BERTÓK LÁSZLÓ versei

Ahogy közötte, mint az álom

A belső érfalon a rozsda
ahogy a vért ereszti, fogja,
ahogy a tengerből a pára
függönyt húz az ég ablakára.

Ahogy jössz, mert el akarsz menni,
s megakad a percben a semmi,
ahogy ott vagy, de nem találod,
s világgá lesz a dobogásod.

Ahogy az útadat elállja,
s begyűrődsz mögéje, alája,
ahogy közötte, mint az álom,
jelet hagysz életen, halálon.

Lemenni alázatba

Lemenni alázatba,
a virágból a magba,
múlttá, magaddá lenni,
ne csokorgasson senki.

A legjobb, ha alapból,
amíg emlékszel, mit, hol,
s az erdő, a nagy sátor,
kilátszik még a fából.

Amíg mindenütt van hely,
megkaphatod, de nem kell,
neked áll padlás, jászol,
s az életeddel játszol.