EPA Budapesti Negyed 4. (1994/2)Rainer M. J.: Hruscsov -

Egy
koncepciós
per előkészítése

A provokáció „kultúrájának” honosítása

_____________
BENCSIK ZSUZSA

Uzoni Pünkösti László vezérkari százados Aradon született 1912. január 4-én. Egykori tanára, későbbi vádlotttársa, Raffay Elemér jellemzése szerint érzékeny idegrendszerű, romantikus fantaszta, zseniális nyelvtehetséggel rendelkező, valamilyen küldetéstudattól túlfűtött, egzaltált fiatalember volt.
      A háború vége előtt nem sokkal, 1945 januárjában Mosonszentjánoson Pünkösti elrendelte munkaszolgálatosok motozását. Két fiatal zsidó - vagy még inkább a kettő közül az egyik -, hogy mentse előző napi fizetését, maga elé dobta a pénzét. E „felháborító” tettért Pünkösti agyonlövette mindkettőjüket. Nem sokkal később, három kenyeret kolduló román nemzetiségű munkaszolgálatost szökevénynek minősített és őket is kivégeztette. Pünkösti saját mentségére a per során csak annyit tudott felhozni, hogy az akkori korszellem hatása alatt állt, s a felsőbb parancsok értelmében kötelessége volt így cselekedni.

A Budapesti Népbíróság 1947. március 31-én, 1322/47. számú ítéletével kötél általi halálra ítélte. [1] A Népbíróságok Országos Tanácsa 1947. október 7-én 2167/1947. számon helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. [2] A köztársasági elnök 1948. április 3-án hozzájárult ahhoz, hogy „a törvényes igazságszolgáltatás rendes menete bekövetkezzék”. [3] Az ítéletvégrehajtásról készült jegyzőkönyv 1948. április 21-én kelt. [4]
      Valójában azonban nem volt ennyire egyszerű és rövid az a három esztendő Pünkösti László életében, amely a háború befejezése és a hóhér kötele között eltelt. Budapesten a Magyar Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztály Elhárító Alosztályán 1947. január 22-én történt kihallgatása során a következőképpen adta elő történetét:
      1945-ben vezényelték Ausztriába, ahonnan nem tért vissza. Többféle munkát vállalt, végül 1946 februárjától Grazban egy angol vezetés alatt álló, vegyes nemzetiségű átvonuló munkatáborban tolmácsként dolgozott. A kihallgatásokon is ő fordított, hiszen tökéletesen tudott mind angolul, mind németül. (Ugyanígy beszélte a francia és olasz, csekély mértékben a szerb, horvát nyelvet.) A hazai sajtót olvasva tudta, viselt dolgaiért a népbíróság előtt kell felelnie, tehát nem jöhet haza. Vallomása szerint egy MacDonald nevű őrmester összehozta egy olyan angol tiszttel, akinek mindvégig még a nevét sem tudta meg. Ezért az egyszerűség kedvéért Mr. Brown-nak nevezte. Ez a „Mr. Brown” megkérdezte, hajlandó lenne-e Magyarországon a Vörös Hadseregről információkat szerezni. Pünkösti elvállalta, annak ellenére, hogy az utazáshoz szükséges hamis iratokat neki magának kellett beszereznie. Ezt meg is kapta némi szívességért cserébe Sébor Józseftől, egy emigráns soproni bányamérnöktől. „Mr. Brown” elmondta, mi a feladata: figyelje meg Sopron, Kapuvár, Szombathely, Körmend orosz katonai helyzetét, a repülőterek megszállását, az orosz hadsereg mozgását, fegyvernemét, felszereltségét. Az orosz gépjárművek rendszámát jegyezze le időpont és hely megjelölésével. Ezután átadott Pünköstinek nyugta ellenében 40 dollárt.
      Grazban Subik Károly egri prelátustól kért ajánlást, hogy itthon szálláshoz juthasson. Ez meg is történt, de a prelátus nem saját nevét írta alá, hanem „Egri” aláírással adta át az ajánló sorokat, mondván, kézírását fel fogják ismerni. Ezzel akarta Pünkösti felkeresni Pesten az Actio Catholica vezetőjét, Mihálovics Zsigmondot [5] és a székesfehérvári, a pécsi és a szombathelyi püspököket.
      Első alkalommal 1946. augusztus 9-én jött át Sopronnál Magyarországra. Másnap továbbutazott Szombathelyre, ahol tájékozódott a városban, és megfigyelte az ott állomásozó orosz erőket. Az éjszakát barátnőjénél töltötte. Következő éjjel Székesfehérvárra utazott.
      11-én dr. Bejczy Gyulának, a székesfehérvári püspöki iroda vezetőjének bemutatta Subik Károly ajánlólevelét, amelynek aláírását az fel is ismerte. Kérésére, hogy ismertesse össze olyan katonaemberrel, aki tájékozott a hazai helyzetről, a püspöki iroda vezetője bemutatta Végh Imre egykori repülős főhadnagyot, aki a helyi kisgazdapárt titkára, s a Kis Újság munkatársa volt. Pünkösti előadta utazása célját, feladatait, s megkérte Véghet, hogy legközelebbi látogatásakor adjon felvilágosítást az orosz hadseregről, a Fehérváron állomásozó repülőkről.
      Augusztus 12-13-át Dombóváron édesanyjával töltötte. Másnap Pécsre utazott, és felkereste már említett tanárát, atyai barátját, Raffay Elemért. Általános politikai kérdésekről beszélgettek, úgymond. Délután meglátogatta Virágh Ferenc püspököt, akinek átadta az ajánlólevelet. [6] Bevallása szerint „az ajánlólevél célja az volt, hogy kapcsolatokat keressek megbízható egyházfunkcionáriusokon keresztül egyes katonai és polgári személyekkel, kik munkámban támogatni tudnak. Az általam részletfeladataim elvégzésére beállítandó személyek kritériuma volt, hogy lehetőleg fiatal és nőtlen, hivatásos tiszti státusból származzanak és politikai beállítottságuk ellentétes legyen a jelenleg Magyarországon lévő államvezetéssel.” [7] Virágh Ferenc nem ismerte fel Subik Károly írását, mire Pünkösti közölte vele, hogy angol hírszerző s feladata az orosz megszálló erők felderítése. Kérte, ajánljon olyan megbízható polgári és katonai személyeket, kik a hírszerzés szempontjából segítségére lehetnek.
      A püspök után Óriás Nándor egyetemi tanárt kereste meg. Miután hírszerző feladatát ismertette a professzorral, őt is kérte, ajánljon neki a feladatra alkalmas személyeket.
      Az estét Raffayval töltötte, elmondta egykori tanárának, hogy hamis papírokkal van ott, és az angol megszállási övezetből jött. Ekkor még nem említette feladatát, csak azt kérdezte, vannak-e jelenleg is katonák tanítványai között. Raffay gyanútlanul válaszolt a feltett kérdésekre. Pünkösti ezek után részletesen ismertette jövetelének okát és célját. A tanár vállalta, hogy helyi vonatkozású kérdésekről ad tájékoztatást. Elmenőben még 750 márkát is adott Pünköstinek, beváltási céllal.
      Augusztus 18-án Székesfehérváron Véghet a Kisgazdapárt helyiségében látogatta meg Pünkösti, s meghallgatta „beszámolóját”. Másnap Szombathelyen felkereste egykori bajtársát, Valgóczy Imre századost. Azonnal elmondta neki, az angol megszállási övezetből hamis papírokkal jött Magyarországra, hogy az orosz erőket felderítse. Kérte, ismertesse össze megbízható, a jelenlegi rendszerrel szembenálló tisztekkel. Konkrétan azzal bízta meg a századost, jegyezze fel az orosz gépjárművek rendszámát és az egyes csapattestek mozgását. Pünkösti augusztus 22-én indult vissza Sopronból Grazba. Ott néhány nap múlva jelentést tett magyarországi útjáról „Mr. Brown”-nak.
      Október 20-a körül „Mr. Brown” új megbízást adott: derítse fel a dunántúli repülőterek teljesítőképességét, megszállását, a mozgásokat, a gépkocsirendszámokat, a dunai szovjet flottilla helyét, a hajtókaszíneket. Útiköltségként 80 dollárt kapott tőle Pünkösti, melyért 700 forintot vásárolt.
      Felkereste ismét Subik Károlyt, akit ez alkalommal tájékoztatott hírszerzői munkájáról, és említette, hogy a tőle kapott ajánlólevelet is erre a célra használta föl. Kérte, adjon hasonló ajánlást Mihálovicshoz, az Actio Catholica budapesti vezetőjéhez. Subik ezzel egyetértve másodszor is adott ajánlást, s felhívta egyben a kém figyelmét a miskolci, a nyíregyházi plébánosokra és a győri papra, kikre feladatának teljesítésében számíthat. Ezek után Pünkösti november 3-án elindult Grazból.
      Útközben Bécsben, tehát még a magyar határ átlépése előtt, „óvatossági okokból” megsemmisítette Subik ajánlólevelét. November 7-én Sopronon keresztül Szombathelyre utazott. Megállapította, hogy ugyanazok a csapatok vannak jelen, mint augusztusban. A gyalogosok hajtókaszíne céklavörös, a harckocsizóké piros alapon fekete. Felkereste Valgóczy Imrét, aki megerősítette megállapításait.
      Székesfehérváron Végh Imréhez tért be, aki azonban nem tudott semmi változásról beszámolni. Új feladatként a dunántúli repülőterek kapacitásának megfigyelésére adott megbízást. Éjszakai szállásáról ismét dr. Bejczy Gyula gondoskodott.
      Pécsett Raffay Elemérnél és Óriás Nándornál tett újabb látogatást, akikkel már az első alkalommal tudatta, mi járatban van. Óriás most összehozta a kémet Abay professzorral. Pünkösti neki is rögtön elmondta, angol megbízásból a Magyarországon állomásozó orosz csapatok ellen végez hírszerzést, s ehhez kér támogatást. A professzor ajánlott ugyan egy őrnagyot, de a tervezett találkozó elmaradt. A Raffayval folytatott beszélgetés során viszont megtudta, hogy a bajai orosz folyamőrség a régi magyar folyamőrség telepén állomásozik, és annak kikötőit használja.
      Bajai egyházi körökhöz Makray Lajos szekszárdi apátplébánostól kért ajánlást, miközben közölte vele angol hírszerző mivoltát. Vallomása szerint már másnap felkereste Baján Vértess Demjánt, bajai ferencesrendi házfőnököt Makray ajánlólevelével. Közölte jövetele célját, s kért tőle munkájához megfelelő személyeket. Báldi János tartalékos századost ajánlotta, akit fel is keresett Vértess névjegyével. Ismertette vele hírszerzési feladatát, és segítségét kérte az orosz folyami erők helyzetének, mozgásának felderítésében.
      November 19-én Szegedre utazott, ahol felkereste Sopsich püspöki irodaigazgatót, ismét használva Vértess Demján ajánlólevelét. Felfedte titkos küldetését, s kérte segítségét. Természetesen a székesfehérvári püspöki irodaigazgatóhoz hasonlóan a szegedi is készségesen együttműködött a vadidegen hírszerzővel, de kézzelfogható eredményre ez a kapcsolat sem vezetett. [8]
      Érdemes Pünkösti vidéken tett útjáról szóló vallomásának kérdéses elemeit közelebbről megvizsgálni. Minek jött Magyarországra, milyen céllal, kinek a megbízásából?
      1. Nincs magyarázat arra, miért vállalta el Pünkösti „Mr. Brown” megbízatását. A honvágy - amire vallomásában hivatkozott - mint érv, önmagát leplezi le, hiszen hamis papírokkal Pünköstit nem az angolok látták el, hanem ezeket maga szerezte be. Ezért - „Mr. Brown” ugyanis semmit sem ajánlott fel cserében - értelmezhetetlen a hírszerzés elvállalása. Sébor bányamérnök papírjait kémkedés vállalása nélkül is megszerezhette volna, hisz az mit sem tudott erről.
      2. Pünkösti későbbi védekezése szerint „Mr. Brown” megzsarolta: ha nem vállalja el a feladatot, háborús bűntetteiért felelnie kell. A magyar hatóságok nem kérték ki mint háborús bűnöst, az angoloknak készített önéletrajzában nem említette tetteit. Így a zsarolási történet is meglehetősen gyenge lábakon áll.
      Nehezen elképzelhető, hogy a joggal nagyhírű Intelligence Service Magyarországra küldendő titkos ügynöknek háborús bűnöst választ, akinek lebukását akár biztosra is lehetett venni. Mindezek után alapvetően lényegtelen felderítési munkákkal bízták meg. Eltekintve attól, hogy az angolok és a szovjetek ekkor még szövetségesek voltak, a hajtókaszínek, autórendszámok s a többi adat sokkal egyszerűbben is megszerezhető lett volna.
      A fentieken túl is „amatőrizmusra” vall, hogy az I. S. nem gondoskodott titkos ügynökének megfelelő iratokról, még nehezebben elképzelhető, hogy a Magyarországra küldendő titkos ügynöknek 40, azaz negyven dollárról átvételi elismervényt kellett aláírnia, saját nevével.
      3. Pünkösti állítása szerint két ajánlólevelet is adott neki a Grazban élő Subik Károly prelátus. Az elsőt azért, hogy szálláshoz juttassa, a másodikat, hogy a kémszervezet felépítését segítse. Az első a későbbiekben nem került elő, a másodikat pedig - néhány nappal annak megszerzése után, nehogy a határon lebukjon - még a határátlépés előtt megsemmisítette. S ha már egyszer megsemmisítette, akkor minek tett vallomásában egyáltalán említést róla?
      Pünkösti állítása szerint Vértess Demján, bajai rendházfőnöktől szintén kapott ajánlólevelet és névjegyet is. Természetesen ez az ajánlás sem került elő, annak ellenére, hogy ennek Magyarországra kerüléséhez nem volt szükség konspirációra, hiszen ez Baján „íródott”. A dolog pikantériája az, hogy az állítólagos névjegy és ajánlólevél birtokában Pünkösti - akinek a memóriája szinte betegesen tökéletes volt - összekevert két egyházfit. A bajai ferencesrendi házfőnök neve ugyanis Vértes Honor. Hitoktató-káplánját viszont Zachár Demjánnak hívták. Ez a névkeverés később némi derültséget okozhatott Baján, amikor a nemlétező Vértess Demjánt idézte meg a bíróság Pünkösti tárgyalására. [9]
      Mindezek alapján talán nem tűnik merésznek feltételezni, hogy a sokat emlegetett ajánlólevelek nem is léteztek. Nem Pünkösti, hanem kihallgatói kreálták a rendfőnök és a káplán nevének sajátos kombinációját.
      4. A konspirációnak szigorú szabályai vannak. Egy titkos ügynöknek eszébe sem jutna saját nevét használni például összekötőjével, mivel annak lebukása őt is magával rántaná. Ugyanakkor a titokban Magyarországra érkező, honvágytól gyötört titkos ügynök első útja szeretőjéhez vezetett, ahol békésen eltöltött egy éjszakát. Az ezt követő két napon pedig özvegy édesanyjával annak barátnőjénél Dombóváron volt együtt. Azt talán nem érdemes feltételezni, hogy a konspiráció szabályaiban ennyire járatlan lett volna.
      Mint már említettem, neki magának kellett gondoskodnia hamis papírokról, mert az angolok erről megfeledkeztek. Sőt - s erről még nem esett szó -, ezek után elment Sopronba, annak a Sébor Józsefnek a családjához, akinek az iratait illegálisan használta.
      Egyetlen elfogadható magyarázat van a felsorolt értelmetlen, illogikus jelenségekre, nevezetesen az, hogy „Mr. Brown” nem lehetett más, mint a magyar államvédelem, egészen pontosan a katonai elhárítás embere.
      Állítólagos megbízatása a Vörös Hadsereg adatainak felderítésére szólt. Ennek ellenére nem tiszttársait kereste meg azonnal, hanem egyházi személyek segítségét kérte. A jól ismert szűk látókörű logika alapján válik csak érthetővé ez a teória: az egyház, így abban a papok is, ab ovo demokráciaellenesek. Kapcsolatban állnak reakciós elemekkel, maguk köré gyűjtik, szervezik azokat, információkat közvetítenek. Nincs más hátra, mint egy provokátorral kompromittálni őket.
      A kommunista párt, mely az 1945-ös választások óta a hatalom megszerzésén fáradozott, még nem tudta konkrétan, kikre és hogyan akar megsemmisítő csapást mérni, de hogy mely társadalmi csoportokra, azzal már tisztában volt. Jól kirajzolódik, hogy Pünköstinek első látogatása során főképp az egyházi személyek kompromittálása volt a feladata, s mellékesen a volt tiszttársak, iskolatársak szondázása. Ez irányú próbálkozása azonban 1946 késő nyarán nem vezetett komoly eredményre.
      Második útja során - látszólag hírszerzői feladatától eltérően - Budapestre is jött, még mindig az eredeti célkitűzés alapján. Jövetele okaként Mihálovics Zsigmond, az Actio Catholica vezetőjének meglátogatását jelölte meg. Ez a találkozás ugyan elmaradt, de ennél sokkal lényegesebb változás történt mind Pünkösti, mind a koalíciós időszak történetében.
      Budapestre érkezve Pünkösti először egy régi barátját, Lombar Lászlót kereste fel, akinek elmondta küldetését, de az barátságosan visszautasította. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból nem derül ki, milyen ötlettől vezérelve, de tény, hogy még aznap meglátogatta Krisztina körúti lakásán dr. Héder Jánost. Ismeretségük 1943-ban keletkezett, amikor, még a Ludovikáról ismert csendőrszázados barátja, Kun László vitte el Héderhez, aki akkor egy kereskedelmi vállalatot vezetett. Pünkösti „gazdasági jellegű” problémáinak megoldását várta tőle. Héder akkoriban Szabadság téri irodájában minden hónapban egyszer rendszeresen találkozott barátaival, s „politizáltak”. Ez kivételesen még igaz is lehetett. Tény az, hogy Héderék támadták a Kállay-kormányt kétszínűsége miatt. Különösen azért bírálták - vallotta Pünkösti a HM Katonapolitikai Osztályán -, mert szerintük a kormány túl nagy teret enged a német befolyásnak a magyar elem rovására.
      Ezekből a beszélgetésekből Pünkösti valamiféle ellenállási mozgalomra következtetett. Héder későbbi vallomása szerint Pünkösti 1944-ben felajánlotta, tájékoztatja őket a magyar és a német csapatok hangulatáról. A jelek szerint Héder túlzottan nem bízhatott benne, hiszen az ellenállás szervezésére vonatkozó kérdésére azt a választ adta, hogy nincs szó semmiféle mozgalomról, csupán vannak néhányan, akik nem értenek egyet a kormány felfogásával, és féltik a magyarság jövőjét. Bár Pünkösti a megbeszéléseken türelmetlenül követelt megbízatást, nem szántak neki semmilyen szerepet. Legfeljebb csak annyit vártak tőle, hogy katonai beosztásában ő is a magyarság érdekeit tartsa szem előtt. Héderrel utoljára 1944-ben beszélt, aki akkor hevesen kikelt a német beavatkozás ellen.
      Ilyen előzmények után kereste fel 1946 novemberében „régi barátját”, dr. Héder Jánost. Történetünk, s feltehetően a Katonapolitikai Osztály konstrukciója is, ezzel a találkozással vett radikális fordulatot. Ezután ugyanis többé már fel sem merült sem az Actio Catholica, sem bármely további egyházi személy meglátogatásának terve. A rendelkezésünkre álló források alapján feltételezhető, hogy a Katonapolitikai Osztály ekkor megérezte, eredményesebb, ha felhagy ideiglenesen az egyház provokációjának további erőltetésével. A nagyobb „fogás” reményében Pünköstit Héderre, s rajta keresztül a Magyar Testvéri Közösség szervezetére állította.
      A Magyar Testvéri Közösséget már megalakulásakor is titokzatosság övezte. A szabadkőművesek mintájára szerveződött, összetartó eszméje pedig Magyarország mindenféle idegen elemektől való megóvása és megtisztítása volt. Az új tagoknak beavatási ceremónián kellett hitet tenni elkötelezett magyarságukról, s ezt a titkos „családok”, azaz szervezetek keretén belül különböző szakmai előadásokon továbbfejleszteni. Tagjainak száma 2-3 ezer között lehetett. Pontos nyilvántartásuknak - melyet 1946-ban a nyomozóhatóságok lefoglaltak - mára sajnos „nyoma veszett”. [10] A szervezet a háborús események okozta különleges helyzetre való tekintettel felfüggesztette tevékenységét. Ennek ellenére a Közösség tagjainak egy része aktívan részt vett az ellenállásban.
      1945 után jelentéktelen egyéni kezdeményezésektől eltekintve nem is indult meg újjászerveződése. Léteztek ugyan olyan baráti találkozók, amelyek a korábbi közösségi tagokat kívánták összefogni, de a hagyományos szervezeti keretek (családok, sátrak stb.) felállítására kísérlet sem történt. A későbbi vizsgálat [11] 1946 márciusára datálta az MK úgynevezett „Hetes Bizottságának” [12] megalakulását. Valójában politizáló barátok váltakozó számú társasága volt ez. 1946 márciusában mindössze annyi történt, hogy ezekbe a beszélgetésekbe bekapcsolódott a korábbi politikai múltjával kompromittált, s ezért később a Magyar Közösségi perek fővádlottjának megtett Donáth György. [13]
      Ettől a civil csoportosulástól függetlenül tartotta összejöveteleit egy katonatisztekből álló másik baráti társaság, az úgynevezett „Ötös Tanács” - vagy ahogy a következő időszak történetébe bevonult, a „Földalatti Fővezérség”. Az első csoportot a Magyar Közösség „politikai”, a másodikat - mivel tagjait tisztek alkották - a „katonai” vezetőségnek tekintették. Ezek az elnevezések a kihallgatások során, folyamatosan születtek. Az nem befolyásolta az „összeesküvés” hálójának szövőit, hogy a „Földalatti Fővezérség” túlnyomó többsége még csak tagja sem volt az általa állítólag vezetett titkos közösségnek.
      Az „összeesküvés” leleplezői jól látták: mindkét társaság úgy gondolta, a békekötés után Magyarországot elhagyják a megszálló szovjet csapatok. Azon munkálkodtak, hogy előkészítsék egy kommunisták nélküli koalíciós kormány megalakulását, és a kivonuló közigazgatás helyét működőképes hazai bürokrácia vegye át. Nem maguk akartak tehát kormányt alakítani, hanem biztosítani kívánták a számukra megfelelő kormánynak a hatalmat. Mint ahogyan azt Szentiványi Domokos, a „Hetes Bizottság” egyik tagja egy mára eltűnt elaborátumában - amelyet az angol és amerikai követségre kívánt eljuttatni - azt írta: Magyarországot angolszász befolyás alá kell helyezni, és a középrétegre, a nyugodt erőre építeni (sic!). Ha ezt nem teszik meg, akkor az ország legkésőbb két év alatt teljesen elbolsevizálódik. Ezért keresték a megfelelő kapcsolatokat az angolszász hatalmakhoz, hogy a veszélyre figyelmeztetve segítségüket kérhessék. [14]
      Pünkösti 1946 novemberében tehát Hédert is tájékoztatta az oroszok elleni hírszerzői feladatáról, s megbízható, a rendszerrel szembenálló polgári és katonai személyek ajánlását kérte tőle.
      Beszélgetésük során Héder kifejtette, hogy túl erősnek tartja az orosz szellemi és gazdasági befolyást, és elítélte az egyoldalú Szovjetunióhoz való kötődést. Kritizálta a Magyar Kommunista Párt „gessióit”, mert azok a többségben levő Kisgazdapárttal való együttműködést akadályozzák. Az elhangzottak alapján Pünkösti Hédert oroszellenes beállítottságúnak tartotta.
      Az „angol kém” figyelmébe Héder Képes Harjay András őrnagyot, Szent-Miklósy István vezérkari őrnagyot és dr. Lipcsey László ügyvédet ajánlotta. Utóbbihoz át is kísérte, s bemutatta Pünköstit - természetesen mint angol hírszerzőt - az orosz ügyekkel foglalkozó ügyvédnek. Pünkösti érdeklődésére Lipcsey közölte, Budapesten a SZEB (Szövetségi Ellenőrző Bizottság) és a szovjet városparancsnokság székel, ugyanakkor Sopronban, Szombathelyen, Győrött, Miskolcon működnek orosz haditörvényszékek. Ezek olyan tények, amelyek köztudottak voltak, s a korabeli sajtóban is megjelentek.
      November 21-én Pünkösti felkereste Szent-Miklósy István volt vezérkari őrnagyot Kálvin téri hivatalában. Ott Képes Harjay András előtt közölte vele, nyugatról jött angol megbízásból, hamis iratokkal, a megszálló orosz erők felderítése céljából. Feltehetően éppen Szent-Miklósy volt az első, aki mindezt el is hitte, és komolyan vette. Abban reménykedett, hogy Pünköstin keresztül megvalósíthatja céljukat, a kapcsolatfelvételt az angolokkal. Egyúttal jelét adhatnák annak, léteznek Magyarországon olyan politikai tényezők, amelyek az angolszász hatalmakkal kívánnak (s kívántak már 1943-44-ben is) együttműködni.
      Feltételezhetően annyira magával ragadta Szent-Miklósyt ez az elképzelés, hogy még a legelemibb óvatosságról is megfeledkezett. Még az sem keltett benne gyanút, hogy ez a végül is mégiscsak jelentéktelen ügynök egyenesen a miniszterelnökhöz kért tőle ajánlást. Mindezt azzal indokolva, hogy az angolok szemében szeretné saját presztízsét növelni. Habár Szent-Miklósy - ennyire azért nem volt naiv - kitért a kérés teljesítése elől, mi mégsem intézhetjük el e látszólag jelentéktelen momentumot ennyivel. Hiszen, ha igaz az a feltételezésünk, amit már eddig is bizonyítani igyekeztünk, hogy Pünkösti kezdettől a Katonapolitikai Osztálynak dolgozott, akkor most ebből az következik, hogy Magyarország törvényesen megválasztott és hivatalban lévő miniszterelnöke nem fokozatosan, 1947 nyarára (június 1-jén mondott le) „keveredett bele” az összeesküvési ügybe, hanem már 1946 novemberében ő volt a katpol.-os koncepció legfőbb célpontja.
      Beszélgetésüket követően Pünkösti természetesen élt Szent-Miklósy másnap estére szóló meghívásával, s annak lakására ment. Mivel Szent-Miklósy mind a „Hetes Bizottságnak”, mind a „Földalatti Fővezérségnek” tagja volt, az ő személye jelentette az „összeköttetést” a két csoport között. Ez a kettős „tagság” valószínűsíti egyben azt a legendát, mely szerint Szent-Miklósy személye annyira felkeltette az elhárítás érdeklődését, hogy lakását figyelték, pontosabban a szomszéd lakásból fúrt lyukon keresztül sztetoszkóppal lehallgatták. Pünkösti tehát a későbbi kihallgatások során „szalonképessé” tette a jogtalan úton nyert információkat.
      Major Ákos legfőbb népbíró visszaemlékezése szerint „a nyomozóhatóság már fél esztendeje figyelte a volt vezérkari tisztek összejöveteleit, Szentmiklóssy (sic) Kecskeméti utcai lakása titkos ellenőrzés alatt állott, érdemleges nyomozati eredmény nélkül. Lebukásukhoz - a politikai koncepción kívül (!) - az nyújtott közvetlen okot, hogy a nyugatról illegálisan hazatért Pünkösti százados felvette Szentmiklóssyval a kapcsolatot.” [15] Szent-Miklósy későbbi megtöréséhez nagymértékben hozzájárult, hogy Pünkösti „valódi” bizonyítékokat szolgáltatott ellene, s ráadásul Pünkösti személye összeköttetést teremtett a Magyar Közösség vezérkara és az angol titkosszolgálat között.
      A valóságban kettőjük beszélgetése utólag visszatekintve lényegtelen volt. Pünkösti arról kérdezte az őrnagyot, vajon miért veszít népszerűségéből Nagy Ferenc, és milyen politikus Sulyok Dezső. Szent-Miklósy szerint bárki állna a miniszterelnöki poszton, csak népszerűtlen lehetne. Pünkösti ismételt kérésére, hogy „hozza össze” Nagy Ferenccel, azt válaszolta, ezt előbb meg kell beszélnie barátaival.
      Ígéretéhez híven Szent-Miklósy másnap a „Hetes Bizottságot” tájékoztatta arról, hogy Héder útján érintkezésbe lépett egy hírszerzővel, aki közvetlen kapcsolatot teremthetne az angolokhoz. A kihallgatási jegyzőkönyvek nem szólnak arról, miként fogadta a hírt ez a fórum, de a vallomást tevő Szent-Miklósy még arra sem tudott pontosan visszaemlékezni, kik és hányan voltak jelen.
      November 26-án Szent-Miklósy lakására kérette Jaczkó Pál kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselőt, aki Szent-Miklósyhoz hasonlóan hitelt adott Pünköstinek, azzal a megszorítással, hogy le kellene őt Grazban ellenőrizni. Rögtön magára is vállalta ezt a feladatot, vagyis hogy kiutazik Grazba, és személyesen informálódik Pünköstiről. E megállapodást követően Jaczkó és Szent-Miklósy együtt mentek a „fővezérségi” ülésre, ahol Dálnoki „Veress Lajos, András (Sándor), Berkó (István), Sóvári (Tihamér) és Fülöp (József) voltak jelen”. Szent-Miklósy itt is elmondta azt, amit előző nap a másik csoportnak, de itt Veress azonnal kijelentette „nem lehet hivatásunk az oroszok elleni hírszerzés”. Némi vita után a tábornok szavazásra bocsátotta a kérdést. Szent-Miklósy javaslatát egyhangúlag elvetették, s arra utasították, azonnal szakítsa meg Pünköstivel a kapcsolatot. [16]
      Ennek ellenére Szent-Miklósy másnap lakásán összeismertette a kémet Nagy Istók álnéven Jaczkó Pállal, majd magukra hagyta őket. Kettejük beszélgetéséről szavahihető vallomás nem maradt fenn. Pünkösti azt állította, hogy az inkognitóban levő, általa fel nem ismert férfitől katonai jellegű felvilágosításokat kapott, egyben közölte, ha legközelebb keresni akarja, a kisgazdapárt Semmelweis utcai székházában megtalálja.
      Amint azt eddig is láttuk, Pünkösti a vizsgálat során szinte mindenkire terhelő vallomást tett, akivel beszervezését követően összehozta a sors vagy megbízói szándéka. Még a legelemibb logika követésére sem törekedett, történetei hemzsegtek az önellentmondásoktól, egyetlen cél vezérelte: kihallgatói maximális kielégítése. Így vált e vallomás valódi gyöngyszemévé a Jaczkóval folytatott négyszemközti beszélgetés elmondása.
      Ne feledjük, Pünkösti próbálkozása, hogy a miniszterelnökhöz férkőzzön, kudarcba fulladt, de Jaczkó személyében mégiscsak rátalált egy eleven, befolyásos kisgazda parlamenti képviselőre. A vallomás szerint tehát Jaczkó megőrizte inkognitóját, találkozási helyként mégis megjelölte a kisgazdapárt székházát. Teljes homályban marad viszont számunkra, hogy miként lehetett volna a Semmelweis utcai épületben rátalálni a valójában nem is létező Nagy Istókra. Mintha a történet, beleértve az Arany Jánosra emlékeztető névválasztást, üzenet lenne későbbi korok olvasói számára. [17]
      Pünköstinek a találkozók mellett még arra is futotta idejéből, hogy „Mr. Brown” megbízásának eleget téve kivillamosozzon Újpestre, hogy felderítse a dunai orosz flottillát. Budapesti küldetését befejezve november 30-án Székesfehérvárra utazott. Ott még felkereste a kisgazdapártban Végh Imrét és Bejczy Gyulát. Másnap Végh informálta az általa ismert veszprémi, tapolcai, székesfehérvári, győri, pécsi és szombathelyi repterek futópályájára és befogadóképességére vonatkozó adatokról. Pünkösti a Kis Újság szerkesztőségéből egyenesen a pályaudvarra ment, és felszállt a szombathelyi vonatra. Itt tartóztatták le. [18]
      Az elhárítás tehát ekkor látta elérkezettnek az időt lekapcsolására. Botcsinálta ügynökétől nem várt annál többet, mint amit addig elért: Héder segítségével eljutott Szent-Miklósyhoz, és a Magyar Közösség vezetőségéhez. További működésével csak szétverte volna azt, hiszen Dálnoki Veress Lajos határozott ellenállása miatt meg is indult ez a folyamat. A tábornok ugyanis éppen Pünkösti miatt megszakította Szent-Miklósyval a kapcsolatot, s többet barátaival sem volt hajlandó találkozni.
      A sors iróniájaként Pünkösti letartóztatásával szinte egyi dőben érkezett vissza Jaczkó Pál Grazból, aki - minderről mit sem sejtve - igazolta az összekötő hitelességét.
      Pünköstinek a Katonapolitikai Osztályon tett tanúvallomása már-már lenyűgöző. Történetében 29 nevet említ, ebből állítása szerint 18-nak szinte az első pillanatban megmondta jövetelének célját, és felfedte megbízóinak kilétét. A 18 főből 11 kisebb-nagyobb húzódozás után el is vállalta a megbízást vagy ajánlott olyan személyt, aki segítségére lehetett munkájában.
      Tulajdonképpen bárki, akit megemlített, elmarasztalásra számíthatott. Még a terhelő vallomás szintjén sem volt szükség valódi „cselekvőségre”. Bejczy püspöki irodaigazgatónál elégséges volt, hogy felismerte Subik Károly kézírását, vagyis kézenfekvő - azaz kész - volt a következtetés: az egri prelátus nem először küldött titkos üzenetet, netán ügynököt Magyarországra. Mindenki, akinek neve a vallomásban felmerült, legalább feljelentés elmulasztásának bűntettében vált azonnal elmarasztalhatóvá.
      A Magyar Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztály Elhárító Alosztályán 1946. december 17-től 1947. február 10-ig folytak a kihallgatások. Gyanúsítottként szerepelt Pünkösti mellett dr. Bejczy Gyula, Végh Imre, Valgóczy Imre, dr. Lipcsey László, Raffay Elemér, Szent-Miklósy István, dr. Héder János, Kulay Sándor, Képes Harjay András. Ezek a vallomások szinte az unalomig ismétlik az alapsémát, Pünkösti mindenütt a bemutatkozás után azonnal közölte, kém, és a kihallgatottakat is mind (kivéve Képes Harjay Andrást és Kulay Sándort) felkérte együttműködésre. Pünkösti szerint el is vállalták, ki nagyobb, ki kisebb vonakodás után. Ezzel szemben a kihallgatottak magukról azt állították, csak annyit mondtak, amennyit az újságokban egyébként is bárki elolvashatott, ami mindenki számára köztudott volt.
      Egyikük sem tagadta bűnösségét, már csak azért sem, mert nem jelentették fel az angol kémet. Bejczynek még az is megfordult a fejében - hangzik saját vallomásában -, hogy talán agent provocateur-rel van dolga. Más szóval, ha korábban talán nem is, letartóztatása után, kihallgatása során átlátta a valós helyzetet. Kulay esetleges találkozásuk esetén Pünkösti feljelentését tervezte, s erre - szerinte - csak azért nem került sor, mivel maga a látogatás is elmaradt. Ő ezzel meg is úszta a dolgot, de persze nem ártalmatlansága okán, hanem mert személyét nem akarták beleilleszteni a koncepcióba. Raffay Elemér kihallgatása során pontokba szedve idézte fel a párbeszédet, mely egykori tanítványa és közte folyt. Lipcsey László és Végh Imre kihallgatási jegyzőkönyvét „irodalomtörténeti” név fémjelezte, Berkesi András főhadnagyé.
      A kihallgatásokkal párhuzamosan számolt be a sajtó első ízben Pünköstiék ügyéről, az „összeesküvők” egyik csoportjának nevezve őket. A sajtóhír érdekessége, hogy nem volt teljes összhangban a vizsgálati anyaggal. Írhatnánk ezt a tájékoztatás szokásos felületességének számlájára, valójában azonban a tudósítások mögött felsejlett egy módosított, új koncepció. A Népszava 1947. február 13-i száma szerint Pünköstiéket a „népek háború utáni békéjének megzavarása iránti kísérlettel” vádolták. Pünkösti, a sajtótudósítás szerint, az ausztriai angol megszállási övezetben tartózkodó „reakciós körök” megbízásából érkezett Magyarországra. Itt „hírszerzőhálózatot épített ki... és szoros kapcsolatot tartott a földalatti fővezérséggel”.
      A másnapi Szabad Nép tovább szőtte a történetet, részben olyan állításokkal, amelyek valóban elhangzottak a vizsgálat során, de egyben nevén nevezte az előző nap még sejtelmesen hangzó „reakciós köröket”, s már „az összeesküvők nyugatos vezetőségéről” cikkezett. [19]
      A Budapesti Népügyészségen a kihallgatottak száma csökkent. Kulay tehát már nem szerepelt a terheltek között, Szent-Miklósy és Héder ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyve pedig nincs idecsatolva. Őket a főperben kellett felvonultatni. Nem egyszerűen azért, mert kisgazda politikusok, magasrangú katonatisztek belekeverése, beleszövése után az „angol kém” személye és pere másodlagossá vált, hanem mert Szent-Miklósy már megtörve nemcsak vádlottá, de egyszemélyben koronatanúvá is vált. [20] A megmaradt vádlotttársaknak az ügyészségen nyílt lehetőségük arra, hogy megismerjék Pünkösti korábbi, rájuk nézve terhelő vallomását, vagyis végső soron az ellenük felhozható vádakat.
      Lipcsey László, a Budapesti Népügyészség érkeztető pecsétje szerint, 1947. április 9-ével datált beadványában kérte azonnali szabadlábra helyezését. E ténynél a gyakorló jogász érvelésének két pontja érdemel történelmi távlatból nagyobb figyelmet. Egyrészt tagadta, hogy a fennálló jogszabályok szerint bűncselekménynek minősíthető a megszálló, nevezetesen a szovjet csapatok elleni kémkedés. Másrészt kétségbe vonta, hogy 1943- ban megszüntetett magyar közösségi tagsága miatt - vagy ahogy ő fogalmazott „1943 májusban elmaradtam a Közösségtől” - alkalmazható lenne rá az 1946. évi VII. tc., amely a köztársaság védelméről rendelkezett. [21] Lipcsey érvei jogilag teljesen pontosak voltak, de ez sorsán mit sem változtatott, sőt helyzetét csak súlyosbította. Természetesen szabadlábra sem helyezték. Az említett pecsét tanúsága szerint Lipcsey beadványa másfél héttel a vádirat elkészülte után jutott el az ügyészségre.
      A gyakorlatban - Lipcsey érveinek megfelelően, s itt közvetlen információkkal rendelkezett, mivel ilyen perekben szerepelt védőként - a szovjet hadsereggel szembeni valós vagy kreált kémkedési ügyeket orosz katonai bíróságok tárgyalták, éppen azért, mert a magyar jog szerint e cselekmény nem minősült bűntettnek. Pünkösti és társainak pere tehát ilyen szempontból is egyedülállónak számított a korabeli joggyakorlatban.
      A Pünkösti-per lényege az volt, hogy egy valódi háborús bűnös kreált kémügyét összekapcsolták a Magyar Közösséggel. A Pünkösti által vég nélkül sorolt egyházfik közül bárkit perbe lehetett volna fogni. Bejczynek valójában semmivel sem volt több „bűne”, mint paptársainak, szerencsétlenségére azonban az eredeti koncepció hálóján fennakadva, Magyar Közösség-tagságával tökéletesen beleillett az új verzióba is.
      Lipcsey és Bejczy tehát azért kerültek a vádlottak padjára, mert a hat vádlott közül 1945 előtt ők ketten valóban beléptek az inkriminált szervezetbe, bár érdemi tevékenységet nem fejtettek ki, nem is ismerték egymást. Mégis furcsán nézett volna ki, a „Magyar Közösség kémperét” úgy tárgyalni, hogy a vádlottak között még csak nem is szerepel MK-tag.
      A népügyészségi kihallgatásokon szinte mindenki módosította a katpol.-on tett vallomását, arra hivatkozva, hogy lelki kényszer alatt álltak. Visszavonták, hogy Pünkösti felfedte volna nekik jövetele célját, és bármiféle hírszerzői feladatot elvállaltak volna. Képes Harjay jegyzőkönyvéből kiderül, azért vallotta magát bűnösnek feljelentés elmulasztásának vétségében, mert a kihallgatója szerint „amennyiben ezen kijelentést nem teszem magamévá, úgy nem adnak át a népügyészségnek, hanem átkísérnek az oroszokhoz”.
      Korábban csak feltételeztük, hogy Pünköstit a katpol. szervezte és küldte haza. Az viszont tény, hogy a katpol.-on megegyezés született: amennyiben Pünkösti vallomásában mindenben követi kihallgatóinak elvárásait, akkor cserébe háborús bűneit eltusolják.
      Pünkösti Lászlót az ügyészségen 1947. február 17-én hallgatták ki. Kezdetben minden a korábbi alkunak megfelelően alakult, Szöllőssy Lóránd népügyész azonban váratlan fordulattal háborús bűntetteiről kezdett érdeklődni. Szó se róla, a Katonapolitikai Osztályon első rövid kihallgatásakor szintén ez képezte a vizsgálat tárgyát, de még ugyanaznap (1947. január 22.) új, kimerítő, 33 oldalas jegyzőkönyvet vettek föl, amelyben ezekről a kérdésekről már nem is esett szó.
      Az ügyész által firtatott háborús bűneit hallva döbbent rá arra, hogy az egyezséget, amelyet korábban kötött, a másik fél nem tartja be, s háborús bűnösként fogják felelősségre vonni. Kétségbeesetten kereste a kapcsolatot korábbi megbízóihoz, s kérte, vezessék Pálffy elé. Nyilván véletlen, hogy ezt a tényt még a jegyzőkönyvben is rögzítették: „Egyben előadom még, hogy kérem Pálffy György vezérőrnagy úrhoz, a kat. pol. osztály vezetőjéhez való átkísérésemet, kihallgatás céljából, mert a nevezettel a magyar állam érdekeit érintő ténykörülményeket kívánok közölni, amelyekre csak az utolsó napokban jöttem rá és bár kétszer is kértem a vezérőrnagy úr elé való vezettetésemet, azt mindenkor megtagadták azzal, hogy a vezérőrnagy úr nincs ott. Eljáró népügyésszel ezen ténykörülményeket azért nem közölhetem, mert a kat. pol. osztályon azt a parancsot kaptam, hogy bizonyos, az állam biztonságát érintő körülményekkel kapcsolatban ne nyilatkozzam.” [22]
      A jegyzőkönyv semmiféle támpontot nem nyújt arra, hogy milyen bizalmas értesülést szeretett volna Pünkösti a hozzá képest elérhetetlen magasságban levő tábornokkal közölni. Az azonban már kétségtelen tény, hogy helyzetét felismerve, „összeesküvő társairól” ezek után már az igazat vallotta. Lelki kényszerre való hivatkozással ő is módosította a katpol.-on január 22-én tett említett vallomását. Így mindenekelőtt visszavonta azt az állítását, hogy bárkinek is felfedte volna első látogatásakor kilétét. Raffaynak, Valgóczynak és Véghnek ugyan másodszorra elmondta, de az utóbbi kivételével mindegyikük határozottan elutasította.
      A Budapesti Népbírósághoz április 10-én érkezett a vádirat, amely gyakorlatilag két részből állt. Az első rész a népügyészségen lezajlott fordulatnak megfelelően kizárólag Pünkösti háborús bűntetteivel foglalkozott, és így a többi vádlottat nem is érintette. Az ügyész megfogalmazása szerint Pünkösti „felbujtója és tettese volt emberek törvénytelen kivégzésének”. [23] Ez a vád a két zsidó és a három román munkaszolgálatos kivégzésére terjedt ki.
      A vádirat számunkra érdekesebb második része az eredeti kihallgatási jegyzőkönyveknek megfelelően azzal vádolta mind a hat vádlottat, hogy „hazánkat a fasiszta iga alól felszabadító baráti szovjet hatalom hadseregére vonatkozólag egy más hatalom megbízásából adatokat gyűjtöttek és szolgáltattak, magyar állampolgár létükre nem vitásan olyan magatartást tanúsítottak, amely az orosz és a magyar nép háború utáni békés és nagy reményekre jogosító együttműködését megzavarni alkalmas”. [24]
      A vádirat tehát - bár nyakatekerten, de - változatlan formában fenntartotta az angolok javára végzett kémkedés vádját. A sajtó, pontosabban azok, akik a sajtót informálták, irányították, ezzel szemben látszólag meglepő módon, a Lipcsey-féle változatot képviselték, kihagyva az ügyből az angolokat.
      A sajtó nemcsak mindvégig tudósított, de jól elő is készítette a tárgyalást. Ez talán a Népszavában érhető a legjobban tetten: „A hírszerző különítmény hat prominens tagja kerül ekkor a népbíróság elé, hat hírszerző, akik az egész országot átszőtték a hamis hírverés láthatatlan, romboló szálaival.” A cikk írójának még a rendőrségen tett vallomások sem voltak elegendők. Állítása szerint az összes, Pünkösti provokatív vallomásában említett egyházi személy (a cikkben mindegyik neve hibásan szerepel) készségesen segített a kémnek, aki a Raffayval megszervezett hírhálózat feje volt. (Hadd bocsássuk már itt előre, azzal a Raffayval, akit végül bűncselekmény hiányában felmentettek.) A tudósító szerint „kiépült hát a hírszerzőhálózat és szálltak a meghamisított hírek nyugat felé, balzsamként gyógyítva a nyilas szíveket, új reményeket keltve fegyverkezésre, a királyság visszaállítására, saját hatalmuk visszaszerzésére ösztökélve őket”. [25]
      1947. május 12-én nyitotta meg Rácz Endre tanácsvezető bíró a Pünkösti László és társai ellen indított bűnügyben a nyilvános tárgyalást. Pünkösti a bíróság előtt a háborús bűncselekményére vonatkozó részleges beismerő vallomását visszavonta, de önmagával került ellentmondásba, amikor beszervezése kapcsán azt állította, hogy a két munkaszolgálatos kivégzése miatt félt a kiadatástól.
      Saját kémtevékenységét elismerve - az ügyészségen tett módosított vallomásával megegyezően - gyakorlatilag visszavonta valamennyi, másra terhelő korábbi vallomását. Tagadta, hogy Szent-Miklósy Istvánon és Jaczkó Pálon kívül bárki is segítette volna hírszerzői tevékenységében. „A nyomozati vallomásom márcsak azért sem lehet helyes, mert el sem képzelhető egy titkos megbízást végző egyénről, hogy ismeretlen egyénekhez beront és felfedi hírszerzői mivoltát.” [26]
      A tárgyaláson mindegyik vádlott kijelentette, nem érzi magát bűnösnek. A bíróság 22 tanút hallgatott meg, ebből tizenhárom a munkaszolgálatosok kivégzése ügyében tett vallomást. A valamennyi vádlottat érintő kémkedés tehát háttérbe szorult, s a bíróság nem kívánta figyelembe venni, hogy ez a vád kizárólag visszavont beismerő vallomásokon alapult. Ezért idézték meg tanúként azt a dr. Szöllőssy Lórándot, aki a Népügyészségen a kihallgatásokat vezette. Elmondta, javasolta Pünköstinek, tegyen feljelentést a rendőrségi eljárás ellen, ha ott bármi módon bántalmazták volna. Pünkösti erre azt válaszolta: nem érdemes, úgyis tudja, mi vár rá, számolt a következményekkel. Vagyis a kihallgató ügyész szerint Pünkösti azért vonta vissza a vallomását és mentette társait, mert szégyellte magát vádlottársai előtt, akik a tárgyaláson is jelen lesznek. [27]
      Mindezekkel mitsem törődve, a tárgyalás megkezdésének napjáról beszámoló Népszava öles betűkkel hirdette: „Beismerő vallomást tett Pünkösti az összeesküvők kémszervezetének vezetője” [28]. A tárgyalásról szóló további tudósítások is következetesen tartották magukat ehhez az elvhez.
      Az ítélet meghozatalára 1947. május 21-én került sor: Pünkösti Lászlót halálra, dr. Bejczy Gyulát négy év fegyházra, Végh Imrét két év fegyházra, Valgóczy Imrét egy év börtönre ítélték, Raffay Elemért és dr. Lipcsey Lászlót a vád alól felmentették és szabadlábra helyezték.
      A 29 oldalas ítélet indokolása bravúrosan kerüli meg az Intelligence Service, vagyis az angol hírszerzés kérdését: „A Népbíróság megállapítása szerint azon tény, ha magyar állampolgár a felszabadító hatalmak bármelyike, tehát ha akár az orosz, akár az angolszász hatalmak elleni tevékenységet fejt ki, e cselekmény annál is inkább alkalmas arra, hogy bizalmatlan légkört teremtve, a felszabadítók és a felszabadítottak közötti békés együttműködés lehetőségét megakadályozza, mert azonfelül, hogy ellentétben áll a hála érzésével azokkal szemben, akiknek békés fejlődésünk lehetőségét köszönhetjük, de bizalmatlanság keltés(ér)e is feltétlenül alkalmas. Nem lévén kétséges pedig, hogy az orosz birodalom érdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki azon egyén, aki ellene hírszerzői munkát végez...” [29].
      Az ítélet megszövegezéséhez nem volt szükség tárgyalásra. A bíróság állásfoglalását - úgy tűnik - nem befolyásolták az ott elhangzottak. A BM őrizetében található, a Magyar Közösség ügyéről szóló 1970-es (!) jelentés szerint is „magyarországi orosz objektumok felderítése az eljárás idején nem minősülhetett kémkedésnek. Így átmeneti megoldásként a háborús bűntett 13. par. 7. pontját hívja fel, mely a népeknek a háború utáni megbékélését csorbítja”. [30]
      Az ítélet kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a védők enyhítésért fellebbeztek. A Népbíróságok Országos Tanácsának tárgyalását több ízben elnapolták. Ítélethirdetésre végül 1947. október 7-én került sor. Ebben Pünkösti László, Raffay Elemér s Valgóczy Imre elsőfokú ítéletét helybenhagyták. Bejczy Gyula négy évi fegyházát ugyanennyi börtönre, Végh két évi fegyházát három évi börtönre változtatták. Dr. Lipcsey Lászlót is bűnösnek találták másodfokon, ezért kilenc havi börtönnel sújtották. (Lipcsey egy másik MK-perben is szerepelt vádlottként, a bíróság elutasította azt az ügyvédi indítványt, hogy a két eljárást vonják össze.) [31]
      A furcsa látogatás következtében beindult a Magyar Közösség-lavina. A nemzetgyűlés több meghatározó egyéniségét keverték bele Pálffyék, Péter Gáborék. Így hurcolták el a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát, a magyar szervek Jaczkó Pált, Saláta Kálmánt, Gyulai Lászlót, Hám Tibort, Horváth Jánost, Kiss Sándort, Vatai Lászlót, s a később szabadlábra helyezett Vörös Vincét. E folyamat utolsó mozzanataként 1947. június 1-én lemondatták Nagy Ferencet. Az utolsó választott miniszterelnök távozásával együtt - a többpártrendszer felszámolásával - Magyarországon hosszú időre megszűnt maga a demokrácia is.
      A „kémhálózat” megszervezőjére ezek után már nem volt többé szükség. Pünkösti hiába élt a kegyelemkérés lehetőségével minden fórumon, sorsát nem kerülhette el. 1948. április 21-én „az ítéletvégrehajtó és segédei a kivégzést 8 óra 35 perckor megkezdték és annak befejezését a népügyésznek jelentették. Kiküldött bíró felhívja az orvosokat, hogy a halál beálltáról győződjenek meg. Az orvosok jelentik, hogy az elítélt szíve 8 óra 45 perckor megszűnt dobogni”. [32]

      1. Budapest Főváros Levéltára (BFL), Pünkösti László és tsai népbírósági pere. Nb. 1322/1947. (Nb. 1322/1947.) 264.
      2. Uo. 293.
      3. Uo. 226.
      4. Uo. 252.
      5. Mihálovics Zsigmond (1889-1959) 1933-48-ig az Actio Catholica vezetője.
      6. Virágh Ferenc (1869-1958) 1926-tól pécsi megyés püspök.
      7. BFL Nb. 1322/1947. 96.
      8. BFL Nb. 1322/1947. 89-111.
      9. Uo. 395.
      9. Uo. 395.
      10. Kiss András: A Magyar Közösségtől a Földalatti Fővezérségig. Bp. 1969. 12.
      11. Belügyminisztérium Történeti Irattára (BM) V-2000, ill. uo. Kiss András előtanulmánya.
      12. A „Hetes Bizottság” tagjai: Donáth György, Szentiványi Domokos, Szent-Miklósy István, Arany Bálint, Kiss Károly, Héder János, Saláta Kálmán.
      13. Dr. Donáth György a Magyar Élet Pártjának alelnöke, illetve buda- pesti elnöke volt.
      14. BM V-2000. Jelentés a Magyar Közösségi ügy értékeléséről, 1970. (Jelentés) 24.
      15. Dr. Major Ákos: Népbíráskodás - Forradalmi törvényesség. Bp. 1988. 327-328.
      16. BFL Nb. 1322/1947. 68.
      17. Számos hasonló vagy kevésbé ironikus példát ismerünk ilyen üzenetekre. Például Mindszenty hercegprímás, vagy 1956 után Kardos László aláírásával jelezte, hogy vallomását kényszer alatt tette. Faludy György viszont „beszervezőiként” a világirodalom nagyságait nevezte meg.
      18. Uo. 112-121.
      19. Szabad Nép. 1947. február 14.
      20. BFL. Donáth György és tsai népbírósági pere. BFL Nb. 650/1947.
      21. BFL Nb. 1322/1947. 370-373.
      22. BFL. Nb. 1322/47. 75.
      23. Uo. 256.
      24. Uo. 262.
      25. Népszava, 1947. április 30.
      26. BFL Nb. 1322/1947. 141.
      27. Uo. 213-216.
      28. Népszava, 1947. május 13.
      29. BFL Nb. 1322/1947. 282.
      30. BM Jelentés 40.
      31. BFL Nb. 1322/1947. 293-296.
      32. Uo. 252-253.


EPA Budapesti Negyed 4. (1994/2)Rainer M. J.: Hruscsov -