EPA Budapesti Negyed 15 1997/1Kincses K.: Maison Européenne < > Albertini B.: Szociofotók

Egyszer és azóta sem
Önkéntes fényképész szövetkezet a Millenniumi Kiállításon
____________
VARGA KATALIN

A millenniumi ünnepségeket megelőző években lázas tervezésben, készülődésben volt az ország apraja és nagyja, falvak, városok, szakmák, vállalkozások, intézmények és egyesületek, hogy méltóképpen ünnepeljék meg az ország ezeréves fennállását. A fővárosban és a nagyobb városokban számos fontos létesítmény átadását, felavatását, de lagalábbis ünnepélyes alapkőletételét időzítették 1896-ra. A kisebb településeken emléktáblát, festményeket rendeltek a helyi történelmi események vagy kiemelkedő személyek emlékének megörökítésére. Alig volt szakma vagy tudományág, amely ne szervezett volna legalább egy országos szintű konferenciát, közgyűlést az ünnepi esemény idejére, a művészetek képviselői, a tudományok művelői és a technika szakemberei pedig arra készültek, hogy bemutassák, hová fejlődött szakterületük az évek során. A történeti jellegű kiállításokat és a falumúzeumot leszámítva az esemény hatalmas reklámértékkel is rendelkezett, hiszen ha valaki standot vagy pavilonrészt tudott bérelni - nem is szólva az önálló pavilon építtetéséről -, vállalkozása a látogatókban máris tőkeerős, megbízható cég benyomását keltette. Akit a szakzsürik kiállítási éremmel jutalmaztak, nem mulasztotta el, hogy annak rajzolatát később - a kor szokásainak megfelelően - reklámjain, levélpapírján vagy az áruin fel ne tüntesse. A mestert évtizedekig minősítette az itt szerzett érdem.

      Előkészületek a kiállításra
      Ha megvizsgáljuk, miként készülődött a fényképész szakma az országos kiállításra, lázas szervezkedésnek nyomát sem tapasztaljuk. Ez annál is inkább meglepő, mivel Tarczali Dezső, a Fényképészeti Értesítő felelős szerkesztője már 1894 februárjában felhívta olvasói figyelmét a jeles évforduló jelentőségére. Egyebek között azt javasolta, hogy az országban tevékenykedő több mint 300 önálló fényképész készítsen magáról „visit alakban” mellképet, és azt küldje be a szerkesztőségbe, ahol majd tablót komponálnak belőlük az Értesítő ünnepi száma köré. E hatalmas csoportképet természetesen bemutatnák a kiállításon, majd az ipari- és kereskedelmi miniszternek adományoznák, kicsinyített változatát pedig elküldenék minden érintettnek. A lap júniusi számában Tarczali megismételte felhívását, majd júliusban, augusztusban és szeptemberben folyamatosan közölte a jelentkezők nevét, de mivel a felsoroltakon kívül sokkal többen nem kívántak élni e lehetőséggel, a tablókérdés többé nem került elő. [1]
      Tarczali szorgalmazta egy fényképész egylet megalakítását, valamint egy 1896-ra időzített kongresszus összehívását is. Az egyletnek összefogó szerepet szánt, hiszen a fotográfusok nem tartoztak egyetlen iparkamarához sem, így sehonnan sem remélhettek védelmet a „jöttment hirtelen”, azaz kontár fényképészekkel szemben. Az érdekvédelmi funkció mellett e szervezeti forma hatékonyabbnak bizonyult volna pl. a konferencia vagy a kiállítás megszervezésében, mint néhány egyéni kezdeményező gyakorta erőtlen próbálkozása. A kongresszus összehívásában Tarczalit korántsem protokolláris szempontok vezették. Abból a felismerésből indult ki, hogy a fényképészek az ország területén szétszórtan élnek, mit sem tudva egymás szakmai vagy üzleti problémáiról, ezért elemi érdekük, hogy egy erős egyesület révén olyan fórumot teremtsenek maguknak, ahol problémáikat előadások, beszámolók vagy személyes beszélgetések keretében megvitathatják.
      E fórum létrehozását szolgálta volna az országos szaklap is. Ezekben az években ugyanis a fényképészek csupán egyetlen lapot tudtak elilletve fenntartani, azt is többnyire egyéni buzgalom jóvoltából. [2] Az országban tevékenykedő mintegy 4000 hivatásos és amatőr fényképész azonban sem előfizetőként, sem szakíróként nem támogatta e tervet. Tarczali, illetve utóda, Moller Miklós még azt sem tudta elérni, hogy a Fényképészeti Értesítő jelen lehessen a kiállítás sajtó- és közművelődési pavilonjában vagy az ott bemutatott anyagot ismertető reprezentatív sajtóbibliográfiában.
      Tarczali javaslataival egyidőben Veress Ferenc, a neves kolozsvári fényképész és feltaláló nagyszabású kiállítási koncepciót tartalmazó nyílt levélben fordult Forché Románhoz, aki a kiállítás csoportbizottságának előadója volt. [3] Magyarország ezredéves műtörténelmi kiállítása című tervezetében, megismételve az 1862-ben, az Ország Tükrében közzétett felhívását, Veress azt javasolta kollégáinak, hogy képeiken az ország nevezetességeit rögzítsék, és a kiállításon elsősorban ezeket mutassák be, míg a nevezetes hazai tárgyakról, híres férfiakról és nőkről készült felvételeket a kiállítás látogatóinak árusítsák. Ezzel a következő ezredévi kiállításra a szakma megvethetné egy műtörténeti múzeum alapjait, a látogatók pedig becses emlékkel távozhatnak a pavilonból. A csarnokba szóló csekély belépő ellenében mód lenne a fényképészet gyakorlására is.
      Veress elképzelése a fotográfusok fegyelmezett összefogására épült, bár azt maga is érezte, hogy a szakmában uralkodó közönyösség miatt a kiállítás költségeit pusztán közadakozásból nem lehet előteremteni. Úgy vélte, hogy mindenekelőtt létre kellene hozniok egy kb. százfős országos egyesületet vagy szövetkezetet, amely talán elő tudja teremteni a szükséges pénzalapot, némi állami kölcsön segítségével. [4]
      Mintegy válaszul, Forché Román hivatalos felhívást és tájékoztatást tett közzé, melyben tudatta, hogy az 1885. évi riasztó kiállítási viszonyokkal szemben - ahol jelentéktelen iparcikkek között szorongtak - a fényképészek ez alkalommal tágas, műteremmel és mellékhelyiségekkel ellátott külön osztályt kapnak, mivel a szakma még nem elég tőkeerős saját csarnok felépítéséhez. E területen, tekintettel a kiállítás nemzeti voltára, kizárólag Magyarországon készült képeket mutathatnak be. A fővárosi kollégáknak a portrékészítést, a vidékieknek a népviseleti és a tájfelvételeket ajánlotta figyelmébe. [5] Veress Ferencnek írott válaszában Forché támogatta az országos kongresszus megszervezését, abban a reményben, hogy ott kellő összefogással végre megalakíthatnak egy országos egyesületet, valamint egy szakiskolát. [6]
      Júliusban Veress Ferenc újabb levelet intézett a szerkesztőséghez, amelyben a következőket írta: „A Fényképész szövetkezetet azért volna nagyon jó minél hamarább életbe léptetni, hogy mint egy erős test a maga méltósága szerént, képviselhetné magát művei által az ezredéves kiállításon. Aztán, a szövetkezet az önálló pavilon érdekében is hathatósabban működhetne... míg így olyanok vagyunk, mint akol és pásztor nélkül szétszóródott juhok hazánkban... amint egymás baján, úgy nem törődünk a közügyekkel; nem ismerjük egymást, hogy teljes bizalommal s valódi szeretettel viselkedhetnénk egymás iránt, hogy ismereteink által egymást támogathatnánk, hogy sanyarú körülmények között egymáson mint szerető édes testvérek segíthetnénk... Ebben, mindnyájan, mint a szép és valódi jó iránt szomjazó vándorok a központból, Budapestről várjuk fakadni az enyhítő forrást.” [7]
      Októberben a lévai Kalmár J., mint aki türelmét vesztette a meddő spekulációk miatt, energikus, már-már provokatív javaslatot tett. 1895. január 3-ra hívják össze a fényképészek kongresszusát, melynek rendező bizottságában kapjon helyet: Kalmár J., Forché Román, Neumann Ignác és Szigeti J. A tanácskozásnak négy témakört jelölt meg: a fényképészek egyletének megalakítása, helyzetük javítása, szakiskolájuk felállítása és a millenniumi ünnepségek idején követendő magatartásuk kialakítása. [8] Az idő rövidsége miatt a higgadtabb hozzászólók egy év eleji előértekezlet megrendezését javasolták, ahol megbeszélhetnék a témaköröket és megegyezhetnének az előadók személyében is. 1895. február 1-jén Kalmár részletesebb programmal állt elő, jelentkezési határidőként február 15-ét, az összejövetel helyéül özv. Lumpe Henrikné vendéglőjének (Nagymező u. 4.) különtermét jelölte meg. [9] A továbbiakban sem a szaklap, sem a napilapok társasági rovata nem ad hírt az előértekezletről. A millennium tiszteletére azonban mégis rendeztek egy ún. díszközgyűlést, mégpedig 1896. június 8-án. A budapesti fényképészek asztaltársasága erre az alkalomra külföldi kollégákat is meghívott. Görlitzből Heinrich Firl, Weimarból Carl Schwier, Konstantinápolyból pedig Abelullah effendi vett részt az eseményen.
      1894 decemberében Forché Román nyílt levelet intézett az ország valamennyi fényképészéhez, mivel azok - más kiállítási csoportokkal ellentétben - továbbra sem törődtek a kiállítással, és a meghosszabbított határidőre is csak tizenöten küldték vissza a jelentkezési íveket. [10] A várható költségekhez való hozzájárulás sem bizonyult elegendőnek. Az 5000 négyzetméter alapterületű, Baumhorn Lipót tervei szerint készülő Papír- és sokszorosítóipar csarnokát [11] 1895 tavaszán kezdte el építeni a Lövy Dávid és fia cég. Építéséhez és féléves fenntartásához kb. 120 000 forintra volt szükség. [12] 1895 júliusában azonban még mindig komoly hiányok mutatkozhattak a költségek terén, amire az alábbi felhívás utal: „Az 1896. évi ezredéves országos kiállítás XV-ik csoportbizottsága, a kiállítási igazgatósággal egyetértve, ezennel pályázatot hirdet az országos kiállítás területén 1895. évi október hó 1-től 1896. évi október hó végéig előforduló, a fényképészeti szakba vágó mindennemű munkák teljesítésének kizárólagos joga iránt. Pályázhatnak mindazon hazai fényképészek, kik a sokszorosítási ipar pavilonjának költségeihez való hozzájárulásukat felajánlották. Az ajánlatok borítékba zárva 1895. augusztus hó 30-ig az ezredéves kiállítás XV-ik csoportja elnökének: lovag Falk Zsigmond kir. tanácsos úrnak (Hold u. 7. sz. czímre) nyújtandók be. A kitűzött határidőn túl beérkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A csoportbizottság fenntartja magának azon jogot, hogy az ajánlattevők közül - tekintet nélkül a felajánlott összegre - szabadon választhasson. Bp., 1895. évi július hóban: Az 1896-iki országos kiállítás XV-ik csoportbizottsága”. [13]

      Megalakul a Fényképészeti Szövetkezet
      Körülbelül szeptember közepén születhetett meg a döntés, mely szerint: „... a pályázaton a legkedvezőbb ajánlatot Strelisky Sándor, Weinwurm Antal, Mai és Szigeti, Mertens és Társa, Koller utódai [Forché Román és Gálfy], Klösz György, ifj. Divald Károly és Goszleth István fényképészek együttesen tették, akik a kizárólagos fotografáló jogért 12 000 forintot biztosítottak hozzájárulásképpen a Sokszorosító ipar pavilonjának felépítéséhez. Az igazgatóság ezt az ajánlatot elfogadta, kikötvén azonban, hogy ez a kizárólagos jog a kézi műszerekkel dolgozó műkedvelők (amatőr-fotográfusok) felvételi szabadságát nem korlátolhatja.” [14]
      Figyelemre méltó az „együttesen tették” kifejezés, amely egy alkalmi társulásra utal. [15] A pályázók talán a közösen felajánlott és ezáltal oszthatatlan összeggel tudták megakadályozni, hogy a csoportbizottság szabadon választhasson a jelentkezők közül, és hogy a versenyben a szakma számukra nem kívánatos képviselői érvényesülni tudjanak. Nem csupán a tőkeerős vagy tehetséges kollégáktól kellett tartaniok, hanem sokkal inkább a képzetlen, könnyű megélhetést kereső, a szakmát minőségileg lejárató alkalmi fényképészektől. A százaforduló idején megjelent szaksajtó számos cikkben és olvasói levélben foglalkozott ezzel az áldatlan helyzettel. Megoldást a fokozott szervezettség, egylet vagy szövetkezet létrehozása jelentett volna, valamint a szakképzés és a rendszeres kapcsolattartás fórumainak megteremtése (értekezletek, erős szaksajtó), azonban egyik téren sem történt változás. Közös cselekvés helyett reménytelen viták tárgyát képezte pl. a fényképészet mint tevékenység definiálása. Ha iparosnak minősítették őket, a művészeti motívumok elsikkadásától kellett tartaniok, míg ha „csak” művészként ismerték el őket, akkor az iparos lét szervezettségének előnyeit kellett feladniok. Elgondolkodtató tény, hogy a jelentős fővárosi fényképészek közül 1890-ben Goszleth István, Koller Károly, Kozmata Ferenc, Strelisky Lipót és Szerdahelyi Mór műtermének volt a budapesti Kereskedelmi és Váltótörvényszéknél cégbejegyzése. 1892-ben Mertens és Társa, 1894-ben Divald Károly fiai és Ellinger Illés, 1896-ban Mai és Szigeti, Mai és Társa csatlakozott hozzájuk. [16] Magyarországon 1875-től kellett a cégbíróságnál bejelentkezni, addig a céhes szabályok voltak érvényben. A nagymúltú cégek, mint Klösz Györgyé vagy Mai Manóé, és még sorolhatnánk neveseket vagy kevésbé híreseket, csak azért működhettek bejegyzés nélkül, mert a fényképészet az 1859. december 20-i Kaiserliches Patent szerint szabad iparnak számított, és elegendő volt a cég egyszerű bejelentése. Az 1884-ben jóváhagyott ipartörvény is csak a fényképészek szerzői jogairól intézkedett, tehát 1920-ig hivatásszerűen bárki fényképezhetett, aki meg tudott élni belőle.
      A kiállítás rendezőinek kedvező elbírálását bizonyára motiválta az a tény is, hogy a pályázók egyike, Forché Román, a kiállítási csoportbizottságban a XV. csoport előadója volt. [17] Hogy a csoportosan fellépőkön túl akadtak-e még pályázók, nem tudjuk, mivel a kiállítás levéltári anyaga, kevés kivétellel, 1956-ban elégett. Tény azonban, hogy a főváros nyolc, szakmailag és anyagilag is legjelentősebbnek számító fotográfusa e döntést követően megalkotta a Fényképészek Szövetkezetét, amely ezzel jelentős jogosítványhoz jutott. A rendezőség ugyanis leszögezte: „A kiállítás látogatására vonatkozó szabályzat 6. §-a értelmében a kiállítási tárgyak lerajzolása v. fényképezése csak a kiállító beleegyezésével és az igazgatóság engedélyével szabad. A fényképészeti szakba vágó munkák teljesítése tekintetében az országos bizottság elnöke a kiállítás XV. csoportjának javaslatára 8 székesfővárosi fényképésznek a kiállítás egész tartalmára kizárólagossági jogot adott. Ezen jogért a fényképészek szövetkezete egyenként 1500-1500 forintot fizetett a XV. csoport külön csarnokának építési költségeihez való hozzájárulásképpen. Ezen egyezménnyel az amatőr fényképészeknek azon joga, miszerint a kiállítási igazgatóság külön engedélye alapján kézi gépekkel saját céljaikra és a sokszorosítási célzat kizárásával felvételeket eszközölhettek, nem érintett. A rajzolók joga a kiállítási tárgyak rajzolására korlátlanul megmarad. Tudományos intézetek vagy szakmunkák kiadása céljából felvételt a szövetkezet részére fizetett és a kiállítási igazgatóság által a szövetkezet meghallgatása után megállapított kárpótlási összeg ellenében engedélyt nyerhetnek. A szövetkezet által kizárólagossági jogából folyólag eszközölt felvételek után követelhető egységárak egyezményileg állapíttattak meg. A kiállítás csarnokait és egyes részleteket tárgyazó fényképek a kiállítás területén mindenütt árusíttattak. A szövetkezet erre külön engedélyt nyert. A kiállítás igazgatósága megengedte a szövetkezetnek, hogy a XV. csoport pavilonjában műtermet és a kiállítás területén gyorsfényképek eszközlésére csinos sátrakat állíthasson fel.” [18]
      Moller Miklós, a Fényképészeti Értesítő szerkesztője egy olvasó levelére válaszolva teljes mértékben elismerte a „budapesti előkelő fényképészek” „ad hoc szövetkezetének” egyedüli jogát az amatőrökkel szemben, [19] de később, amikor ő maga esett áldozatul a tilalomnak, kissé értetlenül állt a helyzet előtt. „Szerkesztőnk a múlt hó közepén néhány napot Budapesten töltött a kiállítás megtekintése végett - írja a lap. - Szándékában volt ez alkalommal néhány életképet - 9x12 kézi kamarával - felvenni, mely a zsibongó nyüzsgő kiállítási népséget lett volna hivatva föltüntetni. Kérelmet intézett ez ügyben a Fényképészek szövetkezetéhez, mint amely a fényképezés jogát a kiállítás területén átvette, és - evvel elutasíttatott. Már maga a tény, hogy egy fényképészeti szaklap szerkesztőjének, aki pedig a magyar fényképezés érdekében már tett valamit, a fényképezési engedélyt nem adták meg, jellemző a magyar fényképészek gondolkodásmódjára; még jellemzőbb azonban a megokolás, mely szerint az engedély nem adható ki, mivel a szövetkezet maga is készíttetett az egyes épületekről képeket, és avval, hogy a szerkesztő felvételei legyenek a laphoz esetleg műmellékletként csatolva, a szövetkezet felvételei quasi silányabbaknak vannak kijelentve. Pedig hát szerény nézetünk szerint ezen megokolás alaposan sántít. Mert van egy kis különbség a megrendelt felvétel és a tetszés szerinti felvétel között; előbbinél az épület (pavilon stb.) a fő tárgy, mely előtt sablonosan fel van állítva a teljes díszbe öltözött személyzet, utóbbinál az épület vagy épületek csak mellékesek, amennyiben nem annyira ezeket egyesleg, mint inkább egymással összhangban, de még inkább csak háttér gyanánt kívántuk volna felvenni, míg a kép fő tárgyai az életből ellesett jellemző jelenetek lettek volna. Aztán még van egy kis különbség a nagyság között is; a szövetkezet képei mind 18x24 és még nagyobb alakúak; szerkesztőnk pedig 9x12 kézi kamarai felvételeket kívánt készíteni. De hát nem akartunk a szövetkezettel ujjat húzni, valamint nem is neheztelünk rá ezért, csak az a kár, hogy e téren is még a régi copfos felfogás uralg.” [20]
      A kiállítás fényképezése szakmunkák céljára, ahogy a szabályzatban olvashatjuk, a szövetkezet esetenkénti elbírálásán, tehát jóindulatán is alapult. Így valóban különös ez a szigorúság, és erőltetettnek tekinthető az indoklás, amely végül is eltiltja a fotográfusok egyedüli szaklapjának szerkesztőjét néhány kép készítésétől és publikálásától. Annál is inkább, mivel a fényképész szakma a saját lapjában sosem győződhetett meg arról, hogy a szövetkezetnek a kiállításról készült képei silányak-e vagy sem, mert egyet sem közöltek vagy közölhettek belőlük. Hogy Moller Miklós mégsem akart ujjat húzni a szövetkezettel, érthető, hiszen a szövetkezet jelentősen és folyamatosan támogatta az 1895. október 31-én a Megyeháza nagytermében megalakult Fényképészek Körét [21], amely éppen ekkoriban (az 1896. június 19-i választmányi ülésen) választotta hivatalos közlönyének a Fényképészeti Értesítőt. [22]
      A Szövetkezet tagjai már 1895-ben elkezdhették a felvételek készítését. A Fényképészeti Szövetkezés felirattal forgalomba kerülő és a kiállítás területén árusított vizitkártyás, szóló és a Kiállítási emlék címmel ellátott leporelló képek között ugyanis akadnak téliek és olyanok is, melyeken a pavilonok még csak épülőfélben vannak. A képek egységes megjelenése, cégszerű feliratozása nagyban megnehezíti a nyolc fotográfus munkájának elkülönítését. [23] A fényképészek szerint azonosítható képek ismeretében megállapítható, hogy alig akad olyan kiállítási pavilon, amelyről Klösz György ne készített volna felvételt. Témafelosztás sem lehetett közöttük, mivel a történeti kiállítás épületeit és a falumúzeum házait Klösz és Weinwurm egyaránt megörökítette. Moller Miklósnak igaza volt, amikor hiányolta az életet a Szövetkezet felvételeiről. A szép, arányos külső és belső felvételek inkább történeti, illetve ipartörténeti dokumentumként őrzik a kiállítás látványát, nem pedig népeseményként. [24]
      Mivel a Szövetkezetnek engedélye volt gyorsfényképészeti sátrak üzemeltetésére is, a következő felhívást tette közzé: „A Fényképészek Szövetkezete az 1896-iki ezredéves országos kiállításra szerződtetni óhajt a kiállítás területén létesítendő fényírda számára egy intelligens fényképészt, ki a fényképészet minden ágában, de különösen az arcképfelvételek önálló készítésében jártassággal bír, ki továbbá a magyar és német nyelvet teljesen tudja; idegen nyelvismerettel bíró előnyben részesül. Szerződés hat hóra köttetik; 1896. évi május hó 1-től október végéig. Ajánlatok a szövetkezet elnökéhez Klösz György úrhoz., Budapest, VII., Városligeti fasor 49. sz. a. címzendők.” [25] Az alkalmi portrékészítésre nem vonatkozhattak a szigorú szabályok, mivel Helfgott Sámuel, a már akkor is legendás hírű városligeti gyorsfényképész, továbbra is zavartalanul üzemelt, és a tilalmak Kalmár Péter udvari fényképészt sem érinthették, aki a Godard-féle léggömb, a Ballon captif egyes felszállásait örökítette meg. Ezeket a képeket, akár a szövetkezetét és a Bosco automata által készítetteket is, meg lehetett venni és (a Helfgott-féléket kis alkalmi papírkeretben) haza lehetett vinni emlékbe.

      A kiállítás
      A Szövetkezet tagjai természetesen kiállítóként is szerepeltek a sokszorosítóipar pavilonjában. Több egykorú leírás és bírálat lehetővé teszi, hogy magunk elé idézzük a látványt. „Schwier Károly a Deutsche Photogr. Zeitung szerkesztője jellemző bírálatot mondott a fényképészek millenniumi kiállításáról. Szerinte igen kellemetlen a látogatókra nézve az, hogy a fényképkiállítás nem külön pavilonban, hanem a sokszorosító iparágak pavilonjának emeletén van elhelyezve, melynek földszintjén a különféle nyomdai gépek dübörgése szinte elriasztja a látogatókat az emelet megtekintésétől. Továbbá azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a legtöbb fényképész nem a legjobb képeit állította ki, hanem olyanokat, amelyek különlegességük által volnának képesek a szemlélőre - még a művészi belbecsnek rovására is - hatni. Így valóságos steeple-chase a fényképkiállítás a platinnyomások, aqurellek, olajfestmények stb. között, úgy, hogy a tulajdonképpeni fényképezés mint ilyen egészen háttérbe szorul. Dicséretes kivételek ezen nem egészséges verseny alól Koller tanár utódai, Mertens és Társa és Mai és Társa, akiknek képei okvetlenül a kiállítás fénypontját képezik. A többi kiállítókat a következőképpen osztályozza: I. Strelisky, Klösz, Weinwurm; I-II. Goszleth, Rupprech (Sopron); II. Divald, Váncza Emma (Miskolc); II-III. Zelezny (Pécs), Divald K. fia (Eperjes), Uher Ödön, Ellinger (Budapest); III. Kalmár, Elb és Pietsch, Jelfy Gyula, Keglovich (Szeged), Fekete (Nagyvárad), Kiss (Debrecen), Oroszi (Nagybecskerek), D'Ancona (Fiume), Schmidt (Kőbánya), Márkély [!] (Nagyvárad), Dunky fivérek (Kolozsvár); III-IV. Waitzner, Singer (Zombor), Plohn (Hódmezővásárhely), Kossák (Temesvár), Ferencz és Társa (Kolozsvár), Schmidt Ede; IV. Aichinger (Magyaróvár), Kellermann (Pancsova), Tóth (Mátészalka); V. Papp L. (Pécs), Erdélyi, Honisch (Arad), Stern M. és fiai [Trencsén], Zitkovszky (Miskolc).” [26]
      Élesszemű kritikáját Carl Schwieréhez hasonlóan kezdi Löwinger Mór is, majd a következőkkel toldja meg: „A laikusok szakmánkat eddigelé az iparművészetek közé sorolták. Elég helytelenül! Vajon hová fogják ezentúl sorolni?! Minthogy a sokszorosító ipar csarnokában van elhelyezve, mi sem valószínűbb, minhogy ezentúl már a laikusok szemében sokszorosító iparosok leszünk. Eddig se örvendhettünk valami nagy tekintélynek, vajon hogyan lesz ezentúl?! Engem csak az az egy vigasztal, hogy berlini kollégáink még nagyobb anomáliát követtek el. Ők pláne a vegyészeti ipar csarnokában húzódtak meg! Bizonyára nem szerénységből! A fentiekért különben nem lehet senkit sem okolni. Szakmánk vezérférfiai - úgy tudom - több ízben peticionáltak a kereskedelemügyi miniszternél, kiállítási igazgatóságnál stb. e sérelem elkerülése céljából, de fájdalom! hasztalanul. S így azt, hogy ily méltatlan helyre kerültünk, vagy az egyik, vagy a másik magasabb fórum csökönyösségének kell betudnunk. A fent írt szabálytalanságokért bőven kárpótol valóban gyönyörű szakkiállításunk.” [27]
      Koller tanár utódai (Forché Román és Gálfy István) munkái egybehangzóan a tárlat legkiemelkedőbb pontját jelentették. Fülkéjükben többek között miniatür email képeket, akvarellezett fényképeket (törökkosztümös nő, amorett arany háttérrel), chromofotográfiát, mely Magyarországon kívül csaknem feledésbe ment a világon, platinképeket állítottak ki. Strelisky Lipót, akit kritikusai tehetséges, eredményes és sokoldalú fényképésznek tartottak, fényűzően berendezett kiállítóterében egy Klotild főhercegnőt és két kislányát ábrázoló képet és női mellképeket mutatott be. Híres 3x1,5 méteres, száz népszínházi színművész fotóképmásából összeállított, itt is kiállított fotomontázs csárdajelenete ekkor már kicsinyített változatban, fotó és nyomat formában kapható volt a műkereskedésekben. Osztatlan sikert aratott kritikusainál Mai Manó, kinek „különlegességét képezik a gyermekfelvételek, mikhez nagyban segít a kitűnően épült műterem, mely az újkor valamennyi vívmányával felszerelve, bizonyára a megtekintésre Budapesten leginkább méltó.” [28] Hét nagy, remekül nagyított platina és különböző méretű, művészi ízléssel felvett matt celloidin képet tett közszemlére, köztük a külön is megemlített három, könyvet olvasó kislányt és két, padon ülő, merengő hölgyet. Gyermekképei még a gyermekegészségügyi pavilon bejáratánál lévő négy hatalmas kirakatban is láthatóak voltak. Mertens Ede újból bemutatta a Thüringiai lakodalom című képét, mely már korábban is jelentős szakmai elismerésben részesült a sikeres „távlattal felvett fotográfiai csoport” kísérlete miatt. A szakértők egyöntetűen lelkesedtek a Barrison nővéreket ábrázoló, elbűvölő üdeségű, könnyed, elegáns képért. (Schwier szerint ez volt a tárlat legszebb képe.) Austriakus a 25x38-as nagyságban felvett honvéd-egészségügyi osztályt remeklésnek tartotta, míg Löwinger megemlítette még Rohonczy őrnagy fél életnagyságú festett képét és József főherceg platinképét is, dicséretben részesítve a képek kifestését végző Eisermann festőművészt. Goszleth István tárlatában mindenki a Küry Klára színésznőt megörökítő 50-60 (számát egyesek százra is becsülték) makart képet említi meg, hangsúlyozva a leleményességet, mellyel Goszlethnek sikerült az unalmat elkerülnie. Küry Kláráról még egy 30x40-es méretű, platincopiában kiállított kép készült, melynek szerzője Uher Ödön volt. A miskolci Váncza Emma négy darab 2,5x0,5 méteres, öt-hat részből ügyesen összeállított Diósgyőr-hámori tájképét hatalmas lelkesedéssel fogadták.
      Löwinger szerint ezek voltak a kiállítás legszebb képei, az egyenletes expozíciók, a tiszta, éles képek, a téma helyes felfogása miatt. Szintén a legjobbakat írta a nagyváradi Fekete Sándor tíz képének helyes modellalakításáról, világításáról, precíz kidolgozásáról. Jelfy Gyula - Löwinger számára az ifjak legrokonszenvesebbike - kitűnő képein biciklistákat, tornászokat és egyéb sportolókat mutatott be, de elismerést kapott női kabinetportréiért is. Általában dicsérték az Elbl és Pietsch valamit a Strelisky, Pietschner, Prohászka cég munkáit is. Austriakus kevéssé volt megelégedve az eperjesi Divald Károly és fia tájképeivel. A temesvári Kossak József katonai csoportokat ábrázoló képeit Austiakus különlegességként értékelte, míg Löwinger mesterkéltnek látta. A szegedi Keglovich Emilt mindketten méltatták, bár Löwinger elégedetlen volt a Tisza Lajost és Munkácsy Mihályt együtt ábrázoló, régebben készült képpel, előnytelennek találván annak kifestését. Ellinger Ede szintén régebbi, az országgyűlési képviselőkről és miniszterekről szóló 40x50-es képeivel jelentkezett, amelyeket kritikusai ósdi felfogásúnak, elrendezésükben monotonnak minősítettek. Kalmár Pétert egyedül Löwinger említette, igaz, nagyon elmarasztalólag. Részben mert ő is 10-15 éves, az opera művészeit bemutató makart képeket állított ki egyetlen nagy keretben, ráadásul rossz kifestéssel, míg új alkotásain a háttérbe beragasztott képeken az emberek vagy a levegőben lógnak (a szerb dalárda tagjai) vagy térdig állnak az ösvényben (Bánffy Dezső portréja). Erdélyi Mórról Löwinger csak annyit írt, hogy szépek a keretek, ízléses a drapéria, a primitív kivitelű akvarellek elmaradhattak volna. A veteránnak számító soproni Rupprecht Mihály régi és új, zsánerszerű csoportképeit említve Löwinger hosszasan méltatlankodott a képek alá biggyesztett érzelgős vagy esetlenül jópofáskodó párbeszédek felett. A kritikusok általában tisztelettel említették meg Schmidt Edét, Waitznert, Schmidt Józsefet, a Dunky-fivéreket, Ferenc és Társát, Oroszy Lajost, Plohn Illést és Kiss Ferencet, és nem mulasztották el szóvá tenni, hogy Berghammer János munkácsi fotográfus installációként alkalmazott bőségszaruja elnyomja a belőle kihulló képek hatását, a miskolci Zitkovszky Béla viszont jó képeit a bécsi kirakatok „japáni stílusában” állította ki. Zelesny Károly kvalitásos arcképei mellől egyesek hiányolták közismerten jó belső felvételeit. Az ő képeit Löwinger szürkének s ködösnek találta, a fiumei Funk Antal fotográfiáit „kitűnően sikerült rossz képek”-nek, a szászrégeni Weinrich Sámuel nagyalakú, székelyekről és cigányokról szóló képeit pedig amatőr munkának minősítette. Klösz György, Weinwurm Antal és ifj. Divald Károly (Bp.) az elemzések vége felé szerepeltek, mivel ez alkalommal - többek sajnálatára - inkább fotomechanikai eljárásokkal, nem pedig fotográfiákkal szerepeltek. Klösz György tervrajzokat, térképeket, litográfiákat és három hatalmas képet (az Operát, a Keleti pályaudvart és a Vigadót ábrázolták) mutatott be. „Kitűnő heliogravurokat és autotypiákat állított ki ifj. Divald Károly, amelyek a külföldi készítményekkel egész bátran kiállják a versenyt.” Weinwurm Antalnál egy csoportképről készült maratott klisé volt látható, és bemutatta a chrom autotypia készítését, amely eljárást éppen készült Magyarországon meghonosítani. [29] A napilapok beszámoltak arról is, hogy „a Weinwurm Antal fényképész által készített diapositiv képet a kiállítás megnyitásáról nagy érdeklődéssel nézte a király a nagyító lencsén keresztül. Weinwurmnak személyes elismerését fejezte ki.” [30]
      Az ismertetések és kritikák alapján érezhető, hogy a fotográfusok kiállításának nem volt koncepciója. A résztvevők többnyire ötletszerűen és azzal neveztek, ami éppen a kezük ügyébe került, nem ritkán régi, közismert munkákkal. Még egyetlen kiállítási fülkén belül sem volt észlelhető bármiféle rendezőelv (kivétel pl. Váncza Emma). Sajnálatos, hogy Veress Ferenc ötletei visszhang nélkül maradtak, pedig, ha megfogadták volna őket, ma sokkal gazdagabbak lennénk. De nagy értékként tisztelnénk a kor fotográfusainak önportréiból összeállított tablót is.
      Fényképészeti készülékek, cikkek, kellékek bemutatására két cég jelent meg, Calderoni és Társa (a céget az amatőr fotográfusként is számon tartott Hopp Ferenc képviselte), valamint Eisenschiml és Wachlt.
      A Photographisches Correspondenz augusztusi számában R. Schatz beszámolt a műkedvelő fényképészek kiállításáról, amely a háziipar pavilonjában, egy első emeleti, mindössze tizenkét négyzetméternyi, rossz világítású helységben volt látható. „A műkedvelők által készített fényképek kiállításába ama biztos várakozással lépünk, hogy valami kivételeset, a mindennapin túl fekvőt fogunk találni és ezen reményünkben csak ritkán csalatkozunk. A modellek megválasztásának tágabb szabadsága, a vevőközönség ízlésétől való függetlenség, az egyiknek magas szellemi színvonala, a másiknak nagy utazások által szerzett világismeretei - mindezek a műkedvelő fényképeknek felfrissítő és változatos jelleget adnak, melynek kedvéért elnézzük az esetleges technikai fogyatkozásokat.” Juhos Ernő Norvégiát, Olaszországot, a Kazán-szorost, az Al-Dunát mutatta be platinotipiáin, 8x8-as képein vadász- és vásári jeleneteket lehetett látni. Báró Bohus László, aki a legjobb magyar amatőr tájképfelvételeket (Barlangliget, Bretagne-i halászok) és kis pillanatképeket, Zemányi János két háromnegyed életnagyságú tanulmányfőt, néhány színezett diapozitívot (Lesen, Lányka a pataknál) mutatott be. Az újvidéki Georgevits Pál cigányportréja, Pattantyús Ábrahám erdélyi és Kárpátok-beli képei vívták ki a kritikus elismerését. „Kiállítottak még: Krompacher Ernő tájképet a Magas-Tátrából; Dr. Vajna Vilmos és Marsovszky Gyula kis pillanatfelvételeket Budapestről, a millenniumi kiállításról [!], lóversenyekről stb.; Miklóssy András sikerült képeket Trencsénből, Dr. Rácz Károly, Reisinger János, Rosenfeld Pál. Megemlítjük még Lord Albert pillanatfelvételeit, Janovitz Zsigmond tájképfelvételeit és helyiségfelvételeit; úgyszintén Halaváts Gyula kicsi jól sikerült diapozitívjeit; továbbá Rónay Jenő csinos aristoképeit és Asbóth Béla ízlésesen csoportosított képeit.” Dr. Konkoly-Thege Miklós, a meteorológiai intézet igazgatója számos időjárási megfigyelést illusztráló tájképet állított ki a meteorológiai pavilonban. A kereskedelmi hajózás pavilonjában látható tájképeket állítólag a magyar származású Beer Alajos készítette, aki egyébként Klagenfurtban működött. [31]

      A kiálltás november 3-án bezárta kapuit, a zsürik, többek között a fényképészeké is, odaítélték a díjakat [32] (amelyeket 1897-ben még nem kaptak kézhez a díjazottak). A fényképészek alkalmi szövetkezete, a kiállítás igazgatóságával kötött szerződése lejárván, feltehetően megszűnt, csak a vállalkozásból származó összeg maradt meg, hogy még évekig lehessen támogatni belőle a Fényképészek Körét és pályázatainak díjazottjait.

      1. Képet küldött Forché Román (Bp.), Schrecker Miksa (Eszék), Kemény Jenő (Sátoraljaújhely, Kassa), Babar Ferenc (Nyíregyháza), Munkácsy Lajos (Kolozsvár), Szigeti J. (Kaposvár), Kalmár J. (Léva), Vörös Kálmán (Békéscsaba), Kádas Károly (Esztergom), Czernik R. (Esztergom), Veress Ferenc (Kolozsvár), Zitkovszky Béla (Miskolc), Divald Lajos és ifj. Divald Károly (Eperjes), Bleyer Aladár (Gyula), Hunyady László és Hárth J. (Nyíregyháza), Goldberger Rezső (Siklós), Futer Gyula (Szekszárd), Neumann Ignác (Bp.), Békei Ödön (Bp.), Péntek Elek (Kisvárda), Bartos Malvin (Székesfehérvár), Spuller János (Nagykároly), Hajdu József (Mezőtúr).
      2. A Fényképészeti Közlöny és Fényképészeti Lapok megszűnte után évek teltek el, míg megszületett az új lap, a vidékről szerkesztett Fényképészeti Értesítő. Szerkesztősége nem lévén, számai a beküldött szakcikkek, valamint levelek mennyisége és minősége szerint alakultak, emlékeztetve a szaklapok kialakulásának hőskorára.
      3. 1893. december 20-án tervjavaslatát levélben ismertette Németh Imrével, a kiállítás akkori igazgatójával is.
      4. Fényképészeti Értesítő 1894. 3. sz. 19. old.
      5. A bejelentő íveket Forché Román műtermébe (V., Harmincad u. 4.) kellett visszaküldeni. (Fényképészeti Értesítő 1894. május, 5. sz. 1.old.; június, 6. sz. 49-51. old.)
      6. Fényképészeti Értesítő 1894. május, 5. sz. 37-40. old.
      7. Uo. 1894. július, 7. sz. 60-62. old.
      8. Uo. 1894. 10. sz. 95-96. old. Kalmár az önálló fényképészeket két csoportra osztotta: a jó anyagi körülmények közt lévő, márkás nevű, üzletükkel elfoglalt "matadorokra", valamint a máról holnapra élő, bármilyen kezdeményezésre magát kevésnek érző "proletárokra". Ez is oka lehetett a látszólagos érdektelenségnek, szervezetlenségnek, ezért is vállalta el a szervezést. l. Uo. 1894. 12. sz. 116. old.
      9. Uo. 1895. február 1. 3. sz. 18-19. old.
      10. Uo. 1894. 12. sz. 114-115. old.
      11. Kiállítói: papírgyártók, papírkonfekció gyártók, író-, rajz- és festészeti eszközök előállítói, könyv- és kőnyomda tulajdonosok, vésnöki munkák végzői, zománcozók, kőmetszők, ércbevésők, betűöntők, xylografia, bélyegzőgyártók, címfestők, címöntvény-készítők és a fényképészek.
      12. Egy 1894 júliusi számvetés szerint addig 22 600 Ft-ot a papírgyárosok, 37 400-at a nyomdavállalatok, míg 10 000-et a fényképészek adtak össze. Decemberben már 10 350 Ft volt egyben a fotográfusok részéről, amit buzdításképpen Forché Román személyek szerinti bontásban is ismertetett: Calderoni és Tsa (Bp.) 300, id. Divald Károly (Eperjes) 200, ifj. Divald Károly (Bp.) 250, Divald Károly fia (Eperjes) 250, Eisenschimml és Wachtl (Bp.) 300, Elbl és Pietsch (Bp.) 300, Erdélyi Mór (Bp.) 300, Ellinger Ede (Bp.) 100, Fodor József (Bp.) 100, Goszleth István (Bp.) 1000, Horváth Zsigmond (Bp.) 50, Halmi G. Béla (Losonc) 100, Klösz György (Bp.) 500, Kozmata Ferenc (Bp.) 500, Kalmár Péter (Bp.) 600, Kiss József (Bp.) 50, Keglovich Emil (Bp.) 300, Koller utódai (Bp.) 1500, Mai és Tsa (Bp.) 500, Mertens és Tsa (Bp.) 500, Neumann Ignác (Bp.) 100, Oroszy Lajos (Nagybecskerek) 10, Plohn Illés (Hódmezővásárhely) 20, Strelisky (Bp.) 1000, Schmidt Ede (Bp.) 500, Schabinszky László (Miskolc) 120, Türkel és Schlesinger (Bp.) 300, Weinwurm Antal (Bp.) 500, Zelesny Károly (Pécs) 100 Ft. Uo. 1894. 12. sz. 114-115. old.
      13. Uo. 1895. augusztus 15. 16. sz. 149. old.
      14. Fővárosi Lapok, 1895. szeptember 26. 264. sz. 2355. old.
      15. A Fényképészeti Értestő 1895. évi 8. számában olvashatunk először a budapesti fényképészek asztaltársaságáról, a szerkesztő, Moller Miklós egyik szakmai közélettel kapcsolatos borongásában. Közel egy évvel később egyik levelében Mai Manó így ír: "Értem első sorban, az igen tisztelt elnök úrnak [Kiss József] azon átiratát, amelyben a fényképészeti szövetkezetet, illetve asztaltársaságot oly szép szavakkal és alapos érvekkel a Fényképészeti Kör támogatására felhívja." A Szövetkezet csírája ez az asztaltársaság lehetett.
      16. Levéltári anyag nem lévén erre az időszakra, a budapesti Cím- és lakjegyzékek 1890 és 1896 közötti cégbejegyzési rovatára alapozom ezt az állítást.
      17. Forché Román, saját bevallása szerint, bensőséges viszonyban állt Német Imrével, a kiállítás igazgatójával, valamint Falk Zsigmonddal, a csoport elnökével. (Fényképészeti Értesítő 1894. június, 6. sz. 49-51. old.) 1895 júliusában persze már Müller Béla volt az igazgató.
      18. Matlekovics Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota. 3. köt. 1897. 190. old.
      19. Fényképészeti Értesítő 1896. március 1. 5. sz. 76. old.
      20. Uo. 1896. július 1. 13. sz. 201. old.
      21. "... egy 800 koronás millenniumi alapítványt létesít a Kör számára, a Kört évente 400 koronával subventionálja, azonkívül minden évben pályadíjat tűz ki, hogy ezáltal az ifjúságot haladásra buzdítsa." l. Uo. 1896. július 1. 13. sz. 204. old.
      22. Az e célból alapított Szakfényképészek Közlönye nem tudta betölteni e funkciót, mivel akadozva jelent meg. l. Uo. 1896. július 1. 13. sz. 202-205. old.
      23. A Fővárosi Levéltárban található két, a kiállításról szóló hatalmas Klösz-album, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteményében a főváros pavilonját ábrázoló Klösz-album és a történeti kiállítás részleteit bemutató Weinwurm-album, a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori gyűjteményében a falumúzeumot ábrázoló Weinwurm-album, valamint a Kiscelli Múzeum tetemes fénykép- és üvegnegatív anyaga, melyből még ifj. Divald Károly neve állapítható meg bizonyos képekkel kapcsolatban, némi támpontot nyújtanak az elkülönítéshez. A többi öt fotográfus munkái egyelőre nem azonosíthatók.
      24. Érdekességként megemlítem, hogy a szövetkezet által készített képekről Morelli Gusztáv (1848-1909) fametsző és amatőr fotográfus fametszetű másolatokat készített, amelyek, néha az eredeti fotográfiákkal váltakozva, többek között a Vasárnapi Újság 1896. évi számaiban is megjelentek, 1896-tól pedig folyamatosan, több album alakú füzetben, gyűjteményként is napvilágot láttak. Jóllehet, ez idő tájt már a nyomdatechnika képes volt szépen reprodukálni a fotográfiákat, de még közeli a kor, amikor a nyomdai sokszorosítás kezdetlegessége miatt fametszet másolatokat kellett készíteni a könyvek és az újságok számára a fotó-illusztrációkról. Talán ez lehetett az oka, hogy senki sem érezte furcsának a jó minőségű fotók és szép metszetmásolataik egymás mellett élését.
      25. Fényképészeti Értestő 1896. január 1. 1. sz. 14. old.; január 15. 2. sz. 30. old.
      26. Uo. 1896. július 15. 14. sz. 218. old.
      27. Uo. 1896. október15. 20. sz. 313-314. old.
      28. Austriakus cikke a Photographisches Correspondenz 1896 augusztusi számában. Magyarul l. Fényképészeti Értesítő 1896. 16. sz. 248. old.
      29. A két kritikus Austriacus: Budapesti millenniumi kiállítás. In: Fényképészeti Értesítő 1896. augusztus 15. 16. sz. 246-248. old.; szeptember 1. 17. sz. 264-265. old.; szeptember 15. 18. sz. 280-281. old. (A cikk átvétel a Photographisches Correspondenz 1896. augusztusi számából, Austriacus vélhetően egy magyarországi kritikus álneve); Löwinger Mór: A fényképészet az ezredéves országos kiállításon. Uo. 1896. október 15. 20. sz. 313-314.old.; november 1. 21. sz. 326-328. old.; november 15. 22. sz. 340-342. old.; dececember 1. 22. sz. 358-360. old.
      30. Fővárosi Lapok 1896. máus. 16. 6. sz.
      31. Fényképészeti Értestő 1896. október 1. 19. sz. 297-298. old.
      32. "Nagy millenniumi érmet nyertek: ifj. Divald Károly új iparág meghonosításáért; Goszleth István jó munkáért; Klösz György kiváló működésért és elismerésre méltó versenyképességért; Keglovich Emil (Szeged) versenyképességért, jó ízlésért és jó munkáért; Plohn Illés és József (Hódmezővásárhely) tanulmányképekért a magyar népéletből; Rupprecht Mihály (Sopron) versenyképességért és jó munkáért; Weinwurm Antal kiváló versenyképességért, egy új iparág meghonosításáért és jó munkáért; Váncza Emma (Miskolc) tájképekért, kitűnő munkáért és nagy előhaladásért. Kiállítási érmet nyertek: Calderoni és Tsa (fényképészeti szükségletek) az iparág fejlesztéséért; Eisenschiml és Wachtl (fényképészeti tárgyak) ezen téren való munkásságért; Divald Károly fia [Adolf] (Eperjes) kitűnő munkáért; Ellinger Ede versenyképességért, jó ízlésért és jó munkáért; Elb és Pietsch versenyképességért, jó ízlésért és jó munkáért; Fekete Sándor (Nagyvárad) jó munkáért; Kossák József (Temesvár) jó munkáért; Schmidt Ede jó ízlésért és jó munkáért; Zelesny Károly (Pécs) jó ízlésért. Elismerő oklevelet nyertek: Berghammer János (Munkács), Dunky fivérek (Kolozsvár), Funk Antal (Fiume), Ferenc és Tsa (Kolozsvár), Jelfy Gyula (Budapest), Kiss Ferenc (Debrecen), Kalmár Péter (Budapest), Markély János, Lojanek [János] cég (Nagyvárad), Oroszy Lajos (Nagybecskerek), Stern M. és Fia (Trencsén-Teplitz), Singer Sámuel (Zombor), Schabinszky János és Tsa (Miskolc), Aichinger Sebestyén (Magyaróvár), Uher Ödön (Budapest). Munkatársi érmet kaptak a Koller tanár utódai cégnél: Brunhuber Béla, Ostó Lajos és Wünsche Emil arcképfestő; a Mai és Tsa cégnél: Kofmann Gusztáv [!] és Buzay Ödön; a Mertens és Tsa cégnél: Eisermann Richard arcképfestő; a Goszleth cégnél: Fridery Béla, Kövér Ferenc és Pichler Ferenc; a Klösz cégnél: Gemm Károly, Havelka Ernő, Kohn Gyula és Ligeti József; a Strelisky cégnél: Jaronek Bogumil festő, Marton Miklós; a Weinwurm cégnél: Majoros Miklós és ifj. Weinwurm Antal; a Rupprecht cégnél: Kindler Karolina; a Keglovich cégnél: Weber Ferenc. A XX. B. csoportban (műkedvelő fényképészet) kiállítási érmet nyertek: Bohus László báró (Világos) művészi ízlésért, technikáért; Juhos Ernő (Budapest) művészi ízlésért, Pattantyús A. M. dr. (Illava) kiváló technikai ügyességért, Reisinger N. János (Budapest) művészi ízlésért. Elismerő oklevelet nyertek: Georgevits Pál (Újvidék), Janovitz Zsigmond (Budapest), Marsovszky Gyula (Budapest), Miklósy Andor (Trencsén), Rácz Károly dr. (Budapest), Vajna Vilmos dr. (Budapest) és Zombori Rónay Jenő (Nagybecskerek)." l. Uo. 1896. december 15. 379-380. old.
     


EPA Budapesti Negyed 15 1997/1Kincses K.: Maison Européenne < > Albertini B.: Szociofotók