Vasadi Péter
Címtelen I.

1.

Meg vagyunk tömve dugig
ronggyal
s egy szóra fölhasadhatunk.
Mindenki tudja azt a szót
de hallgat róla
keményen, mint az éjszaka.
S tömjük tovább magunkat.
Hiába öklendezzük vissza
a cukorban edzett cédaságot
egyre csak falni kell.
Világ minden rongya régen
elfogyott
most tiszta újat gyártanak.
Színűk, formájuk tetszetős;
lebeg, tépett, áttetsző s herseg
is.
Gömbölyödünk a pukkadásig.
Az-istenért, mielőtt önként
meghasadnánk, maga ott
álljon elő és mondja ki.
Fölkel a hallgatag szegénység
s morog kelletlenül:
mindent megöl a "túl", a "sok".
Hazudtok és hazudtatok.
Hozhatjátok a koronámat
kígyók, röffentők, ordasok.

2.

nem tudnak semmi fontosat. s nem értenek.
a mai nap reggeltől estig megrohad kezükben.
köröskörül a barna, penészes, lottyadt almahús
az éveink.
ki ültet el? ki öntöz? permetezni
ki fogja almakertünk?
el kell számolnunk majd a hajnalokkal.
óriás viráguszályt terítve jó időben
jött-e a tavasz. rágott-e rajta féreg.
lisztharmat lepedéke zöldjét bevonta-e.
el kell számolnunk majd a levegővel.
szók közt szünetben kilehelvén
fertőztük-e. s mit gondol a tüdő
mikor hajszálcsövecskéit gázzal, ólommal
eltömik? ártatlanul szippantja be. ítéletként
nő rajta daganat, mint fán fagyöngy.
s el kell számolnunk az almafák mögött
lappangó holdsütéssel, hogy nem borzolta
hang, se hangtalan.
elfeledted? vesszővel túrj a földbe ábrát.
fesd föl betűidet a fészer meszelt falára.
kik átszállnak fölöttünk, rádismerjenek.
különben egyremegy
ha ciános árvíz mossa szét az almakertet
vagy két kézbe fogva a villanyfűrészt, mint
géppisztolyát
egy reggelen csapat a dombon fölbukkan
s megérkezik.

Címtelen II.

arvo pärt-nek
1.

nem akarom, hogy végigszántson
a szél a házon.
szemmel tartom a redőnyrést
ajtót, ablakot, a szellőzőket
mint kapitány hajóhídról a víz
színét s rétegeit:
a gyilkos bálna hajóárnyékban
készülődik.
de folyton zárni a kaput
bedeszkázni a nyílásokat
nem kell és nem szabad.
a falat érzem. a hullás
foltjait. ha padló nyikorog
lassacskán vénül-e? bútoraim
a jelenések könyvébe vándorolnak.
a mindenes polc függ szögön
mint egy loggia. alatta lópatkó
csattogás.
ragyás páncélba bújt rómaiak
az emeleteken a könyveim.
vázák békéje. virágzászló.
bibliából a vércsík-szalagok.
imaszíj, gyertyák, korpuszom
hogy verhetetlen a lélek.
kinyújtott ujjal tenyerem
a levegőn; örvénylik-e?
a függönyök utcát takarnak
akár egy szentélyt. van szél
mely mindent összedönt
s mihelyt a szív vonóját leteszi
fölsustorog.

2.

rólad szól ez az ének.
szüneteiben a csönd ropog
mint bakancs alatt a hó.
függőlegesen szállnak föl
hozzád
az íjam röpítette szavak
s magas pályákon csille-
mondataim zakatolnak.
sziszegés van és csörgés
a zenében.
növekvő fű neszezése vagy.
s úr.
ki lassan ül le trónjára
mint a pápa.

jön majd minden oldalról a
világosság, mintha egy gyűrű
alakú Nap kelne föl. és az a
hurrá, testvérek, az a hurrá.

lent hagyott üvegablakainkon
kúszik föl a jégvirág, de
erre a hangra megolvad
s könnyezik visszafelé.





Communió

az asszony és a férfi váratlanul találkozik.
borostás arcon félmosoly, az asszony kissé
fölszegi fejét. egy villanás két szív körül.
egyik a másikának pénzt ad át (virágmézre
tejre, kennyérre) vontatottan; nem lényeges.
mivel látják belül, nem nézik egymást.
mellette el: fatörzset, sálat, égre föl, a
házfalat. bizalmas szótlanságban állnak.
összeillesztik öklüket. beszél a férfi.
teste előredűl. hullám fut végig asszonyán
ki most lelassul, ahogy továbbhalad. parányit
bestiás. a férfi billeg lábujjhegyen és néz
utána: készülj. az asszony nem fordul vissza.
magának súgja: készülök. az utca ring vele.