EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Nagy B.: Női alkalmazottak < > Schweitzer G.: Az Abbazia

Kávéházak
és kéjnők

__________
FORRAI JUDIT

      Budapest kávéházi fénykora az ország kései - s a második világháborúval félbeszakadt - polgári modernizációjának történetéhez kötődik. A kávéházak már a múlt század elejétől fogva fontos helyei voltak a rohamosan kiépülő Pestnek, hogy a kiegyezést követően mintegy nyolc évtizeden át a főváros jellegadó intézményeivé váljanak. A rájuk irányuló történeti emlékezet is magán viseli elpusztításuk nyomait. A köztudat ma csupán az irodalmi kávéházakról, pontosabban bizonyos kávéházaknak a magyar irodalomban betöltött szerepéről őriz emléktöredékeket, jóllehet számos egyéb funkció kötődött hozzájuk. Közülük is tán a legelfeledettebb az a szerep, melyet a nagyvárosi prostitúció intézményesülésében, utóbb pedig állandósuló szerkezetében játszottak.
      A keleti élvezeti szer fogyasztására épülő kávéház nem csupán a civil, de, kézenfekvő módon, a nemek közötti társasság tere is volt. Míg az ókorban a forrás, a víz, a kút jelentette az ismerkedés, a társalgás, s a hírcsere lehetőségét, addig a 19. században a kávéházak nyújtottak megfelelő helyet a város lakóinak arra, hogy információikat megfelelő körülmények között cserélhessék ki, ahol szabadidejük jó részét töltik. Erre azért is volt nagy szükség, mert a főváros lakóinak számát nagymértékben növelő új letelepülők, rokonságot, barátokat hátrahagyva a régi lakhelyen, új kapcsolatokra vagy akár csupán beszélgetőpartnerre vágyva a kávéházakban könnyen boldogulhattak. A kávéházi élet kohéziós erőt jelentett ismeretlen emberek között, lehetőséget kínált rá, hogy ki-ki igényének megfelelő társaságot találjon. Így alakultak ki a pezsgő szellemi légkört nyújtó irodalmi kávéházak, a művészvilág találkozó helyei is. A kávéház tulajdonképpen a lakás kihelyezett részeként funkcionált, olvasni lehetett napilapokat, vendégfogadásra is alkalmas volt, sokan ott dolgoztak, írtak vagy könyveltek, üzletfeleket fogadtak, de a mindennapi szórakozóhelyek kívánalmainak eleget téve mód nyílt arra is, hogy a két nem találkozása könnyű és a társadalom által elfogadott legyen. A kávéháznak kialakult egy kifejezett „szexuális jellege” is, mint minden vendéglátó-szórakoztatóipari helyiségnek, amely a két nem találkozásával jár együtt. Bizonyos kávéházakban a prostituáltak jelenléte hatóságilag engedélyezett volt. Ám az engedélyezés, a szabályozás hosszú történeti folyamat eredménye.
      1867-ben fektették le először a kéjelgés szabályait Budapesten. A családon kívüli szexualitás intézményesítése jellegzetesen polgári gesztus, a megelőző szabályozások mindig részlegesek, és a spontán kialakult formák keretek közé szorítását célozzák. A jelzett időig a prostituáltak fő működési területei Magyarországon a kocsmák voltak, ahol két főben limitálták (1817) az ott tartható lányok számát [1].
      Az ún. kávémérő helyek több helyiségből álló üzletek voltak, ahol az elsőben nagy lenzsákokban árulták a zöld babkávét, sőt megkóstolni és inni is lehetett az ott elkészített forró törökös kávéból. Valamennyire ezek voltak a későbbi kávéházak ősei. A hátsó vagy felső traktusban a tulajdonos által foglalkoztatott két-három prostituált a vendégek szórakoztatását biztosította, és egyidejűleg a tulajdonos forgalmát növelte.
      A bordélyházak ősei viszont az ún. kéjnőtanyák voltak: 2-4 kéjhölgy együtt bérelt egy lakást, ahol vendégeiket fogadhatták.
      Az 1867-es szabályrendelet [2] egyértelműen körülhatárolja a bejelentett és bordélyházhoz kötött prostitúció működési területét, a szereplők pontos hatáskörét, jogát és árát.
      A város érdeke volt, hogy az addig „vad” prostitúciót visszaszorítsa, egészségügyi intézkedéseket tegyen a városi polgárok érdekének védelmében, rendszeres adót vessen ki, s rendfenntartó feladatát ellássa. Ezért kívánták a kéjelgést a bordély falai közé szorítani.
      A bordélyházi szabályrendeletben rendkívül figyelemreméltó az a pont, hogy a házban hangos zene nem szólhatott, szeszes italt nem lehetett felszolgálni, az utcai ablakot lefüggönyözve kellett tartani (15-17. §). Azaz: a bordélyházat markánsan el akarták választani a szórakoztatóipar és vendéglátóipar egyéb intézményeitől. Ez a szeparációs elképzelés volt hivatott megakadályozni a legális, engedélyhez kötött prostitúció és a félprostitúció, az alkalmi vagy a rejtett kéjelgés (pl. felszolgálónők, pincérek stb.) összemosódását.
      A rohamosan fejlődő világvárosban azonban nemcsak a bejelentett, bárcával rendelkező bordélyházi nők működtek a szex- és a szórakoztatóiparban, de a kávéházak is közkedvelt helyeivé váltak a „húspiaci” üzlet megkötésének. Természetesen szabott ára volt mindennek, nemcsak a nőknek, hanem a rájuk épülő kávéházi engedélyeknek is. A bordélyház működéséhez 1000-3000 forintot, az éjjeli tánclokáléhoz 1000 forintot kellett fizetni, a női személyzetű éjjeli kávéházak engedélyét pedig 500 Ft-ért lehetett hivatalosan megkapni. A vállalkozók fizettek, mert az „üzlet” nyereséges volt. 1884-ben az addigi kéjelgésügy hiányosságait, a felmerülő új problémák megoldását kívánták korrigálni egy újabb rendeletben [3].
      Ez a rendeletmódosítás egy korszakot zárt le, a budapesti prostitúció kezdeti, ún. „céhes” szakaszát. Először rögzítette hivatalosan az ún. vegyes rendszert, vagyis elismerte a magánkéjnőket, akik a bordélyon kívül végzik munkájukat. Az ő működésüket is engedélyezte, illetve szabályozta. A bejegyzést önkéntessé tette, ám a titkos kéjnők üldözésre, büntetésre számíthattak. Szélesedett a kínálat, amelyet nyilván a megfelelő kereslet hozott létre.
      A rendelet annak beismerése volt, hogy a prostitúció bordélyba szorításával a kísérlet kudarcot vallott: a prostitúció integráns része a szórakoztatóipar és a vendéglátóipar egész működésének. A kezdeti kocsmai és kávémérésekben űzött kéjelgést követően a 19. század utolsó negyedében a bordélyon kívül több változata alakult ki a kéjiparnak, amely épp a rejtett prostitúció kedvező lehetőségei okán épült be szervesen a szórakoztatóiparba. A műsoros szórakozóhelyeknek fő célja, hogy segítségükkel a szexuális ösztönt, vágyat gerjesszék. A választék a következő volt.
      Női kiszolgálókkal működő kocsmák, ún. lebujok. Ezeken a helyeken csak főkapitányi engedéllyel dolgozhattak a nők reggel 5-től este 8 óráig - az 1884-es iparengedély 10. paragrafusa szerint - mint kávéházi kiszolgálók. Előírt ruházatuk: egyszerű és sötét színű, uszály nélküli és természetesen zárt nyakú ruha. A pénztárosnők vagy kasszírnők nem mulathattak a vendégekkel. Tisztes viselkedésükért a tulajdonos volt a felelős. Az üzlet szempontja szerint pedig a pincérnők feladata közé tartozott, hogy fokozott alkoholfogyasztásra buzdítsák a férfivendégeket. Jellemző ezekre a lebujokra a lefüggönyözött ablak, valamint a színes, tarka lámpák, melyek kívülről már messziről felismerhetők, belül viszont kicsit misztikus hangulatot árasztanak. A rendelettől függetlenül természetesen a pincérlányok együtt ittak a vendégekkel, zongora vagy citera kíséretével [4].
      Bodegák-luxus üzletek, melyekben étel s ital kapható. Függöny található a helységben, mely elválasztja az élelmiszereket a hátsó traktusban működő szeparéktól. A tulajdonos 2-3 leányt alkalmaz a bodegában, akik az éjszakai kiszolgálást végzik.
      Bálhelyiségek és tánctermek, orfeumok, melyek abban különböznek az előzőektől, hogy valamivel szívonalasabb műsorral kívánják a publikumot szórakoztatni [5]. Női zenekarok is megtalálhatók ezekben az elegáns éjszakai mulatókban. Az orfeumokban eleinte német szövegű műsort adtak [6], csak később, az 1870-80-as években lettek magyar nyelvűvé az előadások [7]. A szeparék a zavartalan együttlétet szolgálták.
      Pansiók, privát hotelek, garni szállók, ahol hónapokra, hetekre, napokra és órákra adnak ki szobát. Tulajdonosaik általában nők. Vagy egész házak, vagy emeletek, vagy csak lakások, amelyek lehetőséget, helyet biztosítottak a különböző fizetési kategóriákban a kéjelgés lebonyolítására.
      A szállodák és a fürdők is kiválóan alkalmasak arra, hogy a „pénzen vett szerelmet”, az üzletet realizálják. A fürdőszállók, mint például a Lukács-fürdő, kiváló helynek bizonyultak. Olyannyira, hogy a leánykereskedés fő helye és központja a Lukács-fürdő kertje volt [8].
      Az 1893-as B.M.-körrendelet szerint a szállodák és vendégfogadók egészségügyi ellenőrzése kötelezővé vált a titkos kéjelgés megakadályozása (pontosabban ellenőrzése) miatt [9]. Minden ott dolgozó nőt kényszervizsgálatnak vetettek alá, úgy kezelték őket, mint a prostituáltakat, akik így ettől is, no meg a lehetőségtől valóban azzá is váltak. „Több ízben tétetett panasz tárgyává, hogy vidéken némely szállodában és vendégfogadóban alkalmazott női személyzet egy része titkos kéjelgést űz, és minthogy orvosi felügyelet alatt nem áll, a bujakór terjedésére ad alkalmat. Oly célból tehát, hogy ezen vészteljes ragály ily módon való terjedésének eleje vétessék, felhívom a törvényhatóságot, hogy a törvényhatóság területén létező szállodákat és vendégfogadókat az említett szempontból legszigorúbban ellenőriztesse, és amennyiben azon gyanú alaposnak bizonyulna, hogy egyikében vagy másikában a női alkalmazottak tényleg kéjelgést űznek, intézkedjék aziránt, hogy az illetők, úgy mint a felügyelet alatt álló kéjnők rendszeres orvosi vizsgálat alá vétessenek. Amennyiben pedig az ott űzött titkos kéjelgés dacára az illető szállodatulajdonosok és vendéglősök abbeli rendelkezésnek, hogy az alkalmazott női cselédek orvosilag vizsgáltassanak, eleget nem tennének, ellenük a legszigorúbban járjon el.”
      Női kávéházak, melyek a nappali prostitúció közvetítő helyei. Italfogyasztással egybekötött váróhely, ahová a férfivendég betérését várják. A szomszédos lakásokban vagy garniszállókon bonyolódik le a kávéházban megkötött „üzlet”.
      Varieték, kabaretek, Tingel-Tangel, chantantok, zengerájok vagy dalcsarnokok és egyéb zsargon szóval megnevezett, alacsony színvonalú énekes, zenés üzlethelyiségek, olykor a pincében lévő füstös mulatóhelyek, ahol a nők a megfelelő „munkaruhában”, azaz eléggé laza öltözetben, nem képzett énekhanggal kuplédalokat énekelnek mint chansonettek [10], és néhány akrobatikus táncot mutatnak be. Bűvész és pantomim mutatványosok, valamint szalonhumoristák, komikusok szórakoztatják a betérő vendégeket. A kuplédalok tartalma sikamlós, olykor pornográf elemeket tartalmaz [11]. A virágoslány, a kenyereslány, a kasszírnő, a ruhatáros mind megtalálhatók e helyeken: [12] esetleg hajlandók a férfiak szexuális igényeinek kielégítésére, de legalábbis a szexuális vágyak felkeltésére.
      A budapesti kávéházak forgalmuk érdekében természetesen zenekarokat is alkalmaztak. Általában azok a kávéházak, amelyek a prostituáltaknak helyet adtak, úgynevezett „macskazenekart”, vagyis női zenészeket alkalmaztak. (Az ókori görög fuvolás lányokhoz voltak hasonlók, akik lakomákon zenéltek, de invitálás esetén nemcsak ezt a szolgáltatást tudták nyújtani).
      Megteremtődik a kávéházak és mulatók sajátos írott sajtója is, mely naprakészen kínálja számtalan műsorát a szórakozni vágyóknak.
      1890-ben indult a Mulatók Lapja Klein Manó kiadásában és szerkesztésében. Mint bevezetőjében írja a szerkesztő, erkölcsrontás nélkül kívánja a nyájas olvasót szórakoztatni. „Kenyeret és cirkuszt (panem et circenses) kívánt hajdan a római nép. Manapság pezsgőt és orpheumot kíván. Hogy jól tölthessük az estét, háromra van szükségünk: pénzre, szép hölgy társaságára és jó mulató helyre”. [13] Hol mulassunk estére című rovatában megemlíti az akkori mulatók helyét és címét: Operaház, Nemzeti Színház, Gyermek Színház, Folies Caprice - I. rendű dalcsarnok, első Fővárosi orpheum, Prugmayer orpheum, Imperial, Kék macska, Harmónia dalcsarnok, Lengyel daltársulat.
      Az Edison kávéház, melynek tulajdonosa ifjabb Weingruber volt, kiváló találkozóhely. A Reuter kávéház kávéfogyasztáson kívül játéktermekkel is rendelkezik. A Beliczay „Metropol” kávéházban dalnokok szórakoztatják az odalátogatókat. A Rujder, Salczer, Ringer, Schőn, Triest, Nizza és Sport kávéházakban női zenekar játszik.
      Az Angol királynő, Hungária, Keller, Gutfreund M., Pannonia és Ipar kávéházakban pedig cigányzenekar működik. A műsorajánlat az évek múlásával egyre bővül.
      A Mulató Budapest [14] a következő szórakozási lehetőségekről ír: a Sport kávéház, (VII. Kerepesi út 82.) Fitzer Kálmán karmester és Grünan M. rendező közös munkája eredményeként magyar daltársulatot tanított be tamburazenekarral. A Király kávéházban pedig (VII. Erzsébet u. 53., Fürdőpalota) délután katonazenekar, este Rácz Rudi cigányzenekara játszik. A Velence kávéházban (VII. Kerepesi út 68.) esténként a „legváltozatosabb műsorú mozgófényképek, világesemények, érdekfeszítő és kaczagtató jelenetek, élethű utánzatok” láthatók. Mindezt a világhírű Little Titch tánckomikus mutatja be. Megemlíti még, hogy előkészületben van az Orleansi szűz 12 felvételben. A Vázsonyi kávéház, amely a Király utca és a Próféta utca sarkán található speciális, a kor technikai vívmányait felhasználó berendezéssel kápráztatja el vendégeit: elektrolégzenekarral, nevető, éneklő és tűzokádó elektromos fejekkel. A Café Beliczay oly elegáns „rendezvous” hely, hogy csak franciául hirdeti magát a Nagymező utcában. A Csömöri úti Werbőczy kávéház, melynek Tepli József a tulajdonosa, népdaltársulatot foglalkoztat. A Sabaria kávéházban - a Dohány utca és a Nyár utca sarkán - naponta az „Elite” női zenekar játszik Rosenzweig M. karmester vezényletével. A sikamlós, olykor tanulságos kuplédalok szövegét is közlik az újságok, melyek hűen tükrözik ennek a világnak minden jól ismert mozdulatát.

      A századforduló jellegzetes mulató újgazdag figurája rajzolódik ki a következő kis dalszövegből:

      Természetesen az újságok hirdetéseket, orfeumi postát is közölnek, melynek segítségével ki-ki megtalálhatja keresett boldogságát [17]. A társ- és kitartó-keresők direkt és indirekt módon hirdetnek:
      „Szőke fiatalember szeretne megismerkedni olyan csinos barna nővel, aki őt ideiglenesen támogatná. Talpig gavallér jeligére.”
      „Fiatal özvegy úriember barátságát óhajtja. Ajánlatokat Gyász jeligére kérem.”
      „Csinos hölgy önzetlen barátját keresi egy hivatalnok. Leveleket önzetlen barát jelige alatt a kiadónál.”
      „Képes levelezőlapot óhajt cserélni intelligens úriemberrel csinos úrilány. Pitypang.”
      A már folyamatban lévő alkalmi kapcsolatok további ápolásának is megfelelő módja a hirdetés:
      „Az Emke kávéház Erzsébet körúti első ablakánál szombat délután 4-6 között. Nővéremmel leszek, számítok a diszkréciójára. Bonvivant.”
      „Kisöreg! Csütörtökön a szokott helyen 4-6 között várlak. Csókol Lili.”
      „Babuskám! Drágám! Körülményeim olyanok, hogy sajnos, csak 8-án jöhetek. Nincs semmi bajom, szerdán várlak. Milliószor csókol a te hű Tied!”
      Munkalehetőségeket is kínál a nőknek diszkrét formában:
      „Női zenekarhoz külföldre cselló és prímhegedűsnő kerestetik. Hammer, Kerepesi út 82.”
      A nők behatárolt munkalehetősége nagymértékben befolyásolta a szórakoztatóiparban dolgozó nők létszámának emelkedését. A szociális viszonyok kedvezőtlen volta is elősegítette a prostituáltak számának növekedését. A szűkös lakásviszonyok, a nagyvárosi élet polarizáltsága, a nyomor és a jólét szélsőséges ellentéte, a szórakoztatóipar és éjjeli élet nagy felvevőpiaca, egyéb tisztességes munkerőpiac hiánya a nőknél és a pauperizmus mind (a korabeli kimutatások alapján) a prostitúciót elősegítő indítékok [18]. Ez esetben azonban nem húzható meg a határ a prostitúció és például a művészeti szféra populárisabb elemei között.

Női munkalehetőségek összehasonlító adatai 1881 és 1891 között

foglalkozás1881 1891
napszámos12.89536.491
cseléd       28.986       34.349
női kézimunka6.3096.442
alamizsnából élő       1.5373.344
magánzó8692.457
szabónő9851.808
mosónő 2.6862.137
tanítónő1.1101.803
háztulajdonos3481.254
nyugdíjas5481.197
kéjnő506856
ruhavarrónő-773
kofa763677

      Mint láthatjuk, a nőknél összesen tizenhárom foglalkozás van felsorolva, természetesen a kéjnőket is beleértve [19].
      A Budapesti cím- és lakjegyzékekben a különböző szórakozóhelyek száma a következő fejlődést mutatja:

Budapesti mulatók száma 1885-1896-ig

      1885-86       1888       1891-92       1896
dalcsarnok71098
kávéház, zenés62920249
szálló-vendéglő előadással       5303946

      A mulatóba járás, az éjszakai élet elengedhetetlen részévé vált a pesti életnek. 1896-ban a Budapesti szállodások, vendéglősök és kocsmárosok ipartársulásának értesítőjében a különböző mulatóhelyekre bérleti hirdetéssel, természetesen olcsóbb áron kívánják a törzstagokat toborozni. A Konstantinápoly mulatóba a millenniumi ünnepség tiszteletére az eredeti 8 ft helyett 6 ft a bérlet, családtagoknak 3 ft, társulatoknak csoportosan 4 ft, ezek családtagjainak 3 ft [20].

      A millenniumi évben Budapesten 930 kocsma, 249 kávéház, 87 étterem és 426 kávémérés működött. Az éjszakai életet hirdető újságok már nem csináltak titkot abból, hogy melyik kávéházban lehet prostituáltat találni. Részletes címlistát közöl a Mulató Budapest 1906-os száma „a kéjnők által látogatott kávéházakról”. Összesen 43 kávéházat említ meg, ebből 13 a VI. kerületben, (Ámor, Helvéczia, Français, Andrássy, Gentry, Napoleon, Pali, László, Merán, Nizza, Minta, Hungária, Moulin Rouge), a VII. kerületben 15 (Mehádia, Milano, Sabaria, Österreicher, Párisi, Wesselényi, Erzsébet, Thalia, Andrássy, Zöld koszorú, Ozmán, Árpád, Nápoly, Brünner Anna, Fischer Adolf) a VIII. kerületben pedig 6 található (Polgári, Hazám, Á, Szántó, Kincsem, Weinstein) [21].
      A kávéházi működést végül 1910-ben szabályrendeletben határozták meg, a kávémérésekével együtt. A kávémérés abban különbözött a kávéháztól, hogy csak egy tekeasztal lehetett a helyiségben, de a kártyázás engedélyezett volt. Kötelezték a kávéházakat étel-ital kiszolgálásra és az esti 11 órai zárásra. Amennyiben mégis záróra-hosszabbítást kért esténként a tulajdonos, 11 óra után éjjel 3-ig a kiszolgálást szüneteltetnie kellett. Éjfélre maradt - annak, aki még maradt - a zene és a kuplék. Az éjjeli mulatókból a társaságok az éjjeli kávéházakba tértek be, és ott fejezték be az esti mulatást, sokszor hajnalban. Budapest a kontinens legmulatósabb városa volt.
      Korabeli leírás szerint egy mulatós pesti éjszaka így végződik: „Végre azonban nyugalomra vágynak a kávéház látogatói is. A szeparék kiürülnek, a kávéház előtt állomásozó fiakkerosok hazaszállítják a mámoros vendégeket. Hajnalodik. A paloták mögül méltóságteljesen kúszik elő a nap, és fényes sugaraival bearanyozza a szürke háztetőket. Az utcákon megjelennek a reggel első hírnökei: a millimárisok, a süteménykihordók, a munkához siető emberek. A gőzfürdők pedig megtelnek a tegnapi emberekkel, kik még a gőzfejlesztő kazán dübörgésén keresztül is áthallják az éjszakai melódiát: Nem akar az ökörcsorda legelni...” [22].

      1. Linzbauer Xaver Ferenc: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. Budae, 1861. 2051. pont.
      2. Szabályok a kéjelgés- bordelházak és kéjhölgyekről. Pest, 1867. 17. p.
      3. Szabályrendelet a bordélyügyről. Budapest, 1885. 16. p.
      4. Bloch Iván: Korunk nemi élete. Budapest, 1907. 312-317. p.
      5. Courir, 1884. április 13. 3. p.
      6. Víg Gyula: A régi pesti varietékről. Budapest, 1930. 18. p.
      7. Lenkei Henrik: A mulató Budapest. Budapest, 1896. 297-306.p.
      8. Kemény Gyula: Hungara. Budapest, 1903. 73-81. p.
      9. B. M. l893. évi 36.l52. sz. körrend. a szállodák és vendégfogadók egészségügyi ellenőrzése tárgyában.
      10. Vajda József: Magyar dalcsarnok. Vasárnapi Újság, 1885. 3. p.
      11. Yvette Guilbert, Népszava, 1894. január 12. 3-4. p.
      12. Porzó (Ágai Adolf): Utazás Pestről-Budapestre 1843-1907. Budapest, 1908. 403-407. p.
      13. Mulatók Lapja, 1890. február 16. I. 3, 5. p.
      14. Mulató Budapest, 1901. I. 12, 9-10. p.
      15. Mulató Budapest, 1901. I. 13, 3 .p.
      16. Mulató Budapest, 1901. I. 8, 3. p.
      17. Műsoros Képes Mulató Budapest, 1901. I. 12, 9. p.
      18. Ruffy Pál: Közigazgatás és szegényügy. Budapest, 1899. 1-38.p.
      19. Kőrösy József - Thirring Gusztáv: Budapest az 1891-es évben. Budapest, 1894. III. 24. p.
      20. Budapesti szállodások vendéglősök és kocsmárosok ipartársulatának értesítője. 1896. május 15. VI. 4. p.
      21. Mulató Budapest, 1906. IV. 6. p.
      22. Dacsó Emil: Orfeumok, Chantantok. In: A mulató Budapest. (Szerk. Lenkei Henrik), Budapest, 1896. 296-306. p.


EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Nagy B.: Női alkalmazottak < > Schweitzer G.: Az Abbazia