TEMESI FERENC: Bartók

 

Ez a Paul Sacher, ez a svájci kalimpáló tudhatott valamit. Vagy száz zenekari mű­vet rendelt meg a század vezető komponistáitól. Nem tréfa. A kapcsolatok. Kis bá­zeli zenekarával nem tehette volna meg. Mire gondolunk? Pénzre. Van más is? Per­sze, kedves ember volt ez a Sacher, igen. Nagyon kedves ember. És nyugodt. Az al­kotás alapja pedig a nyugalom. És a biztonság. Elsősorban anyagilag. De lelkileg leg­alább úgy. Erre volt hivatott a meghívás módszere, Herr Sachernál.

Az év megint nem kezdődött jól. Valami rendre elvette Bartók erejét. A doktorok se tudták, mi. Az 1939-es év elején szigorú orvosi rendelkezésre és családja es­dek­lésére néhány hétig ki sem mozdult. Azaz tudományos munkát végzett. Va­lamennyire helyre is állt az egészsége, de nem tartósan. Malomkövek őrölték: napról napra reménytelenebb a világ. „Majdnem 10 órát dolgozom kizárólag népzenei anyag­gal. 20 órát kéne dolgoznom, hogy valamennyire előrehaladjak”, írta. Édesanyja 82 éves volt, de törődöttebb, gyöngébb, mint nyolc évvel idősebb nén­je, aki még gondozta. A vénasszonyok: ki szárazabb, az marad tovább.

Hanem, ahogy jött a nyár… Mindig akkor támadt fel igazán. Az az augusztus! Mi­csoda lobogó, a hegyek csúcsáig felérő heve volt! Bartók a nyárra hagyta a komponálást egyéb munkái és turnéi miatt. De nem tudhatta, hogy ez az utolsó békebeli nyár.

Az új mű, melynek még címe sincs, nem olyan kihívásokkal teli, mint a Zene volt, és a 22 tagú zenekarra írattatott.

Konkrétan:

6 első hegedő

6 második hegedő

4 öreghegedő (brácsa)

4 cselló

+ 2 nagybőgő

22

Ez annyi.

Sacher valami egyszerűbbet, szórakoztatóbbat akart, tulajdonképp valami XVIII. századit. Hát, azt akkor kellett volna kérni, két évszázaddal ezelőtt, mondjuk Luigi Boccherinitől, vagy hárommal a velencei Carlo Gussitól. Bizony. De Mo­zart és Haydn se haragudott volna meg, ha ilyesmire kérik. Más idők voltak azok. Egy rakat XX. századi zeneszerző mégis írt neki valami vidámítót: Busoni, Pro­kofjev, Britten, Bernstein, na és persze szám szibé gaszpogyin Sztravinszkij. Ke­vés­bé szórakoztatót írtak neki olyanok, mint Honegger, Richard Strauss, Lutos­lawski, Boulez. Európa leggazdagabb emberének (1999-es halálakor így volt) be­zony sok ba­rátja akad. Kerülközik. Támad. Ha gazdag vagy, szép vagy, jó hangú, pen­ge agyú, és persze abszolút a hallásod. A többiről nem is szólva.

Ha felkérlek, lakj nálam, akkor írj is nálam. Ez volt a módszere Sachernek, aki na­gyon tudott hajladozni a zenében. Pénz és koszt és kvártély. Egy kis hazai.

Azt is tudta mi kell Bartóknak, persze a hegyeken kívül, valami egyszerű, népi ház. Sachernek nem más volt a súgója, mint maga Geyer Stefi. Egy kunyhó is lehet akár, de belül azért valamelyest komfort. Ahová egy pianínó befér. Egy banya pár órá­ra főzni. Ez a Sacher-torta receptje.

(A svájciak hadserege közben 150 főből áll. Krisztusom. A németekkel szemben. Nem tudhatták, hogy nekik kell egy semleges, német nyelvű ország, ahol a pén­züket és az információikat tisztára moshatják. Ezt nem kötötték a kantonok la­kóinak orrára. Hogyisne.)

Augusztus 2-17. Ennyi elég volt Bartóknak. Augusztus, az utolsó békebeli augusztus szorításában 15 nap alatt írta meg ezt a remekművet. Egy részt kábé 25 perc alatt! Az egész mű ideje 22 perc körüli. Sűrű, mint a norvég szél. Minél jobban keresztbe álltok, annál jobban kihozzátok az emberből az igazi magyart!

Még júniusban, otthonról, csak úgy, Frau Sachernak, Majának, ebben a levélben köti ki a helyet és a munkát véglegesen:

 

[Fordítás német eredetiből]

Budapest, II. Csalán-út, 29.

1939. jún. 18.

Kedves Nagyságos Asszony,

szeretetteljes sorai nagyon meghatottak minket; válaszommal én azért vártam, mert Önök most amúgy sincsenek otthon. Annyira sajnáljuk, hogy javaslatát nem fo­gadhatjuk el, legalábbis nem ebben a formában. Ugyanis Stefi Schulthess asszonnyal, márciusban tett budapesti látogatása alkalmából, nyári terveket készítettünk, és éppen 2 nappal az Ön levelének érkezése előtt sürgönyileg valamiben megállapodtunk. Ez Silvaplanára vonatkozik, ahol 4 hetet töltünk vele (júliusban). Most már nem hagyhatjuk Őt cserben. De nem tölthetném-e én egyedül az augusztus hó­napot, esetleg szeptember elejét is, az Ön „parasztház”-ában? (Feleségemnek és fi­amnak augusztusban már vissza kell utaznia.) Nagyon jót tenne nekem, azt hi­szem, ha még tovább is élvezhetném a magaslati levegőt. Természetesen ott már dol­goznom kellene, és zongorára volna szükségem, amit gondolom Bernből lehetne bérelni. Csak tudnom kellene, hogy mi a helyzet a lépcsővel, lehet-e legalább egy pianinót bevinni a házba? Továbbá, hogy ott a „fiatal leány”-nyal egyedül gaz­dál­kodhatom-e? Úgy hiszem, ha ott csak egy személy lakik, teljesen elegendő, ha ez a leány reggel 8-tól 1-ig és este 6-tól 8-ig van ott. És végül, hogy ez így egyálta­lában megfelel-e Önnek, és nem tudná-e a házat előnyösebben kihasználni?

Sokszor köszönjük szeretetteljes gondoskodását, és a viszontlátásig mindket­te­jü­ket szívélyesen üdvözlöm.

Bartók Béla

 

Ugyanaz a kiadású Proustom van, írja még júliusban Waldheimből Müller-Widmann asszonynak a szórakozott professzor, miközben másik barátnőjével nyaral Silvaplanaban, még a családdal, de azoknak mars haza, mert augusztusban a papa dolgozik. A Müllernének írott levél utóirata: Ugyebár tudja, hogy itt együtt vagyunk Geyer-Schulthess asszonnyal? (Ostoba kérdés, éppen látom, hogy üdvözleteket küld neki!! rögtön át fogom adni. Szórakozott professzor vagyok!)”

A megrendelő, a kedves, mosolygós pénzű Sacher persze beleszólt a munkába, mint egy középkori várúr, mondjuk egy őrgróf. Erre a mester visszaszólt:

 

Paul Sachernak – Baselbe

[Fordítás német eredetiből]

1939. júl. 1.

Igen, egy részt még nem fejeztem be. Ahogy Önnek márciusban mondtam, csak augusztusban láthatok neki a munkának, úgy hogy csak augusztus végén, amikor a munka már kellően előrehaladt, tudok véglegeset mondani. Amint látja, minden évben ugyanaz a munkarend. Egyébként valamiféle Concertino-val váltakozó Concerto grosso-ra gondolok; tudnom kellene azonban, hogy vannak-e a zenekarban megfelelő emberek a vonósnégyes szólóhoz (természetesen ezeknek a szólistáknak a része távolról sem volna olyan nehéz, mint a vonósnégyeseimnél). Ro­kon­szenves számomra az a gondolat, hogy tuttik és szólók váltakozzanak egymással. De kérem Önt, hogy nyíltan mondja meg nekem erről a véleményét; amennyiben ez a megoldás az Ön céljainak nem felelne meg, akkor a szabályos módot válasz­ta­nám. – Ha a bizonytalanság ellenére már hirdetni akarná, ez nem hangozhat más­ként, mint Mű (Suite?) vonószenekarra. [...]

 

Nyár van, még a svájci hegyekben is minden színével él, és fényt és reményt ad. És közben: az idők súlya! Szóval szórakozni akartok? Épp most? Divertimento? Jól van. Feledkezzetek meg. Tessék.

Kisebb titkok, mit a feleségével oszt csak meg. Két levlap. Az első:

 

Saanen, 1939, aug. 9.

Édes Dittám! (Megint csak lapot írok!) Tegnap jött meg tőled az a londoni kül­de­mény, c’est ça, most már rendben van a dolog. Ma pedig (vasárnap írt) leveled, Pé­ter levelével (illetve nyilván a fotografiákkal) együtt. Majd továbbítom. A múltkori nagy küldeményedben volt egy nagyon bosszantó levél is, azoktól a szemtelen Baldwin-óktól (amerikai zongoragyár), ebben egyszerűen visszavonják az akkori szerződés egyik megállapodását. Most ezeknek is kell írnom (és még hány más­nak). A munka a körülményekhez képest elég jól halad, bár rendesen leírva még csak 6 lap van. Összesen legf. 20 lapra becsülöm az egyik művet, ezzel könnyen elkészülnék, de aztán még egy vonósnégyest kellene írnom. Ezt bizonyára nem fogom tudni itt befejezni, úgy hogy otthon majd nagyon össze kell fognom ma­gamat, munkáimat és az időmet. – Nem jó a hangulatomra ez a rengeteg sok sza­kadó eső, ami itt tud lenni. Ma – véletlenül – megint süt végre a nap. – Sikerült ki­nyomoznom a használt fűszerek közül a (húsételekbe rakott) szegfűszeget, ba­bért, sáfrányt; azonnal letiltottam őket! (Félek, titokban mégis fogja használni, csak egy picurkát, hogy észre ne vegyem, és azzal elrontja az egészet). Szeretnék tőled részletes híreket, si tu es calme et tranquille, si tout va bien á la maison? és hason­ló­kat. Továbbá hogy mi van a munkával, a Brahms-szal. Mamának is ma írok ké­peslapot (nézd meg), valahogyan így jött össze. – Je me couche toujours trop tard, ca­use du travail et des autres circonstances.’

Sokszor csókol

Béla

 

A második:

 

Saanen, 1939. aug. 15.

Édes Dittám, mindenekelőtt: 2 vagy 3 utolsó írásom dátuma hibás eggyel ala­cso­nyabb nap-számot írtam (azelőtt meg azt hiszem, állandóan júliust írtam aug. he­lyett). Azután: az 1. és 3. tétel egészen megvan; a középső még mindig csak terv­­ben, de talán holnap elkészül az is (lassú – tehát kevés írni való). Továbbá: 12-ei lapod tegnap érkezett, örülök, hogy dolgozol és hogy minden rendben van; Pé­tertől eddig már 2 lap érkezett, majd írok neki. És nem utolsó sorban az időjárásról írok: hát ilyet még Svájcban nem éltem meg, hatodik napja tart a szép meleg idő, eső egy szemernyi sem volt, nem is akart lenni. És végezetül: pénteken Sacherék meglátogatnak, 11-kor érkeznek (Luzernből), d.u. 4-kor már távoznak. – Szép dolog a szorgalom, de a jelenlegi enyémet most azok sínylik meg, akiknek le­velet kellene írnom – nem tagadom, egész nap a Divertimento-val foglalkozom; azaz mégsem: tegnap délután, mikor a 3. tétel végefelé kicsit elakadtam, egy mik­ro­kozmosz darabocskát szottyantottam ki. (Már ideje hogy nyomdába adjam, kü­lömben sose lesz vége).

Sokszor csókol

(Se tegnap se ma nem sétáltam semmit!! Kár – baj) B.

 

De dolgozik, mint egy igavonó barom. Az idegei megsúgták neki, hogy nem lesz alkalom komponálásra darab, kérdés, mekkora ideig. Ha rövid az időd, told meg egy féléssel. Az ember fokozottabban dolgozik, ha tudja: ő se időálló, az idő meg elpereg. Világkatasztrófa? Az ellen nincs orvosság. Vagy olyan keserű, hogy nem lehet lenyelni.

Saját művei nagyköveteként járja Svájcot, Hollandiát, Belgiumot, Francia­or­szá­got, Olaszországot, hogy ki ne essen a nemzetközi zeneéletből, és hogy családja szá­mára valamit félretehessen. Bizonytalan. Jövő. Amiben benne van az emigráció le­hetősége is. Még júniusban is így fogalmazott egy Veress Sándornak írott levelében: „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják... Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba kerül az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dolgo­kon tőle telhetőleg... (…) Hindemith ezt próbálta Németországban 5 évig, de az­tán, úgy látszik, elfogyott a bizalma. Nekem... nincs semmi bizalmam. Viszont bi­zonyos munkákat legalább egy esztendeig csak itt végezhetek... Másrészt nem látok sehol olyan országot, ahova érdemes volna kimenni, ha egyszerű továbbten­gő­désnél többet akarnék... Szóval egyelőre teljesen tanácstalan vagyok, habár ér­zé­sem azt mondja, aki csak tud, menjen el… Jövő év február vagy márciusban az Egyesült Államokba megyek néhány (5-6) hétre. Ott mindenesetre körül szeretnék néz­ni, ha ugyan nem jön közbe valami…”

Néhány hónap múlva, amikor édesanyját elveszíti, távozási tervei ekkor erő­söd­nek meg. Elszakad az utolsó szál, ami ide kötötte, persze Elzát, a húgát, Zol­tánt, a barátját, Irma nénit s a többieket hiányolni fogja. És magát okolja, mint mindig, anyja haláláért is. Két művet megírt, de akkor is.

Még egyszer nem kapod azt az időt a kezedbe. Ha tudtam volna, meg ilyenek. Az idő lecsapott, és abban a kis parasztházban összesűrűsödött. Bartóknak meg kel­lett ragadnia.

Áprilisban még bizonytalan abban, „hogy meg tudja és meg fogja írni a művet, amely a Zenénél sokkal könnyebb lesz”. De augusztusban leül a parasztkunyhó asz­tala és a pianínó közé, hogy eleget tegyen a megrendelésnek. Egy könnyen játsz­ható, szvitjellegű vonószenekari művet ír. Mezei virágokból, a napsütésből, a he­gyek karéjából, egy hosszúkás felhőből, a csöndből.

Valamikor réges régen, két évszázada is van, szerenádszerű, kisegyüttesre írt, szó­rakoztató kompozíciókat nevezték divertimentónak. De Bartóknál nem, drága Maecenasom! A lassú tétel a leselkedő veszély előérzete. A háború 15 nappal a kom­pozíció elkészülte után tört ki! Bemutatója idején, 1940 júniusában Len­gyel­országnak már vége, és a náci csapatok Párizs felé masíroznak megállíthatatlanul.

A világ szórakozni akar, felejteni – ami jön. Az első dallam fülbemászóan kedves, de valami szaggatott van a mélyben. A bázeli kritikus a bemutatókor érezte a Di­vertimento és a világ gondját: „Míg ezeket a sorokat írjuk, vihar közeledik és nehézágyúk hatalmas detonációja hangzik az éjszakában. Villám cikázik. Távolról halljuk, amint a templomtorony az órát üti.”

A háromszáz évvel ezelőtti, idilli, pásztori hangulatban, de nagyon aprózó ritmikus keretben, közvetlen hangnemben, hajlékony mozdulatokkal táncol elénk a Di­vertimento címadó hegedűtémája, írja, majdnem így, Kroó György zenetudós, az első kényszervállalkozói betéti társaság megalapítója a gatyaváltáskor a rádióban. „Rögtönzésszerűen, játékosan ismétlődő részecskéiből folyondár is nőhet, de le is szakadhatnak, önállósulhatnak, s így szövik majd át az egész tételt.” Táncos motí­vu­mot, könnyed égi ajándékokat sző a zenéjébe a kunyhóban a szerző. A Divertimentonak egyetlen testvére lesz: a III. Zongoraverseny.

Az utolsó kis laza motívumnak már a bevezetésben zord, megfellebbezhe­tetlen, kemény ritmusú fal állja útját. Tudjuk, miért. Mi ugye mindent. Kenünk, vá­gunk. Tán még a Csalán utcában is jártunk.

Kicsit kodályos lett ez a mű, tán az egyetlen. Valahogy úgy szakadt ki a szerzőből, mint egykor megtalált magyarságélményének vallomása – a Fölszállott a páva dallamfordulata, Kroó szerint. Ujfalussy József említette a művel kapcsolatosan a honvágy szót. A Divertimento zeneköltője emigrációba készült. Nem vagyok zene­kritikus. Nem fogom elemezni ezt az elementáris művet, Bartók talán leghu­mo­rosabb zenéjét. Fény, tele van korommal.

Hadd idézzem viszont, Kroó után, Szabolcsi Bence, Bartók egyik legmélyebb értője világító szavait: „Mintha éppen most, e sötét években találna rá hitére, optimizmusára. Sohasem írt oly dallamosan s oly »közérthetően«, mint ekkor, sohasem tud­ta úgy összefoglalni életének minden eredményét egy hatalmas szintézisbe, mint éppen ekkor”.

A munka befejezése másnapján Béla fiának ír, kinek születésnapját néha feledi, de most nem:

 

Saanen, Chalet AeIIen, 1939. aug. 18.

Édes Fiam,

hát megint elérkezett az évforduló, a születésed napjának. Sietek megemlékezni róla hogy még Szőllősön találjon, mert úgy hallom éppen addig a napig maradtok ott. Egyúttal itteni életemről is röviden beszámolok.

Valahogyan régi világbeli muzsikusnak érzem magam, akit a mecénása vendégül hivott. Mert azt ugye tudod hogy teljesen Sacherék vendégeként vagyok itten, mindenről ők gondoskodnak – távolból. Szóval egyedül lakom – egy néprajzi ob­jek­tumban: teljesen szabályszerű parasztházban. Berendezése ugyan már nem nép­rajzi jellegű, de annál jobb, mert legesleg-összebb komfortú. Még zongorát is ho­zattak számomra Bernből. Aug. 2-án 10-re volt jelezve az érkezte, és képzeld, nem 12-re vagy d.u. (mint nálunk szokásos) valamikor állítottak be vele, hanem 3/4 10-kor. A pedellusné főz és takarít, nagyon rendes, becsületes asszony, óhajom parancs neki. Ujabban még az idő is kedvez nekem – 9-ik napja, hogy gyönyörű derült az ég, egy szem eső sem esett 9-e óta. Ugyan kirándulásokat illetőleg hiába kedvez, nem használhatom: dolgoznom kell. És éppen Sacher számára: meg­rendelés (valamit vonószenekarra); ez is hasonlóvá teszi helyzetemet a régi mu­zsikusokéhoz. Szerencsére jól ment a dolgozás, 15 nap alatt elkészültem vele (egy kb. 25 perces mű), éppen tegnap fejeztem be. Most egy másik megrendelésnek kellene még eleget tennem: Székely Z.-nak (illetve az „Uj Magyar Vonós­négyes”-nek) egy vonósnégyest. 1934 óta jóformán csak megrendelésre dolgozom!

Szegény békés, becsületes svájciak kénytelenek harci lázban égni. Ujságjaik tele vannak honvédelmi cikkekkel, a fontosabb hágókon stb. védelmi intézkedések, katonai készültség. A Julier-hágón magam is láttam ezt; Pl. földbe rögzített szik­latömbök a tankok ellen és hasonló szépek. – Nem tetszik nekem, hogy Romániába készülsz; ilyen bizonytalan időben olyan bizonytalan helyre nem kéne. En­gem is folyton az a gondolat nyugtalanít, vajon haza tudok-e utazni innét, ha netán ez vagy amaz történik. Szerencsére el tudom hajszolni ezt a gondokozó gondolatot, ha kell – munkámban nem zavar. Ma érkeznek ide Sacherék nehány órára, látogatóba. N.b. ez a ház nem az ő tulajdonuk, a tavaly szeptemberi események után kibérelték, minden eshetőségre. – 2 hétig nem olvastam ujságot; tegnap ke­zembe került egy: meg sem látszott a kiesés, mintha csak egy 2-hét előtti szám ke­rült volna elém. Semmi sem történt közben. (Hálistennek!)

Minden jót kívánok neked, nektek. Ha baj van, rám gondolhatsz.

Sokszor csókol

Apád

 

Lám, már csak az a kérdés, vajon haza tud-e utazni, ha netán ez vagy amaz történik. Már tudta, hogy olvassák a leveleit: ez vagy amaz.

Szorított az idő. És hazaért. Tíz nappal azelőtt, hogy a németek, szeptember 1-jén megkezdték Európa elrablását. Utoljára lehetett élvezni a későnyár szerelmének érett ízeit.