EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Sármány I. - Juhász Gy.: Berendezés < > Bodor F.: Eszpresszók

Biliárd és
szerencsejátékok a kávéházban

___________
SZABÓ MÁRTA

      Tekeasztal, makao,
      és tarokk és dominó,
      pipafüstből nagy felhő,
      N'est-ce pas Messieurs ?

      E múlt századi versike néhány sora érzékeltetheti talán legszemléletesebben a kávéházi hangulatot, s mutatja meg leginkább a kávéháznak azt a sajátos tulajdonságát, hogy az kezdettől fogva több, mint a kávé elfogyasztásának színhelye. A játékok otthona is, vagyis játékosház.
      A legelső kávéházakban, ahol édességet és hűtött üdítőket is árultak, [1] a tulajdonos egyben játékmester is volt. [2] Így vált szórakozóhellyé, ahol a szabad idejüket vígan eltölthették a vendégek.
      Nem véletlen, hogy épp ezek a területek találtak egymásra, hiszen ugyanaz a lelki ösztönzőerő élteti mindet. A kávéház a kikapcsolódás, gondűzés helye, ahol megszabadulhatunk a mindennapi problémáktól. Ez természetesen kapcsolódik össze a játékkal, mely szintén a szórakozás egyik eszköze. Azt az illúziót érjük el, miszerint minden lehetséges, nyerés-vesztés, de irányítani egyiket sem igen lehet, akárcsak az életben. Legalábbis sokan így érezték, és így érzik máig. A játék tehát maga az élet illúziója. Hiszen minden játék szimbólumrendszerében megjelenik maga az élet: a szerelem, a város, az élet és a halál stb., s a cél mindig a halál legyőzése, a halál figurájának birtoklásával, megszerzésével, mert mindig ez éri a legtöbbet, s így az összes többi figurát üti. Ezek a figurák még a középkor jelképei, a danse macabre (haláltánc) szereplői. [3] A cél az öregedés, a halál legyőzésével az élet illúziójának kergetése, hiszen a végső ütés úgyis a halálé. E feszültség feloldásának a kísérlete a legtöbb játék.
      S mindez hol találhatott volna megfelelőbb színteret magának, ha nem a kávéházban, a Vígság Házában, ahol minden együtt volt ahhoz, hogy jól érezze magát az oda látogató: a szellem, vagyis az irodalom (ennek képviselői, művelői ugyanúgy, mint maga az újság), a politika, a vita, a kávé mint a szellem itala, a hűsítő üdítők, édességek, a dohány mint boldogító szertartás, a pazar környezet, amire mindenki vágyott, de csak keveseké lehetett, s a játék, a lélek feloldója, ellazítója.
      Nem véletlenül lett a kávéház az „öntudatvesztés” színhelye, hiszen amióta az ember rádöbbent mulandóságára, egyfolytában narkózist szed ellene. Molnár Ferenc szerint a kártya például nem nyereséghajhászás, s nem is igazán szórakozás, hanem narkotikum. Az átlagember altatószere, aki szeretne emberi életet élni, de csak a maga kis sivár életét élheti. [4] Ennek az öntudatvesztésnek, illúziókergetésnek adott otthont a kávéház.
      Más szempontból közelíti meg a kérdést Szabó Ervin, aki szerint a kávéház az egyetlen nagyszabású kultúrintézmény Budapesten. Demokratikus, mert olcsó és jó, s bárki számára hozzáférhető. Más a funkciója nálunk, mint külföldön. Pesten, mivel a könyvtári rendszer kiépítetlen, aki olvasni szeretne, az csak kávéházba tud menni, könyvtárba sajnos nem. [5]
      A kávéház sokszor nem örvendett túlzottan jó hírnévnek, hiszen ott a kávéház ördöge, El Ashmodaj lakik.
      Igen sokféle játék volt otthonos a kávéházban. Elsősorban a biliárd és a kártya, amely szinte mindenhol megtalálható, ha nem is egészen legálisan. De nem elhanyagolható a szerencsefazék (olla fortunae), a szerencsekerék (rota fortunae) - ez azonban más volt, mint manapság -, a biribiri (a kártya és a pörgettyű keveréke), a sakk, a lottéria, a tombola, a kocka, a malom, az ostábla és a lutri, illetve ezek módosult változatai, melyek nagy részét Mária Terézia ideje óta játszották.
      Az egyik legnépszerűbb játék, mely napjainkban szerencsére ismét reneszánszát éli, a biliárd volt. E játék eredete, mint a játékoké általában, homályba vész, de többféle legenda is él vele kapcsolatban. Az angol eredetmonda William Kew zálogháztulajdonos nevéből származtatja, de ez nem több, mint utólagosan kitalált szómagyarázat. [6] Más elképzelések szerint a nemesség számára épített teke lehet, [7] vagy egyik ősének tekinthető az a játék, amit a harmincéves háború idején játszottak, amikor egy ágyúgolyóval nyakukig földbe ásott foglyok fejét kellett eltalálni. [8] Annyi lehet ebből igaz, hogy valamely földön játszott teke volt a biliárd őse, mely eredetét tekintve valószínűleg déli, olasz, illetve francia. [9]
      Az azonban biztos, hogy XIV. Lajos idejében már játszottak biliárdot, [10] de ez még sokban különbözött a jelenlegitől. Például az eszközöket tekintve. A dákó alakja akkor még leginkább egy mai golfütőéhez hasonlított, vagyis az egyik vége kiszélesedett és visszahajlott. Ezzel a végével terelgették az asztalon a labdákat. [11] A mai egyenes dákó 1885-től váltotta fel végleg elődeit. Végére 1827 óta kerül bőrdarabka. Ezt a játékot finomító megoldást egy francia katonatiszt fejlesztette ki börtönévei alatt. [12]
      Az első biliárdasztalt gyártó vállalatot John Thursten alapította, még 1799-ben. A golyók is nagy utat tettek meg a kezdeti fa, illetve fém változattól a mai crystalate anyagig. [13] Az első nemzetközi biliárdszövetség az első világháború előtt alakult meg. [14]
      Az asztalon kezdetben kapuk voltak, s ezekbe kellett két golyót beleterelgetni. [15] Lassan azonban ez is megváltozott, s két játéktípus alakult ki. A kontinentális biliárd, vagyis a karambol, amit három golyóval játszanak, s az a játék, ahol lyukakba kell terelni a golyókat, más néven a német biliárd. [16]
      Sűrűn használtak olyan asztalt is, ahol a lyukakat be lehetett takarni, s amely így mindkét játékot lehetővé tette. [17]
      Igen sok fajta játék volt szokásban, pl: harcróta (ŕ la guerre, magyar neve alagér), gulyaróta (más néven pyramide), vonalróta, nagy- vagy spanyolróta, olaszróta, tekeróta, német ütközésróta, francia ütközésróta. [18]
      Magyarországon az egyik első biliárddal kapcsolatos rendelet 1788-ból való, amikor is vecsernye idejére megtiltották a „csattogó” biliárdjátékot. Az egyik ennél korábbi, 1772-ből származó rendelet szerint a Helytartótanács munkaszüneti napokon délután négy óráig megtiltott mindennemű játékot. [19] Itt még nem említik külön a biliárdot, de mivel az 1770-es évek közepétől folyamatosan találkozhatunk vele, valószínűleg ezt is beleértették. Ekkorra tehát Magyarországon is elterjedt, sőt valószínűleg korábban is, hiszen a szabályozás mindig már kialakult formákra irányul.
      Ezekre az évekre tehető az első biliárdháború is. [20] A pesti kávésok egymás után állították fel biliárdasztalaikat, s mivel elég sokba kerültek, szerették volna, ha ez kizárólag az ő privilégiumukká válik. Hausier Sebestyén, a Hét Választófejedelemhez címzett fogadó tulajdonosa azonban emeleti tánctermeiben biliárdasztalokat állított fel. Ez ellen tiltakoztak a Helytartótanácsnál a pesti kávésok, s az ügy a köztudatba az erősen zsurnaliszta „biliárdháború” megnevezéssel került be. (Ez volt egyben a kávésok első guilde-szerű fellépése is). Az említett fogadó tulajdonosa azzal védekezett, hogy több más vendéglő tánctermében is van biliárd, mint pl. a Két Nyúlban illetve a Két Csukában. Végül még Albert herceg királyi helytartóhoz is folyamodott, de mindez nem változtatott a határozaton, a fogadósnak le kellett szerelnie asztalait. A háborúskodásnak persze volt még folytatása, hosszú időn át húzódott a harc, egészen a 19. sz. második feléig. A kávésok a biliárdot saját privilégiumukká akarták tenni, s ennek értelmében léptek fel. Végül el is érték céljukat, a biliárdtartás kizárólagos kávésjoggá vált. Mindez megmutatkozott a cégéren és a megnevezésen is. Azon helyek, ahol nem volt biliárd, s csak kávét, italokat és süteményeket árusítottak, kávémérés néven működtek, s cégérük is ennek megfelelő volt: borostyán, illetve babérágba foglalt kávéspohár vagy kávéfőző kanna.
      A kávéház megnevezést csak a biliárdasztallal, s így játékjoggal rendelkező helyek „érdemelték ki”, ezek cégére is más lett: kezdetben háromszögbe helyezett három labda, (egy piros, két fehér) s felette keresztbe tett két görbe végű dákó. A 19. században elterjedt cégéren két egymást keresztező dákó látható, a három labdával és a pörgettyűvel. Óbuda egészen 1873-ig, a Pesttel és Budával való egyesítéséig megőrizte a játékjogot kifejező cégérét, ekkor léptek be ugyanis az új Budapesti Kávéstársulatba. [21]
      A játék maga azonban korántsem volt ártalmatlan szórakozás. A legtöbb helyen fogadni lehetett, s ilyenkor profi biliárdjátékosok mérték össze tudásukat. A fogadók, illetve a közönség pedig általában több sorban vették körül az asztalokat. Volt, amikor emelkedő széksorokon foglaltak helyet, így jobban láthatóvá és követhetővé vált a játék. A kávéházak körülbelül három órakor teltek meg, és éjfélig tömve is maradtak, de az igazi játék csak az esti órákban kezdődött. Ezután szinte zárásig zajlott a fogadás és a mérkőzés. Ez alól egyedül a vasárnap volt kivétel, amikor csak öt órától kezdhették a játékot. Addig - régebbi szokás szerint - az asztal bőrabrosszal volt letakarva, ez jelezte a játék tilalmát. Sok helyen még a múlt század végén is letakarták az asztalt nagymise idejére. [22]
      A játék felügyelője, a pontok, fogadások jegyzője a marquer volt. Számukra már 1796-tól egy 24 pontból álló Ártikulus (Rendszabás) írta elő a feladatokat. Nekik kellett az asztalokat tisztán tartani, a posztót kefélni, a keretet fényesíteni, valamint a botokat rendben tartani, ha nem volt erre külön felvett alkalmazott, ún. vendégszolga. Sokszor a többi játékra is ők felügyeltek. Általában déli, olasz vagy francia származásúak voltak, de akadt köztük német is. Őket tekinthetjük a kávéház második embereinek.
      Mivel a játékot sokszor igen nagy tétekkel, nagy pénzben játszották, hamar megjelentek hivatásszerű bajnokai is. Egy részük igyekezett tapasztalatlan újoncokat megnyerni partnerül, akiket aztán alaposan megkopasztott. Ezen szélhámosok közkeletű neve a „Kozák” lett, valószínűleg eredeti nemzeti hovatartozásukra utalva, később azonban ezt a mellékjelentését elvesztette, s csupán a csalók megnevezésére szolgált. Általában jobb volt nem kikezdeni velük, mert nagyon értették a dolgukat.
      De nem mindegyik profi élt gyanútlan emberek behálózásából: sokan külföldön csináltak karriert. A magyar ifjak híresek voltak remek játékukról, Bécsben például többen ebből éltek meg az ott tanuló diákok közül. Ilyen volt Nemes Ábi is, aki Bécs egyik leghíresebb játékosa lett, s fogadásokat kötöttek rá. Párizsban a magyar kávéházban gyűltek össze hazánk ott élő fiai. Innen, a Grand Café pincéjéből indult és futott be nagy karriert Adorján Gyula. A terem közepén hatalmas biliárd állt, körülötte ültek a fogadók. Híres versenyei és nagy tudású játékosai miatt nevezték ezt a helyet az Académie de Billard-nak.
      Budapesten a 19. század elején a Korona kávéház lett a biliárdozók egyik törzshelye, a század végén pedig a Sztanoj vált híres biliárdos hellyé, itt Kabos Bertalan volt a fő virtuóz. [23]
      Nélkülözhetetlen lett a biliárd. Az egyik leghíresebb kávéház, ahol nemcsak biliárdoztak, de kártyáztak is, a Filinger volt. Itt gyűltek össze a tekeasztal mesterei, többnyire fiatalok, jogászhallgatók. [24] Valószínűleg ezért került 1848-49 után rendőri felügyelet alá.
      Október volt a csúcsidő, hiszen ekkor még tele volt a diákok pénztárcája. Ez időben valamennyi asztalon reggeltől estig játszottak, s ennek eredményeként jobban állt a fiatalság e játék gyakorlásának művészetében, mint a paragrafusok közti eligazodásban. Persze tétekben játszottak, néha 10-15 forint is állt egy-egy lökésen! Az elsőéves kezdő diákok szerényen, visszahúzódva csak nézték az asztalt, s a felsőbbéves, magabiztos hallgatókat, akik „kozákok” módjára lazán, feltűnően viselkedtek, s igen értették a játékot. A szemeszter végére azonban elfogyott a diákság pénze, s ilyenkor lényegesen üresebb lett a kávéház. Az új félév elején kezdődött minden előlről, s az elsőéves szelíd balekokból lassan dörzsölt kozákok lettek.
      A játék szeretete nem korlátozódott csak a kalandvágyó ifjakra, hiszen pl. Kazinczy is szívesen játszott, ha tehette, s egyszer egy útitársával tizenkét órán át múlatták ezzel az időt. Petőfi állítólag szerette a játékot, csak nemigen tudott biliárdozni. Egy alkalommal veszekedtek is vele, mert egy másik vendég poharába röpítette a golyót. (Ha ezt nem véletlenül, hanem szándékosan tette, akkor viszont nagyon tudhatott biliárdozni.) [25] Széchenyi nagycenki színházát alakíttatta át biliárdszobává, ahol feleségével játszott rendszeresen. [26] De a polgárok többségének mégis kávéházba kellett mennie, ha játszani akart, ahol többnyire egy asztalt helyeztek el, a földszint hátsó részében. Különlegesnek számított a Kemitzer kávéház, ahol két biliárdszoba is a vendégek rendelkezésére állt, az egyik a dohányzók, a másik a nem dohányzók részére. 1852-től minden helyen kinn függött a falon a szabályzat, Legújabb labdány szabályok címmel, mely német eredeti alapján készült. [27]
      Mivel szinte minden kávéházban általános lett ez a játék, hamar ipar épült mögé itthon is. Elsőként Verniczky asztalos készített biliárdasztalokat, s a Reneszánsz kávéház (a későbbi Pilvax) tulajdonosa is tőle rendelte asztalait, hogy vendégei magyar asztalokon játszhassanak. Az asztalokhoz való posztót Offenheimer Sándor posztókereskedő szállította már 1833-tól. S hogy mennyire elterjedt volt a játék vidéken is, mutatja, hogy a posztó Offenheimer fő cikkévé vált, vagyis fő megélhetési forrását ez jelentette. (Csak néhány pesti kávéháznak szállítva ez nem történhetett volna meg.)
      Megkezdődött a játék szakkifejezéseinek magyarosítása is, mégpedig Tulipán József jóvoltából. Pl.: biliárdasztal - tekepad; dákó - tekebot; valamint lökevény, vágány, metszvény, stb. Ezek egy részéről ma már nehezen deríthető ki, mit is jelenthetett, más részük pedig nem került át a használatba. De a fordítás iránti igény önmagában is jelzi elterjedtségének mértékét. [28]
      1910-ben alakult meg hazánkban a Magyar Karambol Kör, Mezey Árpád elnökletével. Célja a karambol sportnak társas összejövetelek és versenyek rendezése útján való tökéletesítése, a társas életnek a politika kizárásával való fejlesztése, valamint kulturális célok előmozdítása. Jelvénye két fehér és egy piros golyó volt, M. K. K. betűkkel összekötve. [29]
      Az Országos Kaszinóban szintén rendeztek biliárdversenyeket. Szezononként két-három nagy versenyt is tartottak, melyeknek Gassy Ferenc volt a versenybírája, fő virtuózai pedig Pscherer Miklós, Cséry Lajos és Horváth László lettek. A versenyeken főleg karambolt játszottak, de kedveltek voltak még a wurst és a pacika nevű játékok is, ahol különféle babák voltak az asztalon, amiket nem lehetett eltalálni. [30]
      A játéknak, illetve jelképeinek a közvetlen jelentésen kívül szimbolikus tartalmuk is volt. Maga a játék, amelyben - akkori szokás szerint - tizenöt, gúlába rakott golyóba belelő egy vörös, a szabadságharcot, a forradalmat szimbolizálta. A háromszög, amelybe a golyókat illesztik, régi szabadkőműves jelvény. A két keresztbe tett dákó két kard jele is lehet, a háromszög alakban elhelyezett három labda pedig régebben a testvériség jele volt. [31]
      Szimbolikáját tekintve a biliárdnál már csak a kártya érdekesebb. E játék minden valószínűség szerint Ázsiából származik, annak is a déli, illetve középső részéből, s arab közvetítéssel, a Közel-Keletről került át Európába. Mindez körülbelül a keresztesháborúk idejére tehető, amikor több más újdonsággal egyetemben ezt is haza hozták Európába a vitézek. [32] Már a 13. században egészen biztosan elterjedt, legegyszerűbb változatát 1393 körül említik Itáliában, gyermekeknek ajánlott szórakozásként. [33] De korántsem maradt ártatlan gyerekjáték. Előzményének tekinthető a kocka, a sakk és a mah-jong, [34] ezek figurái megjelennek a kártyán is, melynek jelképrendszere a sakkéhoz hasonlóan a harcot tükrözi, ábrázolja.
      Az egyik legkorábbi rendelkezés vele kapcsolatban a 15. századból való, amikor is Albert császár megtiltotta, hogy bárki eljátssza feleségét, gyermekeit vagy saját testének egyes részeit. [35] Lőcse városa pedig elrendelte, hogy mindenki csak annyi pénzt kártyázhat el, amennyi készpénzként nála van, valamint a rajta lévő ruhát. [36] Ez is mutatja, hogy a kártyát már a legkorábbi időktől kezdve hazárd módon is játszották. Már ezelőtt is, de ez idő után állandóan újabb és újabb tiltó rendeletek jelentek meg vele kapcsolatban, melyekben kezdetben papok számára tiltották (tehát még ők is játszották!), majd mindenki számára, de csak a pénzben játszott változatát. Mindez nem vethetett gátat elterjedésének és igen gyors népszerűsödésének. Ennek megfelelően az ördög bibliájának nevezték el.
      Magyarországon az első említése 1279-ből való, ekkor a Budai zsinat egyházi emberek számára tiltotta a játékot. IV. László szintén ez ellen hozott rendelkezést, míg II. Ulászló a hivatalnokait próbálta megfékezni. [37] 1711-ben Pest plébánosa arról panaszkodott a Tekintetes Tanácsnál, hogy a vendéglőkben s a lajtosházakban folyik a játék és a kurjongatás, s a tekejáték robajlásától alig lehet aludni. [38] A kártya a társadalom minden rétegében elterjedt, s később bevonult a kávéházba, a kaszinóba is. Szinte ez az egyetlen játék, melynek népszerűsége a mai napig töretlen.
      Ennek köszönhető, hogy Mária Terézia is kénytelen volt rendeletet hozni ellene 1770-ben, mivel az ülések alatt a hatósági személyek kártyázással űzték el unalmukat. A rendelet értelmében 300 arany bírsággal volt sújtható, akire mindez rábizonyult. (S a feladónak 100 arany ütötte a markát!) 1790-91-ben pedig meghatározták a szerencsejáték fogalmát is: eszerint az a játék nevezhető hazárdnak, ahol minden a véletlenen múlik, s alig valami a képességeken. Azon játékokat pedig, melyekre ráillett a meghatározás, betiltották. [39] Ez sem törte azonban derékba a kártya karrierjét. Annak ellenére, hogy azt is büntették, akinél játszottak, mégpedig elég súlyosan, 100 aranyra. E sorozatos tiltó rendelkezéseknek, ha a kártyázás szempontjából nem is vezettek sok eredményre, annyi hasznuk mégis volt, hogy felsorolták szinte az összes létező kártyajátékot, sőt, egyéb játékokat is, melyek közül sokat már csak innen ismerünk. Például 1798-ból: fárao (sok helyütt pharao); basset; basta dieci; quindeci; trenta (Trenta uno - 31); quaranta; ruschen; forbeln; treschako; sincera; breubtum; landsknecht; koczka stb. [40] Ezen rendelkezéseket odáig szigorították, hogy bezárással fenyegették meg azon helyeket, ahol ilyen játékokat találnak. De csak azt sikerült elérni, hogy a kártya, kocka s a hasonló játékok hátsó különtermekbe, rejtekhelyekre, esetleg magánházakba kerültek. Senki sem adta fel kártyaasztalait, hiszen jól jövedelmeztek. Sok vendéget vonzottak, akik a játék mellett - az egész napos ottlét alatt - derekasan ettek-ittak is.
      Jelképrendszerét, színeit tekintve több fajta kártya alakult ki, melyek többsége máig használatos. A színek jelképezhetnek társadalmi tagozódást, (pl. a német vagy az olasz-spanyol kártya) [41], hadviselést, (francia kártya) [42] vagy nemzeteket (tarokk). [43] Érdekes, hogy kezdetben a lapokra valós személyek képeit festették, pl. Nagy Sándor, Julius Caesar, Nagy Károly. [44] Tősgyökeres magyar játék volt az alsós, mely a múlt század végén alakult ki Bihar megyében. E játék előnye, hogy jó kombinációs készséget és előre gondolkodást igényel. [45]
      Az igazán sajátunknak érzett magyar kártya azonban nem teljesen magyar. Egy Schneider nevű kártyás találta ki és készítette el első pédányát. 1848 előtt jelent meg, s csak úgy remélhették engedélyeztetését, ha csupán közvetve utalnak a szabadságeszményekre, így színei a német kártya színeivel megegyezőek lettek, míg figuráivá Schiller Tell Vilmosának szereplői váltak. A kártyán lévő jelenetek közül hat Tellt ábrázolja a barátaival, kettő pedig a helytartót és csatlósait. A király és az ász nem eredeti elgondolás. Az első kártyák a következő jelzettel jelentek meg: Zu finden bei Joseph Schneider in Pest. [46]
      Léteztek egyfejű és kétfejű kártyák. Az egyfejű egy személyt ábrázolt, néha teljes alakjában, míg a kétfejű középen el volt felezve, s mindkét részében ugyanaz a kép volt látható. (Ma inkább ilyen kártyák vannak forgalomban.) A képeket általában kézzel festették, aprólékos munkával, ami igen értékessé tette őket. Az első adat a budai kártyafestők működéséről 1736-ból való, Cappellner Ferenc szerepel ekként a polgárok sorában. Lassan Pesten is kialakultak a nagyobb kártyafestő műhelyek, pl. Tusch József, Zanbó József és Schneider József műhelyei. Ekkor, a 19. század közepén terjedt el az acélmetszés, és ezzel a kártya elnyerte mai alakját. [47] Az egyik leghíresebb kártyagyárat Piatnik Nándor alapította 1839-ben, amikor Budáról Bécsbe költözött, és megvette Moser kártyafestő vállalatát. 1896-ban pedig ez a cég vette meg a Magyar Játékkártyagyár Rt.-t, mely fizetésképtelenné vált. A század elején már 250 féle kártyát gyártottak. [48] A világháború alatt jelentősen megnövekedett a kártyafogyasztás, de sajnos csak 6000 csomag kártyát tudtak előállítani naponta, és ez közel sem elégítette ki az igényeket. [49]
      Az egyik legnépszerűbb játék a francia eredetű fáraó volt. [50] (Ezt, illetve ennek hazárd változatát rendszeresen tiltották.) A jobb és bal oldalra egy-egy kártyalapot tettek, rá pedig pénzdarabot. A bank is elhelyezte tétjeit a jobb, illetve a bal oldali lapon. Az nyert, ahová a magasabb lap került. A vesztes oldal tétje a banké lett, míg a nyertesé megduplázódott. De ezen kívül igen népszerű volt a nasi-vasi, s a quindeci, mely a huszonegyhez hasonló játék volt, csak itt - amint az a játék nevéből is kitűnik - tizenötöt kellett elérni. [51]
      A játékszenvedélyt időről időre rendőrségi akciókkal, razziákkal igyekeztek visszaszorítani. Példa erre az 1772-es év, amikor nagy leleplezésre került sor a Bossel kávéházban, de nem tudtak kellő bizonyítékokat felvonultatni, s így az ügy következmények nélkül maradt. Ez időben a fáraó-csaták fő színtere a Hét Választófejedelem fogadó és Prónay Ferenc lakása volt, valamint az 1787-ben alapított Korona kávéház, mely pharao bankjáról, ütős biliárdjáról, és berbécses bankjáról volt híres. A 19. század elejétől sűrűsödtek a rendőrségi jelentések, a fokozott felügyelet miatt kerültek a játékok a magánházakba, ahol nem lehetett sem tiltani, sem ellenőrizni őket. 1816-ban két fő játékbarlang működött, egy a Tigris u. 5.-ben, a másik a Kemitzer kávéházban, ahol a tulajdonos veje vezette a játékot. [52] Később váltak híres játékos helyekké a Filinger, a Zrínyi, (a hírhedt nasi-vasi miatt), a Privorszky és a Két Pisztoly kávéházak. [53]
      Híres kártyás társaságok működtek Pesten a Vadászkürt fogadóban és az Angol királynő szállóban, ahol Ibrányi Feri volt az egyik sztár. [54] A Szabadelvű Párt klubjában, a Lloyd-klubban pedig Tisza Kálmán tarokkozott rendszeresen. [55]
      A múlt század végén, 1878-ban három fő klubot említenek. A Biringer kávéházat az Országút és a Czukor utca sarkán, a volt Haslinger kávéházat az Üllői út sarkán és a Hét Választóban működő bankot. Legjobban a Biringer kávéháznak ment, napi forgalma elérte az 5-600 Ft-ot. Ekkoriban még főleg nasi-vasit játszottak. [56] 1898-ban több kártyás társaság letartóztatására is sor került. [57] A nagyobb kávéházakban az emeleten külön szoba állt a játékosok rendelkezésére, s a különböző zugkávéházakban hamiskártyások - kozákok - várták arra tévedő gyanútlan partnereiket, akiket kifoszthattak. A Korona kávéház, mely régóta híres kártyás hely volt, még a századforduló után is tartotta magát, s tulajdonosa, Harkai Mór a kávésok ipartestületének alelnöke lehetett. [58] 1910-ben a rendőrség az Aggteleki utca 2. szám alatt leplezett le kártyabarlangot, melyet Weis Samu magánzó és Máthé Dezső mérnök vezetett. [59] Ezt követte 1919-ben az Unio kávéházban megtartott razzia, ahol kb. 14-15 millió koronányi értéket foglaltak le, s végül még lövöldözésre is sor került. (Az egyik detektívnek sikerült saját társát is megsebesítenie.) [60] 1927 körül még mindig 30-35 kártyabarlang működött, [61] bár számuk elérhette a 46-ot is. [62] Mindezek évi összforgalma kb. 41,5 millió pengő lehetett, s ez a rengeteg pénz csupán két játékból, a bakkaratból és a chemin de ferből folyt be, melyek népszerűsége töretlen maradt egy negyedszázadon át.
      A kártyabarlangok másik csoportja különböző kaszinókban, klubokban, társaskörökben, illetve ezek fedőneve alatt működött. Ezek mindegyikében volt biliárdszoba, több kártyaszoba, valamint sakkszoba. [63] A legtöbbet emlegetett hírhedt helyek az Országos Kaszinó, az Erzsébetvárosi Kaszinó, a Lipótvárosi Kaszinó, a Lipótvárosi Társaskör, a Magyar Karambol Kör és a Sakk Kör voltak. [64] Sokat vádolták a Nemzeti Kaszinót is, [65] hogy tiltott hazárdjátékot űznek falai közt, de hát ezt csak igen vagyonos emberek látogatták, akik nehezen tudtak pénzük végére járni. Hasonló volt a helyzet az Országos Kaszinóval is, a lipótvárosinak pedig különösen azután lett rossz híre, hogy vezetője, Spitz Ede 150.000 koronát sikkasztott a bevételből, s e miatt el is hagyta az országot. [66] A többi klub főleg a kisegzisztenciákra épített. E rétegeknek hamarabb elfogyott a pénze, sikkasztásba keveredtek, s ha ez kiderült, könnyen öngyilkossághoz vezethetett a dolog. [67] Általában mindegyik játékbarlang felhajtókat (ún. slepperek) tartott, akik a kifosztandó játékosokat odacsábították. Persze a játékosok nagy részét nem kellett csábítani, mentek maguktól is. Voltak, akik hivatásos játékosokra, ún. lovasokra bízták a pénzüket, akik több-kevesebb sikerrel forgatták. [68]
      Sok profi kártyás, a biliárdjátékosokhoz hasonlóan, szép karriert futott be. [69] Ezt nem csupán szerencséjüknek, illetve csalási tudományuknak köszönhették, bár kétségkívül szerencse nélkül senki sem boldogulhat. Az igazi profinak mindenekelőtt rendkívül jó idegekkel kellett rendelkeznie. Minden helyzetben nyugodtnak és fegyelmezettnek kellett maradnia, és kiismerhetetlennek mutatkoznia. A lélektani győzelem volt a legfőbb, az ellenfél elbizonytalanítása, idegesítése. E célból a profi mindig jóval később érkezett, mint a többiek, így mikor azok már elfáradtak, ő még friss volt, s könnyebb lett a dolga. Igyekeznie kellett magát kipihenni, testét gyakorolni, hogy a figyelmét ne vonja el semmi más, teljes lényével a játékra tudjon összpontosítani. Mindehhez igen jó memóriának és megfigyelőképességnek kellett társulnia, valamint a partner ismeretének, hogy rezzenéseiből is olvasni tudjon. Erre persze nem sokan voltak képesek, ezért nem volt túl gyakori a vagyonát ez úton szerző ember. Bár akadt ilyen is. Az egyik leghíresebb magyar játékos, aki ezen hidegvérű profikhoz tartozott, és mindig időben fel tudott állni az asztaltól, Szemere Miklós volt. [70] De többségüknek vigyázni kellett, nehogy a könnyen szerzett pénz könnyen is menjen el. Ennek tudtak talán a legkevesebben ellenállni, hogy ne szédítse meg őket a gyors, könnyű pénzszerzés lehetősége. Sajnálatos mód igen sok nagy kártyás elszegényedve, nyomorban végezte.
      1907-ben arról jelent meg újságcikk, hogy Magyarországon kenyér sem fogy annyi, mint kártya, sőt, a hivatalokba sem járnak az emberek, de kávéházba igen, s Budapest nemcsak a kávéházak, de a kártyások városa is. Hiszen a magyar ember legelső gondolata a kártya, már utazásaira is ez az első, amit magával visz, mert szőrnyű mód mindenki mindenhol kártyázik. Megoldásként azt javasolta a cikkíró, hogy a kártyaszobák fölé a „Hivatal” felirat függesztessék ki, így jóval kevesebb ember tenné be oda a lábát. [71]
      Íme egy idézet a Délibábok hőséből:

      Értette a kártyát és a biliárdot,
      Velük virrasztott olykor hajnalig,
      Biztosra vett ő duplát, triplát, quartot,
      Süldő jogász korában sem balik. [72]

      A nők körében is elterjedt a kártyázás. Igyekeztek ezt titokban tartani, így sokszor a kosztpénz látta kárát. [73] 1909-ben pedig arról kapunk hírt, hogy a Fészek Klubban női bakkarat működik. Az író szerint ez teljesen ártalmatlan, csupán kis tétekben játszanak, míg férjükre várnak, aki viszont komoly tétekban játssza ugyanezt a különszobában. [74] Az 1930-as évektől pedig a bridzs lett a hölgyek kedvelt játéka. [75]
      A helyzet tehát egy évezred alatt mit sem változott, talán csak annyit, hogy a nagyvárosok kialakulása még kedvezőbb talajt jelentett ezen játékok társadalmivá válásához, különösen a hazárdjáték terjedéséhez. Az egyik ok az ekkortól szinte állandósuló gazdasági problémákban állt. [76] A keresetből egyre kevésbé lehetett megélni, s szinte ez az egy esély maradt arra, hogy pénzhez jussanak. Annyi pénzhez, amennyit a munkájukkal sohasem tudtak volna megkeresni. Nem véletlen, hogy ekkortól vált szinte tömegjátékká a bakkarat: a körülmények igen kedvezőek voltak hozzá. A játék egyszerű, könnyen megtanulható, nem kell gondolkozni, kombinálni, csupán a vakszerencsén múlik minden. Lassan minden kávéházban, kaszinóban megjelent a nagy, zöld, ovális bakkasztal, amely szinte mágnesként vonzotta az embereket, s hallatlan bevételhez juttatta tulajdonosait. [77]
      A helyzet csak tovább romlott az első világháború alatt, amikor az általános létbizonytalansággal együtt az emberek többsége megszokta a kockázatot is, állandó életkörülményévé vált. [78]
      S hogy milyen játékokat játszottak még? Közülük talán a mariandli és a biribiri a legérdekesebb. A biribiri a kártya és a pörgettyű keverékéből kialakult játék. [79] Mindössze egy színes képekkel ellátott abroszra, és egy pörgettyűre volt szükség hozzá. Az abroszon általában hat számozott kép volt, úgymint szarvas, kocsma (vagy vendéglő), vadász, leány, mariand'l rózsa, kaszáslegény. Ezek mindegyikére téteket lehetett tenni, majd a bankos megpörgette a pörgettyűt, s amelyik képen eldőlt, az nyert. [80] A legkevesebbet a szarvas érte, ez volt a „bak”, s innen ered a „bakot lő” kifejezés is. A legnagyobb értéke a kaszáslegénynek volt, de az ábra lehetett öregasszony is. Ez a figura a halált testesítette meg. A cél a halál tétjének megütésével a játék megnyerése volt. Sokszor ezeket a figurákat a pörgettyű oldalaira festették, s amelyik oldal pörgetés után felül maradt, az lett a nyerő. [81]
      E játék népies változata volt a Mariand'l (vagy mariandli), mely alig különbözött az előzőtől, talán csak a játék különböző színeiről lehet szó. Itt is hat figura volt, s pörgettyű döntötte el, kinek lesz szerencséje. [82] (Sokan úgy érezhették, az élet irányításába ugyanúgy nincs beleszólásuk, mint a pörgettyű „döntésébe”, így az a sorsot, az életet szimbolizálta.) Más változata szerint hengerben pörgette a bankár a golyókat, s a különböző figurák a golyókra voltak festve. Itt a golyókra lehetett fogadni. [83] Hasonlóan játszották ezt a század elején a Városligetben is. Ott két nagy asztal állt, rajta hat figurával. Aki eltalálta, melyiken fog megállni a golyó, hatszoros pénzt nyert. A játékot két hölgy vezette, s főleg nők játszották. [84] (E változatok lényegileg hasonlóak a kockajátékokhoz, ahol pohárból gurítják ki a kockákat.)
      A mariandlival rokon a Hansel Spiel, vagyis Jancsi játék. Hat bábu kellett hozzá, melyek hatszögletű hasábok voltak, a tetejükön fejjel. Oldalukra számokat festettek, egytől hatig, s pálcával kellett őket eltalálni. A találat annyit ért, mint az eldöntött bábura írt szám. Ez is roppant népszerű lett, s már 1841 körül gondot okozott a hatóságoknak, pedig ekkor még csak négy kávésnál játszották. Később egyre több embert vonzott, s mivel kimerítette a szerencsejáték fogalmát, végül betiltották. [85] De nemigen hihetjük, hogy ezzel eltűnt volna a kávéházakból és a mulatókból.
      A lottó szintén igen kedvelt volt, s a mai napig az is maradt. 1770-ben Budán már volt lottéria, melynek cégére egy kétfejű sast ábrázolt, s karmai közt a szerencsefazékból kihúzott számokat tartotta. Majd 1821-től kezdve Császári Lottériaként működött. [86] Ezt a szerencsejátékot tehát sikerült legalizálni, törvényes keretek közé szorítani. Valószínűleg úgy, hogy az állam jelentős bevételekhez jutott belőle. (Csak azt érte meg legalizálni, ami az állam érdekeit is szolgálta.)
      Középkori eredetű a szerencsekerék, a rota fortunae. Vízszintes tengelyen pörgettek egy korongot, melyen ugyancsak a danse macabre alakjait ábrázolták. Legnagyobb értéke itt is a halál figurájának volt. A többi alak is hasonlít az előbbi játékokéhoz: fiú, lány, katona, vadász, kocsma, város - vagyis az öröm helye - rózsa, macska, stb. (A jóskártyák alakjai is igen hasonlók.) [87]
      Botrányos játékká vált a vigano, melyet egy táncosnő talált ki, s Röckel János budai kávéházában játszották. Harminc táncosnőre számokat tettek, s egy bekötött szemű úrnak el kellett kapnia egyet közülük. Előtte tippelni lehetett, kit, melyik számot kapja majd el. Aki eltalálta, annak 11-szeres pénzt fizetett a bank. [88]
      A kávéházi játékok sorát egészítette ki, hogy csak a legfontosabbakat említsük, a dominó, az ostábla, a kocka és a sakk, [89] mint a fekete-fehér színeket szerepeltető dualista játék, mely a kávéházakból terjedt el, s még ennek cégérén is látható volt.
      A játékok népszerűsége tehát nem csökkent az emberiség története során, töretlenül őrzi kivívott pozícióit. Elég, ha csak a manapság oly népszerű kvízjátékokra gondolunk, melyek előtt ott ül az ország jelentős része.
      Bár ez már jelez bizonyos változást. A kávéházak fölszámolásra, jó esetben szolíd cukrászdákká, eszpresszókká való alakulása a játékokat is megszüntette e helyeken. Csak néhány eldugott kocsmában maradt meg továbbra is a játék, rex, illetve teke formájában.
      A kártyának mindez nem sokat ártott, mert baráti társaságokban, kiskocsmákban továbbra is játszották. (Persze, nem hazárd változatát.)
      A biliárdot azonban sikerült szinte teljesen elfeledtetni. Újrafelfedezése az 1990-es évektől indult meg, de megváltozott formában, s szinte csak egy játékra korlátozódva. Új játékként a snooker jött divatba, mely a múlt század végén született Indiában (1875), de ennek eddig Magyarországon nem volt hagyománya. Az asztalokat akkortól nagyrészt kocsmákban állítják fel, s az ún. kocsmai biliárdot játsszák, aminek a pool-biliárd az alapja. ( Szerepe lehet ebben az angolszász „pub” jelenség népszerűsödésének is.) A mostani kávéházak nagy részében nem játszanak, csak néhány helyen gyűlnek össze nagy kártyapartikra társaságok, s elvétve találhatunk néhány biliárdasztalt. E játék szerelmesei inkább a nagy biliárdközpontokat látogatják, ahol a 20. századvég pittyogó masinái, a játékautomaták is megtalálhatók. A karambol-biliárd szinte teljesen eltűnt, csak az idősebb generáció tagjai játsszák. Ennek az az oka, hogy nagyobb tudást igényel, mint a pool, s így a kezdők ez utóbbit szívesebben látják, míg a jobb játékosoknak elsősorban a snooker jelent kihívást.
      A homo ludens arca elváltozott, de még fölismerhető.

      1. Ezek kezdetben külön házként léteztek, úgymint édességes bolt (Confisieria), rozsolisos ház (Rossoglieria) és játékosház (Bisccazzieria). Bevilaqua Borsody Béla-Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak. Bp., 1935. 12. p. (A továbbiakban: Bevilaqua...)
      2. Pl. Giovanni Conti olasz kávés. (Bevilaqua... 22-23. p.)
      3. I. m. 362. p.
      4. I. m. 813. p., valamint Tábori Kornél: Baccarat. Bp., 1915. 76-77. p.
      5. Szabó Ervin: Kávéházak és könyvtárak. Világ, 1910. április 12. (In: Szabó Ervin könyvtártudományi cikkei és tanulmányai. Bp., 1959. 99-104. p.)
      6. Eszerint ez az úr zárás után mindig a cégérének is tekinthető három rézgolyóval játszott hátsó udvarán (yard), s barátait is meghívta, akik ilyenkor Bill's yard-ra mentek, vagyis Bill udvarába.(Bill a William becézett alakja.) Alexander Petho: Biliárd és Snooker. Bp., 1992. 15. p. (A továbbiakban: Petho...)
      7. Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. Bp., 1927. I. 307. p.
      8. I. m. 307. p., valamint Zoltán József: A barokk Pest-Buda élete. Bp., 1961. 300. p. (A továbbiakban: Zoltán...)
      9. Bevilaqua... 57-58. p. Petho... 17. p.
      10. Őt meg is örökítették játék közben. Petho... 16. p.
      11. Volt idő, amikor ún. kettős végű dákóval játszottak. Ennek egyik vége visszahajlott, a másik egyenes volt, s ezzel már lökni lehetett a golyót.
      12. A francia katonatisztet Mirgounalnak hívták, s az ő révén vált lehetővé az összes rafinéria, pörgetés, csavarás, ami a játék sava-borsa lett. Petho... 19. p. Adorján Gyula: A biliárdjáték könyve. Bp., 1896. 7. p. (A továbbiakban: Adorján...)
      13. Készültek például elefántcsontból, celluloidból is.
      14. Egységesítette az asztal méreteit, meghatározta a posztó minőségét, s ezzel egységesítette a biliárdot. Petho... 18-19. p.
      15. I. m. 17. p.
      16. Tolnai Új Világlexicona. Bp., 1926. Billiárd címszó.
      17. Thomas Mann: A Buddenbrook ház. Bp., 1991. 37. p.
      18. Siklóssy... II. 613. p.
      19. Bevilaqua... 239. p. Zoltán... 301. p.
      20. Siklóssy László: 150 éves a magyar biliárd. Az Újság, 1926. február 14. 6. p.
      21. Bevilaqua... 199. p. 1237. p.
      22. I. m. 138. p.
      23. I. m. 734.; 738-739.; 1123. p.
      24. Fővárosi Lapok, 1868, 506-507. p.
      25. Adorján... 10. p.
      26. Siklóssy... 611. p.
      27. Siklóssy... 613. p.
      28. Bevilaqua... 658. p.
      29. A Magyar Karambol Kör alapszabályai. Bp., 1910.
      30. Bognár János József: Három évtized egy úri kaszinó életéből. Bp., 1927. 22-23. p.
      31. Bevilaqua... 357. p.
      32. Miklós István: Kártya kézikönyv. Bp., 1957. 8-9. p. (A továbbiakban: Miklós...)
      33. Zolnay Vilmos: A kártya története és a kártyajátékok. Bp., 1928. 60. p. (A továbbiakban: Zolnay...)
      34. Kínai játék.
      35. Miklós... 11-12. p.
      36. Pásztor Mihály: Buda és Pest a török uralom után. Bp., 1935. 323. p.
      37. Miklós... 22-23. p.
      38. Bevilaqua... 9. p.
      39. Zoltán... 305-306. p.
      40. Pásztor Mihály: I. m. 325. p.
      41. A színek a következő társadalmi csoportokat jelképezik. Olasz vagy spanyol kártyánál serleg-papság, kard-nemesség, pénz-kereskedő, bot-jobbágyság. Német kártyánál csengő-nemesség, szív-papság, levél-középosztály, makk-jobbágyság. Zsoldos Benő: A játékkártya és története. Bp., 1980. 31.; 41. p. Miklós... 16. p.
      42. Itt a király vezeti hadseregét, s hadviseléshez a következőkre van szüksége: takarmány, élelem (treeff-lóhere), bátorság (kőr-szív), fegyverek (pikk és káró-nyílhegy, illetve lándzsahegy), és végül pénz, amit az ász jelképez (az as - római pénznem - után). De ez lehet a halál, illetve az ördög jelképe is, aas, mely arabul dögöt, ördögöt jelent. A kártyajátékok többségében megtalálható a halál jele, például Kara Ahmed (Fekete Ahmed), a vele rokon Fekete Péter, a Jolly Jóker, stb. Zolnay... 91. p. Bevilaqua... 371. p.
      43. Úgymint lengyel, francia, török és magyar. A tarokk magyar továbbfejlesztett változatát, az ún. Paskievics-féle tarokkot tartják az egyik legbonyolultabb és legnehezebb játéknak. Zolnay... 91. p., Bevilaqua... 595. p.
      44. Zolnay... 91. p.
      45. Miklós... 57. p.
      46. I. m. 17. p., Bevilaqua... 595. p.
      47. Nagy Lajos: Régi pesti és budai játékkártyák. In: Tanulmányok Budapest múltjából, Bp., 1932. I. 134-138. p.
      48. Nagy Budapest (Szerk. Szilágyi Sándor) Bp., 1927. 302. p.
      49. Szomaházy István: A pesti kártyaházban. Pesti Napló, 1918. április 7. 7-8. p.
      50. Bevilaqua... 574.; 647.; 1133. p. Zoltán... 306. p.
      51. Zoltán... 306-307. p.
      52. Lestyán Sándor: Pest-budai regélő. Bp., 1940. 218-219. p.
      53. Bevilaqua... 1113-1114. p.
      54. id. Ábrányi Kornél: Képek a múlt és jelenből. Bp., 1899. 148-149. p. (Régi kártyahősök és kompániák című fejezet)
      55. Az 50 éves Pesti Hírlap jubileumi albuma. Bp., 1928. 1059. p.
      56. A nasi-vasi bankok. Munkás-Heti Krónika, 1878. március 10. 3. p.
      57. Razzia. Pesti Hírlap, 1898. 171, 6-7. p.
      58. Egy felfedezett kártyabarlang. Népszava, 1903. július 30. 5. p.
      59. Lelepleztek egy kártyabarlangot. Népszava, 1910. február 15. 7. p.
      60. Nagy razzia az Unio kávéházban. Az Újság, 1919. november 4. 5. p.
      61. A bakk és chemin asztalokon... Magyar Hírlap, 1927. október 2. 9. p.
      62. A fővárosban jelenleg 46 kártyabarlang működik. Népszava, 1927. január 1. 7. p.
      63. Ilk Mihály: A Nemzeti Kaszinó. Magyar Salon, 1891/15. 125-137. p. Bognár János József I. m. 53., 46. p.
      64. Vigyázz, tilos a bakkarat. Budai Hírlap, 1907. március 24. 5-6. p. Lelepleztek egy kártyabarlangot. Népszava, 1910. február 15. 7. p. A kártyabarlangok ellen. Népszava, 1913. április 13. 11. p.
      65. Ferbli, ramsli, pocker. Népszava, 1909. március 2. 1-2. p. Lelepleztek egy kártyabarlangot. Népszava, 1910. február 15. 7. p. Vigyázz, tilos a bakkarat. Budai Hírlap, 1907. március 24. 5-6. p.
      66. Eltévedt. Budai Hírlap, 1907. június 16. 3-4. p. Veszedelmes betegség. Budai Hírlap, 1907. július 28. 3-4. p. A kaszinók bűneiről. Népszava, 1907. június 14. 8-9. p.
      67. Éjjel az Erzsébetvárosi Kaszinóban. Pesti Futár, 1909. No. 51. 8-10. p. Az ördög bibliája. Budai Hírlap, 1908. január 19. 4. p. A bakkarat új áldozata. Budai Hírlap,1908. január 12. 2-3. p.
      68. Végelgyengülésben kipusztultak a pesti kártyabarlangok. Világ, 1926. február 21. 6. p.
      69. Miklós... 29-31. p.
      70. Tábori Kornél: I. m. 5-9. p.
      71. Játékszenvedély. Budai Hírlap 1907. március 10. 5-6. p.
      72. Balek-balik (oszmán-török), a hamiskártyások áldozata.
      73. Tábori Kornél: I. m. 45-51. p.
      74. Női bakkarat a Fészekben. Pesti Futár, 1909. No. 38. 10. p.
      75. A játékosok 75 százaléka nő volt. (Bridzs-mánia. A Város, 1933. március 4. 4. p.)
      76. Az ördög bibliája. Budai Hírlap, 1908. január 12. 4. p.
      77. A bakkarat hasonló volt az eddig tárgyalt játékokhoz, itt is lapokra lehetett fogadni.
      78. A kártya. Pesti Napló, 1918. április 7. 1. p.
      79. Általában vándor berbécsjátékosokhoz kapcsolódott, akik sorra járták a városokat, kávéházakat. Bevilaqua... 355. p.
      80. A pörgettyű hat oldala rokon lehet a kocka hat oldalával. Kocka, kostka (szláv), a csont kicsinyítő képzős változata.
      81. Más tájakon más képek kerültek a játékba, pl. kakas, gida, hajadon, város stb. Ezek spanyol eredetű alakok, s a lány, illetve a rózsa egész biztosan az életet, a szerelmet jelképezte. Színük a piros volt, míg az öregasszony, illetve a kaszáslegény színe a fekete.
      82. Bevilaqua... 355.; 361. p.
      83. A régi Pest-Buda. Bp., 1957. 47. p.
      84. Zoltán... 303. p.
      85. I. m. 304-305. p.
      86. Bevilaqua... 1168. p. Lotto (olasz), rész, részesedés, tétel.
      87. I. m. 363. p.
      88. Zoltán... 306. p.
      89. Sakk, sah (perzsa), uralkodó, a király megtámadásakor kellett figyelmeztetésül kimondani.


EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Sármány I. - Juhász Gy.: Berendezés < > Bodor F.: Eszpresszók