Budapesti Negyed 1. (1993/1)Mándy I.: A kávéház < > Hidvégi V.: 53 telek

Az ország főutcáján

____________________
MIHANCSIK ZSÓFIA interjúja

      (Színhely: a VI. kerületi polgármesteri hivatal.
      Szereplők: Lászay János, alpolgármester; Lantos Péter, kerületi főépítész; Baranyai Zsolt, az önkormányzat építési bizottságának elnöke.)

      Önök három évvel ezelőtt, újsütetű önkormányzókként megkapták a kerületet, benne az Andrássy utat. El kellett kezdeniük gondolkozni, mit csinálnak vele, különösen a kialakuló új gazdasági rendszerben. Mire jutottak akkor, és hol tartanak ma?
      Lászay: Egyrészt várjuk azt az új gazdasági rendszert, amelyet Ön is említett. A másik: kétségtelen, hogy az Andrássy utat „megkaptuk”, de csak a velejáró kötelezettségeket. Segítséget nem, sem államit, sem fővárosit, mind a mai napig. De az Andrássy út nem teljes egészében a kerületé. Számottevő része minisztériumok, a főváros, különböző nagyvállalatok - amelyeket az Állami Vagyonügynökség vagy értékesít, vagy nem -, a Diplomáciai Testületeket Ellátó Igazgatóság tulajdonában van. Tehát talán épp a legelegánsabb, legpatinásabb épületek nem a kerület tulajdonában vannak. Ráadásul van még egy partner, a Műemléki Hivatal, amely a műemlékeknél, illetve a műemlék jellegű épületeknél a hatósági engedélyezést végzi. Tehát még egy felújítás, átépítés során sem a kerület mint hatóság dönt, hanem egy kerületen kívüli szervezet. Úgyhogy eléggé vegyes a kép, és minden mozdulat elég sok egyeztetést igényel.
      Lantos: Ad abszurdum előfordul az is, hogy az önkormányzat a tulajdonos, az elsőfokú engedélyt kiadó hatóság viszont a Műemléki Hivatal. Konkrét példa van rá - az Oktogon tér 3. vagy az Andrássy út 53. -, hogy képviselőtestületi határozat alapján meg kellett fellebbeznünk a Hivatal által kiadott építési engedélyt. Ugyanis ők egy gyorsétkeztető lánc újabb elemére adtak engedélyt, amellyel szemben a fellebbezésnek többféle alapja is volt. Alapvetően abból indultunk ki, hogy a helyi lakosságot az önkormányzat képviseli, a lakosság viszont saját választott képviselőihez fordult, tehát nekünk fellebbeznünk kellett. A határozatban voltak konkrét jogszabálysértő elemek, amelyek önmagukban megalapozták a fellebbezést, és voltak benne olyan megoldások, amelyek épp a műemlékvédelem érdekeit sértették. Többek között az, hogy az Oktogon tér 3-nál, amely eléggé kiemelt része a fővárosnak, fémnyílászáró szerkezetek elhelyezését engedélyezték az eredeti portál helyett, és nem faszerkezet került volna oda, noha minden más idegen ettől a műemléki környezettől. Hozzátéve, hogy maga a funkció sem ebbe a miliőbe való - bár ez már független az építési engedélytől.
      Körülbelül másfél hónappal ezelőtt a főváros szervezett egy konferenciát az Új Városházán, ahol Bécs főépítésze elmondta, rengeteget küszködik azzal, hogy a Burger Kinget, a Mc Donald's-ot és egyebeket Bécs főútvonalairól el tudja távolítani, vagy meg tudja akadályozni az odatelepülésüket. Ez a probléma most már átkerült Budapestre is.
      Önmagában a cég ellen van kifogás, vagy az ellen, amit a városkép szempontjából jelent?
      Lantos: Egy olyan patinás városrészhez, amilyen maga az Andrássy út is, valószínűleg jobban illenének kávéházak, cukrászdák, hagyományos európai típusú éttermek, mint az amerikai gyorsetetők. Ez viszont egyre jobban szaporodik: a Nyugatinál ott van a Mc Donald's, a VII. kerületben a Mc Chicken, az Oktogon másik sarkán, a Savoy helyén a Burger King. Nem hatósági eszközt kellene persze bevetni ellenük, de valamilyen szabályozásra okvetlenül szükség lenne akár kerületi, akár fővárosi szinten ahhoz, hogy a város európaiságát meg lehessen védeni.
      A többi tulajdonossal vannak-e és megfelelőek-e a kapcsolataik?
      Lászay: Sok esetben nincs kapcsolatunk, vagy nem tisztázott. Az ígért vagyonátadás sem zárult még le. Tehát az épületek egy adott százalékánál még mindig nincs meg a vagyonátadó bélyegzője arról, hogy azokat a kerület tulajdonába adja. De a legnagyobb probléma mégiscsak az - és ez már a miénk -, hogy szűkös vagy nem létező háttérrel kellene gondoskodnunk arról, amit évtizedeken keresztül elhanyagoltak: az épületek karbantartásáról, megfelelő felújításáról. Aminek szükségessége különösebben nem szorul bizonyításra, elég, ha valaki végigsétál az Andrássy úton. Ráadásul itt egy felújítás költsége - az épületek igényes külső-belső kivitelezésénél fogva - sokkal magasabb, mint a város más részein. Példaként felhozhatom az egyik köröndi épületet, melynek a tető- illetve zárófödémcseréje meghaladja a száz millió forintot. És ez csak egy épület!
      Az elidegenítés, amit nemcsak az egész kerületben, hanem az Andrássy úton is igényeltek a lakók, elindult. Úgy gondolta az önkormányzat, hogy amennyiben saját eszközeivel nem képes nagyobb előrelépésre adott időszak alatt, akkor a bérlők - a későbbi tulajdonosok - bevonásával kísérli meg a felújításokat. Ezzel a megfontolással szabadította fel a tilalmi listáról az épületek jelentős részét, bizonyos megkötésekkel. És azt is meg kellett gondolnunk, hogy az emberek egy csoportját hozhatjuk-e hátrányos helyzetbe azzal, hogy megtiltjuk a lakások megvételét, amikor mondjuk X elvtárs családja az Andrássy úti villát már a nyolcvanas évek közepén megvette. Tehát az elidegenítés folyik. Ez azonnal elindított egy mozgást: megkezdődtek a cserék. És reményeink szerint, ha a lakáscsere üteme így folytatódik, nagyobb tartalékkal rendelkező, a felújításban részt venni tudó családok kerülnek ide, akik nem rokkannak bele a terhekbe.
      Egyébként az építési bizottság jelentős eredményt ért el azzal, hogy az elidegenítésnél megkövetelte - nagyobb felújítási költségekkel járó épületek esetén - olyan szakvélemények készítését, amelyeket aztán a bérlő kezébe lehetett adni: legyen tisztában vele, milyen várható terhei lesznek a megszerzett tulajdonnak. Az eladás csak akkor történhet meg, ha a bérlő ezt tudomásul vette.
      Baranyai: Rendkívül nagy a nyomás a lakosság részéről a lakások elidegenítése érdekében, ugyanakkor sok helyen olyan terheket jelentene ez, amiről az embereknek fogalmuk sincs. A közös költségek, amelyeket később viselniük kell, jelentősen meghaladják ugyan a jelenlegi lakbérek összegét, de így is csak az épület üzemeltetésére elegendők. A felújítás viszont egy átlagos épület esetében is nagy probléma, az Andrássy úti palotáknál meg egyenesen horribilis összegeket jelent. Úgy éreztük, erre kötelességünk felhívni a lakosság figyelmét, még akkor is, ha többen paternalistának nevezték a bizottság tagjait. Miért akarunk mi róluk gondoskodni, miért akarunk mi az ő fejükkel gondolkozni, ők felnőtt emberek, tudják, mit csinálnak. Mi viszont úgy éreztük, kötelességünk az embereket tájékoztatni.
      Olvasmányaim szerint három részre tagolták az építéskor és a későbbiekben is az Andrássy utat. Jelent-e ez ma különbséget a lakosság összetételében és anyagi lehetőségeiben?
      Lászay: Elég vegyes lakosság él az Andrássy úton, úgyhogy ez a felosztás ma nem jelent lényeges különbségeket. Amikor bevezették a szovjet típusú társbérletesítést, akkor a leggyönyörűbb palotákat szabdalták szét, és bennük a legkülönbözőbb sorsú és hátterű emberek kerültek össze.
      Baranyai: Rendkívül nagy gondot okoz - az épületek külső rendbehozatalán túl - ez is: tehát a nagy lakásoknak az ötvenes évekbeli feldarabolása. Ennek során mindenütt figyelmen kívül hagyták a belső iparművészeti értékeket, és félő, hogy az elidegenítés következtében ez az állapot rögzülni fog. Ha csak valaki a későbbiek folyamán ki nem vásárolja azokat a lakásokat, amelyek egybenyitása folytán helyreállítható lesz az eredeti alaprajz. De ez már nem az önkormányzat hatáskörébe esik, hiszen magántulajdonosok közti adás-vételi szerződésekről lesz szó.
      Lászay: A tulajdon szentségét nem sérthetjük mi sem, ha a lakás tehermentes már, és az önkormányzat részére kifizetik az adott összeget. Próbálkozhatnánk beavatkozni jogi trükkökkel, mint más önkormányzatok tették...
      Mint például?
      Lászay: Eladáskor különböző pontokat iktattak be a szerződésekbe, ismereteim szerint nem is jogszerűen, visszavásárlást kötöttek ki, ha adott időn belül valami történik. A mi célunk viszont az, hogy nemcsak az Andrássy utat, hanem a kerület épületeit is nyugodt tulajdonosok lakják. És ha egy automatizmus, tőlünk függetlenül, elindul, amelyből közvetlenül nem az önkormányzat húz hasznot, de az épületek állagának javulása indirekt módon várható tőle, akkor ezt nemcsak tudomásul kell vennünk, hanem örülnünk is kell neki. Mert nem tudunk jobbat. Akkor lenne jogalapunk fellépni bizonyos tendenciák ellen, ha tudnánk jobb, megnyugtatóbb megoldást.
      Vannak viszont más lehetőségeink, amelyekkel élünk is: bizonyos területek hasznosítása. Például a már korábban említett, jelentős összegbe kerülő köröndi házak esetében a padlástér egységesen hasznosítható - noha jelenleg éppen életveszélyes, teljes födémcserére lenne szükség. A lakóközösség haszna ebből az, hogy lekerül a tilalmi listáról az épület, mert az állaga olyan lesz, hogy ők is bírni fogják tulajdonosként a rájuk eső közös költséghányadot, az a tőkeerős társulat pedig, amely tulajdonba megkapja a padlásteret, cserébe el kell hogy végezze az adott felújítási munkákat. Tehát az épület érdekében jön létre a csereügylet. Nem beszélve arról, hogy a lakóközösségnek azért is haszna származik ebből, mert több lesz a tulajdonos, így a költségek még tovább oszlanak. E pillanatban is több ilyen tárgyalás folyik, mert ezeknél az épületeknél létszükséglet, hogy rövid időn belül beavatkozás történjen.
      Természetes, hogy nem sérthetik a tulajdonjogot, de nincs-e valami mód mégis arra, hogy a lehetséges lakásegyesítésekről legalább valamiféle listájuk vagy kimutatásuk legyen a potenciális vevők számára, akiknek aztán majd vagy sikerül megalkudniuk a tulajdonosokkal, vagy nem.
      Baranyai: Hatósági módszer nincs rá, mert ez azt jelentené, hogy lakásokból ki kellene költöztetni embereket, ami évekig elhúzódó procedúrát jelentene. A piaci automatizmus feltehetőleg jobban megoldja ezeket a problémákat.
      Lászay: Ha az önkormányzatnak lenne pénze, mint ahogy nincs, hogy elhelyezze a bérlőt, akkor is hová helyezné el? A másik pedig a jogi akadály. A kerületben ugye van egy demokratikus módon megválasztott liberális többségű önkormányzat, és van az országnak egy demokratikusan megválasztott parlamentje, ennek ellenére nem demokratikusan alkotott, süket jogszabályokkal dolgozunk még mindig. Ezért fordulhat elő, hogy az önkormányzat ugyan tulajdonos lett, de nem rendelkezik e pillanatban tulajdonosként a saját vagyonával.
      Milyen jogi akadályokra gondol?
      Lászay: A régi hatósági megkötésekre és jogszabályokra, akár a lakásgazdálkodást, akár a helyiséggazdálkodást nézem. [1] Az interjú még a lakástörvény elfogadása előtt készült. Itt nincs új jogszabály, mert a lakástörvény eddig csak két évet késett. Ezen felül nem tökéletesek az új törvények és jogszabályok sem. De az igazi abszurdum mégiscsak az, hogy a régi szabályok vannak hatályban, miközben már nem az állam a tulajdonos, hanem az önkormányzat. Ezért aztán mind a képviselőtestület, mind a hivatal kénytelen asszisztálni valami olyasmihez, ami tisztességtelen, adott esetben embertelen - hogy marhaság, azt ezek után már nem is merem mondani.
      Úgy tudom, hogy az Andrássy út eredetileg részben a korabeli jómódú polgárság, részben az arisztokrácia számára épült. Ennek a rétegnek a mai megfelelője azonban közben áttette lakóhelyét, elsősorban a Rózsadombra. Önök említették, hogy ha beindul a lakáspiac, olyan lakosságcserére számítanak, amely tehetősebb embereket vonz ide. Arra gondolnak, hogy ez a réteg visszatelepül a város közepére?
      Lantos: Nézze, a világ nagyvárosaiban mindenütt lezajlott egy dezurbanizációs, majd egy reurbanizációs folyamat. Azt hiszem, hogy hosszú távon - ha a környezetvédelmi problémákat a belterületen meg lehet oldani, ha elindulhat a mögöttes területeken egy rehabilitációs jellegű fejlődés -, a dezurbanációs folyamat Budapesten is visszájára fordulhat. Másrészt ma teljesen nyilvánvaló törekvés az, hogy különböző intézmények próbálják a lábukat megvetni ezeken az útvonalakon. Ez is világjelenség, és a megoldás nálunk is valószínűleg ebbe az irányba fog mutatni.
      Nem szabad elfelejteni azt sem - és itt volt az önkormányzatnak és ezen belül az építési bizottságnak a legnagyobb dilemmája, - hogy az országnak egyetlen egy Andrássy útja van. Tessék tudomásul venni, hogy a várba nem biztos, hogy ellátogat egy külföldi - legalábbis amíg nincs ott a kormányzati negyed -, nem biztos, hogy elmegy a Balatonra, de az Andrássy úton biztos, hogy végigmegy. Azt hiszem, nem érhet a terézvárosi sovinizmus vádja, ha azt mondom, ez az ország főutcája. Ez különböző kötelezettségeket jelent. És bár nem áll szándékában az önkormányzatnak - erkölcsi alapja sem volna rá -, hogy elrendelje ezeknek az épületeknek a sortatarozását, de idő kérdése, mikor lesz olyan mértékű társadalmi nyomás, amely ezt úgyis kikényszeríti.
      Mikor volt itt utoljára sortatarozás?
      Lantos: Csak a háború előtt. Ugyanis mostanában csak a Kiskörutat sortatarozták, pontosan azért, mert más anyagokból épült, s így lényegesen olcsóbb volt megcsinálni, mint az Andrássy utat. Például ha bemegy az Andrássy út 3. lépcsőházába, láthatja, hogy 24 karátos arany van a Lotz-freskókon.
      Lászay: Te jó ég, ezt ne mondd, mert jönnek levakarni!
      Lantos: Aranyfüst, úgyhogy nem hasznosítható, nem lehet visszaállítani arannyá. Tehát nem valószínű, hogy a bérből és fizetésből élő lakók a felújítást ki tudnák fizetni. Olyan reményeim meg nincsenek, hogy az az egyelőre elég sovány hazai milliomos réteg telepedne meg itt, amely ezeket a költségeket vállalni tudná. Bár valószínű, hogy ha jön, akkor a nagyobb lakásokat fogja keresni, tehát azt a lehetőséget, hogy négy-öt lakást megvásárol és összenyitja őket, az eredeti méretre.
      Lászay: Csak hát a Rózsadombról vagy a XII. kerületből nem jönnek le akkor, ha az Andrássy úti első emeleteken nem nyithatják ki az ablakokat.
      De gépkocsiforgalom mindig lesz.
      Lászay: Csak talán valamivel környezetkímélőbb. Cégek persze meg tudják oldani ezt a problémát, a légkondicionálás bevezetésével. A cégekkel viszont az a baj, hogy az önkormányzat számára teljes mértékig kedvezőtlen lenne, ha az Andrássy úton egy irodasor vagy banksor alakulna ki, ahol délután négykor lehúzzák a redőnyt és meghal az élet. Másrészt persze egy egészséges mozgás azért is indokolt, mert sok az olyan ember, aki 30-40 évet leélt egy lakásban, majd egyedül maradt a 150-200 négyzetméterével, amelynek csak a fűtési költsége meghaladja esetleg a nyugdíját.
      A Hogyan épült Budapest című könyvben olvastam részleteket abból a parlamenti vitából, ahol döntöttek a majdani Andrássy, akkor még Sugárút megépítéséről. És megdöbbentett, hogy a képviselők jó része úgy foglalt állást a kérdésben - általában a megépítés ellen -, hogy soha nem járt sem a környéken, sem abban a Király utcában, amelynek elképesztő állapotát is megszüntetni volt hivatott az új sugárút. Ha jól értem, Önökkel nem ez a helyzet. Jártak a lakásokban, tudják, miről döntenek, milyen vagyon van a kezükben, nemcsak térkép alapján, hanem látványszerűen is.
      Baranyai: Minden lakást természetesen nem ismerünk, de nagyon sokat igen. Nem hivatalosan jártuk végig ezeket a lakásokat, de nekem például a kerületben több ismerősöm van, aki az Andrássy úton lakik, illetve építészként ismerem az épületek korábbi alaprajzait és jelenlegi alaprajzi elrendezését.
      És milyennek találja a lakásállományt?
      Baranyai: Hát lepusztult állapotában is gyönyörűnek. És fáj a szívem, ahányszor végigjárom ezeket az épületeket, hogy mennyire lélektelenül és odafigyelés nélkül történtek a korábbi átalakítások, illetve hogy csak apró karbantartási munkákat kellett volna elvégezni annak érdekében, hogy legalább ne pusztuljanak tovább az épületek. És ezeknek az aprómunkáknak az elmaradása aztán félelmetes károkat okozott.
      Lászay: Egyébként csaknem minden képviselő kerületi lakos, másrészt jelentős részük itt is született, itt nőtt fel, tehát hosszú távú ismeretekkel rendelkezik. És itt nem pusztán a lakásállományról van szó, hanem az egyéb szerkezetekről is, a pinceszinttől egészen a padlásig. Ezek állapota sokkal riasztóbb. Ugyanis a bérlők általában rendben tartották a lakásokat, de az épület ettől még összedőlhet.
      Lantos úr azt mondta az imént, hogy nem tudja, mikor, de előbb-utóbb a társadalmi nyomás ki fogja kényszeríteni a sortatarozást. Ki fizeti majd ezt? Mire számítanak?
      Lantos: Itt van az a bizonyos kérdés, hogy paternalisták vagyunk-e vagy sem. Elmondok egy konkrét esetet: az egyik köröndi lakásból egy képviselőtestületi ülésre bejött az egyik lakó. Mondtuk neki, hogy uram, tisztában van azzal, hogy rövid időn belül lakásonként hat-nyolc millió forintért kell majd zsebbe nyúlniuk? Mire azt válaszolta: mit törődnek maguk azzal, hogy nekem honnan lesz erre pénzem. Szóval pontosan ebből a várható társadalmi nyomásból indult ki a képviselőtestület akkor, amikor engedett a lakosság lakásvásárlási igényeinek. Kezükben van a szakvélemény arról, mibe kerül az épület szinten tartása, s a műemlékjellegű épületet azzal a tudattal veszik meg, amivel nekünk is átadta a Műemléki Hivatal, hogy tíz éven belül az épületet fel kell újítani....
      És ha nem, akkor perek sora jön?
      Lantos: Nem hiszem, hogy ebből per lesz. Csak kényszerlépések sora.
      Ami mit jelent?
      Lászay: Itt nem egy hatósági papírról van szó, amit mi küldünk ki, mondván, hogy legyen olyan kedves a balkont felújítani. A balkon fog leszakadni. Ami sokkal rosszabb, de egészségesebb kényszer. Ha pedig nem tudja felújítani, vagy a lakás költségeit nem tudja fedezni, akkor feltehetőleg belép a piaci automatizmus. Bár itt nem egy olyan homogenitásról van szó, hogy mindenütt magántulajdonosok lesznek és az önkormányzat kiszorul. Reményeink szerint együtt leszünk képesek különböző megoldásokra. Azt persze hangsúlyoznám, hogy ha a kormány ebben a városban expót akar, akkor az ország főutcáját közvetve vagy közvetlenül támogatni kellene. Mint ahogy a Mátyás templom sem I.kerületi vagy egyházi kérdés, úgy az Andrássy út sem a VI. kerületé csak. És ha a világörökség egy részéhez ezen az úton lehet eljutni, akkor a kormánynak is vannak ezzel kapcsolatos kötelezettségei. Ezt nem azért mondom, mert e pillanatban bennünket terhel a felelősség, hanem mert valóban mások is felelősek érte, s aki ezt tagadja, az strucc.
Lantos: Nem beszélve arról, hogy ha valaki megnézi az Andrássy út történetét, világosan látja, hogy egy ország összefogása kellett az út megépítéséhez. Egy felfutó gazdasági korszakban.
      Lászay: És milyen adókedvezményekkel!
      Lantos: És a jelenlegi stagnálás mellett valószínűleg megint egy ország összefogása kell ahhoz, hogy ebből az útból valami legyen. Jó példa erre, hogy 1986-87-ben a négy köröndi házat megvizsgáltattuk, mibe kerülne a felújításuk. Ez az összeg akkor egy milliárd forint lett volna. Ma ez vélelmezhetően 6-7 milliárd körül van. Ami olyan nagyságrend, melynek teljesítésére sem az önkormányzat, sem az állampolgárok nem képesek.
      Tárgyaltak már erről valakivel, hogy itt valószínűleg hármas megoldásra volna szükség: állam, önkormányzat és a lakók?
      Lászay: Teljesen abszurd vállalkozásellenes környezetben él vállalkozó, állampolgár, önkormányzat. Ezt a parlament láthatólag nem tudja, bár a törvényhozók figyelme elég sűrűn rá van irányítva erre a tényre. Mi ezen nem tudunk segíteni, ez nem a mi szintünk. Mi csak jelezhetünk és követelhetünk. És tudomásul véve a szabályozókat, megpróbálhatunk gazdálkodni. Egyelőre a viszonyok csak tovább romlottak és a lehetőségek szűkültek, még az egy-két évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. ÁFA, energiaárak, mind a felújítást drágítják. A 88-89-es árakhoz képest legalább három és félszeresükre nőttek az árak. Miközben állami támogatás nincs, a bevételeink nem nőhettek ilyen arányban, hiszen az emberek nem fizetőképesek. Tehát ha mondjuk lakbéreket emelnénk, amit eddig nem tettünk, biztos, hogy egy állampolgári engedetlenségi mozgalmat indítanánk el vele. Na jó, de akkor ki vállalja ezeket a munkákat?
      És az üzlethelyiségek privatizálásánál mik a szempontjaik? Én egyetlen hírt hallottam, mert az széles értelmiségi körökben váltott ki felháborodást, ez a Művész cukrászda esete. Már csak azért is, mert a cukrászda intézménnyé nőtte ki magát, hiszen Mándy Iván egyik székhelye. Tudomásom szerint ráadásul műemléki védettség alatt áll, mégis úgy hírlik, autószalon lesz belőle. Tudnak-e felvilágosítást adni az ügyről?
      Lászay: Ez azt hiszem, valóban a teljes őrület egyik legjobb példája. A Művész cukrászda is önkormányzati tulajdon, de az önkormányzatnak beleszólása sem volt abba, mi történik vele. A korábbi nagy kereskedelmi láncok üzlethelyiségei bérleti jogának átadása ugyanis az Állami Vagyonügynökség játéktere. Sorolhatnám a Teréz körúton a Kleider Bauertől kezdve a különböző volt Csemege-üzlethelyiségekig mindazokat az üzleteket, amelyeket nem az önkormányzat adott át az új bérlőnek. Az Abbáziából sem az önkormányzat csinált bankot. De a Keringő presszó is bank lett az Andrássy úton - most ebből a szempontból mindegy, milyen eszpresszó volt. És mindegyik úgy, hogy a tulajdonos, az önkormányzat bele sem szólhatott!
      Ilyen nincs!
      Lászay: Hogyne lenne! Ez Magyarország! Az ÁVÜ dönti el, egy pályázat alapján, hogy ki kapja a bérleti jogot és milyen célra. Az önkormányzat meg esetleg pályázhat a saját tulajdonára, hogy hozzájusson a bérleti joghoz.
      Az ÁVÜ-nek milyen jogszabály alapján van erősebb joga, mint a tulajdonosnak?
      Lantos: A privatizációs törvény alapján. Ez az a törvénytípus, amelyről az imént beszéltünk: új, de rossz. Tulajdonképpen csak egy dolgot tudtunk csinálni az építészeti bizottságban. Ugyanis a Művésznek is és a Lukács cukrászdának is az enteriőrje iparművészeti védettség alatt áll. Aminek viszont nincsenek szankciói. És minden jog csak annyit ér, amennyire szankcióval érvényesíthető és kikényszeríthető. Mint a műemléki védettség, aminek már vannak szankciói, sőt még büntetőtörvénykönyvi alakzatai is. Úgyhogy az építészeti bizottság pillanatnyilag arra költi a pénzét, hogy műemléki szakvéleményeket készíttet a Művész és a Lukács cukrászdáról.
      A Lukáccsal mit akarnak csinálni?
      Lászay: Az ÁVÜ pályáztatott rá, a pályázat kétszer eredménytelen volt, a harmadikba mi is beszálltunk, de e pillanatig az ÁVÜ még nem adta át nekünk. Mi mindenképpen meg akarjuk tartani a kávéház funkciót. Bármi történjék is az épülettel - eladásra kerül vagy sem -, azt biztosítani szeretnénk, hogy a kávéház megmaradjon. Ez az önkormányzatnak mint tulajdonosnak kötelessége a választóival és az egész várossal szemben. De még ebben sem volt eddig partner az ÁVÜ, noha mi mindent megtettünk, ami egyáltalán módunkban áll: pályáztunk.
      A Művész cukrászdával mi a helyzet?
      Lantos: Kullogunk az események után. Azt már elvitte egy olasz vállalkozó. Ott is készül a műemléki dokumentáció. Az egészben az a nevetséges, hogy az építési bizottság megrendelte a Lukács dokumentációját, amit megküldtünk a Műemléki Hivatalnak, majd nemrégiben kaptam tőlük egy hiánypótló felhívást birtoklapra és hivatalos helyszínrajzra. Noha megítélésünk szerint nem nekünk, hanem nekik kellett volna az egész szakvéleményt több százezer forintért elkészíttetni. Ez jól érzékelteti az egész helyzet fonákságát. Most kaptuk meg a Művész cukrászda hasonló dokumentációját, úgyhogy ott már eleve beszerzem mindkét okiratot, mielőtt továbbítanám a Műemléki Hivatalnak.
      És van egy harmadik kísérletünk is, amely megint az ÁVÜ-vel és a Centrum áruházzal való folyamatos vitánkból fakad, ez pedig a Divatcsarnok egy részére vonatkozik. A Divatcsarnok teljes telke műemlék jellegű, de az egész épület két építési szakaszra bontható. Az egyik a valamikori Terézvárosi Kaszinó, melynek volt egy Paulay Ede utcára nyíló bálterme, a Lotz-terem. Van egy második építési szakasza, a tízes évekből, a Párizsi Nagyáruház, amikor az akkori megrendelő - Goldberger Sámuel, ha jól emlékszem - már azt rótta feladatául az építésznek, hogy a Lotz termet meg kell tartania. Ami meg is történt. Nekem és többeknek viszont most folyamatosan az szúr szemet, hogy a Lotz-terem gyönyörű enteriőrjében időnként bugyogók, máskor sátrak lógnak összevissza. És tekintettel arra, hogy a Terézváros a színházak, a Zeneakadémia, a régi Zeneakadémia, az Operaház miatt is első kulturális központja a városnak, furcsa, hogy épp a kerületnek nincs művelődési háza. Így felmerült a gondolat - miután a privatizációs jogszabályok alapján a részvénytársasággá alakuló Centrum Áruháztól mi részvényeket kapunk a földterület után -, hogy ne részvényeket adjanak nekünk, hanem válasszuk le az épületről a Lotz-termet, és azt kapja vissza a Terézváros. Ez idáig eléggé sikertelenek voltunk ezzel az ötletünkkel, de most oda is csináltatunk egy műemléki dokumentációt, mégpedig úgy, hogy szeretnénk különböző védettségi kategóriákba soroltatni a Lotz-termet és az áruházat. Most mindkettő csak műemléki jellegű, úgyhogy a Lotz-termet szeretnénk a műemlék-kategóriába átrakatni. Ez talán segíthetné a leválasztást. Szóval szerények az eszközeink, de folyamatosan megpróbáljuk biztosítani azokat a védettségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a nagy értékű helyeket meg lehessen őrizni az utókornak.
      Véleménye szerint mi lesz ezzel a problémával, amely az önkormányzatokat és az ÁVÜ-t nyilván folyamatosan szembeállítja egymással?
      Lantos: Van olyan információm, hogy az ÁVÜ sok mindent garantáltat. Például azt, hogy meghatározott ideig nem emelhető a helyiség bére. Vagy nem emelhető a bérleti díj egy esetleges tulajdonosváltozás kapcsán, mert a jelenlegi jogszabályok ezt lehetővé teszik. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez a szabályozás hosszú távon fennmaradhat-e, mert megítélésem szerint nemcsak a helyiséggazdálkodási törvény - amelyről ezt már kimondta az Alkotmánybíróság -, hanem a lakásgazdálkodási törvény és az egész, úgy ahogy van, alkotmányellenes. Mert a római jog óta a tulajdonnak elidegeníthetetlen része a rendelkezési jog. Csak az önkormányzat volna másodrendű állampolgár, hiszen nem illetik meg azok a jogok, amelyek minden tulajdonost megilletnek? Kérdés persze, hogy tudna-e ezzel a joggal élni, és azt hiszem, itt van az országgyűlési dilemma is a lakás- és helyiségbérlet kapcsán. De én úgy gondolom, ha egy demokratikusan működő rendszert tételezünk fel, akkor egy önkormányzat mindent megtehet, egyetlen egy dolog kivételével: nem lehet saját lakosságának az ellensége. Tehát lakosságellenes intézkedéseket nem nagyon hozhat. Egyedi esetben igen, a többség érdekében.
      Arról nem beszélve, hogy tényleges piac csak akkor alakulhat ki, ha meghatározott idő után alkudni tud a bérlő, hogy neki megéri-e kivenni azon az áron a helyiséget vagy sem. Mert ha én az Andrássy úton mondjuk egy ruházati üzlet bérét magasabbra emelem, mint a Váci utcai bérek, akkor az az üzlet biztos, hogy tönkremegy, mert senki nem fogja kivenni annyiért. Csak azt hiszem, félünk egy kicsit a piac önszabályozásától.
      Baranyai: Már most készítettünk az Oktogon melletti háztömbökre olyan rendezési terveket, amelyek földszinti és pincehelyiségek bekapcsolásával kis üzletközpontok kialakítását célozzák, belső udvarok üvegtetős lefedésével, gyalogos térkapcsolatokkal a Nagykörút és a mögöttes leendő „Brodway-terület” irányába. Ezek a részek kereskedelmi szempontból nagyon értékesek, hiszen óriási a gyalogos- és vásárlóforgalmuk. Ennek köszönhető az is, hogy az utcákon elszabadult a pokol, árusok asztalról, sportszatyorból árusítanak. Ezt egy világváros nem engedheti meg magának. Ha viszont azokat a helyiségeket, amelyek kereskedelmi célokra bevonhatók, felkínáljuk a vállalkozóknak, nemcsak az utcai árusítás problémáját oldjuk meg, hanem a kerületet is fejlesztjük, munkalehetőséget teremtünk és az önkormányzat is plusz adóbevételhez jut.
      Egyébként a „Brodway-re” még ez évben szeretnénk tervpályázatot kiírni a fővárossal illetve a minisztériummal közösen. Tudomásom szerint most a kulturális és a gazdasági koncepció készül, ami feltétele a városrendezési tervpályázatok kiírásának.
      Nekem mint nem terézvárosi lakosnak van még egy kényelmi szempontom, ezért ne haragudjanak, ha visszatérek a kávéházakhoz. Annál is inkább, mert az Andrássy út párizsi mintára épült, a párizsi bulvárok meg többek között arról ismerszenek meg, hogy rengeteg választásom van, hova ülök le meginni egy kávét, bámészkodni, vagy beszélgetni. És Párizsban mind a mai napig van közösségi funkciójuk a különböző vendéglátó helyeknek, a környékbeliek oda járnak társaséletet élni. Lesz-e ilyen vonzereje valaha is az Andrássy útnak?
      Lantos: Nem sok jóval bíztathatom, mert azt hiszem, ez a folyamat épp nem kedvező irányba tart. Két kávéházból bank lett, kettőből gyorsétkeztető: a Savoyra és a Filatélia helyén nyílt étteremre gondolok. De összességében azt hiszem, ez egy visszafordítható folyamat. Persze nem arra gondolok, hogy egy bankot valaha is ki lehet robbantani az Oktogonról, odatelepítése már csak ezért is meglehetősen balsikerű lépés volt. Ha azonban a társadalmi- gazdasági környezet megváltozik, mert nemcsak kocsma kell, hanem olyan emberek is, akik a kávéjukat vagy a vacsorájukat ki tudják fizetni, van remény. Piacgazdaságban a piac szabályoz. Ezt meg kell várni. Mi hatósági eszközökkel nem is tehetnénk mást, mint hogy beavatkozunk ott, ahol vissza nem fordítható folyamatok alakulnának ki.
      Azt hiszem, a kávéházak szempontjából is a mögöttes területek jelentik a legfontosabb ösztönzést. Tehát ha az Andrássy úthoz kapcsolódó részeket kellőképpen fejleszteni tudjuk, akkor egészen más lesz az út státusa, mint ma, amikor csak díszlet, s nem térhet le róla az ember, mert a mellékutcák már életveszélyesek. Például megfontolás tárgyává tettük Ráday Mihály gondolatát, hogy a Hajós utca legyen sétáló utca, a Váci utca ellenpontjaként. Nem biztos, hogy arra lenne akár a fővárosnak, akár a kerületnek ereje, hogy megépítse a sétáló utca két oldalán azt az üzletsort, amelyet elképzelt. De arra lehet, hogy lesz erőnk, hogy magát a sétáló utcát megcsináljuk. Ugyanis meggyőződésem, hogy a környezet felhozza magát. Ahogy a Liszt Ferenc tér megcsináltatása után is egy sor funkcióváltozás következett be a tér helyiségeiben. Bár most a Liszt Ferenc tér megint elkezdett romlani. Tipikus esetet mondok: le akartam szereltetni a 2. szám alatti szecessziós épület homlokzatára kitett hatalmas műanyag dobozt. Azt ugyanis sikerült elérni, hogy a Keravill a portált eredeti formájában állítsa helyre, cserébe viszont kitették a dobozt. Nemrégiben kaptam meg a köztársasági megbízotti hivatal másodfokú határozatát az ügyben, melyben új eljárásra utasítja az első fokot, arra való hivatkozással, hogy a műemléki hivatal hozzájárult a műanyagdoboz fenntartásához.
      Szóval furcsa, hogy a kerületektől elvették ezeket a döntéseket, arra hivatkozva, hogy nincsenek jó kézben, és csináltak egy centralizált szervezetet, amely viszont véleményem szerint nem áll a helyzet magaslatán. Bár én a Keravill helyében is szégyellném magam, hogy egyáltalán erőlteti a dolgot. Magán a Keravill részvénytársaságon belül kellene lenni egy olyan embernek, aki a régi mecénások funkcióját viszi tovább. Mert műemléki hivatalra meg főépítészre se lenne szükség, ha a mecénások megfelelőek lennének. Erre is csak azt tudom mondani, hogy én az ország egyik legszebb épületének tartom a fertődi Esterházy-kastélyt. Nem tudjuk, ki engedélyezte, azt se, hogy ki tervezte, egy biztos, hogy Esterházy Fényes Miklós mindenkit elzavart, aki nem az ő ízlésének megfelelően próbált az épülethez hozzányúlni. Öt vagy hat építészéről tudunk, de azért úgy öszszességében nem rossz az a ház. Hát ezért mondom, hogy nem kívánom minősíteni a Keravill illetékeseit, akik fellebbeztek, és nem néztek önmagukba, hogy végső soron mi is az, amit ők a városközpontban reklámberendezésként föltettek.
      Ez ugyanaz az eset, mint a volt Párizsi, ma Peritty cukrászda, ahol azt a giccshalmazt létrehozták, műanyag virágokkal, feszülettel, tévéképernyőkkel....
      Lantos: Nem, ott annyival rosszabb a helyzet, hogy arra a mi műszaki osztályunk építési engedélyt adott. Mert a belsőépítészeti megoldásokat ugyan nem kell engedélyeztetni, de bőven elég nekem a homlokzat is.
      Baranyai: Visszatérve a mögöttes területek fejlesztésére: ha fel tudjuk javítani ezeket a területeket, és újabb befektetőket tudunk oda vonzani - például kulturális és idegenforgalmi létesítményekre, mint ahogy nem egy foghíjtelken most szállodák fognak épülni -, akkor az új tulajdonosok óhatatlanul hatással lesznek a környezet feljavítására, hisz mindenki csak akkor hozza ide a tőkéjét, ha az nem egy lepusztult környezetben működik, ahol egy sarokkal odébb a szálloda vendégét leütik. Viszont ha ez a folyamat beindul, akkor a korábbi években lezajlott városból való kiköltözés is meg kell hogy forduljon. Vissza fognak jönni azok a rétegek, amelyek megtehetik, hogy az elegáns főútvonalon lakjanak. Nyilvánvaló, hogy ez összefügg a közlekedés megváltozásával is, amihez az első lépések megtörténtek, hiszen az M3-as városba vezető szakaszát egy külső gyűrűn el fogják terelni, és nem a város közepébe zúdul be a Városligeten és az Andrássy úton át az egész átmenő forgalom. Tehát sok kicsi lépéssel lehet a városfejlesztésben előre jutni, ami nyilván csak évtizedek alatt hoz látható eredményeket. Csak a kezdő lépéseknek kell jóknak lenniük, a többi már megy magától.

      1. Az interjú még a lakástörvény elfogadása előtt készült.


Budapesti Negyed 1. (1993/1)Mándy I.: A kávéház < > Hidvégi V.: 53 telek