Jégvilág
__________

      - Megnyilt a jégpálya! A korai tavasz pár napig körülhordozta napsugaras tekintetét a hideg téli világban, nyomában mindenütt melegség, olvadás járt. A mult szombatra virradó éjjel azonban hirtelen elrebbent a korai jövevény, valami jeges lehelletü szellő riaszthatta el, mely rendbe hozta ismét a föld és a vizek téli fagyos kérgét. A ligeti tó jege, melyről már szinte lemondtak a korcsolyások, ismét visszakapta fényes pánczélját és az egyleti vezetőség rögtön hozzáfogott a jégtükör használhatóvá tételéhez. Emberei éjt nappallá téve gyalultak a pályán és ma már az egylet utczasarki tábláin ott röpködött a háromszinü kis zászlócska, mely azt jelenti, hogy nyitva a jégparadicsom. Délelőtt 11 és 1 óra közt már vigan futkároztak a párok a katonazene hangjai mellett, délután pedig a vasárnapi délután szokásos nagy közönsége hullámzott a terraszon és a pályán. A mai éjszaka ismét kemény fagyot hozott és igy lehetséges, hogy az idei korcsolyaszezon eltart márczius 1-éig, a mikor a kiállitás igazgatósága könyörtelen szivvel végét szakitja a kellemes mulatságnak. E napon ugyanis megkezdik a tengerészeti pavillon környékének kiépitését és a tavat, mely ma még vidám fiatalok mulató helye, alkalmassá teszik akár egy flotta és több-kissebb hajóraj befogadására.
      (Magyarország, február 17.)

      - Fényképek a korcsolyapályáról. Az ezredéves kiállitás fényképészeti osztályában állitják ki azokat a sikerült felvételeket, melyeket Erdélyi fényképész a napokban a városligeti korcsolyapályán eszközölt. Meg van örökitve a most divatossá lett franczia korlátjáték egy mozzanata, a jobbra és balra keringőző párok táncza, a sóspereczre éhezők csapata, a bébék és nagyobb gyermekek csoportja, a gardedámok társasága, kik nagy, nehéz bundákba burkolva, jégszánkókban ülnek, Földváry Tibor, Európa korcsolyabajnokával élükön a mükorcsolyások. Vasárnap ismét nagy fényképezés lesz a jégen ez alkalommal, Porzsolt Gyula és Marké Miklós rendezése mellett bemutatják a nálunk divó Csillag, Molnárka, Ostor, Kis-Komárom - Nagy-Komárom korcsolyás játékot. A fényképeket a napokban egyik váczi-utczai kirakatban és ki fogják állítani.
      (Magyarország, január 10.)

      - Alakok a jégről
      A budapesti korcsolyázó-egyesület városligeti jégpályáján hetek óta csak úgy hemzseg a sok sürgő-forgó korcsolyázó. Férfiak, nők egyaránt vidáman mulatoznak a jégen, az élvezettől kipirulva. Soha hóditónak általánosabb diadala nem volt, mint e rég ismert, de hölgyeink által csak néhány évtized óta kedvelt mulatságnak, mely minden gondot feledtet, hiszen lobogóján is a vidámság és fürgeség rózsaszinét viseli. E lobogó alatt látjuk nem egyszer a legmostohább napok délutánjain is a fogatok és bérkocsik közönségét a városligeti jégre sietni. Valóban a ki e befagyott tó tükrén végigtekint, akaratlanul is e kérdést fogja tenni Petőfivel:

«Hol terem ... több szép leány,
Mint itt belül Magyarország határán?»       Annyi igaz, hogy a városligeti tó Budapest szemefénye lett, annyi ott a szépség, ízlés, báj, vidámság és fényűzés! Valóságos virágkiállítás ez a jég hátán, hol a nők kellemben, a férfiak fürgeségben és ügyességben vetekednek egymással. A mamák is különös kedvvel látogatják a jégpályát, mert annyi alkalom nyílik leányaiknak egy-egy véletlen találkozásra, néha épen véletlenűl egy ügyetlen esés folytán egy-egy váratlanúl felajánlott szolgálatra, melyet itt nincs és nem is lehet mód visszautasítani. Mert a jég olyan hely, hol a fiatalság még föltétlenül uralkodik, kijátszva a földi gondviselést, féket eresztve pezsgő kedvének. Pár év óta télről-télre a nagy jégen szerzett ismeretség folytán 30-40 pár korcsolyázza be magát a Hymen rózsás lánczai közé, kik késő vénségükben sem fogják elfelejteni, hogy boldogságban megöregedett életpályájukkal a városligeti tavon ismerkedtek meg. Hálás is némely jégen szerzett nagymama. Ott korcsolyázik alig 4-5 éves unokájával a nagyoktól elkülönített «Fröbel-kert»-ben, mely el van kerítve a jobb korcsolyázóktól. Sokan itt a fővárosban öregségükre kezdenek korcsolyázni orvosi tanácsra az elhízás ellen és ugyancsak van dolguk azután a termetes korcsolyatanulóknak, kik négy-öt 50 kros leczke után a szánkók segitségével kezdenek tipegni, mert ez nem is mondható tulajdonképen korcsolyázásnak.
      Áttérve magára a jégpályára és környékére, soha nem mutatott oly gyönyörű panorámát a városligeti tó, mint most. A külföld minden részéről érkező sportsmanek elismerik, hogy a jégpálya, fekvése, valamint a korcsolyapalota fényes berendezése is páratlan. A hatalmas palota, mely alig két éve hogy felépült, már is kicsi kezd lenni, oly rohamosan szaporodik a tagok száma, mely közel 7200-ra emelkedett az utóbbi napokban. Az egyesület választmánya tervbe vette, hogy a közönség kényelmére a terraszt üvegtetővel befödeti és fűthetővé teszi az óriás területet, mi még nagyobb közönséget fog vonzani a jégre. A jég látogatása tulajdonképen most érte el tetőpontját.
      A nagy jégen dívó játékokat nagyobbára Porzsolt Gyula ismert sportsman honosította meg, ki külföldi utazásaiban a párisi «Les patineurs» szabad ég alatti jégpályákat tanulmányozta, valamint a «Pole de Nord» nevű mesterséges jégpályákat is. Már nálunk is játszák a Párisban divatos «La baare» korlátjátékot, melyben 8-10 férfi elől ívezve, ugyanannyi hátsó ívezéssel egymással szembe állva halad. Párisban a jégen való társas játékokban rendkívüli ügyességet fejtenek ki, mert a korcsolyázást ott a társadalom minden osztályának tagjai, úgy a legegyszerűbb polgárok, mint az arisztokraták ős időktől fogva buzgón gyakorolják.
      Egyik képünk az «ostorka» nevű játékot ábrázolja, hol húsz-harmincz pár, vegyesen nők és férfiak, összefogódzkodnak és rohammal iramodnak előre. Roham közben az ostor elején álló férfi a vonal belső felén hirtelen visszarántja az egész vonalat, miáltal az ostor végén álló legjobb korcsolyázó a nagy rándulás következtében féllábon ívezve repül, az egész vonal pedig a közeppont felé kanyarodik be. Sokszor megtörténik, hogy ha gyengébb nőkezek tartják az ostort, a láncz a nagy sebesség miatt elszakad, néha sokan el is buknak, de ezen esések nem veszélyesek, mert az ostorból kivetődő alak esés közben tovább siklik a jégen, és így nem igen üti meg magát.
      A nagy jégpályán most vasárnap este Zsigmondy Jenő korcsolya-egyesületi igazgató indítványára fényes tűzijátékot rendeznek, mikor is a pompás vajda-hunyadi vár teljes pompában fog ragyogni. Különösen meglepő lesz egy óriási zöld koszorú égése, melyen e szavak fognak pompázni: «Az ezeréves Magyarország 1896. évben».
      Markó Miklós
      (Vasárnapi Újság, január 19.)

      - A városligeti jégről. A korcsolyapályán ma délelőtt 11 órakor tömeges fotografálás volt. Erdélyi fényképész csinált felvételeket a jégcsaládról, melynek tagjai nagy csoportokban siettek ma ki a pályára, hogy a megörökítésből ki ne maradjanak. Nehány kiválóbb mükorcsolyás elhatározta, hogy az egylet képviseletében lemegy a főranguak által rendezendő balatoni jégvitorlás szánversenyre s ez alkalommal a Balaton 10 cm. vastag jégpánczélján távkorcsolyázást is rendeznek.
      (Magyarország, január 7.)

      - A kisebb pályákról. A nagy ligeti jég mellékpályáin, a tisztviselőtelepi, Orczy-kerti és budai korcsolyázóhelyeken is állandóan mozgalmas az élet. A tisztviselő-telepi egyesületnek közel ezer tagja van, a kik nap-nap után sürü csoportokban keresik fel a tágas, kényelmes korcsolyateret. Az idényben egy nagyobbszabásu jelmezes ünnepély is lesz a tisztviselőtelepi jégen, melyet ez alkalommal lampionokkal fognak kivilágitani. Lesznek felvonulások és tánczok is. Az Erzsébetváros korcsolyásai a zuglói jégre járnak, melynek 500 négyszög öles területén minden ünnepnapon vidám katonazene mellett korcsolyáznak. Az Orczy-kertben csak nappal korcsolyáznak, mert ez a jég este nincs kivilágitva; látogatói többnyire a közelben levő Ludovika akadémia tanárai és növendékei. A budaiak ez idén az összekötő hid közelében korcsolyáznak, mert a Cristen-féle teleken csak a jövő évben lesz jég. Kőbányán a Maglódi-uton, Ujpesten pedig a Kolosszeum mögött áldoznak a korcsolyasport hivei Halifaxnak. A rend és felügyelet mindenütt példás, balesetről a kisebb pályákon semmi hir. A városliget agyonlátogatott jegéről nem lehet ezt mondani. Szinte rovatot nyithatnánk már a nagy jég áldozatainak. Tegnapelőtt is hirt adtunk egy szerencsétlenségről és ma a gondatlan felügyeletről irt soraink igazolásául ismét szerencsétlenség történt. Lukács Antal földhitelintézeti igazgatónak 16 éves leánya, Lukács Margit kisasszony tegnap egy repedésben megbotolva ballábának alszárcsontját eltörte. A feltünő szépségü uri leányt az inspekcziós rendőrorvos szállittatta az egyesület betegszobájába, honnan egy fél óra mulva vitték szüleinek Bálvány-utczai lakására. És a rendes délutáni korcsolya-kompánia ismét megfogyatkozott egy csapongó kedvü, szép leánynyal, a ki ebben az idényben aligha fog tánczos kis lábaira aczélkorcsolyát csatolni és a vidám, szép farsangi idényt fájdalmas betegségben, kórágyon tölti.
      (Magyarország, január 9.)

      A jégvilág

- A Magyarország eredeti tárczája -

      Oh, hogyan szeretem én a didergő sugarat, a hideg fényességet! Hogyan beleszédül a lelkem abba a csodás fehérségbe, a mit a tél ad az ő fagyos, zuzmarás szépségével! Ha a föld sötétéhez szokott szemem először pihen meg a leesett hó fehérségén, valami szintelen álom fogja át a lelkemet, valami édes semmitérzés, a miben nincs sem fájdalom, sem öröm, csak csend, csend és nyugalom ... Nem bánt akkor semmi; jól esik a magány, jól esik a zaj, és szeretnék nyitott szemekkel álmodni, hogy ne jöhessenek felém a sötétségből kibontakozó alakok, mert érezni akarom azt a fehérséget, a minek vágyával telisteli a lelkem. Hisz az én álmaimnak foszlányai is ilyen fehérségben ragyogók, azok is meghalnak egy érintéstől, egy hangos szótól és elboritják a lelkemet, mint most a földet ez a hólepel. Ha majd a szivem dobogása meghalkul, elcsendesedik, tudom, hogy beleolvadok én magam is abba a hideg fénybe, a mely utat jelöl egy másik csillag felé, a hol már nem sirnak, nem nevetnek többé az emberek.
      Nem tudok számot adni arról a varázsról, amely odavonz mindig, a hol megdermed a föld, jéggé fagy a viz. Babonás, félelmes erő huz a sikos, ragyogó jégre és tuláradt szivem sebesebben ver, ha megpillantom, mert fehérség és csillogás van körülöttem mindenütt és - amit látok - olyan hideg a sugár, olyan szintelen a fény, hogy azt képzelem, összeölelkezik az én álmaim alaktalan képeivel...
      Ugy tünik fel, hogy nem halad elég sebesen a villamos sem, s rálehelek a kocsi befagyott ablakára, hogy messziről megláthassam már a korcsolyázó egylet palotáját. Azontul van az igéret földje! Velem szemben fázósan huzódik valaki a kocsi sarkába. Az egészből nem láthatok mást, csak gallérjának felálló, magas nyakát, mely egészen elrejti az arczát, csupán sapkája alatt a homlokát és két semmitmondó savószinü szemét engedi látni. Abban a két szemben nem volt semmi kifejezés, azok a szemek nem tudhatnak sem nevetni, sem sirni. Soha életemben nem láttam ilyen szemeket ... Szeretném ismerni ennek a valakinek a lelkét! Van-e benne gondolat, érzés; meg tud-e benne élni az öröm vagy a fájdalom?
      Mögötte állt egy szikár termetü, szögletes arczu uriember, a lemenő napot nézte, miközben folyton a savó szinü szemeknek beszélt. - Nézze ezt a tüzben égő napot, milyen csodálatosan szép, szólt hozzá lelkesülten, de a nő csak egyet bicczentett a fejével és irányt nem változtatva tekintetével, egyenes vonalban nézett maga elé. Egyszerre csak megcsörrentek a korcsolyái. Egy utunk van tehát! Nem, nem fogom elveszteni ezt az alakot, meg kell tudnom, mi van azon a két szemen tul ...
      És mig nro 2-es felcsatolja a korcsolyáimat, gondolatban már ott künn kergetem a hópelyheket, belevegyülök az árba, elveszek a tarka sokaság között, a hol kipirult arczczal, czéltalanul siet előre mindenik, futnak, repülnek a gondolat sebességével, mintha valamennyi egy árnyékot akarna elérni, vagy egy fehér fantómot kergetne, a mit soha el nem ér!
      Egy perczre még megállok a lépcsőkön, hogy élvezzem azt a remek panorámát. Pedig ugy hiv, ugy csábit az a sikos talaj! Gyönyörü ez a befagyott tó ott Vajda-Hunyad várának tövében. És olyan boldognak látszik mindenki, a kinek lábán fénylik az aczél korcsolya, akik tánczolnak, iveznek, jobbra-balra lejtve a zene hangjaira. Az a világosság, mely halaványan szórja le sugarait a várnak ablakairól, szinte megtéveszt és képzeletemmel benépesitem azt a mult idők daliás alakjaival. Pedig az a fény nem a hires lovagterem márvány oszlopairól verődik vissza, a Hunyadiak és Szilágyiak czimerét nem ragyogja be, illuzió az egész, mert jól tudom, hogy az csak a munkások lámpáinak világa, semmi más.
      Előre, előre csak! Végig futni a kört ritmikus, ütemes zenére és repülni, repülni tovább szabad szivvel, gondok nélkül, czéltalan!
      Oh be szép ez a jégvilág!
      A ki előttem fut, azt én nem érem el, és a ki követ, az engem nem ér utol ... Az élet komédiáját játszuk itt is, de könyek nélkül, s a fáradtság, mit utána érezünk, nem fáj soha.
      Kerestem azt a két különös szemet. Megálltam az első feljárónál, hogy mindenkit szemügyre vehessek. Egy magas, karcsu nő siklott el mellettem, merész ivekben hajolva jobbra-balra. Gyönyörü volt, ahogy korcsolyázott! Az arczát pirosra csókolta a hideg, és mosolyogva nézett vissza-vissza egy szikár, szögletes arczu uri emberre. Nevetett az ajaka, a szeme, és ő maga is nevetve ringott tovább ... A savó-szemü szép asszony!
      Huszonhárom villamos lámpa fénye osztja szét sugarait, s a katonabanda még mindig játszik, mikor a buffetbe térünk megpihenni.
      Egy grog mellett kipihenem a délután fáradalmait és távozóban mégegyszer visszanézek a jégvilág ismert alakjai felé. Holnap majd ujra kezdjük ....
      És addig tovább álmodom a tél fehérségét, a jég szerelmét, tovább szövöm regémet a hideg fényről, didergő sugárról, s ha betellett már vele a szivem, csak akkor jövök ide a legfehérebb képhez, a mely szembenéz velem itt iróasztalom magaslatán és szólok hozzá panasztalan tekintettel: - Miért, hogy neked nem kell az a boldogság, a mit vágyón keres a mi szivünk, miért nem akarod, hogy a te lelked fényével egy legyen az a ragyogás, a mely nekem világit ott!?
      S az a legfehérebb kép onnét a vörös peluche-keretből csendesen visszaszól: «Unom»...

Margit

      (Magyarország, január 10.)