VISKY ANDRÁS verse

 

Több gondom volt magával a testtel

 

Van itt valaki?
Valaki?
Valaki?

 

Teremtett lékek sem
Teremtett lélek – na persze

 

Megoldani az életet
az én életemet

 

Elmenekülni
eltűnni az ő életében

 

Kiében?

Nem nem
semmiképpen
ha már fölocsudtam
és itt vagyok

 

Amikor hazajöttem
hazajönni megérkezni
oda ahol már nem volt otthon
ahol az otthon az otthontalanság
örökkévaló helyévé vált
és így otthontalanságnak sem nevezhető
egy olyan otthonhoz mérten
amely vagy volt vagy lesz
amely emlékezik vagy vár rám
legyen az földi
földi alatti
levegőbeli
vagy égi

 

Hazajöttem
ahol sem haza
sem otthon nem volt már lehetséges

 

sem a magukat szerencsésnek mondó
otthon maradók
sem visszatérők számára

 

Amikor visszajöttem
és megismertem a későbbi feleségemet
aki már nem feleségem
és mivel nincs feleségem
sem otthonom
sem otthontalanságom
sem későbbinek sem korábbinak
nem nevezhetem immár

 

Amikor tehát elhatároztuk
hogy összeházasodunk
mert nem vettem észre a mondatban
tehát a bennem rejlő
iszonyatos képtelenséget

 

Összeházasodni együtt élni
megosztani magamat valaki mással
magamat aki nem vagyok
és legfeljebb valami figyelmetlenség
a rendszerben bekövetkezett
jelentéktelen hiba okán
vagyok aki vagyok

 

Nohiszen...!

 

Vagyok aki vagyok

 

Számra tolul ez a vagyok aki vagyok
amikor nem vagyok is
nemcsak az nem vagyok aki vagyok
hanem az sem
aki itt van
egy ő
egy másik
egy nemén

 

Amikor hazajöttem
amikor ez a mindenki által
azonnal félreismert nemén
visszaszületett ide
meglátogattuk későbbi feleségem
családját és szűkebb rokonságát
akik maguk is hazajöttek visszatértek
oda ahol már nem volt otthonuk
de ők azért kijárták a régi lakásukat

 

Kijárták a lakást –
micsoda mondat ez is
kijárták és visszakapták
és vele együtt maradéktalanul megkapták
egykori lakásuk vadonatúj
előzmény nélküli otthontalanságát
amit láthatóan nem érzékeltek
vagy legalábbis nem adták jelét
belakott otthontalanságuk kilátástalanságának
ennek a végtelen vezeklésnek
otthonuk iszonyatos lehetetlenségének

 

Én legalább nem jártam ki semmit
se otthont se vagyont
főként meg a jóvátételt nem

 

Még hogy jóvátétel...!
Jóvátételben részesülni...
Uramisten!

 

Kinek a részéről?
Kinek a nevében?
És amikor körbeültük az asztalt
és a legidősebb férfi
mormogott valami érthetelent

 

Asztal előtti imát
felteszem

 

És amikor elkezdtünk volna enni
és amikor
amikor
amikor
amikor a kisfiú
aki velem szemben ült éppen
előttem nyúlt a tálba
előttem
pedig én következtem volna
a tábori rend szerint legalábbis biztosan...

 

Van más rend mint a tábori?
Van egyáltalán más rend?

 

Az én sorom volt
kiszámítottam
pontosan kiszámítottam
ebben lehetetlen tévedni
annyi tábori év után
én következtem volna
esküszöm

 

Mégis a gyermek
csapott bele a tálba
mint egy boldog ragadozó madár

 

Akkor én

Ki ez az én?
Ki ez az én?

 

Ez az én aki én vagyok
az az én fölmarkolta a villát
és belecsapott a gyermek kezébe

 

A kézfej megállt a tál felett
mintha a gyermektől függetlenül
csodálkozna maga is a történteken
és csend lett
a gyermek sem sírt
az iszonyattól vagy meglepetéstől
a meglepetéstől és döbbenettől
mindannyian hosszasan a kinyújtott
vérző kézfejre meredtünk
és kihulltunk az időből
mint egy rossz filmben
mind mind

 

Csak a gyermek nem
aki végre
nagy későre
amikor a kezéből csöpögni kezdett a vér a tálba
sírni kezdett

 

Már-már attól féltem
néma marad
és a tettem
annak az énnek a tette
aki hozzám tartozott
és nem ismertem
a maga iszonyatos természetességével
jeltelen és következmények nélküli marad
pillanatnyi baleset figyelmetlenség legfeljebb
mint az ünnepi vörösbor kiloccsanása
a hófehér damasztra
amiért elnézést lehet kérni
azt lehet mondani bocsánat
jaj elnézést
elfelejtették az ujjaim
a talpas pohár fogását
ó igazán csekélység
de hiszen nem történt semmi semmi
egészségedre
lehaim
noroc
àvotresanté
cheers
gesundheit
nazdarovije

 

Föl kellett állnom az asztaltól
el kellett hagynom a helyet
anélkül hogy bármit mondtam volna
el kellett mennem arról a helyről
és minden hasonló helyről
magam mögött hagyva az otthonokat
és az otthonok kiáltó otthontalanságát
mindent mindent

 

Csak a feleségem rohant utánam
tudja mit érzek mondta
a fiú már meg is bocsátott
ne féljek
már meg is bocsátott
nyugodtan visszajöhetek
térjek vissza kérlelt sírós hangon

 

Mintha a dühnek a szégyennek a bosszúságnak
a felhangjait is kihallottam volna
kétségbeesett fisztuláiból

 

Nem mondtam nem
nem jöhetek vissza
nincs honnan visszajönni
és nincs hova visszamenni
nem tértem vissza
soha többé

 

Nem