EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Ezeréves évforduló < > Események a Vérmezőn

Ferenc József látogatásai
_______________________________

 

      A király a mücsarnokban.

Saját tudósitónktól.
Budapest, máj. 4.
      Ő felsége a király délután egy órakor megjelenésével tüntette ki az uj mücsarnokot, melyet a törvényhozás emelt a magyar müvészet számára s melynek ma volt az ünnepélyes felavatása.
      Élénkség, sürgés-forgás uralkodott a mai szép napsugaras délelőttön a kiállitás Andrássy-uti főkapuja előtti tágas térségen.
      Tizenkét óra körül a közönség a térségen mindjobban gyülekezett s lassankint a mücsarnokhoz vezető kocsiut mentén két oldalt tömött sorfalat képezett a tömeg, hogy megvárja ő felségét, ki egy órakor volt érkezendő a mücsarnok megnyitására.
      A főherczegek odakünn maradtak a terrasseon és a megjelent közönséggel együtt várták a királyt. Néhány perczczel egy óra után érkezett meg ő felsége nyitott kocsiján, mellette hadsegéde ült. A merre csak a kocsi elhaladt, mindenütt zugó éljenzés hangzott körötte. A mücsarnok lépcsőinél Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter fogadta, kivel a király kezet szoritott. A terassera érve a főherczegekkel váltott nehány szót, majd belépett a pompásan diszitett előcsarnokba. Harsogó éljenzéssel fogadták itt a királyt, a ki szivesen fogadta a köszöntést. A király után jöttek az előcsarnokba az összes főherczegek és kiséreteik.
      A délszaki növényekkel körülvett hatalmas Hungária szoborral szemben állott meg a király vele szemben Wlassics Gyula miniszter, a ki a következő beszéddel üdvözölte:
      Császári és apostoli kir. Felség!
      Legkegyelmesebb Urunk!
      Fogadja felséged legmélyebb hódolatunk legélénkebben érzett hálánk és határtalan örömünk kifejezését, hogy a magyar képzőmüvészetnek emelt ez uj csarnokban a magyar állam ezer éves fennállásának emlékére rendezett legelső mükiállitást legmagasabb látogatásával kitüntetni és ezzel örökké emlékezetessé tenni kegyeskedett.
      A magyar müvészet legelső és mindenkinél gondosabb védnökének a magyar sziv egész melegével, odaadásával és rajongásával hőn szeretett urunknak, királyunknak ez első látogatása legyen a müvészet ez uj templomának örökké ragyogó fölavató ünnepe.
      Ünnep, mely áraszszon oly sok fényt, dicsőséget és áldást a magyar müvészet fejlődésének utjaira, hogy a jövő kor küzdelmeiben a magyar müvészet mint egyik leghatalmasabb erkölcsi erő, a magyar nemzet fenmaradásának és fölvirágzásának mindenki által elismert elsőrendü tényezője legyen.
      És ez ugy lehet, ha a magyar felelős kormánynak a társadalom és a magyar müvészet minden ihlete, minden müvelője, mindenha a müvészet mai koronás védője, a mi urunknak, királyunknak fejedelmi erényekben tündöklő kötelességérzetét és a közmüvelődés igazi erényei tartalmáért lelkesedni tudó emelkedett felfogását mint példaképet követi.
      Adja az isteni gondviselés, hogy ugy legyen! Példaképünk tündököljön sokáig! Éljen a király!
      - Éljen a király! kiáltotta hosszasan az előcsarnokban félkörben felállitott diszes közönség.
      Majd a király szavai hangzottak el a teremben, a ki a következőket mondotta:
      Örömmel jöttem a müvészek ezen uj hajlékának felavatásához; őszintén kivánom, hogy az a szépen fejlődő magyar képzőmüvészetnek ujabb lendületet adjon a további felvirágzáshoz.
      A közönség lelkesült éljenzése közepett indult meg a király az első képterem felé, a hol szintén előkelő nagy és főként hölgyközönség várta. Utjában odafelé első sorban Csáky Albin grófot szólitotta meg és kezet fogott vele. Majd Wlassics felé fordulva kérdezte:
      - Hát a régi mücsarnokkal mit csináltak?
      A közönség soraiban ekkor Jókait pillantotta meg a király, hozzáment és szivélyesen kezet szoritva vele, kérdezte:
      - Hogy van?
      A képteremben Bihari Sándor kalauzolta a királyt, a ki nagy érdeklődéssel nézte a kiállitott képeket.
      - Mind uj kép ez?
      A király ezután Benczur Gyulával [3] beszélt néhány perczig Budavár bevétele czimü és a főváros tulajdonát képező festményéről.
      Tovább menet észrevett egyet azok közül a képek közül, a melyek az ő tulajdonát képezik.
      - Ez az én festményem mondotta mosolyogva.
      A királynak ugyanis 28 képe van a kiállitáson, melyek mindegyikére ráismert. Koroknyai Ottónak [4] Mátyás király bevonulása Bécsbe czimü festményét hosszan szemlélte és azután bemutattatta magának.
      - Ön festette a Javithatatlant?
      Különös érdeklődéssel nézte a király Horowitz [5] festményeit és mikor Tisza Kálmán portraijához ért, megállott és elösmeréssel mondta Horowitznek:
      - Nagyon jól van eltalálva.
      Margittay [6] Párbaj után czimü képe is tetszett a királynak.
      - Az igaz szomoruság kitünően van eltalálva - mondotta az időközben bemutatott müvésznek.
      Hohenlohe német kanczellár arczképénél a király oda szólittatta Balló festőt és azt mondá neki:
      - Nagyon jó. Festette a herczegnét is?
      Karvaly Mór [7] Huszárok czimü képe előtt szintén nehány perczig állott a király és a müvésznek azt mondta:
      - Nagyon sokat haladt két év óta.
      Ferraris festő a kiállitásra feleségének a portraiját állitotta ki, a mely szintén nagyon érdekelte a királyt.
      - Ki ez a hölgy? kérdezte Biharitól. Bihari ekkor bemutatta a királynak Ferrarist meg a feleségét is, a kivel a király kezet szoritott.
      A retrospektiv kiállitáson keresztül a király a szobormüvek kiállitásához ért, a hol Zala György kalauzolta. Felette kedves epizód játszódott le itten. A királynak ugyanis feltünt egy kis szobor, a melyen egy nagyobb fiu egy kulacsból bort akar tölteni egy kis gyermek szájába.
      - Ki csinálta ezt a szobrot? - kérdezte a király.
      És ekkor bemutatták a királynak Teltsch [8] Edét, a fiatal szobrászt, a ki jelenleg a honvéd gyalogságnál szolgál mint önkéntes és már a káplárságig vitte.
      A kis szobrász katona bátran szalutált és megállott a király előtt.
      - Hol tanult? - kérdezte a király.
      - Bécsben! - volt a felelet.
      A király ekkor végignézett a kis honvéden és azt kérdezte tőle:
      - Mióta szolgál?
      Három óra felé járt az idő, a mikor a király a szoborkiállitásból visszatért az előcsarnokba és szintén teljes megelégedésének adott kifejezést a látottak felett, a közönség lelkesült éljenzése közben kocsijába ült és távozott. A királylyal egyidejüleg elhagyták a mücsarnokot a főherczegek is.
      (Nemzet, május 2.)

      A király a Vigszinházban.

Budapest, máj 6.
      Nagy és diszes közönség gyült ma egybe a Vigszinházban. Az a hir, hogy a király magas látogatásával fogja szerencséltetni a Vigszinházat, nagy lelkesedést idézett elő az uj szinház közönsége körében, és már 7 órakor majdnem egészen megtelt a szinház. A király páholyával szemben Bánffy br. miniszterelnök ült Latkóczy belügyminiszteri államtitkárral.
      A hüvös, esős idő daczára, nagy közönség gyülekezett a szinház előtt, a mely türelmetlenül várta a felséges urat. A király pontban fél 8 órakor érkezett leányával, Gizella bajor herczegnővel és Paar gr. főhadsegédével együtt. A közönség lelkesen megéljenezte ő felségét.
      A szinház csarnokában már ott várták a felséges urat Széll Kálmán [9] Hatvani Deutsch Sándor, [10] Szécsy Ferencz dr., [11] Faludi Gábor. [12]
      Széll Kálmán meleg szavakban üdvözölte a királyt, örömét fejezvén ki a magas látogatás felett, mire a király igy szólt:
      - Nagyon szivesen jöttem el ebbe a szép szinházba.
      Ezután néhány szivélyes szó elmondása után a felség leányával együtt felsietett a páholyába. A mint a közönség megpillantotta a királyt és leányát, felállott és lelkes éljenekkel üdvözölte a magas vendégeket.
      A királyi páholy gyönyörüen volt diszitve. A külön bejáratnál pompás keleti szőnyegek fedik a padlót egész a mahagóni karfáju és aranyrácsozatu lépcsőig, mely fölvezet a páholy előtermébe. Ez előterem piros damaszttal boritott falain négy-négy izzó-lámpából és egy-egy áttetsző üveggolyóból álló applique-ek [13] vannak alkalmazva, melyek nappali fényt terjesztenek a mult század végének styljében diszitett és kiváló finom izléssel berendezett teremben. A lépcső legfelsőbb fokánál nagy aranykeretü falitükör van alkalmazva és ez alatt a kiszökő párkányon óra, tüztartó és hamutartó áll. Mind e tárgyak összhangban vannak idomra nézve a terem egész berendezésével. Különösen az óra gyönyörü piczinyke oszlopot formál, melyen egy borsónagyságu, gyémántokkal környezett óralap látható; e fölött egy ámor játszadoz virágokkal, ki felé Chapu »Jeunesse« czimü hires szoboralakja nyujt föl egy maréknyi babért. A tükörtől balra egy kerekded fülke van, melyben pamlag előtt asztalkákon frissitők állnak; a fülke fölött pedig gazdag, aranyozott faldisz közepett a magyar korona fénylik. A tükörtől jobbra van a páholy bejárata, és e mellett márvány asztalkán áll ő felsége a királyné arczképe pompás arany és elefántcsont keretben. Az arczképen megkapó módon jut kifejezésre a felséges asszony ama hóditó bája, melyért egész életén át »a kegszebb királynénak« nevezték. A páholy nem tulságos nagy, de kényelmes. Párkányánál két nagy karosszék áll ő felségeik számára, ezek mögött négy a kiséretnek. A páholy, összhangban a szinházzal, Mária Terézia kora izlésében van diszitve; kivételt ebből csak a szinlaptartó képez, melynek arany és elefántcsontból egyberakott fogantyus kerete Louis-seize-stylü, mint az első teremben álló arczkép kerete. A szinlap, mely a müipar eme remekébe van illesztve aranynyal nyomatott fehér selyemre.
      Ő felségét kellemesen lepte meg az előkelő fény és a nemes izlés, melylyel páholyát diszitették; és e fölötti megelégedésének kifejezést is adott.
      A mint a király helyet foglalt a páholyában, azonnal kezdetét vette a Kozma Andor gyönyörü prologja. A király nagy figyelemmel hallgatta a prologot, folyton a szinpadra nézett mi alatt Plautus, Moliére, Kisfaludy alakjait élénken magyarázgatta leányának. Gyönyörü jelenet volt az, a mikor Kisfaludy dicsőiti a »bölcs, a nemes, a nagy király«-t, az egész közönség a király felé tekintett, tapsolt és éljenzett, a király pedig többszöri főhajtással köszönte meg az óvácziókat. A prologot a közönség zajosan megtapsolta.
      Ezután következett »Az államtitkár ur« czimü vigjáték, a mely ma is pompás hangulatban tartotta a közönséget. Az előadás is kitünő volt és a közönség nem győzte eléggé kifejezni elismerését a derék szinészek iránt.
      A király az első felvonás után elhagyta a szinházat. Távozása előtt Széchényi Béla gróffal váltott nehány szivélyes szót, majd bemutatták neki Szécsi Ferenczet és Faludit, kiknek a király megelégedését fejezte ki. Aztán bemutatták a királynak Fellner müépitészt, kihez a király igy szólt:
      - Ön épitette ezt a szinházat?
      - Igenis, felséges uram - felelé Fellner - ez már az én 27-ik szinházam.
      - Igazán nagyon szép és tágas szinház, jegyzé meg a király.
      Ezek után a király leányával Gizella bajor herczegnővel együtt kocsiba ült és a közönség lelkes éljenzései között haza hajtatott.
      (Nemzet, május 7.)

      Az Akadémia diszünnepe.

- A Pesti Napló tudósitójától -
Budapest, május 18.
      Az Akadémiának ritka ünnepe volt tegnap: a magyar tudományosság fölszentelt csarnokát látogatásával tisztelte meg a legelső magyar ember. A nagy történelmi napok közt, amelyek méltóságos, sürü sorban követik egymást mostanában, s amelyeket igazi jelentőségükben csak a jövő nemzedéknek multba visszatekintő szeme fog megitélhetni, külső diszre is, belső tartalomra is egyaránt kivált a tegnapi ünnep. Pálmaágak és örökzöld lombok boritották a hatalmas teremnek máskor sima oszlopait, cifraságait, annak jeléül, hogy a király látogatásának emléke örök időkre egyik legfényesebb lapja lesz az Akadémia történetének. Kállay Béni [14] értekezését mély figyelemmel hallgatta végig a király s fenséges rokonai. A közös kormány egyik legnépszerübb s mindenesetre legmagyarabb tagja impozáns képet fest ebben az értekezésben a magyar nemzet multjából s a dicsőséges emlékek hatása alatt merész és nagyszabásu jövendők körvonalait rajzolja meg. Komoly bölcsek mély és rendületlen hite, lelkesedés a szivekben, éljenző zugás az ajkakon, ragyogó diszruhák s örömtől még jobban ragyogó szemek adták meg az Akadémia ezredéves diszgyülésének igazán ünnepi jellegét.
      A gyülés lefolyásáról a következőkben adunk számot.
      Tegnap délelőtt tiz órára volt kitüzve a Magyar Tudományos Akadémia ezredéves diszgyülése, amelyen a király is megjelent. A közönség már kilenc óra körül sürün ellepte az Akadémia palotájához vezető utakat, amelyeken már kilenc órától kezdve egymást érték a szebbnél szebb fogatok. Mindenfelől ragyogó diszmagyar ruhák, csak itt-ott elvétve pár frakk, fényes katonai egyenruhák s a hölgyek is, akik jegyhez jutottak, az alkalomhoz illő ruhákban jelentek meg.
      Az Akadémia igazgatóságának tagjai és az elnökség, báró Eötvös Lóránt elnök, Császka György érsek, Tisza Kálmán, gróf Széchenyi Béla, gróf Dessewffy Aurél, Szász Károly, Gyulai Pál, Pulszky Ferenc, Kautz Gyula, Vámbéry Armin, Zichy Antal, Bőthy Zsolt és Szily Kálmán főtitkár az előcsarnokban várták a fejedelmi vendégeket, mindnyájan diszmagyarban.
      Körülbelül háromnegyed tiz volt, amikor az első udvari kocsi előrobogott és kiszálltak belőle József és József Ágost főhercegek. József főherceg magyar tábornoki egyenruhában volt, fenséges fia pedig dragonyos főhadnagyi ruhát viselt. Mindketten az előcsarnokban maradtak az urak közt s ugy várták meg Kóburg Fülöp herceggel együtt, aki nehány perccel később érkezett, a királyt.
      Pontosan tiz órakor éljenzés hallatszott az Akadémia főhomlokzata előtt való téren s a közönség tiszteletteljesen utat nyitott az előrobogó két udvari kocsinak, amelyek közül az elsőben a király ült, honvédhuszár tábornoki egyenruhában, mellette gróf Paar főhadsegéd, a másodikban Somogyi és Pollák alezredesek, a király szárnysegédei.
      Báró Eötvös Lóránt [15] a király elébe sietett s felkisérte a szőnyegekkel és délszaki növényekkel szépen diszitett lépcsőkön az elsőemeleti diszterembe, ahol már együtt volt a meghivottak fényes társasága. (...)
      Az elnöki asztal körül báró Eötvös Lóránt elnök, Pulszky Ferenc [16] és Gyulai Pál [17] osztályelnökök és Szily Kálmán [18] főtitkár foglaltak helyet.
      Most fölállt báró Eötvös Lóránt és a következő megnyitó beszédet mondotta:
      Felséges császár és apostoli király!
      Legkegyelmesebb urunk!
      Örömtől dobog szivünk ebben a percben, melyben Felséged közöttünk, a magyar irodalom és tudomány munkásai között megjelenvén, magas kegyének ez ujabb nyilvánitásában szentesiti azt a magasztos föladatot, melynek teljesitését a nemzet ránk bizta. Fejleszteni az atyáinktól öröklött nyelvet és irodalmat, hogy az ne csak csengő szavakban, hanem gondolatokban is gazdagodjék és müvelni a tudományt, nem szolgai utánzással, hanem a szabad szellem önálló gondolkodásával, ez a mi föladatunk. Nemzeti becsvágyunk pihenést nem enged, egy sorban akarunk haladni a legelsőkkel ama nemzetek között, kiknek szomszédságában őseink immár ezeréves államunkat megalkották. «Magyarország nem volt, hanem lesz» - ezt a jelszót véste be Széchenyi István gróf a Magyar Tudományos Akadémia alapkövébe. Nem feledkezhetünk meg erről ma sem, amikor államunk ezer éves fönnállásának ünneplése közben a multakról emlékezünk, mert érezzük, hogy ez ezer év dacára is fiatal nemzet vagyunk, mely nem elégedhetik meg multjának dicsőitésével, hanem kell, hogy még nagyobb dicsőségét a jövőben keresse.
      Viharos éljenzés után báró Eötvös Lóránt elnök bejelentette, hogy Kállay Béni pénzügyminiszter, az Akadémia tiszteleti tagja, akadályozva van a megjelenésben s igy Az Árpádok és a magyar állam czimü értekezését, amely a diszgyülés egyetlen tárgya, Szily Kálmán főtitkár fogja felolvasni.
      Az értekezésnek itt adjuk bő kivonatát.
      Történeti nemzetté lettünk e földön, amely ma is a miénk. Ezer éve áll fönn a magyar állam, ezer éve él a magyar nemzet. Meghatottan és méltó büszkeséggel tekinthetünk végig tizszázados történetünkön. De az öröm, a megelégedettség érzésébe kétely és aggodalom is vegyül. Mi sors vár ránk? Van-e még remény, hogy élni fogunk a távol jövőben is, mint magyar nemzet, magyar állam? Megnyugtató választ keresve e borus kérdésekre, föltünik előttünk az elmult s a még jövendő ezer év mesgyéjén honszerző Árpád fenséges alakja. Keveset tudunk felőle. Életét, tetteit derengő homály födi. És ez jól van igy. Emberi gyarlóság legalább nem homályositja el azt a tiszta eszményi képet, amely nemzetünk első vezéréről minden magyar szivében él a mai napig. A középkornak ez a szakasza nem mutat föl Európa egyetlen államában sem oly kiváló, oly nagy tehetségü uralkodó házat, mint amilyen az Árpádok dinasztiája volt. Árpád és utódai nem csak országot alapitottak, ők emelték azt a hatalomnak és a tekintélynek arra a magas fokára is, amelyet hazánk akkor elfoglalt. Az Árpádok vetették meg azt a szilárd alapot, mely a magyar nemzetnek ezeréves életet biztositott. És az Árpádoknak több századra terjedő következetes politikája, ránk nézve nemcsak a multban bir értékkel és jelentőséggel. Abból merithetjük talán a második ezerév küszöbén a reményt, hogy van még jövője e nemzetnek...
      A magyar jellemből hiányzik a hajlam vallásos rajongásra. Már a hosszu együttlétben a kozarokkal, ahol mohamedán, zsidó és keresztény békésen megfért egymás mellett, megtanult népünk türelmesnek lenni a más hitüek iránt. És ha mégis szivósan ragaszkodott a pogánysághoz, ez nem annyira buzgóságból történt, mint inkább azért, mert a pogány vallást az ősi nemzeti szokások szimboluma gyanánt tekinté. Éppen ez okból az uj haza földjén sem terjedt el a kereszténység. Csak az ország déli és keleti részein hirdették az igét Bizáncból jött téritők, csekély eredménnyel ugyan, de nem egészen sikertelenül. Géza pogánynak született és ugy látszik, szivében megőrzé haláláig a ragaszkodást az ősi hithez. De azért megkeresztelkedett. Mondják, hogy felesége vette rá őt e lépésre. Meglehet. De a szép Sarolta valószinüleg a keleti egyház hive volt, Géza pedig a nyugatrómaihoz csatlakozott. Talán éppen a sürübb érintkezés a katolikus németséggel inditotta őt ez elhatározásra. De bármint volt is ez, azáltal, hogy Géza maga is katolikus lett s hogy népének is a római egyház tanai szerint hirdetteté a kereszténységet, elvált örökre a magyar nemzet a Kelettől. A gondolkozás és akarat, az eszmék és érzések összesége, melyet nyugat-európai civilizációnak nevezünk, a kereszténység általános befolyásán kivül, ama mélyen bevésődő hatásnak köszöni létrejöttét, melyet a középkor első századaiban a romai egyháznak egyetemes, központi jellege gyakorolt.
      Az Árpádok Magyarországa teljesen centralizált állam volt, az egyetlen akkor egész Nyugot-Európában. Mi már az állam megalakulásánál létesitettük azt, amit Európa csak százados harcok árán érhetett el. Nem képzelhető ez másként, mint hogy e szervezet összhangban állott a magyar nép szellemével. Ha nem igy lett volna, nem állhat az fenn három századon át. Uralkodói hatalmukat arra használták föl, hogy amennyire e földön lehetséges, megvalósitsák a nemzeti ideálokat. Első szent királyunknak egész müködésében nincs egyetlen vonás sem, mely önző, időhöz kötött vágyakat, törekvéseket árulna el. Amit tett, nemzetéért tette; nemcsak a jelenben, de a jövőt is tekintvén. A legtisztább idealizmus ez. Azzal, amit végzett, amit elért, megmutatta a magyarnak, hogy csak ugy boldogulhat, ha uralkodó és nemzet egyaránt eszményekért küzdenek. Ez az eszmény pedig: Magyar legyen e nép a földi létnek végső határáig, mely számára a végzet könyvében ki van jelölve - és legyen méltó társa ama nemzeteknek, amelyek elüljárnak az emberi haladás utján.
      Ujra kérdezhetjük most már, mi sors vár még ránk? Van-e remény, hogy élni fogunk a távol jövőben is mint magyar nemzet, mint magyar állam?
      Élni fogsz oh magyar, ha megszivleled a magasztos tanuságot, melyet Árpád vére hagyott rád drága örökségül. Előre hát, küzdj bátran tovább, ernyedetlenül, és bizzál önmagadban. De hogy küzdelmedet siker koronázza, hogy bizalmad soha meg ne inogjon, tégy ugy, mind őseid tevének, foglald mindennapi imádba a fohászt: Isten áldd meg a magyar királyt!

*
      Az értekezés befejezésével az egész gyülekezet felállott és megéljenezte a királyt, aki némán megköszönte, majd odament az elnöki emelvényhez és elismerését fejezve ki báró Eötvös Lóránd elnöknek, vele, Pulszky Ferenccel, Gyulai Pállal és Szily Kálmánnal kezet fogott. Azután a közönség felé fordulva, nehány elismerő szót mondott Kállay Béninének s elhagyta a termet. Követték őt a főhercegek és az egész kiséret.
      Az Akadémia előtt a sokaság szintén lelkes éljenzésekkel fogadta, amikor kocsira szállt.
      (Pesti Napló, május 18.)

      3. Festő (1844-1920).
      4. Festő (1856-1898).
      5. Festő (1839-1917).
      6. Festő (1869-1922).
      7. Festő (1860-1899), illusztrátor.
      8. Szobrász (1872-1948).
      9. Politikus (1843-1915), 1899-1903 között Magyarország miniszterelnöke és belügyminisztere.
      10. Cukorgyáros (1852-1913).
      11. Novellista, drámaíró.
      12. Színházigazgató (1846-1932).
      13. Falikar.
      14. Pénzügyminiszter.
      15. (1848-1919) fizikus, az MTA elnöke (1889-1905), vallás- és közoktatási miniszter (1894).
      16. Régész (1814-1897), a Nemzeti Múzeum igazgatója (1869-1894).
      17. Irodalomtörténész, író (1826-1909).
      18. Természettudós, nyelvész (1838-1924), az MTA főtitkára (1889-1905).


EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Ezeréves évforduló < > Események a Vérmezőn