskáznak és gépágyúznak, néha pedig bombát dobnak.
(...)
1945. I. 2.
Édesanyám
és Édesapám nagyon rosszul vannak. Tegnap este kolbászt ettünk,
valószínűleg romlott volt. Én is rosszul vagyok, de nem veszélyes.
(...)
Mosakodni
nem szabad. Mindenki napi két pohár vizet ihat csak. Évának megfagyott
a lába.
Édesapám
véreset köpött. Anyácskának nem szabad róla szólni. Nem köhög. Remélem,
csak a gyomorrontással kapcsolatos. Szörnyű elképzelni, hogy valaki
súlyos beteg lesz az óvóhelyen. (...) Állandóan bombáznak. Az óvóhelyen
is nagyon kellemetlen a gyakran ismétlődő légnyomás. Az embernek
már a füle is fáj tőle. A szalon falán lévő kis hasadék már fej
nagyságú, mert a légnyomás kidobálta a meglazított téglákat.
1945. I. 3.
Már
több házban elfogyott a víz. A Roham utcából hordják. Egy embert
(3 gyerekes családapa) vízhordás közben agyonvágott egy gránát.
A szomszéd ház elé vágott egy bomba. Azt hittük, minket talált.
1945. I. 4.
Ködös
idő. Nem bombáznak. Ritkán lőnek. Katonáktól hallottuk, hogy páncélosok
érkeztek Pestre, és szétverték az oroszokat. Sztálin meghalt. Sokan
járnak vízért. Az utcán egy döglött lóból két asszony vág magának.
Nincsen élelem. Mindenfelé utcakövekből torlaszok. A Mészáros utca
2. számú házat állítólag bomba találta, és leégett.
1945. I. 5
Reggel.
Két katona érkezett, és 4 embernek 28 napra való élelmet rekvirált.
Nagymamáék konyhájában egy fel nem robbant gránátot találtunk. A
rekviráló katonák mesélték, hogy a belvárosban százak fekszenek
a járda mellett holtan, mert sorban állás közben melléjük vertek
gránáttal. A magyar katonák nincsenek ellátva, csak a németek. Találtunk
egy orosz röpcédulát. Lényege: az orosz parlamentereket a németek
agyonlőtték. Emberséges feltételeket hoztak pedig. (...) Talált
a házmester egy nyilas röpcédulát. Az kifejtette, hogy Budapestet
kár lenne nyílt városnak nyilvánítani, mert az csak az ellenségnek
lenne jó.
Preislingerék
istállójába becsapott egy bomba. Onnan kaptunk lóhúst.
1945. I. 7.
(...)
Egész délután egy mécses homályos fénye mellett ülünk. A mécsest
Géza bácsi csinálta egy kanócból, dugóból és olajból. Azt beszélik,
hogy a németek elfoglalták Székesfehérvárt. A felmentő seregeket
minden pillanatban várják.
1945. I. 8.
Ma
már mindent hó borít. A szomszéd mesélte, hogy a várat, Mátyás templomot,
Bazilikát és az Operát találat érte. (...) A tegnapi katona, aki
megígérte, hogy a rekvirált holmit visszahozza, kém volt. Ma sült
csak ki. De már nyomában vannak.
A
szomszédunkban van a városparancsnokság. Nagy zöld és fantasztikus
karszalagokkal járnak. Négy főhadnagy vezeti. Még a szomszéd házmester
gyerekeit is beöltöztették, és pisztolytáskával küldözgetik mindenfele.[23]
Az oroszok állítólag már az Ugocsa utcában vannak. (...)
1945. I. 10.
Ma
reggel a kapuban álló házmestert két rendőr igazoltatta, és elvitte.
A házmester délután üzent, hogy beosztották a küzdő századba, és
kiviszik a frontra. Mindenfelé igazoltatnak, és a férfiakat 16-16-ig
beosztják küzdőszázadokba, és kiviszik a frontra.
D.
u. 3 óra felé erősödik a lövöldözés. A havazás elállt. Fél négykor
már teljes erővel tombol az ágyútűz.
1945. I. 12.
Reggel
erős ágyúzás. Nem mehetünk fel, mert annyira lőnek. A ház állandóan
remeg. Később felmentünk a lakásba. A sarokszobában a fal mellett
egy kredenc állt. Azt mintha elfújták volna. A kredenc alatt, a
parkettban robbant a gránát. A kredencben Semseyék mákot tartottak,
az rákenődött a szemben lévő ajtóra. A légnyomás a kredencben lévő
kerékpár gumit rácsavarta egy vitrinben lévő vázára, és az egészet
felrakta a szekrény tetejére. A váza nem tört össze.
Állandóan
a környékünket lövik. A felettünk lakó Urmanczyék kaptak a padlásra
5 belövést, a kert olyan, mintha feltúrták volna. Azt mondják, az
aknától. Este megint érkezett piros ejtőernyőkön lőszer utánpótlás.
Éjjel
állandó szekérnyikorgást hallunk az utcáról.
A
víz megint nagyon fogytán van. Napi két pohár, és semmi több. A
nagybátyám, mióta itt van nem mosakodott, azt mondja luxus. Szakállt
növeszt. Nem is fésülködik. Nagyapa átlag 5 percenként lehordja.
Az óvóhelyen különben jó a hangulat, csak sokan vagyunk. A gyerekek
állandóan láb alatt vannak. Néha a szomszéd gróf Keglevich is meglátogat.
(...)
1945. I. 14.
(...)
A mi környékünket is bombázzák. Mindnyájan az óvóhelyen vagyunk.
Olyan mindig, mint amikor homokzsákokat vernek az ablakhoz. Az ember
dobhártyája mindig pattan egyet. A lámpa minden dördülés után himbálódzik.
A társzekeres németektől kaptak a lányok (Mariska és Ilona) 10 kg.
cukrot, lekvárt és egy vödör petróleumot.
A
házmester hazaszökött, és meséli: 14 éves gyerekeket is kihajtják
az óvóhelyről, két kézigránátot nyomnak a kezükbe, és neki kergetik
őket az oroszoknak. Rengetegen pusztulnak el. Budaörsöt a németek
állítólag visszafoglalták. Az egész vár ég állítólag. Már eddig
is tapasztaltuk, hogy estefelé sok pernye szálldos, most már értjük.
Az oroszok már a Nagykörúton vannak. Állandóan hangszóróznak. Ha
csend van, az udvarban néha halljuk. Német SS katonák mesélték d.
u., hogy mindenük van. Mutatták, diót ettek cukorral.
Este
nagy tanácskozás volt, hogy ha jönnek katonát rekvirálni, hova bújjunk
Ivánnal. Úgy határoztunk, hogy felmegyünk a lakásba, ha jönnek,
és körbesétálunk, ha kutatnak. Azaz a rekviráló katonák bejönnek
az egyik ajtón, és mi kijövünk a másikon, és megfordítva. Nekem
nagyon tetszik. Talán nem is sajnálnám, ha elvinné- nek katonának.
Romantikus lenne. Édesanyámékat sajnálnám, hogy minek neveltek ennyi
ideig.
1945. I. 17.
Már
csak 2-3 napra van vizünk. A vizet pedig nagyon messziről kell hozni.
Állítólag gigantokról[24]
dobják ma az ejtőernyőket.
(...)
3/4
11-kor egy iszonyatos dördülés, és utána még egy csomó. Felszaladok
az óvóhelyről. Semmit sem látok, minden tele van porral. Kb. 2 perc
múlva kitisztul, úgy látom, eltűnt a szomszéd ház. Az utca túloldalán
lévő ház, de később rájövök, áll még a teteje is. Végeredményben
a valóság az, hogy három bomba találta el. Az alatta lakókat betemette.
Az egyik felénk eső oldali fala maradt meg egy kevés tetővel rajta.
Rohannak Édesapámék a szomszédokat kiásni. A pályaudvaron álló petróleumos
és lőszeres vonat telitalálat következtében kigyulladt. Erős sercegés
hallatszik. A füstöt erre fújja a szél. A pályaudvaron velünk szemben
álló raktárakat a németek istállónak használták. Ezek is teli találatot
kaptak. Mindenfelé döglött lovak. A németek pisztollyal lövik agyon
a megsebesült lovakat. Nagyon ronda látvány. Az embernek elszorul
a szíve. Izgulok a szomszéd miatt. A szomszéd lánya, Marika is be
van temetve. Négy gépkocsis katona ássa őket. A szomszéd épp a másik
szomszédnál tartózkodott, és most ő is izgatottan várja, hogy a
családja napvilágra kerüljön. Közben sír. Utálom, ha egy férfi sír.
A lakás teljesen tropa. Minden ajtó széjjeltörve. Ablakok lógnak.
Várjuk, hogy a ház is meggyulladjon valamelyik pályaudvari szikrától,
de csak nem akar. (...) Az ablakban állok, és figyelem a pályaudvart.
Romantikus látvány. Sajnálom a lovakat.
Végre
leástak a szomszéd ház óvóhelyére, de addig már nem volt bent senki,
mert kiköltöztek a vészkijáraton keresztül. Tetőnk nincs. Az előszoba
ajtót betörte a szomszéd ház egyik idevágott darabja. Csak az nem
jön be a lakásba, aki nem akar. Kerítésről már álmodni sem merünk.(...)
12-kor
már a szomszéd ház tetejét lopták az emberek tüzelőnek. Ki gondolta
volna ezt 10 órakor? (...)
A
lányok szereztek 4 liter petróleumot és két vödör vizet a katonáktól.
D .u. 3-5-ig erős bombázás. Félős, hogy minket is kinyírnak.
Este
Édesapámat átkérték a 36-os számú házba, ahol a délelőtt kibombázott
Potzonyiék ideiglenesen menedéket találtak. Egy 82 éves bácsi lábán
volt nyílt törés, azt kellett rendbe hozni. A keze is tele volt
zúzódásokkal. Éppen az óvóhely ajtóban állt, mikor beszakadt az
ajtó, és így egy tégla találta el. Egy ember akart a szomszédban
öngyilkos lenni. Romantikus lélek lehet. Morfiumot kért. Nem kapott.
Így hát hagyta magát lebeszélni.
Este
piros az ég alja. Valami ég a távolban.
1945. I. 18.
(...)
A
nagybátyám már három hete nem mosakodott. A sok piszok olyan jól
áll neki, hogy még két méterről is szenes zsáknak látszik. (...)
1945. I. 19.
(...)
A
szomszéd törött lábú bácsit elvitték a Gömbös Gyula úti kórházba.
Még az udvaron is fekszenek a sebesültek. Újságpapírral kötözött
sebekkel. Kötszer nincsen. Mariskától kaptam egy gránátvéget. Elhatároztam,
gyűjtöm a repeszeket. Az óvóhelyről gyűjteményemmel együtt kidobtak.
Én viszont kidobtam a gyűjtemény nagy részét, vagy 5 kg. ócskavasat.
A gyerekek meg megint vissza hozták az óvóhelyre. Tőlük nem meri
senki sem elvenni, mert akkor üvöltenek.
1945. I. 20.
A
szomszédban az, aki Édesapámtól morfiumot kért öngyilkossági szándékkal,
pisztollyal végzett magával. A halántékába lőtt. Utána még élt vagy
másfél órát. Nagyon sajnáljuk szegény embert.
(...)
Állandóan ezt a ronda naplót írom. Úgy unom az írást. De addig nincsen
nyugtom, míg a hallott vagy látott dolgokat fel nem írtam. Állandóan
kikapok, minek járok fel annyit. Már mindenkitől kikaptam egypárszor.
Állandóan rohanok. Ez is baj. Ha valaki alszik, biztosan felköltöm.
Asztalnál ha valaki nem a szokott helyzetben van, biztosan orrba
vágom. Ha valaki az óvóhely lépcsőjén áll, biztosan fellököm. Reggel,
ha a szenes pincébe épített magaslati ágamról lemászok, rendesen
a nagybátyám nyitott szájába lépek, ami őt rettenetesen idegesíti.
Próbálok jó lenni, de nem megy. Most rengeteg időm van. (...)
1945. I. 21.
(...)
Dél
tájban Édesapám felment a lakásba. Rövid idő múlva az én nagybátyám,
a hülye Sanyi bácsi beszólt az óvóhelyre: "nézzétek meg, Dezsőnek
valami affaire van. Valakivel veszekszik". A lányok felszaladtak
rögtön. Én csak pár perc múlva tudtam eltűnni Édesanyám szemei elől,
és fellógni. A következő eset történt:
Apácska
belépett az ebédlőbe, a nyitott szekreter előtt egy németet talált.
Aki hidegvérrel felmutatott egy lámpát, amit a szekreterben talált.
Apácska ebbe nem nyugodott bele. Megkérdezte mit keres itt. A német
erre valami értelmetlen dolgot dadogott kedvesen. Édesapám megkérte,
hogy jöjjön vele a városparancsnokságra. A német nem akart. Erre
Apácska megfogta a gallérjánál fogva, és fojtogatni kezdte. Itt
szerettem volna ott lenni. Végre Mariska áthívta a szomszédból Hertelendy
főhadnagyot, aki revolvert szegezett a németre. Én a német mögött
álltam, de amikor láttam, hogy a főhadnagy revolvert szegez rá,
rögtön félreálltam, mert reméltem, hogy itt a helyszínen átlövi
a svábot. De nem lőtte. Később elvitte a németet a német parancsnokságra,
ahol csak egy enyhe dorgálást kapott. Az őrnagy, aki megdorgálta,
mesélte, hogy ezek nem is igazi németek, mert tisztjeiket orozva
meggyilkolják, lopnak és rabolnak. Nagyon kell rájuk vigyázni.
1945. I. 23.
(...)
A
szomszédban lévő városparancsnoksággal összehasonlítottuk az óránkat,
mi egy órával hátrébb éltünk. Ők mesélték azt is, hogy az ideiglenes
kormány fegyverszünetet kötött. Mi fizetünk 300 millió dollár jóvátételt.
Trianoni határok. 8 hadosztályt kell az oroszoknak adni. Ezeket
a gyalázatos feltételeket állítólag elfogadtuk.
D.
u. 3/4 5-kor hatalmas robbanás. A romba dőlt ház felső szomszédja
telitalálatot kap. Nagyon érdekes találat, a tető majdnem épen megmaradt,
csak a ház ment széjjel. Ott is sebesültek voltak beszállásolva.
A sebesültek 8-9-en és három vendég nő az egyik emeleti szobában
tartózkodott. Az egyik kihúzott sebesült mesélte. Ő a sarokban ült,
mikor erős sivítást hallottak. A bajtársai a szoba közepén álltak.
Annyit látott, hogy az egyik hölgy a robbanás pillanatában az ajtóhoz
szaladt. Ők leestek a földszintre. A ház főbérlőjének, a tábornoknénak
a kisfiát csak negyedóra múlva ásták ki a romok alól. Nem tudott
magától kimászni, mert egy vas traverz nyugodott rajta. 5 halott
van. A nők mind megmenekültek.
Víz
nincsen.
Este.
Édesapámat már másodszor hívják a tábornokné kisfiához, mert nagyon
nehezen lélegzik. Állandóan henceg a kis fiú, hogy ő a romok alatt
volt.
1945. I. 24.
Már
napok óta nincsen víz. Inni sem lehet. Nagyapa mosakodott. A folyosón
mosakodott. Mi az óvóhelyen kimeredő szemekkel lestük a vízcsobogást.
Egyedül a nagybátyám, aki immár 5 hete csak ivásra használja a vizet,
fordult el méla undorral. Nagyapa bejött a vízzel. Volt mit hallgatni.
Azaz csak egy megjegyzést hallott Édesapámtól, és azóta meg akarja
a kapcsolatokat szakítani velünk. Szóba sem áll senkivel. A hangulat
gyönyörű. Haragszunk nagyapára, és ő ránk. Nekem sikerült az Évát
a lépcsőn fellökni, hát onnan is haragszanak. Erzsi néni nem kapott
eleget vacsorára, ő is haragszik. Ilyen hangulat közepette jelent
meg Potzonyi, és megkért, hogy a családja, azaz 5-en eljöhessenek
hozzánk, ha bombáznak. Mindenki egymásra nézett. Így is már 21-en
vagyunk az óvóhelyen. (...) Nagyapa belement a dologba. Ha valaki
át akar menni az óvóhelyen, legalább 3 embert kell előzőleg felállítania.
Potzonyi mesélte, hogy az az ember, aki náluk öngyilkos lett, még
mindig nincsen eltemetve, mert annyira lőnek és bombáznak, hogy
nem mernek neki gödröt ásni. A 82 éves bácsi aki eltörte a lábát,
szepszisben meghalt. Egy ejtőernyő esett hozzájuk, ami átvágta a
födémet. Nagyapa itt megszólalt, és megkérdezte Potzonyit, megállapították-e
már hivatalosan a kárt, mert ezt majd be lehet vasalni a német kincstáron.
(...)
A
szomszéd gróf mesélte, hogy állítólag megszűnt a nyilas párt. Az
oroszok Pesten 120 nyilast akasztottak fel. Minden lámpavas tele
van velük. Pesten 2.80 P-be kerül egy kg. marhahús. Az oroszok a
Margitszigetre állítólag hidat vertek. Nagy csaták vannak a szigeten.
Hitler parancsban kívánja katonáitól: az utolsó emberig kitartunk.
A várost vezető parancsnok az utolsó két patkányig akar kitartani.
Magyar katonáknak nincsen ennivalójuk. Aki áttör az ostromgyűrűn,
3 hét szabadságot kap. (...) A zsidók kitörtek a gettóból, nem tudom
hol, és egy csomó németet agyon lőttek. Egy kém járt nálunk két
nappal ezelőtt. Rengeteg a kém. A kémeket futni engedik, mert mindig
csak utólag jönnek rá: na ez is egy kém volt. A várost védő vezénylő
parancsnok, különben nagyon romantikus lélek, a várban egy biztos
pincében ül és öngyilkosságon töri a fejét. 25 használható páncélos
van már csak. Ha a kertben kimegy az ember rögtön rálőnek. A grófék
játsszák, hogy este egy lámpát kidugnak az ablakon, számolnak 3-ig,
és behúzzák. Az 5-nél már robban a közelben. Én is szeretnék ilyet
játszani, de szólni sem lehet róla az óvóhelyen. (...)
1945. I. 26.
Este
felé a gróf is meglátogatott, ő mesélte, hogy az oroszok leszaladtak
a Vérmezőig, a Kékgolyó utcáig. Sós közellátásügyi minisztert fel
akarják akasztani, mert magának külön készletet tárolt. Kun pátert,
a nyilas papot is, mert ártatlan embereket gyilkolt. Szeretnék a
várban lakni, mert ott jobban zajlik az élet. (...)
1945. I. 28.
Az
éjjel, inkább tegnap este, nagy zuhanást hallottunk. Reggel megtaláltuk
a zuhanás okát. Egy lőszeres ejtőernyő esett a házra, nem nyílt
ki. Átszakította a tetőt, a padlás födémet, lehúzta az emeleti speizt,
átütötte a földszinti födémet, közben a katonák becslése szerint
50 kg. lőszer felrobbant, és megnyugodott a lépcsőházban. Ha az
óvóhely fölé esett volna, a pincében kötött volna ki. Szerencsénk
volt. Az ejtőernyőt kihámoztuk a bádog tokjából, és megpróbáljuk
elsikkasztani. (...) A ládában (ejtőernyő ládában) 200 kg. páncéltörő
ágyúba való lőszer érkezett. A katonák megtanítottak a lőszer szétszedésére.
Szorgalmasan szedtem széjjel a lövedékeket egész nap, mondván, ezzel
is előbb lesz vége a háborúnak.
(...)
Tegnap
óta forralt vizet iszunk. A nálunk megszállt gépkocsizók parancsot
kaptak, hogy a várba költözzenek. Olyan nagy közöttük a nyomorúság,
hogy van ember, akinek mind a két bokája át van lőve, csak egy söprűre
támaszkodva tud bicegni. Ennek a szerencsétlennek is mennie kell.
Még csak le sem fekhet. Géza bácsi szerint két napon belül itt lesznek
az oroszok. Eddig mindig bevált, amit Géza bácsi mondott. Iván febr.
11-re jósolja az oroszok bejövetelét. Mindenki kineveti.
1945. I. 29.
(...)
Állandó
repülőtámadás. A pincelejáró előtt állok. Anyácska azt hiszi, a
szenespincében fekszem. Mellettem egy német katona áll. Hiába bombáznak,
ő meg sem moccan, hogy az óvóhelyre lemenjen. Én sem megyek, még
azt gondolná, hogy félek. Ahányszor a közelben dördül valami, mindig
megrezzenek. Szégyellem a német előtt. Hiába, még nem szoktam eléggé
hozzá. Beszélgetek a némettel. Bécsi fiú. Végig próbálok mindenkit,
akiről tudom, hogy Bécsben járt vagy lakik. Természetesen senkit
sem ismert. A német nagyon szereti a Führert. Az itteni katonákat
nem németeknek, hanem csürhének jellemzi. Azt hiszem igaza van.
(...) Kérdeztem, unja-e a háborút. Azt mondta, mindig unta, de meg
fogják nyerni. Mondtam neki, hogy mi utáljuk a németeket, de Ő kivétel.
Azt mondta, azért utáljuk a németeket, mert nem is ismerjük őket.
Ezek nem németek, ezek állatok. Van közöttük ember 14 hónap frontszolgálattal.
Beszélgettünk Németország- ról. Azt sem tudja, hol van Weißensee.
Civilben egy bécsi bank tisztviselője. Wehrmacht SS. Büntetésből
van az SS-ben. (...) A német érdeklődve nézi, mit írok. Remélem,
nem tud egy betűt sem elolvasni.
Este.
Megint jönnek a németek. Lakást akarnak rekvirálni. Nem kaptak.
Ők mesélték, hogy az oroszok rettenetesen rabolnak. Minden karórát
elvisznek. Minket megnyugtatott, hogy a németeknél az oroszok sem
rabolhatnak jobban.
Már
szinte várjuk az oroszokat.
Édesapám
nagyon megtört az utolsó napokban. Nagyon rosszul néz ki. Rettenetesen
elrontottam a gyomromat az autóolajban sütött lángostól. Az olajat
úgy kaptuk a gépkocsizóktól mint étolajat. Évának nagyon csúnyán
megfagyott a lába. Mindenkinek van valami baja. A társaság nagy
része tetves. Nem lehet mosakodni. Ivásra már alig-alig van víz.
A sebesültek közül egy gyógyultat már őrségre vezényeltek. Agyon
is lőtték a szerencsétlent.
1945. I. 30.
Éjjel
2 előtt 20 perccel felébredt mindenki. A szétlőtt ajtón keresztül
németek mentek be a lakásba. Parancsnokuk az eléjük siető Apácskát
megnyugtatta, hogy semminek nem lesz semmi baja.
2
órakor lovakat vezettek a lakásba. 19 lovat. Minden reng természetesen
az óvóhelyen. Édesapám és Édesanyám annyira el vannak keseredve,
hogy semmi, de semmi nem érdekli őket. Én jártam fönt egész nap.
Most este a bunkerban, ill. a szenespincében fekve írom ezeket.
A németek is az óvóhelyen akartak lakni, de belátták, hogy nincsen
hely. 11-en vannak összesen. Ezek közül 3 orosz hadifogoly, a trénhez
vannak beosztva. Van egy francia és egy olasz is köztük. A konyhában
és a cselédszobában helyezkedtek el. Az óvóhely fölött is négy ló
áll. Azt mondják, napok alatt át fog ázni a födém. Lesz mit szagolni
a pincében. A vezetőjük, egy szakaszvezető és egy őrmester a fáspincében
helyezkedett el. Reggel feltörve találtam a szerszám szekrénykét.
Nagyon durván beszéltem velük. Azt hittem, szájon fognak vágni.
Nagyon el voltam keseredve. Nem vágtak szájon, csak tiltakoztak,
hogy nem ők törték fel a szerszám szekrénykét, az oroszokra tolták.
Rettenetes, hogy hogyan bánnak az orosz foglyokkal. Az oroszok női
bundát és férfi ruhát akarnak rumért és burgonyáért cserélni. A
vezetőjüknek, egy "Hauptsturm- führer"-nek jelentettem a feltört
szekrénykét. Nagyon meg voltak döbbenve, hogy tudok németül. Azt
hitték, hogy eddig, amit előttem beszéltek, nem értem. T. i. ők
értenek magyarul is, mert svábok. A legszívesebben minden svábot
kiirtanék. A legutálatosabb egy Konrad Wagner nevű pomázi sváb.
(...)
1945. I. 31.
A
katonák ma két lovat lőttek agyon. Az egyik ló a Vérmezőnél esett
el. Szereztem tőlük lóhúst.
Délben
a speiz ajtót feltörve találtam. Megint nagyot üvöltöttem velük.
Mindegyik a másikra tolja.
Délután
a legértékesebb orvosi könyveket a lovak alá szórva találtam. Amit
lehetett, összeszedettem velük. Majdnem sírtam a dühtől. Utálom
ezt az egész ronda nációt.
Este.
Észrevettem, hogy az egyik szekrényünket kezdik el tüzelni. Megint
üvöltöttem. A lovak lerágták az ablakdeszkákat. A bútorokat megrágják.
(...)
1945. II. 1.
Reggel.
Egy szekrényt feltörve találtam. Rettenetesen bombáznak ma. Egy
csillárt letörtek az állatok (a németekre célzok). Hosszas alkudozás,
veszekedés után sikerült megcsinálni, hogy egy üveg pálinkáért kivezetik
a lovakat a felettünk lévő szalonból, és segítenek a spalettákat
leszedni. A spalettát pedig nem olyan egyszerű leszedni, mert ha
az ember sokat ugrál az ablakban, könnyen lelövik. (...)
1945. II. 2.
(...)
távolról az orosz csatakiáltást "Hurri, hurri" halljuk. (...)
1945. II. 3.
(...)
Minden szobában, kivéve az óvóhely fölötti szalónt és a hálószobát,
lovak állnak. A legnagyobb muraközi lovak. Katica szobájában áll
csak 3 könnyű hátasló.
Annak
a katonának, aki betört hozzánk, és Apácskával birkózott, egy akna
elvitte a bal kezét. Az Isten mindenkit megver, aki velünk szemben
rosszul viselkedik. Remélem a Wagner is megkapja a magáét.
Felszöktem
a padlásra. Cserép már alig van. A gerendázatnak is sok híja van.
Meglátogatott
a német ló doktor. A szemtelen mindig magával hordja Apácska botját.
(...) Azt is beszélték, hogy az oroszok a németeknél is rosszabbak,
de nem hisszük.
1945. II. 3-4.
Két
nagyon ronda nap. 3-án reggel kisütött a nap. Egész nap megszakítás
nélkül támadás. Repülőtámadás. Két gránátot kapunk a padlásra.
4-e.
Hajnaltól kezdve állandó légitámadás. Olyan közeli találatok, hogy
a tűz vissza-vissza csap. Mármint a sparherd tüze. Az óvóhelyen
hamarosan csak vizes ruhákkal az ember száján lehet megmaradni.
Ezeket a sorokat az óvóhely bejárata előtt írom. T. i. megint felszöktem.
Azaz már nem is nagyon kell felszökni, mert engednek, csak mialatt
fönt vagyok, nagyon nyugtalanítja őket az a sejtelem, hogy esetleg
nem megyek többé vissza. (...)
Délután
észre vettük, hogy a falból csurog a víz. A vízvezeték mellett kibontottuk
a falat, egész nap csurgott. Az utcáról csorog be az olvadt hólé.
Mindenki örül, csak a nagybátyám komorodik el. Tudja, hogy ebben
mosakodni fogunk. Ő még a mosakvó embereket is utálja látni.
(...)
Este
meglátogatott a német extolvaj lódoktor. Mesélte a következőket:
a várost március 1-ig kell tartani. Ő volt a brassói vágóhíd igazgatója.
Gróf is meglátogatott, és mesélte, hogy minden pincét erőddé kell
kiépíteni. Preislinger bácsi megbolondult (nagyon szeretném látni,
milyen akkor, mikor bolond). A Vár csak egy kiégett romhalmaz. A
gróf egy szilánktól megsebesült.
Megint
jönnek a Ju-k. Kivilágítják őket. Lőnek rájuk. Nagyon szép.
1945. II. 5.
(...)
Délután
megjelenik a szomszéd német kapitány egy magyar hadnagy és egy karhatalmi
kíséretében, és áttöreti a vészátjárót. Tőle hallottuk, hogy második
vonal lettünk. A kertben a kerítést is áttörik egy helyen, hogy
arra is lehessen közlekedni.
Este.
A sebesültek is parancsot kapnak, hogy puskával jelentkezzenek.
Szerintük ez azt jelenti, hogy őket is bevetik.
Segítettem
a szanitécnek kötözni. Gennyedő repesz vágta sebeket kötöztünk.
Majdnem rosszul lettem. Nem mutattam a szeme előtt. Nem tudom, milyen
orvos lesz belőlem. (...)
Ma
hangzott el először a nagy szó az óvóhelyen, Géza bácsi mondta:
"jaj csak itt lennének már az oroszok". Este nem jön repülő utánpótlás.
1945. II. 6.
A
németek mesélték: Berlintől hatvan kilométerre vannak az oroszok.
Frankfurt am Oder elesett.
Ma
nem lőnek olyan veszettül. Nincsen repülőzés sem. (...)
Az
óvóhelyi hangulat nagyon borsos. A sparherd vadul füstöl. Fölmentem
a padlásra az egyik legutálatosabb némettel, a Wagnerral. A kéményt
kitisztítani. Biztosra vettem, hogy lelőnek. Mert tető nincsen,
és minden mozgó alakra rálőnek. A Wagnernak én tartottam a létrát,
volt benne annyi becsület, hogy ő mászott fel a kéményre. Annyira
óvatos voltam hogy a létra alatt úgy helyezkedtem el, ha a Wagnert
lelövik, ne rám essen. Ha egy embert szívesen meggyilkolnék, az
a Wagner lenne. Nem volt szerencsém, mert még csak rá sem lőttek.
Amikor lementünk, éreztem hogy a nagy izgalomban az ingemet is átverejtékeztem.
A Wagner megjegyezte, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen bátor
vagyok. Viszonoztam a bókot.
Este
átjött a gróf. Apácskától orvosi tanácsot kért. Az egyik sváb nagyon
rokonszenves nekem. Sokat főzöm Apácskát, hogy operálja meg, akkor
két hét alatt egészséges lehetne a pacák. Apácska nem hajlandó,
mert a sváb nem kéri. A gróf mesélte, hogy ki fognak törni. Pátynál
a felmentő sereg eleje. Azzal egyesülnek.
1945. II. 7
Reggel
iszonyatos aknatűz. A Buksi megdöglött, illetve mártír halált halt.
A kertben volt megkötve. Minden valószínűség szerint az orosz foglyok
ledobták az udvarba. A nyakára kötött madzagon fulladt meg. Nagyon
sajnálom szegény kis kutyát. Nagyon szerettem. Elásni nem lehet,
mert állandóan nagyon rondán fütyül és dörren.
Itt
a front. Az emeleti két erkélyre géppuskát szerelnek fel. Az én
szobámba gépágyút akartak elhelyezni Istenke állatai. Az egyik némettel
beszélgettem, az előszobában, amikor az ajtó előtt akna robbant,
és a német össze esett. Az egyik repesz finoman lenyírta az ujjait
tövig. Üvölt szegény.
A
kertben levő hasábfáinkat széthordják, abból építik az ablakokba
a barrikádot. Bútorokat is az ablakba rakják. Míg ők az egyik szobában
építenek, én a másikban bontok. Hordom vissza a bútorokat. (...)
Úgy
határoztunk, maradunk, mert ahogy Nagyapa mondotta "E ház alatt
éltünk, e ház alatt halunk meg vagy maradunk meg." Szóval most kezd
érdekes lenni. Ami eddig volt, az csak csalás volt. Hülye előérzeteim
vannak. Úgy érzem, holnap elbombázzák a házat.
Iván
kitart állítása mellett, hogy 11-én foglalnak el az oroszok. (...)
Az óvóhely folyosóján kötözik a sebesülteket. A németek szívhez
szólóan jajgatnak. Margit néni olyan sápadt, hogy az ember azt hinné,
rosszul van. (...) Apácska állapota aggasztó. Egész lelki beteg.
1945. II. 8.
(...)
Rengeteg a sebesült. A szemben levő házakban orosz mesterlövészek
vannak elhelyezve, ha valaki megjelenik az ablakokban, lelövik,
vagy legalábbis rálőnek. (...) Wagner súlyosan megsebesül. Ezelőtt
még két órával nevetve vallotta be, hogy rajta múlott az egész ház
tönkretétele. Mert vezethette volna a lovakat a szomszéd üres pincébe
is. Egész este erősen lőnek. (...)
Ma szomorúan tapasztaltam, hogy milyen nagy ökör vagyok. Mikor meghallottam,
hogy a Wagner megsebesült (azóta már halott), rettenetesen megörültem.
A Wagner volt az, aki előtt II. 2-án oly rettenetesen megalázkodtam.
A Wagner volt az, akinek a halálát azóta kívántam. A Wagner volt
az, aki a nagy pincében lévő bőröndöket feltörte. Ki akartam magamat
élni a kárörömben. Felmentem, hogy lássam véresen feküdni, hogy
lássam szenvedni azt, aki olyan utálatosan magyarázta, hogy rettenetes
bosszút fog állni rajtam. Fölmentem a konyhába. Bepokrócozott ablak.
A fal mellett egy dívány. Egy mécses homályosan világított. A szenesláda
tele lószerszámokkal. Erős bőrszag. A dívány mellett a föld barna
a vértől. Wagner a díványon feküdt. Lába rendellenesen kifordulva.
Egész alteste meztelenül. Szörnyű sebekkel. Lehet hogy nem sebek
voltak, csak vér. A szeme nyitva volt. Furcsán üveges volt. A száját
járatta, hangot nem hallottam. A szája szélén csurgott a nyál. A
törött lábai megmozdultak. A kezét felemelte. Az előbb még szerettem
volna megfojtani vagy elevenen megégetni, most elfogott a szánalom.
Rettenetesen sajnáltam. Szerettem volna rajta segíteni. Eszembe
jutott, hogy három gyerekes családapa. Rettenetes csend volt. Szerettem
volna elszaladni. Annyit mondtam neki: "Wágner bácsi (először bácsiztam),
amit itt nálunk csinált, azért mi megbocsátunk magának, majd imádkozom,
hogy a jó Isten is megbocsájtson." Most, ahogy visszagondolok, nem
értem magamat. Úgy látszik, az a sok regény, amit 10 év alatt olvastam,
a fejembe szállt. Rettenetesen szeszélyesen és utálatosan viselkedtem.
Többet nem írhatok, mert a mécsessel takarékoskodni kell (...)
1945. II. 9.
(...)
Velünk szemben már a pályatesten is vannak oroszok, a vonat kerekei
alól lőnek.
A
sebesültek nagyon félnek, mert állítólag az oroszok minden SS-t
kivétel nélkül agyonlőnek. Az önszántukból a németekhez szökött
oroszok félnek a leginkább. Az istállóba tegnap két lovat agyonlőttek
(az oroszok az ablakon át).
(...)
Reggel fél 9. A pince feljáratánál állok. Az előbb érkezett 17 német
a ház védelmére. Van közöttük angol származású SS is. 5-en itt álnak
mellettem. Közben írok. Nem beszélgetünk. Nagyon idegesek. Egyik
cigarettát a másik után szívják. A kezük remeg. Géppisztoly táraikat
töltik fel. Az egyik közülük pilóta. Itt lőtték le a gépét, most
ő is véd. Nagy rakéta pisztoly fityeg az oldalán. (...) Már eddig
ketten kérték, hogy átöltözhessenek civilbe. Az emeleten ott lehet,
azt nem engedjük, hogy az óvóhelyen öltözzenek. (...) A házban még
egy ló döglött meg. A falak embermagasságig véresek, lóvéresek.
(...)
Gyakran találják el a pince ablakát is az oroszok. Eddig 5-ször.
A szanitéc szegény és az egyik sebesült mindenkitől fél. A németektől
azért, mert nem akar harcolni, az oroszoktól, mert mint magyarországi
német SS alakulatba tartozik.
4
órakor egy német jött át a vészátjárón, és azt mondta, itt vannak
az oroszok. Egyszerre kitisztult az óvóhely folyosója. Egy óra múlva
szállingóztak csak vissza. Visszaverték az orosz támadást. Állandóan
8-an tartózkodnak az óvóhelyen, a többi szolgálatban van. A mostani
8 közül 4 szeretne civilbe átöltözni.
(...)
5
óra után 10 perccel egy aknától sebesült németet kötöznek a pince
folyosóján. A combján sebesült meg és a kezén. Megnéztem. Már nem
izgat a vér. Az ujjáról tövestül leszakította az egyik repesz a
körmöt. A csont is kilátszott. Nagyon, szinte rendellenes mély hangon
jajgatott. Ilyenkor Margit néni olyan sápadt, mintha el akarna ájulni.
Fél
6-kor betelepszenek a nagy pincébe. Nem lehet velük tárgyalni. 6-kor
egy kiló krumplit követelnek. Meg is kapják. Az egyik német sebesült
mesélte, hogy aki közülük megsebesül, úgy hal meg, mint a kivert
kutya. Az egyik régi sebesült, aki még nem tud járni, Schreiber
János (Kárász-köbei sváb) meséli, hogy neki rejtőzködnie kell a
németek elől, mert az oroszok elől a lába miatt menekülni nem tud,
és így valószínű, hogy a németek agyonlövik. A tegnap esti sebesült,
aki a lábába kapott és olyan mélyen jajgatott, nem kapott enni este,
mert a bajtársai nem adtak, mondván, ők is csak egyszer kapnak napjában.
Édesapám ismételt felszólítására voltak csak hajlandók szegénynek
pár evőkanálnyi bablevest adni. Nagyon fél, hogy a bajtársai az
oroszok közeledtére agyonlövik. A sebesültek helyzete elképesztően
rossz. A lakásban már 6 döglött ló van. (...)
1945. II. 10.
Reggel
hallottuk, hogy egy géppuska végigsöpört a szobákon, és utána egy
ló feldőlt, még sokáig kapálódzott utána, míg elcsendesedett. Az
egyik német, mikor a lakásban jártam, mindenképpen azt akarta, hogy
nézzek ki az ablakon. Gondolta, nem tudom, hogy akkor lelőnek. Az
egyik német csak egy pillanatra tartotta ki a sisakját az ablakon,
máris 5 helyen volt átlőve. (...)
Negyed
10. Az egyik katona a szalonablakon leselkedett ki (a kis kíváncsi),
lelőtték. Fejlövést kapott. Amikor a szalonban jártam, és az ablak
alatt, ahol őt kilőtték, átbújtam (mivel mutatkozni nekem sincs
kedvem) belenyúltam véletlenül a földön szétfolyt agyvelős vérbe.
Ebéd közben jutott az eszembe, hogy még azóta nem mostam kezet.
Azért ettem nyugodtan tovább. Kezet mosni luxus. (...) Már az óvóhely
feljáró felől is lőnek. Ilyennek képzeltem a háborút. Most már nagyon
unom.
Nagyon
aknáznak. A házmester lakásban már négy hulla fekszik. Az óvóhelyen
néha nem is lehet látni, mert olyan nagyon porlik a vakolat. A lámpa
sokáig imbolyog. A vakolat porszemeken megtörik a fény. Néma csend.
Aztán megint kelepel a géppuska, robban az akna. Nem is gyújtottunk
ma be, mert a kémény annyira el van lőve, hogy nem bírnánk ki a
füstben.
A
Krisztina templom orosz kézen, az 50. sz. ház is orosz kézen. Kilestem
az utcára az egyik ablakon keresztül. Már szabad szemmel is látni
lehet az orosz hullákat. (...)
1945. II. 11.
Reggel
nagyon erősen ágyúznak. Vannak olyan negyedórák, amikor egész idő
alatt a házat lövik. 3 percenkint rázkódik meg a ház, és hallunk
omlást. (...) Fél 12 tájban felmentem a lakásba. Apácska íróasztalának
a hátát letépték és eltüzelték. A lovak alól megmentett orvosi könyveket
megint szétszórták. Gyümölcsös ládákat eltüzelték. Éppen a nagy
pincéből rakodtunk át a fás pincébe, mikor nagy üvegcsörömpölést
hallottam a lépcsőházból. Hát az egyik SS korcs azt a ládát öntötte
a földre, amelyben a megmentett vitrin porcelánok voltak. Majdnem
kivétel nélkül mind összetört.
Az
egész pincei életben az a sok megaláztatás a legrosszabb számomra,
amiben részünk van. A németek fát kértek. Nem akartunk a fás pincéből
adni, mert oda vannak berakva a koffereink. Így hát a nagy pincéből
adtunk nekik, de az nagy volt. Velünk vágatták föl. Mialatt mi vágtuk,
ők nevettek. A W.C.-t nekünk kell utánuk tisztogatnunk, mert ha
tele van, egyszerűen melléje piszkítanak a földre. A parkettás szobákban
nyílt tüzet gyújtanak. Minden bútorunk barikád. A helyzet kibírhatatlan.
(...)
Preisingeréknél
az oroszok vannak. Az lefelé a 3. ház. 5 órakor a németek elmennek,
mert azt hallották, hogy bekerítették őket, és a Naphegy felől támadnak
az oroszok. (...) Fél 9. A németek megint vissza jönnek. 9-kor a
németek megint elmentek. Kiürült az óvóhely. Felszöktem körülnézni.
A lakásban vannak még németek. Döglött lovak mindenfelé. Vérszag,
enyhe hullaszag aromával, finoman keverve füsttel. Hideg van. A
szobákban térdmagasságig áll a trágya. Nem lehet jól látni. (...)
Németek nagyon fázósan néznek. Szelídek lettek. Sőt, kedvesen figyelmeztetnek,
hogyha nem megyek le a pincébe, agyonlőnek, mivel civilnek nincsen
az első vonalban helye. Megnyugtatom őket, nem sokáig első vonal
ez. Ők is megnyugszanak. Állítólag ők gyújtották fel a pályaudvart.
11-kor
a németek elhagyják a házat végleg. Vagy visszajönnek, vagy az orosz
jön.
1945. II. 12.
Éjjel
3/4 3-kor jön meg az első két orosz. Fessek. Géppisztolyuk van.
Vidámak. A szanitéccel és az elbújt sebesülttel kezet fognak. Rájuk
nevettek. Azt mondták, ha kedvük van, menjenek vissza a németekhez,
de az oroszoknál sem lesz bajuk. Rumot kérnek. Amikor egy kis pohárral
kaptak, visszautasították, és azt mondták, "ruszki nagy pohár".
Nem is félünk tőlük. (...) Felmentem a lakásba. Siralmas dolog a
szobákon végig menni. 8 döglött ló van a lakásban. Falak ember magasságig
vörösek a vértől. Tele van minden trágyával és törmelékkel. A padlás
födéme egy szoba nagyságnyi helyen leszakadt. Minden ajtó, szekrény,
bútor, ablak széjjeltörve. Nincsen ép darab. Vakolat alig van. A
ház előtt elhagyott német trénkocsik. (...) A hálószoba ablaktól
Katica szobájának ablakáig nincsen fal. Döglött lovakon sétál az
ember. A lovak puhán rugalmasak. Ha az ember ugrál rajtuk, akkor
a lőtt sebeken véres buborékok keletkeznek és szörtyögnek. (...)
Az
egyik orosz lehozott az óvóhelyre egy elemtömböt, és elkezdte késsel
vágni. Mi csak néztük, ez a barbár azt hiszi, hogy töltény. De az
orosz addig farigcsált, amíg elő nem vette a zseblámpáját, és megtöltötte
a saját maga készítette elemmel.
1945. II. 13.
Reggel
oroszok jöttek. Pálinkát kerestek. Nem találtak, elmentek. Mindig
több és több esetet hallunk, hogy az oroszok nőkkel erőszakoskodnak.
(...) Potzonyiék jönnek át d. u., és mesélték, hogy náluk az oroszok
mindent elraboltak.
Amikor
az utcán voltam, egy orosz kezembe nyomott egy demizsont és el akart
vinni. Jött a szomszéd házmester, annak a kezébe nyomtam, így az
orosz őt vitte el. Kíváncsi vagyok hova vitte.
Ma
elmentek a lányok Zoltán bácsiékhoz. A házuk 8 bombát kapott. A
Térffy villában laknak. Az oroszok csúnyán kizabrálták őket. Mialatt
zabráltak, őket egy kam- rába zárták. 35.000 pengőt, órákat, élelmiszert,
ruhákat, mindent elvittek.
1945. II. 14.
Reggel
két ízben is jön egy négyes orosz csoport és kirabol minket. Ami
be volt zárva, feltörték. Rengeteg sok holminkat vitték el. Sok
gondunk van a lovak miatt. A dögök már kezdenek puffadozni a meleg
miatt.
1945. II. 15.
Több
forrásból hallottam, hogy véget ért a szabad rablás. Ha az ember
tisztnek szól, az elkergeti a zabráló ruszkit.
Láttam egy orosz katona
ruhába öltözött zsidót. Határozottan jól állt neki az orosz ruha.
Sok helyen erőszakoskodnak
a nőkkel. Mindenütt rejtegetik a nőket. Ilonka és Mariska sokat
járnak kint, rengeteg hírt hoznak.
Állítólag csónakokon
át lehet kelni Pestre.