EPA Budapesti Negyed 15 1997/1 | Kosztolányi D.: Beszélgetés < > Bálint Gy.: Százéves |
Egy photographus életéből
(Malheuresk)
____________
BERCZIK ÁRPÁDUram ez a kép rossz - nem kell.
De nézze csak meg jól.
Ajánlom magam.
Jön egy másik:
Ez a kép igen világos.
- Higyje el a legszebb színezetű.
Én setétet akarok.
- Tessék sötét.
Hisz ez koromfekete. - Alászolgája - s elrohan.
Jön egy harmadik.
Uram megtiltom, hogy arcképemet a kirakatba kitegye.
- De az igen szépen sikerült.
Az nekem mindegy.
- S ön meg is engedte.
De most nem engedem meg, ha ki nem veszi, betöröm az üveget. - Isten önnel.
Igy megy az egész nap. - Baj után baj, minden évben 365-ször rohanok a Dunához, kétszer bele is ugrottam már, de látván, senki sem akar kifogni - kiúsztam, harmadszor azt nem teszem meg s ha a város még se állít mentő eszközöket - matrikáimra esküszöm! belefullasztom magamat.
Figyeljenek uraim, mi történt velem a múlt szerdán, nem kívánom senkinek, vért izzadtam 12 óra hosszát.
Kopogást hallok.
Szabad - (az entréeért nálam nem fizetnek, főleg, ha a bejött) - szép nő, mint a ki most is ateliermbe egy fiatal ember karján belép.
Vegyen le minket 12 példányban szólt a gardedame.
10 perc alatt megvolt.
Becses nevüket kérem.
Erre zavarba jöttek.
Én Zalay Nándor vagyok s ez a hölgy testvérem - szólt végre az ifjú.
- A képek jövő szerdán lesznek készen.
Eltávoztak.
Két héttel rá, megint szerdán a legbékésb foglalkozásaim közepette valaki felrántja ajtómat s azon ugyanazon nő rohan be egész zilált állapotban.
Formalitás kedviért megijedek.
- Mi lelte asszonyom?
Ah uram! férjem nyomomban van, megtalálta azon képet, melyen együtt vagyunk levéve vele - tudja vele? ...
- De hiszen testvére?
Dehogy az, dehogy. Kérem hát legyen oly jó és mentsen meg, ne tudassa vele Nándor nevét, mert megöli - férjem vadállat, hozzá kényszerítettek, s én azóta boldogtalan vagyok s e miatt...
- Értem, elég...
Vén férj - szép fiatal feleség; az ilyet mi photographusok jól értjük.
Lépteket hallok, szent ég, ez férjem. Rejtsen el hamar!
- De hová? - ah ide, - s azzal betoltam azon kis kamarába, hol képeink készülnek, s melyek ajtajára ez szokott írva lenni: Idegeneknek tilos a bemenet; ide csak nem fog bemenni a dühönc, gondolám, s azon percben ajtómon iszonyu Othelo-physiognomiával berohan - a férj.
Uram.
- Parancsoljon, azonnal leveszem önt, tessék kissé leülni.
De én...
- Egy perc alatt megvagyok s oly szépen veszém le önt.
Ne fecsegjen.
- Tucatja 9 frt, féltucat 5 forint.
Ej uram én nem jövök magamat lephotographiroztatni.
- Nem? - kérdem tettetett álmélkodással.
Persze hogy nem.
- Tehát mivel szolgálhatok?
Azzal egy képet tartott elémbe, melyet jól ismertem s szóla - nem, ordíta: ismeri ez ifjút?
- Melyiket? hebegém.
Úgy hiszem a képen csak egy van.
- Az ám.
Nos?
- Tetszik?
Ismeri?
- Nem én.
De önnek kell őt ismernie, mert ön vette le, itt van a kép hátán bélyege.
- Ah! ah! csodálkozám.
Fog ön felelni?
Brr! hogy tud ez ordítani.
- Bocsánat, én nem tudhatom minden egyes nevét, ki magát nálam lefényképezteti.
Nem is kell, csak ezét tudja.
- Épen ezzel nem szolgálhatok.
Hol van üzleti könyve, a kép hátulján meg van a matrice száma; meglássuk milyen névvel van bejegyezve.
Jaj! ez megfogott. - Mentegetőznöm azonban nem lehetett, neki fogtunk tehát a keresésnek, mely hála isten! semmi eredményre sem vezetett, mivel a veszedelmes könyvet sikerült eltennem kéz alól.
Ön nekem nevét délután meg fogja mondani, ha nem, megölöm; e kedves vigasztalással az ajtónak indult.
Ah! ebben a pillanatban a sátán sugallatára Laura - így hívták nejét - a kis kamrában elkezdett görcsösen köhögni.
Mi ez? szólalt meg gyanakodó vendégem... a vén férjek rendesen gyanakodók.
- Semmi, - biztatám - segédem, ki ott dolgozik.
Segédje? önnek nősegédjei vannak? mert az a köhögés nőtől eredt, igen, nőtől... ez a sátán még a köhögésben is Lavater.
- De-de-dehogy ... szólék zavarral.
Ön megijedt.
- Le-legkevésbé sem. ... Válaszoltam egy impertinensen erőltetett mosollyal.
Hiába tagadja, én látni kívánom segédjét.
- Valóban?
Kétségkívül.
- De a laboratoriumba, mint a feliratról is láthatja, idegeneknek tilos a bemenet.
Én nem vagyok idegen.
Hm! milyen familiáris.
- Nem - ön nem láthatja meg őt.
Mi? ön nem engedi?
- Nem, én ...
Úgy erőszakot használok.
Hah! pompás egy gondolat jutott eszembe.
- Uram ... szóltam titkolózva - ez igen kényes ügy...
Kényes ide, kényes oda.
- De hallgasson meg, az a nő, a ki ott van...
Tehát mégis nő.
- Igen, de az - kedvesem
Kedvese? - kérdé, és oly szemtelenül végignézett rajtam, mintha el se akarta volna hinni.
Biztosít, hogy az?
- Esküszöm.
Úgy nem nézek be, ily dolgokban a lovagiasság tiltja az interventiokat.
- Ön nemes férfi. - szóltam könnyebbülten.
S ő már az ajtó felé indult, midőn - egy székre pillantva - azon fatális széken ... oh égi irgalom! nejének Shawlját pillantja meg, melyet az véletlenül elejthetett.
El valék veszve.
S ez a kendő - ez a Shawl? ordítá, mintha csak a felső c-t akarta volna kivágni, hogy jött ide e kendő?
- Ez a kendő - ez a ?
Igen ez ez ...
- De uram, - szóltam, - ez is az ő kendője.
Kié?
- No azé a ki ott benn van. - Oly zavarban voltam, hogy szokásom ellenére azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy leány.
Tehát kedvese-e?
- De kérem - uram.
Jó hogy tudom, meg fogom látni dulcineáját.
- Ez lehetetlen.
Előttem semmi sem az, s én parancsolom önnek - nyissa ki azon kamrát, különben szétmorzsolom, mint eddig photographust szét nem morzsoltak soha. - Igazi braziliai!
- Nem tehetem.
Nem? úgy én teszem meg - s azzal odarohan, kinyitja az ajtót és - férj és nő szemben állnak, - most kezdődött csak a vihar.
Mit keres itt asszonyom?
Kedves férjem!
Kedves, persze most kedves vagyok hűtlen! várjatok, ennek megadjátok az árát, - szólt tajtékzó ajakkal, s azzal megfogva nejét, ugy odape-derte a másik sarokba, mintha csak ott született volna. - Ez a nő tehát kedvese?
- Pardon, én azt nem állítám.
Ön még hazudni is mer?
- De már kérem, ez túl megy a határon.
Kedvese önnek feleségem?
- Nem - de ...
Most értem, e hűtlen nő kettőt, hármat is szeret, jól van, majd megtanítom én.
Irgalom! ezt Laura sikítá.
Önt pedig fényképíró uram úgy ketté vágom, hogy sohse nyit több ateliert. - Kitelik tőle ... Holnap itt kezdi. - Sohse siessen, nem sürgős. ...
S most jer velem asszony.
Ez volt a tigris utolsó szava, előttem a világ kékbe, zöldbe folyt össze s nem láttam többé semmit - semmit.
* Másnap vártam tigrisemet azon nem alaptalan előérzetben, hogy én iszom meg a komédia levét, de biz ő nem jött. - Nagyon csodálkoztam.
Csak harmadnap olvasám az újságokban, helybeli lapjainknak szeretetreméltó sajátságuk, hogy minden hírt két nappal később hoznak - Egy sajnálatraméltó eset adta magát elő múlt csütörtökön. Z...y N...r úr párbajban Darázsi József urat veszélyesen megsebesíté, az indokokat még csak alig sejthetjük, a tettes külföldre menekült.
Ennyit a lapok.
Magánúton azonban megtudtam, hogy Nándor úr nem egyedül szökött meg, hanem - Laurával.
* Legyen aztán valaki photographus, mikor ilyen élményei vannak.
Színházi Látcső, 1863. október 21.
EPA Budapesti Negyed 15 1997/1 | Kosztolányi D.: Beszélgetés < > Bálint Gy.: Százéves |