Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Oravecz Imre  
          

Terápia

Pár percet mindig időzöm a Terpes alatti Tarna-gázlónál.

Megnyugtat a víz zúgása.

Szőlő

Erdőjárás közben Dregolyba vetődtem,

hol a fenyves helyén a szőlők voltak,

moha és vastag tűlevélszőnyeg borította a talajt,

és a kiszáradófélben lévő, beteg örökzöldek alatt homály és korhadás honolt,

mégis szőlőlevélpárát és szőlővirágillatot éreztem a levegőben.

Alap

Az eresz alatt feltornyozott tüzifának véletlenül

az aljára került egy szuette sor apám idejéből,

ezt sosem hasogatom fel,

mert mikor odáig apad a rakás,

nyomban fűrészeltetek,

nehogy teljesen kifogyjon a készlet,

apámra életében nem lehetett építeni,

de furcsa módon most mindig az ő alapjára falazok.

Téli este

Hét óra, Faulknert olvasva,

a tűz pattogását hallgatva ülök a kályha mellett,

és időnként az órára pillantok.

nyolcra megyek kedvesem elé a siroki állomásra.

Milyen megnyugtató így az idő múlása.

Irodalom

Micsoda hiúság!

Talán azért nem tudok megbocsájtani egy régi szerelmemnek,

mert durván eltiporta bennem azt,

mi hozzá írott versem után talán szerelmi költészetem lett volna.

Vigasz

Hajad gyérül,

bőröd ráncosodik,

izmod sorvad,

csontod szúvasodik,

mozgásod nehezül,

kezed reszket,

látásod gyengül,

hallásod romlik,

vágyad lanyhul,

emlékezeted kihagy,

felfogóképességed csökken

maholnap földdé válsz,

de ne feledd:

a végesből a végtelenbe térsz.