EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Varga É.: Hölgyközönség < > Forrai J.: Kávéházak és kéjnők

Nők a kávésok
és a kávéházi
alkalmazottak között

__________
NAGY BEÁTA

      „Nincs meg az az ügyessége, az a fürgesége, az a gyorsasága, a kitartása, mely általában a férfipincért jellemzi. Lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogy még nem volt meg az alkalom, mesterségébe begyakorolni magát. Jóakarata azonban megvan, és ami a fő, az életmódja racionális. A munka után pihenni tér, nem éjszakázik, nem kártyázik, nem tivornyázik, nem jár lóversenyre. És ez nagy előny némely férfipincérrel szemben.” [1]

      Annak a ténynek a figyelembe vétele, hogy az elmúlt évszázadokban nemcsak a férfiak, hanem a nők is szerepet játszottak a történelemben, már legfeljebb csak Európa keleti régiójában merül feledésbe. A társadalomkutatók egyre ritkábban mellőzhetik a nőket az igényes elemzésekből. Ennek ellenére különösen keveset tudunk Magyarországon a nemek szerinti munkamegosztás történeti formáiról.
      Itt vannak például a kávéházak! Nők a kávéházakban? Milyen társadalmi státuszú nők és milyen motivációktól vezetve jelenhettek meg ezeken a helyeken? A társadalmi térnek mely részeire léphettek be a férfiak és melyekre a nők? Volt-e átjárási lehetőség a szférák között? Van-e átfogó képünk a nők társadalomban játszott szerepeiről? Mindezekre a kérdésekre vajmi kevéssé tudunk válaszolni. Ezen írás célja az, hogy rávilágítson a nők által betölthető egyes társadalmi és gazdasági szerepekre, vizsgálja azok kiterjedtségét a változó jogszabályi, gazdasági és társadalmi feltételek összefüggéseiben, és ezáltal a fentiekben felvetett problémákra legalább részben választ adjon.

      I. Társadalmi környezet
      1. Női terek - férfi terek
      Számos tényező, többek között az urbanizációs folyamat eredményének tekinthető lakásméretcsökkenés, ezáltal a polgári lakás reprezentativitásának mérséklődése oda vezetett, hogy különösen a kevésbé módos polgárok esetében a korábban lakáshoz, családhoz kötődő társas élet új színtereket és formákat nyert. Az európai mintákat követve fokozatosan szétváltak egymástól az üzleti élet, a közélet és a magánélet szférái. [2]
      A 19. század második felétől kezdődően az urbanizációs folyamat látványosan megnövelte a klubok, kaszinók és kávéházak számát is. A nagyvárosi élet új színterei hihetetlen számban kínáltak - rangjuktól, vagyonuktól, műveltségüktől függően - lehetőséget a polgároknak a társas élet új formáiba való bekapcsolódásra. Néhány esztendő leforgása alatt több száz klub és kávéház kezdett működni Budapesten. Ezek a főváros társas életének meghatározó jelentőségű pontjaivá váltak, amelyek közönsége jelentősen elkülönült egymástól. [3] „A klubokban tehát tovább fognak játszani (kártyázni - N. B.), a kávéházba pedig tovább fognak járni az emberek. Az egyik kiegészíti a másikat, a kettő egymás nélkül tökéletlen volna. Intézménynek éppen úgy, mint - kávéháznak, vagy klubnak.” [4]
      Annak ellenére, hogy jelentős változások történtek a nők társadalmi helyzetében, így például megnövekedett jelenlétük a kereső tevékenységben, a két világháború közötti Budapest köz- és társas életében mégiscsak ritkán találhatunk nőket. Ennek oka az, hogy a patriarchálisan szerveződő társadalomban látványosan, térbelileg is szétváltak a férfiak és a nők által látogatott szférák. A nemekről kialakított társadalmi kép szerint a nőknek nem jutott hely a férfiak által uralt társaséletben. Az általánosan elfogadott norma szerint a nők elsődleges feladata a hagyományos női szerepek betöltése volt, amelynek semmiképpen sem volt része az otthon falain kívül zajló társas életben való részvétel. [5]

      2. Női emancipáció, női jogok
      A múlt század végétől kezdve erőteljes sufragette-mozgalom (a nők választójogáért folytatott küzdelem) bontakozott ki a Feministák Egyesületének vezetésével, amely 1914-től megjelentette A Nő című feminista folyóiratot. Folyamatosan hangsúlyozták a női választójog bevezetésének szükségességét, emellett sokat foglalkoztak a nők munkavállalásának kérdésével. Ennek ellenére a mozgalom csak a társadalom felsőbb osztályainak nőtagjait érhette el, és hatás nélkül maradt a dolgozó nők szélesebb csoportjaira. Számos egyéb nőmozgalom és női szakmai szervezet is szerveződött a századfordulótól kezdve.
      1895-től fokozatosan kibővült a nők előtt a felsőoktatásban való részvétel lehetősége. Ez azonban célzatos korlátozásokat is tartalmazott, mivel kezdetben azokat az egyetemi karokat nyitották meg a nők előtt, amelyek nem olyan specializációhoz juttatták őket, amely a hatalom gyakorlásához szükséges volt. [6] Az 1915-ös vallás- és közoktatásügyi miniszteri leirat nyomán a budapesti és a kolozsvári egyetemek bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti karaira juthattak be a nők. [7]
      Hosszú küzdelem vezetett a választójog megszerzéséhez. Hiába születtek javaslatok a női választójog törvénybe iktatására, ez csak az első világháború után, 1918-ban valósult meg. A nők számára a férfiakénál lényegesen szigorúbb kritériumokat állítottak fel, így be kellett tölteniük a 24. életévet, és írástudónak kellett lenniük. A proletárdiktatúra azonban figyelmen kívül hagyta a fenti törvényt. Az első lehetőség a választójog bevezetésére így 1919 novemberében valósult meg, amelynek nyomán 1920-ban tartottak választásokat. Az 1922-es választójogi törvénytervezet, majd rendelet további szigorításokat hozott a nők számára, felemelte a korhatárt 30 évre. Ezt a helyzetet „szentesítette” az 1925. évi törvény, majd szigorította az 1938. évi törvény. A választójog feltétele lett a 4 osztály elvégzése, az említett életkor és a hat évi egy helyben lakás. [8]
      Az Országos Kaszinó 1900 és 1908 között a nőket is beengedte falai közé - persze a férfiaktól kellőképpen elkülönítve őket. Ezzel szemben a korszak többi jelentős kaszinójának és a mértékadó szabadkőműves mozgalomnak nem voltak női tagjai. Ha voltak néha jogok és lehetőségek a nők számára is, azok vitathatatlanul csak a felsőbb társadalmi osztályok tagjait érintették. Nem volt lelkes a közvélemény attól, hogy új utakat igyekeznek járni a felső-középosztályba tartozó lányok, bár tudjuk, hogy ez a szokatlan életpálya többnyire mindössze a házasságkötésig tartott. „... sok becsületes életpályától máig is húzódnak a leányok, hanem tehetség nélkül is inkább diplomás pályára térnek, a saját vesztükre... Az effajta »felsőbb lányokból«, akik fizikai vagy szellemi erő nélkül, csak beteges ambícióból vágnak neki az új pályának, önmagukkal meghasonlott, hasznavehetetlen nők fejlődnek, szerencsétlen hajótöröttjei az életnek.” [9]
      A befogadó közeg nem volt barátságos az „emancipálódó” nőkkel szemben. Nem ismerte el őket egyenrangú, csak alárendelt partnernek.

      3. A női munka
      A nők foglalkoztatásának kibővülése nemcsak az első világháború következménye volt; már a századfordulótól kezdve folyamatosan gyarapodott a női munkaerő száma. [10] A férfi munkaerő pótlása és a családi jövedelem biztosítása céljából sok nő állt munkába, és ha az anyagi szükségletek és a lehetőségek úgy hozták, akkor igyekeztek megtartani állásukat. Emellett a korábbi területének alig harmadára apasztott, modernizálódó városainak jó részétől megfosztott országban a főváros kecsegtette az embereket, és különösen a nőket a munkába állás legnagyobb esélyével. Sok volt hát a női munkaerő, főleg a fiatal nő, hiszen az emancipációs mozgalom szándékainak ellenére a női munkavállalók a képzetlen fiatal lányok közül kerültek ki, akik - többségükben igen korai - házasságkötésükig voltak kenyérkeresők. A nyugat-európai tendenciákkal ellentétesen Magyarországon egyre növekvő arányban jelentek meg a munkásnők körében a férjezettek. [11] Bár jelentékenyen nőtt a férjes asszonyok munkavállalása, ez kevéssé vonatkozott a kávéházi és vendéglői alkalmazottakra; a növekedés leggyakrabban a gyári munkások körében volt megfigyelhető.
      Cikkek sora foglalkozott a dolgozó nők térnyerésével, dicsérve helytállásukat, hazaszeretetüket, ám 1916 táján a női munkavállalás már problémaként is kezdett megfogalmazódni. Az írások méltatták a nők helytállását, de szerzőik kifejezésre juttatták abbéli reményüket is, hogy az elfoglalt pozíciókat a nők át fogják adni a háborúból hazatérő férfiaknak. „A férfi eddig ott látta maga mögött, mint kisegítőt, az asszonyi munkát, most azonban ott látja maga mellett, mint versenytársat, ki veszedelmes tud lenni kisigényűségével és szívósságával... Eleinte, amikor még a nők elhelyezkedése a munkaszolgálatban csak sporadikus volt, azzal vigasztalták magukat az emberek, hogy hiszen az egész háború csak múló természetű. Elmúlik a háborúval, hiszen a háborúval együtt született. Ma azonban már egész világos, hogy a nők az elfoglalt pozíciókat nem fogják föladni.” [12]
      Ennél jóval ironikusabban és keserűbben fogalmazott A Nő című feminista újság: „A dús háborús táplálkozás úgy látszik oly izmossá fejlesztette az erős (értsd: jól fizetett) fizikai munkára ”alkalmatlan" nőt, hogy legújabban már bérkocsis, sőt mészárossegéd is lehet. Reméljük, hogy a nők itt annyira tudatára ébrednek majd fizikumuk és munkaképességük értékének, hogy a háború után óvakodni fognak a »gyenge nő«-ről regélt legendákkal őket visszaszorítani a gyönge nők szervezetének annyira megfelelő malterhordás, igavonás vagy nagymosás kizárólagos művelésének területére." [13]

      II. Nők a kávéházakban

      Több csoportját is meg kell különböztetni a pesti kávéházakban felbukkanó nőknek: a legkézenfekvőbb a vendégek és az alkalmazottak (esetleg tulajdonosok) csoportjainak különválasztása. Komoly megvetést és meg nem értést kellett elviselniük a kávéházat látogató nőknek, hiszen mit keres egy „rendes” nő a kávéházban, miért ott találkozik ismerőseivel. A korabeli publicisztika nem burkolt megvetéssel szólt azon asszonyokról, akik családjuk gondozása, vagyis a nő „igazi hivatásának” betöltése helyett ellátogattak valamely kávéházba. „Ezek a fiatal »naccságák«, akik szépek akarnak lenni, hódítóak és démonian elegánsak, hogy amikor belépnek, az egész kávéház szeméhez emelje a lorgnont. A gyerek természetesen nincs jelen. Otthon van és sír, amiért csak kenyeret kapott ozsonnára, s az is barna kenyér, a lekvár hiányzik róla.” [14] Ők nemegyszer a prostitúció gyanújába is belekeveredtek. Az persze sosem volt kérdés, hogy miért járnak a férfiak „asszonyaik” nélkül a kávéházakba, hiszen ez az ő szórakozásukat szolgálta. Cinkosok voltak a kávéházi prostitúció eltűrésében maguk a kávésok is, mivel bizonyos vendégek számára mégiscsak vonzóbbá válhatott így a kávéház, ezáltal hozzájárult forgalmának és a fogyasztásnak a növekedéséhez. Mint látni fogjuk, nem úszta meg a prostitúció vádját a kávéházban előforduló másik legjelentősebb női csoport, az alkalmazottaké sem.
      Nem véletlen, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kiemelten foglalkozott a női alkalmazottak helyzetével. Az ügy többszöri tárgyalása végén a Kereskedelemügyi Miniszter rendeletileg korlátozást vezetett be a különböző pozíciókban foglalkoztatható nők életkorára nézve.

      1. A nők kávéházi alkalmazását szabályozó törvények és rendelkezések
      A női munkavállalás fokozatos kiterjedésével párhuzamosan szükségszerűen megjelentek azok a törvények, amelyek a nők jogait, a női munkavállalók védelmét voltak hivatottak szolgálni. A törvények és rendeletek tanulmányozása során többféle problémára is fény derül.
      Egyrészt látható, hogy a nagyváros fejlődése, az urbanizáció milyen jellegű társadalmi gondok megjelenését vonta maga után.
      Másrészt világosan kirajzolódik, hogy a törvényalkotók és a társadalmi szokások milyen helyet jelöltek ki a gazdasági és a közéletben a nők számára.
      Harmadrészt nyomon követhető, hogy a történelmi események által meghatározott változások milyen módon befolyásolták a női munkavállalók jogait és lehetőségeit.
      Végül pedig elemezhető, hogy milyen előítéletek kapcsolódtak a nők kávéházi megjelenéséhez, és ezek milyen diszkriminációs mechanizmusban jelenhettek meg a (férfi) törvényhozók részéről.
      A kávésiparban dolgozó nők jogaival foglalkozó irányadó szabályozások egészen a 20. század elejéig csak az Ipartörvény keretében jelentek meg. Az 1872. VIII. tc. és az 1884. évi XVII. tc. egyaránt csak azzal foglalkozott, hogy milyen módon nyílik lehetősége az örökösnek férje halála után arra, hogy folytassa az ipart, esetünkben a kávéház működtetését, illetve hogy elvész-e ez a jog, ha az özvegy nő új házasságra lép. Az 1922. évi XII. tc. rögzítette, hogy az özvegyi jogon folytatott iparhoz nem kell külön engedélyt szerezni. Ezek a törvények rámutatnak arra, hogy a nőt a patriarchális alapon szerveződő társadalom csak mint férjétől (korábban apjától) függő személyt képes elfogadni. [15] Azok a (középosztálybeli) nők, akik valamilyen módon szabadulni akartak a társadalmi normák szorító kötelékei közül, és alkalmanként élni kívántak a törvény adta (merőben formális) jogaikkal, az őket körülvevő közösség megvetésére számíthattak, és rövid időn belül marginalizálódtak. [16]
      Jelentős mérföldkő volt a pincérnők kávéházi alkalmazásában az 1907-es esztendő. Egészen addig a női alkalmazottak a kávéházakban legfeljebb takarítónők, konyhai munkások és pénztárosok lehettek, a vendégek kiszolgálására kizárólag férfiakat lehetett alkalmazni. Az 1907. évi kávéházi iparra vonatkozó (802/1907. sz.) szabályrendelet tette lehetővé tehát a női felszolgáló foglalkoztatását. „A kávéházakban a vendégek kiszolgálására erkölcsileg kifogástalan nők is alkalmazhatók. Kávéházakban a női kiszolgáló személyzet azonban csakis az üzlettulajdonos által a főkapitányság előzetesen kikérendő engedélye alapján és rendszerint a reggeli 5 óra és az esti 8 óra közti időben teljesíthet szolgálatot. A női személyzet a vendégeket csakis teljesen egyszerű sötétszínű, a karokon és nyakon zárt, uszály nélküli ruhában szolgálhatja ki.” [17] A világháború közvetlen következményeként bizonyos esetekben lehetővé tették, hogy a nők munkaideje az említettnél hosszabb legyen, s egészen éjjeli egy óráig, azaz a kávéház zárásáig dolgozhassanak.
      A nők vendéglátóipari alkalmazásával kapcsolatos törvénykezést végigkísérte a prostitúció lehetőségének gyanúja. Úgy vélték, hogy az a sajátos helyzet, melyben a fiatal lányok - mint felszolgálók - közvetlenül találkozhatnak a férfi vendégekkel, megnöveli az erkölcstelenségek lehetőségét, és ezért folyamatosan születtek olyan belügyminiszteri rendeletek, amelyek a nem kívánatos helyzet megelőzését igyekeztek szolgálni. „... azokkal a szállodákkal, vendéglőkkel, korcsmákkal és kávéházakkal szemben pedig, amelyeknek női alkalmazottai titkos prostitúciót folytatnak, vagy amely ilyen helyiségekben a szóban levő üzelmek elősegíttetnek, az illetékes hatóságok... szigorúan járjanak el... időnként váratlan rendőri szemlék és kutatások tartassanak minden gyanús kávéházba, korcsmába, szálláson...” [18]
      A prostitúcióra és a nők jogainak védelmére való hivatkozás jó ürügyet nyújtott arra, hogy a nőket visszaszorítsák a munkaerőpiac bizonyos részeiről. 1916-tól kezdődően már folyamatosan számot ad róla a sajtó, hogy helyet kell adni a háborúból visszatérő férfiaknak. Az 1916-ban kelt (50.116/1916. IV/A. sz.) kereskedelemügyi miniszteri leirat szakmai javaslatokat várt arra a problémára, miként lehetne „rendezni” a kávéházban alkalmazott nők munkaviszonyát, annak érdekében, hogy az itt tapasztalt erkölcstelenségek száma csökkenjen. Diszkriminatívnak tekinthető a (férfiakat tömörítő) „szakma”, azaz a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1917-es javaslata. „20 éven aluli női munkásokat kávéházakban és szállodákban alkalmazni rendőrkapitányi engedéllyel sem lehessen.” [19] Ha a fővárosi női foglalkoztatottak kor szerinti eloszlását figyelembe vesszük, máris látható, hogy ezáltal erőteljesen csökkent annak a lehetősége, hogy női munkavállalók jelenhessenek meg ezekben a foglalkozásokban. A két háború közötti időszakban ugyanis a női munkavállalás elsősorban a hajadonokra volt jellemző. A lányok fiatalon elkezdtek dolgozni, és többségükben csak a házasságkötésig jelentek meg a munkaerőpiacon. (1910-ben a kereső nők 70%-a volt hajadon, 1935-ben 56%. Ugyanakkor a kereső férjezett nők többsége gyári alkalmazott volt.) [20]
      Az 1928. évi V. tc. („az iparban valamint más vállalatban foglalkoztatott gyermekek, fiatalkorúak és nők védelméről”), majd az ezt követő 1930-as rendeletek végül ennél szigorúbb életkori korlátozást vezettek be a kávéházakban alkalmazható nőkre vonatkozóan. „Kávéházakban, kávémérésekben... a vendégek kiszolgálására és a felírónői teendők végzésére huszonnegyedik életévüket be nem töltött nőket alkalmazni tilos.[21] (Kiemelés tőlem - N. B.)
      Ugyanakkor tényleges pozitív szociálpolitikai hatásokkal járhatott az az 1930-as rendelet, melynek értelmében a szülést követő hat hét alatt a nőket tilos volt foglalkoztatni, illetve nem lehetett felmondani a nőnek a szülést megelőző és követő hat hét alatt. Emellett kötelezték a munkaadót a „szoptatási szünet” megadására, hogy a női alkalmazottak elláthassák gyermekeiket. [22]
      A fentebb említett 1930. évi rendelet szigorát némiképpen enyhítette egy 1933-as rendelkezés, amely leszállította a női alkalmazottak korhatárát 20 évre. „Vendéglőkben, kávéházakban, kávémérésekben, tejivócsarnokokban és cukrászdákban a vendégek kiszolgálására és felírónői teendők végzésére huszadik életévüket még be nem töltött nőket alkalmazni tilos.” [23]

      2. A kávéházi alkalmazottak
      A társadalmi és politikai környezet folyamatos változásának eredményeként a szakmai fórumok is sűrűbben foglalkoztak a nők kávéházi alkalmazásának lehetőségeivel. A rendelkezésre álló források alapos betekintést nyújtanak a kávéházi alkalmazottak foglalkozási, kereseti viszonyaiba.
      A statisztikai gyakorlat és a szakma egyaránt több csoportját különböztette meg a kávéházi alkalmazottaknak. A kategorizálás alapját az képezte, hogy milyen munkát és milyen szakképzettséggel végeztek. A négy fő csoport a következő volt. [24]
      a/ A kávéházi munka leglátványosabb, legmagasabb szintű és - mint a későbbiekben látni fogjuk - legjobban fizetett részét a vendégek közvetlen kiszolgálásával kapcsolatos feladatok jelentették. Ezek egy része magas szakképzettséget igényelt, ilyen volt az ún. elsőrendű munkások, az üzletvezető, a főpincér és a felszolgáló pincér munkája. Ugyanakkor ebbe a kategóriába tartozott néhány segédmunka is, a ruhatárosi, a telefonos, a szivarárus, az újságos és a süteményárus ténykedés.
      A legmagasabb szintű szakképzettséget kívánó munkakörökben viszonylag alacsony volt a nők aránya. Ez visszavezethető az oktatásban megtalálható nemek szerinti különbségre, hiszen a tanoncképzés csak a fiúkra vonatkozott. Emellett erőteljes ellenállást lehetett megfigyelni a kávésok körében is a női pincérek alkalmazásával szemben, melynek még a gondolatától is idegenkedtek. Az 1917-es esztendőben „Budapest 332 kávéházi üzeme közül összesen 55 kávéházban alkalmaztak pincérnőket.” [25] Az ellenkező szokás tehetetlenségi nyomatékán túl fékező hatása lehetett annak is, hogy a vizsgált időszakban a női pincérek alkalmazását minden egyes esetben engedélyeztetni kellett a rendőrséggel.
      Mivel a kávéházak elterjedésekor eleve nem, majd később is csak kis számban voltak jelen a nők a pincérek között, ezért az első világháború alatt itt nyílt lehetőség a legnagyobb mértékű térfoglalásra. A nők egyre nagyobb arányban töltöttek be felszolgáló pincéri feladatokat, bár fizető pincérként csak ritkán dolgozhattak. A legjobban fizetett, legnagyobb presztízsű állásokat a férfiak továbbra is megtartották maguknak.
      b/ A pincérek mellett a pénztárosok, a felírónők (kasszírnők) alkották azt a csoportot, amellyel a vendégek közvetlenül is találkozhattak a kávéházakban. Éppen ezért ezzel a két csoporttal kapcsolatban merült fel leggyakrabban a titkos prostitúció gyanúja és vádja. Ebből pedig következett, hogy az életkori korlátozás is őket érintette a legsúlyosabban.
      A felírónő feladatát az képezte, hogy pontosan ellenőrizze, szemmel tartsa a forgalmat. Miként több forrás is említi, ez „tipikusan női” foglalkozás volt a közvélekedés szerint. „Erre a szerepre részben a hagyomány, részben a munka természete folytán mindig nőket alkalmaztak.” [26]
      A felírónők bizalmi feladatot láttak el, ellenőrző funkciójuk révén köztes helyzetet foglaltak el a munkaadók és az alkalmazottak között. A vendégszórakoztató, vendégmarasztaló feladatot is ellátó kasszírnők a szépirodalomban sokat emlegetett figurák voltak. A bizalmi pozícióból következett, hogy erre a posztra a kávés többnyire saját (női) rokonát ültette: feleségét, sógornőjét, nővérét, akiknek erkölcse és megbízhatósága nem volt kérdéses. [27] A női foglalkoztatottság kibővülésével azonban alkalmazottak vették át a „kasszatündér” szerepét. Az első világháború során ők rendelkeztek különösen jó eséllyel arra, hogy pincérré lépjenek elő, s ezáltal jelentősen növeljék a jövedelmüket, mert a felírónői munka alacsony fizetéssel járt, és borravaló sem egészíthette ki.
      Mivel a kasszírnők keresete alacsony volt, viszont a férfi vendégekkel való találkozás gyakori, ezért őket fenyegette leggyakrabban - legalábbis a korabeli források szerint - a prostitúció gyanúja.
      c/ Különböző minőségű és fizetségű munkalehetőségeket kínált a konyha. A konyhában alkalmazott munkásokat tanultabb és tanulatlan csoportokra lehet osztani. A tanultabbaknak a feladata az ételek elkészítése, tálalása és a kávéfőzés volt. Bár az első világháború előtt itt is főleg férfiakat foglalkoztattak, a háború során ezeket a munkákat már „héttizedrészben” nők végezték. [28] Ezek a kávéfőzőnők gyakorta konyhalányként kezdték a munkát, majd közben kitanulták, „ellesték” a kávéfőzés fortélyait is.
      d/ A legalacsonyabb rangú munkát azok végezték, akiknek feladata a kávéház tisztán és épségben tartása volt. Az alkalmazottak túlnyomó többsége „a munka természetéből adódóan” nő volt, nekik folyamatosan, azaz szabadnap nélkül kellett végezniük a szakértelmet egyáltalán nem igénylő feladatokat.

      3. Számok, tendenciák
      Szemügyre véve a vizsgált korszakra vonatkozó statisztikai adatközléseket, azt láthatjuk, hogy a 20. század első két évtizedében fokozatos volt a kávéházakon belül a női alkalmazottak térfoglalása.

Munkások a kávéházakban és kávémérésekben

férfi 100 férfira
jutó nő
1900             1593       91757      
1910       2458       131553      
1920       1807       158187      
1930       1712       121070      

      (Forrás: Molnár Olga: A női munkaerő számának alakulása a Székesfővárosban. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1936. 119. p.)

      A statisztikai adatközlésekből a következő főbb megállapításokra juthatunk:
      a/ A század első évtizedében növekedett a kávéházakban és kávékimérésekben alkalmazott munkások száma. [29] 1900 és 1910 között az itt dolgozó férfiak és nők száma egyaránt jelentősen megemelkedett, ami arra utal, hogy az erőteljesen urbanizálódó nagyvárosokban egyre nagyobb igény mutatkozott a társas élet eme helyszínére, és általános prosperitás jellemezte a vendéglátóipart.
      b/ 1910 és 1920 között tovább növekedett a kávésiparban alkalmazott női munkások száma, miközben a férfiaknál éppen ezzel ellentétes folyamat látható. Ez egyrészt a női munkavállalás fokozott térnyerésével magyarázható, és ezen belül azzal a jelenséggel, hogy - noha a fővárosban a keresőtevékenység fő terepe még mindig a házi cselédség volt - az ipari munkavállalás is kibővült. Másrészt nemcsak a munkaerő-kínálat, de a kereslet is növekedett, mivel a világháború erőteljesen érintette a kávéházakban alkalmazott férfiakat is, akiket szinte maradéktalanul képesek voltak helyettesíteni a női munkavállalók.
      c/ Az 1920-as népszámlálás a női tisztviselők (pénztárosok) számában bekövetkezett jelentős csökkenést regisztrált. Ezt a folyamatot a nőkkel, a női munkaerővel szemben megnyilvánuló diszkriminatív intézkedések számlájára írhatjuk. Miként az Iparkamara előterjesztéséből kiderült, igencsak sürgették a 20 év alatti nők munkavállalásának megszüntetését.

Magántisztviselők a kávéházakban és kávémérésekben

férfi 100 férfira
jutó nő
1900             40       4681170      
1910       35       5791654      
1920       45       369820      
1930       128       278217      

      (Forrás: Molnár Olga: A női munkaerő számának alakulása a Székesfővárosban. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1936. 101. p.)

      „Csaknem felére csökkent azonban a nőtisztviselők száma a kávésiparban, ahol 1910-ben még 579 volt a nőtisztviselők száma, míg ma már alig talált foglalkoztatásra 278 egyén. Nem tévedünk talán, ha a nagy csökkenést a kávéházi pénztárosnők eltűnésével magyarázzuk, annak a kormányrendeletnek a következtében, mely a kávéházi és szállodai nőalkalmazottak életkorát limitálta.” [30]
      d/ A fenti foglalkozási hierarchia ismeretében nem okoz meglepetést, hogy a nők lényegesen kevesebb keresethez jutottak, mint a férfiak. Az első világháború által a női kávéházi alkalmazottak összetételében okozott változás, azaz hogy megnőtt a magasabb presztízst és fizetséget jelentő pincér foglalkozást betöltő nők aránya, oda vezetett, hogy a háború éveiben javultak a kávésiparban foglalkoztatott nők kereseti viszonyai. (Az alábbi táblázat az összes kávéházi alkalmazott fizetségét magában foglalja.) A táblázat megmutatja, hogy lényeges eltolódás történt a háború időszakában az alkalmazottak nemek szerinti összetételében.

A budapesti kávésiparban lévő alkalmazottaknak munkabérosztályok szerint való megoszlása

napi kereset
koronában
1913. dec. 31.1916 .dec. 31.
férfi férfi
12566723853
25316332204
3108114 53107
4354338119430
5374143206276
6102722798171
7636799
885312916

      (Forrás: Hollóssy István: Előterjesztés a kávéházi, vendéglői és szállodai női alkalmazottak munkaviszonyának rendezése tárgyában. Budapesti Iparkamara, 1917. 6. p.)
      e/ A javuló arányok ellenére is szembetűnőek az egyenlőtlen kereseti viszonyok. Ezt csak részben magyarázhatjuk azzal az összetételi hatással, amely a nők és a férfiak által betöltött eltérő foglalkozásokból adódik. Miként az a Vendéglátóipari Alkalmazottak Évkönyvéből (1940) kiderül, a női kávéházi alkalmazottak mindig két-három pengővel kevesebbet kerestek hetente. Ez a különbség állandónak bizonyult, függetlenül attól, hogy konyhai munkásokról vagy pincérekről volt-e szó.

Kávéházi alkalmazottak keresetei, 1939 (hetibér pengőben)

Ia. o.Ib. o.IIa. o.IIb. o.
önálló szakács70584338
önálló szakácsnő40302626
kávéfőző30272522
kávéfőzőnő26242220
segédszemélyzetférfi20201818
18181616

      (Forrás: Vendéglátóipari Alkalmazottak Évkönyve, 1940. Összeáll. Braunstein Zoltán, 69-70. p.) (A táblázat csak az egymással összevethető foglalkozási csoportokat tartalmazza.)

      Milyen okok húzódhattak meg a férfiak és a nők teljesítményének eltérő díjazása mögött? Az egyik, bizonyosan nyomós indok, hogy a női munkaerő képzetlen volt, nem tanulta a pincér vagy a kávés szakmát. A férfi pincérek képzése is csak viszonylag későn, 1913-ban kezdődött meg. [31] A másik indok az, hogy a női pincérek nem tömörültek szakmai szervezetekbe, sem a szakszervezet, sem az Ipartársulat nem nyújtott számukra szakmai segítséget, így lényegesen védtelenebbek voltak minden diszkriminatív intézkedéssel szemben. A harmadik indok pedig a női munkaerő általános társadalmi alulértékelése volt. A kávéfőző nőkkel kapcsolatban például megjegyzik: „Ezek az alkalmazottak általában jól beváltak. Munkájukat rendesen jól végzik. Munkateljesítmény dolgában azonban a férfimunkás mögött állnak és ezért egyazon munkához több nőt kell alkalmazni, mint férfit.” [32]
      Az alábbi táblázat egyértelműen mutatja, hogy az itt felhozott tizennyolc esztendő során, az első világháborútól a gazdasági válság végéig folyamatosan romlottak a kereseti lehetőségek a kávéházban dolgozó nők számára. Egyedül a takarítónők keresete emelkedett, nyilvánvalóan azért, mert nagyon alulfizetettek voltak a többi foglalkozási kategóriához képest.

Keresetek a kávéházakban (ipari munkásnők hetibére pengőben)

1914192619291932változás
(%)
kávéfőzőnő 35 30 22 20- 43
konyhaleány 21 12 12 15- 28
felírónő 29 24 24 20- 31
takarítónő 12 16 12 15+ 29

      (Forrás: Molnár Olga: A női munkaerő számának alakulása a Székesfővárosban. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1936. 136. p.)

      4. Női zenekarok a kávéházakban
      Sajátos színfoltot jelenthettek a kávéházak életében és a vendégek szórakoztatásában a női zenekarok. Mivel a vendégek közvetlen kiszolgálását végző női pincéreket és kasszírnőket folyamatosan a prostitúciótól féltették és óvták, ez vonatkozott a női mulattatókra is.
      Éppen ezért minden zenekart, amelyben nők szerepeltek, be kellett jelenteni a rendőrfőkapitánynak, tudatni vele a karmester nevét és a lakcímét. Nem lehetett a zenekarban olyan nőket alkalmazni, akik a zenélésben közvetlenül nem működtek közre, de a színpadon jelen voltak (figuráns nők). A zenekar tagjai számára tilos volt „a vendégekkel dorbézolni, közillemet sértő ruhában megjelenni, szemérmetlenül viselkedni.” [33]
      Akárcsak az erkölcstelenül viselkedő alkalmazottat, a zenészt is pénzbírsággal lehetett büntetni, és a felelősséget viselnie kellett az őt alkalmazó kávéház-tulajdonosnak is.

      5. Női kávéház-tulajdonosok
      Miközben azt láttuk, hogy a női kávéházi alkalmazottak száma lényegesen csökkent a vizsgált időszak alatt, a korabeli adatforrások arról tanúskodnak, hogy némileg nőtt a nők jelenléte a tulajdonosok csoportján belül.
      Miként a törvények kapcsán már említésre került, a női iparosok elsősorban a kávéház örököseiként jöhettek számításba, önálló kávéház alapítására alig lett volna lehetőségük.
      Az 1914-es kávésipari névsor alapján az akkor Budapesten működő összesen 304 kávéházból 17 volt nők kezében (6%). [34] Egy másik adatforrás az 1922-es esztendőt örökítette meg. Itt a felsorolt 223 kávéházból 30 esetében jeleztek női bérlőt vagy tulajdonost. [35] Ezzel szemben 1927-ben a 189 kávéházból 24 élén állt nő. [36] Az utolsó két időpontban tehát már 13%-os volt a nők jelenléte a kávésok között. A névsorok elemzése azonban azt is jelzi, hogy többnyire özvegyekről volt szó, akiket az Ipartörvény kötelezett arra, hogy özvegyi mivoltukat a kávéház cégtábláján is feltüntessék. Így például évtizedeken keresztül özvegy Heszmann Károlyné kezén volt a Margitpark kávéház, amely a Margit körút 1. szám alatt volt található.
      Még az előzőeknél is nagyobb részesedést mutat az 1925-ös esztendőre egy statisztikai adatforrás.

Önálló iparosok a kávésiparban, 1925

      férfi       nő 100 férfira
jutó nő
kávéházi ipar7512760
kávémérő270235115

      (Forrás: Illyefalvi Lajos: A kenyérkereső nő Budapesten. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1930. 156. p.)
      Az adatok felhívják a figyelmet arra a kevéssé ismert jelenségre, hogy a kávésiparon belül valójában nem a kávéház, hanem a kávémérés volt az a hely, ahol a nők jelentős arányban képviseltették magukat, és így fontos gazdasági szerepet játszhattak. Ezt támasztják alá a Budapesti Kávémérők és Kifőzők Ipartestületének névsorai is. [37]
      A kávésiparban (azaz a kávéházakban és kávémérésekben együttesen) önállóként dolgozó férfiak és nők egymáshoz viszonyított aránya a vizsgált korszakban mindvégig hasonló volt. A táblázat egyszersmind mutatja a kávésipar húszas évekig tartó fellendülését, majd a kávésok számában bekövetkezett meredek csökkenést.

Önállók a kávéházakban és kávémérésekben

      férfi       nő 100 férfira
jutó nő
1900       443456103      
1910       526       49594      
1920       57856197      
1930       230272118      

      (Forrás: Illyefalvy I. Lajos: A Főváros polgári népességének szociális és gazdasági viszonyai. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1935. 10. p.)

      A Központi Statisztikai Hivatal 1937-es esztendőre vonatkozó adatfelvétele azokról az egyénekről, akikre vagyon- és jövedelemadót róttak ki, ugyancsak a kávésiparban ténykedőkkel kapcsolatos fenti állításokat támasztotta alá. A kávékimérések a kávéházaknál szélesebb lehetőségeket nyújtottak a nők számára. Megállapítható továbbá, hogy a kávéházat vezetők között nagyobb arányban voltak izraelita vallásúak, míg a kávémérésekben kiegyenlítettebb a felekezetek szerinti megoszlás.

Vagyonadót fizető egyének száma a kávésiparban dolgozó önállók körében

hitfelekezet       kávéházak       ebből nő       kávémérők       ebből nő
róm. kat.15-1510
evangélikus       1-41
református1-53
izraelita373256
összesen5434920

      (Forrás: Illyefalvy I. Lajos: Vagyonadóval megrótt egyének száma és vagyona a székesfővárosban. Bp. Szfőv. Stat. Hiv., 1937. 2.; 9. p.)

      III. Következtetések

      A nők kávéházi foglalkoztatásának 1907-ig tartó részleges korlátozása után fokozatos térnyerésüket figyelhettük meg a kávésiparban. Ehhez a nők számára kedvező tendencia kifejlődéséhez nagymértékben hozzájárult egyfelől a női kereső tevékenység általános kiterjedése, másrészt az első világháború, mivel ennek következtében a gazdasági élet minden területén megnőtt a női munkaerő iránti kereslet.
      A nők átmeneti, viszonylag szabad alkalmazásának végét az 1930-as rendelet jelentette. Ekkor életkori korlátozást vezettek be a nőkre nézve, amely a két legnagyobb szakértelmet követelő, ugyanakkor presztízst és a szakmában jelentősebb jövedelmet biztosító foglalkozási csoportban, a felírónők és a pincérek sorában csökkentette számottevően részvételi esélyeiket. A 24 esztendő ugyanis, amelyet a minimálisan szükséges életkorként meghatároztak, már önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy a foglalkoztatott nők számát leszállítsa. A rendelet bevezetésének indoka az volt, hogy segítségével gátat szabjanak a terjedő kávéházi prostitúciónak.
      A kávésiparra vonatkozó adatok jelzik azt a tendenciát, miszerint a kávéházaknak a huszadik század első évtizedeiben megfigyelhető számbeli növekedését a harmincas években már jelentős mértékű csökkenés követte. Ezzel párhuzamosan, a férfiakénál nagyobb arányban esett vissza a női munkaerő alkalmazása. A nők nagy csoportjai szorultak ki a kávéházi tisztviselői pozíciókból.
      A női kávésok és a kávésiparban foglalkoztatott nők teljesítményének alulértékelése része volt csupán a nők és a női szerepek általános társadalmi alulértékelésének. Megállapítható mindamellett, hogy úgy az önálló vállalkozásban, mint a szakképzett munkaerő piacán a kávésipar a nők társadalmi felzárkózásának egyik kitüntetett területe volt a modern kori magyar történelemben.

      1. Harsányi Adolf: Nők a vendéglős- és kávésiparban. In: Az 1916. június havában betiltott Feminista Kongresszuson el nem mondott beszédek. Budapest, 1916. 57-65. p. (Köszönettel tartozom Acsády Juditnak, aki felhívta a figyelmemet erre a fontos forrásra.)
      2. Hanák Péter: Polgárosodás és urbanizáció (Polgári lakáskultúra Budapesten a XIX. században). Történelmi Szemle, 1984/1-2. 123-144. p.; valamint uő.: A Kert és a Műhely. Budapest, 1988. Különösen: Polgárosodás és urbanizáció. Bécs és Budapest városfejlődése a 19. században. (17-62. p.)
      3. Nagy Beáta: Klubok, kaszinók, társaskörök: az elit társas életének színhelyei. Szakdolgozat, 1986.
      4. Vízöntő: A kávéház meg a klub. Új Idők, 1918. I. 368. p.
      5. Nehezen megvalósítható normát jelentett ez azonban a munkáscsaládok számára, akiknél az anyagi kényszer erőteljesen meghatározta a nők munkaerő-piaci részvételét. Nyugat-Európában a 20. század elején a női keresőtevékenység megváltozását, az ún. családi fogyasztói gazdaság (family consumer economy) térhódítását figyelhetjük meg. A nők (a munkáscsaládokban is) egyre nagyobb arányban maradnak távol a munkaerőpiactól, és ezzel párhuzamosan felértékelődik az otthon szerepe. Lásd erről Tilly, L. - J. Scott: Women, Work and Family Holt. New York, Rinehart and Winston, 1978.
      6. Karády Viktor: A társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon a nők felsőbb iskoláztatásának korai fázisában. In: Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. (Szerk.: Hadas Miklós) Budapest, 1994. 176-195. p. Kovács M. Mária: A magyar feminizmus korszakfordulója. Café Bábel 1994/1-2. 179-183. p.
      7. Simándi Irén: A nők választójogi kérdései Magyarországon 1900-1938. Szakdolgozat, 1995. 6. p.
      8. Simándi Irén: I. m. 56-58. p.
      9. A felsőbb leány problémája. Új Idők, 1916. II. 467. p.
      10. Bp. Szfőv. Stat. Ék. 1928. 63. p.; 1944-1946. 15. p.
      11. Nagy Beáta: Nők keresőtevékenysége Budapesten a 20. század első felében. In: Férfiuralom..., 155-175. p.
      12. Csaba: Új asszonyok. Új Idők, 1918. I. 224. p.
      13. A Nő. 1916. I. 5. p.
      14. Asszonyok a kávéházban. Új Idők, 1916. I. 484. p.
      15. A patriarchális budapesti társadalomról lásd bővebben Gyáni Gábor: Hétköznapi Budapest. Budapest, 1995.
      16. Tóth Zoltán: Szegény gazdag nők Pesten. Három nagypolgári asszony sorsa a századfordulón. Esettanulmányok. In: Vera (nemcsak) a városban. Tanulmányok a 65 éves Bácskai Vera tiszteletére. (Szerk.: A. Varga László) Debrecen, 1995. 341-350. p.
      17. Harsányi: I. m. 60. oldalán idézi az 1907. évi szabályrendelet 11. §-át.
      18. 16.009/1915. sz. BM rendelet a venereás betegségek ellen való védekezésről. Magyarországi Rendeletek Tára, 1915. II. 2206-2207. p.
      19. Hollósy István: Előterjesztés a kávéházi, vendéglői és szállodai női alkalmazottak munkaviszonyának rendezése tárgyában. Budapest, 1917. 15. p.
      20. Nagy Beáta: I. m. 160-163. p.
      21. 155.102/1930. sz. K. M. rendelet. Nők alkalmazásának korlátozása fogadókban, kávéházakban, stb. Magyarországi Rendeletek Tára, 1931. 223-226. p.
      22. 150.443/1930. sz. K. M. rendelet. Magyarországi Rendeletek Tára, 1931. 204-221. p.
      23. 6.991/1933. sz. K. M. rendelet. Magyarországi Rendeletek Tára, 1933. I. 1275. p. A kávéházakat érintő intézkedésekről folyamatosan tájékozódhatott a kávésipar a számára összeállított kiadványokból, így például Ballai Károly: Vendéglátó-ipari tudnivalók. Törvények, rendeletek című 1938-as munkájából.
      24. Harsányi: I. m.; Hollósy: I. m.
      25. Hollósy: I. m. 5. p.
      26. I. m. 8. p.
      27. Bevilaqua Borsody Béla-Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak. Kávé és kávémesterség 1535-1935. Budapest, 1935. 1195.p.
      28. Hollósy: I. m. 9. p.; Harsányi: I. m. 58. p.
      29. Sajnálatos módon a statisztikák nem választják külön a kávéházak és a kávé-kimérések adatait, így nem nyílik módunk arra, hogy csak a kávéházi alkalmazottakról beszélhessünk. Némi mobilitási lehetőség természetesen volt a két intézmény között, a kávéház azonban előkelőbb helynek számított, funkciói és részben törvényi szabályozása is eltértek a kávéméréséitől.
      30. Molnár Olga: A női munkaerő számának alakulása a Székesfővárosban. Budapest, 1936. 102. p.
      31. A Budapesti Kávésok Tanonciskolája az 1912/13-as tanévben kezdte meg működését, sok mindenben követve a vendéglős szakiskola módszereit, tapasztalatait. Ezt követőleg minden kávés tanoncnak el kellett végeznie a szakiskolát, különben nem kaphatott munkakönyvet. Minderről bővebben lásd A budapesti kávésok szakirányú tanonciskolájának évi jelentése az 1912-13 és 1913-14-ik iskolai évekről (Budapest, 1914) című munkát.
      32. Harsányi: I. m. 58. p.
      33. Magyar Kávésipari Évkönyv, 1927. 176-177. p.
      34. Magyarországi szállodák, vendéglők és kávéházak címtára, 1914. 27-35. p.
      35. Magyar Kávésok Évkönyve, 1922. 47-57. p.
      36. Magyar Kávésipari Évkönyv, 1927. 20-45. p.
      37. Prohászka János: Nyolcvan esztendő 1862-1942. Budapest, 1942.


EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Varga É.: Hölgyközönség < > Forrai J.: Kávéházak és kéjnők