Cserna-Szabó András

Keménykalap és krumpliorr

A fináléban mindig van a flitteres cigány, magyarázta már vagy félórája a dolgot Rácz Béla a Hősök terei padon a többieknek, mert ő már pénteken és szombaton is látta a cirkuszt. Kiderült ugyanis, hogy az egyik lovas akrobatával együtt voltak katonák Vásárhelyen, s ez a tag mind a kétszer ingyen beengedte az előadásra, sőt két dobozos sörért cserébe megígérte, hogy vasárnap is megnézheti Rácz a műsort.Kontra Pali, Tomiszisza és Fakír Jóska annyira lázba jöttek Rácz beszámolójától, hogy felpattantak a padról, és a NAP-HÚS névre keresztelt hentesbolt felé kezdtek szaladni, ez volt ugyanis a legközelebbi kereskedelmi egység a faluban, ahol dobozos sört lehetett beszerezni. Nap, a hentes mikor megtudta, hogy mire kell a sör, bosszúsan csak annyit morgott, hogy a korrupció egy fekete sárkány, amely előbb-utóbb fel fogja falni a nyugati kultúrát, ő tudja, mert olvasta. Kontra Pali erre azt válaszolta, miközben a O,5-ös dobozos Dréher Tónikat pakolta a nejlonszatyorba, hogy a hentes vagy az ivást hagyja abba, vagy az olvasást, mert a kettő együtt nem megy, olyanok ezek, mint a tej meg a törköly, nem szenvedhetik egymást. Mikor este hét után pár perccel Kontra, Tomiszisza és Fakír a csíkos sátorhoz értek, melyet a focipályán vertek fel a mutatványosok, már zeneszó szűrődött ki a ponyva alól. - Jack-et keressük, a lovas kovbojt - súgta oda Kontra a jegyszedőnek, aki eltűnt a sátor mögött, majd pár perc múlva megjelent Jack, teljes vadnyugati díszben, western-csizmában, rojtos bőrnadrágban, derekán pisztolytáska csüngött, farmeringet viselt, s a szeme alig látszott irdatlan kalapja alól. - Tiszteletünk a művész úrnak, a Rácz halőr..., akarjuk mondani, hogy a Rácz zászlós haverjai vagyunk - hebegte zavarában Kontra, azzal átnyújtotta Jack-nek a sörrel teli szatyrot. A kovboj belenézett a zacskóba, némán megszámolta a dobozokat, aztán bólintott, s félre állt az ajtóból. Ahogy beléptek a ponyva alá, hirtelen megcsípte orrukat az irtózatos bűz, s ezért az előadás végéig a szájukon vették a levegőt. Csak egy fél percnek kellett eltelni, s a műsor teljesen elvarázsolta őket. Mintha transzba estek volna, nyitott szájjal bámulták a porondot. Az egész műsor olyan volt, mint egyetlen áramütés. Vagy mint az a film, ami az ember életének utolsó pillanatában lepereg. A cirkusz majd három óráig tartott, de mindössze pár percnek hatott. A számok szinte összemosódtak. Igazából egyikük sem tudta volna előadás után megmondani, hogy a beszélő babák száma vagy Burton Max, a békanyelő műsora volt előbb, hogy Sidi, a gladiátor pontosan hány oroszlánnal küzdött meg, hogy Dandy Jackson, a lánctörő a Lulu-lovarnők előtt vagy után lépett a porondra, vagy hogy mi volt a neve a harmadik zenebohócnak. De arra mindhárman élesen emlékeztek, hogy Jack, a kovboj kissé imbolyogva állt sebesen vágtató lován, s tulajdonképpen csak a vakszerencsének köszönhette a közönség, hogy az eltévedt golyók egyike sem sebesített meg senkit. És a fináléban tényleg ott volt a flitteres cigány...Tíz után pár perccel ért véget a tapsvihar. Kontra, Tomiszisza és Fakír kiléptek a ponyva ajtaján, együtt indultak volna hazafelé, de Fakír Jóska hirtelen elbúcsúzott tőlük, hogy neki volna még némi dolga. Megvárta, míg a másik kettő befordul a templom mellett, azután visszasétált a focipályához, elhaladt a sátor, majd a ketrecek mellett, és bekopogtatott az első lakókocsi ablakán. Bentről gyér fény szűrődött ki, és harsány nevetés. Kisvártatva kinyílt az ajtó, s két törpe köszönt jó estét.- Fakír József vagyok - mutatkozott be Jóska, és kezet nyújtott a törpéknek. - Mit kíván az úr? - kérdezték a törpék, akiket Fakír rögtön megismert, a három zenebohóc közül volt kettő.- Kérem, én kétszázötven órát tudok feküdni egyhuzamban szöges ágyon. Azon kívül megeszem az üvegszilánkot, naponta akár két vödörrel is. És két óráig bírom a föld alatt. A két törpe egymásra nézett, huncut vigyor futott át az arcukon. Nyár vége volt, s az idő késő estére már meglehetősen csípőssé lett, erős füstszag itatta át a leve-gőt, s messziről kutyaugatás hallatszott.- Kérem - törte meg a kínos csendet Fakír -, én munkanélküli vagyok. Nagyon szívesen dolgoznék a maguk cirkuszában. Családom nincs, s az igényeim sem nagyok. - A mi igényeink azonban annál inkább - mondták a törpék egyszerre, mintha kettejüknek csupán egyetlen szája lett volna, s az a huncut vigyor újfent végigszaladt arcukon.Fakír csak toporgott, nézett fel a két törpére, akik a lakókocsi lépcsőjének tetején álltak, s nem igazán tudott mit mondani, mert fogalma sem volt arról, hogy mit jelenthet az, hogy "a mi igényeink azonban annál inkább".- Talán, ha mutatnék valamit - mondta végre.- Azt lehet - szóltak újra egyszerre a törpék, s intettek Fakírnak, hogy kövesse őket a lakókocsiba.Fakír érezte, hogy egyenesben van. Egész életében erre várt, hogy végre felfedezzék. Azelőtt, amikor a tévében cirkuszt adtak, mindig sírógörcse támadt. Hogy ilyen kispályás trükkökből világszámot lehet tákolni! Hogy ilyen búcsúba való ócskaságokból meg lehet gazdulni! Csinálja valaki azt utána, amit ő tud. Ássanak csak el egy ilyen tévés mutatványost másfél méter mélyre a földbe, s meglátjuk, hogy két óra múlva élve találják-e, vagy már rágják a férgek! De most talán minden megváltozik, gondolta, vége a segélyre várásnak, vége a cél nélküli életnek, vége a sikertelenségnek, vége az egyhelyben toporgásnak, vége a bénázásnak, most talán elindul a világhír felé vezető úton...Belépett a lakókocsiba, és őszintén meglepődött. Nem gondolta volna, hogy ezek a világhírű művészek ilyen hitvány körülmények között élnek. A kocsi berendezése meglehetősen ócska volt: egy kopott faasztalon üres konzervdobozok, morzsa, piszkos poharak. Az asztal körül három szék, azokon néhány viseltes holmi, nyilván a törpék civil ruhái. Három tükör három kis sámlival. A falakon megsárgult plakátok, a helyiséget egyetlen petróleumlámpa fénye világította be. A túlsó falnál pedig bevetetlen vaságy három kispárnával. Fakír leült az egyik székre, de az majdnem összetört alatta, ezért gyorsan felállt, és zavarában csak annyit mondott, hogy ja, és negyvennyolc ziherejsztűt tudok átnyomni a nyelvemen. - Arra most nem lesz szükség - válaszolt a két törpe, akik az ágyon foglaltak helyet, s gojzervarrott cipőjüket húzták le. Jóska csak most nézte meg alaposabban az arcukat. Az egyiknek csókosra volt festve a szája, a másiknak széles mosolyt húzott a festék az ajkaira. Ráncos bőrük és szomorúan csillogó szemeik ellenére sem hatottak öregembereknek. Inkább, mint két elnyűtt, fáradt gyerek. Az egyik már kissé kopaszodott, homloka a feje búbjáig ért, maradék gyér haja hosszúra volt növesztve és középen elválasztva. Kockás frakkot viseltek, és az orruk mellett a krumpliorr vörös nyoma látszott.- Fakír úr, akkor, ha megtenné, hogy mutat valamit - szóltak, mikor levetették cipőiket. - Talán vegyük olybá, hogy ez az ágy itt a porond. Úgy értjük, talán, ha idefáradna.Jóska tanácstalanul állt, és nem értette, hogy vehetné olybá, hogy egy ágy porond.- A cipőmet levessem?- Levetheti. Nem lesz rá szüksége.Fakír Jóska levette a cipőjét, a nagylábujja kikandikált erősen nedves zoknijából. Odalépett az ágy elé.- Lássuk, hogyan lép fel egy művész a porondra - vigyorogtak a törpék.- Lépjek fel? - kérdezte Fakír.- Másként mit lát a közönség, ha a függönyök mögött maradunk? Jóska félénken fellépett az ágyra.- Most feküdjék hasra - szóltak a törpék.- Ez miért szükséges? - kérdezte Fakír.- Az alázat. A művészi alázatot meg kell tanulni. Alázat nélkül nincs igazi művész, lehet az akár olyan káprázatosan tehetséges, mint Houdini vagy a Mach-fivérek.Fakír lefeküdt hassal az ágyra.A két zenebohóc bámulatos ügyességgel és gyorsasággal négy bilincset pattintott Fakírra. Kettőt a kezeire, kettőt a lábaira. Majd a bilincsek másik végét az ágy vasaihoz zárták. - Fakír úr a lánctöréshez is ért talán?- Nem, kérem - hebegte a félelemtől dadogva Jóska - én csak szilánkot eszem, föld alá bújok, szöges ágyra fekszem, meg a zihereszjtűk... Lánctörő nem vagyok, kérem. Valamit félreérthettek az urak...- Szóval lánctörésről nem volt szó. Jól emlékeztünk. Nagyon jó, kérem. Nincsen itten semminemű félreértés - mondták a törpék és most már nemcsak apró huncut mosoly szaladt át, de vad és kaján vigyor ült arcukon.A törpék lehúzták Fakír nadrágját, majd kigombolták slicceiket. Először a kopaszodó bújt be Jóska szétfeszített combjai közé, ott kissé terpesztett lábakkal megállt az ágyon, majd hímtagját Fakír hátsójába tolta.- De, kérem - nyögte a fájdalomtól Fakír -, erről nem volt szó. Én, kérem, szilánkot eszem... - Nem volt szó, nem volt szó - mondta a másik törpe, miközben társa ütemes mozgását figyelve önkielégített. - Mit érnek a cirkuszban a szavak? Fabatkát sem, kérem alásan. Fabatkát sem. Itt, kérem csak a tettek számítanak. Ott voltak példának okáért Miss Clara és Miss Emma. Az összenőtt Dvorzsák-ikrek. Kérem, azok olyan némák voltak, mint a sír, nem ismertek azok egyetlen szót se. De úgy tipegtek végig azon drótkötélen harminc méter magasan, védőháló nélkül, hogy az embereknek is elállt a szavuk. Ez a cirkusz, kérem. Fakír Jóska látta, hogy nincs menekvés. A fájdalomhoz hozzá volt szokva, az nem érdekelte. Csak a szégyen. Úgy határozott, hogy inkább nem is szól egy szót sem többet, mert minden egyes szóval csak növelné a szégyenét. Nem vesz leve-gőt sem. Koncentrálni fog, mintha a föld alá lenne ásva, nem is vesz erről az egész tébolyról tudomást, egyszer csak vége lesz, s akkor úgy fogja felfogni a dolgot, mint egy újabb erőpróbát, egy újabb kihívást, melyet maga alá gyűrt. Közben a kopaszodó törpe énekelni kezdett, de ebből Jóska már semmit sem hallott. A föld alatt volt. Nem is lélegzett. A törpe a "Fel-fel ti rabjai a földnek"-et énekelte, s veszettül röhögött közben. Egyik kezével az ágy támlájába kapaszkodott, másikkal hímtagjának tövét fogta, hogy az ki ne ugorjon Jóska hátsójából. Mikor elélvezett, kibújt a lábak között és átadta helyét társának, aki ugyanazt a testhelyzetet felvéve nyomta be a végbélnyílásba szerszámát. ő a "Szeretlek is, meg nem is"-t énekelte az R-GÓ-tól, viszont a másik törpével ellentétben nem kapaszkodott az ágyba, hanem a szabad kezével a heregolyóit masszírozta aktus közben. Kintről zsivaj hallatszódott be, az állatidomár kiabált, hogy elszabadult az egyik tigris, és hallani lehetett, hogy a szökésben lévő állat menekülés közben felborít egy bográcsot. Pár perc múltán újra néma csend honolt a focipályán, a tigris valószínűleg belátta, hogy nincs más választása, mint a rabság, a sorsa eldöntetett, éppúgy, mint Fakír Jóskáé.Nem tudta, pontosan mennyi idő telt azóta, hogy a vaságyhoz bilincselték, de Jóska érezte, hogy már vége. Kinyitotta a szemét, és mély lélegzetet vett. Hátrafordította fejét, s látta, hogy a törpék az asztalnál ülnek, békésen kártyáznak. Mikor észrevették, hogy vendégük kinyitotta a szemét, egyszerre köszöntek neki.- Jó reggelt, Fakír úr, örülünk, hogy magához tetszett térni, már aztat hittük, hogy meg méltóztatott halni, amit felettébb sajnáltunk volna, több okból is.Fakírt elöntötte a méreg.- Azonnal engedjenek el. Megtették, amit akartak. Most már vége. Kielégítették perverz vágyaikat. Engedjenek utamra - ordította.- Természetesen nem fogjuk Fakír urat a végtelenségig vendégszeretetünkre kényszeríteni. De azt hisszük, még korai lenne kijelenteni, hogy vége - mondák a törpék egyszerre, s Fakír arcukon megint ugyanazt a huncut mosolyt látta átrohanni.- Mit akarnak ezzel mondani? Csak nem azt, hogy újra akarják kezdeni az egészet? - rémüldözött Jóska.- Jaj, nem. Hova gondol, kérem? - nevettek a törpék.Fakír megint azt érezte, hogy teljesen tehetetlen. Hogy minden szóval csak nevetségesebbé, kiszolgáltatottabbá teszi magát. Lehajtotta a fejét az egyik koszos párnára, s várt. Hallotta, ahogy a lapok nagyot csattannak az asztal lapján, ahogy ciripelnek a szöcskék kint a fűben, ahogy a törpék halkan dudolásznak, ahogy csörgetik az aprópénzt. Aztán valami mást is hallott. Valaki nótázott az éjszakában. Egyre hangosabban hallotta a dalt, végül felismerte. A "Nem tudom az életemet, hol rontottam én el" kezdetű nótát gajdolta valaki. Végül a közeledő lépteket is hallotta, a cipők már a kocsi lépcsőjén kopogtak, majd kinyílt az ajtó. A harmadik zenebohóc dülöngélt be részegen, arca még ki volt festve, fején keménykalap, arcán krumpliorr, kezében boros flaska. A nyitott ajtón át beszökött a kocsiba a holdsugár. A bohóc megállt az asztal mellett, s mikor az ágyhoz bilincselt Fakír Jóskát meglátta, az ő arcán is átszánkázott a huncutság. És vidáman kiáltott fel:- Van máááásik!