EPA Budapesti Negyed 10. (1995/4)Zudor P.: Urak < > Impresszum

Rosszul aludt
- Egy szép asszony gondolatai -
____________
HARKAI ALADÁR

Kornélia csak reggel jött haza Tarváry grófné tánczestélyéről. Keveset és rosszul aludt. Kedvetlen volt mikor felébredt. Szobájában nagy a rendetlenség, oh hisz oly későn tért haza a mulatságból. Ruhája a támlásszéken hever bágyadtan elomolva, s diszes kis formás czipői mintha még most is tánczolnának. Mindettől valami kellemetlen elmélkedő hangulat vett Kornélián erőt.
      »Talán akadna szer, vagy mód, hogy az élet kevésbé unalmassá válnék; de manapság ez volna a legegyűgyübb találmány. Mindent tökéletesitenek csak a létezés művészete kivétel e tekintetben.«
      Ezelőtt nekünk nőknek, nagy volt a szerepkörünk, mostanság még rangunk sincsen. A férfiak bekötött szemmel járnak közöttünk és azt képzelhetik, hogy az első nő ki kezük közé jut, választottjuk. Ez azonban csak az érzelem szembekötősdi játéka. Nem bosszantja őket, hogy az ilyen viszony nem tartós, mert az a véletlen, a mely nekik egyet juttat, csakhamar egy másikhoz sodorja őket. Az egyikkel a szalonban, a másikkal az üzletben, a harmadikkal a szinpadon, a negyedikkel az utczán, de az nekik mindegy.
      A férfiak azokat választják, akik kinálkoznak. Ma már nem az akadékosság, hanem a banalitás vonzó. Szerelmük hasonlit a sétatérhez, hol az emberiség egy uton és ugyanazon czél felé jár.
      És nem elég banális a nő a mai izlésnek? Álkebel, rizspor, magas sarok, virággal fedett szalmatető a fején, festett szemek! Ugy jár mintha tojás volna lába alatt, művésznőnek akar tartatni; mert a deszkák a férfiak ideálja! Egy nő a ki fest, énekel vagy zongorázik, kinek hatásos a ruházata, megnyeri a férfi sziveket.
      Ostoba lehet mint a liba, csak fecsegni tudjon ... Egészen fölösleges, hogy gondolkozzék, érezzen és szeressen. Csak lármáznia kell s nevetgélnie, hogy a figyelmet magára vonja ...
      Mit ér, hogy szive van, telve nemes érzelmekkel, édes ajkai, gyöngéd kezei, bátorságra buzditó szemei, melyekben a lélek oly érdekesen tükröződik vissza. Pedig szép, nagyon szép egy asszony pillantása a ki szeret! Egy tekintet telve tilalommal és csábitó tüzzel egyszerre, hogy fogva tartsa a férfit, akit szeret.
      A férfit, akit szeret? Hol van? Ki mer még manapság házasodni? Ki mer igazán szeretni, az élete bohósdi idejében? Titkoljuk érzelmeinket, mintha szégyelnők azokat.
      Óh ezek a férfiak!
      Ha drágakövet ajánlanának nekik vissza utasitanák, mert nem értékesithetik; csak aprópénz kell nekik, mely kézről-kézre jár, mindinkább csunyább, kopottabb és összekarczoltabb lesz. Koldusok, mert csak krajczárt akarnak ... Csak krajczárt érő szerelmet s nem többet ... Soha többet! Szerelemmel telt szivet? Egész kincset? Óh nem! Ők ismerik önmagukat és tudják, hogy annyit nem érdemelnek, csak egy kis mulatozást, nem soká tartót és nem sokat, abba belenyugszanak azok a tisztességes emberek ...
      Nekünk azonban, a kik a nő nevét büszkén viseljük, van még lelkünk, ringatódzunk még álmunkban és csupán azé akarunk lenni, aki bennünket szeret.
      Képes vagyunk még most is, - mint Éva anyánk, - az édeni paradicsomot igaz szerelemért odaadni. Büszkeségünk, magaslatáról néha lepillantunk, nem találkozik-e valahol hozzánk méltó ember; Szivünk vágyat érez olykor leereszkedni, de mielőtt még tehetnők, szerencsénkre, a meggondolás és kétely meggátol ebben bennünket.
      Mégis vannak napok, mikor kedvet érezünk a tömeg közé vegyülni, hol nevetni, csevegni, tánczolni, kábitó pillantást és mosolyt lehet cserélni, hol lármázhatunk a többivel együtt. Hiszen annyi szerelmet takaritottunk meg, hogy végre tul is kell azon adnunk.
      Társaságba megyünk, mint én azt tegnap is tettem, viselkedésünk világosan mondja: Olyan vagyok itt mint a többi. Nos udvaroljatok! ... A kellő pillanat is elérkezik. Pezsgőt akarok inni, mivel ambrózia már ugy sincs és elvégre a pezsgő is lerészegit ... És lám egyszerre húsz szerelmi vallomás is zudul felém, de valamennyi egy kaptafára készült! Ugy látszik, hogy valamennyi fiatal embernek egy egyén szállitja azokat; ugyan az, aki a báli toilletett és cylindert szokta szállitani, oly hasonlók, oly könnyen téveszthetők össze. Éjféltájban minden nő vallomásokba részesül - ha ugyan reflektál azokra.

      A terem hátterében pedig ott állt valaki hallgatagon ... s valahányszor közelébe értem, elhalványodott ... Ha észrevette, hogy tánczolok, görcsösen pödré bajuszát. Hasonló ő a többihez? Igaz volna, hogy őszintén tudna szeretni? Miért lenne más? És ...

      Magyar Géniusz, 1896 (442. oldal)


EPA Budapesti Negyed 10. (1995/4)Zudor P.: Urak < > Impresszum