Halász László

A képzelet ereje

                                                                                    1.
Hősünk az egyik pillanatban akkorára nő, hogy a feje a mennyezetet átüti, majd cseppnyire zsugorodik, hogy a kulcslyukon is átcsúszik, valamilyen gusztustalan növénnyé, rovarrá, kétéltűvé, csúszómászóvá átváltozva kényszerül folytatni létét; teste egy darabja önálló emberi életre kel. A (müvészi) képzelet működésének kedvenc példái. Azt sugallják, hogy a fantázia egyenlő a fantasztikum: a (szörnyűséges) csodák világának megteremtésével."A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz felkészített lovakhoz és a fejükön mintegy aranyhoz hasonló koronák valának, és az orcáik olyanok valának, mint az emberek orcái.És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja és fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak.És olyan mellvértjeik valának, mint a vas mellvértek és az szárnyaik zúgása olyan vala, mint a viadalra száguldó sok lovas szekerek zúgása.És a skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fullánkjuk és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig."János apostolnak mennyei jelenésekről való könyvében (7-10) csupa jól ismert élőlény és tárgy. Sáska (szárnya), ló, ember (arca, foga, haja), oroszlán, skorpió (farka és fullánkja), korona, mellvért, lovas szekér önmagukban mindennapi darabok. Sohasem volt kombinációjuk azonban a rettenet képtelen és mégis szuggesztív képeit teremti meg. Lorcának igaza van és téved: "A képzeletet korlátozza a valóság: azt, ami nem létezik, nem lehet elképzelni."1 A képzeletbeli megjelenítés elővételezés (anticipáció): a lehetetlent teszi lehetővé. A képzeleti képek az észlelésből erednek. A XI. századi művész, Sung Ti a következőt javasolta tájképfestő társának:"‘Válassz ki magadnak egy rég omladozó falat és takard le az egészet egy darab fehér selyemmel. Aztán reggel-este nézd merően, amíg végre a selymen keresztül meglátod a romokat; észreveszed a kiemelkedéseket és a sík részeket, a cikkcakkokat és a repedéseket raktározd el mind az elmédbe és vésd jól a szemedbe. Csinálj a kiemelkedésekből hegyeket, az alacsonyabb részekből vizet, az üregekből szakadékokat, a repedésekből folyókat a világos részek legyenek a hozzád legközelebbi pontok, a sötétebb részek a távolabbiak. Fogadd mindezt alaposan magadba, és hamarosan ezután már embereket, madarakat, növényeket és fákat is látni fogsz, és mindez mozogni és röpködni fog. Akkor aztán veheted már az ecsetet és tetszésed szerint festhetsz...' (...)Hasonképpen Leonardo: ‘Tekints olyan falakra, amelyeken nedvességfoltokat látsz, vagy kövekre, amelyeknek egyenetlen a színe. Ha valamilyen hátteret kell kitalálnod, isteni tájakhoz való hasonlatosságot láthatsz ezekben, fölékesítve hegyekkel, romokkal, sziklákkal, erdőkkel, nagy síkságokkal, dombokkal és változatos völgyekkel aztán fölfedezhetsz ezekben csatákat is, különös alakokat heves cselekvésben, arckifejezéseket, ruhákat és végtelenül sok mindent, amit azután teljes és igazi formájára redukálhatsz. Ugyanaz történik az ilyen falakkal is, mint harangokkal, amelyeknek zúgásában fölismerheted bármelyik kimondott szót is, amelyiket csak bele akarod képzelni'".2És hogy Picasso se maradjon ki a sorból: "A valóság több mint tárgy (...) A zöld papagáj egyidejűleg zöld saláta és zöld papagáj. Aki papagájnak festi meg, elvesz valamit a papagájságából. Aki lemásol egy fát, soha nem pillanthatja meg az igazi fát. Én egészen másképp nézem a dolgokat. Egy pálmafa akár ló is lehet. A Don Quijote pedig a Meninák szereplője".3Ehhez nem nélkülözhetetlen a drog, amely ahogy ezt már Baudelaire4 saját magán megtapasztalta, az érzékleteket változtatja meg kontrollálhatatlanul. "A külső tárgyak szörnyűséges alakot öltenek. Eddig sosem ismert formában jelennek meg előttetek. Azután eltorzulnak, átalakulnak, és végül beköltöznek a lényetekbe, vagy ti költöztök beléjük. A legkülönösebb kétértelműségek, a legmegmagyarázhatatlanabb eszmeátvitelek jönnek létre."Alakfelismerő képességünket a környezet veszélyeinek leküzdése fejlesztette. Ha elődünk oroszlánt látott lapulni az aljnövényzetben, mikor nem volt ott, jóval kisebb kockázattal járt, mintha elmulasztotta felfedezni, mikor történetesen ott volt. A természetes szelekció a minták iránt agyunkat túlérzékennyé tette, tág teret nyitva az esztétikai élvezetnek.5 A képzelet az érzékeléstől nem fajtájában, hanem mértékében különbözik. Bár az érzékelés sem kameraként működik: az alany készenléte, beállítódása befolyásolja, hogy mit és hogyan lát, nem fogható a képzelet fikcióteremtő tevékenységéhez.6A képzeletbeli elővételezés a jövőben bekövetkezőre vonatkozik. "Mármost a festés előrelátás - mondja Gris - előre látnom kell, mi fog történni a kép általános jellegével, ha egy bizonyos formát vezetek be, egy bizonyos színt adok hozzá, és előre látnom kell azt is, miféle valóságot sugall a kép a nézőnek."7 Egy egyszarvú elképzelésekor azoknak a vizuális információknak a felvételére készülünk fel, amelyek ennek az állatnak a megpillantásával járnának. Pedig tudjuk, hogy egyszarvú csak a mitológiában létezik. Egyidejűleg hat két ellentmondásos anticipáció: a látásé és a nem látásé. Mégsem feltétlenül különbözők. A látási sémák általában a mélyebb megismerő rendszerekbe épülnek, és azok részben ellenőrzik is őket.8Ha rendszeres mozgást, például asztali teniszmeccset képzelünk el, a várható mintának megfelelően mozgatjuk szemünket. Ugyanez az elv érvényes a fantasztikus (bizarr, illogikus) álomképek megszületése során is. Az álmodó gyors szemmozgásai alapjában megfelelnek az álom képzeleti tartalmának. (Ezt onnan tudjuk, hogy amikor az alvás közben fellépő gyors szemmozgásokat - egy műszer jelezte őket - követően nyomban felébresztették a kísérleti személyeket, beszámoltak arról, amit álmodtak.) Az álmodó, automatikusan, a tudatosság legcsekélyebb részvétele nélkül, "anticipálja valaminek a látását, ‘eltervezi' a tárgy megnézését, és azután kivitelezi tervét, amennyire csak tudja."9 Ez alól a művész álom- és ábrándképei sem kivételek, amelyek markáns érzelmi töltését Freud hangsúlyozta. A művész "akár a többi kielégületlen, elfordul a valóságtól s teljes érdeklődését, libidóját is, átviszi fantáziaéletének vágyképződményeire, ahonnan az út a neurózisokhoz vezethetne"10.A "szublimálásra való erős képesség és a konfliktust eldöntő elfojtásnak bizonyos lazasága" folytán azonban a művész nem pusztán önmagának érvényes ábrándokat sző, hanem igényeit, vízióit társas értékekké szublimálja. Így tett már a kezdet kezdetén: "(...) a kínzó nélkülözés arra késztetett valakit, hogy elszakadjon a tömegtől és magára öltse az apa szerepét. Aki ezt megcselekedte, az volt az első epikus költő, hisz az előrelépés a fantáziájában történt meg. A költő vágya szerint hazudta a valóságot. Ő találta ki a hős mítoszát. (...) azonban képes a valóságban megtalálni a visszautat. Felkerekedik és elmeséli ennek a tömegnek a maga kitalálta hős tetteit. Ez a hős alapjában véve nem más, mint ő maga. Lesüllyed hát a valóságba és hallgatóit felemeli a fantázia világába."11Borges egyik könyvében 135 képzeletbeli lényt vonultat fel.12 Behemót, cerberus, dzsinnek, egyszarvú, főnix, gólem, griffmadár, hárpiák, kentaur, kiméra, mandragóra, minótaurosz, nimfák, sárkány, szatírok, szfinx, szirének a legismertebbek. Ritkábban semmi különös nincs a külsejükön, például halak, de csodálatos képességeik vannak: az égbolton és a föld alatt úsznak és a napistent figyelmeztetik minden leselkedő veszélyre; égtájakat kormányzó tigrisek tűzben élő és tűzből táplálkozó gyíkforma állat; tüzet lehelő bronzbika. A rendkívüli erő, félelmetesség tulajdonságai (tűzokádás, mindent elnyelés, a világ tartása) gyakran eltúlzott mérettel párosulnak: nagyobb, mint egy hegy, szájában kilencezer emberrel; álföldként viselkedő bálna, amelyen kikötnek a hajók, tábort vernek rajta, lerántja őket a mélységbe; hétszáz mérföld hosszú angolna. Ritkábban a méret kicsinyítésével élnek: apró, de annál gonoszabb lények groteszk vonású szakállas törpék; kis állat, fényes tükörrel a fején. A kombináció hol csak két-, hol többelemű: pónialakú állat, lasszóként működő szájjal; felső teste ember, alsó része ló; felül ember, alul bika; felső része növény, alsó része ember; elől oroszlán, hátul hangya; emberarcú, három fogsorú oroszlán; kocka alakú tojást tojó madár; bárányalakú növény; feje, lába szarvas, teste madár deréktól felfelé szőrös emberforma, homlokán szarvak, fülei hegyesek, orra kampós, deréktól lefelé kecske; állat elől és hátul is fejjel; emberi fej és kar, haltest- és farok; felül nő, alul kígyó; félig macska, félig bárány; földig lógó disznófejű fekete bivaly; háromfejű rémisztő kutya; nyolcfejű és nyolcfarkú kígyó; magasra nyúló, szárnyas, karmos kígyó; emberfej, szárnyként használható hatalmas füllel apró szarvak a homlokon, embertörzs, madárszárny, halfarok, kecskeláb, keselyűkarom; eleje oroszlán, közepe kecske, hátulja kígyó; eleje sas, háta oroszlán, de nyolcszor nagyobb nála és százszor erősebb a sasnál; négyezer szemű, fülű, orrú, szájú, nyelvű és lábú bika; egyfejű, kéttestű kutya, hat lábbal; elől krokodil, középen oroszlán, hátul víziló; négylábú koronás kakas, tüskés hatalmas szárnnyal, farka akár a kígyóé; kígyófejű, teknőclábú bika; oroszlánmancsú, bronzpikkellyel borított törzsű, keselyűkarmú, vadbikaszarvú állat, farka és nemi szerve végén kígyófejjel deréktól felfelé ember, lefelé hal, mellső lába ló-vagy oroszlánláb; asszonyfejű és mellű, madárszárnyú, oroszlántestű és lábú lény hosszú lobogó hajú, szélnél gyorsabban repülő, bűzös aggszűzarcú madarak madár sasszárnnyal, arccal és karommal, embertörzzsel és lábbal; madár emberfejjel, négy szárnnyal, keselyűkarommal és pávafarkkal; az óceán közepén élő háromlábú, hat szemű, kilenc szájú, két fülű, egy fejű szamár; ökörnél nagyobb, lónál hosszabb vízben élő félig hal, fején szarvakkal; hatalmas hal, összesen száz kutya-, ló-, róka-, disznó-, tigrisfejjel lótestű, szarvasfejű, elefántlábú, vaddisznófarkú állat, egyetlen hosszú fekete szarvval a homloka közepén; óriás, homloka közepén egy szemmel; fél szemű, fél kezű, fél lábú, fél testű, fél szívű ember.Végsőkig egyszerűsített kombináció: madár egy lábbal. Továbbfejlesztett változat, amikor a csodás lény maga is képes alakot váltani: felhőnek vagy magas oszlopnak tűnő hatalmas légi állat, amely tetszés szerint ember, sakál, farkas, oroszlán, skorpió, vagy kígyó képében jelenik meg. Az alakváltás végbemehet úgy is, hogy a kilenc, emberfejű kígyó levágott egy feje helyén kettő nő; a madár meghal, majd saját hamvából új életre kel. Még meglepőbben szakít a meglehetősen egyhangú variációkkal a dekonstruktív szellem(es) kép: a kutya fokozatosan tűnik el, a végén már semelyik testrésze nem, de vigyora még látható.A képzelet e formái egybeforrnak a mítosszal mint "csodálatos egyéni történettel".13 Akárcsak a belőle eredő mese, elválaszthatatlan a fantasztikus felnagyítástól, aránytévesztéstől, megsokszorozástól, megszemélyesítéstől, átlelkesítéstől, átváltoztatástól. Hátterükben a torz világismeret, a mélységes félelem. Gyermekkorunkból táplálkoznak, amikor a képzelet a külvilág gyakran szorongáskeltő töredékéből indul kalandos útjára.14 Hatásvadász kiszámítottsággal ebből él a tudományos fantasztikum, amely a tudományosságot rendszerint éppannyira nélkülözi, mint a fantasztikumot. A jelen sematikus mintáival tömi ki a jövőt, miközben emberábrázolásának kifinomultsága alig marad el a westerné mögött. Paradox módon, az ami valójában a lehetőségek nyitott játéktere, a képzelet kísérleti terepe, e műfajban "lezárt, megoldott, befejezett. Az ember jövője nem arra ad neki lehetőséget, hogy elgondolkozzon az emberen, valamin, ami dinamikus, mozgásban levő, hanem kész adottsággá válik"15Mindettől függetlenül sem gondolom, hogy a fantasztikum a fantázia rendkívüli megfeszítéséből fakad, de még azt sem, hogy a képzelet erejét a fantasztikum megkülönböztetetten mutatná. "A vándor az északi temetőben, a sivár pulai hajó, az őszülő korhely, a baljós gondolás, Tadzio és családja, a bőrönddel kapcsolatos tévedés miatt félbeszakított utazás, a kolera, a becsületes alkalmazott az utazási irodában, a csibész balladaénekes, mindez és bármi egyéb, ami tetszik, mind ott volt. Csak elrendeztem őket, amikor mint a kompozíció elemei hirtelen a legkülönösebb módon mutatták meg képességeiket" - jegyzi fel Th. Mann a Halál Velencében keletkezéséről, hozzátéve, hogy a főhős testi jegyeit Mahlertől kölcsönözte (akinek súlyos betegsége, és halálhíre az úton érte).16Gyakori, amikor a valóságos esemény más, vele csak külsőleg összefüggő eseményekkel kereszteződik. Ha a kiválasztott eseményt a művész elkülöníti tőlük és a felesleges epizódoktól, az elbeszélésben hézagok keletkeznek, amelyeket képzelete tölt ki. Megváltoztat számos részletet is, amelyeknek csak az esemény valóságos körülményei között van értelmük. A kombináló fantázia beavatkozása még nagyobb, amikor a művész nem ismeri pontosan az esemény részleteit, amikor csak mások egyoldalú, vagy művészi szempontból nem kielégítő elbeszéléséből ismeri azokat és a szereplőket - mutatott rá már Csernyisevszkij.17A képzelet kombinációs lehetőségeihez (íróéhoz és olvasóéhoz egyaránt) az is hozzátartozik, hogy nem minden hézagot tölt ki, illetve kimondottan számol az üresen hagyott helyek megkövetelte fantáziaműködéssel. "Ha egy prózaíró eleget tud arról, amiről ír, elhagyhat dolgokat, amiket tud, és ha írása eléggé igaz, az olvasó éppolyan erősen érezni fogja azokat a dolgokat, mintha az író odaírta volna. A jéghegy vonulása azért méltóságos, mert csupán nyolcadrésze emelkedik ki a vízből."18 A szöveg meghatározatlanságából következő meghatározatlan helyekre már Ingarden felhívta a figyelmet.19 A képzeletbeli tárgy kibontakozása megkívánja a szöveg sémáinak egymásra vonatkoztatását. A művészi szövegalkotás általában nem a mindennapi észlelést követi. A képzetalkotást szolgáló szövegsémák gyakran szakítanak a kiszámítható, jó folytatás elvével. "Ez a képzelőtevékenység fokozódásához vezet, mert szükségessé válik, hogy a képzelet a sémák látszólag szabályozatlan csatlakozásait integrált alakzattá formálja. (...) A képzelőtevékenység megnehezítésének eredményeként feladjuk már meglevő képzeteinket, s saját produktumainkkal szembekerülve olyan képzeteket alkotunk, amelyekre a szokványos meghatározottságunk gondolni sem engedett."20Mindenesetre, mégoly realista mű esetében is, a ténylegesen létező elemekből szőtt kombináció is új, előre ki nem számítható mintázat kitalálása. A képzeleti kép(ek) eredetiségét növeli, hogy a mindennapi világból csak igen bizonytalanul, áttételesen visszakereshető korábbi élmények kombinációit is magához vonzza. A képzeleti kép elnevezésében kétszeresen is a szemléletességre-vizualitásra utal. Voltak, akik valóban úgy vélték, hogy mondjuk egy hollófekete, vágtató, lobogó sörényű ló képének egy az egyben elképzelése "kis művészi alkotás aktusává válik".21 Pedig már Schopenhauer megkérdezte: "Vajon ha beszédet hallunk, lefordítjuk fantáziaképekre, melyek villámként cikáznak körülöttünk s burjánzanak, csaponganak az áramló szavaknak és nyelvtani fordulataiknak megfelelően? Micsoda zűrzavar támadna így a fejünkben egy beszéd hallgatása vagy egy könyv olvasása közben!"22 Meglehetősen abszurd elképzelni, hogy az Énekek Éneke "A te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállnak alá. / A te fogaid hasonlók a megnyírt juhok nyájához, melyek a fürdőből feljőnek" sorai csak úgy születhetnek meg, ha írása előtt/alatt először felbukkan a kedves hajának képe, amelyet a hegyé követ, majd a hegyoldalon lefelé tartó kecskenyájé, hogy azután a kedves fogainak képét a fürdőből érkező megnyírt juhnyájé zárja le. A szerző dolga nem az, hogy a lelki szemei előtt lüktető képeket élesen elkülönítve kikeresi a megfelelő szavakat, amint az olvasóé sem abból áll, hogy egymásután visszanyeri a képeket.Mégsem mondható, hogy a nyelvi közvetítés miatt a képzelet merő metafora lenne, és kép helyett minden kizárólag szó, szó, szó. Nincs okunk kétségbevonni, hogy Coleridge a Kubla Khan színhelyeit és jeleneteit mintegy álomban maga előtt látta és az első negyven sort azután már "csak" le kellett másolnia. A maiak között sem áll egyedül a regényíró Didion, aki művei megírását nem egy alak vagy a cselekmény világos megfogalmazásával kezdi, hanem élénk képek irányítják. Surls, a szobrász a díványon fekve zenét hallgat és lelki szemei előtt képzeletében felrak egy kart, majd leveszi, és nézi az ide-oda villózó képeket. De elhagyva a művészeket, a Kekulé képzeletében megjelenő, saját farkába harapó kígyó, avagy Watson és Crick kettős spiráljának képe, Einstein amint képzeletében látja magát egy fénysugáron lovagolva - frappáns példái annak, hogy a végül elvont nyelvi formákba foglalt felfedezés is mélyen képekbe ágyazódik.Stílszerűen, a képzelet laboratóriumi bizonyításához szintén képi élmény vezetett. Egy alkalommal felébredés pillanatában, a vizuális megismerést kutató Shepard "háromdimenziós struktúrák spontán mozgó képét" érzékelte, melyek "méltóságteljesen forogtak a térben". Néhány pillanat alatt világosan látta maga előtt képzeletében a kísérlet tervét. Az ábécé egy-egy betűjét használta. Olykor a betű rendesen felfelé állt, ám sokszor el volt fordítva különböző szögben, vagy a tükörképe látszott. A kísérleti személyeknek egy gombot kellett megnyomniuk, ha a betű helyzete normális volt, egy másikat, ha a jel a betű tükörképe volt és így tovább. Össze kellett tehát hasonlítaniuk a látott képet emlékezeti képpel a betű normális változatáról helyes állásban. Sok kísérleti személy arról számolt be, hogy függőleges irányban, "mentálisan elforgatták" a betű képét. A reakcióidők szerint ez az önmegfigyelés pontos volt. Minél többet kellett a fejükben elforgatni a betűket, annál tovább tartott a művelet.23 Igen valószínű, hogy a képzeleti folyamatokban a szóbeli-propozícionális és a látási-téri feldolgozás átfedik egymást. A propozíciók csak leírhatnak. Elvontak, különálló szimbólumokból állnak, összerendezési szabályaikat a mondattan határozza meg. A képek ezzel szemben lefesthetnek. Konkrétak (egy elvont kategória, például kutya) egyetlen mintapéldányát tudjuk csak elképzelni, nem az absztrakciót magát. A képeket a látási-téri reprezentációk alapján konstruáljuk meg, elhatárolt részelemekből egymást követő, automatikus műveletekkel. Hasonlóan ahhoz az általános szekvenciális folyamatéhoz, amely a szóbeli-propozícionális feldolgozást jellemzi. Durva elhatárolással így járunk el, amikor az információban a "mi" és nem a "hol" a meghatározó24. A térbeliség irodalmi megjelenítését vizsgálva Butor Balzachoz fordul, aki "a legegyszerűbb módszerrel él, ha sokféle mozdulatlan képet épít világosan egymásra:‘...a Val-de Grace templom és a Pantheon közötti szűk utcák...Két műemlék változtatja meg a környék légkörét(...) Kiváltképp a Neuve-Sainte-Genevieve utca olyan, mint egy bronzkereskedés (...)'Aztán kiállít az utcára, és megmutatja, hogy onnan mit láthatunk:‘...a ház egyenest rászögellik a Neuve-Sainte-Genevieve utcára, ahonnét hoszszában látszik az épület.'Egy homlokzati kép:‘A háromemeletes, fönt manzárdban folytatódó homlokzat terméskőből épült, és azzal a sárga színnel van bemázolva, amely Párizs legtöbb házát elcsúfítja... Mindegyik emeleten öt-öt négyzet alakú apró ablak, mindegyiken zsalugáter, s mindegyik másként van felhúzva, vonalaik emiatt hadilábon állnak egymással.'"25Irodalmon (vagy festészeten és építészeten) túl: "Szőkecopfos falusi kislányok összefogózva körben táncolnak egy napsütéstől aranysárga falusi ház mellett, eperfa lombjának árnyékában. Néhány méternyire rozoga, mohával benőtt kerekes kút" - számolt be Rameu g moll menüettjét meghallgatva felbukkanó képeiről egy hazai vizsgálat személye.26 A reprezentáció ezúttal is vizuális-téri. Nyilvánvalóan előnyös, ha az információ közvetlenül és egyidejűleg képben jelenik meg. Mivel a képzeleti képből szerzett információ letapogatási ideje egyenes arányban áll a leképezett tárgy méretével és más téri jellegzetességeivel, a képzeleti kép a képmás tulajdonságaival rendelkezik.27Központi szerepe miatt a képzelet működését a vizuális fantáziára korlátoztuk. Immár közel százéves az a vizsgálóeljárás, amely nemcsak a látási, hanem hallási, szaglási, ízlelési, (csukott szemmel) mozgási és szervi képzeleti képek élességét is méri hétfokú skálán, 150 különböző képzeletbeli helyzetben. Például: képzelje el, ahogy a nap süllyed a horizonton lefelé és gondosan vizsgálja meg a képet lelki szemei előtt, hogy az menyire világos és éles,
a gőz kiáradó hangját és gondosan vizsgálja meg stb...
a gombostű szúrását és gondosan vizsgálja meg stb
ahogy rohan a lépcsőn felfelé és gondosan vizsgálja meg
stb a narancs ízét és gondosan vizsgálja meg stb
a káposzta főzésekor szagát és gondosan vizsgálja meg stb
amikor álmos és gondosan vizsgálja meg stb.
Kitűnt, hogy a képzeleti képek élessége hasonló. Akinek történetesen világosak és élesek voltak a látási képei, a hallási, szaglási és más képzeleti képei is hasonlók voltak, amiként annak, akinek látási képei elmosódók és gyengék, másfajta képei is hasonlók.28 Jellemző tendenciánk, hogy a tapintási érzékleteket a vizuális térbe helyezzük, optifikáljuk29, amit a mozgási és a hallási érzékletekkel is gyakran megteszünk. A vizuális fantáziáról mondottak főbb vonalaikban érvényesek a képzeletre.Eltekintve a műveleti lépések számától, az észlelt természeti minta meghaladásának sajátosságaitól, példáinkban a képzeleti tevékenység elvileg késő cro-magnoni ősünk tárgykészítő munkájához hasonló. Hol élesebben, hol homályosabban anticipálva a még nem létező kívánt tárgy (szerszám) formáját, többé-kevésbé megfelelő eljárások kikísérletezésével törekszik azt megalkotni. A művészi képzeletet azonban már az ókorban máshoz (is) kötötték. Cicero (De oratore, II.9) szerint Pheidiasz Jupiter vagy Minerva szobrának készítésekor nem emberi alakból indult ki, hanem a szellemében elevenen élő szépség magasztos eszméjéből. Ez az "ősfantázia" és a műalkotás ennek "meghatározatlan mélységéig vezet egy ‘belehelyezkedési' folyamatot, miáltal az ősfantázia a képben világossá és felfoghatóvá válik."30Emberszabású majmokkal (sőt, apácamajommal, csókával és varjúval) végzett kísérletek kétségtelenül bizonyítják, hogy a szimmetria- ismétlődés- ritmus mélyen gyökerező esztétikai tényezők. Inkább a rend, mint a káosz, inkább a szervezettség, mint a zűrzavar kedvelése a kompozíció kontrolljára utal. A képzelőerő megjelenési formája eleinte egyetemes. A kar- kéz bizonyos mozdulatai ugyanis az izomműködés folytán kellemesek és gazdaságosak, mások viszont nehézkesek. Egyes vizuális elrendeződések és benyomások informatívabbak, és a látási apparátus könnyebben felfogja őket, mint másokat. Az érés és az egyéni jellegzetességek kibontakozása nyomán azonban a pszichológiai tényező fölébük kerekedik. Mivel ebben sokkal nagyobbak a különbségek, mint a karizomzatban vagy az optikai szerkezetben, a tematikai-formai változatosság uralja a (felnőtt) művészek képzeleti képeit.31Az egyetemes képzelőerő ősi mintáit, preferenciáit megszüntetve-megőrizve teremt tehát eredetit a művész, a saját (korában megnyilvánuló) adottságaitól függően. Jóval továbbmegy azonban Jung, amikor ősképekről (archetípusokról) beszél. A szellem tartalmait rendező általános preracionális formákról, amelyek "a képzelőerő kategóriái." Öröklődő azonos formák és eszmék, amelyeknek a specifikus tartalmát a személyes tapasztalat adja meg.32"Az ősi kép vagy archetípus egy alak, legyen az démon, ember vagy folyamat, ami a történelem során ismétlődik ott, ahol az alkotó fantázia szabadon mozoghat. Ezért elsősorban mitológiai figura. (...) Minden egyes képbe az emberi pszichológia és emberi sors egy darabkája van bezárva, egy darab bánat és öröm, ami az ősök sorában számtalanszor előfordult, és általában mindig ugyanaz volt a menete."33 Ez a fajta genetikai programozottság feltételezné, hogy annak idején szociobiológiai előnyökkel járt azoknak az embereknek a szaporodása, akik az archetípusokra fogékonyabbak voltak, mint társaik. Ha mint bizonyíthatatlanhoz ehhez nem ragaszkodunk, marad az archetípus korlátozottabb értelmezése. A művészet kezdetei óta találkozhatunk ismétlődő mintákkal, alakokkal, témákkal, helyzetekkel. A mítoszokat kiváltképp jellemzik ilyen ősi, visszatérő építőelemek. Ezeket az archetípusokat az éltetheti, hogy egyszerű-szabályos formájuk megkönnyíti felfogásukat, illetve ismétlődésük - szertartások keretében - segíti folyamatos észben tartásukat.34 Jung kedves ősképe: a négy vagy nyolc cikkelyre tagolt mandala mint a meditációt segítő vallásos kép India és a Távol-Kelet művészetében visszatérő minta. Ugyancsak gyakori változat a yantra, fel-és lefelé mutató egymáshoz kapcsolódó háromszögekkel. A férfi és női istenség egyesülésének, az ellentétek egyesítésének szimbólumai. Az absztrakt kör megtalálható a Zen festészetben és az európai keresztény művészetben katedrálisok rózsaablakain, dicsfényként a megfestett szentek körül. Nyomon követhető az akár klasszikus, akár modern városépítészetben. A kör nem egyszer kombinálódik négyzettel, ahogy az ókori Róma alapításakor, avagy egészen más közegben, a modern absztrakt festményeken látható.35 Nem független ugyan az ember legtágabban vett örökletes adottságaitól, de jungi értelemben vett öröklődő preracionális képzeletet nem tételez fel. A kisgyerek firkáiból fokozatosan kiváló körformák a megfelelő karmozgás nyomai. A felső végtag konstrukciója kedvez a forgómozgásnak. A kezdeti kerek formák az egyszerűség elvét követő mozgásos viselkedés szerveződését mutatják. Ugyanezzel az elvvel függ össze a körforma vizuális kedvelése is. A központi szimmetriájú kör a legegyszerűbb vizuális minta. Magának az emberi formának a rajza is a kezdeti körből fejlődik ki. Elsődleges szerepét mind mozgás-, mind érzékelés-élettani és -lélektani okok elégségesen magyarázzák anélkül, hogy a fizikai világból szerzett megfigyelések bevonása szükséges lenne. Későbbi szakasz, amikor az ősi kör a képalkotás során a külvilágban észlelt hasonló formájú tárgyakkal kapcsolatba lép36, illetve más formákkal társul. Amikor a gyerek vonalas firkáiból a keresztforma is kiválik, a körrel kombinálva megjelenik a mandala. Hamarosan a gyerek egynél több keresztirányú formát is belerajzol a körbe, illetve e vonalakat kifelé rajzolja a körön. Jóllehet szándéka még nem tárgyábrázolás, a felnőttek a rajzban a napot ismerik fel.37A gyermeki jellegzetességek más archetípusok megértésben is segítségünkre vannak. A víz számos képzetben kapcsolódik a születéshez vagy az újjászületéshez. Álmokban éppúgy megjelenik, mint mítoszokban és keresztelési rítusokban. A dolgok eredetének magyarázatára a gyerekek "egyéni mítoszokat alkotnak", amelyekben a víz is szerepet kap. A hét-tízéves gyerekek és az ókori görögök például egyaránt úgy vélik, hogy a csillagok a levegőből és a felhőből jöttek létre, a levegő és a föld pedig a vízből; a sűrűsödés és a ritkulás sémáihoz is hasonlóan folyamodnak. "Arra kell-e tehát gondolnunk, hogy a görög fizika kezdeteit inspiráló ‘archetípusok' örökletesen megtalálhatók a gyermekeknél? Lényegesen egyszerűbb az a feltevés - így Piaget38, hogy ugyanazok a fejlődéstani mechanizmusok, amelyek a mai gyermek gondolkodásának fejlődését megmagyarázzák, már működtek azokban a gondolkodókban is, akik mint az első preszokratikusok még alig szabadultak meg a mitologikus és prelogikus gondolkodástól. (...) minél primitívebb egy társadalom, annál tartósabb a gyermeki gondolkodás hatása az egyén fejlődésére"Amint formák vagy anyagok önmagukban, úgy színek is lehetnek archetipikus szimbólumok, amelyek végül szintén nem függetlenek a legtágabban vett örökletes testi-lelki adottságoktól, de ugyancsak nem jungi értelemben. A vörös jelentése bizonyosan nem választható el a vérrel és a tűzzel való asszociációtól. A vérnek és a tűznek mint szimbólumnak hosszú a története. A vérnek meghatározó a szerepe a termékenységi rítusokban, használják az isten haragjának csillapítására, élet és erőszakos halál jelölője. A vörös számos állatnál is az agresszió, illetve a nemiség jelölője. A tűz szentsége, mint istenektől ellopott ajándék, amelynek melege és fénye élteti az embert, biztonságot ad neki, ugyanakkor a tűz pusztítást és halált hozhat. A fekete gonoszsága és bensőséges kapcsolata a halállal egészen a prehisztorikumig mehet vissza, az éjszaka sötétjének bizonytalanságához, az üreges sötét terekhez a barlangoktól a vadállatok szájáig. Ezek és hasonló szimbólumok az emberi kultúra szerves részei; a megváltozott természeti-technikai-társadalmi körülmények ellenére is képesek rezonanciát kiváltani a ma emberéből.39                                   
                                                                                  2.                    
Az emberi képzelet megunhatatlan forrása és tárgya a sajátjáéval eggyéváló, érzelmileg jelentős másik (lelke-teste).

Képzelt képzeleteddel képzelem,            
hogy idegondolsz, kedves, mialatt            
gyors kerék visz: sóvár magányomat           
hívja magányod, együtt vagy velem,            
ahogy veled én, és ahogy nekem           
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,            
fájdalmad fájdalmadban érzi csak            
enyhülni szorítását szíveden.            
Képzelt képzeleteddel képzelem,           
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés            
volna, magában, míg így, szüntelen           
kettőződve, mint tündér repesés            
hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen            
egymásba zárva tart a szerelem.40

Minél csekélyebb két ember között a lelki távolság, annál nagyobb a késztetés egymás képzeletének az elképzelésére, alkalmasint a fizikailag távollevő másik jelenvalóvá tételére. Elsőként Adam Smith, a gazdasági szabadság és a piac működése következményeit elemző közgazdász (!) hívta fel a figyelmet, hogy együttérzés akkor keletkezik, amikor egy másik ember intenzív érzelmi állapotába, helyzetébe képzeletünkkel belehelyezkedünk. "Mintegy belépünk a testébe, bizonyos fokig vele azonos személlyé válunk."41 Bizonyára nem lett volna Smith ellenére, ha megismeri Gehlen jóval későbbi kultúrantropológiai tételét, amely szerint a képzelet "valósággal belső tartókötele a társadalmaknak."42 Az empátia mára agyoncsépelt fogalmát egyébként mintegy száz éve a pszichológus Titchener alkotta, a filozófus-esztéta Lippstől Einfühlung fogalmából. "Nemcsak látom a (másikon) a komolyságot, a szerénységet, a büszkeséget, az udvariasságot, a méltóságteljességet, hanem érzem és elmém izmaival le is játszom ezeket." Ilyenkor a másikéhoz hasonlók a látási és mozgásérzékletek, továbbá a képzeleti képek.43Művészetpszichológiai jelentőségük némely csodagyerek fogyatékosságain mérhető le. Autisztikus, beszélni sem tudó kisebb és nagyobb gyerekek közül az "idiot savant"-ok remek rajzaikkal tűnnek ki. Egyikük, S. például megragadva a tárgyak egyedi formai jegyeit, stílusát, hétéves korában pompás műveket készített. Azonban tizenkilenc éves korára alig fejlődött tovább. "A ‘savant' képességei egy véglegesen legyártott, beállított és működésre kész eszközre hasonlítanak." Bár rendkívül alaposan megőrzi a részleteket, bár szabadkézzel rajzolt merész improvizációra is képes, "a nagy és kicsi, a jelentéktelen és a fontos keverednek benne, anélkül hogy a figura elkülönülne a háttértől."44 A részletekből nem általánosít, okozatilag, történetileg vagy énje szempontjából nem tudja integrálni őket.A tizenötéves S.-t a kutató megkérte, hogy képregényekre reagáljon. Egymás után következő egyszerű eseményeket ábrázoltak, de némelyek megértéséhez különféle szándékokat, hiedelmeket vagy (néha színlelt) lelkiállapotokat kellett tulajdonítani a jelenetek szereplőinek. A csodagyerek nem tudta elképzelni mások lelkiállapotát. Hogyan lenne hát képes az emberi sorsok érzelemteli kreatív ábrázolására, a képzelet szabad mozgására, amelynek során új lehetséges világ születik, miközben a "belső ellenőrző tekintet" mindezt figyelemmel kíséri?A képzelet maga is további képzeleti képeket indíthat el. Legyen a személy történetesen csak önmaga képzeletének megszállottja avagy irányuljon képzelete egy másik személyre. A képzeleti képek kölcsönös áramlását a művész nem pusztán megörökíti, hanem maga is újabb áramköröket nyit meg. A Képzelt képzeleteddel sokak által átélt állapotot, de mégsem volt költői képeket teremt, elképzelve és bevonva olvasói képzeletét is. Arra szólítja fel őket, képzeljék el, amint a lírai szubjektum elképzeli, hogy elképzelt szerelme (és olvasója) elképzeli, hogy... és/vagy amint a szerelme képzeleti állapotát elképzelő szerelmes (Szabó Lőrinc) elképzeli, hogy... A fantázia szülte elhitető fikciók megteremtésében jóval tovább ment két portugál. Fernando Pessoa nem érte be a saját nevén anyanyelvén és angolul írt költeményekkel. Lisszabonban rusztikus pásztorköltőnek is képzeli magát: Alberto Caeiro néven mintegy harminc verset ír. Az ő tanítványa pedig egy további fikció, az antikizáló, epikureus Ricardo Reis:             

Az álmodott gyönyör is létezik,            
Azzá leszünk, amit elképzelünk...45

Pessoa nemcsak autentikus verseiket (még egy fiktív harmadikét is: a modern szabadverselő Alvaro Camposét) írta meg, hanem életrajzukat is. A hamar elárvult, iskolázatlan, alkalmi munkákat végző Caeiro fiatalon meghal tüdőbajban. A Pessoánál egy évvel fiatalabb, orvosnak tanult, klasszikus műveltségű Reis politikai okok miatt Brazíliába települ át, és hosszú idő után Pessoa halálát követő évben tér vissza Lisszabonba, ahol meghal. A hajómérnök, introvertált Campos a legfiatalabb közülük, ő az ópium rabja, halálának ideje ismeretlen. Pessoa különös drámaírói képzelettel megáldott alkotó. "Cselekedetek drámája helyett személyekét" írja, akiket tevékenységük, a költészet kapcsol össze egymással és teremtőjükkel. Pessoa nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ők négyen egymástól "függetlenek." Poétikai-stilisztikai elemzés szerint46 négy szuverén költői teljesítménnyel írta bele magát a világirodalomba. De Pessoának a legkisebb kétsége sincs, avagy ironikusan nincs nagyobb kétsége saját identitása felől, amikor történetesen Ricardo Reisként ír és ekként beszél ismerőseivel a kávéházban, mint amikor visszatér Pessoához. Sem a képzelt másikba életrajzi és alkotói belehelyezkedés közben, sem utána nem engedi ki kezéből teremtményeit.A képzelet játékát kortársunk, José Saramago folytatja Ricardo Reis halálának éve című regényével. Reis Brazíliából tér haza Lisszabonba, ahol előbb egy hotelben száll meg, majd lakást vesz ki, rendelőt nyit. A helyszíni leírások olyan pontosak, hogy akár a mai Lisszabonban is követhetjük sétáin a hőst. Az időpont is egyértelműen meghatározott. Az év utolsó előtti napján kezdődik a következő évbe átnyúló történet és Reis másnap olvas a helyi lapokban Pessoa nem régi váratlan haláláról. Ez 1935-ben következett be. A spanyol polgárháború kitöréséről és más 1936-os politikai események fogadtatásáról szóló hírek önmagukban is fogódzót adnak a téridő valóságosságának átéléséhez. A hotel mindennapian hiteles alkalmazottainak, vendégeinek, Reis Pessoa sírjánál tett látogatásának, valamint szerelmi kalandjainak és a salazari rendszer rendőrsége visszatért emigránsra irányuló figyelmének a bemutatása folyamatosan erősíti a csalóka élményt. Már-már hajlanánk elfeledkezni, hogy írói képzelet termékét olvassuk; az a benyomásunk, hogy a történet minden elemének utána lehet járni. Ám a szövegben egyszersmind intő jelek is vannak, hogy a naiv beállítódást felfüggesszék. Mindenekelőtt, maga a regény címe ilyen figyelmeztetés, mármint azoknak, akik ismerik Pessoát. Mindjárt az első lapokon követi egy másik. Mikor Reis elfoglalja a hotelszobát, néhány könyvet rak ki. Az egyik, amely a hajókönyvtárból véletlenül nála maradt, a The God of the Labyrinth, szerzője Herbert Quain. Az ír név "különös, mert ha kiejtjük, úgy hangzik, mint portugálul a Quem, vagyis kicsoda".47 Kérdőszóként áttételesen mindenkire, kiváltképp Reisre vonatkozik. Meglehetősen gondban lenne, ha meg kellene mondania, kicsoda is ő valójában - már csak ez utóbbi kifejezés abszurditása okán is. De Quain kilétéről sincs fogalma. Alighanem így lehet az olvasó is, hacsak nem készült Borgesből. Quain az ő képzeletében született, műve detektívregény, amelyben a detektív által elfogadott megoldás hamis. Ha az olvasót - így Borges - a megoldás nem elégíti ki, újraolvasva jobban eligazodik a labirintusban, mint a detektív. Quain egy másik regénye (Április, Március) ugyancsak labirintus, amelynek mintázata viszszafelé irányul. Borges szöveglabirintusának részét alkotó további Quain történet végén Borges elismeri, hogy a Körkörös romok című elbeszélését Quain egy történetéből kölcsönözte.48Borges számos meséje sokszoros játék a labirintussal az írás labirintusában. A labirintus önmagában is nagy erejű kép, archetípus: gyakran az útvesztés céljával tervezik és építik meg természeti minták alapján. A labirintusban az ember újjászülethet, hogy legyőzze a halált, de halálának színhelye is lehet. Saramago utalása főhajtás a szöveg- és nem életmodell alapú borgesi képzelet előtt. A Borges-Quain-Borges viszony egyszersmind rokona a nála korábbi Pessoa-Reis(stb)-Pessoa viszonynak és belépésével Saramago tovább szövi a nélküle is meglehetősen bonyolult képzeleti hálót.Óévbúcsúztató sétájáról szállodai szobájába térve Reist látogató várja. Pessoa az, fekete öltönyben, "mintha gyászt viselne, vagy mások temetését választotta volna hivatásul. Rokonszenvvel méregetik egymást, szemlátomást örülnek a találkozásnak annyi év után, és elsőnek Fernando Pessoa töri meg a csendet, Tudom, hogy járt nálam a temetőben, épp nem voltam ott, de amikor visszamentem, mondták, Ricardo Reis erre így felelt, Azt hittem, ott találom, azt hittem, hogy onnan többé nem jön elő, Egyelőre még kijárok, nyolc hónapig (...) Egyikünk sem igazán élő, de halott sem, Ez jól hangzik, beleillik valamelyik ódájába. Mindketten elmosolyodtak. (...) Nem tudom, kívánhatok-e boldog új esztendőt, Kívánjon, kívánjon csak, károm bizonyosan nem lesz belőle, ezek úgyis csak szavak, hisz tudja jól, Boldog új évet Fernando, Boldog új évet Ricardo."49Hogyan is van? Abban a pillanatban, amint egy (egykor ténylegesen létezett) személy a regény hősévé válik, a fiktív narratívum részeként ő is képzeletbeli teremtmény lesz. Sajátos pikantériát kölcsönöz neki, ha költőként az ő dolga is fikciók alkotása (volt). A regény azonban ennyivel nem éri be. Olyan lehetséges világot teremt, amelyben a halott költő "egyelőre még kijár." Ebben az immár többszörösen fiktív világban találkozik egykori képzeletének szülöttével, aki szintén költő és akinek még nem telt ki teljesen az ideje. A mindkettejük létét és a szavak értékét egyszerre állító és tagadó irónia voltaképpen abszolút önirónia. Ricardót azonban, növelve a helyzet iróniáját, meg sem érinti. Ő, a fikció a köbön, mindent egy az egyben vesz. Biztos volt benne, hogy "nem álmodott", nem képzelődött, hogy Pessoa volt az "a maga hús-vér valóságában" és várja a megígért újabb találkozást. Pessoa-Reis-Saramago egymásba kapcsolódó képzelt képzeletének mintáit elképzelő olvasó maga is várja a mindennapian valóságos események elbeszélésébe immár magától értetődően be-belépő Pessoát. Egy ízben felettébb tapintatlan. Ricardonak éppen szeretőjével, a hotelben megismert Lídiával van találkája. A Ricardo Reis ódáit korábban olvasónak a név meghitten ismerős. Számos óda Lídiának szól.         

A levegőbe, mit jövőnek képzelsz,        
Ne építs, Lídia, hamis a holnap...50   

Lídia tehát Pessoa fikciójának a verseiben megjelenő fikció, aki most a többi alakkal egyenrangú életre kel a regénybeli fikcióban. Az ugyancsak ott megjelenő, "sem igazán élő, de halott sem" Pessoa ezért jegyzi meg: "Lídia név előbb született meg, mint Lídia, a nő, Ne legyen hálátlan, azt nagyon jól tudja, miféle nő volna a maga ódáiban szereplő Lídia, feltéve, hogy létezik egyáltalán ilyen jelenség (...). Ez valóban igen kétséges, Éppannyira, mint annak a költőnek a valóságos létezése, aki a maga ódáit írta, Az én vagyok."51Mindennek ellenére, egy fikció hőseként szereplő egykor fizikailag is létező személy és egy fikció fikciójának a fikciójaként szereplő fizikailag soha nem létezett személy képzeletbeli megkonstruálása minőségileg nem tér el. A művészt, ellentétben a történésszel, csak az elhitető fikció alkotásának elvei kötik. Ha ezek úgy kívánják, az ő hőse győztes lehet ott, ahol a történészé katasztrofális vereséget szenved. Hiszen, akárcsak a többiek, függetlenül eredetüktől és összetevőiktől, képzeletbeli létezők. Pszichológiai folyamatok egyaránt tulajdoníthatók nekik. És ezek csak akkor térnének el alapjában a mindennapi életben létező személyekétől, ha kétfajta élesen elváló elménk lenne. Egy a fizikailag létező és egy a kitalált (fizikailag nem létező, nem szólva az általa kitalált) emberekre. Ténylegesen azonban még a hivatásos műértelmező, hiába van tisztában a műalkotás létezői és a mindennapi létezők közötti szemantikai-logikai különbséggel, sem tudja kivonni magát a személypercepció működése alól. Ő is hajlamos zárójelbe tenni (mégha utóbb kinyitja is), hogy a versben, elbeszélésben, regényben olvasható, színházban, filmen, netán festményen, szobron látható alakok képzeletbeliek. Hiszen, pszichológiailag nagyon is (számos esetben egy-egy valóságos személynél markánsabban) léteznek. Ezen alapul az az elgondolás, amelyik a fikció szintjétől függetlenül minden műalkotást úgy tekint, mint személyt, mivel a mű egyetemes sajátosságának tartja, hogy szerkezetük felszólít a megszemélyesítésre. "Ha azt mondjuk, hogy a műalkotások emberek, akkor tömör, bár elég pontatlan módon azt mondjuk tulajdonképpen, hogy a műalkotások személyi tulajdonságokat testesítenek meg."52 A teljesen valószínűtlen helyzet és fantasztikus elem sem kivétel. Őket is olyan pszichológiai mechanizmusok közvetítik, amelyek formális-szerkezeti jegyeiket (és nem tartalmukat) nézve a valóságos helyzetek és motívumok felfogásában gyökereznek.
                                                                                 3.
A narratív elhitető fikció pozitív jelentésével szemben, a fikció negatív jelentése szerint koholt, hamis, hazug, ellentétes a tényekkel. Ez a fajta fikció értelemszerűen a mindennapi létezők világára vonatkozik, kitéve a cáfolhatóságnak. Mindazonáltal, ajánlatos körültekintően fogalmaznunk. Korántsem törvényszerű, hogy a konstrukció, hazug volta miatt, nem áll meg. Megesik, hogy nagyonis elhitetővé és/vagy tartósan uralkodóvá válik.Amerikai kísérleti személyeket megkértek, hogy élénken képzeljék el, amint az utcán sétálva egy rendőrautó áll meg mögöttük, két rendőr kiugrik és fegyveres rablással vádolva megbilincselik őket. Bár a személyeket hasonló inzultus soha nem érte, a következmények nem maradtak el. "Mennyire valószínű, hogy fegyveres rablásért letartóztatják, függetlenül bűnösségüktől?" kérdésre számottevően nagyobb mértékben adtak igenlő választ, mint a kontrollcsoport tagjai, akiknek képzelete nem dolgozott az adott irányban. A képzeleti képekre támaszkodás hozzáférhetőbbé (valószínűbbé) teszi, hogy az esemény a mindennapi életben bekövetkezik.53 A műbefogadás alapkérdése, tanultuk Coleridgetől, hogy képesek legyünk a mindennapi valóság szándékos felfüggesztésére.54 E kísérlet különössége, hogy bemutatja, mindennapi cselekvőként is meg tudjuk ezt tenni, és így a fikció és a nemfikció világa ebből az irányból is zökkenőmentesen átjárható. A képzeletnek nincs zárt világa."Tamás úrfi kalandjait George Washington írta" - olvasták a kísérleti személyek azzal a tájékoztatással e kijelentést, hogy az a fantázia világában érvényes. Azután Washingtonról további kijelentésekkel találkoztak, amelyek között más fantáziatermék, de puszta ténymegállapítás: "George Washington átkelt a Delaware folyón" is szerepelt. Az utóbbi helytállóságát az olvasók csak az egyébként szükségesnél hosszabb idő alatt tudták visszaigazolni. És minél több elemből álltak a fantáziavilág adatai, annál több tévedést követtek el. Emlékezetükben a képzeletbeli és a tényleges tények egységbe kezdtek szerveződni.55 Pedig a helyzet teljesen ártatlan és tiszta volt. A legkisebb kétségük sem lehetett, hogy mikor közölnek velük kitalált állításokat és mikor egyértelmű tényeket. Éberségüket kényszer vagy érdek nem tompította. És mégis. Eresszük szabadjára fantáziánkat, nem mintha ilyen nálunk előfordulhatna: közügyekben a hangadók itt és ott programszerűen egybemossák az önkéntelenül elképzeltet, meg a szándékosan kitaláltat a valóban megtörténttel. Ez egy idő után ahhoz vezet, hogy a legtöbben már semminek a megtörténtét nem zárják ki.Ezek a gondok nem kimondottan a regényolvasóé, meg a játékfilmnézőé. Ő nem pusztán egy-egy kijelentéssel, hanem összefüggő elbeszéléssel találkozik. A kísérleti személyeknek erre is módot adtak. Egy elbeszélést olvastak, amelyben egyfelől fontos szerep jut a penicillinnek, másfelől főiskolai hallgatók tanára, majd részben maguk a hallgatók emberrablás áldozatai lesznek. Az egyébként együgyű mese alkalmat adott a kísérletezőnek, hogy két változatban írja meg. Az egyikben a penicillinről szóló információk összhangban voltak valóságosan megismert hatásával. A főhős barátja így beszél: "‘Nem akarok sokat dumálni, de mondhatom, ha az a fickó nem fedezte volna fel a penicillint, aligha éltem volna meg, hogy mára elraboljanak. Biztos, hogy rendkívül fontos anyag a számomra.' Nevetett és folytatta. ‘Amikor az élet titkát kérdik tőlem, azt válaszolom: penicillin. Áldás az emberiségnek, áldás nekem.'"A másik változatban ugyanez a szereplő így nyilatkozik: "Folytattam a kutatást, mivel oly sok penicillint kellett oly hosszú ideje szednem. Az orvosok észrevették, hogy az összes születési fogyatékosság aránya megnőtt. Nem tudták kitalálni miért. Egyetlen dolog volt közös ezeknél a csecsemőknél. Az egyik vagy mindkét szülő penicillint szedett a fogamzás előtti évben. És nem is kellett hozzá sok. A tudósok kezdenek aggódni, hogy a penicillinnek valóban efféle súlyos közvetlen következményei lesznek az emberiségre."Az olvasóknak el kellett dönteni, hogy a fenti két tétel általában igaz-e vagy hamis. Több időre volt szükségük azoknak, akik a második változatban olvasták az elbeszélést, mint akik az elsőben. Amikor tehát az elbeszélés egy utalása a való világról szerzett tudással kapcsolatos, ez az információ a szövegösszefüggésből kilépve, azon túl is hat, igazságtartalmától függetlenül. De - és ez kivált figyelemre méltó - nem függetlenül attól, hogy az olvasónak mi a kapcsolata a történet világával és szereplőivel. Egy további kísérletben a történet a Yale, illetve a Princeton Egyetemen játszódott le. A kísérleti személyek egyik fele ténylegesen az egyik, a másik a másik egyetemről került ki. A Yale hallgatók a Princetonba helyezett történet olvasását követően kevésbé értettek egyet a penicillin valóságos hatásáról szóló megállapítással, ha az elbeszélésben annak ellentmondó fiktív érveléssel (a fenti második változattal) találkoztak, mint amikor a történet megfelelt (az első változat) a való világnak. Hasonló eredmények születtek, amikor a Princeton hallgatók a Yale-be helyezett történetet olvasták. Ám amikor a történet szereplői és az olvasók azonos egyeteműek, a változás jelentéktelen volt, avagy éppen ellentétes irányban lépett fel, mint az előbbiekben. Ha a fiktív világ közvetlenül megjelent az otthonukban, az olvasók kritikai beállítódása megnőtt és a nyilvánvaló személyes fontosság alapján mérlegeltek. Ilyenkor, de csak ilyenkor kifejtett erőfeszítés megakadályozta, hogy a fiktív világ elemeit a nemfiktív magába szívja.56Egy pillanatra érdemes eltűnődni az azonosulás jelentésén. Szívesen gondo-lunk remekművek bonyolult, ellentmondásos és kategorizálást eleve nem tűrő hőseire, akikkel szimbolikusan azonosulunk. Egyes tulajdonságaik, egyes lelki állapotuk és saját magunk között megteremtjük a pillanatnyilag elképzelt összhangot anélkül, hogy feladnánk a magunk másféle (helyzetű, életkorú, vérmérsékletű, erkölcsi) személyiségét. Érdekvezérelt személyes fontosság legfeljebb áttételek hoszszú során keresztül kap szerepet. Közvetlen és tényleges azonosítás jön azonban létre célzatos tömegkulturális termékek - hogy csak a másik végletet említsük - egysíkú kategóriákkal meghatározott alakjai és azok között, akik magukat e kategóriákba sorolják. Eszerint nem is olyan képtelenség a bélyeggyűjtők érdekképviseletének azonnali tiltakozása, amikor a tévéjáték főszereplője egy sikkasztó bélyeggyűjtő. A bélyeggyűjtőknek perdöntő, hogy a megengedhetetlenül beszélő és viselkedő bélyeggyűjtő képe ne kerüljön át a mindennapi életbe.A jelek szerint a hitetlenség szándékos felfüggesztése előtt a hit szándékos felfüggesztése illetve a hitetlenség szándékos létrehozása a dolgunk. Voltaképpen nem is maga az eredeti fiktív információ valósághitele a kérdés. Ez az illuzórikus hatás önmagában gyorsan elenyészne. Nem így azonban a működésbe hozott ismeret- és hiedelemszerkezet, az eseményekre és következményeikre vonatkozó felelevenedett emlékek. Ezek rendszerint azt hívják elő, ami támogatja a képzeletet. Amikor A cápa először hódított az amerikai mozikban, döbbenetes hatása volt az óceánparti nyaralókra. Annak ellenére, hogy pontosan tisztában voltak vele, csak fikció az, amit láttak, nem tudtak szabadulni félelmüktől. A film mozgósította a cápatámadásokról elraktározott homályos emlékfoszlányokat. Ezeket azután öszszekötötték az óceánban úszással és e jelenetekből szövődő elképzelt forgatókönyv jóval kényszerítőbb hatású, mint ami elindította.    
A fikció tulajdonképpen arra szolgál, hogy ok-okozati lehetőséget demonstráljon. "Nagyon nehéz megmondani, hogy létezik-e olyan teremtmény, amilyen egy méltóságteljes koldus. Ha lehetséges, egy történet bebizonyíthatja."57 És innen nemritkán már csak egy lépés, hogy a lehetőséget a gyakorlatban is kipróbálják. A valóravált fikció pedig további építőelemeket kínál a képzelet kombinatív működéséhez. Az egymásból táplálkozó folyamat a méltóságteljes koldusnál is különösebb figurákat szül. Díszpéldányai a fanatikus cinikus, a múlt nélküli ember, a szürkék elitje, az öregifjú, a tisztakezű korrupt és, majd elfelejtettem, a szegény gazdagok. Minden politikai erő, amely hajlamos magában a testet öltött igét látni, tart attól, hogy a fikciók mást sem csinálnak, mint életre kelnek. A képzelet szabad mozgásának (beleértve az álmodást) mindazonáltal nagy barátai. Őszinte örömükre van, ha mások is szabadon dolgoztatva képzeletüket, azt képzelik, amit ők. Ezen a ponton a képzelet hatalmát már egyértelműen a hatalom képzelete váltja fel.A felülmúlhatatlan példa Lenintől ered, bár Sztálin fejlesztette tökélyre. Elég volt, ha azt képzelte, hogy valaki gyanús és rövid idő múlva már egyáltalán nem volt (az). Totális hatalom birtokában, fantázia, szándék és tett egyenértékűek. Ahogyan a koholt perekben a fikciót és nemfikciót összemosták, a legkényesebb posztmodern igényeket is kielégíthette volna, ha a szerzőknek lett volna érzékük a játékos lebegtetéshez és képzeletük termékeit nem alakították volna át visszafordíthatatlan véres valósággá.Sokan, sokszor leírták, hogy amikor Kafka felolvasta barátainak A per első fejezetét, együtt nevetett hallgatóságával. Hogy nevethettek volna a Slansky-peren, amikor az egyik vádlott (Sling) gesztikulál és "nem tudja megtartani a nadrágját annyira lefogyott, hogy lötyög rajta, lecsúszik a lábára. Alsónadrágos elvtársunk láttán hisztérikus nevetés tör ki belőlünk. Slingből pukkad ki elsőnek, fölhúzza a nadrágját, alig tudja folytatni a mondókáját (...) Clementis is hahotázik (...) Slanskynak a könnye is kicsordul (...) az egész teste rázkódik (...) A nevetés átragad a hallgatóságra és a bíróságra is."58Az egyetlen momentum a hosszú per során, amelyben a halálba indulók és az őket odasegítők egymásra találtak. Mindnyájan kinevetik azt az ördögi képzeletben fogant, és mindennél valóságosabb iszonyatos komédiát, amelynek szereplői. A kezdeményező az egyik kivégzendő, majd hasonló sorsú társai. A nevetés az egyetlen szabad cselekvési lehetőségük, egyben búcsú egykori önmaguktól és hármuk kivételével az élettől.Mégis, téves az a benyomás, hogy A per és A kastély merőben fiktív világa a prágai "nagy per" nemfiktív világával szervesen összeköthető. Míg K-nak a kastély grandiózus képe mindörökre elérhetetlen, magasban ködbe és sötétségbe vesző titokzatos intézmény, és K. a kastélynak semmi, a pártállami kastély szó szerint megfogható gépezetének Slansky megsemmisítendő tárgy. Ez hatalmas különbség. A semmivel szemben szükségtelen az erőkifejtés, a megsemmisítendővel szemben viszont mindenféle ármány és erőszak helyénvaló. Mégis, a kétféle célt a kastély alapjában azonos szervezeti keretben (hasonló képzeleti képek valóraváltásával) kívánja elérni."A távollétemben rám nézve terhelő jegyzőkönyvet vesz föl valaki, aki ott sem volt a megbeszélésen. Nem is rossz (...) Egyáltalán mire jó ez a jegyzőkönyv? Hivatalos cselekvés volt ez?Nem (...) csupán félhivatalos, és a jegyzőkönyv is csak félhivatalos (...) tévesen azt vettem ki (mondta K.), hogy valami végtelenül parányi reményem azért mégiscsak van."59"Ez csak hivatali használatra készült jegyzőkönyv, nem ez kerül a bíróság elé mindig ez az utolsó érvük (mármint a referenseké, jegyzi fel a prágai per túlélője, London). (...) A referens a ‘beismerő vallomások' lassú kínszenvedését, a jegyzőkönyvek végeláthatatlan átfogalmazását jelenti (...) De mindez ugyanakkor biztosíték arra, hogy van hatalmuk..."60K-t maga a tudat, hogy perbe fogták, szüntelen önvizsgálatra készteti. "Be akarta terjeszteni (...) rövid életrajzát és minden valamiképpen fontos eseménynél megmagyarázni, miért járt el így vagy úgy."61Amikor London több hónap múltán a börtönben más koholt perek elítélt túlélőivel találkozott, tapasztalta, hogy "voltak, akikben még akkor is élt a bűntudat. Úgy beszéltek, viselkedtek velünk, mintha tényleg elkövették volna, amivel vádolták őket, és megérdemelnék, hogy a párt megbüntette őket."62A párhuzamosság a két világ között a bűntudat felkeltésének képeiben ugyan tökéletes, de a személyiség képe gyökeresen eltérő. Bár K. elfogadta az abszurd játékszabályokat és sok mindent nem tudott és nem értett, mert nem tudhatott és nem érthetett, semmi jelét nem adja, hogy személyiségének egysége (énazonossága) kérdésessé vált volna számára. Ezzel szemben a Kafkán túli világ meghatározó ismérve a manipuláció az énnel, a személyiség ellentétes szelfekre szaggatása és egymás ellen uszítása. A nemfikció ismét felülmúlja a fikcióban testet öltött képzelet határait. "Csak úgy bizonyíthatja a párt iránt érzett hűségét - így a felszólítás a szörnyű ellenséges bűnökkel vádolt árulóhoz -, ha alkalmazkodik ahhoz, ahogyan a párt ma megítéli a múltbeli eseményeket."63Ha a képzelet általában a lehetőségek határait feszegeti, mit mondjunk most? A hatalom képzeletét kizárólag a hatalom korlátai fékezik. A totális hatalomra törő ezért követ el mindent, hogy e korlátokat felrúgja. Eszköze az emberi felszámolása, az önmagát beteljesítő prófécia részeként. Eleinte "nem más, mint a szituáció hamis definíciója. Ez a a definíció azonban új viselkedésmódot idéz elő, amely a szituációról alkotott, eredetileg hamis elképzelést igazzá teszi."64 A hazug kép nemcsak azért megcáfolhatatlan, mert a próbálkozókat a hatalom elhallgattatja, hanem azért is, mert a próféta elégedett mozdulattal mutat az események tényleges menetére, bizonyítva, hogy kezdettől fogva igaza volt."Sohasem hagyta el a saját jószándékából tartózkodási helyét, hanem azért, mert az őt vendégül látó nép kitessékelte. Terjeszkedése sajátos élősdi tulajdonság: fajtája számára mindig új, szűz talajt keres (...) ott marad, ahol megtelepedett, és makacs szívóssága oly magas fokú, hogy erőszakkal is alig lehet elűzni (...) Léte abban is hasonlít az élősdiekéhez, hogy ahol fellép, ott hosszabb vagy rövidebb időn belül kihal a gazdanép (...) Nem egyszer rosszul lettem ezeknek a kaftánosoknak a bűzétől (...) befurakodnak a többi nép közé."65 E biológiai képekben szerfölött gazdag, nem kimondottan irodalmi értékei miatt mindmáig utánzásra csábító szöveg Hitlertől való. Terjeszkedés, vendég, elűzés, gazdanép, befurakodás. Az őshonosok életterét bűzével elárasztó idegen, nemdebár a zsidó. A képzelet túlfűtött, fenyegető termékeit az élethossziglan prolongált dühből és haragból szőtt gyűlölet gerjeszti, elemi (territoriális) meghatározottság alapján. A szaglótest az ősi hüllőagyban foglal helyet, abban az agyi régióban, amely meghatározza az agresszív viselkedés, a területi függőség, valamint a szertartások és társas hierarchiák kialakítását. A szaglókéreg pedig annak az ősi agyi rendszernek része, amely a nemi működéssel kapcsolatos és az érzelmi töltésért felelős. A szagok érzelmi-asszociatív ereje, a kellemetlen szagok negatív hatása nem meglepő. Így az se, ha a terület- hierarchia- és nemiségféltő gyűlölködő ellenséges indulatában érzi a kénköves bűzt, ami agresszivitásának tárgyából jön.66 A démon az, aki ellen fellép. Csak ő okolható, ha az őt elképzelőből is démoni viselkedést hív elő.A képzelet totális féktelenségét olyan mozgalmak hozzák létre, amelyek gyarló, de a legkevésbé sem autoriter-diktatorikus társadalmakban jönnek létre. Akár anarchista-baloldali, akár radikális-jobboldali, akár a kettőt vegyítő mai mozgalom (párt) - amelyet magától értetődően militáns aktivistái határoznak meg - kollektív képzeletét kiküszöbölendő akadályok: szerepük és/vagy idegenségük miatt figyelmet ébresztő ellenség(kép)ek töltik meg. A paranoid szellemiségtől elválaszthatatlan izzás a gyűlölt csoport, intézmény (minden baj oka) megfélemlítésére irányuló akciók nélkül elviselhetetlen lenne. A képzelet pillanatnyi korlátai így is kínosak: a céltárgy még hat, mozog és él. Amit az aktivista - elfogadom nem alaptalanul - úgy regisztrál, hogy jobban él, mint ő. Ez már egymagában bármi megoldatlan társadalmi probléma nélkül is elég lenne, hogy további táguló köröket tegyen az ellenségek, összeesküvők démoni világában, amelynek kitakaritására-megtisztására hívatott. Abszolút garanciával arra, hogy híven követi eszmei-gyakorlati elődjeit: a munkálkodása nyomán születő mérhetetlenül hitványabb és elviselhetetlenebb, mint a (korábban) fennálló.Amit magunk mögött hagytunk, valamelyest ismerjük, ami előttünk van, arról legfeljebb sejtéseink lehetnek. Merő áltatás az, hogy a totálisan féktelen képzelet múlt századi beteljesülései, borzalmaik folytán egyszersmindenkorra kizárják variációs ismétlődésüket. Sőt, éppen azt tanúsítják, hogy az effajta képzeleti működés mennyire valóságközeli lehet. Amit egyszer már át lehetett vezetni fikcióból nemfikcióba, azzal (ahhoz hasonlóval) miért ne lehetne máskor is próbálkozni? Egyáltalán, mégoly örült vagy képtelen fantáziálás mi más mint a lehetőségek felvillantása? Ha a technikai feltételeket előbb-utóbb megteremtik, az őrültség átértékelődik és a képtelenség élménye tovatűnik.

Jegyzetek
1. Sík, Csaba (ed.) Ars poeticák a XX. századból. Budapest: Gondolat. 1982.119.
2. Gombrich, E.H. Művészet és illúzió. Budapest: Gondolat. 1972.174-176
3. Sík, Csaba, i.m. 305.
4. Baudelaire, Ch. A mesterséges mennyországok. Budapest: Gondolat. 1990.184
5. Barrow, J.D. A művészi világegyetem. Budapest: Kulturtrade. 1995. 126-128    
6. Donoghue, D. The Sovereign Ghost: Studies in Imagination. Berkeley-Los Angeles: University of California Press. 1976. 45.
7. Sik, Csaba, i.m. 35.
8. Neisser, U. Megismerés és valóság. Budapest: Gondolat. 1984. 127-132.
9. Uo. 144-145
10. Freud, S. Bevezetés a pszichoanalízisbe. Budapest: Somló. é.n.377-378.
11. Freud, S. Tömegpszichológia és én-analízis. In: Tömegpszichológia: Társadalomlélektani írások. Budapest: Cserépfalvi. 1995. 185-248. 241-242.
12. Borges, J.L. A képzelt lények könyve. Budapest: Helikon. 1988.
13. vö. Meletyinszkij, J. A mítosz poétikája. Budapest: Gondolat. 1985. 167.
14. vö. Bettelheim, B. A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Budapest: Gondolat. 1985. 84-85.
15. Chaloupka, O. A fantázia hullámverése. In: Kuczka, P.(ed.): A holnap meséi: Írások a sci-firől. Budapest: Kossuth, 1973. 298.
16. Mann, Th. A Sketch of my Life. Paris. 1930. idézi Hamilton, N. The Brothers Mann. London: Secker and Warburg. 1978. 148.
17. Csernyisevszkij, N.G. A művészet esztétikai viszonya a valósághoz. In: Lengyel, B. és Vincze, F. (eds.) A világirodalom ars poeticái. Budapest: Gondolat. 1965. 829-831.
18. Sik, Csaba, i.m. 135.
19. Ingarden, R. Az irodalmi alkotás. Budapest: Gondolat. 1977.
20. Iser, W. Az olvasás aktusa. Az esztétikai hatás elmélete. In: Kiss, A.A., Kovács, S., Odorics, F. Testes könyv 1. Szeged: Ictus és JATE. 1996. 255- 257, 241-264.
21. Ovszjaniko-Kulikovszkij, D. idézi Vigotszkij, L. Művészetpszichológia. Budapest: Kossuth. 1968. 81.
22. Uo. 82.
23. Pinker, S. A nyelvi ösztön: Hogyan hozta létre az elme a nyelvet? Budapest: Typotex. 1999. 69-71.
24. Kosslyn, S.M. Aspects of a cognitive neuroscience of mental imagery. Science, 240. 1988.1621-6 Anderson, M. Intelligencia és fejlődés. Budapest: Kulturtrade. 1998.96-     97.
25. Butor, M. Térbeliség a regényben. In: Irodalom: fül és szem. Budapest : Európa. é.n. 37-38.
26. Gyulai, E. A látható zene. Budapest: Zeneműkiadó. 1968.63.
27. Kosslyn, S.N. i.m.
28. Betts, G.H. The Distribution and Functions of Mental Imagery. New York: Columbia University Teachers College. Contributions to Education Series. 26. 1909 Sheenan, P.W. A shortened form of Betts' questionnaire upon mental imagery. Journal of Clinical Psychology. 1967.23.386-389.
29. vö. Révész, G. A tapintóérzék formavilága. In: Tanulmányok. Budapest: Gondolat. 1985. 335-412.
30. Gehlen, A. Az ember: természete és helye a világban. Budapest: Gondolat. 1976. 466-471.
31. Morris, D. A művészet biológiája. In: Halász, L. (ed) Művészetpszichológia. Budapest: Gondolat. 1983. 271-276 lásd még Sebeok, T.A. A művészet előzményei. Budapest: Akadémiai. 1983.
32. Jung, C. G. A Bar-do thos-sgrol pszichológiai magyarázata. In: Tibeti halottaskönyv. Budapest: Háttér. 1991. 46-47.
33. Jung, C.G. Jung, C. Az analitikus pszichológia és a költői műalkotás közötti összefüggésről. In: Halász, L. (ed.) Művészetpszichológia. 2. bővített, átdolgozott kiadás. Budapest: Gondolat. 1983. 214-215.
34. Frye, N. Kettős tükör: A Biblia és az irodalom. Budapest: Európa. 1996.101.
35. Jaffé, A. 1993. A vizuális művészetek szimbolizmusa. In: Jung, C.G.: Az ember és szimbólumai. Budapest: Göncöl. 1993. 240-251.
36. Arnheim, R. 1974. Art and Visual Perception: A Psychology of the Creative Eye. Berkeley and Los Angeles: University of California Press.1974.175-176.
37. Kellogg, R. Analyzing Children's Art. Palo Alto: National Press Books.1969.
38. Piaget, J. Szimbólumképzés a gyermekkorban. Budapest: Gondolat. 1978. 342
39. Kreitler, H. and S. Kreitler. Psychology of the Arts. Durham: Duke University Press.1972:74.
40. Szabó, L. Összegyűjtött versei. Budapest: Magvető. 1960. 1096.
41. Davis, M. M. Az empátia története és meghatározása. In: Kulcsár, Zs. (ed.) Morális fejlődés, empátia és altruizmus. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. 1999. 394.
42. Gehlen, A. i.m. 465.
43. Wispé, L. Az empátiafogalom története. In Kulcsár, Zs. i.m. 453-454.
44. Sacks, O. Csodagyerekek. In: Antropológus a Marson. Budapest: Osiris. 1999. 226, 220-221, 245-247, 262.
45. Pessoa, F. Ricardo Reis ódái. In: Arc többes számban. Budapest: Helikon. 1988. 93.
46. Részletesen Lopes, M.T.R. Fernando Pessoa et le drame symboliste. Paris: Fundacao Calouste Gulbenkian. 1977.
47. Saramago, J. Ricardo Reis halálának éve. Budapest: Cédrus. 1993. 18.
48. Monegal, E. R. Jorge Luis Borges: A Literary Biography. New York: Dutton. 1978. 362-363.
49. Saramago, J. i.m. 71-74.
50. Pessoa, F. i.m. 91.
51. Saramago, J. i.m. 106-107.
52. Moffet, L. A. A műalkotások mint személyek: A művészetpszichológia új kutatási iránya. In: Halász, L. (ed) Művészetpszichológia. Budapest: Gondolat. 2. bővített, átdolgozott kiadás. 1983.413.
53.Koehler, D.J. Explanation, imagination, and confidence in judgment. Psychological Bulletin. 1991. 110. 499-519.
54. Coleridge, S.T. Biographia Literaria or Biographical Sketches of My Literary Life and Opinions. 2. 1983. Princeton: Princeton University Press. 6.
55. Lewis, C. H. and J. R. Anderson. Interference with real world knowledge. Cognitive Psychology. 1976. 8. 311-335.
56. Gerrig, R. Experiencing Narrative Worlds: On the Psychological Activities of Reading. Cambridge: Yale University Press. 1993. 218-231.
57. Lewis, D. Postscripts to "truth in fiction". In: D. Lewis. Philosophical, Papers 1. New York: Oxford University Press. 1983. 278.
58. London, A. Beismerő vallomás: A prágai "nagy per". Budapest: Magvető. 1991. 301.
59. Kafka, F. A kastély. Budapest: Európa. 1964. 110-111.
60. London, A. i.m. 216, 322
61. Kafka, F. A per. Nagyvilág. 1963. 8. 1170.
62. London, A. i.m. 401.
63. Uo. 118.
64. Merton, R.K. Az önmagát beteljesítő prófécia. In: Bertalan, L. (ed.) Magyarázat, megértés és előrejelzés. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 1987. 224.
65. Hitler, A. Harcom. Budapest: Centrum. 1943. 238-239.
66. MacLean, P.D. The Triune Brain in Evolution: Role in Paleocerebral Functions. New York-London: Plenum Press. 1990.