EPA Budapesti Negyed 18-19. (1997/4-1998/1) SzerzőFerkai A.: Budapest, szalagváros < > Török A.: Nemzeti-előterjesztés

„Kicsinyekre a legnagyobb vigyázat!”
_____________________
BARTOS JÁNOS beadványai

      Drága János Bátyám!
      A gondviselés rám mérte a feladatot, hogy Magának haló poraiban elégtételt szolgáltassak. Nem tudok Magáról többet, mint ami beadványaiban olvasható, ezek az írások azonban végigkísérték eddigi életemet. Néha váratlanul felbukkannak a fiókomból, máskor napokon át kutatok utánuk hiába, de mondatai mindig velem vannak. Apám mentette ki, más hasonló írásokkal együtt, különféle hivatalok papírkosaraiból, azután - feltételezem -, hogy a hivatalos emberek kézről kézre adva, elképedve, zavartan, felháborodva, kacagva végigböngészték a sorait.
      Gyermekkorom felejthetetlen nevetéseit köszönhetem Magának (és súlyos mulasztásként élem át, hogy később nem tisztáztam Apámmal, hogy mentőakcióit a közös mulatság reményén túl vajon ösztönözte-e más is). Érettebben, amikor Hrabal, Örkény, a nonszensz irodalom a világ valódi értékmérőjévé - és imádatuk társasági normatívává - emelkedett számomra, írásai spontán irodalmi remekművekké léptek elő, amelyek élményét kiváltságként oszthattam meg másokkal. Meg nem valósult terveket egy életen át dédelgető, a reményt folyton megújítani képes emberek ismeretsége a javaslatai mögötti hitet és tragikumot is feltárták előttem. Írásai egyre jobban telítődtek torokszorító érzésekkel, történelemmel, szeretettel, elviselhetetlen mélabúval és ellenállhatatlan komikummal.
      Feltételezem, János Bátyám választ soha nem kapott leveleire, életét a meg nem értettség keserűségével fejezte be. Elégtétel lehet-e, hogy most majd sokan nevethetnek és merenghetnek sorai felett, ha azt a nagy hegyet megépítő összefogás kisebb célokra sem motivál minket? Csak azt tanácsolhatom mindenkinek, tegye el János Bátyám leveleit ritkán kézbe kerülő, de féltett írásai közé. Aztán újra és újra kézbe véve talán lassan éppen úgy feltárul belőlük Budapest lelkének egy darabja, mint a megépített város köveiből. Ha csak ennyi, már akkor sem volt egészen hiába.
      Legyen könnyű János Bátyámnak a föld, Budapest földje, mely épületeivel, légváraival és görnyedező hulladékkupacaival majd mindannyiunkat betakar.

      Pályán kívüli tervvel jövök
      Bartos János posta és táv. I. oszt. szakszervezet, vagyok bátor a nagytekintetű Tervhivatalhoz fordulni, hogy szíveskednék engem mint 86 éves embert meghallgatni és pártfogásába fogadni.
      Abban az időben meg kellett figyelni a Pesti Hírlapot, ha akart tanulni, mert a rádió néha igen érdekeseket szokott hozni a budapesti nagyközönség számára, most az európai orvosok Budapesten tartják az összejövetelüket és a megtartandó kongresszust Budán rendezik meg. Az orvosok szép számmal jöttek össze a Budapesten tartandó kongresszusa, ott voltak franciák, angolok, olaszok, svájciak, belgák, németek, lengyelek, dánok, bécsiek, ott volt köztük a hollandiak híres tanárja, dr. Hannenberg, a reuma betegségről nagy beszédet tartott dr. Somogyi Gyula, a Rádió elnöke, meg még sokan. A kongresszus megnyílt, először is az elöregedő kórházakról volt szó és hozzászólók már egyesek ismerték az ügyet a Rókusról folyt előadást, ilyeneket, ki kell cserélni, nagyobbat, szépet, modernebbet, minden újat kívül-belül.
      1926. szeptember 18. este 10 órakor dr. Somogyi Gyula bemondta a Rádióba, én mint beteg hallgattam és figyeltem a Rádiót, nagyon érdekelt, én mindig szerettem rajzolni gyerekkorom óta és elhatároztam, hogy bemutatom az új Rókust. Ez nem a város végén lesz, hanem a központban, ahogy az országos képviselők óhajtják és követelik. Itt bemutatom az új Rókust a régi mellett, azt ismeri egész Európa. Az új gyönyörű szép lesz, nemcsak szép, hanem a kor minden vívmányával rendelkezik.
      Most egy megemlítést a nagy kertről, ami nélkül egy ilyen nagy kórház nem létezhet, itt nincs vita, ez elengedhetetlen, megemlítem, érzéssel és szeretettel és tudományommal kell kiharcolni a magyar kultúrát és elsőséget. Még egyről: ha megépül az új Rókus, gyönyörű betegápoló palota, amit bátran merem mondani, annyi hős orvosaink harcolnak a betegséggel, hogy mennél több egészséget, hazát szerető magyarnak adhassák vissza az életnek. Egyről én megfeledkeztem, ha felépül az a gyönyörű szép és páratlan egész Európában, itt lesz szolgálatban először a repülő, aki majd szántás vagy traktor, avagy gépnél történt sebesülés csak annyi kell, hogy az Új Rókus igazgatósága kapjon egy táviratot, elég, már a gép megy, akár a határig megy, megjelenik a szántóföldön és egy piros zászlót kell tűzni, egy órán belül az orvosok kezében lehet. Föl és leszáll a repülő 2 orvosa jön a repülővel, akár vidéki falun a ház előtt a piros zászlót kitűzve.
      A Rókusról már volt vita, mert úgy gondoltam azt hiszem, hogy már a képviselőházban is tárgyalták már és meg volt a bizottság, megvázolták a helyet, ahol települ az új Rókus kórház, meg azt mondták Zuglóban kell, hogy felépüljön. Nagyon sok volt ellene, az országos képviselő nagyon sokat szólt mellette, mikor a vizsga nagy volt a vita, egy képviselő elkiáltja magát, hogy a Nyugati Pályaudvarról reggel 7 órakor indul a szegedi gyors és utána jön a nagykőrösi személy, a sorompó mind zárva, utána egy rém hosszú tehervonat. Kérdezték, délelőtt, délután, este, éjjel mindig a sorompóőrök vigyáznak, ahol ilyen nagy a forgalom, nem akarnak börtönben ülni, a nagy tanács lemondott, előfordulhatott volna nem egyszer, hogy zárt sorompó kapu előtt álló mentőkocsiban hal meg a beteg. Három-négy óra is előfordul.
      Én ha csak tehetem mindig figyeltem a rádiót, megrokkantam, 10 évig egyáltalán nem tudtam dolgozni, még ma sem. Három éve már, hogy foglalkozom ezzel a két tervvel, csak most már az is előfordul, hogy nem látok néha és közben beteg is voltam. Most már nem halok meg, amíg nem tudom az új Rókus hova épül. Úgy látom feledésbe merült azóta egynegyed század is elrepült és az öreg Rókus nem lett szép, hanem egy pusztai gabonaraktárral egyenlő. Komolyan mondom egy kisvárosi gazda megszólított a Rákóczi-úton, hogy miféle épület az, úgy néz ki, mint egy magtár. Itt a szép úton a Rókus kórház, ez híres még a külföldiek is csodálják, még mindig ott görnyed, már a nagy forgalom csúcspontjába esik a Rákóczi-út a Keletitől egyenes vonalat képez a körútig. Nagyon szépen kérem a mérnök elvtársakat, a kertről még nem beszéltem. Amit itt bemutatok, csak egy negyede, amit itt lát a rajzból, mert nincs papír. Elgondolkoztam rajta, hogy elosztjuk kétfelé, a nagyközönségnek legyen szórakozó és pihenőhelye, de azért az új Rókusnak is marad a Köztársasági Kertben.
      Még én is szeretnék versenyezni, igaz, hogy ezen a pályán magam is kiállok, igaz, hogy 86 év nyomja a vállamat, de az is igaz, hogy nagyot fordult a világ kereke. Minden nap másik fele van felénk a saját szemei előtt változnak más és én is harcolok szeretett szép hazámért és a magyar népért és az 5 éves Terv és szeretett Rákosiért, soká éljen köztünk és a Tervhivatal vezetői is soká éljenek és én is szeretném a győzelemből kivenni a részemet.
      Budapest, 1951. október 17.

Bartos János
Bpest, VII. Wesselényi-u. 13. I. 4.

      Egy Rákóczi-úti sétáló pár azt kérdezi egy bizonyostól, tulajdonképpen mi épül az öreg Rókus helyén. Egy ismeretlen közbe szól, én elárulom, egy igen szép, gyönyörű Budapestnek nagyközönségének a számára egy Divat Szalon Áruház, az egész ország részére. Itt mindent fel lehet találni, ami egy családnak szüksége van. Ruha nagyban áll rendelkezésre, kész és rendelt is, itt hölgyek minden színben varratnak, a férfiak kész remek ruhát rendelnek, újítás, ha a vásárló el van fáradva, a híres cukrászdába be is ülhet és folytathatja a vásárlást és még egy újítás, ha egy fiatal anya nem tudja a kicsinyét senkire bízni, egy fél órára az áruházi kis óvodába beadhatja, egy hölgy vigyáz rá, 30 perc 1.- forint, elmehet bevásárolni.
      Kicsinyekre a legnagyobb vigyázat!
      Most mégis elfelejtettem valamit, azt mondtam, hogy itt mindent lehet kapni a világon, de van is most még minden állami nagy üzlet tegye lehetővé, hogy ne csak ruhát lehessen venni, vidéki városba és községekbe is eladhatnak például olyan cikket, mint pld. kerékpárokat a községi dolgozók meg kérik a hatóságot, hogy vállalja a felelősséget, ők tisztességesen fizetik, a pénzt a község küldi el az áruháznak.
      A vidéki és városi kereskedőnek adják a hitelt, hogy azután az meg a dolgozónak adjon hitelt. A Párt lesz a felelős, a fizetésből levonják, mert a munkás nem ér rá Budapestre járni vásárolni a nagy munka közt.
      Budapest, 1951. október 17.

Bartos János
tervező
Budapest, VII. Wesselényi-u. 13. I. 4.

      Terv
      Bartos János I. oszt. posta és távírda nyugdíjas munkása vagyok. Pályán kívüli tervvel fordulok a Tervhivatalhoz, hogy szíveskednék engem mint 86 éves embert meghallgatni és pártfogásába fogadni.
      Saját elgondolásom szerint építünk egy örök emlékművet. A terv egy gyönyörű elgondolás és nem nehéz, mert a hely a főváros tulajdona és nem kell vita a tárgyaláshoz. Már azért is felépítjük azt a gyönyörű szép emlékművet, majd az utánunk jövő nemzedék megáll előtte és elgondolkodva, elmerengve áll. Tulajdonképpen mi is történt Nagybudapesttel és a lakóival 1944-45-ben. Ezt most mi el tudjuk mondani, de 2 vagy 300 év múlva nem tudunk már beszélni. A műemlék majd elmond mindent a rég letűnt idők borzalmairól és tanulságairól. Ez nem lesz olyan, mint az egyiptomiaké 3-5000 évvel ezelőtt a hatalmas piramisokat építették, sem öröm, sem haszon a népnek nem volt, csak százezreknek a sírás és sóhaj, gépek sehol, 50 km-ről hordták a követ azért, hogy az akkori fejedelmek abba temettessék magukat.
      Az én tervem a népnek készül, lesz is mindenkiben öröm és szeretetérzés. Benne lesz mindenki, a legkisebb diáktól munkások, orvosok. Ha valaki kimarad, sérelemnek érzi majd. Megértés lesz mindenkiben, hogy áldozatot hozzon és ezrével lesznek olyanok, akik szívesen dolgoznak pár órát.
      Most a magyar mérnök urakhoz fordulok és a terv intézőihez, hogy nemcsak fiatalok, hanem előkerülnek olyan öregek is, akik fiatalok voltak. Mikor a tervemre gondolok, nem is érzem, hogy öreg vagyok. Csak mikor az I. emeletre fölmegyek, nem tudom letagadni, mert fogódzom a rácsba, csak úgy tudok a lépcsőn járni. De néha úgy érzem, csak kívül vagyok öreg, mert ezen a terven egy betűvel, vagy vonallal nem járult senki. Ne haragudjanak elvtársak, hogy egy kicsit magamról beszéltem, most már a tervről beszélek. Egy hegyet kell felépítenünk, anyag van elég, már megfigyeltem több kerületet, a Józsefvárost, a Ferencvárost és ezt a VII. kerületet, ahol lakom. Az utcán és az udvaron megszámlálhatatlan kupacok görnyednek, sok cserép és tégla törmelék hever a járdákon, veszélyeztetve az emberek egészségét. Budán és Pesten sok ezer ház udvaraiba és utcáin nem kívánatos utcacsúfítók vannak, meg kell tisztítani a fővárost a sok kellemetlenségtől. Megnéztem a cséri szeméttelepet is, kíváncsi voltam rá. Már 1918. XII. 29-én azt írta a Magyar Lap, hogy a fővárost felszólították, hogy a szemetet hordassák el, mert a helyre szükség van. A főváros mérgében máglyára ítélte, hogy többé ne jöjjön össze újabb 6 millió tonna szemét. Én erre felfigyeltem, hogy a sok törmelékkel jó lesz a romhegyet kisegíteni, meg a fővárosból is kikerül pár száz teherautóval.
      A hely a Hungária- és Üllői-út sarkán elterülő Népliget körülbelül 16 millió négyszögméter. A hegyet úgy terveztem, ha fel lesz építve, a tetejébe egy 50 méter magas kilátó és egy kisebbfajta erőd, ha megtámadnának minket. A hegy 5-600 méter magas lenne, ha kész a hegy, egy 3 méter mély és 30 méter széles körcsatornát ásunk körülötte, amibe a Duna vizét engedjük a nyáron fürdeni lehet benne és csónakázni, télen a fiatalok korcsolyázhatnak. Legyen a hegyen egy nagy szálloda. Hatalmas Közért, orvosi rendelő, patika, áruház, motor és kerékpár javító műhely. Legyen még sok szórakozóhely, nagy kerék, múzeum, régen élt állatokkal, gyermekeknek tündérbarlang, cukrászdák, halászcsárda, lacikonyha, futballpályák és mindenféle versenypályák a sportolóknak. Úgy gondoltam, hogy a körcsatornába a vizet a Dunából hozzuk a Vágóhíd-utcán egyenes vonalban. Nagyobb méretű vascsövet kell használni, egyik vége a Dunába, másik a Hungária-út baloldalán. Ha a mérnök elvtársak is úgy találják, cementcső még jobb lenne talán.
      Nagyérdemű Tervhivatal, szeretném, ha el tudnák képzelni milyen gyönyörű szép látványt nyújtana ez a hegy, uralná szép fővárosunkat. Ilyen emlék nincs egész Európában sem, mutassuk meg mi magyarok, hogy milyen hazafias népek vagyunk. Ez a hegy sok millió értéket képvisel. És az államé, a népé lesz minden üzemével, amik mind haszonhozók. Én is szeretnék még versenyezni, igaz, hogy 86 év nyomja a vállamat, de az is igaz, hogy nagyot fordult a világ kereke. Minden nap új csodákat hoz. A szemünk előtt szépül minden. Én is harcolok szeretett szép hazámért és a magyar népért. Harcolok az 5 éves Tervért és szeretett Rákosi elvtársért, soká éljen köztünk és a Tervhivatal vezetői is soká éljenek. Szeretném én is a győzelemből kivenni a részemet.
      Budapest, 1951. október 18.

Szabadság

Bartos János
Budapest, VII. Wesselényi-u. 13. I. 4.

     

     

Közzéteszi: GERLE JÁNOS


EPA Budapesti Negyed 18-19. (1997/4-1998/1) SzerzőFerkai A.: Budapest, szalagváros < > Török A.: Nemzeti-előterjesztés