EPA Budapesti Negyed 15 1997/1Karinthy Fr.: Impresszionista < > Márai S.: Gyorsfénykép

Képírás
______________
KARINTHY FRIGYES

Egy bécsi szálloda elegánsan berendezett szobájában, a fal mellett, a csengő jelzőtáblácskáján fedeztem fel azt a kis újítást, amiről, mikor jobban odafigyeltem, mindez eszembe jutott: - vízcseppben egy világ, egy szállodacsengőben a jövő zenéje!

      Mindenki tudja, hogy a szállodaszobák csengője mellett, a falon, cédula szokott lenni, amin, tekintettel az idegenekre, három-négy nyelven magyarázzák a lakónak, hogy a szobalánynak egyszer kell csengetni, a pincérnek kétszer, a londinernek háromszor. Ebben a bécsi szobában a jelzőtáblán írás helyett három jól sikerült kis rajz látható, három csengő mellett: egy szobalány, egy pincér és egy londiner ábrája. Magyar, német, francia, angol ebből a három ábrából világosan megérti, miről van szó - ha szobalány kell, ezt a csengőt nyomom meg, ha londiner kell, amazt. Fölösleges háromszor vagy négyszer ugyanazt kifejezni, más nyelven.
      Ez az újítás nemcsak kedves és eredeti, hanem nagyon okos dolog is, és annak számára, aki gondjain túl, gondolkodni is ráér, széles perspektíváját nyitja meg a lehetőségeknek.
      Mennyivel kedvesebbé, egyszerűbbé és közérthetőbbé lehetne tenni például a hivatalos feliratok szövegét, ha szó helyett képben közölnék a közönséggel! A „Kihajolni veszélyes!” több nyelvű felirata helyett egyszerűen rajzocskát lehetne illeszteni a vasúti ablakpárkányra: a rajzon kihajoló embert, akinek fejét éppen lecsapja a távírópózna.
      A megszűnt és hatásavesztett „Garde aux voleurs” helyett mennyivel szuggesztívebb és egyszerűbb volna holmi ügyes képecske, ami szemléltetően mutatná, milyen könnyen lophatják ki tolongásban a pénztárcámat - és így tovább, és így tovább.
      Mert, világ kezdete óta, képnek és rajznak megvan az a nagy előnye a betűvetéssel szemben, hogy független a nyelvek Bábelétől: ami az emberben és az ő cselekedeteiben fizikai valóság, az a világ minden részén mindig ugyanaz volt, azt mindenki rögtön megérti, ha ábrázolva látja. Nagyon téved a makacs fejlődéstörténész, mikor az egyiptomi hieroglif-módszert a közlés és konzerválás kezdetleges állapotának tekinti, ennek a módszernek egyik oldalági leszármazottja csak az, amit ma írásnak nevezünk: egészében fennmaradt, s - erről akarok éppen beszélni - századunkban, úgy látszik, hatalmasabb lendületnek indul, lényegének természeténél fogva, mintsem valaha álmodhatta volna a világ.
      Állítom, hogy a képpel, ábrával való közlés rendszere már napjainkban is nagyobb szerepet játszik a tömegeket felvilágosító és szórakoztató kultúrában, mint a más és más nyelveken, más és más érvekkel jelzett fogalmak elvont közlési módja: az írás. Az ábra eszperantója, ez a valódi világnyelv, a maga helyén érzéki és fizikai valóságok kifejezésében óriási léptekkel hódítja meg a világot s a világ mindenkori, tudatlan gyermekét, a Nagy Tömeget, egyre biztosabb sikerrel oktatja a képes ábécé, ez a most készülő hatalmas enciklopédia, melynek címszavait a konkrét, a fogalmakat képletesen kifejező ábrák alkotják.
      Ez a hatalmas lendület tagadhatatlanul a fotografálás felfedezésével kezdődik. Az a tény, hogy a szemünk által látható valóság egy másodperc alatt nemcsak hogy ábrában rögzíthető, de rögzítettségében milliószor sokszorosítható - ha művészi szempontok helyett csak gyakorlati szempontból nézzük a dolgot -, szükségképpen diadalmas vetélytársává kellett hogy váljon a valóságot szavakkal körülíró híradásnak. A képeslap szédítő világsikere, az a fejlődés, hogy a világlapok egyre nagyobb teret adnak az „illusztrációk”-nak, egyszerűen abban leli magyarázatát, hogy fölöslegessé teszi az elképzeltetés és elképzelés fárasztó munkáját, amikor közvetlenül, szemünk számára, a tudat erőfeszítését kikapcsolva, szinte azt mondhatnám, helyettünk megemésztve nyújtja a valóság illúzióját: egy jól sikerült fotográfia a bokszmérkőzésről valóban többet ér nekem, ha tudni akarom, mi az a bokszmérkőzés, mint egy ugyanerről szóló kéthasábos riport írásban, amire nemcsak a szememmel, hanem az eszemmel és képzeletemmel is figyelni kell.
      Jól sikerült fotográfia - hát még a jól sikerült mozgókép! Tágabb értelemben a képírás döntő győzelmének előfutárja ez az alig huszonöt éve kibuggyant néhány centiméter széles és sok száz millió kilométer hosszú folyó, mely máris sokszorosan körülcsatornázta a Földgolyót. A mozgókép megindulása több, mint képírás: a képpel való beszéd, a képes beszéd dialektikájának új fejezete nyílik meg az emberek érintkezésének történetében - még tapogatózva se látni, mit jelent, hová vezet.
      Új művészet? Új kultúra? Közelebb kerül egymáshoz gondolat és képzelet - test és lélek, szív és értelem, testi és lelki szenvedés és boldogság? Fölfelé vezet vagy lefelé ez a lépcső? Az emberállat vagy az emberisten kibontakozását jelzik ezek az útjelzők? Ki tudja! Az egyiptomi obeliszkek és szarkofágok tarka képekkel teleírt márványtömbjei közt ott ül a sima, se szóval, se képpel önmagát el nem áruló, hallgató Szfinx, emberfejével és állattestével, maga elé meredve.

      Karinthy Frigyes: Címszavak a nagy enciklopédiához. Szépirodalmi, Bp., 1980. 1 kötet. 134-137. oldal


EPA Budapesti Negyed 15 1997/1Karinthy Fr.: Impresszionista < > Márai S.: Gyorsfénykép