EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Jégvilág < > Fürdőélet

Párbaj
________

 

      - Uri mulatság. Egy politikai párbajról van szó, amely a legutóbbi képviselőválasztás utójátéka és amely az egyik fél könnyü megsebesülésével végződött. A párbajozó felek Ivánka Oszkár országgyülési képviselő és Schiller Antal ipolysághi közjegyző. A párbaj Ipolysághon történt, sulyos föltételek mellett. Az előzmények a következők: Schiller Antal közjegyző egy hontmegyei kormánypárti lapban éles hangon megbirálta az ellenzék harczmodorát és ezt a birálatot Ivánka Oszkár magára nézve sértőnek találta. Fölkereste tehát személyesen Schillert lakásán. Ott azonban kibékülés helyett csak még jobban összevesztek és Ivánka még az nap provokáltatta Schillert. A segédek békitési kisérlete eredménytelen maradt s a párbaj ma meg is történt és Ivánka Oszkár könnyü sebesülésével végződött. Mindjárt az első golyóváltásnál megsebesült Ivánka. Schiller Antal pisztolyának golyója baloldalát horzsolta véresre. Erre a segédek beszüntették a párbajt. Kibékülés nem történt. Szóval: apró uri mulatság volt az egész.
      (Friss Ujság, deczember 9.)

      - Szerkesztő és kiadó párbaja
      Az egyik fővárosi vivóteremben véres kardpárbaj folyt le ma Székely Béla dr., a »Szabad Szó« volt szerkesztője és Baumann Viktor, ugyanazon lap kiadóhivatalának vezérigazgatója között. A párbajban Baumann kapitány két veszedelmes sebet kapott: egy tizennégy czentiméterest a felső karjára és egy tizenhat czentiméteres mély vágást a könyökén keresztül. Székely egy két czentiméteres könnyü sebet kapott a fejére és egy ugyancsak ilyen nagyságu kis vágást a jobb karjára. A párbaj oka, hogy Székely egy röpiratban erősen birálta Baumann eljárását, amelyet a volt szerkesztőséggel szemben tanusitott.
      (Friss Ujság, deczember 17.)

      - Osztrák-magyar párbaj
      Osztrák és magyar ember - névszerint Flesch József brünni gyáros és Beck Gyula földbirtokos - párbajt vivtak az őszszel Ausztriában. Kardra verekedtek, s természetesen az osztrák kapott ki. Ausztriában mindjárt vizsgálatot is inditottak az ügyben, de mind a két fél ép bőrrel menekült meg: az osztráknak, mert huszártiszt volt, megkegyelmezett a király, a magyar pedig hamarjában vonatra ült és haza jött. Ma aztán felelősségre vonta a párbajozásért a budapesti törvényszék. Arra való tekintettel, hogy ellenfelét nem büntették meg, csak nyolcz napi államfogházat kapott.
      (Friss Ujság, deczember 20.)

      - Képviselő és állatorvos párbaja
      Sághy Gyula országgyülési képviselő és Riedl Kálmán állatorvos közt tegnap délelőtt a budapesti honvédlovassági kaszárnyában pisztolypárbaj volt! egyszeri golyóváltással. Sebesülés nem történt. A párbajra Riedlnek a Nyugatmagyarországi Hiradóban Sághyra nézve erősen sértő hangu nyilatkozata adott okot.
      (Friss Ujság, deczember 29.)

      - Kardpárbaj. Őszi Kornél, lapunk belső dolgozótársa és a március elején meginduló Sportélet cimű sportlap felelős szerkesztője és dr. Horvát József, a Magyar Sportujság szerkesztője közt kardpárbaj volt ma délelőtt az Izecseszkul-féle kerepesi-uti vivóteremben. Őszi segédei Szathmáry Mór és dr. Sziklay János hirlapirók voltak. Horváté J. Virágh Béla és Vizy Károly honvédfőhadnagy; orvosokként dr. Lisznyay Elemér és dr. Nemes szerepeltek. Horvát mindjárt az első heves összecsapásnál vágást kapott a karjára, mire a párbajt beszüntették s a felek kibékültek. Őszi sértetlen maradt. A párbajra Horvát lapjának a Sportéletre vonatkozó közleménye adott okot.
      (Pesti Napló, február 21.)

      - Véres kardpárbaj. Szokatlanul szigoru föltételek mellett vivott ma reggel 7 órakor kardpárbajt két fővárosszerte ismert orvos a Royal-szállóban levő Fodor-féle vivóteremben. A páros viaskodásnál mindkét fél megsebesült, az egyik nagyon sulyosan. Két egyetemi tanársegéd: dr. Minnich Károly és dr. Kupferschmidt János állottak szemben egymással. A párbaj okát, mely nagyon diszkrét természetü, erősen titkolják. Minnich dr. segédei voltak: dr. Andreánszky Jenő és Ludvigh Elemér, Kupferschmidté: dr. Kelen Béla és Zimmermann Károly. Orvosként az első részéről dr. Makara Lajos egyet. m. tanár és dr. Boross Ernő szerepeltek. A föltételek rendkivül sulyosak voltak: Harcz a végkimerülésig teljesen csupaszon, bandage [23] nélkül. A felek kétszer csaptak össze. Az első mérkőzésnél Kupferschmiedt fején kapott 5 cm. hosszu, a csontot is sértő vágást, a jobb arczán pedig egy hosszu karczot. A párbajt, tekintettel a sulyos feltételekre, még nem szüntették be és a felek másodszor is összecsaptak. A második összecsapásnál Minnich dr. kapott a jobb könyökizületét teljesen megnyitó igen hosszu vágást, oldalán pedig egy 20 cm. nagyságu sebet. Ugyanekkor Minnich kardja teljesen átvágta Kupferschmidt jobb fülét. A párbajt most már be kellett szüntetni. A sebesülés nagyságát tanusitja az, hogy Kupferschmiedtnek harminczegy öltéssel varrta össze orvosa sebeit. A felek a vivóteremből békülés nélkül távoztak.
      (Fővárosi Lapok, október 18.)

      - Véres kard-párbaj volt ma délután Szirmay Imre, a népszinház tagja és Splényi Árpád báró között. A párbaj Arlott kapitány vivó-termében, a szokásos bandázsok alkalmazásával harczképtelenségig vivatott. Segédek voltak Szirmay részéről: Szohner Antal miniszteri tanácsos és Andreánszky Jenő hirlapiró. Splényi részéről: Hentaller Lajos országgyülési képviselő és Zala György szobrász. A második összecsapásnál Splényi Árpád a karján megsebesült, mire a bárbaj véget ért. A felek nem békültek ki.
      (Magyarország, január 1.)

      - Politikai affaire. Sima Ferencz országgyűlési képviselő a képviselőházban csütörtökön elmondott beszédjéből kifolyólag közte és Vadnay Andor csongrádi főispán közt éles szóváltás folyt le a képviselőház folyosóján, minek következtében Sima Ferencz, Babó Emil és Deésy Zoltán képviselők által provokáltatta Vadnay főispánt, ki a maga részéről Dániel Gábort és Fekete Mártont nevezte meg segédekül.
      (Magyarország, január 26.)

      - Lovagias ügy. Dr. Bajza István pénzügyminiszteri segédtitkár és Major Lajos székesfehérvári pénzügyigazgatói titkár között egy szóbeli sértésből kifolyólag lovagias affér volt folyamatban, mely ma délelőtt nyert Székesfehérváron elintézést. A felek segédei voltak Bajzáé Ihász Aladár és ifj. Pázmándy Dénes, Majoré dr. Flatt Gaszton és Simoncsics Lajos, a kik a mai napon felvett jegyzőkönyvben kijelentették, hogy a felek közt felmerült ügy a lovagiasság szabályai szerint elintéztetett.
      (Magyarország, január 26.)

      - Inczédy Lászlót, lapunk helyettes szerkesztőjét Bihari Imre, az »Egyetértés« munkatársa egy a »Magyarország« január 4-iki számában megjelent czikk miatt párbajra hivta. Inczédy megbizottjai gyanánt megnevezte Ihász Aladárt és Prém Józsefet, kik Bihari segédjeivel, Dienes Mártonnal és Szatmári Mórral abban állapodtak meg, hogy a két ellenfél kardpárbajt vivjon. Ma délután fél három órakor a Fodor-féle vivó-teremben történt meg a párbaj. A második összecsapásnál Inczédy László alkarján jelentéktelen sebet kapott, mire a segédek az ügyet elitézettnek nyilvánitották. Orvosok voltak Inczédy részéről Kontur Béla dr., Bihari részéről Boros János dr.
      (Magyarország, január 9.)

      Nyilt-tér

E rovatban közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.
      Megbizottunk Balog Lajos ur megbizásából ma felkerestük Kohn Ignáczot Rottenbiller utcza 60 számu lakásán, hogy tőle megbizónkon az előtte való napon saját lakásán történt sértésért elégtételt kérjünk. - Kohn Ignácz az elégtétel adást megtagadta és előlünk a másik szobába bujt.
      Midőn tehát Kohn Ignácz ezen eljárását nyilvánosságra hozzuk őt olyan embernek deklaráljuk, ki sérteni tud, de sértéséért helyt nem áll!
      Budapest, 1896. január 5-én.
Tanu:
Goldmann Gyula,
F. K. E. T.
Tanu:
Grünwald Ödön,
F. K. E. T.
      A fenti nyilatkozat alapján Kohn Ignácz eljárását a közönség elbirálására bizom.
Balog Lajos,
F. K. E. T.
      (Magyarország, január 8.)

      - Pisztolypárbaj. Veszter Imre országos képviselő és Skubits József földbirtokos ma pisztolypárbajt vivtak. Veszter segédei: Bessenyei és Bolgár, Skubitsé pedig: Gajáry és Rudnyánszky országos képviselők voltak. A felek egyszer lőttek egymásra, sebesülés nem történt.
      (Fővárosi Lapok, szeptember 12.)

      23. A vívókat védő kötés a mellkasra, a karokra.


EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Jégvilág < > Fürdőélet