Kora reggel érett fügét eszem,
én, a zöldpaprika-függő londoni magyar,
akit a Sziget most véd és eltakar
a hazai zűröktől. Meg a közönségtől is,
mert az csak tévé-sztárokra figyel
és az ágaskodó árakra, gondolom.
De tőlem sem vehetik zokon,
ha más érdekel, ha a fejemben
az jár: mi lesz a tengerekkel,
ha olvad a sarkvidék és néhány fokkal
melegebb lesz a víz, milyen tornádókkal
kell szembenéznünk? Mi lesz a gyerekekkel,
ebben a mind kegyetlenebb világban, és a nyelvvel,
a magánhangzókkal-virágzó magyarral,
amit egyre rohaszt a színtelen magyarangol-
a várható jövő elszomorít, lehangol.
.....................................................................
-És ilyenkor az érett füge sem vigasztal.
Szilágyi József emlékének
Én veletek, árulók, pribékek,
nem tárgyalok. Egy évig koholtatok
egy pert, amiben mi; a vádlottak,
régi „elvtársaitok” vagyunk (bár ti
az elvekről már rég lemondtatok),
s vannak köztünk talán régi
barátok is...De nem számít ez,
csak a pillanatnyi érdek,
az, hogy ez a nyomorult ország most a tiétek,
azzal ti ga(rá)zdálkodhattok, amíg
egyszer az utódok számon nem kérik:
amit tettetek, miért tettétek?
És igaz, jobban szerettem volna
golyó által meghalni, de kegyelmet nem kérek-
akasszatok csak fel, ocsmány gyilkosok!
Marinak
Szeretlek szőröstül-bőrőstül:
lúdbőrös karodat simogatva,
majd lejjebb araszolgatva,
a köldök-kráteren át síma hasadra,
az idővel versenyt szaladva,
combjaid közt belédszakadva,
minden lélegzetemmel vallva:
Te, és nem más, vagy csipkéim bokra,
s ha ébredek kedves szagodra,
borulok minden tagodra-
öleljél meg , édes felem,
ezt a versemet meg tedd el
inségesebb napokra.