Közelebb jött
ablakomhoz a hegy
Éjjel lehetett vagy hajnalban
talán minden esetre
olyan időben amikor
legtöbbet forog álmában az ember
Akkor történhetett nyilván és
nem máskor mert máskor
az ember látná hogy a hegy közelebb
jön hozzá
az is mondható hogy a hegyek
mozgását könnyen figyelemmel
kísérheti az ember
mármint ha nyitott a szeme és
lehetőleg nem forgolódik közben
egyfolytában körbe
De a hegy
bizonyosan közelebb jött
távolra szemüveg nélkül is
prímán látok és egészen pontos
megállapításokat tudok tenni
Bár ha megfordulok
a hegy sem közelebb sem
távolabb nem létezik
közeledése tehát teljességgel kizárt
Nem tudom
mióta élek ebben a panzióban
ki nem mozdulva szobámból
Néha látom a szomszéd ház
udvarán egy elengedett kutya szédeleg
a tehénganyé-halmok között
ronda és loncsos eb próbálom fentről
leköpni de mindig kimozdul
a feléje szárnyaló köpet alól
Az is lehet
a hegy akkor jött közelebb
amikor háttal álltam az ablaknak
(ez persze nagyon
trehány megengedő mód
mert tételezi hogy a hegy akkor is
létezik ha hátat fordítok neki)
és a szekrényben matattam
vagy a laptopomban kezdtem el
verset írni a hegyről amelyik közelebb
jött az ablakomhoz
A közeledés következményei
hogy úgy mondjam kiszámíthatatlanok
Ha velem van szándéka
bár mi szándéka lehet velem egy hegynek
úgy készséggel várakozom
akár egy fél életen át a panzióablak előtt
míg közeledése karnyújtásnyira ér
Viszont ha nem én vagyok
a közeledés tárgya a hegy mozgása
irányomban mondhatni teljesen közömbös
Ez esetben tovább köpködök
a szomszéd ház udvarán kóricáló
loncsos és ellenszenves kutya felé fentről
bedobálom a szekrény aljába a szennyesemet
kikapcsolom a laptopomat
és úgy döntök a hegy se helyben maradva
sem a közeledés gesztusait megkísérelve
nem létezik számomra
Márpedig ha számomra nem létezik
a hegy akkor a hegy nincs is
Ha pedig a hegy nincs is akkor nincs
mert nem lehet neki
közeledése sem az ablakom felé Így
holnaptól végre eltűnődhetem azon
lenne-e egyáltalán a közeledéshez ablakom
már ha lenne közeledés
mert ha nincs ablak
akkor nem lakom a panzióban
mert nincs a panzió sem
sőt lehet hogy sehol se lakom
de ha sehol se lakom akkor én valójában
nem is létezem így végre fölöslegessé
válik azon filozofálnom hogy befejezzem-e
valaha a megkezdett
verset a laptopomban arról a
nem létező hegyről mely nem létező
panzióm nem létező ablaka
felé látszott nemlétezésében közeledni
miközben én
nemlétezésemben a nemlétező szomszéd
udvaron a nemlétezésben kóricáló
loncsos kutyát próbálom
eltalálni nemlétező nyálammal – sikertelenül
Kafkás poharamból kávét iszom
A mozartosból forró zöld teát
A whiskys és boros
poharakon semmilyen felirat
ők azok akik
arctalanul felségjelek nélkül
támadnak rám
magamra hagyott éjjeleken
menetelnek a magára hagyott felé
jönnek a magányosra arctalanul
könyörtelenül a magára hagyott éjekre
a sötét és rettenetes poharak
Elöl a whiskys nehéztüzérség
nyomában a vörösboros könnyűlovasság
és ilyenkor hajnalig csengnek az
(egyébként állítólag rákot okozó)
ólomkristályok és nincs harc mert
nem védekezem
Ha meg kell halnom haljak meg
de méltósággal férfiként
fölbukva elvágódva az ágyam előtt
reggel megtalálva mereven
Azért egy májzsugort
nem szeretnék összeszedni
az mégiscsak méltatlan halál
méltatlan utójátéka és kínos záradéka
még egy ilyen életnek is
és hagyjuk el itt a mint után
fölsorolható megannyi fölösleget
Legyen úgy hirtelen
figyelmeztetés és előjelek nélkül
hangtalan dőlni el mint a fák
Ez szép volt sőt annyira szép lesz
hogy magam is hosszan röhögcsélek rajta
az eső és az esik
furcsán egybeesik és
a gesztusban
összekeveredve ebben a
térben a szürke ég felől a
földre szürkén dől le a fény a
szürke térre ahová kerül
tél van és nem csak a szürkeség
gyötör hanem a rettenetes
whiskyk vörösborokkal és volt
még ott néhány korsó sör talán
vagy egészen biztosan ott
voltak azok a néhány sörök
a balkonon a szürrealista
üvegvonat lustán tolat át a délu
tánba megértettél újra valamit mert
megnyíltak a színházi meta
formák előtted a bábszínész ettől
felsírt és leomlott sírásától a paraván
szürkeségre affektálgat innen
től a levágott fejű sárkány
tisztuló tekintettel létbe
vetettségünkbe révedsz vissza
mintha már jártál volna ott
mikor lesz a világ vége
kérdezed a tapasztalattól
fölbátorodva a
hirtelen beállt csöndben
és mindegy is kitől már
ha majd a
világvége letöröl mindent
a tábláról
amikor a tenger vagy
sivatag visszafoglalja tőlünk
általunk bitorolt helyét megint