Eligazodás és eligazítás
A fenntartható virágzás programja a főváros kultúrájában
____________
TÖRÖK ANDRÁS

 

      Miféle program ez?
      A program a városfejlesztési koncepció részeként készült, más világvárosok programjainak mintájára. A szerző azután kapcsolódott a munkálatokba, hogy a koncepció alapvonalai kialakultak. Az elvárások több ízben módosultak. Nem változott az, hogy — ebben a részben — a tekintetet közvetlenül 2015-re célszerű vetni, legalábbis a korai fázisban. Máskülönben minden eredetisége elvész az egyeztetési mechanizmusok kiegyenlítő erőterében, s így hatását nem érheti el.
      Mint afféle szakanyag, az alábbi közlemény sok apró részre van tördelve. Ezen némi töprengés után nem változtattam. Így könnyebben áttekinthető maradt. Stilárisan viszont alig értékelhető. Bízom benne, hogy a folyóiratszám egyéb közleményei ezt ellensúlyozzák.
      Teljes egészében elhagytam az eredeti anyagban szereplő „A turizmus tágabban” című részt, amely amúgy sem tartozott szervesen az anyag lényegéhez, s a korai fázisban a programírásba lopakodott reálpolitikai szempontok indokolták. Részben terjedelmi okokból ugyancsak elhagytam a mellékletként közölt „Őtlettár” fejezetet, amelyet a koncepció sok korai olvasója étlap helyett végigevendő ételsornak gondolt.

      A közös nevező: az „eligazodás”
      E résztanulmány újdonsága, hogy a kultúra hagyományos ágazati/intézményi szemléletével szakítva középponti elemmé emeli az „eligazodást” is, amely a kultúra és a turizmus közös eleme, s amely nagyban növelheti a fővárosi polgároknak általában a javakhoz való hozzáférési lehetőségeit, annak minőségét, végső soron létük szabadságfokát; egyszerre tehetik Budapestet 2015-re magasabb életminőségű és méltányosabb metropolisszá.
      Az alább vázolt elképzelés arra tesz javaslatot, hogy a kulturális és idegenforgalmi szféra egyeztesse elképzeléseit, egymással összefogva tervezzen, együtt keressen és kérjen fejlesztési forrásokat. Ehhez az kell, hogy sikerüljön félfordulatot elérni a fővárosi turisztikai szakemberek körében, s azt a félig érett felismerést, hogy a fővárosi turisztikai vonzerőfejlesztéseket egyértelműen a Budapest Kultúrváros eszméje köré csoportosítsák, sikerüljön elfogadtatni a szakemberek túlnyomó többségével. Ha nem sikerül, félő, hogy közép- és hosszú távon a turizmus és a kultúra egyaránt kiszorul a fejlesztési forrásokért folytatott küzdelemből. Az előbbi azért, mert egyértelműen a magánszférára tartozó ügynek kiáltják ki, az utóbbi meg azért, mert területén nincs és nem is várható krízishelyzet, és állandósulhat gyenge érdekérvényesítő képessége.
      A hagyományos ágazati fejlesztési politika helyett azért látszik célszerűbbnek az „eligazodás” fogalmában megragadni a távlati fejlesztés irányát, mert ez egyaránt szolgálja az őshonos városiak, a beköltözöttek, a vidékiek és a külföldiek érdekeit, ugyanakkor tompítja az osztályprivilégiumokat, felkelti az önálló választás igényét. A nagyobb arányú befektetés javítaná Budapest versenyhelyzetét a többi régióbeli és európai várossal. Egyazon befektetés több célt szolgálna egyszerre, így megvalósulása is valószínűbb.

      Kultúra és eligazodás a fővárosban
      Kultúra és várospolitika
      A várospolitika felelősségi körébe fokozottan be kell hogy kerüljenek a magas kultúrán kívüli területek. Művészetek, múzeumok/könyvtárak mellett a szabadidő-eltöltés is ide tartozik. Különösen az ifjúság körében érdemes és lehetséges megteremteni a saját szubkultúra-választás lehetőségét, miközben nem szabad lemondani a magas kultúra terjesztéséről sem. A mindennapi kultúrafogyasztás lehetősége fontos érték a 21. századi városlakónak. A választás fontos szubkultúrán belül is: csökkenti a sodródás, növeli a tudatos életvezetés esélyét.
      A város feladata volt és marad:
      — a magas kultúra hagyományos műfajai: a zene, a színház, a tánc, a képzőművészet, az irodalom, a film, ennek fővárosi tulajdonú intézményei, ahol vannak, illetve ennek programfinanszírozása,
      — a családi szabadidő-eltöltés különleges ága, a cirkusz,
      — az ifjúsági tömegszórakozás folytonosan változó tartalmú színtereinek biztosítása,
      — a fesztiválok és népünnepélyek,
      — a fővárosi fenntartású múzeumok, kapcsolódva az országosakhoz,
      — a könyvtári rendszer mint az olvasáskultúra átörökítésének eszköze,
      — a turizmus és a kereskedelem kultúrához kapcsolódó elemeinek bátorítása. (Könyvesboltok, art-videókölcsönzők, művészkávéházak stb.)

      Miért fontos Budapest számára a kultúra?
      Részben számszerűsíthető okokból:
      — mert az emberek azonosságtudatát jótékonyan befolyásolja, átörökíti,
      — mert a városi elit, valamint a feltörekvő rétegek életminőségét alapvetően meghatározza, vagyis polgárosító tényező,
      — mert fékezi a szuburbanizációt,
      — mert a városok közti beruházási presztízsharcban fenntartja, illetve javítja Budapest helyezését,
      — mert az ifjúság körében potenciális devianciacsökkentő hatása van (lehet).
      Ha a fenti programpontokhoz összegyűjthető a politikai támogatás, illetve ennek nyomán megteremtődik a financiális háttér, akkor a változások összessége javítja majd Budapest helyezését az európai városok közti versenyben. (Ennek eredménye a hazánkba látogatók növekvő számában lesz majd mérhető.) Még színesebb, szélesebb rétegek által fogyasztott budapesti kultúra jön létre, s erre többen lesznek rá kíváncsiak Budapesten kívüli magyarok és nem magyarok.
      Ez további externális előnyökhöz vezet majd a beruházások terén.

      Mi történik, ha nem fordulnak meg a trendek?
      — az őshonos budapestiek részaránya csökkenni fog a magas kultúra fogyasztói között,
      — az ifjúságnak egyre csekélyebb elitrétege szocializálódik a művészetek segítségével, s megadja magát a mindennapi (kereskedelmi) televíziónézésnek,
      — csökken Budapest mint regionális gazdasági központ vonzereje, ahová szívesen költöznek világcégek felső vezetői
      — növekedhet a fiatalkori bűnözés.

      Élhetőség, méltányosság, eligazodás
      Tizenöt éves távlatban a városi polgárosodás minden prognózis szerint igen jelentősen előre fog haladni: felnő egy olyan új középosztály, amely már a rendszerváltás után szocializálódott, nyelveket beszél, tud és akar tenni városáért, oly módon, hogy élvezi szolgáltatásait, s jelentős vásárlóerejével támogatja is.
      Tizenöt éves távlatban a városnak arra kell ráerősítenie, amije ma is van: ez a régi és új egyensúlya. Budapest nagy hagyományú, nagy léptékű európai metropolisz, amely anyagi és szellemi erejénél fogva már meg is csillanthatja mindezt.
      Kulturális és idegenforgalmi beruházásait a következő gondolatokra kellene felépítenie:
      — „a régi - új módon”,
      — a régi és az új harmonikus együttélése,
      — a sebek eltüntetése,
      — a nyelvi akadály lebontása a külföldi kolóniák, az országban megforduló külföldi vendégek előtt.

      A mai budapesti kulturális élet kedvezőtlen jelenségei
      Az évek óta stagnáló költségvetés miatt egyre több van kedvezőtlen jelenségből:
      — a közönség elöregedése,
      — a kommerciális értékekkel szembeni térvesztés,
      — az európai kulturális piacba való bekapcsolódás csökkenő képessége,
      — egyenlőtlen kihasználtság,
      — a térszerkezeti szegregáció változatlansága,
      — a budapesti külföldiek kulturális igényeinek teljes kielégítésére nem képes intézményrendszer,
      — túlságosan költséges, nem világos célrendszerű, egymást sok helyen átfedő, piacosodni részben is képtelen intézményrendszer.

      Fenntartható virágzás, önkizsákmányolás nélkül
      A budapesti kultúra egyáltalán nincs válságban, „csak” az intézményrendszere. A szabadság lendületében, részben önkizsákmányolásra épülve, Budapest kultúrája ma gazdagabb, sokszínűbb, mint valaha. Fejleszteni azért szükséges, mert súlyos veszélyek fenyegetik, másrészt a kultúra jobban szolgálhatná a város más irányú fejlesztéseit. Meghozhatná azt a pénzt, amibe saját fejlesztései kerülnek, az idegenforgalmon és a beruházásokat ide vonzó általános presztízsnövekedésen keresztül.
      A „fenntartható virágzás” hosszú távú politikája a tudatos értékőrzést, a nagy megrázkódtatások elkerülését célozza, amely épít az egyéni kezdeményezőkészségre, a direkt kapcsolatszerzésre az országon belül és szerte Európában.
      — A létező intézményrendszerhez való hozzáférés lényeges javítása, szélesebb rétegek számára,
      — a kulturális informáltság lényeges javítása a lakosság körében, például új városkapuk építésével, a tervezett intermodális központokban (akár azok megépítése előtt),
      — a „totális kulturális jólértesültség” előidézése a fővárosi diákság és polgárok körében,
      — új, többcélú befogadó intézmények építése és részleges fenntartása az ajánlkozó kerületi önkormányzatokkal összefogva (ahol a művelődési házak nem alakíthatók át az igények szerint),
      — „kulturális inkubátorok” létrehozása és fenntartása az új kezdeményezések stabilizálása érdekében (esetleg művelődési házak átalakítása vagy eladása révén, ahogy például az Andrássy úti FMK eladása és költségvetése képezte a Trafó anyagi alapját),
      — a kommerciális terek ellen szervezett kulturális ellentámadás (magas kultúra a bevásárlóközpontokban),
      — a kölcsönkönyvtári hálózat modernizálásával a közkönyvtárakat használó budapestiek számának megduplázása.

      Teendők szektorok szerint
      Egy modern városi kultúrpolitika „szektorsemleges”. Ami annyit tesz, hogy fejlesztési erőforrásai tekintetében nem kivételez. Saját tulajdonú intézményrendszere adottság, amelyre épít. De minden ponton szem előtt tartja az együttműködést a többi szférával, legyen az fővárosi vagy más tulajdonban.

      Saját intézmények
      Az intézmények működési formáját célszerű teljes egészében átalakítani közhasznú társasággá, hogy az intézmények száz százalékig mentesüljenek a közalkalmazotti béklyóktól. Így az addigi költségvetési támogatást közhasznúsági szerződés ellenében lehet folyósítani, melynek feltételeit fokozatosan is lehet módosítani.
      A közhasznúsági szerződések rendszere kívánatos módon el tudja mosni a saját tulajdonú és a független intézmények közti éles határt.
      A kívánatos új modell a fővárosban működő intézmények számára a több lábon álló, több urat szolgáló, többfajta közfeladatot ellátó intézmény, az állam/főváros/kerület, vagy csak az utóbbi kettő fenntartásában.
      Általában kimondható, hogy a főváros kulturális intézményrendszere túlfejlett, új intézményekre nincs szükség. Amennyiben felmerülnek új feladatok, akkor célszerű és olcsó közszolgáltatási szerződéssel előidézni, azaz valamely civil szerveződésre bízni a kívánt feladat ellátását.

      Új intézmény: a Fővárosi Nagycirkusz
      Itt egy kivétel van. Célszerű lenne a minisztériumtól átvenni a Fővárosi Nagycirkuszt (nem csak a neve miatt.). Alkalmatlan épülete helyett (amelynek hasznosítására pályázatot lehetne kiírni) 4-6, a fővárosban vándoroltatott korszerű sátrat kellene vásárolni, amelyekkel az agyontechnicizált magyar fővárosban egy „low-tech” ellentámadást lehetne indítani. A cirkusz mint autonóm művészet az egész világon egyre inkább magába olvasztja a modern tánc és a performansz egyes elemeit. A város külterületeit bejáró sátrak a populáris és magas kultúra különleges keresztezését tehetnék lehetővé. Az oroszlánoktól a kupléig minden beleférne. Ugyanezekben a sátrakban különleges színházi előadások is létrejöhetnének. A pénztárakban jegyet lehetne kapni mindenféle fővárosi kulturális eseményre.

      A civil szféra
      A civil szféra az új kezdeményezések verseny-arénája. Ennek szabadságfoka és élettere jelenleg nagy. A probléma a középtávú biztonság. A fővárosi kulturális alapok elkerülhetetlen bővítését nem célszerű elaprózni, hanem az ún. „strukturális támogatás” bevezetésével középtávú működési biztonságot kellene nyújtani a nemzetközi sikerekkel bizonyító egyes alkotóműhelyeknek. A támogatásokat 2-3 évente felül kellene vizsgálni, hogy az érdemnek megfelelően ki lehessen hullani, be lehessen kerülni.
      A kulturális alapok megújítása máris napirenden van, ágazati (zenei, színházi, képzőművészeti stb.) pályázatok helyett másfajta, például „stabilizációs”, „hozzáférésjavító” pályázatokra van szükség. Ezeknek hatása a fővárosi kulturális életre jobban mérhető.

      Szövetség a magánszférával
      A kilencvenes évek végének kultúrát is érintő nagy térszerkezeti változása a bevásárlóközpontok tömeges megjelenése. Szükséges lenne ezekre tudatosan ráépülni. Tereket bérelni alkalmi kulturális megjelenésekre, a hangosbemondókban fővárosi kulturális programokat hirdetni, a multiplex mozik kis termeibe art-mozi-sávokat telepíteni stb. Ha lehet, a kultúrát mindig el kell vinni oda, ahová az emberek nagy számban mennek. A kultúra divatos dolog a középosztályokban (maguk is élnek vele), tehát a bevásárlóközpontok divatosságára kell ráépülni, hiszen az oda nagy számban járó társadalmi rétegek jellemzően nem fogyasztói a magas kultúrának. A másik cél, hogy a saját kultúrájukban, szabadidő-eltöltési módjukban segítsük eligazodásukat. Szükséges lenne „Kultinform-irodák” telepítése a bevásárlóközpontokba, a Tourinform-irodák mintájára, esetleg velük ötvözve.
      A magántőkét a kulturális szolgáltatásokhoz vonzani — ez fővárosi eszközökkel nemigen teremthető meg. Kivétel a következő 15 évben feltétlenül felépítendő új szabadidőpark, amely a Vidámpark kitelepítésével köthető össze. Itt a fővárosnak klasszikus ingatlanfejlesztőként kell majd viselkednie: előközművesített telekkel kell megjelennie.

      Kultúra és térszerkezet
      Nagyfokú függetlenség a térszerkezet változásától
      Budapest saját fenntartású kulturális élete erősen a Nagykörúton belülre koncentrálódott. Ez nem változhat a következő 15 évben. Ez a koncentráció hasonlóan alakult minden metropoliszban.
      Fontos következtetés: a fővárosi kultúra autonóm módon fog változni, várhatóan csaknem teljesen függetlenül a térszerkezeti változásoktól.
      A térszerkezet változásával a fővárosi kultúra csak a for-profit szektora révén függ össze (multiplexmozi-fejlesztések, ifjúsági szórakozóhelyek, szabadidőparkok révén).
      A budapesti térszerkezeti szegregáció csökkentése igen nagy, összehangolt változtatásokat igényelne, amelyre a források más, krízishelyzetben lévő szektorok miatt aligha teremthetők elő. De elvileg elképzelhető valamely belterületi színház „kitelepítése” valamely vonzó rozsdaövezeti, a Munkás körúton fekvő gyárépületbe, de elképzelhető a párizsi La Villette parkhoz hasonló szórakoztató/művelődési intézmény megépítése is.

      A kultúra helybe hozása és ennek határai
      Fővárosi produkciók utaztatása a külső kerületekbe
      A tapasztalat azt mutatja, hogy kőszínházi produkciókat csak nagy távolságra érdemes utaztatni, a legjobb színvonalat állandó játszási helyükön képesek nyújtani a színházak. Annál inkább érdemes (kamara)zenei produkciókat, kórusokat, kiállításokat utaztatni. Ezek a helyi polgárság erjesztői lehetnek, a spontán újra-kultúrálódás csíráit jelenthetik.
      A belföldi utaztatás a fővárosi kulturális pályázati rendszerből nyerhet forrásokat, és a kooperáció egyik új formája lehet kerület és főváros között.

      Új, befogadó intézmények (át)építése a külső kerületekben
      A fővárosnak érdeke, hogy minden kerületben legyen olyan helyszín, ahová produkciókat méltó módon utaztathat. E többcélú intézmények lehetnek az átépített művelődési központok is. Ott, ahol ez nem lehetséges, elhagyott gyárépületek jöhetnek szóba, csak legvégső esetben vadonatúj épületek.

      „Kulturális inkubátorok” létrehozása, elsősorban a külső kerületekben
      Itt az Egyesült Államokból indult intézményformáról van szó, amely arra épít, hogy a külön-külön életképtelen új művészeti társulások szívesen használnák ugyanazokat a helyeket, ha meg tudnák osztani a telefon-, fax- és „titkárolási” költségeket. Ugyancsak használhatnák ugyanazokat az önkénteseket, kulturális közmunkásokat, akik egyik nap egy tánccsoport, másik nap egy fotókör meghívóit postáznák.
      Elhagyott óvodák, gyárépületek konyhái és más helyiségek nagyon alkalmasak ilyen célokra. A legtöbb sikeres kulturális inkubátor létrehozója és fenntartója a város, hozzá is járul a költségekhez, általában egy fő bérével, viszont a befogadás időtartama általában nem több négy évnél. Az inkubátoroknak sok segítséget nyújt a környékbeli kereskedelmi kamara, ingyenes jogi és gazdasági tanácsadással. Így mindkét fél nyer.
      2015-ig szükséges lenne — lehetőség szerint — minden kerületben létrehozni egy-egy kulturális inkubátort, fővárosi kezdeményezésre. A fenntartási költségek egyharmadát a fővárosnak, harmadát a kerületnek, harmadát a bentlakóknak kellene állniuk. (Produkciós költségről minden „lakó” maga gondoskodik, pályázat útján.)

      Eligazodás és hozzáférés-javítás
      A fővárosi kulturális politikának azt kell célul kitűznie a következő 15 évre, hogy a fővárosi lakosokat nem a kultúrához, hanem a kultúrában való eligazodáshoz segíti hozzá, oly módon, hogy pozitív diszkriminációt alkalmaz
      — a diákság és fiatalsággal
      — a belső kerületi intézményektől távol élő lakosokkal
      — az agglomeráció lakosaival
      kapcsolatban.
      Ugyancsak fontos, hogy a főváros képessé tegye a kultúra szereplőit önmaguk fokozott megismertetésére, hogy szereplők lehessenek a költséges reklámpiacon. Meg kell vizsgálni, lehetséges-e alternatív reklámhálózatot kiépíteni, hirdetőoszlopokkal, hirdető újságokkal, vagy a feladatokat inkább pályázati úton kell elláttatni létező piaci szereplőkkel, netán kifejezetten reklámköltség-pályázatokat célszerű elindítani.
      Fontos, hogy a főváros, lakóinak tájékoztatása érdekében, ne csak a saját tulajdonú intézmények programjaiban való eligazodást tekintse dolgának, hanem a hozzáférhető teljes kínálattal törődjön. Így részesülhet ezek sikerében is anélkül, hogy fenntartásuk költségeit viselnie kellene.

      A térszerkezeti „kulturális szegregáció” csökkentése
      A külső kerületek lakosai egyre kevésbé érzik magukénak az egyre jobban dzsentrifikálódó belső kerületeket. Ezért a kulturálódási lehetőségekről való tájékoztatás a külső kerületek számára még fontosabb.
      Ennek lehetséges módjai:

      Az információ-hozzáférés javítása lokális hozzáféréssel
      Fővárosi költségen kulturális hirdetőoszlopok telepítése a külső kerületek főtereire. Hiszen a főváros érdeke az, hogy a szakadék csökkenjen, hogy intézményeinek többféle és számosabb látogatói legyenek. Óriásplakátok, helyi villanyújságok, speciális hirdetési újságok külön oldalai.

      Totális informálás hálózaton át
      Ennek részleteit lásd alább, a „Technológia-kínálta új esélyek” fejezetben.

      Diákok „buszoztatása” a külső kerületekből
      Elsősorban a színházak látogatása nehéz a fizikai távolság miatt. A főváros 15 éves távlatban indíthatna olyan szolgáltatást (civil szervezetnek átadva a feladatot), amely modern módszerekkel segítené a színházba igyekvő külterületi diákokat. Busszal, kisbusszal, kihasználatlan taxival. Mindez bátorítható, támogatható iskolának, közkönyvtárnak nyújtott céltámogatással is.

      A könyvtár szerepének további felértékelése
      A Szabó Ervin Könyvtár központi épületeinek átépítése után, a következő tizenöt évben szükséges a fiókkönyvtárak elegáns, divatos hellyé való átépítése. Szükséges külön könyvtári ünnep, talán a szünidő és a nyár előtt, bemutatva, hogy a Könyvhét új szerzeményei már mind megvannak a kínálatban. Élénk PR-kampánnyal szükséges a középosztálybelieket is visszacsábítani a könyvtárba, együtt a külföldiekkel, illetve az itteni külföldi kolónia tagjaival. Ugyancsak lehetséges lenne a távoli vidékekre kitalált „tele(matikai)ház”-programot kiterjeszteni a fővárosi fiókkönyvtárakra. Ezek a hagyományos könyvtárakon kívül a legkülönbözőbb információkat is nyújtják a beiratkozott olvasóknak, hálózaton és nyomtatott formában.
      Így a „méltányos város” program újabb értelmezést nyer. Olyan polgárait is információval látja el, akik nem képesek hozzájutni az újfajta, gyorsabb és gazdagabb hálózati információkhoz.

      „Városkapuk” építése kívül és belül
      Kétszáz évvel ezelőtt a városfalakba ékelődő kapukat lebontották mint a fejlődés gátjait. Ma új, eligazító-orientáló városkapukat kellene építeni, amelyek részben növelnék a megérkezés élményét a turistáknál, javítanák az eligazodást a nem budapesti magyarok esetében, jöjjenek akár turisztikai, akár egyéb céllal a fővárosba, s elintézhetnék ügyes-bajos dolgaikat, a postától a tankoláson át a színházjegy-vásárlásig.

      Városkapu a határon
      Ahol az autópálya csatlakozik az M0-shoz, vagy ahol eléri a város határát, könnyűszerkezetes, kulisszaszerű, évente-kétévente változtatott külsejű toronnyal díszített információs és szolgáltató-épületet kellene felállítani, figyelemfelhívó villanyújsággal, amely a főváros aznapját reklámozza: színi előadásokat, múzeumi kiállításokat, éttermeket; közcélú és kommersz dolgokat, amelyek a fővároshoz kapcsolódnak. Mindez növelné a nem fővárosiak komfortját. Evés, ivás, szerviz, posta, mindenféle szolgáltatás, nagyobb személyességgel, mint a jelenlegi szedett-vedett városszéli, szervetlenül kialakult csomópontokon. Ugyancsak lehetne ismertetni a főváros újabb építkezéseit, fejlesztéseit.

      Városkapu az intermodális központban
      A kapu célja hasonló lenne, mint a város szélén állóé, de önálló építészeti arculat nélkül. Itt az információ- és hozzáférésárulás a lényeg. Az áthaladók zöme rendszeres utas, nehezebb őket megállítani. Elképzelhető, hogy a fővárosnak évente kellene információs arculatot váltania, amely arculat kiterjedhetne a városkaputól az információs közmunkások ruhájáig.

      A technológia-kínálta új esélyek

      A „hálózati népművelés” a budapesti fejlesztés tengelyében?
      Az „intelligens város” eszméje már egyszer megjelent a város stratégiájában. A kultúra modell értékű, olcsó, viszonylag kis kockázatú kísérleti terepe lehetne bevezetésének. A „hálózati népművelés” az új médiumra, a hálózatra épít. A diákság ingyenes e-maillel való ellátása révén tág tér nyílik az egyéni érdeklődés szerinti tájékozódásra ( a távol-keleti harcművészeti bemutatótól a Beethoven-koncerten át a Bárka Színházig.) Ezzel a főváros által támogatott kezdeményezések is közönséghez juthatnak.
      Ez a módszer kívánatos,
      — mert bámulatosan olcsó,
      — mert variábilis,
      — mert teljesítménye mérhető,
      — mert a kulturális tartalomhoz kereskedelmi megoldások kapcsolhatók
      — mert kedvezmények hordozója lehet.

      Jobb eligazodás a térszerkezetben
      A városi komfortérzet és otthonosságérzet növelésének egyik lehetősége a beavatottságérzet növelése. Szükséges tehát az eligazodási képesség növelése a budapestiek, de a környéken nem ismerősek számára is, nem is beszélve a külföldiekről.
      A jelenleg felállított eligazító tábláknál lényegesen több információt közlő táblák szükségesek, mint Párizsban vagy Glasgow-ban. (Ez utóbbi nem csak a közvetlen környékről, de a távolabbi térszerkezeti kapcsolatokról is tájékoztat, olyan sűrűn, hogy voltaképpen feleslegessé teszi a turistatérképet.)
      Egy ilyen új rendszernek nyilvánvalóan magyar-angol nyelvűnek kell lennie, és olyan tetszetősnek és szórakoztatónak, hogy felvegye a harcot a reklámözönnel.
      Tizenöt éves távlatban felmerül az útadót fizető gépkocsik bekapcsolása a számítógéppel irányított közlekedésbe, a forgalom totális optimalizálása.
      Ide kapcsolódhat a turizmus által tavasztól őszig fenntartandó „turisztikai járőrszolgálat”, amelynek évente változó maskarában, párban járó fiatal (nyelveket beszélő) munkatársai felvilágosítást adnak bármilyen eligazodási probléma esetén.

      A hálózat kiaknázása a kulturális eligazodásban
      Az „intelligens város” eszméje
      Az „intelligens város” eszméje, amely a fővárosnak a kilencvenes évek elején meghirdetett, azóta elakadt, sohasem igazán körvonalazódott programja, a technológia fejlődésével új értelmet nyerhet, és meg is valósulhat. Az eredeti gondolat az volt, hogy a budapesti polgárok rövidesen az interneten keresztül nyerhetik információikat, azon át intézhetik hivatalos ügyeiket. Az 1997-98-ban megvalósított Sulinet program bebizonyította az ilyen tömeges programok kivitelezhetőségét. Az uniós csatlakozás valamikor 2003 táján a távközlési díjak rohamos csökkenését fogja előidézni. Ez a valószínű tény, valamint a számítástechnika további rohamos fejlődése belátható közelségbe hozza a fővárosi diákság, sőt, minden egyes felnőtt polgár totális kulturális informálását a hálón keresztül. Azt kell elképzelnünk, hogy minden olyan fővárosi polgár, aki vállalja, hogy a főváros naponta letölti gépére az általa fenntartott, a mainál lényegesen részletesebb kulturális tartalommal feltöltött honlapot, illetve frissítését, ingyen juthat hozzá az internethez.

      Hálózati népművelés, a „kényelem cenzúrája” ellen
      Középtávon a hálózat annyira kiépül majd Budapesten, hogy az informálódás első számú eszközévé lép elő. Minden olyan kulturális jószág, amely nem érhető el a hálón, előbb-utóbb olyan lesz, mintha nem is létezne. Ezt nevezik a „kényelem cenzúrájának”. Ha azonban a főváros számít erre, akkor az új médiumokon totális ellentámadásba foghat. Az embereknek személyre szabott információkat küldhet e-mailen. Minden hálózatra kapcsolódó diák — később felnőtt — kitölt egy űrlapot saját érdeklődési köréről. Ezért a honlapfrissítésen kívül „direkt-e-mail” meghívókat kap az őt érdeklő eseményekre, s ezekről azonnal további információt is rendelhet hyperlinkeken keresztül. Ugyanakkor időről időre „hívatlan postája” is érkezik, amely a főváros által támogatott másfajta eseményekre invitálja a lakosokat. Így tízezrek kaphatnak meghívót egy-egy kiállítás vernisszázsára. A bennfentesség így az egész diákságra érvényes lehetne. Ugyancsak könnyen megoldható lesz a jegyrendelés a fővárosi honlapon át, akár pénzért, akár ingyen.

      E-mail a fővárosi középiskolások számára
      E-mail- és internetellátás szükséges minden közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő diák, majd később minden lakos számára. Az előbbi kiosztása a diákigazolvány-kérelem alapján nem különösebben nehéz. Az internethozzáférés alkalmasint csak a tanintézetekben lehet biztosított. De a díjak csökkenése miatt ez nagy valószínűséggel olcsó tartozéka lesz minden telefon- és/vagy kábeltévé-vonalnak. Tartalomszolgáltatási oldalon, tízéves távlatban a főváros minden intézményétől elvárhatja a naprakész honlap és e-mail-propaganda gondozását. Ezeket valószínűleg összesíteni kell majd egy hatalmas, non-profit műsorújság formájában, amelyet pályázati úton kell elkészíttetni, akár úgy, hogy egy for-profit magazin letölthető legyen hirdetések nélkül, a fővárosi honlapon keresztül.

      Szolgáltatás interneten át
      Újságok, folyóiratok
      Az internet már ma is lehetővé teszi, hogy újság-szolgáltatást nyújtsanak rajta. Az egyértelmű többlet a papír változathoz képest az elenyésző előállítási és terjesztési költség. A főváros középtávon internetes előfizetőként jelentkezhetne a kulturális és szabadidős újságok piacán, és előfizethetne minden iskola, távlatosan minden diák számára.

      A magaskultúra videokönyvtára hálózaton át
      Középtávon az internet sávszélessége legalább egy nagyságrenddel nőni fog. A videokölcsönzőket a hálózati kölcsönzés fogja felváltani. A fővárosnak előbb az összes közkönyvtárba, majd korlátlanul a diákság számára elő kellene fizetnie az Odeon videosorozathoz hasonló minőségi filmklub szolgáltatásait. Sőt, maga fedezhetné a mielőbbi technológiai fejlesztés költségeinek egy részét, a Szabó Ervin Könyvtáron keresztül. Első lépésben a diákok lemezre tölthetnék le a filmeket a könyvtárban, második lépésben otthon, hálózatból tehetnék ugyanezt.

      Eligazodás külföldieknek
      Amiről tudna, amiről nem
      A külföldiek elsősorban a magyar zenei programok iránt érdeklődnek. Ezekre a szállodai recepciókon rá is találnak, igaz, általában csak itt, a helyszínen. Előzetes, otthoni informálódásuk még olyan egyszerű esetekben sem megoldott, mint az Operaház műsora, amelyet pedig 2 évre előre döntenek el. Információs jutalékkal érhető el a honlap készítése és frissen tartása a nem fővárosi intézmények tekintetében, a fővárosiak esetében pedig szerződéses kötelmekkel.
      Amiről nem tudnak, a nem zenei, avantgárd és igényes amatőr zenei programok tekintetében egy különleges, angol nyelvű idegenforgalmi honlap létrehozása szükséges, amely 10 éves távlatban automatikusan megjelenik majd minden szállodai szoba televízióján — ugyancsak személyre szabhatóan.
      Szembe kell nézni azzal, hogy a külföldi turisták eligazodásának legfőbb akadálya a magyar nyelv. Az utca emberének csekély a nyelvtudása, amely kedvezően változik a következő 15 évben, de alapvető megváltozása csak 30 éven belül várható. Ez idő alatt a várost — kulturális és idegenforgalmi szempontból — szükséges teljesen kétnyelvűvé tenni. Ez elsősorban az információkra vonatkozik, de érinti a produkciókat is.

      Információs közmunkások tavasztól őszig
      A fenti két eligazodási kategória alapvető javítása „információs közmunkások” alkalmazásával érhető el. A módszert ismereteim szerint először a sevillai Expón alkalmazták eredménnyel. „Ask Me!” volt felírva feltűnő trikójukra — s ezzel a low-tech megoldással javították a látogatók közérzetét és eligazodási képességét.
      Ilyesmire már több éve történik kísérlet a Tavaszi Fesztivál idején, félénk, párosával járó diáklányok bevonásával. A számukat valószínűleg növelni kell, s a szolgálatot az egész szezonra ki kell terjeszteni. A téli időszakban is alkalmazni kellene őket: a múzeumokba, fővárosi kulturális intézményekbe lennének kirendelve, hogy célirányosan fejlesszék tudásukat, illetve segítsék az ottani munkát.
      Az utcai munkát „lebutított” mobiltelefonnal lehetne segíteni, amellyel csak a Tourinform-irodát lehetne hívni. Szükség esetén onnan kapcsolhatnának tovább.

      A kultúra és turizmus együttműködésének további javítása
      Közös idegenforgalmi-kulturális alap a fővárosnál
      1997-ben és 98-ban mintaszerű együttműködés valósult meg országos szinten a Nemzeti Kulturális Alap és az Országos Idegenforgalmi Bizottság között. 150-150 millió forinttal közös pályázatot írtak ki, és közösen bírálták el. Olyan kulturális projektumokat támogatott a közös, kulturális és idegenforgalmi szakemberekből álló bizottság, amelyektől az országimázs javulását, illetve a turisztikai vonzerő növekedését lehetett elvárni. A fővárosnál erre hasonló nagyságrendű összeg kellene — a jelenlegi forrásokból azonban nem telik rá.

      Művészeti ösztöndíjrendszer és közmunka
      Fiatal zenészeknek és táncosoknak turisztikai közmunka-ösztöndíjrendszert kellene létesíteni, akik ezért hétvégeken, fővárosi fesztiválokon a szervezők készítette terv szerint fellépnének tereken, kapualjakban, irodaházakban. Egy jelvény, egy plakát utalna rá, hogy ők nem kéregetők, hanem a főváros „alkalmazottai” (erre elégséges lenne havonta a minimálbér összege).

      Rezidens együttesek hálózata
      A turisztikai költségvetés éves szerződést köthetne zenei és táncegyüttesekkel, amelyek a támogatás fejében ingyenesen fellépnének az egyre sűrűsödő turisztikai programokon: kórusok, vonósnégyesek, szólisták, egészen az akrobatacsoportokig. Az eseti pályázatokhoz képest az állandó partneri viszony jelenti a minőségi különbséget.

      A garantált programok számának növelése
      Részben a fenti közmunkások segítségével sokszorosára kellene növelni az ún. „garantált programok” mennyiségét. Azaz zenei és táncos programokkal kellene elevenebbé tenni a fővárost. Például a Liszt-múzeumban minden egy-két órában rögtönzött koncertre kerülhetne sor Liszt-művekből, ugyanígy a nagy múzeumok előcsarnokában: jókedvű muzsikusok és művészek szerte a városban, akiknek megélhetését valamelyest megkönnyíti a város, ezért érzelmileg könnyebben azonosulnak a feladattal.

      Egy új intézmény terve
      A budai vár területén található Várszínház a Nemzeti Színház felépülése után több kellene hogy legyen, mint a fővárosi kőszínházak egyike. A Várszínházat meg kellene vásárolni, belsejét a Kempelen Farkas-féle tervek szerint archaizálni, és idegenforgalmi-kulturális, óránként kezdődő műsorokkal megtölteni. Ez elsősorban fiatal művészek bemutatkozó alkalma lehetne. Este 7-től pedig korhű operák, a Várhoz illő komoly koncertek színhelye lehetne a színház. Megfontolandó egy esetleges csere a Fővárosi Nagycirkusszal, amelynek tudására a fővárosnak amúgy is szüksége van.
      Ez a programrész elkészülte után ellenvélemények kereszttüzébe került. A nyomdába adás pillanatában nem is bizonyos, hogy a döntéshozók kezébe kerülő változatban szerepel majd a kultúra mint önálló fejezet a városfejlesztési koncepcióban.
      Ha így lesz, nem feltétlenül lesz nagy baj. Elképzelhető, hogy a kultúra területén nem hozható tető alá konszenzusos távlati program, legalábbis nem a fővárosi önkormányzat munkáját körülvevő politikai/szakmai közegben.
      Örülök azonban, hogy a folyóirat szerkesztői igényt tartanak a közlésre. Így talán szélesebb visszhangja lesz a változtató gondolatoknak, amelyek erényeiért és hibáiért csak a szerző felel.

Felhasznált irodalom

— Vitányi Iván: A magyar társadalom kulturális állapota (Az 1996-os országos vizsgálat zárójelentése.) Maecenas, Bp., 1997. — Enyedi György: Budapest — Kapuváros? In: Kultúra és közösség,1998. 3. sz. 9-15. old.

— Beluszky Pál: A város — közelnézetből. In: Kultúra és közösség,1998. 3. sz. 17-27. old.

— Schneider Márta: Kultúra és város (Kulturális fogyasztási szokások és térstruktúra a fővárosban). In: Kultúra és közösség, 1998. 3. sz. 29-55. old.

— Nagy Péter Tibor: Budapest a művelődésstatisztika tükrében. In: Kultúra és közösség, 1998. 3. sz. 77-84. old.

— Eurocity felmérés Budapesten (1998.)

— Magyar statisztikai évkönyv, 1997.

— Budapest statisztikai évkönyv,1998.

— A Gazdasági Minisztérium által közzétett, az 1998. évre vonatkozó adatok.

— Smith, Chris: Crative Britain. Faber and Faber, 1998.

— Ellmeier, Andrea — Rasky, Bela: Cultural Policy in Europe — European Cultural Policy? (Nation-State and Transnational Concepts.

— Österreichischen Kulturdokumentation, 1998.

— (Baán László szerk.:) Magyarország kultúrája az ezredfordulón. Műhelytanulmányok. Média + Print, 1997.